Postás Dolgozó, 1998 (43. évfolyam, 1-10. szám)

1998-02-01 / 1-2. szám

2•BÉRHÁBORÚ AKI GYORSAN FIZET, DUPLÁN AD..." A Postás Szakszervezet 21 százalékos keresetfejlesztési igénnyel néz a bér­­tárgyalások elé. Ennek megalapozott­ságáról, és a tárgyalások várható ered­ményeiről Mundruczó Kornéllal, a Postás Szakszervezet elnökével beszél­gettünk. - Hol tartanak jelenleg a bértárgyalá­sok? - Szakszervezetünk már az elmúlt év végén megkezdte a munkát, felmértük a postások keresetének alakulását 1990-től 1997-ig, és összevetettük a népgazdasági, illetve a minisztériumhoz tartozó ágaza­tokkal. Az ágazatokkal való összehason­lításban sajnos szomorú helyünk van, a posta a legutolsó. Óriási a lemaradásunk, több mint 10 000 Ft havi bruttó keresetkü­lönbség van az ágazati átlag és a posta között. A népgazdasághoz viszonyítva is jelentős a lemaradás, itt valamivel több mint 6000 Ft. Ebből az következik, hogy a postások nincsenek kellően megfizet­ve, bérükben nem érződik az a felelős­ség, ahogyan végzik a munkájukat beosz­tástól függetlenül. Hatalmas felelősség a járatok pontos indítása és érkezése, vagy egy másik munkakörben a nyolcórás munkával felvett pénz hiánytalan leadá­sa. Itt két papírpénz elszámolása, külö­nösen mióta a tízezer forintos megjelent, a postásnak havi nettó keresetébe kerül­het. Ezt a rengeteg, nagy felelősséggel já­ró munkát gyengén fizetik, és a hét éves lemaradásunk bepótlásának kezdő lépé­se a 21 százalékos keresetfejlesztési igény. - Vannak, akik azt mondják, keveset kér a szakszervezet. Mi az a határ, amed­dig hajlandók lemenni? - Ez a kérdés valóban felmerül. Van­nak, akik minimum 40 százalékos bérfej­lesztést fogalmaztak meg, és azt reklamál­ják, miért nem vagyunk elszántabbak a bértárgyalások során, miért nem tesszük azt, amit a gazdaság egy-két területén az érdekképviselet megtesz, miért nem lé­pünk fel hangosan és fenyegetően. Én azt mondom, így nem lehet igazi eredmé­nyeket elérni. A Postás Szakszervezet kongresszusi és választmányi határozata­iban is olyan igények megfogalmazására törekszik, amelyek, reálisak, nem túlzok, és teljesíthetők. Ez utóbbi azért fontos, mert hosszútávon gondolkodunk, hosz­­szútávon akarunk postát és foglalkoztatá­si biztonságot. Egy ilyen tárgyaláson ak­kor lehet érvekkel alátámasztani igénye­ket, ha azok a mát és a jövőt is figyelem­be veszik. Ha ezt a 21 százalékot idén el tudjuk érni, akkor 5-6 százalékkal pótol­juk a hét­éves kereset-lemaradásunkat, ha pedig még az elkövetkezendő két évben is kapunk lehetőséget a pótlásra, behoz­zuk ezt a lemaradást, és az ágazatössze­hasonlításban is kiálljuk a próbát. - A bértárgyalások egyik része a kereset­fejlesztés. Mik a további problémák? - Rendkívül fontos a szociális kérdések kezelése. Fő célunk, hogy azok a juttatá­sok, amelyeket a postások é­vtizedeken keresztül megkaptak, reálértékben ne csökkenjenek. Ruhára, étekezésre, üdü­lésre, segélyezésre, és egyéb címeken mindenképpen olyan értékeket kell meg­határozni, amelyek a szintentartást bizto­sítják. A harmadik pedig, ami a bértárgya­lásokon súlyos kérdésként vetődik fel, a pótlékok ügye. Három éven keresztül nem kezelték a pótlékokat, melyek ela­vultak és értéküket vesztették. Pedig elég nagy az a kör, amely pótlékban részesül. Végül meg fogjuk fogalmazni azt is, hogy az utánpótlást a postán csak úgy lehet biztosítani, ha a fiatalokat sokkal maga­sabb kezdőbérrel vesszük fel, mint az Ér­dekegyeztető Tanácson megfogalmazott minimálbér összege, ezért egy komo­lyabb emelést fogunk kérni a minimálbér tekintetében. Ezek után már csak azt kell komolyan venni mindkettőnknek, hogy minél hamarabb, de legkésőbb március 10-én mindenki, aki béremelésben része­sül, megkapja az emelt összegű bérét. Ez azért fontos, mert január elsejétől vala­mennyien érezzük a kenyér és a pékáru, a közüzemi díjak, az energia­árak emelé­sét. A magas inflációt kompenzálni kell, és ha ezt hamar tesszük, jobban célt érünk.­­ A bértárgyalások idején a postai veze­tők a forgalom és a bevétel csökkenéséről panaszoknak, év végén pedig mindig ki­derül, hogy nemcsak a terveket hozták, de túl is teljesítették. Ez ellen milyen taktikát alkalmaz a szakszervezet? - A Postás Szakszervezet nem taktiká­zik. Nyíltan, papírra fektetve, indokokkal alátámasztva fogalmazta meg és adta át bérfejlesztési igényét, és kérte, hogy mi­nél hamarabb kezdődjenek meg a tárgya­lások, a lehető legrövidebb időn belül pedig megállapodással záruljanak. Nincs taktika a dologban. Komolyan gondoljuk ezt a 21 százalékot, amelyet az alapító-" nak, a miniszter politikai államtitkárának is megfogalmm­ztatunk. Ő ezt jogosnak is vélte, és a szakszervezet jelenlétében’id-1'' ta meg a lehetőséget a postának, hogy az Érdekegyeztető Tanács által megfogalma­zott 16 százalékos felső határ fölé léphet, ha ez az üzleti tervben megalapozható. Ez nekünk nagyon fontos, hiszen most már nem lehet arra hivatkozni a bértár­gyaláson, hogy az Érdekegyeztető Tanács maximum 16 százalékos béremelést fo­galmazott meg. A posta üzleti tervei - bár még a ’98-asat nem ismerjük - eddig ezt mindig megengedhették volna. A posta év elején valóban pesszimista, év végén pedig mindig nyereséggel zár. Lehet tehát többet fizetni, mert a megfizetett postás odaadja a munkaerejét, és biztosan meg­termeli a béremelést. Lehet bátrabban ter­vezni, és az üzleti lehetőségeket pedig bérben is ki kell használni, mert aki gyor­san fizet, az duplán ad.­­ 1994-ben, a választások évében a szakszervezet sokkal többet tudott elérni, mint azelőtt bármikor. Az akkori kor­mány arra gondolt, hogy jól jöhet a pos­tásokat mézesmadzaggal megnyerni a kormányzatnak. Lehet-e a mostani mi­niszteri, illetve államtitkári döntésben ha­sonló szándék?­­ Úgy gondolom, a kormány, függetle­nül attól, hogy jobb, vagy baloldali, min­dig kormányként viselkedik. 94-ben egyetlen alkalommal volt fontos megis­merni a szakszervezet véleményét, a vá­lasztások előtt pár hónappal. Érdekes módon mindez ismétlődik. 1997 végén újra meghívás érkezett. Reagálásunk nyíl­tan és hangosan hangzott el a minisztéri­umban. Nem szeretnénk, ha ez az egyet­len meghívás az idei választásoknak szól­na. A politikai államtitkár válaszában nem egyszeri alkalomról, hanem egy hosszú távú folyamat kezdő lépéséről be­szélt. Erről volt szó négy évvel ezelőtt is. Ha a Postás Szakszervezet meghívást kap, és elmondhatja a gondjait és a vélemé­nyét, akkor annak a meghívásnak eleget teszünk. Ez a mostani alkalom arra jó volt, hogy az alapító is elismerte a postá­sok bérének elmaradását, és a pótlásra az első lépést megtette, amikor engedéllyel ruházta fel a posta vezérigazgatóját, hogy javaslatában a 16 százalékot ne tekintse maximumküszöbnek.­­ Ebből a szempontból hasznosabb len­ne évenkénti választásokat tartani? - Ha komolyan veszi a hatalmon lévő elit, hogy akkor lehet jól dolgozni, ha elégedettek és megfizetettek a munkavál­lalók, akkor eltekinthetünk az évenkénti választásoktól. Akkor elég négy évenként is véleményt mondanunk a kormányzat­ról, és a függöny mögött szavazatokkal értékelni a tetteket. R. A.-U. A. MÁR A POSTÁSOK IS? Ezt egy lakóhelyi ismerősöm kérdezte tőlem kissé csodálkozva, felhúzott szemöldökkel, miután hallotta, hogy a szervezett postás dolgozók is megala­kították a sztrájkbizottságot. Miután érdeklődtem a kérdezőtől, miért van meglepődve, egy rögtönzött kiselőadást kerekített indoklásul: azért­­ fejte­gette mert a postai munkahelyeken, a postaigazgatóságokon rend van, ki­­egyensúlyozottak a viszonyok, nincsenek olyan súlyos problémák, mint más szakmáknál, ágazatoknál, s különben is, a postások nyugodt, szelíd emberek. Ebből a véleményből is tükröződik egy eléggé általánosnak tekinthető meg­ítélés, miszerint ha a vasasok, a bányászok, a mozdonyvezetők sztrájkolnak, akkor ez szinte természetes, hiszen keményebb szakmákról van szó, ám ha a „puhább” postások teszik ugyanezt, az már magyarázatot kíván. Érdemes eltűnődnünk azon, mi lehet ennek az oka? Az egyik talán az, hogy a sztrájk nem valami rokonszenves dolog a szélesebb közvélemény szá­mára. A munkabeszüntetés ugyanis kárral jár, és sok kellemetlenséget okoz a lakosságnak a szolgáltatások elmaradásával, akadályozásával, a postánál csak­úgy, mint a vasúton, a közúti közlekedésben, vagy a termelő ágazatokban. Durva dolog a sztrájk - tartja a közvélekedés, és joggal. Ezért tekintik az ér­dekvédők is az érdekérvényesítés legélesebb fegyverének, ezért van az, hogy csak végső esetben szokás igénybe venni, amikor már kimerültek - például béralkuknál - a tárgyalásos lehetőségek. De beszélnünk kell más tényezőkről is. Arról, hogy a lakosság elsősorban a médiákon keresztül értesül a postai hírekről, a posták helyzetéről, életéről. Ezek általában a fejlesztésekről szólnak, amelyek pozitívak, kivéve a szolgál­tatások árainak folyamatos emelkedését. Arról azonban már kevésbé írnak az újságok, nemigen szólnak az elektronikus médiák, hogy milyenek a keresetek, a munkakörülmények - összehasonlításban -, mennyire elmaradottak a pos­tásbérek. Mi újságírók tudjuk a legjobban, hogy a szerkesztőségeket nem na­gyon érdeklik a szakszervezeti mozgalom belső eseményei, az érdekvédelem csöndes szakértői munkálatai, az érdekegyeztetés sokszor idegölő, elhúzódó, monoton mechanizmusa. Ám, ha a zsurnaliszták megszimatolják, hogy vala­melyik munkahelyen, ágazatnál sztrájkra készülnek, ebből már mindjárt - akár címlapra kerülő - hír lesz, mert ez már érdekes, „igazi esemény”. Ezt azonban a szakszervezeti aktivisták, tisztségviselők és testületek is tud­ják. Ezért aztán vannak helyek, ahol túl korán, a megfelelő idő előtt, végig­gondolatlanul beszélnek a sztrájkról, ami devalválja, lejáratja ezt a szót, fogal­mat. A könnyelmű, felelőtlen szóhasználat így aztán fedezetnélküli, üres fe­nyegetőzéssé jelentéktelenedik, ami árt a nyomásgyakorlás hitelének, a szak­­szervezet tekintélyének. Ez azért is bumeránggá válható rossz dolog, mert a munkáltatók nagyon is jól ismerik, hogy a pusztán hangerővel fenyegetőző szakszervezet milyen anyagi háttérrel, mekkora taglétszámmal, szervezett erő­vel rendelkezik. Ezek olyan anomáliák, amelyekre figyelemmel kell lenni. A Postás Szakszervezet sztrájkbizottságának megalakítása nem ebbe a kate­góriába tartozik. Itt megérett problémáról, indokolt, jogos követelésről van szó. Ezért teljesen természetes, hogy a bérharcot a törvényes eszközök igény­­bevételével, ennek keretei között, a munkaharc logikája szerint eredménye­sen - kompromisszumokkal is számolva, de a munkavállalók javára - végig kell vinni. Nem véletlen ugyanis, hogy a sztrájk jogával - mindenütt a világon - csak a szakszervezetek rendelkeznek. Azért alakult ez így a munka világá­ban, mert a munkáltató mindig nagyobb erővel, több lehetőséggel rendelke­zik, mint a munkavállaló. Ezeknek a különbségeknek a csökkentésére, a ki­szolgáltatottság enyhítésére, az önvédelemre, a dolgozó emberek és érdekkép­viseleti szervezeteik pozícióinak erősítésére szolgál a sztrájk, amivel felelőtle­nül soha nem szabad élni, de mindig használni kell, ha a konkrét helyzet úgy kívánja. - Kárpáti - A NAGY POSTÁSSZTRÁJK A kocka el van vetve. A posta és távírda-alkalmazottak mozgalma ma odajutott, ahova Heim Péter úr méltósága válasza után jutnia kellett­­ a bérharchoz. Egy ma este a Damjanich utcai „Nemzeti kert”-ben tartott nagy­gyűlésükről azon elhatározással távoztak a m. kir. állam rabszolgák, hogy munkaszüneteltetés árán fognak láncaikon könnyíteni. Holnap tehát Buda­pesten a postai közlemények nem jutnak a címzet­tek kezeibe. (­Népszava, 1895 június 8. szombat) Sztrájkoló postások? Bár hétfőn megalkotta sztrájkbizottságát a Pos­tás Szakszervezet (PSZ), a munkáltató és a postai dolgozók legnagyobb érdekképviselete között a tárgyalások ma tovább folytatódnak. Amennyiben azonban ezek során nem születik mindkét fél szá­mára elfogadható megoldás, a hónap második fe­lében bizonytalanná válhat a postai küldemé­nyek sorsa. (Népszava, 1998. február 4. szerda) A két újságcikk között több mint száz év telt el. Mindkét cikk a Népszavában jelent meg, mindkét cikk a postások tervezett sztrájkmozgalmáról szól. Az 1998. évivel ma éppúgy tele vannak a napilapok, mint ahogy 103 évvel ezelőttiek A mai hírekhez, bárki hozzájuthat, csak meg kell vennie az újságot. A régi újságok már nehezen hozzáférhetők, csak mikrofilmen olvasható könyvtári dokumentumokká váltak. Leegyszerűsítve a keresést, most szeretnék egy rövid összefoglalót adni az akkori események­ről a korabeli újságcikkek és dr. Vajda Endre: Az 1895-ös postássztrájk című tanulmánya alapján. „A kora hajnali órákban kisebb csoportokban mentek ki a sztrájkolók a cinkotai „Nagy utce” ven­déglő kerti helyiségébe azzal a szándékkal, hogy az egész napot odakünn töltik. Egy ezerszáz fő­ből álló társaság telepedett le az asztalok körül s a kert gyepén!” (Magyar Újság, 1895. június 8.) ..A budapesti levélhordók és postai altisztek ma reggel tényleg beszüntették a munkát, s megkezd­ték a sztrájkot. A főpostahivatal szolgái, a levél­hordók és a mozgópostai altisztek mindössze 80- 100 ember kivételével sztrájkolnak. A sztrájkolók a mai napot a czinkotai nagy vendéglőben töltöt­ték, s voltak legalább ezeren. A fővárosban már ma nagy volt a kalamitás a levélkézbesítés szüne­telése miatt. A közönség mindenütt kifejezte mél­tó bosszankodását a sztrájk miatt, s általában nem a sztrájkolókat, hanem a postaigazgatóságot, de különösen Heim miniszteri tanácsost okolták. Ne­ki, s az ő tapintatlan és durva eljárásának tudnak be mindent. A rendőrség erőszakoskodását és túl­kapásait szintén elítélik.” (Egyetértés, 1895. júni­us 9.) Június 9-én a legfelsőbb kormánykörök megelé­gelték a sztrájk következtében kialakult helyzetet. A sztrájk állása iránt a király részéről is érdeklődés tör­tént. Bécsből felhívták a kereskedelmi minisztert, hogy haladék nélkül gondoskodjék a sztrájk meg­szüntetéséről. Vörös László államtitkár dr. Guthi So­ma ügyvédet magához kérette. Guthi a kihallgatás után azonnal kiment Cinkotára és beszámolt az ál­lamtitkárral való megbeszélésről. Hangsúlyozta, hogy Vörös a postai alkalmazottak fizetésemelését kilátásba helyezte. Megígérte azt is, hogy a bánás­módban, valamint a szolgálati időben komoly vál­tozás fog beállani. A királyi érdeklődés miatt is a posta vezetősége előtt a postássztrájk mindenáron való befejezése haladéktalanul szükségesnek lát­szott. Ezután a gyűlés többsége ebben az értelem­ben határozott.” (Dr. Vajda Endre: Az 1895-ös pos­tássztrájk.­­ A hírközlés krónikájából Bp. 1965.) Befejezésül még egy részlet a Népszava 1895. június 10-ei cikkéből: „A postások sztrájkja megszűnt. Ma hat és hét óra között a postai alkalmazottak sztrájkja véget ért. ... Délelőtt Vörös Lajos államtit­kár a sztrájkoló postai alkalmazottak elnökét Kele­ment és Guthi ügyvédet fogadta, hogy velük a mozgalomról konferáljon. Vörös megígérte, hogy a postai alkalmazottak fizetésemelését fölveszi az 1896. évi költségvetésbe, helyzetükön javítani fog." Rákóczi Margit POSTAS DOLGOZO ÉV ELEJI BÉRFOCI MEKKORA A PÁLYA? Ilyenkor, az év elején szinte másról sem beszélünk, mint az áremelésekről, s találgatunk, mennyire tart lé­pést bérünk az inflációval, illetve mennyivel marad el mögötte. DR. HORVÁTH ISTVÁN na­k a Soproni Postaigaz­gatóság TTT titkárával a béremelések gazdasági hátteré­ről és a szakszervezet lehetőségeiről beszélgetünk. - A postánál a bér az egyik legnagyobb költséghányadot képviseli - mondja a szakszervezeti tisztségviselő. Meghatá­rozó, mennyire megfizetettek a dolgozók, mennyire elége­dettek, ezáltal mennyire tudnak azonosulni a munkáltató célkitűzéseivel. A másik oldalon ott a kérdés, mennyire nye­reséges a posta? A befektetéseit - most inkább úgy érzem csak a ráfordításait - a bevételnek meg kell haladnia, köz­­gazdasági szempontból ezután jön a bérkérdés. Itt kezdődik a szakszervezet szerepe, meg kell találni azt az egészséges kompromisszumot, hogy bér is legyen, fejleszteni is lehes­sen. Nem gátolhatjuk a munkaadót a fejlesztési lehetőségek­ben, mert a későbbi osztozkodás esélyét veszítenénk el. Ez jelenti a dilemmát. Hol van az a határ, ahol a nyereségből a legnagyobb mértékben részesülünk, de a működőképessé­get megtartjuk? A problémát a posta sajátos helyzetében lá­tom. Az állam száz százalékos tulajdonosként meghatároz­za, hogy mit hagy az osztozkodás során. Nagyon kötött táncrend érvényesül, az államnak van egy elvárása, elvárja a saját osztalékát. A lehetőségeket azáltal is befolyásolja, hogy államilag kötött tarifájú szolgáltatásokkal állunk az ügyfelek rendelkezésére. Elvileg kiszámítható, hogy a ható­sági áremelés milyen árbevétel növekedést jelent. A szakma pedig aggódik, hogy meddig hajlandó a szolgáltatást az igénybevevő megfizetni. Másik befolyásoló tényező a felső szinteken történő megállapodás. Amikor a három oldal úgy dönt, hogy ilyen és ilyen százalékok között lehet tárgyalni, kijelöli a játékteret. Tehát eldől, hogy kispályás, vagy nagy­pályás focit játszunk-e. - A szakszervezet soha nem választ pályát? - A pálya nagyságát a közgazdasági mutatók és az alapí­tói elvárások is meghatározzák. A szakszervezet dolga, hogy az adott pályán a legjobb eredménnyel focizzon. Sajnos azt­­ nem­­ tudhatom, hogy a gazdasági körülmények, amire a megállapodást alapozták, valósak-e, olyan lesz-e az inflá­ció,­ ah­ogyan számoltak vele. Ha ezeket rosszul kalkulálták, kedvezőtlenül alakul a reálkereset. Ez a focimeccs nagyon sajátságos. A szakszervezet hazai pályán játszik, mégis néha az ellenfelet is kell támogatnunk, arra kell kényszerítenünk, hogy kérje a túllépési lehetőségeket, vagy a korlátok felol­dását. A lapokat olvasva az idén nagyon kicsi a mozgástér. Az összes munkáltató köti magát az ÉT ajánlásaihoz. Ami­kor ezek az ajánlások nagyobbak voltak, ragaszkodtak a kö­zépátlaghoz, nem mozdulhattunk a pozitív irányba. A tava­lyi év kivétel volt, ki is merítettük a lehetőségeinket. - Könnyen ment? - A szakma tisztességes volt, kiengedte a csúcsnak számí­tó 21 százalékot, igaz nem túl könnyen. Nekem akkor úgy tűnt, nagyon gyorsan született meg a megállapodás a máso­dik ütemű bérfejlesztésnél. Miután a megállapodás létrejött, arra figyeltem fel, hogy olyan normaelemekkel kezdtek fog­lalkozni, amiről korábban nem is hallottunk. Visszamenőle­gese módosították volna a normát, így a teljesítmény, ami a működési költségeket biztosította, elveszett volna. Jeleztem is az elnökségnek, hogy egyik oldalon van egy ígéret, a má­sik oldalon, úgy tűnik, forrásvisszavonás. - Milyen sejtései vannak ’98-ra? - A nemzetgazdaságban zajló vitákat és a külső szerveket figyelve komoly, hosszú vitára számítok. Az észérveket kell elővenni. A bérkövetelés leginkább arra épít, hogy a nem­zetgazdasági átlaghoz képest hogy állunk, milyen elmaradá­sunk van a saját ágazatunkhoz viszonyítva. Ami megfogal­mazásra nem is került, a rokonszakmákhoz, a bankszférá­hoz képest elképesztő az átlagkeresetek lemaradása. Bérigé­nyünk nem túlzott, nem is igényeljük a különbségek egy­szeri emeléssel történő eltüntetését, fokozatosan szeretnénk utolérni a hasonló szakmákat. Erre nagyon kell figyelni, kü­lönben a szakadék egyre nő, és érvényesül a pénzintézetek elszívó hatása. Állandóan új dolgozókat kell képeznünk, akik aztán szintén elmennek. Érdemes lenne tudni, mennyi időbe és pénzbe kerül a képzés. Hosszútávon megérné egy jobban fizetett, de stabil gárdát kialakítani, így a piac más szegmenseiből is kaphatnánk megbízásokat. Példa erre a cí­­mezetlen nyomtatványok kézbesítése. Tudjuk előfordult, hogy a megrendelő a létszámváltozásokat látva azt mondta, alkalmi kézbesítőt ő is fel tud venni. Ezt a piacot nem en­gedhetjük ki a kezünkből! A fő cél, hogy a főállásából min­denki megélhessen és ne kelljen kiegészítő jövedelmek után futkosni. Jól fizetett emberek jól szolgáltató működőképes munkahelyen dolgozhassanak. Fodor-Filipsz

Next