Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)
1923-01-31 / 24. (177.) szám
évfolyam, 24. (177.) szám. Prága, szerda, 1923 január 31. , —. « “ - - * — WWARftIRTM? *11113 J? Petrinska ulice. 5. sz., I. emelet. — Sürgönyeim; Hírlap, Praha. — A Szlovenszkói és stuszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok politikai napilapja Szlovenszkói szerkesztő, a Felelős szerkesztő: TELLÉRY GYULA Főszerkesztő: PETROGAILI OSZKÁR dr. FLACHBARTH ERNŐ dr. ^arangaaiasiBBanB^a3i!8sismBii9RBnsiaBHHBK!EafiBB^nannBBnien.e8usnR>ir hbbbbbhsjbwss írta: A nemzeti állam. Szent-Ivány József, nemzetgyűlési képviselő. Béje, január 30. A magyar kisgazda-, földműves- és kisiparos párt minden év január havában megtartani szokott országos pártnapja a cseh sajtót ez évben is erősen foglalkoztatja s mi sem természetesebb, hogy az üléseinken elhangolt beszédeiket, nyilatkozatokat elferdítve viszi a nagyközönség elé. Nem célom a ratifikálás, ezek az egyoldalúságukban egészen nevetséges heccelődések már egészen megszokottá váltak, mégis ezek adják kezembe a tollat, mert főleg beszédemnek azzal a részével foglalkoznak, melyben a köztársaság nemzeti állam jellegét ítélem el. Ennek a kérdésnek a megvitatása az állam minden népének csak hasznos lehet, nekünk pedig egészen élvezetes, mert bőséges anyagot szolgáltat a tárgyilagos eszmecserére. Nem első ízben történik, hogy a csehszlovák nemzeti állam eszméje ellen fordulok és állítom, hogy az igazi demokráciát, a szabad népek szabad életét, már eleve kizárja a nemzeti állam fogalma egy olyan országban, melyben a különböző nemzetek tekintélyes tömegekben élnek együtt. A nemzeti állam fogalma feltételezi, hogy halnak az országban vezető nemzetek, vagy legalább is egy náció, mely minden más fölé helyezi a maga nemzeti céljait és a kisebbségben levők csak a kíséretet, vagy a szekér elé fogott igavonó erőt adják. Nem először történik, hogy a nyilvánosság előtt tárgyaljuk a kérdést: vajon az állami élet fejlődése során a nemzeti állam foglalja-e el a legelső helyet, ez áll-e a legközelebb az állameszményhez, vagy sem. Amióta a nemzeti ébredés kora bekövetkezett, amióta a nemzeti kérdések erősen vonulnak fel és csaknem dominálják a politikai csatateret, azóta mindinkább nyilvánvalóbbá válik, hogy a kultúrnépek szükségletét nem elégítik ki az úgynevezett kisebbségi jogok, — mert az emberek tekintélyes része szellemi és lelki életének szoros tartozéka a nemzeti élet lehetősége minden vonatkozásban. És minél kulturáltabb valamely nép, annál inkább vonatkozik ez reá! Az emebriség szellemi fejlődése pedig állandóan emelkedőben van! A széles néprétegek a háború alatt és a mai béke korában valóságos iskolát járnak, saját magukon észlelik a stratégia és a különféle politikai, gazdasági és társadalomtudományi tanok hatását és mindinkább több és több tapasztalatra tesznek szert, mert az élet iskolája a most elmúlt időkben sokkal nagyobb tanítómester volt, mint ezelőtt. Egyébként is a kor szelleme követeli mindenki részéről a haladást, a tanítást és a tanulást! Az idő, amelyben élünk, a szó szoros értelemben termeli a tehetségeket! Valóságos forrongást észlelünk az évekkel ezelőtt még tunya agyvelőkben! Márpedig a tudás iránti vágy termi a kultúrára alkalmas területet és azután magát a kultúrát! Az mmberiség egésze szempontjából ez az egy haszna volt talán a bizalmas vérengzésnek. Ezt a nagy értéket, az ember szellemi emelkedését kellett volna a béke alapjául tenni meg. És ezel számolva kellett volna, minden egyéb hibától eltekinteve, ha már programba volt, a cseh-szlovák nemzeti állam helyett a nemzetiségi államot megalkotni. Úgy, mint azt a szlovák centralista forradalmi vezetőknek szájából hallottuk definiálni: „a második Amerikát!*! A szabad nemzetek szabad hazáját! A középkornak háborús szankcióit alkalmazni a mai emberre annyi, mint a gyesvonatot ökörrel vontatni akarni. A cseh-szlovák köztársaság vezetői belehajszolták önmagukat a nemzeti politika évtizedekkel túlhaladott formájába. A haladás, a demokrácia szellemében kimondott jelszavakat csupán nemzeti céljaik elérésére akarják felhasználni és nincs meg a bátorságuk erős kézzel megteremteni a nemzeti békét, vagy más szóval, reá lépni arra az útra, amely saját nemzeteik jövőjét egyedül megalapozni képes. Mi nem jósolhatunk jó jövendőt annak a politikának, amelyik akár itt, akár ott a nemzeti állam eszméje mellé áll még akkor is, amikor minden államférfim okosság ellene szól és amikor egy új, a történelmi tradíciókkal nem terhelt, ezektől tehát fügetlen alakulásról van szó és különösen akkor, amikor ezt az alakulást a környező népek ellenzése dacára hozzák létre. A cseh-szlovák politika égetően sürgős feladata nem a cseh-szlovák rendtörvény, de a nemzeti béke megteremtése! B csies felárain minis®Mer m Rultrlcérdésa'tfl és§ m siica^uarors2K€i£$i eienéiiieiiril. — A külügyminiszter expozéja a külügyi bizottságban. — Prága, január 30. A képviselőház külügyi bizottsága ma délelőtt Nemec elnöklete alatt tartotta ülését. Az ülésnek rendkívüli jelentőséget adott Benes dr. külügyminiszternek nyilatkozata, mely első hivatalos megnyilatkozását jelenti Európa sorsdöntő óráiban a cseh-szlovák külpolitikának. Benes Benes a ruhrvidéki eseményekről expozéjában utal arra, hogy a Ruhr vidékének eseményei, amelyek a nemzetközi helyzetet dominálják, ismeretesen: az újságokból. Részletesen ismertette a Ruhrvidék eseményeit, a franciák akcióját s a német ellenállást. A francia kormány a németek ellenállása folytán még energikusabb intézkedésekhez fordult — mondotta — s a legszigorúbban ellenőrzi a közigazgatást. A francia kormány mindaddig a Ruhrvidéken akar maradni, amíg Németország a jóvátétel utolsó kötelezettségének is eleget nem tesz. A jóvátételi kérdés fejlődése. Benes a megszállással kapcsolatban szükségesnek tartotta a jóvátételi kérdéssel visszamenőleg is foglalkozni. Elmondta, hogy a versaillesi békekötés szerint megállapíttatott, hogy Németország jóvátételi kötelezettségeit 1921 májusában fogják meghatározni. A jóvátételi bizottság ülésén Németországnak jóvátételi kötelezettségét 132 milliárd aranymárkában állapították meg. 1921 májusában megállapodás jött létre a szövetségesek között a londoni konferencián, hogy Németország jóvátételi kötelezettségének miképpen tegyen eleget. Németországnak eszerint három részben kell fizetnie. Először 12 milliárd aranymárkát, másodszor 38 és harmadszor 82 milliárdot. Az első két fizetési kötelezettségének harminchét év alatt kell eleget tennie. A harmadik részt később ötven milliárdra leszállították. Az első két rész amortizációjára, és kamatozására a szövetségesek három milliárdot állapítottak meg évenkint. Ezt az összeget minden január, március, július és október hónap 15-én kellett volna 500 millió aranymárkás részletben kifizetni, a megmaradt milliárdokat pedig kétszázötven milliós részletekben midnen február, május, augusztus és november hó 15-én. Ezeket a milliárdokat azzal akarták megszerezni, hogy Németország a szövetségesek részére biztosítja az évi exportjövedelmének 26 százalékát. A londoni terv. Ismeretes, hogy a jóvátételi tervet sohasem hajtották végre. A terv felállításával komplikálódott a jóvátételi kérdés. Németország is védekezett eme terv ellen. A londoni ultimátumot nem fogadta el. S ahogy ezt aláírta, azonnal kijelentette, hogy a terv keresztülvihetetlen s fizetni nem fog. Arról nem kell beszélni, hogy Németországnak volt-e hajlandósága fizetni vagy sem. Németország mindig hangoztatta, hogy annyit fog fizetni, amennyit tud. A londoni terv második akadálya volt a pénzügyi kérdés. A pénzügyi szakkörök utat kerestek arra, hogy miképpen lehetne Németországot fizetésre kényszeríteni, anélkül, hogy a valutája romlana s a márka esését előidézné. Kerestek erre utat egy nemzetközi kölcsön fölvétele útján Amerikában, de sem Amerika, sem pedig az európai pénzügyi szakemberek nem láttak Németország eljárásában kellő biztosítékokat. A kérdés megoldását nagyon megnehezítette a szövetségesek egymás közötti adósságainak ügye. Franciaország csak abban az esetben akarta Németország jóvátételi összegét leszállítani, ha az ő adósságait ugyanannyival szállítja le Anglia és Amerika. Benes további beszédében kifejti, hogy Németországban egész új pénzügyi és gazdasági politikát kelelne bevezetni. Megemlíti a legfelsőbb tanács párisi tanácskozását, Wirth kancellár moratórium-kérését, a népszövetség genfi konferenciáját. A helyzet azután sem javult, a német márka állandóan esett. Mindenütt már a jóvátételi politika bukásáról beszéltek. S ilyen körülmények között ült össze a párisi konferencia. A francia és angol javaslatok Benes expozéjának következő fejezetében részletesen ismerteti a párisi konferencián előterjesztett francia és angol jóvátételi javaslatokat, melyekre vonatkozóan megjegyzi, hogy az angol javaslatok sokkal radikálisabbak és hogy előrelátható volt az ellentétek áthidalhatatlansága. Az angol javaslatokat Olaszország és Belgium is átvette. A párisi konferenciára Németország is elkészítette a maga javaslatát, hivatalosan azonban nem terjesztette elő azt. Ha az információk helyesek, Németország hajlandó lett volna állítólag 20 milliárd készpénzbeli és további 10 milliárd áruban való fizetésre. Franciaország politikai, pénzügyi helyzete, valamint a francia közvélemény feszültsége magával hozta a konferencia hajótörését s ettől a perctől kezdve Olaszország és Belgium önálló utat keresett a jóvátételi kérdés megis oldására. A szankciók igénybevételének oka. A francia, belga és olasz kormányok megállapították, hogy az egyöntetű eljárás teljesen ki van zárva. Franciaországot főleg az indította a végső lépések megtételére, hogy Németország szándékosan nem teljesítette az anyagi jóvátételre vonatkozó kötelességét, továbbá Franciaország az eddigi tapasztalatai alapján semmi bizalommal sem viseltetett a német ígéretekhez, valamint az a meggyőződés, hogy Németország vagy nem akarja, avagy nem képes rendezni belügyeit, az állami költségvetését és pénzügyi gazdálkodását, mely egyenesen az állam tönkretételére irányul. Benes Németországra hárítja a felelősséget. Mindezek alapján csakis és kizáróan Németország felelős a bekövetkezett eseményekért. A francia fellépést korrektnek mondja. A megszállás két legfontosabb oka az volt, hogy nemcsak a francia, angol, olasz és belga közvélemény is jóváhagyta a megszállási terveket, hanem a német szocialista és polgári pártok is elismerték ennek jogosságát, másodszor pedig a világszaktekintélyek véleménye s a német vezető politikusok egyes nyilatkozatai is megerősítik azt a nézetet, hogy Németország szándékosan idézte elő a gazdasági romlását, hogy ezáltal fizetésképtelenné váljon. Ama ellenvetésekre vonatkozólag, hogy mégis mérsékeltebb politikát kellett volna folytatni Németországgal szemben, annál is inkább, mivel egyes szocialista kormányokban meg volt a jóindulat a jóvátételre. Benes utal a föntebb vázolt okokra, amelyek elkerülhetetlenné tették az erélyes fellépést Végezetül azt hozza föl a külügyminiszter, hogy az utolsó három év folyamán egyetlen német kormány sem akadt, amely következetesen igyekezett volna a jóvátételre, mely körülmény bizonyára enyhítette volna a francia—német viszony feszültségét és Németország sohasem állt elő konkrét és Franciaország részére csak némileg is elfogadható javaslattal. A magyarországi események. Közvéleményünk figyelme az utóbbi időben a rajnai eseményeken kívül főleg a magyarországi eseményekre irányult. A magyarországi események azért öltöttek komoly jelleget, hogy a nagy- és kisantant külügyi képviseletei egységes eljárást tanúsítottak Budapesten. Annak ellenére, hogy mi állandóan törekszünk arra, hogy Magyarországhoz való viszonyunk illő és korrekt legyen, időről-időre oly incidensek és ellentétek keletkeztek Magyarország s a szomszédai között, amelyek a jó szomszédi kapcsolatok konszolidációs fejlődését megakasztják. Ilyen események voltak a határmenti tisztviselőink megtámadása többé-kevésbé felelőtlen elemek és bandák részéről, számtalan apróbb összetűzés a határon, állampolgáraink elfogása és becsukása, a magyar legitimista tüntetések, nyilvános izgatások a békeszerződések betartása ellen, nyilvános és titkos irredenta szervezetek különféle akciói és végül a magyar kormánynak bizonyos katonai jellegű intézkedései, melyek ellentétben állanak Trianon betűivel és szellemével. Ezek ellen tiltakozásunkat jelentettük be a magyar kormánynál. Elsősorban a román határok békéjét akartuk biztosítani, mivel az utóbbi hetek eseményei főleg a román határokon halmozódtak föl. Nem engedhetjük meg, hogy Magyarország fegyverkezzen. Az események összessége nem olyan jellegű, hogy valami komoly összetűzéstől kellene tartanunk. Az általánosan feszült helyzet azonban óvatosságra int. Közismert tény, hogy a jelenlegi magyar kormánynak — bármennyire hangoztatja is békeszeretetét — nincs elegendő erélye a különböző titkos és nyilvános szervezetek letöréséhez. Bent Magyarországon is elégtelen a közbiztonság, amint azt a számtalan nyilvánosan elkövetett erőszakoskodás bizonyítja; az erőszakos szervezetek létezését a magyar parlament is megerősítette. A nyugatmagyarországi bandák tevékenysége ismeretes és könnyen megeshetik, hogy a kormány nem lenne képes megakadályozni eme eseményeknek más helyen való lejátszódását. Ez nem jelenti még, hogy pillanatnyilag tettekhez kell nyúlnunk. A mi katonai készülődéseinkről terjesztett hírek valótlanok, melyeket szándékosan és célzatosan terjesztettek. Megállapítom, hogy az eseményeket éber figyelemmel kisérjük és ha bármire-100 cseti-sil. korongért fizettek ma, január 30-án: ZürichbenjJíi^;)15.425 svájci frankot Budapesten 7800.— magyar koronát Bécsben —.— osztrák koronát Berlinben 114213.— német márkát