Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)

1923-01-31 / 24. (177.) szám

évfolyam, 24. (177.) szám. Prága, szerda, 1923 január 31.­­ , —. « “ - - * — WWARftIRTM? *11113 J? Petrinska ulice. 5. sz., I. emelet. — Sürgönyeim; Hírlap, Praha. — A Szlovenszkói és stuszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok politikai napilapja Szlovenszkói szerkesztő, a Felelős szerkesztő: TELLÉRY GYULA Főszerkesztő: PETROGAILI OSZKÁR dr. FLACHBARTH ERNŐ dr. ^arangaaiasiBBanB^a3i!8sismBii9RBnsiaBHHBK!EafiBB^nannBBnien.e8usnR>ir hbbbbbhsjbwss írta: A nemzeti állam. Szent-Ivány József, nemzetgyűlési képviselő. Béje, január 30. A magyar kisgazda-, földműves- és kis­iparos párt minden év január havában meg­tartani szokott országos pártnapja a cseh sajtót ez évben is erősen foglalkoz­tatja s mi sem természetesebb, hogy az ülé­seinken el­hangolt beszédeiket, nyilatkozato­kat elferdítve viszi a nagyközönség elé. Nem célom a ratifikálás, ezek az egy­oldalúságukban egészen nevetséges heccelő­­dések már egészen megszokottá váltak, még­is ezek adják kezembe a tollat, mert főleg beszédemnek azzal a részével foglalkoznak­, melyben a köztársaság nemzeti állam jellegét ítélem el. Ennek a kérdésnek a megvitatása az állam minden népének csak hasznos lehet, nekünk pedig egészen élvezetes, mert bősé­ges anyagot szolgáltat a tárgyilagos eszme­cserére. Nem első ízben történik, hogy a cseh­szlovák nemzeti állam eszméje ellen fordu­lok és állítom, hogy az igazi demokráciát, a szabad népek szabad életét, már eleve ki­zárja a nemzeti állam fogalma egy olyan or­szágban, melyben a különböző nemzetek te­kintélyes tömegekben élnek együtt. A nem­zeti állam fogalma feltételezi, hogy­­ halnak az országban vezető nemzetek, vagy leg­alább is egy náció, mely minden más fölé helyezi a maga nemzeti céljait és a kisebb­ségben levő­k csak a kíséretet, vagy a sze­kér elé fogott igavonó erőt adják. Nem elő­ször történik, hogy a nyilvánosság előtt tár­gyaljuk a kérdést: vajon az állami élet fej­lődése során a nemzeti állam foglalja-e el a legelső helyet, ez áll-e a legközelebb az ál­­lameszményhez, vagy sem. Amióta a nemzeti ébredés kora bekövet­kezett, amióta a nemzeti kérdések erősen vo­nulnak fel és csaknem dominálják a politikai csatateret, azóta mindinkább nyilvánvalóbbá válik, hogy a kultúrnépek szükségletét nem elégítik ki az úgynevezett kisebbségi jogok, — mert az emberek tekintélyes része szel­lemi és lelki életének szoros tartozéka a nem­zeti élet lehetősége minden vonatkozásban. És minél kulturáltabb valamely nép, annál in­kább vonatkozik ez reá! Az emebriség szel­lemi fejlődése pedig állandóan emelkedőben van! A széles néprétegek a háború alatt és a mai béke korában valóságos iskolát járnak, saját magukon észlelik a stratégia és a kü­lönféle politikai, gazdasági és társadalomtu­dományi tanok hatását és mindinkább több és több tapasztalatra tesznek szert, mert az élet iskolája a most elmúlt időkben sokkal nagyobb tanítómester volt, mint ezelőtt. Egyébként is a kor szelleme követeli min­denki részéről a haladást, a tanítást és a ta­nulást! Az idő, amelyben élünk, a szó szoros értelemben termeli a tehetségeket! Valósá­gos forrongást észlelünk az évekkel ezelőtt még tunya agy­velőkben! Már­pedig a tudás iránti vágy termi a kultúrára alkalmas terü­letet és azután magát a kultúrát! Az mmberiség egésze szempontjából ez az egy haszna volt talán a bizalmas véreng­zésnek. Ezt a nagy értéket, az ember szel­lemi emelkedését kellett volna a béke alap­jául tenni meg. És ezel számolva kellett volna, minden egyéb hibától eltekinteve, ha már programba volt, a cseh-szlovák nemzeti ál­lam helyett a nemzetiségi államot megalkot­ni. Úgy, mint azt a szlovák centralista forra­dalmi vezetőknek szájából hallottuk defini­álni: „a második Amerikát!*! A szabad nem­zetek szabad hazáját! A középkornak hábo­rús szankcióit alkalmazni a mai emberre an­­­nyi, mint a gyesvonatot ökörrel vontatni akarni. A cseh-szlovák köztársaság vezetői be­lehajszolták önmagukat a nemzeti politika évtizedekkel túlhaladott formájába. A hala­dás, a demokrácia szellemében kimondott jel­szavakat csupán nemzeti céljaik elérésére akarják felhasználni és nincs meg a bátorsá­guk erős kézzel megteremteni a nemzeti bé­két, vagy más szóval, reá lépni arra az útra, amely saját nemzeteik jövőjét egyedül meg­alapozni képes. Mi nem jósolhatunk jó jövendőt annak a politikának, amelyik akár itt, akár ott a nemzeti állam eszméje mellé áll még akkor is, amikor minden államférfim okosság ellene szól és amikor egy új, a történelmi tradíciók­kal nem terhelt, ezektől tehát füge­tlen alaku­lásról van szó és különösen akkor, amikor ezt az alakulást a környező népek ellenzése dacára hozzák létre. A cseh-szlovák politika égetően sürgős feladata nem a cseh-szlovák rendtörvény, de a nemzeti béke megteremtése! B csies felárain minis®Mer m Rultrlcérdésa'tfl és§ m siica^uar­­ors2K€i£$i eienéiiieiiril. — A külügyminiszter expozéja a külügyi bizottságban. — Prága, január 30. A képviselőház külügyi bizottsága ma délelőtt Nemec elnöklete alatt tartotta ülését. Az ülésnek rendkívüli jelentőséget adott Be­­nes dr. külügyminiszternek nyilatkozata, mely első hivatalos megnyilatkozását jelenti Európa sorsdöntő óráiban a cseh-szlovák külpolitikának. Benes Benes a ruhrvidéki eseményekről­ expozéjában utal arra, hogy a Ruhr vidékének eseményei, amelyek a nem­zetközi helyzetet dominálják, ismeretesen: az újságokból. Részletesen ismertette a Ruhr­­vidék eseményeit, a franciák akcióját s a német ellenállást. A francia kormány a­ né­metek ellenállása folytán még energikusabb intézkedésekhez fordult — mondotta — s a legszigorúbban ellenőrzi a közigazgatást. A francia kormány mindaddig a Ruhrvidéken akar maradni, amíg Németország a jóvátétel utolsó kötelezettségének is eleget nem tesz. A jóvátételi kérdés fejlődése. Benes a megszállással kapcsolatban szükségesnek tartotta a jóvátételi kérdéssel visszamenőleg is foglalkozni. Elmondta, hogy a versaillesi békekötés szerint megállapítta­­tott, hogy Németország jóvátételi kötelezett­ségeit 1921 májusában fogják meghatározni. A jóvátételi bizottság ülésén Németországnak jóvátételi kötelezettségét 132 milliárd arany­márkában állapították meg. 1921 májusában megállapodás jött létre a szövetségesek között a londoni konferen­cián, hogy Németország jóvátételi kötele­zettségének miképpen tegyen eleget. Német­országnak eszerint három részben kell fizet­nie. Először 12 milliárd aranymárkát, másod­szor 38 és harmadszor 82 milliárdot. Az első két fizetési kötelezettségének harminchét év alatt kell eleget tennie. A harmadik részt később ötven milliárdra leszállították. Az első két rész amortizációjára, és ka­matozására a szövetségesek három milliár­dot állapítottak meg évenkint. Ezt az össze­get minden január, március, július és október hónap 15-én kellett volna 500 millió arany­­márkás részletben kifizetni, a megmaradt milliárdokat pedig kétszázötven milliós rész­letekben midnen február, május, augusztus és november hó 15-én. Ezeket a milliárdokat azzal akarták megszerezni, hogy Németor­szág a szövetségesek részére biztosítja az évi exportjövedelmének 26 százalékát. A londoni terv. Ismeretes, hogy a jóvátételi tervet soha­sem hajtották végre. A terv felállításával komplikálódott a jóvátételi kérdés. Német­ország is védekezett eme terv ellen. A lon­doni ultimátumot nem fogadta el. S ahogy ezt aláírta, azonnal kijelentette, hogy a terv keresztülvihetetlen s fizetni nem fog. Arról nem kell beszélni, hogy Németországnak volt-e hajlandósága fizetni vagy sem. Német­ország mindig hangoztatta, hogy annyit fog fizetni, amennyit tud. A londoni terv második akadálya volt a pénzügyi kérdés. A pénzügyi szakkörök utat kerestek arra, hogy miképpen lehetne Né­metországot fizetésre kényszeríteni, anélkül, hogy a valutája romlana s a márka esését előidézné. Kerestek erre utat egy nemzet­közi kölcsön fölvétele útján Amerikában, de sem Amerika, sem pedig az európai pénzügyi szakemberek nem láttak Németország eljá­rásában kellő biztosítékokat. A kérdés megoldását nagyon megnehe­zítette a szövetségesek egymás közötti adós­ságainak ügye. Franciaorsz­ág csak abban az esetben akarta Németország jóvátételi összegét leszállítani, ha az ő adósságait ugyanannyival szállítja le Anglia és Amerika. Benes további beszédében kifejti, hogy Németországban egész új pénzügyi és gaz­dasági politikát kelelne bevezetni. Megemlíti a legfelsőbb tanács párisi tanácskozását, Wirth kancellár moratórium-kérését, a nép­­szövetség genfi konferenciáját. A helyzet azután sem javult, a német márka állandóan esett. Mindenütt már a jóvátételi politika bu­kásáról beszéltek. S ilyen körülmények között ült össze a párisi konferencia. A francia és angol javaslatok­ Benes expozéjának következő fejezeté­ben részletesen ismerteti a párisi konferen­cián előterjesztett francia és angol jóvátételi javaslatokat, melyekre vonatkozóan meg­jegyzi, hogy az angol javaslatok sokkal ra­dikálisabbak és hogy előrelátható volt az el­lentétek áthidalhatatlansága. Az angol javas­latokat Olaszország és Belgium is átvette. A párisi konferenciára Németország is elkészí­tette a maga javaslatát, hivatalosan azonban nem terjesztette elő azt. Ha az információk helyesek, Németország hajlandó lett volna állítólag 20 milliárd készpénzbeli és további 10 milliárd áruban való fizetésre. Franciaor­szág politikai, pénzügyi helyzete, valamint a francia közvélemény feszültsége magával hozta a konferencia hajótörését s ettől a perctől kezdve Olaszország és Belgium önálló utat keresett a jóvátételi kérdés meg­is oldására. A szankciók igénybevételének oka. A francia, belga és olasz kormányok megállapították, hogy az egyöntetű eljárás teljesen ki van zárva. Franciaországot főleg az indította a végső lépések megtételére, hogy Németország szándékosan nem teljesí­tette az anyagi jóvátételre vonatkozó köte­lességét, továbbá Franciaország az eddigi tapasztalatai alapján semmi bizalommal sem viseltetett a német ígéretekhez, valamint az a meggyőződés, hogy Németország vagy nem akarja, avagy nem képes rendezni belügyeit, az állami költségvetését és pénz­­­ügyi gazdálkodását, mely egyenesen az állam tönkretételére irányul. Benes Németországra hárítja a felelősséget. Mindezek alapján csakis és kizáróan Né­metország felelős a bekövetkezett esemé­nyekért. A francia fellépést korrektnek mondja. A megszállás két legfontosabb oka az volt, hogy nemcsak a francia, angol, olasz és belga közvélemény is jóváhagyta a megszál­lási terveket, hanem a német szocialista és polgári pártok is elismerték ennek jogossá­gát, másodszor pedig a világszaktekintélyek véleménye s a német vezető politikusok egyes nyilatkozatai is megerősítik azt a né­zetet, hogy Németország szándékosan idézte elő a gazdasági romlását­, hogy ezáltal fize­tésképtelenné váljon. Ama ellenvetésekre vo­natkozólag, hogy mégis mérsékeltebb politi­kát kellett volna folytatni Németországgal szemben, annál is inkább, mivel egyes szo­cialista kormányokban meg volt a jóindulat a jóvátételre. Benes utal a föntebb vázolt okokra, amelyek elkerülhetetlenné tették az erélyes fellépést Végezetül azt hozza föl a külügyminiszter, hogy az utolsó három év folyamán egyetlen német kormány sem akadt, amely következetesen igyekezett volna a jóvátételre, mely körülmény bizo­nyára enyhítette volna a francia—német vi­szony feszültségét és Németország sohasem állt elő konkrét és Franciaország részére csak némileg is elfogadható javaslattal. A magyarországi események. Közvéleményünk figyelme az utóbbi idő­ben a rajnai eseményeken kívül főleg a ma­gyarországi eseményekre irányult. A ma­gyarországi események azért öltöttek ko­moly jelleget, hogy a nagy- és kisantant kül­ügyi képviseletei egységes eljárást tanúsí­tottak Budapesten. Annak ellenére, hogy mi állandóan törekszünk arra, hogy Magyaror­szághoz való viszonyunk illő és korrekt le­gyen, időről-időre oly incidensek és ellenté­tek keletkeztek Magyarország s a szomszé­dai között, amelyek a jó szomszédi kapcsola­tok konszolidációs fejlődését megakasztják. Ilyen események voltak a határmenti tiszt­­viselőink megtámadása többé-kevésbé felelőt­len elemek és bandák részéről, számtalan apróbb összetűzés a határon, állampolgáraink elfogása és becsukása, a magyar legitimista tüntetések, nyilvános izgatások a békeszer­ződések betartása ellen, nyilvános és titkos irredenta szervezetek különféle akciói és vé­gül a magyar kormánynak bizonyos katonai jellegű intézkedései, melyek ellentétben álla­nak Trianon betűivel és szellemével. Ezek ellen tiltakozásunkat jelentettük be a magyar kormánynál. Elsősorban a román határok békéjét akartuk biztosítani, mivel az utóbbi hetek eseményei főleg a román határokon halmozódtak föl. Nem engedhetjük meg, hogy Magyarország fegyverkezzen. Az események összessége nem olyan jel­legű, hogy valam­i komoly összetűzéstől kel­lene tartanunk. Az általánosan feszült helyzet azonban óvatosságra int. Közismert tény, hogy a jelenlegi magyar kormánynak — bármennyire hangoztatja is békeszeretetét — nincs elegendő erélye a különböző titkos és nyilvános szervezetek letöréséhez. Bent Magyarországon is elégte­len a közbiztonság, amint azt a számtalan nyilvánosan elkövetett erőszakoskodás bizo­nyítja; az erőszakos szervezetek létezését a magyar parlament is megerősítette. A nyu­gatmagyarországi bandák tevékenysége is­meretes és könnyen megeshetik, hogy a kor­mány nem lenne képes megakadályozni eme eseményeknek más helyen való lejátszódá­sát. Ez nem jelenti még, hogy pillanatnyilag tettekhez kell nyúlnunk. A mi katonai készülődéseinkről terjesz­tett hírek valótlanok, melyeket szándékosan és célzatosan terjesztettek. Megállapítom, hogy az eseményeket éber figyelemmel kisérjük és ha bármi­re-100 cseti-sil. korongért fizettek ma, január 30-án: ZürichbenjJíi^;)15.425 svájci frankot Budapesten 7800.— magyar koronát Bécsben —.— osztrák koronát Berlinben 114213.— német márkát

Next