Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-02-25 / 8. szám

egyházkerületi választmánya vagyunk, hanem egye­sült protestáns választmány szól a' hazához, szól hitsorsosihoz im e' sorokban, 's pesti protestáns főiskola az, mellynek ügyében szónkat emeljük. Vannak dolgok, miknek egyszerű neve erősb meggyőződést képes gerjeszteni, 's hatal­masb ösztön az ép kebelnek, mint az ékes szó' minden özöne; illyennek véljük imez ügyet is. Azt tehát azon szent hittel ajánljuk a' közrészvét' pártfogásába, hogy mind azok, kik már eddig is áldozat-­készséget bizonyítanak, áldandják velünk a' gondviselést, melly eldarabolt erőnk' egybe­forrásának reggelét immár felhozta reánk; kik pedig az ügyhöz járulni még tartózkodtak, mi­vel a' terv' kiviteléhez talán erős bizalmuk nem volt, most immár meg nem tagadandják részvé­tüket; miután ha még volt valamire szükség, mi a' kivitel' reményét bizonyosságra emelje, azt e­gyesülésünkben még a' legkétkedőbbek is minden bizonnyal feltalálandják. Minek bővebb kezességéül örömünkre válik ügyünk' barátait egy lényeges állapodásról érte­síteni. Kezdetben ugyanis, midőn az első aláírási ívek szétbocsátátának, a' pesti főiskola' ügyében felhatalmazott választmány az aláírókat biztosítani kívánván, hogy áldozatjok nem leend haszontalan, kijelenté: miképen az alapítványok' kamatai, és a' többi aláírások csak akkor lesznek befizetendők, ha a' tervezett 250,000 pft. egészen aláírva, és a' főiskola' létesítése biztosítva leend. — E' biz­tosításnak czélja világos, tudniillik az, hogy mit az emberszeretet nevelésre, még­pedig nem másutt, mint pesti főiskolábani nevelésre szánt, az hasz­nálatlanul nem heverend , hanem valósággal e' czélra fordítatandik. Most tehát midőn az egyesü­lés, a' már aláírások által előbb biztosított erőt annyira növeli, hogy a' törvényes előzmények' kieszközlése után, a' tervezett főiskolának nemcsak elemi, alsóbb és közép osztályait azonnal létesíthető nők, hanem a' felsőbb osztályok' létesítését is tetle­gesen megkezdhetnők: az alulirt választmány abban állapodott meg, hogy mihelyt a' tanítási rendszer iránt bejött derék pályamunkák' egybevetéséből, a' főiskola' egész szerkezete kidolgoztatván , an­nak felállítására ő felségének kegy. jóváhagyását a' törvény' értelmében megnyerni szerencsénk leend; már összegyűlt, 's még időközben gyülendőnek reményit erőnkhöz képest a' pesti protestáns fő­iskola' felállításához, 's fokonkénti megnyitásá­hoz azonnal valósággal hozzáfogandunk; minél fogva az aláírások' eredeti lényeges föltétele, t. i. a' tervezett főiskola' valóságos megindítása telje­sülvén , teljes bizodalommal reméljük, hogy ter­vünk' nagylelkű pártfogói között nem csak senki nem akadand, ki ígéretének beváltását, a' 250,000 pft. utolsó fillérének is begyülésétől felfüggesztené; sőt mindenki sietend aláírásának haladéktalan be­váltásával a' főiskola' megindításához, mint nem­csak az eredetileg tervezett, hanem azt jóval meg is haladandó pénzalap­ begyűjtésének legsikeresb eszközéhez hozzájárulni. Azonban, ha­bár szentségtörésnek tartanok is hinni, hogy akadhasson ember, kinek a' ter­vezett főiskola iránti jóakaratát az egyesülés' ma­gasztos eseménye meghűthetné, azon egyesülésé, mellyben a' magyarországi protestantismusra, és a' szakadozott honérdek' egységére annyi áldás­nak magva csírázik; sőt erősen meg vagyunk győ­ződve , hogy ez a­ már létező rokonszenvet csak éleszteni képes, hol pedig még nem­­ volt, terem­teni fog, mindazáltal sem hozzánk, sem szent czélunkhoz nem illenék, mások­ akaratját az er­kölcsi kényszerítésnek még csak árnyékával is il­letni; miután tehát eredetileg nem egyesült, azaz protestáns, hanem csak reform, főiskolára tör­tént a­ felszólítás : ezennel folyó évi június hónap' 10-dik napját olly módon tűzzük ki nyilatkozásra határnapul, hogyha találkoznék az aláírók között, ki a­ pesti reform, főiskolának, protestáns főis­kolára fejleménye miatt, aláírását visszavonni akar­ná, azt a' kitett határnapig az alulirt választmány­hoz alkalmilag vagy bérmentesen küldendő levél által bátran kijelenthesse; a' ki azonban a' kitett módon nem nyilatkozandik, annak mindenkitől alapos reménynyel várt hallgatása, törvényes erejű megegyezésnek fog vétetni, és úgy általunk min­den intézkedés, mint minden további aláírás is, a' pesti protestáns főiskola' számára történend. Emberi értelem, 's a' dolgok' fogalma egy mintára mind nem szorítható, 's azért lehetnek, kik a' pesti protestáns főiskolá­ra, nem azon rokonszenvvel gondolnak, minőt minden honpol­gár' keblében tenyészni óhajtanánk: de van még­is egy, miben reményijük minden protestáns, 's ki ez ügyet a' protestantismus' szempontjából te­kinti, velünk kétségtelenül egyetért: 's ez az, hogy a' magyarországi protestánsoknak nincs be­csesebb kincsök, mint ama törvényesített jog, miszerint iskoláikat önmagok rendezik és kormá­nyozzák; — ezen megbecsülhetlen jogot a' ma­gyarországi protestantismus cserébe semmi enge­délyért sem adhatja; ezen jognak — egy pro­testáns főiskolának épen Pesten a' haza' szivében felállításával — gyakorlatára hivnak fel a' neve­lés' igényei, 's velők a' hon és nemzet-szerelem; ez viszhangot költend polgártársaink, hitsorso­saink' nemes keblében , 's az isteni gondviselés, melly napjainkban épen ezen terv által költé fel százados sírjából az egyesülés' igéjét, az emberi nagylelkűség' bőkezű áldozatiban nyilatkozandik l — Költ Pesten, 1843-dik évi február­ 19-kén, a' pesti p­rotestans főiskola' létrehozáséiban munkálkodó választmány, névszerint: Teleki Sámuel gr. elnök. Prónay Albert báró , Ráday Gedeon gr. és Fáy András helyettes elnökök. Ágoston József, Bakos Ambrus, báró Bánffy Pál, Bajkay Endre, Báthory Gábor, Benyovszky Pé­ter, Dobos János , Dobos József, Erdélyi Fe-

Next