Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-05-04 / 18. szám

lásosság' külseleiben maga után, mellyekben ha mindjárt nem csalhatlanul is, de mégis nyilatko­zik a' belvallásosság. Halljuk magukat a' dologhoz értő német tudósokat és szemtanukat. „Temp­lomainkba — igy szól az egyik — még számo­san járnak , többen mint az aesthetica ideális puha korszak előtt, me­ly e' század­ elején egész német­hént lángba borítá, és a' szabadság­háború'gya­korlati idealismusában éltető olajra talált, azonban nézzük közelről e­ részvétet, kivált személyesen ma­gukat a'részvevőket, kik ők? Mindenek fölött a' nők. A' férfiak között azok, kiknek művészeti, vagy aestheticus érdeke a' templomokba tévedt bele ; a par excetlence müveitek és szellemdús bogará­szok , kik mindennek a' mi mély, a' mi elzárt, a' mi nem minden ember orrára való, utána ered­nek 's elfogdossák. Ide tartoznak néhány czime­res világiak, néhány dijas oktató, nem említve azon dicasterialis szellemű uracsokat, kiknek tu­lajdon érdeke, sympathiája nem lévén, a'fő és legfőbb személyek után ballagnak és szedegetnek folyvást' 'stb. Ez osztály a' romantikusok', az életelet-ku­tatók' osztálya, lássuk a' vele szellemileg rokon pietisták' osztályát: tagadhatlan, hogy ezeknek vallásosságában több van külöldeletnél, van vala­mi komoly, van valami mély; halljuk a'zúgást és a' tompa morajt, melly e' vallásos mélységben mint a' tűz a' vulkánok' gyomrában kóvályog, de a' mivel tele , azt itt magából kiadni nem tudja, a' szabad erkölcsiség' minden életjelét, minden ma­gasabb nyilatkozatát a­ liturgikus mozdulatokba fojtja bele, tagadni nem lehet, hogy gyakorlati küléletek példás, jámbor és egyszerű, de a' her­vadt szín, a' természettőli messzeállás, nem mu­tat erkölcsi függetlenségre. Az éldelet-szomjas romanticusokkal szemközt ez irányt úgy lehet te­kinteni , mint szellemi aszkórt. Ez osztálybelieken kivül eljárnak még a' temp­lomokba néhányan, kiknek zömök polgári elve nem birt keresztül szökni néhány régi árkot, melly a' templomok' hátulját még sáncz gyanánt keríti, az apák', az elődök' erős vallásossága megfogja ezeket néha néha, beviszi, beragadja a'templomokba, de viszont kis híján elégületlenül hajtja ki onnan. A' gyülekezetek' magva, széke, a' nemasszonyos fér­fiak , a' polgár, a'hivatalos, a' tudós, de nem oktató osztály; mind elidegenedett az istentiszte­let', a'vallásosság'jelen alakjától; vallásos beléle­tek, vagy azon szellemi tartomány, hol az em­ber' lelkére isteni szellők lengenek, fölötte tüzes nyelvek gyúladnak el; messze túl fekszik az avult liturgika' határain. E' szellem mindinkább terjed, terjedtében mindinkább absorbeálja a' nép' eddigi vallásos fogalmait, nemcsak innen, hanem túl a' hegyen egyaránt. A' ministerialis egyházigazgatás, az absolutismus, a' nyavalygó pietismus, a' kön­­nyelmü romantika, a' nép' materialismusa, mind csekély akadály útjában. És az egyháznak menni kell vele, vagy elmarad mint pusztatemplom a' nép' háta mögött. Ha kérdjük, mi ennek az oka, kivált német­honban ? hol vette magát e' mellék-ág, melly a' hajdani vallásosság'vizének nagy részét a'maga' medrébe szítta el? E­ kérdésre sokan sokféleképen felelnek. A' bűn, az emberi romlottság! mondják az orthodoxusok ; igaz, hogy utoljára minden e' pontban fordul vissza, maga az orthodoxia' bűne is a' ker. vallás körül. Vagy a' ratio­n­a­l­i­s­m­u­s' feszegetései szedtek el sokat a' haj­dani vallásosság'alapjából; vagy tán a'roman­tika' érzelgése és üres sentimentalismusa enerválta a'régi egészséges vallásosságot? 'stb. Én hajlandó vagyok magára a' korra, és ennek egész irá­nyára fogni a' bűnt, ha ugyan bűnnek lehet fogni azt, mit maga az idő fejtett ki ösztönszerűleg ön­magából. Sokan a' politikát is okolják, mint a' melly nem ragadta meg a' pillanatot, mikor még könnyűszerrel lehetett volna a' dolgon segíteni; akkor, mikor kellett volna, nem fogott kezet az egyházi csalhatatlansággal; jelenleg, miután már maga a' nép szemmel lát, füllel hall, csak rontja a' vallás' tekintetét és hitelét nem jól számított avat­kozásaival 'stb. Mind ezen okokat — mellyeknek fejtegetése messze elvinne czélomtól — mellőzve, a' theo­logiánál maradok; és ennek főbb jelenségeiből szán­dékom nézni a' német egyháziasság' jelen állását, ugymint vanját. 1.) Egyházi szónoklat. 2.) Dog­ma történet, átalánosságban. A' mult század' közepe táján gyalulódott össze a' német egyházi szónoklatban, kivált a' rationa­lismus a' supernaturalismussal, e' kettő ugyan már régen, vagy tán soha nem volt élesen elkülönözve e1 mezőn egymástól, a­­mennyiben mindegyik hatal­mas dogma bakján, ha mint függelékképen is ott ült az észszerű alkalmazás. Ez iránynak legje­lesebb képviselői valának a' sok között Spalding, Zolnikoffer és Reinhard. Ez, jelenleg már avult irány, az eltépett, de azért erőteljes német polgár­világnak volt kedveltje; a' józanság, a' német be­csületesség , az egészséges népszerű philosophia, tiszta ágyból született leánya. E' korszaknak zár­köve Kant, jelleme a' didacticus alak és erkölcsi tartalom. Mosheimtól fogva le a'századunk elejéig e' szellem lebegett a' német egyházi szónoklat fe­lett. E' szónoklatokban a' dogma együtt üget még az erkölcsi tartalommal, de csak igen hosszú pó­rázon, bennök a' szék és velő, a' szigorú erkölcsi­ség, melly e' szónoklatokban végetlen joga'és autonomiája'öntudatára ébredt fel; kárhogy a'di­dacticus alak' tömöttsége néhol a'sentimental elő­adásban vizenyősödik el! *) Természetesen egész értekezésem némethoni ada­tokra épül, de én az idézeti fitogatásnak barátja nem lévén, legyen e' Jegyzés, itt minden unalmas és tarkító idézet helyett. Nem bánom, mondják compilatiónak vagy bárminek munkámat. K,

Next