Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-05-04 / 18. szám
lásosság' külseleiben maga után, mellyekben ha mindjárt nem csalhatlanul is, de mégis nyilatkozik a' belvallásosság. Halljuk magukat a' dologhoz értő német tudósokat és szemtanukat. „Templomainkba — igy szól az egyik — még számosan járnak , többen mint az aesthetica ideális puha korszak előtt, mely e' század elején egész némethént lángba borítá, és a' szabadságháború'gyakorlati idealismusában éltető olajra talált, azonban nézzük közelről e részvétet, kivált személyesen magukat a'részvevőket, kik ők? Mindenek fölött a' nők. A' férfiak között azok, kiknek művészeti, vagy aestheticus érdeke a' templomokba tévedt bele ; a par excetlence müveitek és szellemdús bogarászok , kik mindennek a' mi mély, a' mi elzárt, a' mi nem minden ember orrára való, utána erednek 's elfogdossák. Ide tartoznak néhány czimeres világiak, néhány dijas oktató, nem említve azon dicasterialis szellemű uracsokat, kiknek tulajdon érdeke, sympathiája nem lévén, a'fő és legfőbb személyek után ballagnak és szedegetnek folyvást' 'stb. Ez osztály a' romantikusok', az életelet-kutatók' osztálya, lássuk a' vele szellemileg rokon pietisták' osztályát: tagadhatlan, hogy ezeknek vallásosságában több van külöldeletnél, van valami komoly, van valami mély; halljuk a'zúgást és a' tompa morajt, melly e' vallásos mélységben mint a' tűz a' vulkánok' gyomrában kóvályog, de a' mivel tele , azt itt magából kiadni nem tudja, a' szabad erkölcsiség' minden életjelét, minden magasabb nyilatkozatát a liturgikus mozdulatokba fojtja bele, tagadni nem lehet, hogy gyakorlati küléletek példás, jámbor és egyszerű, de a' hervadt szín, a' természettőli messzeállás, nem mutat erkölcsi függetlenségre. Az éldelet-szomjas romanticusokkal szemközt ez irányt úgy lehet tekinteni , mint szellemi aszkórt. Ez osztálybelieken kivül eljárnak még a' templomokba néhányan, kiknek zömök polgári elve nem birt keresztül szökni néhány régi árkot, melly a' templomok' hátulját még sáncz gyanánt keríti, az apák', az elődök' erős vallásossága megfogja ezeket néha néha, beviszi, beragadja a'templomokba, de viszont kis híján elégületlenül hajtja ki onnan. A' gyülekezetek' magva, széke, a' nemasszonyos férfiak , a' polgár, a'hivatalos, a' tudós, de nem oktató osztály; mind elidegenedett az istentisztelet', a'vallásosság'jelen alakjától; vallásos beléletek, vagy azon szellemi tartomány, hol az ember' lelkére isteni szellők lengenek, fölötte tüzes nyelvek gyúladnak el; messze túl fekszik az avult liturgika' határain. E' szellem mindinkább terjed, terjedtében mindinkább absorbeálja a' nép' eddigi vallásos fogalmait, nemcsak innen, hanem túl a' hegyen egyaránt. A' ministerialis egyházigazgatás, az absolutismus, a' nyavalygó pietismus, a' könnyelmü romantika, a' nép' materialismusa, mind csekély akadály útjában. És az egyháznak menni kell vele, vagy elmarad mint pusztatemplom a' nép' háta mögött. Ha kérdjük, mi ennek az oka, kivált némethonban ? hol vette magát e' mellék-ág, melly a' hajdani vallásosság'vizének nagy részét a'maga' medrébe szítta el? E kérdésre sokan sokféleképen felelnek. A' bűn, az emberi romlottság! mondják az orthodoxusok ; igaz, hogy utoljára minden e' pontban fordul vissza, maga az orthodoxia' bűne is a' ker. vallás körül. Vagy a' rationalismus' feszegetései szedtek el sokat a' hajdani vallásosság'alapjából; vagy tán a'romantika' érzelgése és üres sentimentalismusa enerválta a'régi egészséges vallásosságot? 'stb. Én hajlandó vagyok magára a' korra, és ennek egész irányára fogni a' bűnt, ha ugyan bűnnek lehet fogni azt, mit maga az idő fejtett ki ösztönszerűleg önmagából. Sokan a' politikát is okolják, mint a' melly nem ragadta meg a' pillanatot, mikor még könnyűszerrel lehetett volna a' dolgon segíteni; akkor, mikor kellett volna, nem fogott kezet az egyházi csalhatatlansággal; jelenleg, miután már maga a' nép szemmel lát, füllel hall, csak rontja a' vallás' tekintetét és hitelét nem jól számított avatkozásaival 'stb. Mind ezen okokat — mellyeknek fejtegetése messze elvinne czélomtól — mellőzve, a' theologiánál maradok; és ennek főbb jelenségeiből szándékom nézni a' német egyháziasság' jelen állását, ugymint vanját. 1.) Egyházi szónoklat. 2.) Dogma történet, átalánosságban. A' mult század' közepe táján gyalulódott össze a' német egyházi szónoklatban, kivált a' rationalismus a' supernaturalismussal, e' kettő ugyan már régen, vagy tán soha nem volt élesen elkülönözve e1 mezőn egymástól, amennyiben mindegyik hatalmas dogma bakján, ha mint függelékképen is ott ült az észszerű alkalmazás. Ez iránynak legjelesebb képviselői valának a' sok között Spalding, Zolnikoffer és Reinhard. Ez, jelenleg már avult irány, az eltépett, de azért erőteljes német polgárvilágnak volt kedveltje; a' józanság, a' német becsületesség , az egészséges népszerű philosophia, tiszta ágyból született leánya. E' korszaknak zárköve Kant, jelleme a' didacticus alak és erkölcsi tartalom. Mosheimtól fogva le a'századunk elejéig e' szellem lebegett a' német egyházi szónoklat felett. E' szónoklatokban a' dogma együtt üget még az erkölcsi tartalommal, de csak igen hosszú pórázon, bennök a' szék és velő, a' szigorú erkölcsiség, melly e' szónoklatokban végetlen joga'és autonomiája'öntudatára ébredt fel; kárhogy a'didacticus alak' tömöttsége néhol a'sentimental előadásban vizenyősödik el! *) Természetesen egész értekezésem némethoni adatokra épül, de én az idézeti fitogatásnak barátja nem lévén, legyen e' Jegyzés, itt minden unalmas és tarkító idézet helyett. Nem bánom, mondják compilatiónak vagy bárminek munkámat. K,