Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-21 / 38. szám

matiától, midőn már Oppenheimból elutazott, az ő vál. fejedelme Spalatin által megintette, hogy ne menjen be a' városba, mivel az öt fenyegető ve­­szély mindinkább növekszwk. Ő pedig a' sebese postának illy hősi bátorsággal felelt:,,Hátha annyi ördög lenne Wormatiában, mennyi cserép a' há­zak fedelein , még­is be­megyek, és legkisebbet sem félek." 16-dik áprilisben reggeli 10 órakor ért be Wormatiába kisded nyilt kocsin, kisértet­ve nagy néptolongás közt gyalog és lóháton, kik Márton barát láthatására seregenként tódultak elő. Már másnap az országgyűlés előtt vala megje­lenendő. Nem habozott semmit az Isten embere 's a' könyörgés által erősítette lelkét: „Oh Isten! én Istenem! légy segítségül nekem— így fohász­kodott föl — az egész világ ellen. Tedd, oh, mert egyedül te teheted meg ezt, hiszen nem az én, de a' te ügyed ez. Mi közöm volna a­ világ e' nagy uraival enszemélyemre nézve? Tied az ügy, Uram! te igaz $$ Örök Isten vagy. Segélj enge­met, elfogyhattfln kegyelmű Istenem! Én nem bí­zom egy emberbe sem — mind hiába és hasztalan az,—ingatag mindaz,a­­mi testi. Mivel te magad választál erre: vezérelj, Istenem! Állj mellém, óh Isten! a' te szerelmes sz. fiad az Úr Jézus nevé­ben, ki az én oltalmam, paizsom, sőt erős váram a' te bátorító sz. lelked által." Ez által új erőt véve 's lelkét megbátorítva, azon bizodalommal, melly a' hitbuzgó kegyese­ket akár tetsző, akár valódi veszély idején szokta eltölteni. — 17-dik aprilben délutáni 4 órakor Luther megjelent az országgyűlés előtt. Sűrű embertömeg borítá az utczákat, csak mellék­uta­kon lehetett a­ tanácsházhoz jutni, sőt a' házfede­lek 's ablakok is tömve voltak kíváncsi nézőkkel; barát, mint ellenség feszült várakozással pillants az emberre, ki felöltözvén az igazság mellkasába, fedeztetve af hit paizsával, felkötve a' lélek fegy­verét, *) szilárdan el vala határozva élni vagy halni tudománya mellett — nem félve azoktól kik csak a' testet ölhetik meg: de igen attól, ki a' tes­tet és lelket is együtt elvesztheti. **) Beléptekor a' gyűlésterembe Freundsberg György régi hű bajnok — ki itt őrt állott—megveregette barátsá­gosan vállát, ezt mondván: „Barátkám, barátkám! te most olly útra indulsz, minőn én és sok ezre­des a* legforróbb csatába sem indultunk. De ha te jó hiedelemben 's igaz ügyedről meggyőződve vagy, menj tovább Isten hírével — 's vedd e' vigasztalást, hogy Isten el nem hagy !" Rettent­hetlen, de szerény lélekkel lépett föl Luther a' fényes gyülekezet előtt, bízva Krisztus ígéreté­ben : „Királyok és tiszttartók elébe vitettek én érettem, de ne legyetek szorgalmatosak, mimódon és mit szóljatok, mert azon órában megtaníttattok arra, mit szóljatok. Mert ti nem vagytok, a' kik nálam­ fogtok, hanem a* ti mennyei atyátok lelke az, a* ki szólni fog ti általatoké *) Az ország­gyűlés pedig állott a' császáron kivül, az ő test­véréből főherczeg Ferdinándból, 6 vál. fejdelem, 24 herczeg, 8 márkgróf, 30 püspök és praelatu­sokból, sok kisebb fejdelmek, grófok, urak és kö­vetekből. Egy szemtanú a' teremben, ablakok­ és csarnokokban egybesereglett hallgatóságot 5000-re teszi. Már örült az ellenség, aggódtak pedig Luther barátai,­­s az egész pompadús teremben mély hallgatás jön. — Luther egész alázattal já­rult a* császár elébe,­­s tisztelettel magát meghajt­va, így szólt: „Leghatalmasabb császár, mint engedelmes, megjelentem a' határ­ időre, ugy a* mint tegnap estve tudtomra adatott, *s Isten ir­galmára kérem cs. felségedet, méltóztassék ez igaz ügyet az én hitem szerint, legkegyelmesben meg­hallgatni, 's ha talán értetlenségből nem ad­nám meg mindenkinek az illető czímet, vagy nem mindenben az udvari szokás szerint viselném ma­gamat , azt tőlem jó néven venni kegyeskedjék, mint ki mindig a' zárda falai között ültem, 's ma­gamról más bizonyságot nem tehetek, mint a' mit eddig egyszerű szívvel tanítottam és irtam, egye­dül Isten dicsőségét, 's a' hivő keresztyének hasz­nát és boldogságát tekintém és kerestem." A'csá­szár az Augusztinianus felé tetszéssel mosolygott, a' trieri vál. fejdelem kanczellárja Bek János pe­dig a' gyűlés nevében két kérdést tett föl: 1) Ha vájjon a' könyveket, mellyek ott feküsznek és az ö neve alatt nyomtatvák, elismeri-e magáéinak? 2) Ha azoknak tartalmát kész-e visszahúzni ? Elébb, semmint Luther válaszolhatott volna, ügyvéde szólalt föl annak megtudására, ha vájjon a' Luther neve alá nincsenek-e ál-i­ományok tolva? „Ol­vastassák föl a' könyvek czíme!" ez meg is tör­tént. Ekkor az első kérdésre állítólag válaszolt Luther, a' másodikra holnapig gondolkozásra időt kért, 's ugyanekkor a' többek közt mondotta: „Krisztust én soha nem tagadom meg, mert em­lékezem az ő szavaira: A' ki engemet megtaga­dand az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei atyám előtt. **) A' fejdelmek rövid tanácskozása után, közakarattal megadatott a' gondolkozásra kért idő, de azon feltétel alatt, hogy nem írásban, hanem csak szóval kell nyilat­koznia. E közben erősbíté ujólag lelkét Luther a' könyörgés által, összeszedte gondolatait, csen­des elmélkedések közt komoly­ hangulatú maradt kedélye, 's teljes Istenbe vetett bizodalommal mindaddig, míg a' várva várt óra ütött. Kevéssel azelőtt, hogy a' hírnök hozzá jött, öt az ország­gyűlésbe kisérendő, az asztalon fekvő bibliához lépett, balkezével erre támaszkodva, jobbját pe­dig az ég felé emelve , hitéről szabadelmü vallást tön, 's az evangyéliomhoz tántoríthatlan ragasz­ *) Ephes. 6, 14—18. **) Mát. 10, 28. •) Mát. 10, 18-20. I **) Luk. 12, 9.

Next