Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-06 / 1. szám
rendet féltve, aggódnak. Mi is mint bárki más, tisztán látjuk társadalmunk ama mozgalmaiban a fekete foltokat. De látjuk azoknak természetes okait is, ésteljes hitünk, hogy a fejlődés rendes processusa szerint a réginek felbomlásából új, szebb életnek kell fakadnia. Tagadhatatlan azonban, hogy a jelzett nyomasztó viszonyok az egyházra is folyvást növekvő súllyal nehezültek, s itt-ott talán épen a legbuzgóbbak lelkeire sötét árnyat vetettek. Kit szent cél sietésre készt, annak a dolgok rendes menete kétségbeejtő lassúságának tűnik fel, és, ha nem elég erős a küzdésre, csügged. Mindamellett azt hisszük, hogy ha sikerül a jobbrafordulás tényeit egy keretbe összefoglalva szemléltetnünk, igazolva fogják látni most is az egyházra alkalmazott ama régi mondást, hogy „ereseit sub pondere palma." Nézzük hát az egyházunkban húsz év óta történteket rendben. Mikor lapunk 1858-ban megindult, a boldogtalan emlékű bécsi regime kísérleti politikájának még nem merítette volt ki minden bölcseségét. Még mindég találkoztak, kik komolyan hitték, hogy a politikai boldogságot semmivel inkább meghonosítani nem lehet mint zsandárokkal, és a szabadságnak a policát szabhatja meg legjobban, merre és meddig kell haladnia; minthogy pedig nálunk e bölcseségnek sehogy sem akadt követője, annál inkább megerősödtek abban, hogy Magyarország sorsáról csakis Bécs van hivatva gondoskodni. Akkor vették eszükbe odafent, hogy a magyar protestáns egyházat, melynek 1849 óta minden szabadságát elkobozták volt, önkormányzati jogaiba helyezik vissza oly módon, hogy Bécsben készítik el számára az önkormányzati rendszert. E fából készült vaskarika 1859. sepfc. 1-jén jelent meg, mint császári nyilt parancs (pátens), mely „a két evang. egyház belső szervezetét, iskolai és oktatási ügyeit Magyar-, Tót- és Horvátországban, a Szerb vajdaságban, Temesi bánságban és a katonai határőrvidéken" szabályozta. Ezen nyilt parancs 55. §-a értelmében szept. 2-án Thun vallásos közoktatási miniszter rendelete is megjelent s részletes utasítást adott, hogy a két evang. egyház ügyeinek képviselése és igazgatása ideiglenesen miképen rendeztessék. A világosi katasztrófa óta néma türelemmel hallgató nemzet, feszült érdekeltséggel leste, hová dől ez az ügy, mely századok óta a nemzeti függetlenség kérdésével oly szoros kapcsolatban állott. Egyházunk pedig nem késett bebizonyítani azt, hogy a Bocskayak és Bethlenek szelleme a késő utódokból sem veszett ki, és kijelentette, hogy vérrel szerzett önkormányzati jogát nem cserélheti fel császári kegyelmi ténnyel, melyet amint adták, úgy el is vehetik. Élő emberek emlékezetében élnek még ama vészes napok eseményei, melyeket nem itt a helye most registrálni. — Félévi zaklatás után végre belátták Bécsben, hogy a tisztán egyházinak gondolt ügy voltaképen nemzeti kérdés,melyet tovább erőltetni nem tanácsos, és 1860. május 15-én kelt császári kézirat a pátenst ugyan nem vonta vissza, de lehetségessé tette az egyház önálló rendezését a jogfolytonosság alapján. Hamarább, mint bárki gondolta volna, rendbe jött ismét minden, még az ágost. hitv. egyház kebelében is, ahol pedig már a nyilt parancs alapján szervezett számos község, s ezekből alakult esperességek, sőt az ősi egyháztól elszakadt egyházkerület is létezett. A bölcs mérsékletnek segítve a politikai eseményekben beállott fordulat által sikerült a régi rendet mindenütt helyreállítani. Nagyon elősegítette a törvényes rend helyreállását az, hogy a válság idején bő alkalma nyílt a közönségnek felismerni azokat, kik tehetség és akaraterő által a tömegből kiválva az ügyek vezetésére való hivatottságukat bemutathatták. A választások ennek folytán mindenütt csaknem egyhangúlag történtek, és az egyházi élet, mely a nyilvánosság megakasztatása miatt tíz év óta majdnem egészen szünetelt volt, ismét megpezsdült. Az erejének tudatára ébredt mindkét felekezetbeli egyházban egyenlő lelkesedéssel, ha nem is egyforma sikerrel, megkezdődött és folytattatik maiglan a megújhodás nagy munkája, mely, ha lassan is és nem egyenletesen, de mindenképen előbbre megy, egyetemessé tévén az útjában itt-ott található jól és megszüntetvén mind azt, mi a nyilvánosság verőfényét kerülve csak a szakadozottság szülte zughomályban tengethette árnyékéletét. A haladást tanusitó azon tényekkel szemben, melyeket elősorolni feladatunk, maga az a sokféle panasz, mely minden oldalról hallatszik, nem hogy