Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-06 / 1. szám

rendet féltve, aggódnak. Mi is mint bárki más, tisz­tán látjuk társadalmunk ama mozgalmaiban a fekete foltokat. De látjuk azoknak természetes okait is, és­teljes hitünk, hogy a fejlődés rendes processusa sze­rint a réginek felbomlásából új, szebb életnek kell fakadnia. Tagadhatatlan azonban, hogy a jelzett nyo­masztó viszonyok az egyházra is folyvást növekvő súl­lyal nehezültek, s itt-ott talán épen a legbuz­góbbak lelkeire sötét árnyat vetettek. Kit szent cél sietésre készt, annak a dolgok rendes menete kétség­beejtő lassúságának tűnik fel, és, ha nem elég erős a küzdésre, csügged. Mindamellett azt his­szük, hogy ha sikerül a jobbrafordulás tényeit egy keretbe összefoglalva szem­léltetnünk, igazolva fogják látni most is az egyházra alkalmazott ama régi mondást, hogy „ereseit sub pondere palma." Nézzük hát az egyházunkban húsz év óta tör­ténteket rendben. Mikor lapunk 1858-ban megindult, a boldog­talan emlékű bécsi regime kísérleti politikájának még nem merítette volt ki minden bölcseségét. Még mindég találkoztak, kik komolyan hitték, hogy a politikai boldogságot semmivel inkább meghonosítani nem lehet mint zsandárokkal, és a szabadságnak a policát szabhatja meg legjobban, merre és meddig kell haladnia; minthogy pedig nálunk e bölcseség­nek sehogy sem akadt követője, annál inkább meg­erősödtek abban, hogy Magyarország sorsáról csakis Bécs van hivatva gondoskodni. Akkor vették eszükbe odafent, hogy a magyar protestáns egyházat, melynek 1849 óta minden sza­badságát elkobozták volt, önkormányzati jo­gaiba helyezik vissza oly módon, hogy Bécsben készítik el számára az önkormányzati rendszert. E fából készült vaskarika 1859. sepfc. 1-jén jelent meg, mint császári nyilt parancs (pá­tens), mely „a két evang. egyház belső szervezetét, iskolai és oktatási ügyeit Magyar-, Tót- és Horvát­országban, a Szerb vajdaságban, Temesi bánságban és a katonai határőrvidéken" szabályozta. Ezen nyilt parancs 55. §-a értelmében szept. 2-án Thun vallás­os közoktatási miniszter rendelete is megjelent s részletes utasítást adott, hogy a két evang. egy­ház ügyeinek képviselése és igazgatása ideiglenesen miképen rendeztessék. A világosi katasztrófa óta néma türelemmel hallgató nemzet, feszült érdekeltséggel leste, hová dől ez az ügy, mely századok óta a nemzeti függet­lenség kérdésével oly szoros kapcsolatban állott. Egy­házunk pedig nem késett bebizonyítani azt, hogy a Bocskayak és Bethlenek szelleme a késő utódokból sem veszett ki, és kijelentette, hogy vérrel szerzett önkormányzati jogát nem cserélheti fel császári ke­gyelmi tén­nyel, melyet amint adták, úgy el is vehetik. Élő emberek emlékezetében élnek még ama vészes napok eseményei, melyeket nem itt a helye most registrálni. — Félévi zaklatás után végre be­látták Bécsben, hogy a tisztán egyházinak gondolt ügy voltaképen nemzeti kérdés,melyet tovább eről­tetni nem tanácsos, és 1860. május 15-én kelt császári kézirat a pátenst ugyan nem vonta vissza, de lehetségessé tette az egyház önálló rendezését a jogfolytonosság alapján. Hamarább, mint bárki gondolta volna, rendbe jött ismét minden, még az ágost. hitv. egyház ke­belében is, ahol pedig már a nyilt parancs alapján szervezett számos község, s ezekből alakult esperes­ségek, sőt az ősi egyháztól elszakadt egyházkerület is létezett. A bölcs mérsékletnek segítve a politikai eseményekben beállott fordulat által sikerült a régi rendet mindenütt helyreállítani. Nagyon elősegítette a törvényes rend helyre­állását az, hogy a válság idején bő alkalma nyílt a közönségnek felismerni azokat, kik tehetség és aka­raterő által a tömegből kiválva az ügyek vezetésére való hivatottságukat bemutathatták. A választások ennek folytán mindenütt csaknem egyhangúlag tör­téntek, és az egyházi élet, mely a nyilvánosság megakasztatása miatt tíz év óta majdnem egészen szünetelt volt, ismét megpezsdült. Az erejének tudatára ébredt mindkét felekezetbeli egyházban egyenlő lelkesedéssel, ha nem is egyforma sikerrel, megkezdődött és folytattatik maiglan a meg­újhodás nagy munkája, mely, ha lassan is és nem egyenletesen, de mindenképen előbbre megy, egye­temessé tévén az útjában itt-ott található jól és meg­szüntetvén mind azt, mi a nyilvánosság verőfényét kerülve csak a szakadozottság szülte zughomályban tengethette árnyékéletét. A haladást tanusitó azon tényekkel szemben, melyeket elősorolni feladatunk, maga az a sokféle panasz, mely minden oldalról hallatszik, nem hogy

Next