Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-05-04 / 18. szám
hiszen nem egy izben tapasztalhattuk mennyire semmiben nem vétettek, az annyi reményekkel kecsegtetett úgynevezett új aera beállása óta egyes egyházkerületeinknek a képviselőházhoz időnként — de mindannyiszor elszigetelten benyújtott kérelmezései; — sőt láthattuk csak most közelebbről is a vallás és közoktatási ministerium költségvetésének tárgyalása alkalmával, miként hangoztak el, ha nem is minden nyom nélkül — mert az egyszer elvetett egészséges mag nem satnyúlhat el termékeny barázdában — de mégis eredménytelenül, mind azok beszédei, kik érdekünkben melegen felszólalának. Nem csuda tehát, ha ilyen tapasztalatok után, más módon igyekszünk magunkon segíteni, de megfogható ilyetén helyzetünkben az is, miként talán magunknak is hátrányára, de kétségtelenül az államnak sem előnyére oly merevséggel ragaszkodunk minden létező régihez s féltékenyen őrködünk a legkisebb részletekig — egyben-másban kelletinél is jobban körülsáncolva magunkat — autonom jogaink elődeink e drága hagyománya felett. A minthogy innen származnak aztán azon kormányunkkali számos öszveütközések, melyeket gyökeresen és tartósan orvosolni miniszteri rendeletek soha sem fognak, ahonnan ezek célszerű elintézése is, a — reménylhetőleg e kérdésnél sem mellőzendő — törvényhozásnak van feltartva. Mindez azonban csak akkor fog épen úgy rendes kerékvágásba jönni, mint hála a gondviselésnek, sok más egyebekre nézve is célt érünk már hazánkban vallásügyeinket illetőleg, ha sikerülene közös egyetértésre vergődnünk a további teendőkre s ezeknek mi módoni életbeléptetésére nézve. Egy országban, melyben a felvilágosodás varázsereje néhány évtizedek előtt sem volt még képes az uralkodó, bevett s tolerált vallások között létezett válaszfalakat ledönteni, s melynek törvényei ma már a vallásos egyenlőséget s egyenjogúságát hirdetik, csak akkor lehetne a protestantismus mindinkábbi kifejlődése s felvirágzása felett kétségbe esni, ha az vagy egészében ferde útra tévedne, — vagy saját kebelében tűrné meg a szakadást • az elsőtől — azt hiszem — maga a protestantismus géniusa fogja egyházunkat megóvni, — míg ellenben a másiknak parancsolni nem tudni vagy nem akarni, a gyávaság vagy önmegsemmisítésre való törekvés bélyegét viselné magán. Ma nincsen már hazánkban egyéb hátra, mint a ma jelzett törvénytábláin tündöklő magasztos nagy eszmét életbeléptetni, a mi hogy nem csekély feladat s csak fokozatosan érezetthetik utól, a dolog természetében fekszik, — a kezdetnek azonban — ha nem akarjuk, hogy a részünkre kiállított kötelezvény, — elévüljön, meg kell egyszer történnie, — de hogy ebben sem nélkülözhető a mi mérvadó befolyásunk, könnyen belátható, — valamint az is, hogy mennyire gyengülne az, magunk közötti megszakadás esetében. Legyünk tehát mindenek előtt országszerte egyék hitben, szeretetben s hárítsunk el mindent, mi a közöttünki békét felzavarhatná; csak így leszünk anyagi szegénységünk mellett is erősek, befolyásos tényezők e hazában s a rólunk ily módon egy könnyen meg nem felejtkezhető államnak is minden jóra való törekvéseiben erős és hű támasza. Mindezek után engedje a t. közgyűlés, hogy tanácskozásaikat megnyitottaknak nyilváníthassam. TÁRCA. Zsedényi életéhez. A perzsa költők fejedelme mondja, hogy a multak keserveire örömmel s örömeire fájdalommal gondolunk vissza, örömmel gondolunk vissza például mi magyarok arra a korra, amelyben még a Zsedényihez loyális hazafiak a törvényszék elé hurcoltattak, hasonló amiért őszintén ki merték mondani azt, ami lelköket nyomta. Öröm tölt el bennünket a gondolat fölött, e kor immár elmúlt s az absolutismus keserves emlékein elmerengve bizony ép oly kevéssé jut eszünkbe ezen emlékeket megsiratni, mint ellenkezőleg a hazafiúi igaz bánat kényei hullanak arcánkra, midőn a költővel régi dicsőségünk után sóhajtozunk. Az 1859 ik év a magyarországi protestáns egyház életében egyike a legmozgalmasabb éveknek. A cs. kir. pátens, — melyben a fejedelem az 1791 : 26 törvénycikk teljes ignorálásával, absolut hatalmára támaszkodva, egyházunkra egy a status quot felforgató merőben uj alkotmányt odtrogált, — forrongásba hozta a protestáns egyház tagjait. A pátens ellen megindult oppositió soraiba fölcsapott a többi közt Zsedényi úr, az a „pecsovics”i Zsedényi, akinek kitartó lojalitásától az absolutismus által vérig sértett, üldözött hazafiak immár megvetéssel fordultak el. A tiszai ág. h. egyházkerületnek 1859. sept. 27-én Késmárkon megnyitott gyűlésén, melyen többi közt Zsedényi is megjelent, egy határozat hozatott, mely így hangzik : »A további zavarok elkerülése végett az egyházközségeknek ajánltatik, miszerint a további intézkedések