Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-01-04 / 1. szám
végezni kellett volna, hogy az egyesülés föltételeinek papíron való szabályozásával foglalkozzunk akkor, mikor égető szükségek közös cselekvést parancsoltak. Ugyan mit mondanánk oly orvoshoz, ki betege bajának, nyilaló fájdalmainak oda se nézve, azzal foglalkoznék, hogy pátiense háza táját, gazdaságát rendezze, háztartása sorát és módját megszabja, s akkorára halasztaná a tulajdonképeni túra megkezdését, mikor a sok időt és költséget igénylő ama dolgok mind befejezve lesznek . Pedig kérdem, nem ezen orvos eljárásának szakasztott mása-e, amit mi a legközelebbi években az egyházi téren tapasztalt bajok elhárítása céljából tettünk ? Egyházunk újabbkori eseményeire futó pillantás ki fogja mutatni, mennyiben vetett talál vagy mennyiben sántikál ama hasonlatunk. Midőn 20 évvel ezelőtt a pátensi országos mozgalmak lezajlása után a >>statusquo ante<<-be leendő elhelyezkedés megkezdődött, mindenki azonnal tudta, mi a teendő. Mintha a Bethesda tava megmozdult volna, egyházunkban országszerte új élet pezsdült meg; az egyházközségek, megyék és kerületek egyenként rendezték dolgaikat, egyenként szervezkedtek; de minthogy a kezet adva, az alapelvek megvitatva és megállapítva voltak, a szervezkedés minden nehézség nélkül hamar lefolyt. Minden egyházkerület, traditióihoz és helyi viszonyaihoz alkalmazkodva, külön alkotta meg egyházi rendtartását, és csakhamar az összes superintendentiák közigazgatása és csekély mérvű törvénykezése oly alakot öltött, hogy elmondhattuk a költővel: ^Facies non omnibus una, Nec diversa tamen, qualem decet esse sororum.* Mindnyájan a tényleges viszonyoknak és a szabad protestáns szellemnek megfelelő módon szervezkedtek, s ez alapon foly mai nap egyházunk közigazgatása és törvénykezése. A jövő kor bizonyára dicsekvéssel fogja emlegetni a rend és szabadság szép találkozásából eredt e szerencsés alkotásokat, melyek áldását csak a folyvást hangoztatott, de mindinkább beláthatóan távolba tűnő egység hiánya zavarta meg. Minden superintendentialis gyűlés egy csomó égető kérdést vett fel jegyzőkönyvébe, melyekről, mint a protestáns egyetemet illetőkről egyes egyházkerületek nem határozhattak. Ha egymástól független testületeknek közös teendőjük van, a legegyszerűbb módeletek elintézésére az, hogy az egyes testületek képviselői gyűlésbe összeülnek, és közös tanácskozás után határoznak. így cselekedtek volt félszázad óta a mi superintendentiáink is, mikor időről időre tartott konventeken az egyház egyetemét kötelező határozatokat hoztak. Időnkben is tehát, egyre szaporodván az ügyek, melyek közös elintézésre várakoztak, végre 1867-ben konventre gyűltek össze az öt egyházkerület küldöttei. E konvent azonban az akkori politikai ellenzéktől vévén irányát, magát határozathozatalra képtelennek nyilvánította, és kimondta, hogy a tanácskozásaiban történt megállapodások az egyes egyházkerületek legfelsőbb jóváhagyása alá terjesztendők. Ennek következése aztán az lett, hogy ahány superintendentia, annyiféle határozat keletkezett és az egyházkerületek közti differentiák csak kifejezettebb alakot öltöttek. E fiasco által el nem riasztva, öt év múlva, 1873-ban új konventre gyűltünk össze, és ismét eredmény nélkül. A pártlogika ugyanis az autonóm egyházkerületek küldötteiből alakult konventet a közakarat törvényes nyilvánítására jogosultnak nem akarta elismerni, azt állítván, hogy határozathozatalra jogosított konvent veszedelmes újitás volna, mert oly intézményt ékelne be egyházszervezetünk keretébe, mely az egyházkerületek autonómiáját paralizálná. Elismerték ugyan a közös kötelék szükségét, de ennek megteremtéséhez, mint mondák, egyedül zsinatnak van joga. •Hiába hivatkoztak ezek ellenében a régi ulusra, s arra, hogy az egész jelenlegi szervezet is konventi intézkedések kifolyása, hiába bizonyították,hogy ha sohasem lett volna konventünk, most kellene azt megteremteni.<r: a konvent ellenzői nem tágítottak, s világos volt, hogy az egyház egyik legtekintélyesebb részének jóakaratú közreműködése ez úton nem eszközölhető. A nyolc napig tartott tanácskozás ismét puszta eszmecserének jelentetett ki, és a határozás ismét az egyes superintendentiákra bízatott. Időközben mind érezhetőbbé vált a közös cselekvés szüksége, és négy superintendentia kimondta, hogy határozatképes konventet kell tar--