Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-01-05 / 1. szám
teendők sorát. A távoli czélok idealizmusa s az abból folyó kötelességek alkalmi realizmusa adja meg életünknek a valószerűség és eszményiség ikerértékét. Tekintsünk végig a czéltalanul bolyongó emberek sokaságán és a kicsiny czélokért tülekedő intézményeken s tanuljuk meg magunk és intézményeink számára a nagy czélért való életet! És pedig a nagy czélokat helyes eszközökkel valósító életet. A czél nem szentesíti az eszközöket. A czél csak szent, nemes, méltó eszközöket követel. Az eszköz legyen egystílusú a czéllal. Jézusi czélt csak jézusi eszközökkel lehet elérni, sőt egyáltalában szolgálni is. Az eszköz legyen alkalomszerű és korszerű. A keleti és középkori alamizsnával nem lehet megoldani a modern szocziális kérdést. A lelket nem lehet kultúrával boldogítani, a léleknek Istenre van szüksége. A keresztyénség puszta egyházi formákkal sohasem hódítja meg a modern világot. Az eszközöknek a czélhoz mért idealizmusa s a sajátos feladathoz alkalmazott realizmusa viszi az életet a czél felé. A czél adja az életnek a nagystílűséget, az eszköz pedig a stílszerűséget, a kettő együtt a tervszerűséget s az értéket. A sok tervszerűtlen, kapkodó modern embernek mutassuk meg a tervszerű keresztyén élet szépségét! Mai egyházainkban és társadalmunkban igyekezzünk érvényesíteni azt, amit Fairbairn a keresztyénség műépítészeti erejének nevez ! Legközelebbről pedig ezzel építsük meg tervszerű életünknek legújabb évét! Boldog újévet! V. J. Mi csak most fejezhetjük ki e helyen ezt a jókívánságot, amely a közelmúlt napokban százezrek ajkairól sablonosan és sokszor minden értelem és jelentőség nélkül hangzott el. Boldog új esztendőt kívánunk természetesen elsősorban mindazoknak, akik lapunkat kezükbe veszik és elolvasásra méltatják. Nem veheti tőlünk senki szerénytelenségnek, ha mondjuk, hogy lapunknak eszményi törekvése az, hogy legyen benne valami olyan, aminek megszívlelése olvasóink, barátaink életét szebbé és boldogabbá teheti. Hiszen egy ev. keresztyén lapnak kell, hogy ideáljai legyenek, kell, hogy az élet poros és sáros országútjai mellett meglássa és megtalálja azokat az utakat, amelyek tekintetét és lépteit a magasságok felé vezetik és hogy legjobb tehetsége szerint reámutasson ezekre azok előtt, akik önkéntes elhatározásból, az általa képviselt ügy és eszmék iránti érdeklődésből és szeretetből köréje sereglenek. És legyen szabad rámutatnunk ez alkalommal arra is, hogy egy ev. keresztyén lapban kell, hogy legyen valami abból az igazi prófétai látásokat látó lélekből, amely onnan az Isten által kijelölt magaslatról teljesíti őrállói tisztét és figyeli meg az egyéni, társadalmi, egyházi élet jelenségeit. Újévi jókívánságunk tehát ily szempontból nemcsak olvasóinknak, hanem közintézményeinknek és ezek között különösen azoknak szólnak, amelyek szívünkhöz oly közel állanak. Egyházunknak, emi a szentegyházunknak ! Valami kimondhatlan szépséges szó ez a mi édes magyar nyelvünkön. A szeretet, hűség, engedelmesség, áldozat, legszentebb eszméi és fogalmai, mind valami gyúpontban egyesülnek ebben a szóban, amellyel az atyák oly találóan jelölték meg mindazt, ami az egyházat a legnagyobb értékek között oly fenséges magasságra helyezi. És a mi magyar ref. anyaszentegyházunk így még kétszeresen drága e név, mert oly intézményt jelent, a melynek jóléte, ereje, boldogsága nem lehet közönyös még azon kívül állók előtt sem, akik legalább az aláhúzott jelzőnek jelentőségét és horderejét igazán megértik. A mi magyar ref. anyaszentegyházunknak kívánunk gyermeki szeretettel és hódolattal boldog és jobb újesztendőt ezen a helyen ! És midőn ezt tesszük, nem lehet felednünk, hogy a mi anyaszentegyházunk is sokáig Mater dolorosa volt. Szívét évszázadokon át annyi sok éles kard járta át. Hát most? Az anya akkor boldog, ha gyermekei boldogságát látja. „Nincs nagyobb örömöm, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak" hangzik felénk a jó anya intő szava. És az egyház csak egy igazságot ismer. Azt, aki az igazság, aki a szeretet, békesség és igaz boldogság Fejedelme. Kritizálni, kicsinyíteni az egyházat? Hálátlanság és kegyeletlenség. Az egyház, az anya nem boldog , vannak fogyatkozásai, sebei ? A hűtlen, a hálátlan gyermekek miatt hordozza magán a Krisztusnak stigmatáit. A közönyösek, csúfolódók, az igazságnak hátat fordítók szereznek az egyháznak sok nehéz keserűséget, azok, akik elpazarolják azokat a kincseket, amelyeket nekik hűséggel és szeretettel felajánl. Kell, hogy az egyházra boldogabb, jobb idők következzenek ! Nem siránkozunk, jajgatunk helyzete és erőtlenségei felett. Tudjuk, hogy Isten feljebb cselekedhetik a mi reménységeinknél. Nincs is okunk kétségeskedni, kishitüsködni. Ha gondolatban visszaszállunk évtizedekkel vagy épen egy századdal és összemérjük a mostani állapotot az akkoriakkal, hálát kell adnunk azért a megsegítésért, amelyben egyházunknak része volt és azokért a jogosult reménységekért, amelyek biztatóan szólnak hozzánk a jobb jövendő felől. És azután gondolunk itt az év kezdetén azokra az építő és lelkeket egyesítő munkákra, amelyek egyházunk kebelében az utóbbi években megindultak. A magyar ref. egyházban, a mely fájdalom, ma sem heverte ki a „százados különállás" szülte széttagoltság keserves, bénító hatásait, szükség van nemcsak minél szorosabb szervezeti egységre, hanem olyan benső, lélekből fakadó munkákra, amelyek a lelkeket egymáshoz közelebb hozzák. A nyugati evangéliumi protestáns egyházak széttagolt szervezkedésükben már rég belátták ennek szükségességét. Íme, hogy csak kettőre mutassak reá: az