Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Az élet szépsége

rajtuk az örökkévalóság, ha átragyog rajtuk a mi fénylő napunk: Jézus, mert bennünket is úgy formált a Teremtő művészi keze, hogy az élet nagy torzító vonásai Jézusban a szépség meny­nyei vonásaivá váljanak. Jézus a nagy életszépítő : akivel találkozott, annak széppé tette az életét. Soha annyi szomorú lélek, annyi beteg árnyék, annyi torz élet még nem rajzott a világon, mint ő körülötte. Jött a bűnös asszony, hozta összetört életét, mintegy eltaposott, besározott virágot, a Jézus irgalma reá lehelt e virágra s az nem­csak tisztává lett, de olyan különös fényben kezdett villogni, hogy évezredek sötétjén is felénk világít, mint a szentek könny­űzett lilioma. Jött Zakeus, a kőszívű kizsákmányoló, a kegyet­len uzsorás, az aranyat szomjazó kalmár és hozta a maga elnyo­morodott, megkövesedett lelkét — arany hegyein állva is szána­lomra méltó koldus —, de átsugárzik rajta a Jézus szeretete s ime ő szórja, szórja szét kincseit, míg koldussá válva, egy király boldog gazdagságával fogadja mesterét: a ragadozás em­bere az áldozat embere lőn ! Jő az ábrándozó, mélakóros Mária, leül a Jézus lábaihoz és lelke mélyén ismeretlen boldog szépsé­gek ébredeznek, mint a néma éjszakában ahogy emelgetni kezdik fejüket az álom burkából kipattanó virágok és a mély, süppedő ködök omló kárpitján keresztül kezd átragyogni a dia­dalmasan támadó nap fönséges ereje. Ott fenn, a kereszten, a borzalmak kapujában reátekint a haldokló lator s­­ még ezt az életet is a megbocsátás, az örök üdvösség olyan földön­túli fényével ragyogja be, hogy lehámlanak róla a démoni gonoszság véres, szennyes rongyai és a mennyei szépség királyi palástja burkolja be kihűlő tetemét, aláhanyatló fején pedig láthatatlan korona ragyog: egy sugár az Isten szeméből. Életünk annyira lesz széppé, amennyi jézusi elem van benne. És legtöbb jézusi elem éppen az élet sötét oldalaiban fér el. A munkában, amely eddig gyötrelem volt, mily sok mennyei erőnek kell elhelyezkednie, hogy hőssé tegyen, hogy akarjuk és szeressük, hogy ne robotként, de boldog áldozat gyanánt végezzük, amelyet Istennek hozunk hálából azért, hogy ragyogó világa kialakításában munkatársaivá fogadott. A gondba elhelyezkedik a hit és a szeretet s akkor a gond kitágítja lelkünket, megtölti azt drága mosolyával azoknak, akikért boldogan hordozzuk, biztató nézésével annak az Atyá­nak, aki vállunkra tette ugyan a gondot, de súlyával együtt bennünket is erős kezeiben hordoz. — A szenvedések órája áldott titkok szent fogantatásával lesz tele s mikor a lélek legmélyebbre száll alá, mikor letépi róla a szenvedés a gőgöt, a könnyelműséget, a közömbösséget, az igényeket.

Next