Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-04-22 / 32. szám
PEST ÁPRILIS’ 22dik. Megjelen e’ divatlap hetenkint kétszer , esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben fél évi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 f. pengd. LUCZIA. (Történeti este széles.) * Parisból Bordeauxba menve a* Dordogne-folyót kell Cubsac-Sz. Endrénél meghaladni. Utósó utamban zivatar ért el engem e’ helyen, a’ szél korlátlanul dühödött, a’ dagár (la marée, die Ebbe) azaz a’ tengernek a’ folyóra kihatni szokott dagadó árja erőszakosan emelkedett, a’ Gironde öbölfolyam hullámai a’ folyóval küzdve ijesztő zajjal törődtek meg a’ partokon. — Libourne városban hid van a’ Dordogne-on, minthogy ez részint Decazes urnak kevély birtoka, ki Francziaországot, kiki tudomása szerint, kormányozá; de Cubsac-Sz. Endrénél csak kompon kell a’ folyamot áthaladni, — a’ legnevezetesb és egyenesb utón, — ’s a’ kompban utasok, kocsik, lovak keservesen zavartatnak egybe. Ezen napon lehetetlen volt keresztülmenni; a’ hullámok tajtékozva emelkedtek ’s elnyeléssel fenyegettek minden vakmerősködni szándékozót. Az éjszakát Sz. Endre mocskos fogadóiban kelle töltenünk. A természet meglepő tüneményt mutatott; a’ nyugvó nap előtört sugarai világiták még a’ látkört, a’ minden pillanaton fölhőbe burkolódzót, a’ zivatar előköveteibe, mig kelet felé a’ Dordogne szürkés árjai az éggel zavarodtak egybe, sűrű köddel takarandók. Egyedül valék; eleinte csudálkozás lepe még, utóbb, megmondhatlan érzések által komorságba rántatám. A’ lábaimhoz tajtékzó dagár, a’ dörgés távol moraja, a’ köpönyegem’ elbontogató szél, ’s a’ gyász leplét kiterjeszteni kezdő éjszaka, rá emlékeztettek azonban, hogy védhelyet kelljen keresni. Épen elakarok távozni, midőn a’ dühödő vizek közepett fehér fátyolt gyaniték látni... Majd a’karokat pillantám meg, ’s egy asszony főt.... Borzadás futá egész testemet keresztül. .. kiélték ... lármámra emberek futának össze, de életét senki nem akará a’ bizonyos halálra kitenni. Dúlt bennem az érzés, szemeimet az égre irányzám é s lódítni akarám magamat, midőn egyik szörnyű hullám a’ jobban neki lökődött szélben felénk hajtatá a’ zsákmányt ’s kitevé a’ megszabadítni akartam szerencsétlent. . . de ez nem élt többé. Mindent megtevénk életrehozásához, de az lehetetlen volt. Munka közben nem kissé csudálkoztam, egy darabka fát látó , mellyet az végszorultságában melléhez szoríta. Az alatt még szitválosztám a’ nagy fekete hajat , az arczát befedezőt, mellyre a’ halál még nem nyomta pusztítását ’s melly most is szép volt, a’ fájdalom ásta redők ellenére is, — a’ folyam mellett sok földnépet láték szaladni. . . Segíteni jöttek, de későn, Lucziának, (igy hívták a’ szerencsétlent). Egy az újonnan jöttek közül, minekutána némelly sajnálkozást fejeze ki a’ szegény Lucziára, elbeszélé hibáját és szerencsétlenségét. Egy öreg tengeri hajós leánya volt ő, vérével (de nem életével) áldozóé a’ honért az Angliával tartott hoszii háborúkban. A’ lány pedig ifjúságát öreg apja napjainak szépitésére látszék szentelni; erénye, gyermeki szeretete megbájoltak egy fiatal hajóskapitányt, ki őt nőül megkéré , részéről pedig a’ lány sem volt érzéketlen Károly szerelme iránt, kinek nevét a’ tengeri hajósok kevélyen nevezék. Az öreg atya elég hoszan élt ’s szerelmök zálogát meglátta. — Luczia egy kellemes lánykát szüle, még jobban összefűzendőjét szülői érzés-lánczának. Az atyja sírján hullatott könnyek elsők valának, mellyek Luczia szemeiből Károlylyal összekelése óta kigördültek; de a’ szerencse hátat akara neki fordítani; a’ háború uj dirhvel kezdődők ’s Károly kénytelen vala az imádott nőt elhagyni, magát a’ csaták változásainak kiteendő. Lucziát elhagyó , igy szóla: „Ne felejtsd, hogy olly nevet adtam neked, mellyet vén atyám szeny A’ TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVILÁGBÓL. 1855. 32. szám. Előfizethetni helyben a* kiadónál Dorottya utczában Vizer házban lódik szám alatt. — Pesten kivül pedig minden cs. kir. Posta hivatalnál. *) Ezen franczia történetet H.... H. szerint adja elő a’ magyarra tevő, ’s kéri olvasóit, hogy benne őt az Íróval ’s Magyarokat a’ Francziákkal ne cseréljék föl.