Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-06-11 / 47. szám
Pest. Harmadik év. A’ dicsőség fénysugara Lengyen a’ Magyarhazára Első féle Junius’ 11.» Megjelen e’ divatujság hetenkint 2 ezer. esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő. A’ TÁRSAS ELET ÉS DIVATVILÁCIBÓL. 1&37. 4?lk szám« Előfizethetni helyben a kiadónál uj világ utcza*ban Reisinger házban 554 ik szám alatt. Pesten kivül eiedig minden cs. k. l posta-hivatalnál. KORSÓFÖLD. N K P M OND A. (rege.) IV. A’ minő a’ tiszta ég fölöttünk, Néha tiszta, néha meg borongós, Olly állhatlan a’ hit a’ legénynél. A’ mig csókol: „elveszlek galambom !cé Ila megcsókolt: „várj őszig galambom !‘. Az ősz múlik, be áll a’ hideg tél, 5S ekkor újra más lánynyal beszélget. Szerb dal, S 7. Akács’ ford. Salamon herczeg rendesen megjelent a’ forrásnál; Vila pedig alig várható hogy dél legyen ; ’s akkor kis korsóját kezére fűzvén sietett a’kedves helyre, hol őt az ifjú mindenféle ígéretekkel ’s boldogsággal hitegette, neki szerelmes történeteket beszélt, ’s valahányszor csók jött elő a’ mesében, mindannyiszor ő is csókot, nyomott szép Vilája’ eperajkára, így lopá bemagát nyájasságával a’ szép halász leány’ ártatlan szivébe, elannyira, hogy az nélküle már nem is lehetett; éjjel nappal róla gondolkodott. Kis báránykáját már most sohasem itatta a’ Duna’ vizéből, hanem mindig a’ forrásra hajtotta azokat. Ha kertében volt, minden virágban a’ szép vadászt látta. De még főzés közben is a’ vadász volt gondolatja: képzelte magának azon boldog időt, mellyben majd felesége lesz, ’s a’ kedvesnek is főzhet; ’s illyenkor gyakran megesett hogy az ételeket elsózta. Az öreg sokszor dümmögött ezért; de Vila mindig kedvesével vigasztala magát. Egykor Salamon szokásánál későbben jött a’ forráshoz. De mint ijedett meg, midőn leányát kezeit kínosan tördelni, ’s keservesen sírni látta. „Mi baj talált, angyalom!“ kérdő résztvevő nyájassággal tőle. 1837 Vila felpillantott, ’s vadásza’ nyakába borulván: „Oh én boldogtalan leszek, oh nekem végem van!“ csak ezt zokoghatta, fejét az ifjúk mellére csüggesztő. „Talán apád szólt valamit?“ kérdé Salamon nyugtalanul. „Nem, nem — zokogó Vila — hanem korsóm, az én édes, kedves korsóm — —“ „Eltörted?“ „Oh bár inkább törött volna el, legalább cserepeit szedhetném össze, talán még is boldogságomat egészen el nem veszteném; de igy-------oh én szerencsétlen, oh én boldogtalan leány ! —“ „Szólj nyugottabban, kedvesem, csillapodjál] előbb, *s aztán beszélj,“ monda Salamon ’s lecsókolá a’ leány’ könyveit. Vita nyugottabb lett: „Lásd — mondá — itt ültem és reád vártam; de te sokáig nem jövel; már szomorkodni kezdtem, ’s vizet merítek, midőn ott a bokor mellől egy fogoly, vagy nem tudom mi, felröppent , ’s ijedtemben vízbe ejtém korsómat.“ „Hiszen arról lehet tenni, a’ forrás talán talán csak nem lesz feneketlen,“ mond Salamon,’s egy hoszszu póznát vág az erdőben, vele a’ korsót halászandó. De hamar mást gondolt magában „A’ körülmény kedvező, a’ leány balga, ’s akaratomra simulóbb, mint repkény a’ tölgyfához“ mondá magában, ’s mintha valami iszonyú szándékra tökéltette volna el magát, egész idegrendszere megrázkódék. „Vilám — mond a’ leányhoz fordulva — szaladj te haza, más korsóért, ne hogy atyád hibádat megtudja; én is addig elmegyek ’s horgonyt hozok magammal. Azután kedvesem — ’s itt nyájasan kezével fogó ’s édesepedve szemébe pillanta — azután kedvesem, ha majd atyád alulni fog, jöjj ide, akkor bátran halászhatjuk, vagy talán addigra magam is kiveszem, ’s vele megvigasztallak.( C47)