Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)

1837-06-11 / 47. szám

Pest. Harmadik év. A’ dicsőség fénysugara Lengyen a’ Magyarhazára Első féle Junius’ 11.» Megjelen e’ divatujság h­etenkint 2 ezer. esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő­. A’ TÁRSAS ELET ÉS DIVATVILÁCIBÓL. 1&37. 4?­l­k szám« Előfizethetni helyben a kiadónál uj­ világ utcza*­ban Re­is­inger házban 554 ik szám alatt. Pesten kivül eiedig minden cs. k. l posta-hivatalnál. KORSÓFÖLD. N K P M OND A. (r­ege.) IV. A’ minő a’ tiszta ég fölöttünk, Néha tiszta, néha meg borongós, Olly állhatlan a’ hit a’ legénynél. A’ mig csókol: „elveszlek galambom !cé Ila megcsókolt: „várj őszig galambom !‘. Az ősz múlik, be áll a’ hideg tél, 5S ekkor újra más lánynyal beszélget. S­z­­erb dal, S 7. Akács’ ford. Salamon herczeg rendesen megjelent a’ forrásnál; Vila pedig alig várható hogy dél legyen ; ’s akkor kis korsóját kezére fűzvén sietett a’kedves helyre, hol őt az ifjú mindenféle ígéretekkel ’s boldogsággal hite­gette, neki szerelmes történeteket beszélt, ’s vala­hányszor csók jött elő a’ mesében, mindannyiszor ő is csókot, nyomott szép Vilája’ eperajkára, így lopá be­­magát nyájasságával a’ szép halász leány’ ártatlan szivébe, elannyira, hogy az nélküle már nem is lehetett; éjjel nappal róla gondolkodott. Kis báránykáját már most sohasem itatta a’ Duna’ vi­zéből, hanem mindig a’ forrásra hajtotta azokat. Ha kertében volt, minden virágban a’ szép vadászt látta. De még főzés közben is a’ vadász volt gondolatja: képzelte magának azon boldog időt, mellyben majd felesége lesz, ’s a’ kedvesnek is főzhet; ’s illyenkor gyakran megesett hogy az ételeket elsózta. Az öreg sokszor dümmögött ezért; de Vila mindig kedvesével vigasztala magát. Egykor Salamon szokásánál későbben jött a’ for­ráshoz. De mint ijedett meg, midőn leányát kezeit kínosan tördelni, ’s keservesen sírni látta. „Mi baj talált, angyalom!“ kérdő résztvevő nyá­jassággal tőle. 1837 Vila felpillantott, ’s vadásza’ nyakába borulván: „Oh én boldogtalan leszek, oh nekem végem van!“ csak ezt zokoghatta, fejét az ifjúk mellére csüggesztő. „Talán apád szólt valamit?“ kérdé Salamon nyug­talanul. „Nem, nem — zokogó Vila — hanem korsóm, az én édes, kedves korsóm — —“ „Eltörted?“ „Oh bár inkább törött volna el, legalább cserepeit szedhetném össze, talán még is boldogságomat egé­szen el nem veszteném; de igy-------oh én szeren­csétlen, oh én boldogtalan leány ! —“ „Szólj nyugottabban, kedvesem, csillapodjál] előbb, *s aztán beszélj,“ monda Salamon ’s lecsókolá a’ le­ány’ könyveit. Vita nyugottabb lett: „Lásd — mondá — itt ül­tem és reád vártam; de te sokáig nem jövel; már szomorkodni kezdtem, ’s vizet merítek, midőn ott a bokor mellől egy fogoly, vagy nem tudom mi, felröp­pent , ’s ijedtemben vízbe ejtém korsómat.“ „Hiszen arról lehet tenni, a’ forrás talán talán csak nem lesz feneketlen,“ mond Salamon,’s egy hosz­­szu póznát vág az erdőben, vele a’ korsót halászan­dó. De hamar mást gondolt magában „A’ körülmény kedvező, a’ leány balga, ’s akaratomra simulóbb, mint repkény a’ tölgyfához“ mondá magában, ’s mintha va­lami iszonyú szándékra tökéltette volna el magát, e­­gész idegrendszere megrázkódék. „Vilám — mond a’ leányhoz fordulva — szaladj te haza, más korsóért, ne hogy atyád hibádat megtud­ja; én is addig elmegyek ’s horgonyt hozok magam­mal. Azután kedvesem — ’s itt nyájasan kezével fogó ’s édes­epedve szemébe pillanta — azután kedvesem, ha majd atyád alulni fog, jöjj ide, akkor bátran ha­lászhatjuk, vagy talán addigra magam is kiveszem, ’s vele megvigasztallak.( C47)

Next