Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-14 / 282. szám

282. szám. Szerda, október 14. 1874. BelTAroB, I.lpot>Rtosa 9. mi. a. 1. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postAn vagy helyben hásKhvas hordva Kgéa* ÓTre háiha* hordva . 24 frt Fél étre................................12 frt Negyed évre.........................6 frt Egy hóra.........................2 frt Kiadóhivatal: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcaja 3. se. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat meg­­semmisittetik. Arra, hogy kéziratokat vissza­küldjön, a szerkeszt­ség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra....................................2 frt. Három hóra....................................6 frt. Hat hóra..................................12 frt. piír Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerűbb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A PREFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcza 2-ik sz. a. I. emelet, Budapest, október 13. Az országgyűlés küszöbén állunk. Hal­maz törvényjavaslat fekszik készen s várja a tárgyalást. Adótörvények, budget, közigazga­tási novellák, igazságügyi munkálatok, köz­oktatási, honvédségi, közlekedési ügyek tódul­nak be a terembe, mintha csak liczitáczió vol­na odabent, a­hol vevőre akad minden dolog. Milyen lesz a vásár? Lesz-e a kormány por­tékájának keletje? Ki tudná ma megmondani. Az országban közvélemény ma nincs. Odáig már eljutottunk, hogy kiki azt gon­dolja, a­mi neki tetszik, mert senki sem bírja az ország tetszését. Ha valakitől kérded, mit gondol az ország jövőjéről, a minisztérium állásáról, a pártok magaviseletéről, a köve­tendő politikáról, mindenki bölcs hallgatással felel, vagy pedig visszafordítja a kérdést, a­mi azt bizonyítja, hogy sem a kérdező, sem a kérdezett nem gondolkozott a politikai hely­­zett fölött, vagy ha igen, nem tudott kigon­dolni semmi okosat. Zilált viszonyok és tájé­kozatlan politikusok állnak előttünk, s az országgyűlési pártok és pártvezérek csupa fausse position-ban vannak. A passzívum uralkodik, az aktívum kiment a divatból. Az államférfiak nem tesznek, hanem téteznek, s a történelelem nem csináltatik, hanem „lesz.“ Valamikor igen nehéz föladat lesz a jelen idő­nek igaz korrajzát adni, mert hol talál az író szilárd körvonalakat, jellemző alakokat, érde­kes cselekményt? Politikai drámát a történet­író hiába keres­i a társadalmi drámákat a nagyonbukott üzletek nyomán és a törvény­­széki bünperekben kell keresnie. A lapok teli vannak rablással, csalással, öngyilkossággal, Farkas Béni vagy a zsidóbetyár, Balla Ger­gely vagy egy titkos születés boszuja, Bády Mihály a furfangos prókátor, Karlovszky vál­­tóhamisító históriája, Keviczky a megszökte­tett rab, a bácskai „rengeteg csalások“, Szalay Zh, hogy a keleti vasutat s a végvidéki erdő titkait ne is említsük — stb. stb. czimei egy újkori irányregény egyes fejezeteinek, mely­nek színhelye Magyarország. Mi nem írjuk meg ezt a regényt, csak konstatáljuk, hogy megjelent s bővebb fölvilágosítások nyerése végett társadalmi tanulmányokat tenni vágyó olvasóinkat utasítjuk Kozma Sándor királyi főügyész úrhoz, ki egy magyar Gaboriau szü­letését várja csak, hogy neki bő anyagot szol­gáltasson egy halom kriminalisztikus regény­hez. — Szegény Kozma Sándor­ egyike volt a leghumánusabb, legliberálisabb, legmoder­nebb jogtudó politikusainknak, tele jóakarat­tal, idealizmussal, szabadságszeretettel; — megtették főügyésznek, mert tudták, hogy eré­lyes ember, jó szónok, alkotmányos ember, magyar ember, azóta Kozma Sándor nem ismeri önmagát, pár esztendő alatt úgy meg­változott ; elvei, esze, szíve most is a régiek, de a praxis mily ellenmondásokat terem­tett benne. Szerencséje, hogy nem ér rá önmaga fölött gondolkozni, annyi dolga van a magyarországi rendbontók mindenféle nemé­vel, mert ha sokat bölcselkednék a külső és belső diszharmóniáján, mindenekelőtt a tükrö­ket összetörné. De csak tartsa meg az ártatlan üvegeket, mint ő, úgy mindnyájan megvál­toztunk. Hugo Viktor szerint „l’homme qui ne change, est absurd“, a­mit a római már így fejezett ki: „tempora mutantur et nos mutamur in illis.“ Mi magyarok is hát, ha­zánkban körülnézvén s összehasonlítván a szo­morú jelent a reményteljes múlttal, felkiáltha­tunk: „fuimus Troes.“ Trójától csak egy lépés Tisza Kálmán! mert ő volt az Odysseus, ki a kiegyezés vá­rát tiz évig vívta, majd egy üres faló hadicse­lével bevenni akarta, mely csele majd hogy nem sikerült is. Hát vájjon ő is a régi? E fér­fiú híres makacsságáról és mégis, hogy meg­puhult. A határozati párt vezére és a bihari pontok írója a november 7-ki határozat kikö­tőjébe tért meg, törött hajóval, mint Odysseus bolyongásaiból. S hány más tört meg vagy veszte zászlóját? A politikai következetesség ritka lett mint a mai igazság és a ki tudja mit gondol, az nem mondhatja el, nehogy félre­­értesse. Babylonban alighanem könnyebb volt tornyot építeni, mint nálunk kormányozni és törvényt alkotni. Mégis az országgyűlés meg­nyílik, s a mesterek hozzáfognak az építés­hez, mert muszáj, a ki tudvalevőleg nagy úr. Az ország éhes és munkát kíván, ez circenses — s az aediliseknek gondoskodni kell, hogy a tömeg ne unatkozzék. Ha már nagy a nyo­­­moruság országszerte, legalább legyen valami más, a­miről beszélhessenek az emberek; ha pénzük nincs, legyen vigasztalásuk a defic­it, a­melyet szidni lehet. Félni való azonban, hogy az államférfiak a defic­it fedezésére az adójavaslatokkal belenyúlnak az adófizetők zsebébe, ott a kifordított zsebből az állam nem fog meggazdagodni. De a hazafiság talán tiltja eme reflexiót, s kik az egyensúly helyre­­állítását mindenkor sürgetjük, ezúttal is inkább türelmet kívánunk és áldozatkészséget pol­gártársainktól s jó szerencsét a pénzügymi­niszter adó törvényjava Bi''*"inak. Ha már vitatkozni kell, inkább vitatkoz­zék a tisztelt ház a megyén. Ennek se nem árt, se nem használ. Itt lehet proponálni min­dent, szabad elvűsködni régi módra, hisz a köz­­igazgatáshoz nálunk úgyis minden emberért. A közoktatáshoz pedig Oláh Gyula, P. Szathmáry Károly, Cseh Károly, Orbán Ba­lázs, Bausznern­­ jusdo és Mandics Tivadar. A pánszláv gymnáziumok ügye olyan szalma, hogy azon az országgyűlés még egy jó sort elcsépelhet. A középtanodai törvényjavaslat meg olyan törvényjavaslat, hogy Csengery és Molnár Aladár fog dolgot adni, nem könnyű védelme. A Pesti Napló azonban bízik, hogy evvel a törvényjavaslattal sikerülni fog még ez évben méltón betetőzni az eddigi belpolitikai „rendszer“ épületét. Germanizáczió tekinteté­ben, mint hitelesen halljuk, a szászok meg lesznek a törvényjavaslattal elégedve. Az igazságügyi törvényjavaslatoknál pro­fesszor-kiállítás fog rendeztetni. A professzo­rok — az egy Kautz kivételével — mind oppo­­zíczióban vannak, ha igazságról van szó. Ker­kapoly, Kis Pulszky, Szilágyi Dezső, Hofffmann, Vécsey Tamás —csupa volt miniszter vagy le­endő államtitkár — harczot fognak indítani a jelen igazságügyminiszter ellen, ki ellen az­zal a legalaposabb kifogással élnek, hogy pro­fesszor volt. Ha ezeken múlik, Csemegei bün­tető­ kódexéből soha se válik törvény. Hiszen a praxis criminalis elég jó a magyar társada­lomnak, s ha a kidolgozott törvényjavaslat el­bukik, csinál helyette másikat rögtön Hoffmann Pál vagy Szilágyi Dezső, ki többi közt a bün­tetőjog terén is épen spec­ialista. Mind e föladathoz, vitákhoz, pártállások­hoz és tervekhez még egy csomó petíczió és egy sereg interpelláczió s előttünk áll a kép­­viselőház munkabeosztása, úgy a mint a ta­pasztalatok nyomán elképzeljük. De fantáziánk tán nagyon messzire elra­gadt. A képviselőházban nem lesz zsibaj, ha­nem harmónia ? Komoly honatyák mint egy római szenátus fognak tanácskozni a haza sor­sán. Megmenteni a hont, ezért fog hevülni lelkük vágya. Férfias erél­lyel fognak a mun­kához, és tiszteletre méltó kitartással fogják elvégezni. Botrány nem lesz, meddő vita nem lesz. Csak a bölcsek fognak beszélni, a közép­szerűek csak szavaznak. A nemzet e látványra fölbuzdul, sülyedt erkölcsi érzése nemes lel­kesedésre ébred, s a bölcs határozatok kivitele által a haza meg lesz mentve. Ezt várják a jobbak az országgyűléstől. Követelik, de nem remélik. A­kiket kérde­zünk, hogy mi lesz, vállat vonnak s azt fele­lik : „isten tudja“. = A minisztertanács által az őszi ülésszak alatt az országgyűlés elé terjesztendő a már kész törvény­­javaslatok közt van három, mely a közigazgatás re­formjára vonatkozik, u. m. egy a városi főispánok megszüntetéséről, egy a kisebb városok be­­keblezéséről és egy végre a háziadó behozataláról. A városi főispáni intézmény megszüntetésének termi­nusa jövő évi január 1-re, a másik kettőé július 1-re van téve. Ez mind­e, a­mire a belügyminiszter úr a múltkori közigazgatási értekezlet folytán rászánta ma­gát, annál jobb szeretnék tudni, mert mi közigazgatá­sunk érdekében, ha mindazt létesítené, a minek léte­­sitését az enquéte kivánatosnak mondta : azt is kevés­nek tartanák s épen nem tarthatjuk ezt a a hármat a legsürgősebb teendőnek.­­ A pesti hazai első takarékpénztár közvetité­­séve­l a VJCieKl »iTTii­inTid­i Tg. számitolási hitel engedélyezése iránt tegnap nyuj­­tatott át a hivatalos megkeresés az osztrák nemzeti banknál Bécsben, a­hol hivatalos elintézése már a legközelebbi 1-ső vagy 2-dik ülésben be fog követ­kezni. A tárgyalások után, melyek a pesti hazai első takarékpénztár választmányának kiküldött tagjai és a nemzeti bank illetékes közegei közt ismételve tartat­tak, biztosnak vehető, hogy a kért visszleszámolási hitel arra a czélra, melyre az 1875. január 1-vel meg­szűnő hitelsegélyegylet birta és a módozatok mellett, melyek a pesti hazai első takarékpénztár és a vidéki pénzintézetek képviselői közt megállapittattak, a nem­zeti bank által engedélyeztetni fog; — valószínű azon­ban, hogy a nemzeti bank az engedélyezendő összeg megszabásánál tekintetbe fogja venni a legmagasabb mértéket, melyen túl a hitel­segélyegyletnek engedé­lyezve volt összeg, a legnehezebb időben és a leg­­roszabb pénzviszonyok közt is, soha igénybe nem vétetett.­­ Az új adótörvényjava­sa­tok csak rész­ben és hiányosan jutván eddig tudomásra, több olda­lon aggodalmak merültek föl, különösen, hogy a nyil­vános számadásra kötelezett vállalatok tiszta jövedelme még másodszor is adó alá jut a tőkekamat- és járadék­adó czímén, tehát kétszer rovatnék meg 10—1076 adóval. Ez aggodalmat a törvényjavaslatok megfelelő szakaszainak szó szerinti közzététele teljesen eloszlatja; e szöveget közli a P. Ll. s kitűnik belőle, hogy a részvénytársulatoknál egyszer már megadóztatott tisz­ta jövedelem nem vonatik új megadóztatás alá. Csu­pán a külföldi vállalatok részvényei után élvezett jö­vedelem esik adó alá, minthogy az államnak magát az illető társulatot megadóztatni nem áll módjában. = A Schlesische Presse-ben olvassuk a követ­kező sajátságos hírt: „Kitűnőbb horvát férfiak tudakozódtak itt az iránt, hogy azon eszme, hogy a horvátok a bécsi par­lamentbe belépjenek, visszhangra és támogatásra ta­­lálna-e a reichsrath köreiben. Ily kísérletek már több oldalról tétettek Zágrábból, azonban nem a cziszlajtán kormánynál, hanem az ottani képviselőknél. Ha azok sikerülnének, úgy egyúttal nemcsak Dalmáczia hova­­tartozásának kérdése is megoldatnék, de egyszers­mind a monarchia mindkét fele hatalmi viszonyainak teljes megváltoztatása is beállana.“ Az ingatlanok államitüzkár-biztosítása. Budapest, október 13. Az emberbaráti czélokért való áldozat­kész tevékenységéről ismert derék hazánkfia, W­eisz B. F. harmincz év óta fáradhatatla­nul buzgólkodik azon, hogy hazánkban az ingatlanok állami tüzkárbiztositása életbe lép­­tettessék. Legújabb röpiratában „az ingatlanok tüzkártéritésének állami szervezéséről“ Weisz B. ur egybeállitotta mindazon tapasztalatokat, melyek külföldön ez ügyben szereztettek s a legdöntőbb bizonyítékokkal mutatta ki, mily szükséges nálunk ez intézmény behozatala. Szinte kár az érvek oly tömegéért egy olyan ügynél, mely szembeszökő, kézzelfogható elő­nyei által önnön­ magát annyira ajánlja. Hi­szen ha az állami biztosítás eszméjét még ed­dig ki nem találták volna, ki kellene azt ta­lálni a mi viszonyaink számára. Az épületeknél előforduló tűzkárok ha­zánkban évenként több millióra rúgnak s eb­ből csak igen csekély rész van biztosítva; a többi közvetlen, határozott károsodása a nem­­zetvagyonnak — s ez nem jelentéktelen teher egy olyan szegény ország számára, mint Ma­gyarország. Másrészt viszont a népesség cse­kély részvétele a biztosításban, a biztosító társulatok koczkázata és ennek kifejezése: a biztosítási díj sokkal nagyobb, mint más ér­nél biztosítunk, melyeknek nemcsak vállalko­zási nyereségüket, hanem tetemes igazgatósági költségüket is meg kell fizetnünk a biztosítási díj alakjában, tehát sokkal drágábban bizto­sítunk, mintha az állam, vagyis az ingatlanok birtokosainak összessége maga­magánál biz­tosítana, mert ez utóbbi esetben a koczkázat és a kezelési költség jelentékenyen csökkenne. Jelenleg tehát kétszeresen veszítünk : a nem biztosított tűzkárok által, melyek évenként sok ezer embert koldussá tesznek és másodszor a magas biztosítási dijak által, melyekkel a biztositó társulatokat gazdagítjuk. Régi közmondás, hogy az igazi szegény­séget nem isten bocsátja ránk. Mindig sze­génységről panaszkodunk, mihelyt arról van szó, hogy a haladás valamely újabb vívmánya honosíttassék meg nálunk, hanem aztán mil­liókat elvesztünk biztosítatlan elemi károkban, milliókat a járhatatlan utakon elfecsérelt eről­ködésben, nem kevesebbet a rész rendőrség és egészségügy által, s mindezt azért, mert a központi kormányhatalom erélyét megbénítja a nép önkormányzati kedvtelésének frázisa. A kérdéses ügy épen legvilágosabban bizo­nyítja, mennyire szüksége van népünknek a vezetésre és kényelmes támaszra. A tűzbiztosí­tásban való csekély részvétel nem ellenszenv­ből ered, hanem gondatlanságból, nehézkes­ségből a biztosítási kötvény nyilvántartása kö­rül, időnkénti pénzhiányból és végre azon fa­talista hajlamból, mely egész nemzetünket át­hatja , mely politikai és mivelődési történel­münkben gyökerezik. Azonfelül az egész biz­tosítási szervezet az ő sok záradékéival s fo­gásaival az egyszerű elméknek oly megfogha­tatlan, hogy az ajánlatok rendesen ügyetlenül adatnak föl s a megtörtént tűzkár után zsák­mányul esnek a ravasz liquidáczióknak. Két dologtól retteg a mi falusi népünk különösen s ezekért semmi áldozatot sem kí­mél ; ezek : a tűzkár és a katonai beszálláso­lás. A­ki megnyugtatná arról, hogy a biztosí­tási kötvény megújítása és körülményes tár­gyalások nélkül, csupán csak a közadókhoz csatolt pótlék fejében pontosan megkapja le­égett háza értékét, azt jótevője gyanánt üdvö­zölné. A meg nem értett és meg nem emész­tett politikai elméletek iránti beteges hajlam­nak tulajdonítandó, hogy eddig a választások­nál reális czélok nem játszottak szerepet; jö­­­vőre ez talán másként lesz és akkor látni fogjuk, mily lelkesedéssel fog az állami bizto­sítás eszméje fölkaroltatni. Már eddig is számos törvényhatóság nyi­latkozott mellette, ellene pedig tudtommal egy sem. Csak az iránt nincsenek tisztában, vaj­jon az állam vagy a törvényhatóság intézze-e az ügyet ? A törvényhatóságok hősei, kik szó­noki babéraik színteréért lelkesülnek s még a biztosítás dolgát sem vélik pompás szónokla­tok nélkül elintézhetőnek, ezek természete­sen az autonómiai szervezet mellett nyilat­koznak, míg mások az országra és a biz­tosított összegekre nézve a kezességet jól rendezett és pontos közigazgatásban s a belügyminisztérium ügyvezetésében keresik. A sok sajátságos megyehős között van­nak ugyan olyan rajongók is, kik legjobban szeretnék, ha a társadalmi rendet a korlátlan szabadsággal helyettesíthetnék 8 szerintök min­denkinek jogában áll, hogy kártérítés nélkül engedje saját házát leégni; épen így idegen­kednek minden egészségügyi intézkedéstől, mert hiszen mindenkinek van veleszületett módon élvezni a korlátlan szabadságot. E ra­jongók nem veszedelmesek. Az újításnak természetesen ellenségei a fennálló biztosító társaságok, pedig nincs iga­zuk, mert nemcsak megmarad számukra az ingósági, szállítási, jog- és életbiztosítás, hanem nagyon valószínű is, hogy a biztosítás előnyei­hez szokott lakosság sűrűbben fog biztosítani azon ágakban is, melyeket eddig elhanyagolt. Minden arra mutat, hogy az állami biz­tosítást a mivelt osztály megelégedéssel, az al­sóbb néposztály pedig átalános örömmel fogja fogadni. Mindazonáltal nem titkolhatok el egy megjegyzést, mely nem magára az eszmére, hanem kivitelére vonatkozik. Mai viszonyaink közt nem tudom, minő közegekre lehetne rá­bízni. Ki hajtsa végre, ki ellenőrizze, ki ve­zesse a becsléseket, nyilvántartást, kárbecs­lést? Itt igen nevezetes összegekről van szó, melyekre a roszaság, csalárdság ráteheti kezét. Oly teendők azok, melyeket csak jól iskolá­ A REFORM TARCZAJA. Magyar tudományos akadémia. rv. [A harmadik osztály ülése: Szabó József r. tag: szerb­­országi geológiai átjárói. — Kenessey Al­bert 1 tsg : a v­i­z­b­e 1 vja­l­ó élet- és vagyonmen­tés és eszközei. — Szily-Béthy : felületek elméle­téhez.] A mai ülésen, mely a mathematikai s termé­szettudományi osztálynak első ülése volt az uj ülés­szakban, a melyen Stoczek József elnökölt, egy na­gyon ritkán megszólaló akadémikus is tartott érteke­zést, 8 bár értekezésének tárgya és anyaga könnyen volt hozzáférhető, s a tárgy természete szerint újakat nem is hozhatott elő, mégis ügyes összeállítása által az adatoknak és az egésznek organikus föltüntetése által a hallgatók figyelmét magára tudta vonni. Ért­jük Kenessey Albert ur értekezését az életmentő esz­­közökről a tengeren. Szabó József, kitűnő geológusunk, e fáradhatlan tudós, ki évközben mint tanár működik az egyetemen, a szünidőket ismét tudományos kirándulásra hasz­nálta föl. Ezúttal útja ismét, mint tavaly, Szerbiába vitte, e szomszéd országba, melyet mi magyarok is még oly kevéssé ismerünk, s mely geológiai szempontból a hegyvidék gazdag képleteinél fogva úgyszólván a leghálásabb Európában, különösen azon irányban, melyben Szabó kutatgatott e hegyek közt, t. i. trachyt­­kő­^eti tekintetben. A­mi az utazást nemcsak az egyszerű touristára, hanem s talán még inkább a tudósra nézve legin­kább neheziti Szerbiában, az azon körülmény, hogy ez ország még mai napság sem rendelkezik tisztes­séges térkép fölött, mely szerint az utazó indul­hatna. A létező térképek vagy elavultak és nem pon­tosak, vagy oly picziny mérvűek, hogy az ország ben­­sejét épenséggel nem tárják föl az utazó előtt. Még most is a Kiepert féle csekélymérvű térkép a mérv­adó, mert ez legalább pontos­abban, a­mit ád, mig egy másik szerb nyelven szerkesztett térkép 1850-ből valamivel nagyobb mérvü ugyan, azonban teljesen megbizhatatlan, s akárhány oly várost számit elő, me­lyet még az amerikaiak is ot­thon a jövő kérdésének tartanának. Ellenben létezik néhány kerületi térkép, s ezeket Szabó nagy haszonnal használta. Szerbia a földrajzi fölvétel tekintetében egy átalában mé­g a leg­elhanyagoltabb országok közé tartozik, s e tekintet­ben messze fölötte áll a román fejedelemség, sőt még a török birodalom is. Mindkettőben ugyanis az osz­trák-magyar hadmérnöki kar és földrajzi intézet tette a fölvételeket, úgy hogy a legrészletesebb térképeket kapni róluk. Szerbia azonban utolsónak maradt, s csak ez évben kerül reá a sor. Addig is a szerb kor­mány, hogy a bajon, mely mindennap kellemetleneb­­bül nyilatkozik, ha csak ideiglenesen is segitsen, a jelenleg föllevő összes térképanyagból Bécsben össze­­állittatja Szerbia atlaszát, mely daczára ennek, meg­lehetősen kezdetleges lesz ugyan, de a végleges föl­vételig mégis jó szolgálatokat tehetend. Szabó József a nyár derekán utazott el, s több hétig tartózkodott Szerbiában. Míg tavaly az ország­nak inkább északi s észak-keleti részeit vizsgálta meg geológiai szempontból, — mely vizsgálatok eredmé­nyéről annak idején szintén jelentést tett az akadémiá­nak, — addig az idén inkább délnek és délnyugatnak tartott. Utitársa dr. Popovics Sándor, egykor tanítványa s jelenleg az újvidéki szerb gymnáziumon a természettan tanára volt, ki igen képzett férfiú, s neki mint tolmács is igen lekötelező szolgálatokat tett. Mindig együtt utaztak, s együtt tanulmányoztak. Bel­­grádban a szerb fejedelmi bányafőnökség és Hoff­mann főbányamérnök szolgáltak ciceróneként. Utóbbi maga vezette a személyeket, s szintén magyar szár­mazású. Szabó innét Majdánszekken keresztül, dél­keletnek tartott. Útközben dr. Mácsayval, hazánk­fiával, ki már 25 év óta van Szerbiában letelepedve mint kerületi orvos, találkozott. Dr. Mácsay­ tökélyét a szerb nyelvben már annyira vitte, hogy tudományos munkákat ír már szerb nyelven. Ő szintén lényeges segítségére volt az utazóknak. Később Szabó a Mo­rava völgyébe ereszkedett, Szerbia e legáldottabb s legműveltebb tájékába. Majd délnyugatnak kanya­rodva négy kerület híjával ezt a részét is átkutatta Szerbiának, s gazdag eredményekkel tért vissza a hazába. Szabó a trachyt-kőzeteket — meszes elmarad­hatatlan alkatrésze a földpát — mindenütt dúsan kép­viselve találta. Értekezésében ma az ut ezen geológiai eredményeiről hosszan beszélt, s végül fölemlíti, hogy Szerbia a trachytban hazánk után leggazdagabb or­szág. Hazánk trachyt-hegysora ugyanis sem kelet, sem nyűgöt vagy észak felől nem bír folytatással. Csupán dél felé ölelkeznek egymással a nagy trachyt­­hegyek a szerb határon túl, s Szabó, ki Közép Fran­­cziaországot, a Rajnát, északi Oroszország hegyeit is bejárta, e képleteket sehol oly nagyszerűen nem találta kifejlődve. Nem kísérhetjük a tudós tanárt geológiai fejte­getéseiben, melyek átvágnak a szaktudományba, csak azon összehasonlításokat említjük még, melyeket a hazai és szerb trachyt-kőzetek és az egyébütt lévők között tett. Szerinte az Aetna és a Vezúv, melyeket oly gyakran még tudósok is trachyt-kőzetnek tartot­tak, korántsem tüntetik föl az igazi trachyt-képeket, milyenek nálunk vannak, s így e tekintetben nem is nyújtanak hálás anyagot a tanulmányozónak. Sokkal fontosabbak azonban Island trachytjai, melyek között a Hekia még most is működésben van. Mindazáltal a legnagyobbszerü trachytok azon hosszú hegylánczo­­latban találtatnak, mely Cordillerák neve alatt végig­­nyul egész Dél-Amerikán. E hegylánczolatnak még most is eruptiv vulkánjai, mint a Chimborazo stb . a legtisztább trachytból állnak s mindenesetre sajátsá­gos az, hogy képletük egészen ugyanazon alkatrésze­ket tünteti föl, milyeneket a magyarországi s szer­biai trachytok legnagyobb részében találhatni. Ily trachytok még Közép-Ázsiában s végre, mint legújab­ban bebizonyult, északi Afrikában is előfordulnak. Szerbiát geológiai szempontból — igy végzé be Szabó előadását — eddig csak két tudós utazta át. Ami Boné és Herbert. Előbbi azonban a tra­­chytokat még csak nevén sem említi, utóbbi pedig e kőzetre szintén nem szánt elég figyelmet. Nem is csoda, mert ma is oly bajos és annyi nélkülözésekkel jár az utazás ez elhagyott lakatlan hegyeken keresz­tül ; hát még évtizedekkel ezelőtt. Ennek azonban remélhetőleg nem sokára vége lesz. Máris közeledik Stambul felől a vaspálya egyik érd­kara s Salonicki­­ból egy vonal már közel vezet Szerbia határához. E vonal által a visszautazást Szerbián keresztül már­is el lehet kerülni. Igaz ugyan, hogy az út Belgrádból a magában véve oly csekély fejedelemségen keresztül nem kevesebbe mint 7 napba kerül ma még, azonban e visszás helyzet is nem sokára meg fog szűnni, a ■ mire a szerb vasút ki fog épülni, mely e határos or­szágot hazánkkal is közelebb kapcsolatba hozandja. A szerbországi vaspálya egyszersmind a gazdag szerb kőszéntelepek kiaknázására is fog vezetni, melyek ma még holt kincset képeznek az­ országra nézve, de ha vasút által az egész világgal össze lesznek kötve, kétségtelenül nagyban emelendik Szerbia jólétét. Ez előadás után Kenessey Albert bev. tag tartott fölolvasást­­ a vízből való vagyon- és életmentés eszközeiről.“ A vízből való életmentés — igy kezdé — a ré­gieket is foglalkoztatta, de az alkalmas eszközök és a megkivántató erők egyesülésének hiányában igen kevés eredmény volt fölmutatható s csak az ujabb idők vívmánya az a siker, mely ez ügy előmozdítói iránt mindenkit méltán halára kötelez. A zászlóvivők a francziák, angol és a hollandusok voltak, kiket azonban csakhamar a mivelt világ majd minden nemzete versenyezve követett. A vízből való mentés két ágra oszlik s egyfelől a vízbe esett egyének s a veszélyben forgó hajók rögtöni segélyzésével, a kimentéssel; másrészt a víz­ből kimentettek, gyakran tetszhalottak, s a tönkre ment hajók s maradványaik és terheik megmen­tésével, illetőleg ápolásával és fölélesztésével fog­lalkozik. Különböző időkben a mentés hol egyik, hol másik ágát s néha ennek is csak egy kis részét mű­velték. Ma a számos mentő-társulat a mentés minden ágával foglalkozik, kivéve, hogy az utólagos men­tési szolgálatot, vagyis a tört hajók s terheik meg­mentését, legtöbbször a biztosító-társulatoknak vagy egyéb vállalatokra hagyják. Az irány tehát határozot­tan humanisztikus. A vízből való mentés a szerint, a mint több a mentendő s egyszersmind nagyobb erővel rendelkez­hetni, az e czélra gondosan épített s a tudomány és ipar mai állásának megfelelő csónakokkal és talpak­kal történik. Ha egyesek menekülnek vagy mennek mentőül, a korkfa-mellényeket, az uszó-kötélkéket, mentő koszorúkat, dobozokat s az üres bordókat használják. Midőn pedig a mentést csak közvetitni lehet, vagy valamely meg nem közelithető helyről kell azt eszközölni, közvetítőül a mentő lövegeket s a sárkányokat alkalmazzák, melyek feladata a saját­­képeni mentő-eszközöket, a mentő-kosarat, köteleket stb. rendeltetési hely­ekre juttatni, hogy a tulajdon­­képeni mentéshez foghassanak. Végre a vízbe eset­tek kifogásánál és az ezek életre ébresztésénél és ápolásánál Hodgson J. és Hall utasításai szerint jár­nak el. Nálunk a közfigyelem még kevéssé tette ma­gáévá e humánua intézmény meghonosítását. Közmunka és közlekedési minisztériumunk azon­ban a most említett Hodgson és Hall féle utasításo­kat, a hajósnép számára, az országos egészségügyi tanács által kidolgozott egészségügyi szabályokba be­foglalva, a hajózási téli iskolában egy jeles orvos­­tudor által magyaráztatva, rendesen taníttatja s ezzel kezdetül jó alap van letéve. Ennél megállapodni azonban korai volna a a vízből való mentés Ugye megérdemli, hogy azt mindnyájan magunkévá tegyük és kitelhetőleg előmozdítsuk. Ez volt az előadás rövid tartalma. Még néhány érdekesebb adatot iutatunk ide, melyeket a fölolvasó a mentő­társulatok vagyoni állásáról, készleteiről, s eddigi működéseiről fölsorolt. Hogy mily gyakoriak a balesetek a tenger ké­tes hullámain, azt az évenkint ismétlődő szomorú példák eléggé bizonyítják. Mig a tengeren hajókkal jár az emberiség, — s mikor fog­­ nással? — addig a szerencsétlenségek nem fognak soha sem meg­szűnni. Az 1862 dik évtől 1865-ig a franczia parto­kon, melyek pedig nem is a veszélyesebbek, n­em kevesebb, mint 986 hajó ment­ tönkre, s 6338 ember lelte sírját a hullámokban. Egy másik évben 246 hajó szenvedett hajótörést 125 egyénnel. Magukon a német partokon 1500 különféle jármű vész el évenként a ten­geren. Az 1866-ik évi június 10. és 11 dike közt való éjjel a legborzasztóbbak közé tartozott, melyekről a hajózás története megemlékezik. Ez egy éjjel nem kevesebb, mint 300 hajó sülyedt el. E néhány szomorú példából kitetszik, mily égető szükség volt a mentő­ társulatok létesítése. Ezek mű­ködésüket természetesen csak a partokhoz közel tör­tént hajótörésekre terjeszthetik ki, de ezzel is fennállá­suk óta sok életet menthettek, sok nyomort akadá­lyoztak meg, s egész kincseket halásztak ki. E tekin­tetben is az elsőség a derék angol nemzeté, mely már 1824-ben teremté első mentő társaságát. A francziák csak egy évvel később követték e példát. Hollandia 1838, Spanyolország 1850, Svédország 1855-ben, Né­metország csak 1861-ben következtek. Azonban az északamerikai Egyesült­ Államok minden európai álla­mokat megelőzve, már 1791 ben állított föl mentő állomásokat. Leggazdagabb az angol országos társulat, mely évenként több százezer forintot is képes költeni ne­mes czéljaira. 238 berendezett állomással bír. A fran­czia „societé centrale des sauvetages des naufrages“ szintén nagy összegekkel dolgozik, s fennállása óta már 875 embert mentett ki a hullámokból. Vagyona a millió frankot meghaladja. A német társulat még szerényebb ugyan, de az egész német birodalom által fölkaroltatva, úgy mint a többi országok e nembeli társulatai, évről évre gyarapítja áldásdús működését. Ez előadás után még S­z­i­l­y Kálmán r. tag be­mutatta B­­é­t­h­y Mór szakszerű értekezését „a kerü­letre redukálható felület-integrálok elméletéhez.“

Next