Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-14 / 282. szám
282. szám. Szerda, október 14. 1874. BelTAroB, I.lpot>Rtosa 9. mi. a. 1. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postAn vagy helyben hásKhvas hordva Kgéa* ÓTre háiha* hordva . 24 frt Fél étre................................12 frt Negyed évre.........................6 frt Egy hóra.........................2 frt Kiadóhivatal: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utcaja 3. se. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat megsemmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra....................................2 frt. Három hóra....................................6 frt. Hat hóra..................................12 frt. piír Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A PREFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcza 2-ik sz. a. I. emelet, Budapest, október 13. Az országgyűlés küszöbén állunk. Halmaz törvényjavaslat fekszik készen s várja a tárgyalást. Adótörvények, budget, közigazgatási novellák, igazságügyi munkálatok, közoktatási, honvédségi, közlekedési ügyek tódulnak be a terembe, mintha csak liczitáczió volna odabent, ahol vevőre akad minden dolog. Milyen lesz a vásár? Lesz-e a kormány portékájának keletje? Ki tudná ma megmondani. Az országban közvélemény ma nincs. Odáig már eljutottunk, hogy kiki azt gondolja, ami neki tetszik, mert senki sem bírja az ország tetszését. Ha valakitől kérded, mit gondol az ország jövőjéről, a minisztérium állásáról, a pártok magaviseletéről, a követendő politikáról, mindenki bölcs hallgatással felel, vagy pedig visszafordítja a kérdést, ami azt bizonyítja, hogy sem a kérdező, sem a kérdezett nem gondolkozott a politikai helyzett fölött, vagy ha igen, nem tudott kigondolni semmi okosat. Zilált viszonyok és tájékozatlan politikusok állnak előttünk, s az országgyűlési pártok és pártvezérek csupa fausse position-ban vannak. A passzívum uralkodik, az aktívum kiment a divatból. Az államférfiak nem tesznek, hanem téteznek, s a történelelem nem csináltatik, hanem „lesz.“ Valamikor igen nehéz föladat lesz a jelen időnek igaz korrajzát adni, mert hol talál az író szilárd körvonalakat, jellemző alakokat, érdekes cselekményt? Politikai drámát a történetíró hiába keresi a társadalmi drámákat a nagyonbukott üzletek nyomán és a törvényszéki bünperekben kell keresnie. A lapok teli vannak rablással, csalással, öngyilkossággal, Farkas Béni vagy a zsidóbetyár, Balla Gergely vagy egy titkos születés boszuja, Bády Mihály a furfangos prókátor, Karlovszky váltóhamisító históriája, Keviczky a megszöktetett rab, a bácskai „rengeteg csalások“, Szalay Zh, hogy a keleti vasutat s a végvidéki erdő titkait ne is említsük — stb. stb. czimei egy újkori irányregény egyes fejezeteinek, melynek színhelye Magyarország. Mi nem írjuk meg ezt a regényt, csak konstatáljuk, hogy megjelent s bővebb fölvilágosítások nyerése végett társadalmi tanulmányokat tenni vágyó olvasóinkat utasítjuk Kozma Sándor királyi főügyész úrhoz, ki egy magyar Gaboriau születését várja csak, hogy neki bő anyagot szolgáltasson egy halom kriminalisztikus regényhez. — Szegény Kozma Sándor egyike volt a leghumánusabb, legliberálisabb, legmodernebb jogtudó politikusainknak, tele jóakarattal, idealizmussal, szabadságszeretettel; — megtették főügyésznek, mert tudták, hogy erélyes ember, jó szónok, alkotmányos ember, magyar ember, azóta Kozma Sándor nem ismeri önmagát, pár esztendő alatt úgy megváltozott ; elvei, esze, szíve most is a régiek, de a praxis mily ellenmondásokat teremtett benne. Szerencséje, hogy nem ér rá önmaga fölött gondolkozni, annyi dolga van a magyarországi rendbontók mindenféle nemével, mert ha sokat bölcselkednék a külső és belső diszharmóniáján, mindenekelőtt a tükröket összetörné. De csak tartsa meg az ártatlan üvegeket, mint ő, úgy mindnyájan megváltoztunk. Hugo Viktor szerint „l’homme qui ne change, est absurd“, amit a római már így fejezett ki: „tempora mutantur et nos mutamur in illis.“ Mi magyarok is hát, hazánkban körülnézvén s összehasonlítván a szomorú jelent a reményteljes múlttal, felkiálthatunk: „fuimus Troes.“ Trójától csak egy lépés Tisza Kálmán! mert ő volt az Odysseus, ki a kiegyezés várát tiz évig vívta, majd egy üres faló hadicselével bevenni akarta, mely csele majd hogy nem sikerült is. Hát vájjon ő is a régi? E férfiú híres makacsságáról és mégis, hogy megpuhult. A határozati párt vezére és a bihari pontok írója a november 7-ki határozat kikötőjébe tért meg, törött hajóval, mint Odysseus bolyongásaiból. S hány más tört meg vagy veszte zászlóját? A politikai következetesség ritka lett mint a mai igazság és a ki tudja mit gondol, az nem mondhatja el, nehogy félreértesse. Babylonban alighanem könnyebb volt tornyot építeni, mint nálunk kormányozni és törvényt alkotni. Mégis az országgyűlés megnyílik, s a mesterek hozzáfognak az építéshez, mert muszáj, a ki tudvalevőleg nagy úr. Az ország éhes és munkát kíván, ez circenses — s az aediliseknek gondoskodni kell, hogy a tömeg ne unatkozzék. Ha már nagy a nyomoruság országszerte, legalább legyen valami más, amiről beszélhessenek az emberek; ha pénzük nincs, legyen vigasztalásuk a deficit, amelyet szidni lehet. Félni való azonban, hogy az államférfiak a deficit fedezésére az adójavaslatokkal belenyúlnak az adófizetők zsebébe, ott a kifordított zsebből az állam nem fog meggazdagodni. De a hazafiság talán tiltja eme reflexiót, s kik az egyensúly helyreállítását mindenkor sürgetjük, ezúttal is inkább türelmet kívánunk és áldozatkészséget polgártársainktól s jó szerencsét a pénzügyminiszter adó törvényjava Bi''*"inak. Ha már vitatkozni kell, inkább vitatkozzék a tisztelt ház a megyén. Ennek se nem árt, se nem használ. Itt lehet proponálni mindent, szabad elvűsködni régi módra, hisz a közigazgatáshoz nálunk úgyis minden emberért. A közoktatáshoz pedig Oláh Gyula, P. Szathmáry Károly, Cseh Károly, Orbán Balázs, Bausznern jusdo és Mandics Tivadar. A pánszláv gymnáziumok ügye olyan szalma, hogy azon az országgyűlés még egy jó sort elcsépelhet. A középtanodai törvényjavaslat meg olyan törvényjavaslat, hogy Csengery és Molnár Aladár fog dolgot adni, nem könnyű védelme. A Pesti Napló azonban bízik, hogy evvel a törvényjavaslattal sikerülni fog még ez évben méltón betetőzni az eddigi belpolitikai „rendszer“ épületét. Germanizáczió tekintetében, mint hitelesen halljuk, a szászok meg lesznek a törvényjavaslattal elégedve. Az igazságügyi törvényjavaslatoknál professzor-kiállítás fog rendeztetni. A professzorok — az egy Kautz kivételével — mind oppozíczióban vannak, ha igazságról van szó. Kerkapoly, Kis Pulszky, Szilágyi Dezső, Hofffmann, Vécsey Tamás —csupa volt miniszter vagy leendő államtitkár — harczot fognak indítani a jelen igazságügyminiszter ellen, ki ellen azzal a legalaposabb kifogással élnek, hogy professzor volt. Ha ezeken múlik, Csemegei büntető kódexéből soha se válik törvény. Hiszen a praxis criminalis elég jó a magyar társadalomnak, s ha a kidolgozott törvényjavaslat elbukik, csinál helyette másikat rögtön Hoffmann Pál vagy Szilágyi Dezső, ki többi közt a büntetőjog terén is épen specialista. Mind e föladathoz, vitákhoz, pártállásokhoz és tervekhez még egy csomó petíczió és egy sereg interpelláczió s előttünk áll a képviselőház munkabeosztása, úgy a mint a tapasztalatok nyomán elképzeljük. De fantáziánk tán nagyon messzire elragadt. A képviselőházban nem lesz zsibaj, hanem harmónia ? Komoly honatyák mint egy római szenátus fognak tanácskozni a haza sorsán. Megmenteni a hont, ezért fog hevülni lelkük vágya. Férfias eréllyel fognak a munkához, és tiszteletre méltó kitartással fogják elvégezni. Botrány nem lesz, meddő vita nem lesz. Csak a bölcsek fognak beszélni, a középszerűek csak szavaznak. A nemzet e látványra fölbuzdul, sülyedt erkölcsi érzése nemes lelkesedésre ébred, s a bölcs határozatok kivitele által a haza meg lesz mentve. Ezt várják a jobbak az országgyűléstől. Követelik, de nem remélik. Akiket kérdezünk, hogy mi lesz, vállat vonnak s azt felelik : „isten tudja“. = A minisztertanács által az őszi ülésszak alatt az országgyűlés elé terjesztendő a már kész törvényjavaslatok közt van három, mely a közigazgatás reformjára vonatkozik, u. m. egy a városi főispánok megszüntetéséről, egy a kisebb városok bekeblezéséről és egy végre a háziadó behozataláról. A városi főispáni intézmény megszüntetésének terminusa jövő évi január 1-re, a másik kettőé július 1-re van téve. Ez minde, amire a belügyminiszter úr a múltkori közigazgatási értekezlet folytán rászánta magát, annál jobb szeretnék tudni, mert mi közigazgatásunk érdekében, ha mindazt létesítené, a minek létesitését az enquéte kivánatosnak mondta : azt is kevésnek tartanák s épen nem tarthatjuk ezt a a hármat a legsürgősebb teendőnek. A pesti hazai első takarékpénztár közvetitésével a VJCieKl »iTTiiinTidi Tg. számitolási hitel engedélyezése iránt tegnap nyujtatott át a hivatalos megkeresés az osztrák nemzeti banknál Bécsben, ahol hivatalos elintézése már a legközelebbi 1-ső vagy 2-dik ülésben be fog következni. A tárgyalások után, melyek a pesti hazai első takarékpénztár választmányának kiküldött tagjai és a nemzeti bank illetékes közegei közt ismételve tartattak, biztosnak vehető, hogy a kért visszleszámolási hitel arra a czélra, melyre az 1875. január 1-vel megszűnő hitelsegélyegylet birta és a módozatok mellett, melyek a pesti hazai első takarékpénztár és a vidéki pénzintézetek képviselői közt megállapittattak, a nemzeti bank által engedélyeztetni fog; — valószínű azonban, hogy a nemzeti bank az engedélyezendő összeg megszabásánál tekintetbe fogja venni a legmagasabb mértéket, melyen túl a hitelsegélyegyletnek engedélyezve volt összeg, a legnehezebb időben és a legroszabb pénzviszonyok közt is, soha igénybe nem vétetett. Az új adótörvényjavasatok csak részben és hiányosan jutván eddig tudomásra, több oldalon aggodalmak merültek föl, különösen, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok tiszta jövedelme még másodszor is adó alá jut a tőkekamat- és járadékadó czímén, tehát kétszer rovatnék meg 10—1076 adóval. Ez aggodalmat a törvényjavaslatok megfelelő szakaszainak szó szerinti közzététele teljesen eloszlatja; e szöveget közli a P. Ll. s kitűnik belőle, hogy a részvénytársulatoknál egyszer már megadóztatott tiszta jövedelem nem vonatik új megadóztatás alá. Csupán a külföldi vállalatok részvényei után élvezett jövedelem esik adó alá, minthogy az államnak magát az illető társulatot megadóztatni nem áll módjában. = A Schlesische Presse-ben olvassuk a következő sajátságos hírt: „Kitűnőbb horvát férfiak tudakozódtak itt az iránt, hogy azon eszme, hogy a horvátok a bécsi parlamentbe belépjenek, visszhangra és támogatásra találna-e a reichsrath köreiben. Ily kísérletek már több oldalról tétettek Zágrábból, azonban nem a cziszlajtán kormánynál, hanem az ottani képviselőknél. Ha azok sikerülnének, úgy egyúttal nemcsak Dalmáczia hovatartozásának kérdése is megoldatnék, de egyszersmind a monarchia mindkét fele hatalmi viszonyainak teljes megváltoztatása is beállana.“ Az ingatlanok államitüzkár-biztosítása. Budapest, október 13. Az emberbaráti czélokért való áldozatkész tevékenységéről ismert derék hazánkfia, Weisz B. F. harmincz év óta fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy hazánkban az ingatlanok állami tüzkárbiztositása életbe léptettessék. Legújabb röpiratában „az ingatlanok tüzkártéritésének állami szervezéséről“ Weisz B. ur egybeállitotta mindazon tapasztalatokat, melyek külföldön ez ügyben szereztettek s a legdöntőbb bizonyítékokkal mutatta ki, mily szükséges nálunk ez intézmény behozatala. Szinte kár az érvek oly tömegéért egy olyan ügynél, mely szembeszökő, kézzelfogható előnyei által önnön magát annyira ajánlja. Hiszen ha az állami biztosítás eszméjét még eddig ki nem találták volna, ki kellene azt találni a mi viszonyaink számára. Az épületeknél előforduló tűzkárok hazánkban évenként több millióra rúgnak s ebből csak igen csekély rész van biztosítva; a többi közvetlen, határozott károsodása a nemzetvagyonnak — s ez nem jelentéktelen teher egy olyan szegény ország számára, mint Magyarország. Másrészt viszont a népesség csekély részvétele a biztosításban, a biztosító társulatok koczkázata és ennek kifejezése: a biztosítási díj sokkal nagyobb, mint más érnél biztosítunk, melyeknek nemcsak vállalkozási nyereségüket, hanem tetemes igazgatósági költségüket is meg kell fizetnünk a biztosítási díj alakjában, tehát sokkal drágábban biztosítunk, mintha az állam, vagyis az ingatlanok birtokosainak összessége magamagánál biztosítana, mert ez utóbbi esetben a koczkázat és a kezelési költség jelentékenyen csökkenne. Jelenleg tehát kétszeresen veszítünk : a nem biztosított tűzkárok által, melyek évenként sok ezer embert koldussá tesznek és másodszor a magas biztosítási dijak által, melyekkel a biztositó társulatokat gazdagítjuk. Régi közmondás, hogy az igazi szegénységet nem isten bocsátja ránk. Mindig szegénységről panaszkodunk, mihelyt arról van szó, hogy a haladás valamely újabb vívmánya honosíttassék meg nálunk, hanem aztán milliókat elvesztünk biztosítatlan elemi károkban, milliókat a járhatatlan utakon elfecsérelt erőlködésben, nem kevesebbet a rész rendőrség és egészségügy által, s mindezt azért, mert a központi kormányhatalom erélyét megbénítja a nép önkormányzati kedvtelésének frázisa. A kérdéses ügy épen legvilágosabban bizonyítja, mennyire szüksége van népünknek a vezetésre és kényelmes támaszra. A tűzbiztosításban való csekély részvétel nem ellenszenvből ered, hanem gondatlanságból, nehézkességből a biztosítási kötvény nyilvántartása körül, időnkénti pénzhiányból és végre azon fatalista hajlamból, mely egész nemzetünket áthatja , mely politikai és mivelődési történelmünkben gyökerezik. Azonfelül az egész biztosítási szervezet az ő sok záradékéival s fogásaival az egyszerű elméknek oly megfoghatatlan, hogy az ajánlatok rendesen ügyetlenül adatnak föl s a megtörtént tűzkár után zsákmányul esnek a ravasz liquidáczióknak. Két dologtól retteg a mi falusi népünk különösen s ezekért semmi áldozatot sem kímél ; ezek : a tűzkár és a katonai beszállásolás. Aki megnyugtatná arról, hogy a biztosítási kötvény megújítása és körülményes tárgyalások nélkül, csupán csak a közadókhoz csatolt pótlék fejében pontosan megkapja leégett háza értékét, azt jótevője gyanánt üdvözölné. A meg nem értett és meg nem emésztett politikai elméletek iránti beteges hajlamnak tulajdonítandó, hogy eddig a választásoknál reális czélok nem játszottak szerepet; jövőre ez talán másként lesz és akkor látni fogjuk, mily lelkesedéssel fog az állami biztosítás eszméje fölkaroltatni. Már eddig is számos törvényhatóság nyilatkozott mellette, ellene pedig tudtommal egy sem. Csak az iránt nincsenek tisztában, vajjon az állam vagy a törvényhatóság intézze-e az ügyet ? A törvényhatóságok hősei, kik szónoki babéraik színteréért lelkesülnek s még a biztosítás dolgát sem vélik pompás szónoklatok nélkül elintézhetőnek, ezek természetesen az autonómiai szervezet mellett nyilatkoznak, míg mások az országra és a biztosított összegekre nézve a kezességet jól rendezett és pontos közigazgatásban s a belügyminisztérium ügyvezetésében keresik. A sok sajátságos megyehős között vannak ugyan olyan rajongók is, kik legjobban szeretnék, ha a társadalmi rendet a korlátlan szabadsággal helyettesíthetnék 8 szerintök mindenkinek jogában áll, hogy kártérítés nélkül engedje saját házát leégni; épen így idegenkednek minden egészségügyi intézkedéstől, mert hiszen mindenkinek van veleszületett módon élvezni a korlátlan szabadságot. E rajongók nem veszedelmesek. Az újításnak természetesen ellenségei a fennálló biztosító társaságok, pedig nincs igazuk, mert nemcsak megmarad számukra az ingósági, szállítási, jog- és életbiztosítás, hanem nagyon valószínű is, hogy a biztosítás előnyeihez szokott lakosság sűrűbben fog biztosítani azon ágakban is, melyeket eddig elhanyagolt. Minden arra mutat, hogy az állami biztosítást a mivelt osztály megelégedéssel, az alsóbb néposztály pedig átalános örömmel fogja fogadni. Mindazonáltal nem titkolhatok el egy megjegyzést, mely nem magára az eszmére, hanem kivitelére vonatkozik. Mai viszonyaink közt nem tudom, minő közegekre lehetne rábízni. Ki hajtsa végre, ki ellenőrizze, ki vezesse a becsléseket, nyilvántartást, kárbecslést? Itt igen nevezetes összegekről van szó, melyekre a roszaság, csalárdság ráteheti kezét. Oly teendők azok, melyeket csak jól iskolá A REFORM TARCZAJA. Magyar tudományos akadémia. rv. [A harmadik osztály ülése: Szabó József r. tag: szerbországi geológiai átjárói. — Kenessey Albert 1 tsg : a vizbe 1 vjaló élet- és vagyonmentés és eszközei. — Szily-Béthy : felületek elméletéhez.] A mai ülésen, mely a mathematikai s természettudományi osztálynak első ülése volt az uj ülésszakban, a melyen Stoczek József elnökölt, egy nagyon ritkán megszólaló akadémikus is tartott értekezést, 8 bár értekezésének tárgya és anyaga könnyen volt hozzáférhető, s a tárgy természete szerint újakat nem is hozhatott elő, mégis ügyes összeállítása által az adatoknak és az egésznek organikus föltüntetése által a hallgatók figyelmét magára tudta vonni. Értjük Kenessey Albert ur értekezését az életmentő eszközökről a tengeren. Szabó József, kitűnő geológusunk, e fáradhatlan tudós, ki évközben mint tanár működik az egyetemen, a szünidőket ismét tudományos kirándulásra használta föl. Ezúttal útja ismét, mint tavaly, Szerbiába vitte, e szomszéd országba, melyet mi magyarok is még oly kevéssé ismerünk, s mely geológiai szempontból a hegyvidék gazdag képleteinél fogva úgyszólván a leghálásabb Európában, különösen azon irányban, melyben Szabó kutatgatott e hegyek közt, t. i. trachytkő^eti tekintetben. Ami az utazást nemcsak az egyszerű touristára, hanem s talán még inkább a tudósra nézve leginkább neheziti Szerbiában, az azon körülmény, hogy ez ország még mai napság sem rendelkezik tisztességes térkép fölött, mely szerint az utazó indulhatna. A létező térképek vagy elavultak és nem pontosak, vagy oly picziny mérvűek, hogy az ország bensejét épenséggel nem tárják föl az utazó előtt. Még most is a Kiepert féle csekélymérvű térkép a mérvadó, mert ez legalább pontosabban, amit ád, mig egy másik szerb nyelven szerkesztett térkép 1850-ből valamivel nagyobb mérvü ugyan, azonban teljesen megbizhatatlan, s akárhány oly várost számit elő, melyet még az amerikaiak is otthon a jövő kérdésének tartanának. Ellenben létezik néhány kerületi térkép, s ezeket Szabó nagy haszonnal használta. Szerbia a földrajzi fölvétel tekintetében egy átalában még a legelhanyagoltabb országok közé tartozik, s e tekintetben messze fölötte áll a román fejedelemség, sőt még a török birodalom is. Mindkettőben ugyanis az osztrák-magyar hadmérnöki kar és földrajzi intézet tette a fölvételeket, úgy hogy a legrészletesebb térképeket kapni róluk. Szerbia azonban utolsónak maradt, s csak ez évben kerül reá a sor. Addig is a szerb kormány, hogy a bajon, mely mindennap kellemetlenebbül nyilatkozik, ha csak ideiglenesen is segitsen, a jelenleg föllevő összes térképanyagból Bécsben összeállittatja Szerbia atlaszát, mely daczára ennek, meglehetősen kezdetleges lesz ugyan, de a végleges fölvételig mégis jó szolgálatokat tehetend. Szabó József a nyár derekán utazott el, s több hétig tartózkodott Szerbiában. Míg tavaly az országnak inkább északi s észak-keleti részeit vizsgálta meg geológiai szempontból, — mely vizsgálatok eredményéről annak idején szintén jelentést tett az akadémiának, — addig az idén inkább délnek és délnyugatnak tartott. Utitársa dr. Popovics Sándor, egykor tanítványa s jelenleg az újvidéki szerb gymnáziumon a természettan tanára volt, ki igen képzett férfiú, s neki mint tolmács is igen lekötelező szolgálatokat tett. Mindig együtt utaztak, s együtt tanulmányoztak. Belgrádban a szerb fejedelmi bányafőnökség és Hoffmann főbányamérnök szolgáltak ciceróneként. Utóbbi maga vezette a személyeket, s szintén magyar származású. Szabó innét Majdánszekken keresztül, délkeletnek tartott. Útközben dr. Mácsayval, hazánkfiával, ki már 25 év óta van Szerbiában letelepedve mint kerületi orvos, találkozott. Dr. Mácsay tökélyét a szerb nyelvben már annyira vitte, hogy tudományos munkákat ír már szerb nyelven. Ő szintén lényeges segítségére volt az utazóknak. Később Szabó a Morava völgyébe ereszkedett, Szerbia e legáldottabb s legműveltebb tájékába. Majd délnyugatnak kanyarodva négy kerület híjával ezt a részét is átkutatta Szerbiának, s gazdag eredményekkel tért vissza a hazába. Szabó a trachyt-kőzeteket — meszes elmaradhatatlan alkatrésze a földpát — mindenütt dúsan képviselve találta. Értekezésében ma az ut ezen geológiai eredményeiről hosszan beszélt, s végül fölemlíti, hogy Szerbia a trachytban hazánk után leggazdagabb ország. Hazánk trachyt-hegysora ugyanis sem kelet, sem nyűgöt vagy észak felől nem bír folytatással. Csupán dél felé ölelkeznek egymással a nagy trachythegyek a szerb határon túl, s Szabó, ki Közép Francziaországot, a Rajnát, északi Oroszország hegyeit is bejárta, e képleteket sehol oly nagyszerűen nem találta kifejlődve. Nem kísérhetjük a tudós tanárt geológiai fejtegetéseiben, melyek átvágnak a szaktudományba, csak azon összehasonlításokat említjük még, melyeket a hazai és szerb trachyt-kőzetek és az egyébütt lévők között tett. Szerinte az Aetna és a Vezúv, melyeket oly gyakran még tudósok is trachyt-kőzetnek tartottak, korántsem tüntetik föl az igazi trachyt-képeket, milyenek nálunk vannak, s így e tekintetben nem is nyújtanak hálás anyagot a tanulmányozónak. Sokkal fontosabbak azonban Island trachytjai, melyek között a Hekia még most is működésben van. Mindazáltal a legnagyobbszerü trachytok azon hosszú hegylánczolatban találtatnak, mely Cordillerák neve alatt végignyul egész Dél-Amerikán. E hegylánczolatnak még most is eruptiv vulkánjai, mint a Chimborazo stb . a legtisztább trachytból állnak s mindenesetre sajátságos az, hogy képletük egészen ugyanazon alkatrészeket tünteti föl, milyeneket a magyarországi s szerbiai trachytok legnagyobb részében találhatni. Ily trachytok még Közép-Ázsiában s végre, mint legújabban bebizonyult, északi Afrikában is előfordulnak. Szerbiát geológiai szempontból — igy végzé be Szabó előadását — eddig csak két tudós utazta át. Ami Boné és Herbert. Előbbi azonban a trachytokat még csak nevén sem említi, utóbbi pedig e kőzetre szintén nem szánt elég figyelmet. Nem is csoda, mert ma is oly bajos és annyi nélkülözésekkel jár az utazás ez elhagyott lakatlan hegyeken keresztül ; hát még évtizedekkel ezelőtt. Ennek azonban remélhetőleg nem sokára vége lesz. Máris közeledik Stambul felől a vaspálya egyik érdkara s Salonickiból egy vonal már közel vezet Szerbia határához. E vonal által a visszautazást Szerbián keresztül máris el lehet kerülni. Igaz ugyan, hogy az út Belgrádból a magában véve oly csekély fejedelemségen keresztül nem kevesebbe mint 7 napba kerül ma még, azonban e visszás helyzet is nem sokára meg fog szűnni, a ■ mire a szerb vasút ki fog épülni, mely e határos országot hazánkkal is közelebb kapcsolatba hozandja. A szerbországi vaspálya egyszersmind a gazdag szerb kőszéntelepek kiaknázására is fog vezetni, melyek ma még holt kincset képeznek az országra nézve, de ha vasút által az egész világgal össze lesznek kötve, kétségtelenül nagyban emelendik Szerbia jólétét. Ez előadás után Kenessey Albert bev. tag tartott fölolvasást a vízből való vagyon- és életmentés eszközeiről.“ A vízből való életmentés — igy kezdé — a régieket is foglalkoztatta, de az alkalmas eszközök és a megkivántató erők egyesülésének hiányában igen kevés eredmény volt fölmutatható s csak az ujabb idők vívmánya az a siker, mely ez ügy előmozdítói iránt mindenkit méltán halára kötelez. A zászlóvivők a francziák, angol és a hollandusok voltak, kiket azonban csakhamar a mivelt világ majd minden nemzete versenyezve követett. A vízből való mentés két ágra oszlik s egyfelől a vízbe esett egyének s a veszélyben forgó hajók rögtöni segélyzésével, a kimentéssel; másrészt a vízből kimentettek, gyakran tetszhalottak, s a tönkre ment hajók s maradványaik és terheik megmentésével, illetőleg ápolásával és fölélesztésével foglalkozik. Különböző időkben a mentés hol egyik, hol másik ágát s néha ennek is csak egy kis részét művelték. Ma a számos mentő-társulat a mentés minden ágával foglalkozik, kivéve, hogy az utólagos mentési szolgálatot, vagyis a tört hajók s terheik megmentését, legtöbbször a biztosító-társulatoknak vagy egyéb vállalatokra hagyják. Az irány tehát határozottan humanisztikus. A vízből való mentés a szerint, a mint több a mentendő s egyszersmind nagyobb erővel rendelkezhetni, az e czélra gondosan épített s a tudomány és ipar mai állásának megfelelő csónakokkal és talpakkal történik. Ha egyesek menekülnek vagy mennek mentőül, a korkfa-mellényeket, az uszó-kötélkéket, mentő koszorúkat, dobozokat s az üres bordókat használják. Midőn pedig a mentést csak közvetitni lehet, vagy valamely meg nem közelithető helyről kell azt eszközölni, közvetítőül a mentő lövegeket s a sárkányokat alkalmazzák, melyek feladata a sajátképeni mentő-eszközöket, a mentő-kosarat, köteleket stb. rendeltetési helyekre juttatni, hogy a tulajdonképeni mentéshez foghassanak. Végre a vízbe esettek kifogásánál és az ezek életre ébresztésénél és ápolásánál Hodgson J. és Hall utasításai szerint járnak el. Nálunk a közfigyelem még kevéssé tette magáévá e humánua intézmény meghonosítását. Közmunka és közlekedési minisztériumunk azonban a most említett Hodgson és Hall féle utasításokat, a hajósnép számára, az országos egészségügyi tanács által kidolgozott egészségügyi szabályokba befoglalva, a hajózási téli iskolában egy jeles orvostudor által magyaráztatva, rendesen taníttatja s ezzel kezdetül jó alap van letéve. Ennél megállapodni azonban korai volna a a vízből való mentés Ugye megérdemli, hogy azt mindnyájan magunkévá tegyük és kitelhetőleg előmozdítsuk. Ez volt az előadás rövid tartalma. Még néhány érdekesebb adatot iutatunk ide, melyeket a fölolvasó a mentőtársulatok vagyoni állásáról, készleteiről, s eddigi működéseiről fölsorolt. Hogy mily gyakoriak a balesetek a tenger kétes hullámain, azt az évenkint ismétlődő szomorú példák eléggé bizonyítják. Mig a tengeren hajókkal jár az emberiség, — s mikor fog nással? — addig a szerencsétlenségek nem fognak soha sem megszűnni. Az 1862 dik évtől 1865-ig a franczia partokon, melyek pedig nem is a veszélyesebbek, nem kevesebb, mint 986 hajó ment tönkre, s 6338 ember lelte sírját a hullámokban. Egy másik évben 246 hajó szenvedett hajótörést 125 egyénnel. Magukon a német partokon 1500 különféle jármű vész el évenként a tengeren. Az 1866-ik évi június 10. és 11 dike közt való éjjel a legborzasztóbbak közé tartozott, melyekről a hajózás története megemlékezik. Ez egy éjjel nem kevesebb, mint 300 hajó sülyedt el. E néhány szomorú példából kitetszik, mily égető szükség volt a mentő társulatok létesítése. Ezek működésüket természetesen csak a partokhoz közel történt hajótörésekre terjeszthetik ki, de ezzel is fennállásuk óta sok életet menthettek, sok nyomort akadályoztak meg, s egész kincseket halásztak ki. E tekintetben is az elsőség a derék angol nemzeté, mely már 1824-ben teremté első mentő társaságát. A francziák csak egy évvel később követték e példát. Hollandia 1838, Spanyolország 1850, Svédország 1855-ben, Németország csak 1861-ben következtek. Azonban az északamerikai Egyesült Államok minden európai államokat megelőzve, már 1791 ben állított föl mentő állomásokat. Leggazdagabb az angol országos társulat, mely évenként több százezer forintot is képes költeni nemes czéljaira. 238 berendezett állomással bír. A franczia „societé centrale des sauvetages des naufrages“ szintén nagy összegekkel dolgozik, s fennállása óta már 875 embert mentett ki a hullámokból. Vagyona a millió frankot meghaladja. A német társulat még szerényebb ugyan, de az egész német birodalom által fölkaroltatva, úgy mint a többi országok e nembeli társulatai, évről évre gyarapítja áldásdús működését. Ez előadás után még Szily Kálmán r. tag bemutatta Béthy Mór szakszerű értekezését „a kerületre redukálható felület-integrálok elméletéhez.“