Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)

1998-08-11 / 32. szám

A piackirály legendája Stadler börtönben, Lupis halasztást kért, Szetlik már fél éve halott. Igaz, előtte ő is megjárta a börtönt. Minden történet más, mégis nehéz tisztán látni. Szetlikről például azt rebesgették: köze van a maffiához, üzletei több mint kétesek... Ívt k­étségtelen, Szetlik Ferenc ugyancsak fényes karriert fu­­ott be. Ingatlanja­inak se szeri, se száma. Ugyanakkor követni tudta, mi is történik a Club Ti­hanyban, az alföldi majo­rokban, a sörgyárban, a lo­vasbandérium körül, a jó­zsefvárosi vagy éppen a vá­ci kínai piacon. Mindeköz­ben csupa szív filantróp­nak ismerték az újságírók, rádió- és tévériporterek, írók, polgármesterek, gye­rekintézmények, kulturális intézmények vezetői s min­den rendű és rangú ember, akin segített. Sokat még azok sem tud­tak róla, akik közel álltak hozzá, mert zárkózott, visszahúzódó férfi volt. Ha beszélt, mondatai korrek­tek, szabatosak, pontosak voltak. Érződött, hogy so­kat olvasott, hogy igyeke­zett enciklopédikus mű­veltségre szert tenni. Már a múlt évtizedben jelen volt a honi kereskedelemben, a Népszínház utcai trafikból indult. Igazán a rendszer­­váltás után bontakozott ki. Először egy nagykörúti la­kásban ütötte fel főhadi­szállását, aztán a Belváros­ba költözött. Később legszí­vesebben a józsefvárosi pi­acon tartózkodott, vonzotta a nyüzsgés, a zsivaj, a nagy forgalom. Úgy repült Pe­­kingbe, Moszkvába vagy éppen New Yorkba, mint ahogy az átlagember Ceg­lédre utazik. Ismert min­denkit, aki számított a kele­tiek kereskedelmi életében, s ez a követségekre éppúgy vonatkozik, mint a kínai tar­tományok első számú ve­zetőire. Ekkor már a Vállal­kozók Országos Szövetsége elnökhelyettese volt. Szetlik Ferencet szerették a piaci árusok is. A több ezer kínai éppúgy, mint a vietnamiak, arabok, törökök, lengyelek, horvátok, románok és az itt megforduló nációk szinte minden tagja. Sok barátja volt, keve­sebb ellensége. A gyors meggazdagodás szemet szúrt a hatóságoknak is, fo­lyamatosan ellenőrizték, sőt halála előtt nem sokkal előzetes letartóztatásba he­lyezték. Akkor azt rebesget­ték, köze van az olajmaffiá­hoz, szoros kapcsolatot tart fenn hazai és külföldi alvi­lági erőkkel, s az ország tíz legveszélyesebb intellektu­ális bűnözője közé tarto­zik. Hogy mindez igaz volt-e, vagy csupán feltételezés? Ma már nem lehet megfej­teni. Mindenesetre a Markó utcai börtönben senki sem látogathatta a közvetlen családtagokon és ügyvéd­jén kívül. Ott akkor az első számú rabnak számított. Aztán néhány hónap múlva kiengedték. Újra be­levetette magát a munkába, de a lendület már nem volt a régi. Ő, aki annyi nehézsé­gen jutott túl sikeresen, nem bírt az alattomos kór­ral. Egyre jobban kiütköz­tek rajta a gyógyíthatatlan betegség jelei. Pedig min­dent megpróbált: szakor­vos kíséretében az Egyesült Államokba repült, pénzt, időt, fáradságot nem kímél­ve igyekezett talpra állni, hi­szen annyira szeretett élni. Nem sikerült. Az életművet élettársa és felnőtt fia viszi tovább. Híreink szerint minden olajozottan műkö­dik, ám az igazi főnök hiá­nya naponta érezhető. Temetése olyan volt, mintha valahol Olaszor­szág déli részén lettünk volna. Mindenütt nagy fe­kete autók, sötét ruhás, napszemüveges férfiak. Gazdag emberek testőrök­kel, egyszerű kiskeres­kedők pár szál virággal. A kínaiak és a vietnamiak kü­lön rítus szerint búcsúztak, sajátosan feldíszített, felira­tos koszorúkkal. Látszott: őszintén megrázta őket a főnök halála. Hiszen nekik főnök volt, tőle bérelték az elárusítóhelyeket és a kon­ténereket. Hozzá mentek minden ügyes-bajos gond­jukkal, bajukkal. Megbíztak benne. Senki sem számolta meg, hányan voltak Farkasréten azon a márciusi délutánon, annyi azonban bizonyos, hogy a másfél méter át­mérőjű koszorúkból sok tucat került a sírra, értékük milliós nagyságrendű lehe­tett. Mindenki, aki kapcso­latban állt Szetlik Ferenc­cel, igyekezett megmutatni: nagyra értékeli életművét. Mi is ez? Mi maradt a piac­király után? A már említett vállalkozások, ingatlanok mellett nyilván tetemes bankbetét, készpénz is, de minek ezt most firtatni. A legnagyobb érték ugyanis valószínűleg az, amit Szet­lik Ferenc stílusa, életfelfo­gása, kereskedői szemléle­te jelentett. Tudott vajszívű lenni, s egy perc múlva kőkemény. A pillanat tört része alatt képes volt sok­milliós ügyben dönteni, az­tán tízezer forintot kétszer is megszámolt, mielőtt ki­adta volna a kezéből. K. L. FOTÓ: GORDON ESZTER FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform­om AKTUÁLIS

Next