Reformátusok Lapja, 1986 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-05 / 1. szám
2 Életével fizetett Morus Tamás (1478—1535) azért, mert nem volt hajlandó meghajolni annak a zsarnok angol királynak az akarata előtt, aki Istent és embert, egyházat és államot arra akarta felhasználni, hogy szerelmi ügyeit szabadon bonyolíthassa, „törvényesítse”. Méltán vette fel szentjei sorába a római egyház ezt a gránitkemény jellemű férfiút. De éppen hajlíthatatlan egyénisége és halálig hű keresztyén hite láttán szinte nem is hisszük el, hogy ez a nagy hívő ilyen gyermekien egyszerűen tudott imádkozni: „Uram, adj nekem jó emésztést, amikor étkezem és adj az asztalomra emészteni való jó ételeket. Ajándékozd nekem testem egészségét azzal a szükséges bölcsességgel együtt, hogy tudjak vigyázni testemnek épségére. Ajándékozzál nekem megszentelt lelket, Uram, hogy mindig azt tartsam szemem előtt, ami jó és tiszta, hogy így a kísértés és a bűn idején ne rettenjek meg, hanem megtaláljam az eszközöket arra, hogy a dolgokat rendbe rakjam. Ajándékozzál nekem olyan lelket, amely nem ismeri az unalmat, amely nem zúgolódik, nem sóhajtozik, nem panaszkodik és nem engedi, hogy túlságosan nagy ügyet csináljak abból a pöffeszkedő Valamiből, ami »Én«-nek nevezi magát. Uram, ajándékozzál nekem képességet a humor élvezésére. Add meg nekem azt a kegyelmet, hogy megértsem a jó tréfákat is és így némi boldogságot is átéljek és másokkal is tudjak közölni. Ámen." Ismét gondoljunk rá: ilyen hittel lépett fel a vérpadra, ahol lefejezték. Ha a kegyesség használható tükrének tekintjük ezt a hitvalló életet — akár csak a kegyesség egy bizonyos tükrének —, bőven kapunk indítást a szemlélődésre, eszmélődésre. Lehet így imádkozni? Szabad ilyen „témákat” is fölvenni az imáinkban elmondott kérések közé? Azt még csak elfogadjuk, hogy a pöffeszkedő „Én", vagy a keserű zúgolódás ellen kérjünk segítséget Istentől. De hát az étel, ital és a jó emésztés is lehet imatárgy? Ha akadozott Morus Tamás gyomrának egészséges működése, vajon miért ne imádkozhatott volna azért, hogy Isten állítsa helyre a rendet ezen a területen is? És ami a humort, a derűt illeti: nem úgy van-e ez a mi keresztyén életgyakorlatunkban és „illemtanunkban”, hogy a vidámság mostoha gyermeke, vagy egyenesen törvénytelen gyermeke a keresztyén jellemnek? Aki manapság felettébb vidám ember, azt a hívő testvérek lelkük mélyén gyanúba fogják, hogy „nem veszi komolyan” a hitet (és benne az állandó bűntudatot, bűnbánatot, ami — szerintünk megkérdőjelezhető módon — a keresztyén hitgyakorlat középpontjába került). Most, az új esztendő elején, hasznos lesz mindegyikőnk számára, ha a hitünket és annak a hétköznapokban jelentkező gyümölcseit, viselkedésformáit megvizsgáljuk és — a Szentlélek kegyelmével — regeneráljuk. Ahhoz hasonlóan, ahogyan mostanában a szépen ívelő Duna-hídjainkat is megvizsgálják, teherpróba alá vetik és regenerálják. A fent idézett imádság mellé még egy modern idézetet illesztünk: „Sorsunk külső kereteit nem mi határozzuk meg, ezeket készen kapjuk. De sorsunk külső kereteit tartalommal tölteni meg, ez már a mi feladatunk" (Dag Hammarskjöld). Nos, amikor megtervezzük hitünk elöregedett régebbi alkatrészeinek felújítását, ne feledkezzünk meg a testi, lelki, evilági valóság bölcs tudomásulvételének és a keresztyén derű megélésének imádságos elkéréséről sem. Ehhez persze szükséges előfeltétel az, hogy a belső lelki szótárunkban fölcseréljünk két szót. Ezt, hogy mindig „csak” nekem van igazam, cseréljük fel ezzel: „talán" nem mindig nekem van igazam. Talán módosítani, kiegészíteni kellene a hitemet. JANUÁR 15. SZERDA „ ... mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok” (7:14—23). Az embernek tehát „csak” a szívével van baj. Sokszor mi is azt gondoljuk, mint itt a farizeusok, hogy a bűn, a tisztátalanság másban van. A környezetben, a tárgyakban, az eseményekben keressük. A helyzetek JANUÁR 18. SZOMBAT „Mivel azonban nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és ... szólt hozzájuk” (8:1—10). Jézus rendkívül bizalmas viszonyban van tanítványaival. Feltárja magát, zavarát, mint itt is. Elmondja szándékát. Közöl magából, másra vonatkozó gondolataiból. Jézus sincs meg „ember” nélkül. Neki is kell a hallgató szív, az odafigyelő lélek. Nagy dolog tehát Jézus tanítványának lenni. Azt jelenti: bizalmasa vagyok. Tudatja tervét, szándékát, amibe be is von, beavat, részeket, amiben társává tesz. Az egyház is, s benne minden keresztyén, Krisztus-követő — ma is, most is — Jézus bizalmasa lehet. Tanítványai, szolgái kéznél vannak-e? Hallóközelben vagyunk-e? Értjük-e tervét, gondolatát, mellyel „megtisztel” miniket? Rettenetes volna visszaélni bizalmával! Példabeszédek 11. 438. Dicséret. (őrbottyán) Juhász Zsófia Olvasandó: Filippi 1:1—11. Új esztendő kezdetén sokan és sokszor határozták már el, hogy új életet kezdenek. S mire véget ér az év, kiderül, hogy nem sikerült. Sokan annyira kiábrándultak már ebből, hogy az Igéből hallott új élet szemükben csak egy szép bibliai ábránd. Pál apostol viszont azt állítja, hogy ez tapasztalati valóság. Bizonysága a filippibeli gyülekezet, mely azt mutatja, hogy a új élet valóság, mert ez nem emberi akarás kérdése, hanem Isten tulajdon munkája a hívő emberben. Az új esztendő evangéliuma a sokat csalódott, megkeseredett emberek, meg a magukban bizakodók felé ez: nem a mi gyönge akaratunkon múlik! Az új élet az emberben Isten munkája! Abból lehet ezt meglátni, ahogyan a új élet kezdődik. Pál szerint ennek nincsenek sem biológiai, sem lélektani előzményei. Az ember testében éslelkében inkább csak akadályai vannak a új életnek. Biológiailag: testünk szövetei elöregednek s a regenerálódás egyre lassabb, egyre kevesebb. Lélektanilag: a Új év, új élet sok csalódásban, hiábavaló erőfeszítésben akaratunk, lelki erőnk egyre gyöngül, elöregszik. Hogyan kezdődik hát az új élet? Úgy, hogy Valaki elkezdi! Nem magunktól, hanem Istentől ered a kezdés. Az új élet úgy kezdődik el, ahogyan pl. Pálnál: egyszerre elébe állott Krisztus. Úgy, ahogy a Lévi nevű vámszedőnél: Jézus szólt neki: „Kövess engem”! Úgy, mint Zákeusnál: Jézus bement hozzá. Úgy, mint a gutaütöttnél, akinek ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid”! Vagy a 38 éve betegnél, akitől megkérdezte: „Akarsz-e meggyógyulni?” Így történt Filippisoen a börtönőrrel, aki éjfél előtt még nem tudta, hogy éjfél után már megkeresztelt hívő ember lesz. Ez történt Lídiával, a bíborárus asszonnyal, akinek Isten „megnyitotta a szívét”. — Sokan vannak ma is, akik a maguk példájával folytatni tudnák ezt a sorst. Azt, hogy az új élet valóban Isten műve, még jobban mutatja az, hogy ez jó dolog, illetve az eredeti szöveg értelmében: jó munka! Jó munkát végez bennünk Isten, amikor újjáteremti helüről az életünket. Ennek során valami bevégződik. Ahol ugyanis az új élet elkezdődik, ott a régi élet befejeződik. Ahol elkezdődik a hit, befejeződik a pesszimizmus. Ahol elkezdődik az Isten-imádat, ott befejeződik a pénz-imádat. Ahol elkezdődik a Krisztus áldozatának szemlélete, ott befejeződikaz önzés. Ahol igazán elkezdődik az Istennel való kapcsolat, ott befejeződik az emberekkel való rossz kapcsolat, s kialakul valami jó és új viszony. Olyan, amelyről csak azt lehet mondani: jó dolog! De az a nagy kérdés, hogy lesz-e folytatás? Nem esünk-e vissza a régi életbe? — Pál boldog evangéliumot hirdet: Aki elkezdte, be is fejezi a Krisztus napjára! Isten nem végez félmunkát! Ő az új élet garanciája. Engedjük hát, sőt kérjük, hogy Isten kezdje el és folytassa is bennünk az elkezdett jó dolgot, az új életet. Legyen ebben az évben mindennapi imádságunk: „Szentlélek, imádunk mi Téged. Valljuk istenséged, Hisszük, hogy az új ember szíve, Saját kezed mivé ...” (377:2). Zsengellér József REFORMÁTUSOKARJA AZ IGE MELLETT IsSläBtätsIstäläSläSBIälsIälsIsSlstäBtsIätälälalälätslälälsIäläBtätsIstslsIälätsläBSBIälsBlätsts JANUÁR 12. VASÁRNAP „Jöjjetek velem külön egy lakatlan helyre és pihenjétek meg egy kissé” (Márk 6:30—44). Sokszor van Jézusnak olyan parancsa is tanítványaihoz, mellyel kivonja őket a „forgalomból”. Itt is ezt teszi. Pihenni viszi, de nem a semmittevésbe küldi őket. Jöjjetek velem, hogy velem legyetek! Ez a pihenésük programja. És itt minden szónak jelentése van. Kell a mindenkori tanítvány életében is a pihenés. De ez nem magány, nem tétlenség, nem semmittevés , hanem a legaktívabb bekapcsolódás a Vele való áramkörbe. Töltekezés, erőgyűjtés valamire. A tanítványok életében is nemsokára felhangzik a parancs: „Ti adjatok nekik enni!” S mi van, ha nincs mit? A Jézussal megpihent, Vele felkészült embernek tele kell legyen a „kamrája” mások számára — hittel, reménnyel, szeretettel. Olyan „árukkal”, amit csak ő adhatott át azoknak kik vele voltak közösségben. Pihenj meg hát Te is így — most az év elején —, hogy tudj mit adni, ha kérnek tőled! Példabeszédek 5. 255. Dicséret: visznek rosszra s tesznek tisztátalanná, gondoljuk. S íme itt az üzenet: a bűn, a baj, a szenny belül van az emberen. A saját szívéből származik az, ami beszennyezi, tisztátalanná teszi. Elragad, pokolra visz, megemészt — de nem más, hanem a tulajdon szíved! Ezért imádkozik így a nagy bűnbánó: „Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten” (Zsolt, 51:12). Ezért kellett, hogy az ember szívével törődjék az Isten. És ő törődött is! Megváltotta! Példabeszédek 8. , 224. Dicséret. JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK „Hadd lakjanak jól először a fiúk, mert nem jó elvenni a fiúk kenyerét és odadobni a kutyáknak” (7:24—30). Nagyon szigorúnak, szinte kegyetlennek tűnik Jézus jól megfontolt sorrendje a pogány asszony számára. Ő azonban ennek ellenére hisz az isteni bőségben. Többnek látja a kenyeret annál, semmint az csak a fiúknak lenne elég. Nagyobbnak látja Jézus hatalmát, erejét annál, mint amit ki tudnak meríteni a fiúk. Bízik az asszony a természetesen aláhulló morzsákban. Hite tehát kétszeresen is hit, hisz az isteni bőségben és hisz az isteni minőségben, amelyből egy morzsa is elég. Van-e ilyen hited az isteni bőségben, hogy neked is jut? S az isteni minőségben, hogy egy morzsa is elég? Legyen —ímert hinni csak így érdemes! Példabeszédek 9. 140. Zsoltár. JANUÁR 17. PÉNTEK „Az emberek pedig szerfölött álmélkodtak és ezt mondták: Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké” (7:31—37). Ott, ahol az emberek álmélkodnak, csodálkoznak, azt gondolnánk, hogy valami rendkívüli, ünnepélyes, hatalmas cselekedetről van szó. S itt az Igében miről is van szó? Egy dadogó süketet gyógyít meg Jézus. Egy névtelen, reménytelen, halmozottan károsodott nyomorulttal foglalkozik. Ez hát az a nagy, álmélkodásra méltó tett? Igen! Jézus körül nem történnek nagy dolgok. Nem történnek ennél nagyobb dolgok, mint hogy nyomorultak meggyógyulnak, szomorúak megvigasztalódnak mellette, keze nyomán. Mit vársz Tőle? Ennél ne várj többet, mert ez a legnagyobb: kezében lenni! Tapasztalni: a legreménytelenebb helyzetekben is Úr! Példabeszédek 10. 324. Dicséret. JANUÁR 13. HÉTFŐ „Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük kemény volt” (6:45—56). Jézus hatalmát már többször átélték a tanítványok, de a kritikus helyzetekben ezt mindig elfelejtik. Ma már nem jut eszükbe a tegnapi csoda. Miért? Azért, mert a hit nem „mechanizmus”, hanem átélés, belátás. A hit mindig annak átélése, hogy kicsoda Jézus. Újra és újra látni kell az ő nagyságát és hatalmát. Okulnunk kell, taníttatni abból, amit ő már tett. Egyik nap a másikat tanítja, egyik csoda a másikra készíti elő azt, aki lát és érez. Emlékezz csodáira! Amit egyszer megtett, másodszor is megteheti. Ne félj, hanem higgy! Ne légy hitetlen és kemény szívű, mint itt a tanítványok, akik Jézus legjobb szándékát sem fedezik fel! JANUÁR 14. KEDD „Találóan prófétáit Ézsaiás rólatok...” (7:1 — 13). Jézus találónak nevezi azt a próféciát, amit Ézsaiás fogalmaz meg Izrael életét és istentiszteletét szemlélve. „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem” (Ézs. 29:13). A prófécia, az isteni szó mindig ilyen: találó, eltaláló. Jól fogalmaz az írás. És valóban, azóta sem mondott senki jobbat a külsőséget hangsúlyozó, de a belső lényeget elfeledő életstílusról. Semmi és senki nem tudja jobban megragadni az embert, életét, nyomorúságát, mint épp a kijelentés. Ha valamit jól és találóan akarunk kifejezni, ma is a Bibliához nyúlunk, s idézzük. Nem lehet azonban úgy, hogy semmi közünk hozzá, mert az Ige, az Isten beszéde talál, eltalál, megtalál. Szíven üt és láthatjuk, rólunk van szó, aktuális, mint ebben az esetben is. Bárcsak most is, ima is eltalálna bennünket Isten kétélű kardja, az ő beszéde! Példabeszédek 7. 231. Dicséret. Példabeszédek 6. 438. Dicséret. 1986. január 5 MÁDKOZZÉK! Öh mindeneket tudó és a jövendőket úgy, mint a jelenvalókat jól látó szent Isten! Szenteld meg ez új esztendőt minden részével, mind énnekem, mind azoknak, akik örök választásod szerint tiéid. Ne engedjed, én édes jó Istenem, hogy ezen esztendő minékünk búnak és bánatnak gyötrelmes fájdalmakkal teljes esztendeje legyen, hanem hadd legyen az a Benned való örömnek esztendeje. Áldd meg ez esztendőt kedves áldásaiddal, hogy lehessen mindenekének alkalmuk hálaadásra és a Te szent neved felmagasztalására. Uram,, áldj meg engemet is lelkitesti áldásaiddal; áldj meg mindenekfelett Tehozzád való igaz szeretettel, Tebenned vetett erős reménységgel, erős hittel, Hozzád ragaszkodó indulattal, békességes tűrésnek lelkével. Oltalmazz meg a bűnbe eséstől és abban gyönyörködéstől, hadd láthassák mások is, hogy én az Úrtól megáldott és megszentelt vagyok mind ez esztendőben s mind egész életemben. Amen. (Telekiné Árva Bethlen Kata imádsága) A heti bibliai részhez Dekapolisz Magyarul azt teszi Tízváros. Márk evangéliumában kétszer is találkozunk velük (Mk. 5:20; 7:31). A Jordán folyó keleti oldalán tíz különleges, görög város volt. Plinius a nevüket is felsorolja: Scythopolisz— ez az egyetlen volt a Jordán nyugati oldalán —, aztán Pella, Dión, Gerasa, Philadelphia, Gadara, Raphana, Kanatha, Hipposz és Damascus. Néhány közülük az Újszövetségből is ismerős. Nagy Sándor idején keletkeztek, amikor görögbevándorlás kezdődött Szíriába és Palesztinába is. Jóllehet Szíriában voltak, széles függetlenséget élveztek. Saját pénzérmük és saját időszámításuk volt. Helyi önkormányzatukatnemcsak a városok területén, hanem a körülötte levő vidéken is gyakorolták. Joguk volt közös védelmi, illetvekereskedelmi célú szövetségkötésre. Ebben a félig független állapotban éltek a szíriai kormányzás alatt egészen a Makkabeusok idejére tehát a Kr. e.-a II. század közepéig, amikor valamennyi görög várost zsidó fennhatóság alá vontak. A zsidó uralom alól Pompeius római hadvezér szabadította fel őket Kr. e. 63-ban. A felszabadulás ára az volt, hogy kötelezték őlket adózásra Róma számára és katonai szolgálatra. Katonaság ugyan nem állomásozott náluk, degyakranvoltak a római légiók főhadiszállásai keleti hadjárataik során. A feljegyzések szerint szép városok voltak, amelyekben megvoltak a maguk görög istenei, templomai, amphitheátrumai és természetesen a görög életmódjuk. Hogy mennyire görög és milyen jelentős városok voltak ezek, az látszik abból a tényből, hogy csupán abból a Gadarából, ahol Jézus meggyógyítja a megszállottat, milyen híres emberek származtak. Itt született Philodemus, a neves epikureus filozófus, Cicero kortársa; Meleager, a görög epigramma mestere; Menippus, a híres szatíra-író és Theodorus, aki nem kisebb személy volt,mint Tiberius római császárnak anevelője. Egészen a Kr.u.-i II. századig tartott ez a különleges státuszuk. 106- ban több várost közülük az arábiai római provinciához csatoltak. Jézus többször járt a Tízvárosban (Mk. 5:1—20), annak ellenére, hogy ez alapjaiban véve görög vidék volt. Ez volt az előíze Krisztus országának, ahol nincsen sem zsidó, sem görög. Ez volt az elsőjele annak a keresztyfenségnek,amely szétfeszítette a judaizmus kötelékeit, amikor a Krisztus követei tanúi lettek Jeruzsálemben, egész Júdeában, és Samáriában, sőt egészen a Föld végső határáig. Dr. Bajusz Ferenc