Reformátusok Lapja, 1986 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-05 / 1. szám

2 Életével fizetett Morus Tamás (1478—1535) azért, mert nem volt hajlandó meg­hajolni annak a zsarnok angol ki­rálynak az akarata előtt, aki Istent és embert, egyházat és államot ar­ra akarta felhasználni, hogy sze­relmi ügyeit szabadon bonyolíthas­sa, „törvényesítse”. Méltán vette fel szentjei sorába a római egyház ezt a gránitkemény jellemű férfiút. De éppen hajlíthatatlan egyénisége és halálig hű keresztyén hite láttán szinte nem is hisszük el, hogy ez a nagy hívő ilyen gyermekien egy­szerűen tudott imádkozni: „Uram, adj nekem jó emésztést, amikor étkezem és adj az asztalom­ra emészteni való jó ételeket. Aján­dékozd nekem testem egészségét az­zal a szükséges bölcsességgel együtt, hogy tudjak vigyázni testemnek ép­ségére. Ajándékozzál nekem meg­szentelt lelket, Uram, hogy mindig azt tartsam szemem előtt, ami jó és tiszta, hogy így a kísértés és a bűn idején ne rettenjek meg, ha­nem megtaláljam az eszközöket ar­ra, hogy a dolgokat rendbe rak­jam. Ajándékozzál nekem olyan lel­ket, amely nem ismeri az unalmat, amely nem zúgolódik, nem sóhaj­tozik, nem panaszkodik és nem en­gedi, hogy túlságosan nagy ügyet csináljak abból a pöffeszkedő Vala­miből, ami »Én«-nek nevezi ma­gát. Uram, ajándékozzál nekem ké­pességet a humor élvezésére. Add meg nekem azt a kegyelmet, hogy megértsem a jó tréfákat is és így némi boldogságot is átéljek és má­sokkal is tudjak közölni. Ámen." Ismét gondoljunk rá: ilyen hittel lépett fel a vérpadra­, ahol lefe­jezték. Ha a kegyesség használható tükrének tekintjük ezt a hitvalló életet — akár csak a kegyesség egy bizonyos tükrének —, bőven kapunk indítást a szemlélődésre, eszmélő­­désre. Lehet így imádkozni? Szabad ilyen „témákat” is fölvenni az imáinkban elmondott kérések kö­zé? Azt még csak elfogadjuk, hogy a pöffeszkedő „Én", vagy a keserű zúgolódás ellen kérjünk segítséget Istentől. De hát az étel, ital és a jó emésztés is lehet ima­tárgy? Ha akadozott Morus Tamás gyomrá­nak egészséges működése, vajon miért ne imádkozhatott volna azért, hogy Isten állítsa helyre a rendet ezen a területen is? És ami a hu­mort, a derűt illeti: nem úgy van-e ez a mi keresztyén életgyakorla­tunkban és „illemtanunkban”, hogy a vidámság mostoha gyermeke, vagy egyenesen törvénytelen gyermeke a keresztyén jellemnek? Aki manap­ság­ felettébb vidám ember, azt a hívő testvérek lelkük mélyén gya­núba fogják, hogy „nem veszi ko­molyan” a hitet (és benne az ál­landó bűntudatot, bűnbánatot, ami — szerintünk megkérdőjelezhető módon — a keresztyén hitgyakorlat középpontjába került). Most, az új esztendő elején, hasz­nos lesz mindegyikőnk számára, ha a hitünket és annak a hétközna­pokban jelentkező gyümölcseit, vi­selkedésformáit megvizsgáljuk és — a Szentlélek kegyelmével — rege­neráljuk. Ahhoz hasonlóan, aho­gyan mostanában a szépen ívelő Duna-hídjainkat is megvizsgálják, teherpróba alá vetik és regenerál­ják. A fent idézett imádság mellé még egy modern idézetet illesz­tünk: „Sorsunk külső kereteit nem mi határozzuk meg, ezeket készen kapjuk. De sorsunk külső kereteit tartalommal tölteni meg, ez már a mi feladatunk" (Dag Ham­marskjöld). Nos, amikor megter­vezzük hitünk elöregedett régebbi alkatrészeinek felújítását, ne feled­kezzünk meg a testi, lelki, evilági valóság bölcs tudomásulvételének és a keresztyén derű megélésének imádságos elkéréséről sem. Ehhez persze szükséges előfelté­tel az, hogy a belső lelki szótá­runkban fölcseréljünk két szót. Ezt, hogy mindig „csak” nekem van iga­zam, cseréljük fel ezzel: „talán" nem mindig nekem van igazam. Talán módosítani, kiegészíteni kel­lene a hitemet. JANUÁR 15. SZERDA „ ... mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok” (7:14—23). Az embernek te­hát „csak” a szívével van baj. Sokszor mi is azt gondoljuk, mint itt a farizeusok, hogy a bűn, a tisz­­tátalanság másban van. A környezetben, a tár­gyakban, az eseményekben keressük. A helyzetek JANUÁR 18. SZOMBAT „Mivel azonban nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és ... szólt hozzájuk” (8:1—10). Jézus rendkívül bizalmas viszonyban van tanít­ványaival. Feltárja magát, zavarát, mint itt is. El­mondja szándékát. Közöl magából, másra vonat­kozó gondolataiból. Jézus sincs meg „ember” nél­kül. Neki is kell a hallgató szív, az odafigyelő lélek. Nagy dolog tehát Jézus tanítványának len­ni. Azt jelenti: bizalmasa vagyok. Tudatja ter­vét, szándékát, a­mibe be is von, beavat, részek­­et, amiben társává tesz. Az egyház is, s benne minden keresztyén, Krisztus-követő — ma is, most is — Jézus bizalmasa lehet. Tanítványai, szolgái kéznél vannak-e? Hallóközelben vagyunk-e? Ért­jük-e tervét, gondolatát, mellyel „megtisztel” miniket? Rettenetes volna visszaélni bizalmával! Példabeszédek 11. 438. Dicséret. (őrbottyán) Juhász Zsófia Olvasandó: Filippi 1:1—11. Új esztendő kezdetén sokan és sokszor határozták már el, hogy új életet kezdenek. S mire vé­get ér az év, kiderül, hogy nem sikerült. Sokan annyira kiábrán­dultak már ebből, hogy az Igé­ből hallott új élet szemükben csak egy szép bibliai ábránd. Pál apostol viszont azt állítja, hogy ez tapasztalati valóság. Bi­zonysága a filippibeli gyülekezet, mely azt mutatja, hogy a új élet valóság, mert ez nem emberi akarás kérdése, hanem Isten tu­lajdon munkája a hívő ember­ben. Az új esztendő evangéliu­ma a sokat csalódott, megkesere­dett emberek, meg a magukban bizakodók felé ez: nem a mi gyönge akaratunkon múlik! Az új élet az emberben Isten mun­kája! Abból lehet ezt meglátni, aho­gyan a új élet kezdődik. Pál szerint ennek nincsenek sem biológiai, sem lélektani előzmé­nyei. Az ember testében és­­lel­kében inkább csak akadályai vannak a új életnek. Biológiai­lag: testünk szövetei elöregednek s a regenerálódás egyre lassabb, egyre kevesebb. Lélektanilag: a Új év, új élet sok csalódásban, hiábavaló erő­feszítésben akaratunk, lelki erőnk egyre gyöngül, elöregszik. Hogyan kezdődik hát az új élet? Úgy, hogy Valaki elkezdi! Nem magunktól, hanem Istentől ered a kezdés. Az új élet úgy kezdődik el, ahogyan pl. Pálnál: egyszerre elébe állott Krisztus. Úgy, ahogy a Lévi nevű vámszedőnél: Jézus szólt neki: „Kövess engem”! Úgy, mint Zákeusnál: Jézus bement hozzá. Úgy, mint a gutaütöttnél, akinek ezt mondta: „Megbocsát­tattak a te bűneid”! Vagy a 38 éve betegnél, akitől megkérdezte: „Akarsz-e meggyógyulni?” Így történt Filippisoen a börtönőrrel, aki éjfél előtt még nem tudta, hogy éjfél után már megkeresz­telt hívő ember lesz. Ez történt Lídiával, a bíborárus asszonnyal, akinek Isten „megnyitotta a szí­vét”. — Sokan vannak m­a is, akik a maguk példájával folytat­ni tudnák ezt a sorst. Azt, hogy az új élet valóban Isten műve, még jobban mutatja az, hogy ez jó dolog, illetve az eredeti szöveg értelmében: jó munka! Jó munkát végez ben­nünk Isten, amikor újjáteremti helüről az életünket. Ennek so­rán valami be­végződik. Ahol ugyanis az új élet elkezdődik, ott a régi élet befejeződik. Ahol elkezdődik a hit, befejeződik a pesszimizmus. Ahol elkezdődik az Isten-imádat, ott befejeződik a pénz-imádat. Ahol elkezdődik a Krisztus áldozatának szemlé­lete, ott befejeződik­­az önzés. Ahol igazán elkezdődik az Isten­nel való kapcsolat, ott befejező­dik az emberekkel való rossz kapcsolat, s kialakul valami jó és új viszony. Olyan, amelyről csak azt lehet mondani: jó do­log! De az a nagy kérdés, hogy lesz-e folytatás? Nem esünk-e vissza a régi életbe? — Pál boldog evangéliumot hirdet: Aki elkezdte, be is fejezi a Krisztus napjára! Isten nem végez fél­­munkát! Ő az új élet garan­ciája. Engedjük hát, sőt kérjük, hogy Isten kezdje el és folytassa is bennünk az elkezdett jó dolgot, az új életet. Legyen ebben az év­ben mindennapi imádságunk: „Szentlélek, imádunk mi Téged. Valljuk istenséged, Hisszük, hogy az új ember szíve, Saját kezed mivé ...” (377:2). Zsengellér József REFORMÁTU­SOK­ARJA AZ IGE MELLETT IsSläBtätsIstäläSläSBIälsIälsIsSlstäBtsIätälälalälätslälälsIäläBtätsIstslsIälätsläBSBIälsBlätsts JANUÁR 12. VASÁRNAP „Jöjjetek velem külön egy lakatlan helyre és pihenjétek meg egy kissé” (Márk 6:30—44). Sok­szor van Jézusnak olyan parancsa is tanítványai­hoz, mellyel kivonja őket a „forgalomból”. Itt is ezt teszi. Pihenni viszi, de nem a semmittevésbe küldi őket. Jöjjetek velem, hogy velem legyetek! Ez a pihenésük programja. És itt minden szónak jelentése van. Kell a mindenkori tanítvány életé­ben is a pihenés. De ez nem magány, nem tétlen­ség, nem semmittevés , hanem a legaktívabb be­kapcsolódás a Vele való áramkörbe. Töltekezés, erőgyűjtés valamire. A tanítványok életében is nemsokára felhangzik a parancs: „Ti adjatok ne­kik enni!” S mi van, ha nincs mit? A Jézussal megpihent, Vele felkészült embernek tele kell le­gyen a „kamrája” mások számára — hittel, re­ménnyel, szeretettel. Olyan „árukkal”, amit­ csak ő adhatott át azoknak kik vele voltak közösség­ben. Pihenj meg hát Te is így — most az év ele­jén —, hogy tudj mit adni, ha kérnek tőled! Példabeszédek 5. 255. Dicséret: visznek rosszra s tesznek tisztátalanná, gondoljuk. S íme itt az üzenet: a bűn, a baj, a szenny belül van az emberen. A saját szívéből származik az, ami beszennyezi, tisztátalanná teszi. Elragad, po­kolra visz, megemészt — de nem más, hanem a tulajdon szíved! Ezért imádkozik így a nagy bűn­bánó: „Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten” (Zsolt, 51:12). Ezért kellett, hogy az ember szívével törődjék az Isten. És ő törődött is! Megváltotta! Példabeszédek 8. , 224. Dicséret. JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK „Hadd lakjanak jól először a fiúk, mert nem jó elvenni a fiúk kenyerét és odadobni a kutyáknak” (7:24—30). Nagyon szigorúnak, szinte kegyetlennek tűnik Jézus jól megfontolt sorrendje a pogány asszony számára. Ő azonban ennek ellenére hisz az isteni bőségben. Többnek látja a kenyeret an­nál, semmint az csak a fiúknak lenne elég. Na­gyobbnak látja Jézus hatalmát, erejét annál, mint amit ki tudnak meríteni a fiúk. Bízik az asszony a természetesen aláhulló morzsákban. Hite tehát két­szeresen is hit, hisz az isteni bőségben és hisz az isteni minőségben, amelyből egy morzsa is elég. Van-e ilyen hited az isteni bőségben, hogy neked is jut? S az isteni minőségben, hogy egy morzsa is elég? Legyen —­ímert hinni csak így érd­em­es! Példabeszédek 9. 140. Zsoltár. JANUÁR 17. PÉNTEK „Az emberek pedig szerfölött álmélkodtak és ezt mondták: Mindent helyesen cselekedett: a sükete­ket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké” (7:31—37). Ott, ahol az emberek álmélkodnak, csodálkoznak, azt gondolnánk, hogy valami rendkí­vüli, ünnepélyes, hatalmas cselekedetről van szó. S itt az Igében miről is van szó? Egy dadogó sü­ketet gyógyít meg Jézus. Egy névtelen, remény­telen, halmozottan károsodott­ nyomorulttal fog­lalkozik. Ez hát az a nagy, álmélkodásra méltó tett? Igen! Jézus körül nem történnek nagy dol­gok. Nem történnek ennél nagyobb dolgok, mint hogy nyomorultak meggyógyulnak, szomorúak megvigasztalódnak mellette, keze nyomán. Mit vársz Tőle? Ennél ne várj többet, mert ez a leg­nagyobb: kezében lenni! Tapasztalni: a legre­ménytelenebb helyzetekben is Úr! Példabeszédek 10. 324. Dicséret. JANUÁR 13. HÉTFŐ „Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük ke­mény volt” (6:45—56). Jézus hatalmát már többször átélték a tanítványok, de a kritikus helyzetekben ezt mindig elfelejtik. Ma már nem jut eszükbe a tegnapi csoda. Miért? Azért, mert a hit nem „me­chanizmus”, hanem átélés, belátás. A hit mindig annak átélése, hogy kicsoda Jézus. Újra és újra látni kell az ő nagyságát és hatalmát. Okulnunk kell, taníttatni abból, amit ő már tett. Egyik nap a másikat tanítja, egyik csoda a másikra készíti elő azt, aki lát és érez. Emlékezz csodáira! Amit egyszer megtett, másodszor is megteheti. Ne félj, hanem higgy! Ne légy hitetlen és kemény szívű, mint itt a tanítványok, akik Jézus legjobb szán­dékát sem fedezik fel! JANUÁR 14. KEDD „Találóan prófétáit Ézsaiás rólatok...” (7:1 — 13). Jézus találónak nevezi azt a próféciát, amit Ézsaiás fogalmaz meg Izrael életét és istentisztele­tét szemlélve. „Ez a nép csak ajkával tisztel en­gem, de a szíve távol van tőlem” (Ézs. 29:13). A prófécia, az isteni szó mindig ilyen: találó, elta­láló. Jól fogalmaz az írás. És valóban, azóta sem mondott senki jobbat a külsőséget hangsúlyozó, de a belső lényeget elfeledő életstílusról. Semmi és senki nem tudja jobban megragadni az embert, életét, nyomorúságát, mint épp a kijelentés. Ha valamit jól és találóan akarunk kifejezni, ma is a Bibliához nyúlunk, s idézzük. Nem lehet azon­ban úgy, hogy semmi közünk hozzá, mert az Ige, az Isten beszéde talál, eltalál, megtalál. Szíven üt és láthatjuk, rólunk van szó, aktuális, mint ebben az esetben is. Bárcsak most is, ima is eltalálna bennünket Isten kétélű kardja, az ő beszéde! Példabeszédek 7. 231. Dicséret. Példabeszédek 6. 438. Dicséret. 1986. január 5 MÁDKOZZÉK! Öh mindeneket tudó és a jöven­dőket úgy, mint a jelenvalókat jól látó szent Isten! Szenteld meg ez új esztendőt minden részével, mind énnekem, mind azoknak, akik örök választásod szerint tiéid. Ne en­gedjed, én édes jó Istenem, hogy ezen esztendő minékünk búnak és bánatnak gyötrelmes fájdalmakkal teljes esztendeje legyen, hanem hadd legyen az a Benned való örömnek esztendeje. Áldd meg ez esztendőt kedves áldásaiddal, hogy lehessen mindenekének alkalmuk hálaadásra és a Te szent neved fel­­magasztalására. Uram,, áldj meg engemet is lelki­testi áldásaiddal; áldj meg min­­denekfelett Tehozzád való igaz sze­retettel, Tebenned vetett erős re­ménységgel, erős hittel, Hozzád ra­gaszkodó indulattal, békességes tű­résnek lelkével. Oltalmazz meg a bűnbe eséstől és abban gyönyör­ködéstől, hadd láthassák mások is, hogy én az Úrtól megáldott és meg­szentelt vagyok mind ez esztendő­ben s mind egész életemben. Amen. (Telekiné Árva Bethlen Kata imádsága) A heti bibliai részhez Dekapolisz Magyarul azt teszi Tízváros. Márk evangéliumában kétszer is találko­zunk velük (Mk. 5:20; 7:31). A Jor­dán folyó keleti oldalán tíz külön­leges, görög város volt. Plinius a nevüket is felsorolja: Scythopolisz— ez az egyetlen volt a Jordán nyugati oldalán —, aztán Pel­la, Dión, Ge­­rasa, Philadelphia, Gadara, Rapha­­na, Kanatha, Hipposz és Damascus. Néhány közülük az Újszövetségből is ismerős. Nagy Sándor idején kelet­keztek, amikor görög­­bevándorlás kezdődött Szíriába és Palesztinába is. Jóllehet Szíriában voltak, széles függetlenséget élveztek. Saját pénz­érmük és saját időszámításuk volt. Helyi önkormányzatukat­­nemcsak a városok területén, hanem a körülöt­te levő vidéken is gyakorolták. Jo­guk volt közös védelmi, illetve­­ke­reskedelmi célú szövetségkötésre. Ebben a félig független állapotban éltek a szíriai kormányzás alatt egészen a Makkabeusok idejére te­hát a Kr. e.-a II. század közepéig, amikor valamennyi görög várost zsidó fennhatóság alá vontak. A zsi­dó uralom alól Pompeius római had­vezér szabadította fel őket Kr. e. 63-ban. A felszabadulás ára az volt, hogy kötelezték őlket adózásra Róma szá­mára és katonai szolgálatra. Kato­naság ugyan nem állomásozott ná­luk, de­­gyakran­­voltak a római lé­giók főhadiszállásai keleti hadjára­taik során. A feljegyzések szerint szép városok volta­k, amelyekben megvoltak a maguk görög istenei, templomai, amphitheátrumai és ter­mészetesen a görög életmódjuk. Hogy mennyire görög és milyen je­lentős városok voltak ezek, az lát­szik abból a tényből, hogy csupán abból a Gadarából, ahol Jézus meg­gyógyítja a megszállottat, milyen híres emberek származtak. Itt szü­letett Philode­mus, a neves epiku­­reus filozófus, Cicero kortársa; Me­leager, a görög epigramma mestere; Menippus, a híres szatíra-író és Theodorus, aki nem kisebb személy volt,­­mint Tiberius római császárnak a­­nevelője. Egészen a Kr.­­u.-i­ II. századig tar­tott ez a különleges státuszuk. 106- ban több várost közülük az arábiai római provinciához csatoltak. Jézus többször járt a Tízvár­osban (M­k. 5:1—20), annak ellenére, hogy ez alapjaiban véve görög vidék volt. Ez volt az előíze Krisztus országá­nak, ahol nincsen sem zsidó, sem görög. Ez volt az első­­jele annak a keresztyfenségnek,­­amely szétfeszí­tette a judaizmus kötelékeit, amikor a Krisztus követei tanúi lettek Je­ruzsálemben, egész Júdeában, és Sa­máriá­ban, sőt egészen a Föld végső határáig. Dr. Bajusz Ferenc

Next