Reformátusok Lapja, 1989 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1989-01-01 / 1. szám

2 Szokatlan programot kínálunk az új esztendő­re. A „józan ész” eleve arról akar meggyőzni minket, hogy ez a prog­ram nem kell az embereknek. Ke­resztyén reménységünk viszont azt sugallja, hogy sok népe van Isten­nek ebben az országban és ezért többen fogják a felkínált progra­mot elfogadni,, mint amennyit az okoskodó „józan ész” föltételez. Először Jézus Krisztusról kell va­lamit elmondanunk. Az ő példájá­ból következően lesz azután szó a „programról”. Nem kétséges, hogy Jézust nagyon szerette az Atya. „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.” De vajon miért­­ gyönyörködött benne, miért szeret-­i te őt? Jézus maga válaszol erre a kérdésre: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az élete­­­­met... én magamtól adom oda . . . s van hatalmam arra, hogy odaad­­­­jam..." (Jan. 10:17—18). Kiélezzük a gondolatot: nem azért szereti az Atya a Fiút, mert a Fiú szereti az Atyát. Azért szereti az Atya a­­ Fiút, mert a Fiú szereti az embere­­i­két. Odáigmenően, hogy odaadja az életét érettük. Bátran átfordíthat­juk Jézus vallomását emberi vi- S szonylatokra is: nem azért szereti az Atya hívő gyermekeit, mert ezek szeretik a mennyei Atyát. Azért­­ szereti őket, mert szeretik az em­bereket. (Jézus elment egészen a­­­ végső határig: „Szeressétek ellensé­geiteket”.) A kulcsmondat mind­ezekben az, hogy „odaadom az éle­temet”. És most következzék a „program”! Ismét kiélezzük a gondolatot: ki­mondva vagy kimondatlanul ez az emberek programja: „Ebben a most kezdődő új évben meg­szer­zem magamnak ezt, meg ezt, meg ezt...” Ehelyett Jézus ezt a prog­ramot ajánlja: „Ebben az új évben odaadom az embereknek ezt, meg ezt, meg ezt...” Mi magunk is tudjuk, hogy mennyire nem nép­szerű ez a program. A megromlott emberlét két alaptörvénye: kisebb erő kell ahhoz, hogy elvegyem a másiktól azt, ami az övé és na­gyobb erő kell ahhoz, hogy odaad­jam a másiknak azt, ami az enyém. Arra nem kell megtanítani a kicsi gyermeket, hogy vegye el a másik­­ gyermek játékát, de milyen hosszú tanítás kell ahhoz, hogy önként adja oda a saját játékát a másik­­ gyermeknek! 1989-ben ezt az újfajta keresz­­­­tyén életvitelt, ezt a „csodát” lehet gyakorolni: amikor a mi életünk is­­ szűkösebb lesz, végre elkezdünk többet adni a kevesebből, közelebb kerülünk a „hasonló nyomorúságba­­ esettekhez” (II. Kor. 1). És az lesz­­ a még nagyobb csoda, hogy nem csupán valamit adunk. M­a­­g­unkat is odaadjuk embertár­sainknak. Ezen a ponton megint le­leplez és tanít minket az Isten Igéje: könnyebb kincseket adni a másik embernek, mint magunkat egészen odaadni. Jézus a keresztha­lálig menően „odaadta magát" éret­tünk. Nekünk az ennél jóval keve­sebb is jóval nehezebb. A különb­ség , abból adódik, hogy Jézusnak volt hatalma, nekünk meg nincs hatalmunk, nincs belső erőnk erre.­­ Jézus „hatalmának” titka: ő tel­­­­­jes volt Szentlélekkel, Isten erejé­vel. Innen már csak egy lépésnyire­­ van ez az utolsó gondolat: Jézus „programja” azoknak sikerül, akik­nek van felülről vett erejük, „ha­talmuk” reá. Akiknek naponkénti imádságuk lesz az, hogy „Jövel, Szentlélek Úristen! Mutasd meg a te erődet az én erőtelenségemben!" Alkalmat kapunk az új esztendő­ben annak megtapasztalására, hogy amire nem voltunk képesek gazdag­ságunkban, azt meg fogjuk tenni szegénységünkben. Ha hit által zú­golódás nélkül részt vállalunk Jézus szegénységéből (még mindig milyen mérhetetlenül gazdagabbak leszünk a „sovány” esztendőkben őhozzá mérten’), akkor megkapjuk Tőle a hatalmat arra, hogy győztesek le­gyünk a hamis Mammon csalárdsá­gaival szembeni küzdelemben. Így a hamis Mammon hű szövetségesét, saját kapzsi Énünket is a Krisztus előtti meghódolásra segíthetjük. AZ IGE JANUÁR 8. VASÁRNAP „Aki az Isten akarata szerint cselekszik, az az én testvérem és az én anyám” (Márk 3:31—35). Ezt maga Jézus mondja az­­ő igazi­­rokonairól. S ha Jézus mondja, akkor bizonyosan így is van. De éppen azért, mert­ Jézus mondja, nem árt komo­lyan elgondolkoznunk a „feltételen”, aki az Isten akarata szerint cselekszik. Sokkal nehezebb feltétel ez, mintsem gondolnánk. Isten akaratáról beszélni sem könnyű, mert egy bizonyos ismeretet igényel az, hogy beszélni tudjunk Isten akaratáról. De Is­ten akaratát cselekedni, ez még nehezebb, mert teljes odaszánást, önmegtagadást, engedelmességet kíván. Lie mondást a magunk akaratáról, s bekap­csolódást Isten akaratának áramkörébe. Mivel Is­ten akaratát Jézus Krisztus jelentette ki tökéle­tesen, ezért Isten akaratának cselekvése a Jézus Krisztus követése. Ebben az esztendőben ebben is előbbre juthatunk. V. Mózes 5:22—23. 8. Zsoltár. JANUÁR 9. HÉTFŐ „A többi pedig a jó földbe esett, és termést ho­zott, mivel kikelt és felnőtt” (4:1—9). Ha ma­gunkra nézünk és a körülöttünk élő keresztyén testvéreinkre, akkor Jézus példázatának az a ré­sze foglalhatja le figyelmünket, ahol a rossz szán­tóföldekről ,van­­szó. Nem is árt néha a gyülekezet­ben bűnbánattal felmérni kinek-kinek, hogy mi­lyen kemény a szívünkben az útfél, mennyire kis humusz éktelenkedik a sziklás talaj fölött és mi­lyen kegyetlenek a tövisek, amelyek szorongatják bennünk az Ige vetését. iDe szabad nekünk imád­­ságos szívvel, reménységünk horgonyát Urunk sza­vába vetni „a többi pedig a jó földbe esett és termést hozott!”. Van jó szántóföld is, lehetséges meglágyult szívvel és odaszánt elmével élni, mert Isten Szentlelke munkálkodik, csak engedni kell Néki. Ne csüggedjünk el, mert Istennek lesz ara­tása, ez a példázat vége. V. Mózes 6:1—9. 235. Dicséret. JANUÁR 10. KEDD „A körülötte levők a tizenkettővel együtt meg­kérdezték őt a példázatokról” (4:10—20). A tanít­vány nagy lehetősége, hogy kérdezheti a Mestert. A tanítvány sem ért azonnal mindent, de a közel­ség Jézushoz azt­­jelenti, hogy „első kézből” kap­hat minden ajándékot, amit Isten elkészített az ő gyermekeinek. A magvető példázatát hallgatók sem értettek­­azonnal mindent, de kérdésükre Urunk kibontja a titkok csomóit. Ma nem lehet úgy já­rulni Jézushoz kérdéseinkkel, mint azoknak, akik akkor „körülötte” voltak. Megközelítésének más útjai vannak, mint a test szerinti találkozás. A csendes imádság, az írás szorgalmatos olvasása, a Lélek által való belső kitárulkozás nyomán mégis valóságos lehet ez a megkérdezés és tanítványi tudakozódás, hogy sötétségben ne maradjunk. V. Mózes 6:10—19. 31. Zsoltár. JANUÁR 11. SZERDA „Azért kerül a lámpás a szobába, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem inkább azért-e, hogy a lámpatartóba tegyék?” (4:21—25). Ábrahám azt kapta ígéretül elhívatásakor, hogy Isten meg­áldja őt és ő ezáltal áldássá lesz. Áldást tehát azért kapunk, hogy áldássá legyünk. Jézus szavai­ban ez az igazság erősíttetik meg. Ábrahám min­den utóda, tehát minden hívő ember azért nyert áldást, hogy áldássá legyen. Amikor Isten elfogad­ MELLETT jó megtérő indulatunkat, hit által Jézus Krisztus­ban elfogad gyermekeiül és világossággal ajándé­koz meg akkor lámpássá vált életünket környe­zetünk „szobájának” szánja, hogy hitünkkel, sze­­retetünkkel, békességünkkel áldássá legyünk ott, ahol élünk, ő minket is a lámpatartóba tett), s ha nem ott vagyunk, akkor­­mi tántorodtunk a véka, vagy az ágy alá. V. Mózes 6:20—25. 272. Dicséret. JANUÁR 12. CSÜTÖRTÖK „Úgy van az Isten országa, mint amikor az em­ber elvetette a magot a földbe” (4:26—34). Jézus egy egyszerű igazságot akar elmondani a „ma­gától növekvő vetés” példázatával. Azt, hogy ami­képpen a földi vetésnél emberé a munka, de Is­tené az áldás, úgy az Isten országa megvalósulá­sánál is az Úré a növekedés, a kiteljesedés és a végső győzelem munkálása. Minél szorgalmatosab­­ban munkálkodik a s hívő ember Isten országa ügyé­ben, annál inkább kell éreznie, hogy mennyire Istenen múlik minden. Mert ahogyan kicsinyből nagy, elveszettnek látszóból győzedelmes ügy, em­beriből­­mennyei lesz munkánk gyümölcse, az egyáltalán nem „eredmény”, hanem „csoda”. Ez nem tétlenségre serkent, hanem annál szorgalma­­tosabb munkára, hiszen Isten munkatársai va­gyunk, s a hűségben az ő hűséges­­szeretete a serkentő mérték. V. Mózes 7:1—11. 18. Zsoltár. JANUÁR 13. PÉNTEK „Hallgass el, némulj meg. És elállt a vihar, egé­szen csendes lett a tenger” (4:35—41). Jézus „szol­gálati” úton van, mint szinte mindig. A gadaraiak vidékére megy, hogy gyógyítson. A háborgó tó vizét és a vihart lecsendesítő szó jele annak a hatalomnak, amely bűnöket bocsáthat meg, új éle­tet ajándékozhat. Urunk egyetlen csodája sem ön­magáért való, hanem hitet akar ébreszteni és erő­síteni. Olyan hitet, amelyikkel nem egyszerűen egy csodatévőbe, hanem az Üdvözítőbe fogózik meg az ember. Aki a tengert lecsillapította, az a mi életünk háborgásait is le akarja csendesíteni. S elsőrenden ezért jött. Minden egyéb csoda jel erről a hatalomról. S­­akinek csak ezek az „egyéb” csodák kellettek, azokkal szemben sóhajtott fájdal­­ma­san, mint üres felkívánókkal szemben. V. Mózes 7:12—26. 83. Zsoltár. JANUÁR 14. SZOMBAT „Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat” (5:1— 20). Ezt a szerencsétlen embert, aki meg volt kö­tözve a démoni erők láthatatlan láncaival, meg­kötözik látható láncokkal és bilincsekkel. íme az emberi­­megoldás: Ennyi telik tőlünk. A dühöngőt bezárjuk, megkötözzük, mert­ valami módon való­ban ki kell iktatni az emberi közösségből, ha más módon nem tudunk segíteni. De a dühöngő szét­szakítja láncait és ebben a ,,szabadságban” még dühöngőbb lesz.­­Amikor Jézus veszi le a láncokat, akkor először nem a látható láncokat, hanem a láthatatlan láncokat veszi el, töri szét, és ettől lecsendesedik az ember. A démonokat űzi ki, a bűn rabságából szabadít meg és akkor a külső láncok feleslegesekké válnak. A bűn megoldására ezért nem szabad más megoldást keresni, mint Isten bűnbocsátását. V. Mózes 8:1—10. 50. Zsoltár: Dr. Fekete Károly %­K)RM­TI­XOK LAPJA A szeretet sok vétket elfedez Olvasandó: 1. Péter 4,8. Jézus a Tízparancsolatot eb­ben a szóban sűrítette egybe: Szeress! Pál apostol, akit inkább az értelem, mint az érzelem em­berének gondolunk, csodálatos himnuszt írt a szeretetről, mely soha el nem fogy. Jánosról fel­jegyezték, hogy amikor már olyan öreg volt, hogy nem tu­dott prédikálni, azért minden is­tentiszteleten szolgált, csak eny­­nyit mondva: „Fiacskáim, sze­ressétek egymást.” És íme, most Péter is arra inti szórványban élő olvasóit, hogy legyenek haj­landók az egymás iránti szere­­tetre. Szeretet. Csodálatos ajándéka Istennek. De sajnos annyit hall­juk ezt a szót, hogy már rá se figyelünk. Sőt viszolyog az em­berek egy része, ha erről szól a prédikáció. Hallottam már olyan megjegyzést: Nem tud már mi­ről prédikálni a „nap”, hát me­gint a szeretetről beszél. De le­­het-e eleget beszélni a szeretet­ről? Ebben a szeretetlen, közö­nyös, sőt gyűlölködő világban nincs-e szükség arra, hogy még többet beszéljünk erről a „kirá­lyi törvény”-ről ? Jézus a világ végét megelőző idők egyik felé­nek mondja azt, hogy a szeretet sokaikban meghidegül (Máté 24: 12). Kell hát állandóan arra fi­gyelmeztetni, hogy legyünk haj­landók az egymás iránti­ szere­­tetre. A keresztyén szeretet nem va­lamiféle érzelgős „Szeressük egy­mást, gyerekek”. A keresztyén szeretet teljes erőmegfeszítést kí­ván. Nem fényűzés, hanem élet­­szükséglet. Elszenvedi a bántá­sokat, eltűri a jogtalanságokat. Szeret akkor is, ha nem kap viszontszeretetet. A keresztyén szeretet olyan szeretet, mely soha el nem fogy. Ennek a szeretetnek olyan ha­talma van, hogy „ sok vétket el­fedez”. Ezt lehet úgy is érteni, hogy a szeretet megbocsát. Már a Példabeszédek könyvében is azt olvassuk: „Minden vétket elfedez a szeretet” (Péld. 10:12). Nem azért, mert a szeretet — ahogy mondani szokták — vak, hanem azért, mert akit igazán szeretünk, olyannak szeretjük, amilyen. A szeretet türelmessé teszi az embert. Könnyebb türel­mesnek lenni a saját gyerme­keinkhez, mint az idegenekéihez. Ha valóban szeretünk valakit, azt hibáival együtt is szeretjük, és elviseljük, ha nem is a leg­kiválóbb is, és eltűrjük, ha ba­rátságtalan is velünk szemben. A szeretet valóban képes sok vétket elfedezni. De lehet ezt a szeretetre való felhívást úgy is értelmeznünk, hogy szeressünk, mert ha máso­kat szeretünk, Isten nem nézi vétkeink sokaságát. Az életben kétféle emberrel találkozunk. Vannak olyanok, akiknek nin­csenek olyan hibái, hogy ujjal mutogathatnánk rájuk. Erkölcsö­sek, igen tiszteletre méltóak, de kemények és szigorúak, hogy mások miért hibáznak és esnek bűnbe. Nem tudják szeretni azt, aki megtévedt. És lehet a szeretetet, melyről az apostol itt ír, úgy értem­, hogy Isten úgy szeret, hogy el­fedezi vétkeink sokaságát. A ke­gyelem csodája az, hogy olyan bűnösen, ahogy vagyunk, szeret bennünket Isten, ezért küldte Fiát, hogy aki hisz Benne, el ne vesszen. A lényeg az: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egy­más iránti szeretetre, mert a szeretet sok vétket elfedez.” Dr. Körpöly Kálmán 1989. január 1. IMÁDKOZZUNK! örökkévaló Isten, mennyei Édes­­atyám a Jézus Krisztusban! Köszö­nöm Neked, hogy ismét eljuttattál egy új esztendő napjára. Köszönöm, hogy napjaimhoz napokat adsz, drága alkalmakat engedsz, hogy megtérjek és éljek. Hálaadással magasztallak és szívemben szent elhatározás él, hogy ez új esztendőt Néked ajánljam, napjait teljes igye­kezettel állítsam dicsőséged szolgá­latába. Segíts, jó Atyám, hogy ez új esztendőben legyek buzgóbb a Te tiszteletedben, hívebb szent aka­ratod teljesítésében, szorgalmasabb a 4, jócselekedetek véghezvitelében, örvendezőbb a reménységben, zű­­rőbb a próbáltatásokban. Kérlek, emlékezz meg irgalommal anyaszentegyházunkról, adj hűséges szolgákat szent Igéd hirdetésére. Emlékezzél meg azokról, akik sö­tétségben, a halál árnyékában jár­nak, szenvedések, betegségek között vívódnak, akiket gyengeség, szomo­rúság ostromol, töltsd be szívüket a te vigasztalásoddal. Emlékezzél meg, Atyám, népünkről, országunk­ról, hadd legyen a Te Igéd nékünk szövetnekünk. Adj békességet a mi időnkben! Ámen. (Vásárhelyi János: A református keresztyén imádságos könyve, Kolozsvár, 1938.) A heti bibliai részhez „Nem ez-é az ácsmester?” (I.) Márk evangéliuma Jézus gyer­mekkoráról nem beszél. Máté és Lukács is csak 12 éves koráig tu­dósít, utána a kb. 33 éves korában való fellépéséig semmit sem emlí­tenek az evangéliumok. Hogy mi történt ezekben az „elrejtett évek­ben”, arra az evangéliumok két megjegyzéséből következtethetünk. A Mk. 6:3-ban a falubeliek úgy be­szélnek Jézusról, mint az „ácsmes­terről”, Lukácsnál (4:16) pedig azt olvassuk, hogy „amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombatnapon a zsi­nagógába”. Jézus szüleit az evangéliumok is­tenfélő­ emberekként mutatják be. Szülése után Mária felviszi a tör­vény által előírt tisztulási áldoza­tot, majd a gyermeket bemutatják az Urnák. És amikor 12 éves korá­ban „bar micvá”-vá, vallásilag fel­nőtté lett, magukkal viszik a jeru­­zsálemi zarándokútra. Bizonyos, hogy József is, mint minden hívő zsidó, a háza ajtófél­fájára feltette azt a dobozkát, amelyben a zsidók mindennapi imádságát tartalmazó pergamen­csík, a „Sémá Jiszráél” volt: „Halld meg, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egyedül Úr!” így szentelte a házát a törvény előírása szerint Istennek: „Maradjanak a szívedben azok az Igék, amelyeket ma parancsolok ne­ked. Ismételgesd azokat fiaid előtt és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefek­szel, akár felkelsz. Kösd azokat jel­ként a kezedre és legyenek fejdísz­ként a homlokodon. Írd azokat há­zad ajtófélfáira és­ kapuidra” (V. Móz. 6:4—9). A korabeli kegyességet ismerve, igen valószínű, hogy Jézus gyer­mekkorától kezdve valamennyiszer kiment az ajtón, vagy hazatért, szü­lei példáját követve ujja hegyével megérintette ezt a „mezuzá”-nak nevezett dobozkát és utána megcsó­kolta a kezét. A reggeli és az esti imádságnál — ahogyan erre József­nek a törvény szerint tanítania kel­lett —, a homlokán és a kezén vi­selte a „Sémá Jiszráél” jelét. Ezen­kívül a hívő izraelita a nap min­den órájában nemcsak a szájával, hanem a szívében is elmondta a rövid fohászt: „Áldott légy, Urunk, Királyunk, mindenség Istene!” Így értjük meg, hogy az evangéliumok­ban oly sokszor találkozunk ezzel a megjegyzéssel: „Jézus visszavo­nult imádkozni”. Mert ez volt az a világ, amelyben gyermekkorától, az „elrejtettség éveiben” élt, mint a korabeli hívő zsidó család tagja. Dr. Bajusz Ferenc

Next