Reformátusok Lapja, 1990 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-14 / 41. szám

1990. október 14. görgicsei műemlék présház. Sváky Sándor festménye A Kárpátaljai Református Egyház hat ifjú lelkipásztort bocsátott ki gyülekezeti szolgálatra szeptember 24-én a beregszászi templomban. Név szerint a következőket: Balogh János, Delényi István, Mező Miklós, Munkácsi Vince, Pocsai Sándor és Senes János. Az ünnepélyes alkal­mon részt vett Fabó Sándor, a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövet­ség elnöke és Pataky István, Bereg­szász polgármestere. Levélben kö­szöntötte a kibocsátott lelkipásztoro­kat és Kárpátalja reformátusságát a dunamelléki egyházkerület nevében dr. Tóth Károly püspök. A levelet eljuttatta szerkesztőségünkbe dr. Forgon Pál kárpátaljai püspök. „Mindig bíztunk abban, hogy az az egyház, amely a nehéz időkben tá­masza volt az elesetteknek, a meg­fáradtaknak, az üldözötteknek, nem pusztul el, hanem­ Isten kegyelmesen megtartja — írta dr. Tóth Károly. — S most szívünk tele van ujjon­­gással, mert reménységünkben nem csalatkoztunk meg. Hálával áldo­zunk Istennek, és nem felejtkezünk el a hűséges szolgákról sem. Csak elismeréssel emlékezhetünk meg a lelkipásztorok állhatatosan végzett munkájáról. Én személy szerint — írta levelében dr. Tóth Károly — mindig meghatódva gondolok a sok megpróbáltatásra, ami szolgatársai­mat hitük vállalása miatt érte. Bol­dogok ők, mert Isten eszközei lehet­nek.” A levél további részében a püspök biztatja az ifjú lelkipászto­rokat, hogy a Lélek erejével gyámo­­lítsák a rászorulókat, vigasztalják és bátorítsák a csüggedőket, életük lán­goló fáklyaként világoljon minden­kinek. Lelkészkibocsátás Kárpátalján Bibliaiskola (XII.) Mi a Biblia ? A keresztyének szent, vallásos könyve, mely az üdvösségre szük­séges isteni kijelentést tartalmazza, így fogalmazták meg többen is a Bibliával kapcsolatos véleményüket. Van ebben igazság. De az igazság azért ennél több. Szent könyvünk a Biblia, de nem csupán azért, mert benne szent, isteni dolgokról van szó. Mert ugyanakkor nagyon sok pro­fán — az istenivel ellentétben nagyon is az emberi világhoz tarto­zó — eseményről is tudósít. Sőt, vannak, akiket elrémít és megbot­ránkoztat az a sok háború, kegyetlenség, amit ebben a „szentnek mondott’’ könyvben olvasnak. Végigkísérve a választott nép tör­ténelmét, az emberek bűneire felelő isteni ítéletek sorát, előfordul­hat, hogy valaki szomorú szívvel teszi le a végén. Aki azonban „leborulva, de nyitott szemmel” figyeli a benne elbeszélt esemé­nyeket (IV. Móz. 24:16), és nem csak a rémisztő tényeket, de azo­kon túl Isten jelenlétét is érzékeli (II. Kir. 6:15—17), annak nem azért lesz szent ez a könyv, mert­ önmagában az, hanem azért, mert benne a szent Istennel találkozhat. Szent a Biblia, mert az ember nyomorúságának sötét háttere előtt Isten dicsősége fénye­sen ragyog. Vallásos könyvnek is mondhatjuk. De ismét nem csak azért, mert benne szívet gyönyörködtető vallásos, magasztos érzésekről van szó. Még csak azért sem, mintha figyelmünket a jelenlegi világról elfordítani és a földön túli, egy jövendő világra akarná kizáróla­gosan irányítani. Mindez kétségtelenül benne van, Jézus azonban gyakran jegyezte meg, hogy ő azt akarja, hogy mi már itt le­gyünk a mi mennyei Atyánk gyermekei. Létezik egy ittenin túl­­nani világ, de az itteni nem kevésbé fontos, hiszen Jézus is azért jött odaátról ide közénk, hogy itt mutassa meg az ottaninak di­csőségét. Létezik egy eljövendő is, de éppen ő, a mi Mesterünk mu­tatta meg, hogyan kell már itt szolgálni és tenni valamit az el­jövendőért. Megkísértetésekor az Ószövetséget idézte: „Nemcsak ke­nyérrel él az ember...” (Mt. 4:4), s Ő ezt szó szerint értette ak­kor, amikor az Ige mellé kenyeret is adott a sokaságnak (Mt. 14:13—31). Ez nem látszik vallásos cselekedetnek, pedig az volt a javából. Kijelentés — kinyilatkoztatás — is a Biblia. Ám ha ezt úgy akarnánk érteni, hogy csak az üdvösségre vonatkozó tanítás — üdvtan — van benne, megszegényítenénk. Nem „tankönyv” a Bib­lia, amiből elsajátíthatnánk az üdvösségre jutás módját. Bár két­ségtelenül vannak benne bizonyos szabályok, előírások, amiknek megtartása hasznunkra válhat, a Biblia ennél sokkal több. Istent ismerhetjük meg belőle. Pontosabban szólva: Isten ismerteti meg magát velünk. Joggal mondhatnánk „képeskönyvnek” is, mert törté­nelmi események mozgalmas sorozatán keresztül mutatja meg ma­gát az olvasónak. Nem „állóképet” kapunk, hanem élő, egy eleven történelembe ágyazott képet, hogy így egy személyes, élő, hozzánk is szólni akaró, minket is kereső Istennel találkozzunk a Biblia se­gítségével. A benne rejlő kincs teszi számunkra értékessé! Tegez Lajos frontiCN­M LAPJA ITTHON, ISTENNEL Ha lenne lélekvándorlás, halálom után kék virág szeretnék lenni, búzavirág a mező szélén vagy harangvirág a réten, mit kisfiú tép le ajándékul anyjának vagy egy ifjú, kedvesét ékesíteni vele. A virágból majd lelkem egy szorgos méhecskébe szállna, almavirágok édes illata után vándorló arany bogárba, vagy egy fűbe, Apollinaire hangaszálába, hogy ismét letépjen valaki, már tudhatod, a nyár halott, s egy fába fán, nyírségi száraz homokon megkapaszkodó szívós akácba. Vagy napraforgóként fordítanám arcom a nyárnak. De mi lenne, ha záporesővé válnék? Július hevét enyhíteni szállnék alá, a száraz, repedezett talajba szivárogna minden nedvem, s elmulasztanám az aszályt, hadd teremjen kövér kukoricát a föld, hadd buzogjanak édesvizű források és fényesedjen a patak tükre, ha hajnalban egy vándor belenéz. Napfénnyé válnék, aranykoszorút fennék az aratók homlokára, felszárítanám öregemberek könnyeit, és őszi délutánon beragyognék sötét boltocskák mélyére, mosolyba vonni úszott vénkisasszonyok keskeny ajakát. Tavasszal gyöngyvirág lennék, ősszel édes szőlő, télen tüzes bor, és életre keltenék régi tárgyakat: belebújnék egy ócska kávédarálóba, nyikorgó hangon énekelnék sosemvolt boldogságról, egy kopott babába lopnám telkemet, mit aprócska gyermek ringat, most ő dúdolna nekem altatót. Egy szőnyegbe rejtőznék, min kisfiúk hengergőznek, hátamra kapnám őket és felrepülnék velük a város fölé. Vagy talán egy író tollába szállnék, vezetném kezét a sorokon, szép szerelmes leveleket írnánk együtt, lélek a lélekkel így fogna össze, ha lélekvándorlás volna, s a föld is lelkes volna, a fák, a virágok s a szél is, és itthon lennék e földön, itthon. Istennél. Láng Eszter ! . 3 A reformáció ünnepére készülve Hangoskodás helyett a tiszta szó erejével Drámai költemény a vallási türelemről ! A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület és a Magyarok Világszövetsége a reformáció évfordulóját Lessing: Bölcs Náthán cí­mű drámájának előadásával ünnepli meg október 26-án este 7 óra­kor. Az előadást — amelyet a József Attila Gimnázium dísztermében (XI., Villányi út 27.) adnak elő — Udvaros Béla rendezi. Az aláb­biakban a darab színpadra állításának céljáról, körülményeiről kér­deztük a rendezőt. Honnan e már-már feledésbe merült dráma előadásának ötlete? — A tavalyi év folyamán merült föl bennem, hogy ebben a kiala­kuló és nagyon kaotikus, de bizta­tó jövőt ígérő helyzetben meg kel­lene szólaltatni az irodalom és a művészet eszközeivel az ökumené hangját. Egy protestáns ökumenikus színházat szerettem volna létrehoz­ni, a LOGOSZ Színházat. Anyagi nehézségek miatt nem valósult meg. Ez a színház az ökumené és az emberi szolidaritás, a humánum igéit hirdette volna, és nemcsak vallásos darabok szerepeltek volna a műsorán. Korunk színháza vizuá­lisan a szikrázó csillogás, a látvá­nyosság, auditive pedig a hangos­ság, a harsányság jegyében hat el­sősorban a közönségre. A mai szín­házideálunk a puritán, tiszta, ver­bális hatásra törekszik. Az örök emberi eszméket kifejező gondola­tokat kívánja sugározni. Bemutat­kozásként, mintegy cégévül ezért választottam ezt a XVIII. század­végi német drámát. — Megdöb­bentően időszerű. Az ökumené gon­dolatát a Magyar Protestáns Köz­­művelődési Egyesület e bemutatóval is hirdetni és erősíteni kívánja. Ezért minden érdeklődő vallásfele­kezet vezetőit is meghívjuk erre az estre. Az evangélikus Lessinget úgy tartja számon az irodalomtörténet, mint aki a felvilágosult vallási tü­relemnek nagyszerű szószólója volt. Olyan társadalomban élünk, ami­kor az egymás iránti türelem min­dennél fontosabb. Ugyanakkor an­nak a tanúi is vagyunk, hogy bizo­nyos szavak szép lassacskán lejá­ratódnak, mint például a toleran­cia. Mindenki türelmet hirdet, ugyanakkor az egymás iránti tü­relmetlenség szinte kézzel fogható feszültséget idéz elő ... — Ebben a műben a három nagy vi­lágvallás eszméi viaskodnak. A ke­resztény templomos lovag, a zsidó Náthán, aki kereskedő Jeruzsálem­ben, és az iszlám­ hívő Szaladin szul­tán. Azon vitáznak, hogy melyikük vallása az igaz vallás. Kinek az Iste­ne az igaz Isten? Ma, nekünk azon­­ban nemcsak a vallások, de világné­zetek, emberi csoportok, fajok kü­lönböző egymás melletti figyelmes és türelmes életét is jelenti. A mű­ből áradó magasfokú türelem példa­mutató ! Mindegyik a maga mivoltá­ban, a maga tisztaságával, a maga humánus belső tartalmával képviseli a saját eszméjét. Egyik se vélemé-A bölcs. E. M. Löwith szobra (a Kút­fő c. folyóiratból) nyeri a másik hitét. Amikor a drá­mában fölvetődik a konkrét kérdés — melyik az igazi vallás? —, akkor a zsidó Náthán egy parabolát, egy irodalmi mesét mond el az igaz gyű­rűről, amelyben a tettek minősítik a szereplők hitét. Melyik az igaz val­lás? Mindegyik — ha aki gyakorolja, jobban szereti a másikat, aki a sze­­lídséget, a jóra­merénységet, a szíves béketűrést, az Isten előtti alázatot teremti meg életében, így a műnek komoly mondanivalója van mai köz­életünk számára is. Ma Magyaror­szágon sok párt alakult, a vallások is a maguk igazát hirdetik, de bizony türelmetlenek, figyelmetlenek és olyan önzés jellemzi tülekedésüket, amelyben nem morális erőkkel érvé­nyesítik a maguk igazát, hanem a pártok a hatalomért, a vallások pe­dig sokszor a hegemóniájukért ver­sengenek.­­ A reformáció ünnepére készülve ezért szeretném ezt a darabot színre vinni. Hiszek az igaz szó te­remtő erejében! Ha ezeket a gondo­latokat elmondjuk a világba és az emberek meghallgatják, akkor ezek tovább gyűrűznek az emberek szí­vében. S a különböző világnézetű és vallású embereket tettekre, türelem­re késztetik; így épül bennünk az ökumené. Szavaidból kitűnik, rendkívül fon­tosnak tartod nemcsak a darab színre állítását, hanem a bemuta­tás időzítését is. Fontos, hogy e drá­mai költemény üzenete a reformá­ció ünnepén hangozzék el? — Számomra különösen fontos, hogy a reformáció ünnepére készül­ve szólaltathassam meg Lessing esz­méit az anyagi nehézségek miat csupán felolvasó színház keretében 1949-ben főiskolás koromban atyai barátom, Török Sándor író ajánlá­sára a Bethlen Gábor Szövetségben készültünk bemutatni a reformáció ünnepi estjén Sutton Wane: A névtelen hajó című spirituális da­rabját a Bocskay úton lévő refor­mátus templom alagsora színházter­mében. Az akkori együttesben sze­repelt kezdő színészként az a Bánf­­fy György, aki most is velem ké­szül a Lessing-bemutatóra. 1949 ok­tóber utolsó napjaiban a főpróbák­nál tartottunk, — azon a héten osz­latták fel a Bethlen Gábor Szövet­séget. Úgyhogy mi már a bemutatót nem tudtuk megtartani. 41 évet vártam arra, hogy a reformáció ün­nepére újra színre segítsek egy kor­szerű drámát; bízom benne, hogy ezúttal be is tudjuk mutatni. Akkor még nem voltam a színi pályán (rendező—hallgató voltam), most pedig már nem vagyok a pályán (nyugdíjba mentem). Isten megad­ta, hogy ha nem is a Bethlen Gá­bor Szövetség, de annak méltó utódja, a Magyar Protestáns Köz­­művelődési Egyesület keretében tarthatunk bemutatót. Ahogy nézem a szereposztást, or­szágosan elismert elsőrangú színé­szeket tudtál megnyerni az ügynek: Darvas Iván, Venczel Vera, Su­­nyovszky Szilvia, Bitskey Tibor, Fe­hér Anna, Safranek Károly, Pathó István, Pataky Jenő, Bánffy György. Hogy sikerült megnyerni őket? — A fentiekben elmondott célki­tűzést vázoltam fel, azt, hogy miért ezt a darabot, és miért most mutat­juk be, a reformáció ünnepére. Mindnyájan tiszteletdíj nélkül, ön­zetlenül, lelkes örömmel készülünk az október 26-i ünnepi estre. K. L.

Next