Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-16 / 11. szám

2 Elgondolkodott Jézus mielőtt megszólalt volna, amikor az írástudók és farizeusok odavezették elé a házasságtörő asszonyt. Persze, nem úgy, ahogy mi tesszük, ha valami megoldha­tatlannak látszó nagy probléma elé kerülünk, s tanácstalansá­gunkban rajzolni kezdünk a por­ban, vagy más egyéb zavarunkat leplező tevékenységbe kezdünk, hogy teljen az idő, s közben kigon­doljuk a megoldást. A farizeusok ugyanis éppen azt kérik ítélethir­detésre, akinek egészen és egyedül van lehetősége és joga ítélkezni, s a legkevésbé van szüksége gondolko­dási időre. A szituáció éles, hiszen a vádlott Mózes törvényei szerint bűnös. Jé­zus pedig tanításával kerülhet el­lentmondásba. A bűnt nem lehet kicsinyíteni. A megbocsátásnak is van határa. Vagyis minden adott, hogy gyors ítélet szülessen. Leg­alábbis, ha úgy születne a döntés, ahogy mi tesszük - az éremnek mindig csak az egyik oldalát néz­ve. Önigazultan és szeretetlenül. A gyors emberi ítélkezés mindig egy­oldalú, sokszor körültekintés nél­küli. Még akkor is, ha mégoly ap­rólékosan keresgetjük is a vonat­kozó paragrafusokat. Hiszen így vagy úgy, az ítélet már úgyis meg­született bennünk. A kegyelem esé­lyét nem, csak a „méltányos” bün­tetést latolgatjuk. Hiszen törvény van rá... Hiszen a bűnös büntetést érdemel...S akit éppen rajtakap­tak, rajtakaptunk, az bűnhődjön. Ilyen az emberi igazságszolgálta­tás. Ha éppen az igazsághoz van is sokszor a legkevesebb köze. A „halogató várakozás gesztusá­val” nem Jézus akar magának időt nyerni; sokkal inkább a vád­lóknak akar időt adni, hogy ma­gukba nézve, tisztába jöjjenek ön­magukkal. Ahogy talán nekünk magunknak is időt kellene ad­nunk. S akkor nemcsak a kérlelhe­tetlen törvénnyel, de a kérlelhetet­len ténnyel is szembenézhetnénk, hogy t.i. mindnyájan elpártoltunk Istentől, mindannyian izgalomra szorulók vagyunk, s senki sem játszhatja a bírót a másik felett, ha a pillanat történetesen fel is kí­nálja rá a lehetőséget. De az érem­nek két oldala van! Jézus jóváhagyja a Mózes törvé­nye szerinti büntetést - egy feltétel­lel. S ezzel hatásosan visszafordít­ja a vádat a vádlókra. Egyszerre kiderült, hogy hazug és álságos volt egész igazságot követelő éle­tük. Mentségükre legyen mondva: a farizeusok és írástudók észreve­szik, hogy saját kelepcéjükbe ke­rültek. Jézus ezért ad időt, hagyja, hogy távozzanak­­ a tanulsággal. Ez az, amire a csak büntetni tudó törvény nem, csak a megbocsátani is kész szeretet tesz találékonnyá. Mi nem hagyjuk szó nélkül, ha a törvény szerint igazunk van. Szí­vesen élünk félnénk (kapott vagy éppen szerzett) jogosítványaink­kal, ha azok talán nem is adnak módot a másik feletti ítélkezésre. Reflex-szerűen utánanyúlnánk a „bűnösnek” - attól függetlenül, hogy meggondolnánk előbb, hova vezet ez a „következetesség”, vezet-e egyáltalán valahova?! Jézus megtérésre és újrakezdés­re hív és ad lehetőséget­­ és aján­dékképpen adja mind a kettőt: vádlónak és vádlottnak. Mert e szerepek oly könnyen felcserélőd­nek és felcserélhetők, s a határ oly kevéssé éles. Csak Jézusra figyelve tudjuk meg igazán, hogy melyik oldalon is állunk valójában. Gon­dolkozzunk el ezen - mielőtt ítéle­tet hozunk! Tóth Lajos Reformátusok lapja 1997. március 16. AZ IGE fán MELLETT gIb!e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]Se]e]3S3í]e1e]e]e]e1öIe]e]e]e]e]e]e]e]e]33eIe]e]é]é]e]e]e]e]e]e]e1e1e]e]e]S MÁRCIUS 23. VIRÁGVASÁRNAP „...megjött Júdás... és kardokkal, botokkal fel­szerelt nagy sokaság jött vele a főpapoktól...” (Máté 26:47-56). Ez a sokaság egészen más, mint a „virágvasárnapi” sokaság. Ezeknek kezében nem pál­maágak vannak, hanem kardok és botok. Urunk dia­dalmas jeruzsálemi bevonulásakor már látta ezt a so­kaságot is. De mindkét tömegnek meg van a maga üdvtörténeti jelentősége. Először el kellett kiáltani Za­kariás jövendölését arról, hogy Jeruzsálem Királya jön, alázatosan, teherhordó szamár hátán ülve. Erről a Királyról a mai napon is vallást kell tennünk, mint a mi Királyunkról. De oda, ahol „királyi zászlók lobog­nak, s fénylik titka keresztfának”, oda ez a Júdás által vezetett nagy sokaság juttatja el. Ennek is meg kellett történnie, hogy beteljesedjék: „sebeivel gyógyultunk meg”. Dicsőség neki! Eszter 2. 330. Dicséret. MÁRCIUS 24. HÉTFŐ „Sőt mondom nektek: mostantól fogva meglát­játok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin” (Máté 26:57-75). Megmoso­lyogtató és vérlázítóan felháborító tanúskodások, vá­dak, kérdések záporoznak és Jézus hallgat. Nem nyitja meg száját, nem védekezik, nem cáfol. Hallgat, mint a juh az őt nyíró gazda előtt. Egyszerre azonban Kajafás főpap a Mindenhatóra kényszerítve szinte messiási hitvallást követel tőle. Most fordul meg minden. S Jé­zus ezen a ponton nem hallgat, hanem megszólal. Igen, ő az Emberfiás, akiről a Dániel könyve 7. része azt mondja, hogy a világ ítélőbírája lesz. Ezzel felra­gyog az igazság. De Jézus emberi sorsa megpecsételő­dött. Istent káromolta, meg kell halnia. Mi pedig di­csérjük őt, elfogadjuk az örök üdvöt, amit szerzett és benne élünk. Eszter 3. 332. Dicséret. MÁRCIUS 25. KEDD „Mit törődünk vele? A te dolgod!” (Máté 27:1- 14). Bár még jóváhagyásra várt, de megszületett az ítélet: Jézust halálra adják. Júdás, az áruló megdöb­ben. Ő ezt nem akarta, megbánja tettét és megbízóihoz szalad azzal a botor „hittel”, hogy elengedik Jézust és ezzel minden rendbejön. A megvetés, a közöny szavai pörölyként zuhannak vissza rá: „Mit törődünk vele? A te dolgod.” Az Édenkerti eleséstől kezdve, mindig ez volt a válasz a kísértésben elbukottnak és bárki szája által kiáltotta oda a gonosz, mindig ő mondja: a te dol­god! S ha amit elrontottam, vétkeztem, az csak az én dolgom, akkor nincs mentség. Júdás előbb meghal, mint Jézus. Péter hitben megtalálja a menekülést, Jé­zus tekintetében bocsánatot lát. Júdás nem a főpaphoz megy, hanem a főpapokhoz. Legyen intő példa a „ve­szedelem fia”. Eszter 4: 333. Dicséret. MÁRCIUS 26. SZERDA „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgá­ba, mert sokat szenvedtem ma álmomban miat­ta” (Máté 27:15-26). A legjobb magyar Máté evangé­liuma írásmagyarázat különös fénybe állítja Pilátus feleségének ezt az üzenetét. Mélyen megragadott, ezért továbbadom. Lezáródott Júdás szomorú sorsa. Lezáródóban van Pilátus szomorúan gyenge erőfeszíté­se Jézus megmentésére. Árulója és igazságtalan bírái képében a vádlottak padjára kerülnek zsidók és pogá­nyok egyaránt! „A pogányokra vetődő fénysugár most egy pillanatra Pilátus feleségének alakján nyugszik meg. Ő mennyei sugallatra hallgatva nevezi Jézust igaz embernek, és így előfutárává lesz a kereszt alatt bizonyságot tevő centuriónak.” (Dr. Varga Zs.) A mi előfutárunk is, hiszen mi is a „pogányokból” érkeztünk a kereszt alá. Folytassuk mi is a vallástételt. Eszter 5. 334. Dicséret. MÁRCIUS 27. CSÜTÖRTÖK „Ha Izráel királya, szálljon le most a kereszt­ről, és hiszünk benne. Bízott az Istenben, szaba­dítsa meg most, ha akarja...” (Máté 27:27-44). Amit ellenségei ott és akkor a szemeikkel láthattak, az valóban alátámasztotta minden gúnyolódásukat. Isten Fiának mondta magát Jézus és Isten nem állt mellé, gonosz kezeiket nem törte össze és hagyta megfeszíte­ni. Bízott Istenben és magára maradt. Izráel királya elvérzik a kereszten és nem száll le onnan, hogy kemé­nyen megbüntesse elleneit. Pedig tényleg tett csodákat és úgy látszott, hogy hatalma van. Tartottak is tőle. És íme. Minket azonban a bizonyságoknak jellege vesz már körül, s ha mi nem tudjuk a húsvéti diadal fényé­ben nézni a mai Igét, akkor nagy baj van. Mi tudjuk, hogy Isten Fia és azért nem szállt le a keresztről, mert halála a mi üdvünk. Eszter 6. 335. Dicséret. MÁRCIUS 28. NAGYPÉNTEK „Én Istenem, és Istenem, miért hagytál el en­­gemet” (Máté 27:45-55). Népe zsoltárkincsének sza­vaival jajdul fel Jézus a szenvedés mélypontján. Ezen a ponton már nemcsak emberektől elhagyatottnak, ha­nem az Atyától elhagyottnak is érzi magát. A bűnt gyűlölő Isten előtt minden bűn az ő vállain volt, ezért az iszonyatos teherért „magányos”, most fizet minde­nért és mindenkiért. Isten ezzel a teherrel nem vállal­hatott közösséget. Mást és többet tett: elfogadta ezt az áldozatot. Megváltónk tudta ezt, ezért tudott ebben az iszonyatos pillanatban is az Atyához kiáltani. Itt lát­szik a harag súlya, amelytől Jézus Krisztus megszaba­dított. Amit ő a kereszten átélt, azt kellett volna ne­künk örökké viselni, ha bocsánatot nem szerez és mi ezt a bocsánatot el nem fogadjuk. Ez a kereszt gyümöl­cse. Eszter 7. 341. Dicséret. MÁRCIUS 29. SZOMBAT „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltáma­dok” (Máté 27:57-66). Jézus-ügy ismét Pilátus elé ke­rül. Már egy napja, hogy kiadta a testet az Arimátiából való Józsefnek és Jézus tisztes eltemetést nyert. A val­lási és politikai vezetők most ott állnak előtte és őrsé­get kérnek a sír mellé, mert hirtelen „eszükbe jutott” Jézus többszöri kijelentése feltámadásáról. Nyugtala­nok és intézkedést kérnek. Talán jobban hisznek, mint a tanítványok, akik egyáltalán nem reménykednek e szavak valóraválásában? Lehet, hogy a szívük mélyén ott él a félelem, hogy beteljesedhetnek. De valószí­nűbb, hogy attól tartanak, hogy a tanítványok ellopják és feltámadottnak „nyilvánítják” az elrejtett Jézust. Lázas tevékenységük közben Isten is készül a magas­ságban, a legnagyobbra, a feltámasztásra. Eszter 8. 344. Dicséret. Dr. Fekete Károly A jó szol­gálatfeltétel­ei Olvasandó: Filippi 3:18, II.Kor 5:14, Róma 1:10 Az alapul vett igék mindegyike „mert” szócskával kezdődik, mert valamit indokol bennük az apostol. Indokolja azt, hogy hogyan tudott ő mostoha körül­mények között eredményes munkát végezni. S leszö­gezi, miket tart ő a szolgálat nélkülözhetetlen feltéte­leinek. Síró szem. Ez a kifejezés: „sírva is mondom”, nem frázis Pál tolla alatt. Csak egy kis magyarázat. Meg akar magyarázni a levelében egy elmosódott foltot, ahova írás közben könny hullott a szeméből s elmosta a betűket. Ez a szolgálati lelkűlét, a szolgálat lelke. Nem tud boldog lenni a maga belső kincsével, míg mások, anélkül szűkölködnek. Lehetetlen, hogy ne­kem legyen irgalmas Istenem, míg másoknak nincs, hogy nekem legyen üdvösségem, míg mások elkár­­hoznak... A síró szem nem tud önzően birtokolni, mert tudja, hogy az a maga számára is lelki halált je­lent. Mit használ - mondja egyszer az Úr Jézus - az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelké­ben kárt vall? Az apostol most ezt megfordítja és azt kérdezi: És az mit használ, ha az ember úgy nyeri meg a saját lelkét, ha közben az egész világot elve­szíti? A forró szív. „Mert a Krisztus szerelme szorongat minket.” Ha egy mozdonynál meg akarjuk állapítani azt, hogy mi az oka hatalmas teljesítményének, nem a grandiózitását, nem a kerekek átmérőjét, nem is csak a súlyát kell szemügyre vennünk, de ha felnyílik előttünk annak ajtaja, minden titkot megold a belőle kiáradó tűz perzselő forrósága. „Halott” az a moz­dony, amelyben nem ég a tűz, de célhoz ér, amelyben lobog a láng. Pál apostol eredményes munkájának a titka: a forró szív, mely kigyúlt a Golgota keresztjén nyert kegyelem tüzétől. S mióta meggyulladt, az a boldogsága, hogy ég. Olthatatlan tűz, a felebarát iránti szeretet tüze égeti. A hívőkért és a még hitre nem jutottakért... A könyörgő lélek. Az imádság mindig aktivitás. Ha nem tudunk mást tenni, imádkozunk - ez nálunk az „utolsó” fok. Pálnál az első. Nála az imádság munka eszköz. Pál az egyháztörténelem legaktívabb embere, aki egymaga többet munkálkodott az Úr szőlőskertjé­ben, mint a többi apostolok mindnyájan. (I. Korin­­thus 15:9). Mégis, mikor Rómába akar menni, nem utazási irodákat keres fel, nem jegyet vált, nem összeköttetéseket keres, hanem egyszerűen kopogtat az örökkévaló Isten ajtaján. Szeretnék Rómába men­ni, ott te rólad bizonyságot tenni, engedd ezt meg, és cselekedd meg, Uram! Három Ige, három indoklás, hogy miért volt Pál szolgálata olyan gyümölcsöző, s három ítélet, hogy sokszor miért olyan meddő és gyümölcstelen a miénk. Próbáljuk meg Pál síró szemével, forró szívével és kö­nyörgő lelkével megkérdezzük: van-e jogunk felmen­tést kérni a naponkénti megszentelődés munkálása és gyakorlása alól. S lássuk meg, hogy nincs. Id. Tóth Ferenc ! IMÁDKOZZUNK! Áldott Isten, Atyánk a Jézus Krisz­tusban! Mély alázattal állunk meg fel­séged színe előtt, s magasztaljuk atyai irgalmadat, kegyelmedet, melyet megje­lentettél számunkra szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által, akinek ne­vében trónod elé visszük könyörgésün­ket. Áldunk Atyánk, hogy minket, bűnös gyermekeidet részeseivé tettél a boldogí­tó, megtartó igazságnak, hogy te szere­tet vagy és határtalan szerelmedet ab­ban mutattad meg számunkra, hogy el­­küldötted szent Fiadat e világra, hogy ha valaki hiszen őbenne, el ne vészen, hanem örök élete legyen. Alázattal ismerjük be előtted, hogy mi szent szerelmed ajándékaira méltat­lanok vagyunk, de könyörgünk hozzád, Istenünk, hogy érdemtelen voltunkat bocsásd meg szent Fiad érdeméért, s ré­szeltess minket is kegyelmed megtartó ígéretében: „Ne féljetek, én békességet adok ti néktek!” Áraszd ki Szentlelkedet, hogy lelked által megteljék szívünk bé­kességgel, a benned való élet örömével. Áldd meg az igehirdetőt, Szentlelked mennyei füzével tisztítsd meg bűnös aj­kát, hogy bátran, világosan, tisztán, rendületlenül hirdesse megtartó szerel­med tanácsát a gyülekezetben. Szenteld meg a hallgatók szívét, hogy fogadják be az Igét, s a te életet megszentelő taná­csod kormányzása alá adják szívünket, egész életüket, a mi Urunk Jézus Krisz­tus által. Ámen. (Vásárhelyi János: Az Úr színe előtt. Kolozsvár, 1930.) A heti bibliai részhez A Nemzetek temploma A Gecsemáné kertben vagyunk (Máté 26:36-56), ahol Jézus gyötrődött és ahol el­fogták. A helyre évszázadok során több templomot építettek, amiket az arabok, a perzsák és a törökök sorben elpusztítot­tak. A mai templom építésére Antonio Barluzzi olasz építész 1920-ban kapott megbízást. Ő az ásatások során megtalálta a 4. századi bizánci templom maradványa­it. A padlót gyönyörű mozaik díszítette. A főhajó apszisza előtt egy szabálytalan ala­kú szikla emelkedett ki 35 cm-re a padló­ból. A hagyomány szerint nagycsütörtök éjjel ezen a sziklán imádkozott Jézus. Bartuzzi erre a bizánci templomra épí­tette fel az új templomát, amelynek a „Nemzetek temploma” nevet adták, mivel az építését a világ minden részéből össze­gyűjtött adományok tették lehetővé. A ku­polája 12 nemzet ajándéka­­ Argentínától Olaszországig. A templom homlokzatán az imádkozó Jézust ábrázoló mozaik alatt a Zsidókhoz írt levél 5­ 7 verse olvasható - persze latinul: „Preces...” A homlokzatot még a nagy evangélista hatalmas szobra is díszíti. A főkapu felett a felírás: „Susti­­nate hic et vigilate mecum” - Maradjatok itt és virrasszatok velem!” A félhomályos templom az éjszakát idézi. A 10 monolit oszlop a kert olajfáira emlékeztet. A reflektor a főoltár előtti kb. 5 négyzetméteres két arasz magasságú ún.,Agónia-sziklát”, Jézus gyötrődésének a helyét emeli ki. A sziklát alacsony, ara­nyozott korlát veszi körül, hogy ezt a he­lyet senki lábbal ne tapossa. A kovácsolt vas­­kerítés töviskoszorúra emlékeztet, de három helyen madárkák is vannak rajta - Szent Ferenc barátai. A templom ugyanis a ferenceseké. A vasrácsot Ausztria ado­mányozta. A központi apszisz mozaikja vi­szont Muzsinszki Nagy Endre alkotása és a magyar hívek ajándéka. Jobb oldalán a magyar címer is látható. A mozaik-képen a szikla stilizált oltárhoz hasonló, ame­lyen az Úr feláldozta magát. A 2. században élt egy Celcus nevű po­gány filozófus, aki több vitairatban tá­madta a keresztyéneket. A mozaikon áb­rázolt jelenetre, a gyötrődő Jézusra gon­dolva ezt írta: „Nagyon furcsa Isten az, aki kínjában nyög és panaszkodik, ahelyett, hogy csodával nyilvánítaná ki hatalmát az ellenségei felett”.­­ Aztán elgondolódva hozzáteszi: „Úgy látszik, semmit sem ér­tettem meg a keresztyénségből...” Igen, aki nem érti a Gecsemáné kert­ben történteket, az semmit sem értett meg a keresztyénségből. Érdemes megnézni a folytatást is: a bal oldali apsziszban Júdás árulását, a jobb oldaliban pedig Jézus elfogatását ábrázol­ta a művész. Dr. Bajusz Ferenc

Next