Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1997-03-16 / 11. szám
1997. március 16. %MM:Yimilla Konferencia a vallásszabadságról (Folytatás az 1. oldalról.) halom szabadságának, ezen belül az egyházak szabad működésének egyik leglényegesebb biztosítéka. Kifejtette, hogy a magyar állam minden rendelkezésre álló eszközzel arra törekszik, hogy az egyházak sem jogi, sem adminisztratív, sem pedig gazdasági értelemben ne legyenek függő helyzetben az államtól, a mindenkori kormánytól. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is, hogy az állam és az egyház szétválasztása semmiképpen sem jelenti az egyházi tevékenység visszaszorítását a templomok falai közé. Az egyházak szerepvállalása fontos az oktatás, a gyógyítás, a gondoskodás terén, a gyűjtemények megőrzésében és gazdagításában. Ezeknek a tevékenységeknek az ellátásához az egyházaknak éppúgy támogatást kell kapniuk, mint a hasonló tevékenységet folytató állami és magánintézményeknek. Szólt arról, hogy azt szeretnék, ha a jövőben már nem az államhatalom szervei döntenének arról, hogy mennyi legyen az egyházak támogatása. Egyik napról a másikra azonban nem lehet áttérni az önfinanszírozásra. A kormány a jövőben sem kíván lemondani az egyházak támogatásáról - mint mondotta és olyan megoldásokat keres, amelyek találkoznak az érintettek egyetértésével. A konferencián felszólalt Lee Boothby, a Nemzetközi Vallásszabadság Akadémia elnöke is, aki kiemelte, hogy Magyarországon példamutató módon rendeződnek az állam és az egyházak közötti kapcsolatok. Utalt arra, hogy már 1990-ben megszületett a törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról, a következő évben pedig már létrejött az egykor államosított egyházi ingatlanok visszaadását rendező jogszabály. Megállapította, hogy a térség többi országában is hoztak ilyen tekintetben reményt keltő intézkedéseket, de az átfogó megoldások még váratnak magukra. A konferencia résztvevői tizennégy pontból álló nyilatkozatot vitattak meg Budapesti nyilatkozat címmel. A záródokumentum többek között hangsúlyozza: a vallásszabadság ott gyakorolható legjobban, ahol az állam és az egyház jogi elkülönülése megtörtént. Az egyházak politikai pártok eszközévé nem válhatnak, de jogosultak a véleménynyilvánításra etikai és szociális kérdésekben - szögezi le a nyilatkozat. Az egyházak hitéleti tevékenységének kiteljesítéséhez „az állam hozzájárulhat a szükséges pénzügyi feltételek megteremtéséhez” - fogalmaz a dokumentum. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a nyilatkozatot megküldik a különböző nemzetközi világi és egyházi - szervezeteknek. Tavaszy Noémi metszete KITEKINTŐ A különböző politikai események az elmúlt években különösen is hozzájárultak ahhoz, hogy a világ számos pontján sokan menekültek el hazájukból, s közülük sokan váltal menekültekké és hontalanokká. Az Egyházak Világtanácsa adatai alapján megállapítható, hogy a földkerekség minden ötvenedik embere a menekülés és migráció következtében „gyökértelenné”, hontalanná vált. Ez a helyzet megköveteli az embertömegek felé megnyilvánuló magatartás alapvető megváltozását és a segítségnyújtásnak kifinomultabb módjait. A nemzetközi intézmények figyelmét felhívják a szerencsétlen helyzetbe kerültek megsegítésére, s különösen is hangsúlyozzák a velük való törődés fontosságát. Az Egyházak Világtanácsa az 1997-es esztendőt „a gyökértelenné vált tömegek évévé” nyilvánította. Felkérte a tagegyházakat, hogy legyenek szolidárisak a - nemegyszer - tragikus helyzetben kerültek iránt. A XI. Budapesti Zsinat - mely február 27-én tartotta alakuló ülését - dr. Bölcskei Gusztávot, a tiszántúli egyházkerület püspökét választotta hat évre a Zsinat lelkészi elnökévé amint arról lapunk egyik előző számában is hírt adtunk. Ebből az alkalomból beszélgetünk a püspök úrral. Megítélése szerint - mint a Zsinat új lelkészi elnöke - milyen változást hozhat az egyházban az Ön személye, hiszen koránál fogva is a fiatalabb generációhoz tartozik? -Nem hiszek abban, hogy önmagában az életkor, vagy egy generációhoz való tartozása döntő mértékben meghatározna valakit. Nyilván vannak élményei, benyomásai az embereknek, de nem gondolom, hogy az egyháznak annak a közösségnek kellene lenni, amelyiket generációk feszültsége határoz meg. Ha az egyház eredetére gondolunk, akkor abban éppen az a csoda az első pünkösdkor, hogy az ifjak és a vének, a fiúk és a leányok együtt vannak, látásokat látnak és álmokat álmodnak. Az egyház jövője egyedül a Lélek és az Ige ígéretén alapul. Nyilvánvaló, hogy minden generációnak vannak azért alapélményei az egyház életéből, az egyház dolgaiból és hogy ki mit élt meg és mit hoz magával az előző korszakból, az biztos, hogy befolyásolja tevékenységét, döntéseit. Kezdeményez-e az új egyházi vezetés tárgyalást a Kormánnyal, pl. az ingatlan visszaadásokkal kapcsolatban; a felsőfokú egyházi intézményekben tanulók fejkvóta ügyében; az ún. 1%-os törvényről, stb.? Mind a három említett dolog meglehetősen neuralgikus terület, hiszen összefüggésben van azzal, hogy az egyház és az állam kapcsolatában vannak alapvetően tisztázandó kérdések, amely alapkérdések tisztázására eddig nem nagyon jutott idő. Az ingatlan visszaadási törvény pl. úgy született meg, hogy senki nem gondolta végig, hogy milyen kihatásai, milyen következményei lesznek; vagy hogy a felsőfokú intézményekben tanulóknak a finanszírozása hogyan illik bele a sokat emlegetett „szektorsemlegességbe”; vagy az 1%-os törvény, amelyik egy tipikusan előkészítetlen és hirtelen megalkotott törvény. Ezek azt mutatják, hogy igenis szükség van arra, hogy legyenek tárgyalások, ha kell, újragondolások, mert éppen az alapvető kérdések nincsenek tisztázva. A szekuláris állam számára egyrészt az a „parancsolat”, hogy az államot és az egyházat el kell választani. Ugyanakkor a másik oldalról az állam, s a jelentős politikai tényezők is tudják, hogy történetileg nem olyan lenne ez az ország, ez a nép, ez a társadalom, ha nem lett volna a református egyház, amelyik a maga évszázadokon át tartó munkájával, szolgálatával alakította az anyanyelvet, a szókincset, a gondolkodást, a mentalitást, a közösségérzést, a kultúrát stb. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a modern államiságnak és a társadalomnak több részterülete van: a gazdaság, a politika, a kultúra stb. Ezek egymással nyilván összefüggenek, de megvannak a külön törvényszerűségeik is. Ezekkel a területekkel külön-külön kell szabályozni az egyháznak a maga kapcsolatát. Ilyen értelemben igenis lehet és kell - a konkrétan említett ügyekben is - tárgyalásokat kezdeményezni, ezekben az ügyekben fellépni, s legelőször is az alapkérdéseket tisztázni. Milyen kapcsolatra törekszik a történeti, másrészt a „nem történeti” egyházakkal? A XX. század végén egyik felekezet sem játszhatja a „világnézeti egyház” szerepét, amelyik magának sajátítja ki az egyedüli bölcsességet, a mindenttudást. Az, hogy a felekezetek közötti kapcsolat elfogadható legyen és a valódi ökumenicitás jegyében történjen, az számomra elengedhetetlen feltétele és ismérve a keresztyénség hitelességének. Ugyanakkor ennek mindenképpen párosulnia kell egy egészséges református öntudattal. Hogy hol van a határa annak, hogy melyik felekezettel milyen kapcsolat alakítható ki, illetve hogy az ún. „nem történeti” egyházakkal, vagy vallási mozgalmakkal való kapcsolat hogy alakul, annak nyilvánvaló csak az a kritériuma, hogy azokkal a vallási jelenségekkel és vallási mozgalmakkal, amelyek az ember emberségét nem tartják tiszteletben, hanem az embert valamiféle lelki kiskorúságban akarják tartani, azokkal ilyen értelemben nem lehet közösséget vállalni. Mi a véleménye az egyházunkban meglévő különféle kegyességi irányzatokról? - A kegyességi irányzatok mindaddig teljesen legitimek, amíg nem jelszavaknak, címkéknek az egymásra aggatásával foglalkoznak, főleg nem olyan importált jelszavakkal, mint pl.: liberális, pietista, fundamentalista stb. Ezeknek a kifejezéseknek az eredeti - akár nyugat-európai, akár amerikai - összefüggésből való kivétele és az itt elhelyezése nem felel meg igazán a valóságnak. Tehát ha a kegyességi irányzaton ilyen címkézést értünk, akkor az az egyház betegségének a jele. Ha a kegyességi irányzaton azt értjük, hogy a hitnek különböző mértéke van bennünk, vagy az ismeretnek különböző részlete az, amit hangsúlyosabbnak tart egyik irányzat, mint a másik, mindaddig, amíg ez épít és nem akar kizárólagossá lenni, addig az egyháznak a javát szolgálja. Püspök Úr véleménye szerint milyen szerepe van az egyházban az ún. „civil” szervezeteknek (pl. Presbiteri Szövetség, Nőszövetség, Népfőiskola stb.)? Ha az egyházról úgy beszélünk, mint Krisztus testéről, akkor nyilvánvaló, hogy a Krisztus testen belül megvan a létjogosultsága a különböző egyesületeknek, mozgalmaknak, szervezeteknek, egészen addig, amíg ezek nem szembeállítanak és nem a különállásukat tartják fontosabbnak, hanem az egyházhoz való tartozásukat. Ebben az évben hazánkban kerül sor a Református Világszövetség 23. Nagygyűlésére. Miben látja ennek jelentőségét a Magyarországi Református Egyházra nézve? - Egyrészt abban, hogy nemcsak mi ismerkedhetünk meg a Református Világszövetséggel, hanem a Református Világszövetség - annak tagegyházai - is megismerhet bennünket. Ez nagyon jó alkalom arra, hogy ne mások mondják el, hogy milyenek a magyar reformátusok, ne mások vigyék rólunk a híreket, akár „ilyen vagy olyan” beállításban, hanem mi tudjuk magunkat megmutatni. Tudjuk elmondani, hogy mit miért teszünk, mit miért nem teszünk, mit tartunk fontosnak a keresztyénségünkben, mit tartunk fontosnak a társadalmi felelősségvállalásban, az igehirdetésben, a gyülekezetépítésben, stb. A Nagygyűlés olyan alkalom, amelyik tényleg ezt segítheti elő. A Zsinat újonnan választott lelkészi elnökeként, milyen feladatok megoldását látja legszükségesebbnek a közeljövőben? Egyebek mellett a Zsinat szervezeti működési szabályzatának az átdolgozását, a Zsinati Iroda munkájának az átgondolását, a Zsinati Bizottságok munkájának a „helyretételét”, hogy folyjék a tényleges munka, s előkészítetten, alternatívákat megismerve tudjunk döntéseket hozni. Fontosnak tartom, hogy levonjuk az eddig meghozott törvények - pl. a választási törvény - tapasztalatait, a változtatás szükségessége szempontjából. Illetve a még hátra lévő törvényeknek, pl. a bíráskodási törvénynek, a tanácskozási szabályzatnak az elkészítése is sürgős feladatként jelentkezik - hogy csak néhányat említsek. A gyakorlati kérdéseken túl, mit tart legfontosabbnak? Azt tartom legfontosabbnak, hogy a Magyarországi Református Egyház úgy tudja megőrizni az egységét, hogy ez a sorok belső rendezése legyen és ezzel a belsőleg rendezett egyházzal tudjon hiteles szót szólni, hiteles szolgálatot végezni, a körülöttünk lévő világban. Tudjunk Krisztus követésében járni és Krisztusért követségben járni.. . Nagy Lenke Hitelesen szólni, hitelesen szolgálni Beszélgetés dr. Bölcskei Gusztávval, a Zsinat lelkészi elnökével