Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-16 / 11. szám

1997. március 16. %MM:Yimill­a Konferencia a vallásszabadságról (Folytatás az 1. oldalról.) halom szabadságának, ezen be­lül az egyházak szabad működé­sének egyik leglényegesebb biz­tosítéka. Kifejtette, hogy a ma­gyar állam minden rendelkezés­re álló eszközzel arra törekszik, hogy az egyházak sem jogi, sem adminisztratív, sem pedig gaz­dasági értelemben ne legyenek függő helyzetben az államtól, a mindenkori kormánytól. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyel­met arra is, hogy az állam és az egyház szétválasztása semmi­képpen sem jelenti az egyházi tevékenység visszaszorítását a templomok falai közé. Az egyhá­zak szerepvállalása fontos az oktatás, a gyógyítás, a gondos­kodás terén, a gyűjtemények megőrzésében és gazdagításá­ban. Ezeknek a tevékenységek­nek az ellátásához az egyházak­nak éppúgy támogatást kell kapniuk, mint a hasonló tevé­kenységet folytató állami és ma­gánintézményeknek. Szólt ar­ról, hogy azt szeretnék, ha a jö­vőben már nem az államhata­lom szervei döntenének arról, hogy mennyi legyen az egyhá­zak támogatása. Egyik napról a másikra azonban nem lehet át­térni az önfinanszírozásra. A kormány a jövőben sem kíván le­mondani az egyházak támogatá­sáról - mint mondotta és olyan megoldásokat keres, ame­lyek találkoznak az érintettek egyetértésével. A konferencián felszólalt Lee Boothby, a Nemzetközi Val­lásszabadság Akadémia elnöke is, aki kiemelte, hogy Magyaror­szágon példamutató módon ren­deződnek az állam és az egyhá­zak közötti kapcsolatok. Utalt arra, hogy már 1990-ben meg­született a törvény a lelkiisme­reti és vallásszabadságról, a kö­vetkező évben pedig már létre­jött az egykor államosított egy­házi ingatlanok visszaadását rendező jogszabály. Megállapí­totta, hogy a térség többi orszá­gában is hoztak ilyen tekintet­ben reményt keltő intézkedése­ket, de az átfogó megoldások még váratnak magukra. A konferencia résztvevői ti­zennégy pontból álló nyilatkoza­tot vitattak meg Budapesti nyilatkozat címmel. A záródoku­mentum többek között hangsú­lyozza: a vallásszabadság ott gyakorolható legjobban, ahol az állam és az egyház jogi elkülö­nülése megtörtént. Az egyházak politikai pártok eszközévé nem válhatnak, de jogosultak a véle­ménynyilvánításra etikai és szo­ciális kérdésekben - szögezi le a nyilatkozat. Az egyházak hitéle­ti tevékenységének kiteljesíté­séhez „az állam hozzájárulhat a szük­séges pénzügyi feltételek megteremtéséhez” - fogalmaz a dokumentum. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a nyilatkozatot megküldik a különböző nemzet­közi­­ világi és egyházi - szerve­zeteknek. Tavaszy Noémi metszete KITEKINTŐ A különböző politikai események az elmúlt években különösen is hoz­zájárultak ahhoz, hogy a világ számos pontján sokan menekültek el hazájukból, s közülük sokan vál­tal menekültekké és hontalanokká. Az Egyházak Világtanácsa adatai alapján megállapítható, hogy a föld­kerekség minden ötvenedik embere a menekülés és migráció következté­ben „gyökértelenné”, hontalanná vált. Ez a helyzet megköveteli az embertömegek felé megnyilvánuló magatartás alapvető megváltozását és a segítségnyújtásnak kifinomul­tabb módjait. A nemzetközi intézmé­nyek figyelmét felhívják a szeren­csétlen helyzetbe kerültek megsegí­tésére, s különösen is hangsúlyozzák a velük való törődés fontosságát. Az Egyházak Világtanácsa az 1997-es esztendőt „a gyökértelenné vált tö­megek évévé” nyilvánította. Felkérte a tagegyházakat, hogy legyenek szo­lidárisak a - nemegyszer - tragikus helyzetben kerültek iránt. ­ A XI. Budapesti Zsinat - mely február 27-én tartotta alakuló ülé­sét - dr. Bölcskei Gusztávot, a tiszántúli egyházkerület püspökét választotta hat évre a Zsinat lelkészi elnökévé amint arról la­punk egyik előző számában is hírt adtunk. Ebből az alkalomból beszélgetünk a püspök úrral. Megítélése szerint - mint a Zsinat új lelkészi elnöke - milyen változást hozhat az egyházban az Ön személye, hiszen koránál fogva is a fi­atalabb generációhoz tarto­zik? -Nem hiszek abban, hogy önmagában az életkor, vagy egy generációhoz való tartozása döntő­ mértékben meghatározna valakit. Nyilván vannak élmé­nyei, benyomásai az emberek­nek, de nem gondolom, hogy az egyháznak annak a közösség­nek kellene lenni, amelyiket ge­nerációk feszültsége határoz meg. Ha az egyház eredetére gondolunk, akkor abban éppen az a csoda az első pünkösdkor, hogy az ifjak és a vének, a fiúk és a leányok együtt vannak, lá­tásokat látnak és álmokat ál­modnak. Az egyház jövője egye­dül a Lélek és az Ige ígéretén alapul. Nyilvánvaló, hogy min­den generációnak vannak azért alapélményei az egyház életé­ből, az egyház dolgaiból és hogy ki mit élt meg és mit hoz magával az előző korszakból, az biztos, hogy befolyásolja tevé­kenységét, döntéseit. Kezdeményez-e az új egy­házi vezetés tárgyalást a Kormánnyal, pl. az ingatlan visszaadásokkal kapcsolat­ban; a felsőfokú egyházi in­tézményekben tanulók fej­kvóta ügyében; az ún. 1%-os törvényről, stb.?­­ Mind a három említett do­log meglehetősen neuralgikus terület, hiszen összefüggésben van azzal, hogy az egyház és az állam kapcsolatában vannak alapvetően tisztázandó kérdé­sek, amely alapkérdések tisztá­zására eddig nem nagyon jutott idő. Az ingatlan visszaadási törvény pl. úgy született meg, hogy senki nem gondolta végig, hogy milyen kihatásai, milyen következményei lesznek; vagy hogy a felsőfokú intézmények­ben tanulóknak a finanszírozá­sa hogyan illik bele a sokat em­legetett „szektor­semlegesség­be”; vagy az 1%-os törvény, amelyik egy tipikusan előkészí­tetlen és hirtelen megalkotott törvény. Ezek azt mutatják, hogy igen­is szükség van arra, hogy legyenek tárgyalások, ha kell, újragondolások, mert ép­pen az alapvető kérdések nin­csenek tisztázva.­­ A szekuláris állam számára egyrészt az a „parancsolat”, hogy az államot és az egyházat el kell választani. Ugyanakkor a másik oldalról az állam, s a jelentős politikai tényezők is tudják, hogy történetileg nem olyan lenne ez az ország, ez a nép, ez a társadalom, ha nem lett volna a református egyház, amelyik a maga évszázadokon át tartó munkájával, szolgála­tával alakította az anyanyelvet, a szókincset, a gondolkodást, a mentalitást, a közösségérzést, a kultúrát stb. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a modern államiságnak és a tár­sadalomnak több részterülete van: a gazdaság, a politika, a kultúra stb. Ezek egymással nyilván összefüggenek, de meg­vannak a külön törvényszerűsé­geik is. Ezekkel a területekkel külön-külön kell szabályozni az egyháznak a maga kapcsolatát. Ilyen értelemben igen­is lehet és kell - a konkrétan említett ügyekben is - tárgyalásokat kezdeményezni, ezekben az ügyekben fellépni, s legelőször is az alapkérdéseket tisztázni. Milyen kapcsolatra törek­szik a történeti, másrészt a „nem történeti” egyházak­kal?­­ A XX. század végén egyik felekezet sem játszhatja a „vi­lágnézeti egyház” szerepét, amelyik magának sajátítja ki az egyedüli bölcsességet, a min­­denttudást. Az, hogy a felekeze­tek közötti kapcsolat elfogadha­tó legyen és a valódi ökumenici­­tás jegyében történjen, az szá­momra elengedhetetlen feltéte­le és ismérve a keresztyénség hitelességének. Ugyanakkor ennek mindenképpen párosul­nia kell egy egészséges refor­mátus öntudattal. Hogy hol van a határa annak, hogy melyik fe­­lekezettel milyen kapcsolat ala­kítható ki, illetve hogy az ún. „nem történeti” egyházakkal, vagy vallási mozgalmakkal való kapcsolat hogy alakul, annak nyilvánvaló csak az a kritériu­ma, hogy azokkal a vallási je­lenségekkel és vallási mozgal­makkal, amelyek az ember em­berségét nem tartják tisztelet­ben, hanem az embert valami­féle lelki kiskorúságban akar­ják tartani, azokkal ilyen érte­lemben nem lehet közösséget vállalni. Mi a véleménye az egyhá­zunkban meglévő különféle kegyességi irányzatokról? - A kegyességi irányzatok mindaddig teljesen legitimek, amíg nem jelszavaknak, cím­kéknek az egymásra aggatásá­­val foglalkoznak, főleg nem olyan importált jelszavakkal, mint pl.: liberális, pietista, fun­damentalista stb. Ezeknek a ki­fejezéseknek az eredeti - akár nyugat-európai, akár amerikai - összefüggésből való kivétele és az itt elhelyezése nem felel meg igazán a valóságnak. Tehát ha a kegyességi irányzaton ilyen címkézést értünk, akkor az az egyház betegségének a je­le. Ha a kegyességi irányzaton azt értjük, hogy a hitnek külön­böző mértéke van bennünk, vagy az ismeretnek különböző részlete az, amit hangsúlyo­sabbnak tart egyik irányzat, mint a másik, mindaddig, amíg ez épít és nem akar kizáróla­gossá lenni, addig az egyház­nak a javát szolgálja. Püspök Úr véleménye sze­rint milyen szerepe van az egyházban az ún. „civil” szervezeteknek (pl. Presbi­teri Szövetség, Nőszövetség, Népfőiskola stb.)?­­ Ha az egyházról úgy beszé­lünk, mint Krisztus testéről, akkor nyilvánvaló, hogy a Krisztus testen belül megvan a létjogosultsága a különböző egyesületeknek, mozgalmak­nak, szervezeteknek, egészen addig, amíg ezek nem szembe­állítanak és nem a különállásu­kat tartják fontosabbnak, ha­nem az egyházhoz való tartozá­sukat. Ebben az évben hazánk­ban kerül sor a Református Világszövetség 23. Nagygyű­lésére. Miben látja ennek je­lentőségét a Magyarországi Református Egyházra néz­ve? - Egyrészt abban, hogy nem­csak mi ismerkedhetünk meg a Református Világszövetséggel, hanem a Református Világszö­vetség - annak tagegyházai - is megismerhet bennünket. Ez na­gyon jó alkalom arra, hogy ne mások mondják el, hogy milye­nek a magyar reformátusok, ne mások vigyék rólunk a híreket, akár „ilyen vagy olyan” beállí­tásban, hanem mi tudjuk ma­gunkat megmutatni. Tudjuk el­mondani, hogy mit miért te­szünk, mit miért nem teszünk, mit tartunk fontosnak a keresz­­tyénségünkben, mit tartunk fontosnak a társadalmi felelős­ségvállalásban, az igehirdetés­ben, a gyülekezetépítésben, stb. A Nagygyűlés olyan alkalom, amelyik tényleg ezt segítheti elő. A Zsinat újonnan válasz­tott lelkészi elnökeként, mi­lyen feladatok megoldását látja legszükségesebbnek a közeljövőben?­­ Egyebek mellett a Zsinat szervezeti működési szabályza­tának az átdolgozását, a Zsinati Iroda munkájának az átgondo­lását, a Zsinati Bizottságok munkájának a „helyretételét”, hogy folyjék a tényleges munka, s előkészítetten, alternatívákat megismerve tudjunk döntése­ket hozni. Fontosnak tartom, hogy levonjuk az eddig megho­zott törvények - pl. a választási törvény - tapasztalatait, a vál­toztatás szükségessége szem­pontjából. Illetve a még hátra lévő törvényeknek, pl. a bírás­kodási törvénynek, a tanácsko­zási szabályzatnak az elkészíté­se is sürgős feladatként jelent­kezik - hogy csak néhányat em­lítsek. A gyakorlati kérdéseken túl, mit tart legfontosabb­nak?­­ Azt tartom legfontosabb­nak, hogy a Magyarországi Re­formátus Egyház úgy tudja megőrizni az egységét, hogy ez a sorok belső rendezése legyen és ezzel a belsőleg rendezett egyházzal tudjon hiteles szót szólni, hiteles szolgálatot végez­ni, a körülöttünk lévő világban. Tudjunk Krisztus követésében járni és Krisztusért követség­ben járni.. . Nagy Lenke Hitelesen szólni, hitelesen szolgálni Beszélgetés dr. Bölcskei Gusztávval, a Zsinat lelkészi elnökével

Next