Reformátusok Lapja, 2011 (55. évfolyam, 1-52. szám)

2011-01-02 / 1. szám

L_ Elmélkedés 2011. JANUÁR 2. ____________________________KARSAY ESZTER Az idők teljességének nevezi Pál apostol Jézus születésének idejét a galatákhoz írt le­vélben: „De amikor eljött az idők tel­jessége, Isten elküldte Fiát... ” (Gál 4,4) Amikor új évet kezdünk, érdemes az idő fogalmáról elmélkednünk. Gazdag dimenziókat fedezhetünk fel a Bibliá­ban. Három, sőt inkább négy időmeg­határozást találunk benne. Az első a te­­le-múló idő, a kronosz, amely a krono­lógia szóból ismerős nekünk. Az ókori népek úgy gondolták - a Prédikátor könyvében érzékeljük ezt -, hogy az idő ciklikus körforgásban halad. Nincs semmi új a nap alatt, ami volt, az visz­­szatér. A természet örök körforgását ta­pasztalva azt gondolták, hogy ahogyan a természet elhal és újjáéled, ugyanígy minden, ami volt, visszatér, csak kicsit más köntösben. A Prédikátor kiábrán­dultan, cinikusan, keserűen fölteszi azt a kérdést, amit sokszor mi is: „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” (Préd 1,9) A biblikus, üdvtörténeti időszemlélet szerint azonban az idő előrehalad. Volt kezdete és lesz vége, nem önmagába visszatérő ismétlődés. Halad az idő, és vannak benne kiemelkedő pontok. Egy nagy csúcspontja van, amit Pál apostol az idők teljességének nevez. Jézus Krisz­tus születése volt az idők teljessége. Nem véletlen, hogy attól számítja az emberi­ség a naptári időt is. Nagy választóvonal, amikor az Éten elküldte egyszülött Fiát, amikor Jézus belépett a történelembe, a tele-múló időbe. A harmadik időfogalom, amiről a Prédikátor is beszél, az alkalom. A mú­ló időben vannak kiemelkedő esemé­nyek, lehetőségek. Az időnek egy-egy pontja alkalom, az angol fordítás szerint: szezon (season). A Prédikátor könyve harmadik fejezete ezt ismételgeti, hogy mindennek megvan a szezonja. Nyil­vánvalóan az a bölcs és okos ember, aki felismeri és érti a konkrét alkalmakat, hogy mikor minek van itt az ideje. A negyedik, az aión világkorszakot jelent, sokszor úgy olvasható a ma­gyar Bibliában, hogy a „világ”. Amíg világ a világ - az egész idő, amelyben élünk, a kezdettől a legvégéig -, az a világkorszak. Ez bonyolult fogalom, amit az „örökkön örökké” kifejezéssel is fordít a magyar, például a Mia­tyánk befejező szavaiban. Az örök fo­galma így nincs benne a Bibliában, hiszen az nem az időhöz tartozik, ha­nem Istenhez, akinél nincs idő. Nekünk van csak idő, mi vagyunk ezzel elfoglalva, mérjük és érzékeljük, mert térben és időben élünk. De ami­kor meghalunk, kilépünk a térből és az időből - nemcsak az anyagból -, és egy másik dimenzióba kerülünk. Is­ten országában nincs idő. Nekünk né­hány évtized adatik e testben, de a történelem folytatódik a földön. Jézus Krisztus születésével, kétezer évvel ezelőtt új világkorszakot vártak az emberek. Valaminek a végét és egy új­nak a kezdetét. Amikor Jézus elkezdte a munkáját, tanítványai úgy gondolták, itt a messiási kor, a Messiás mindent helyreállít, átveszi az uralmat, az elve­szett étlen tér vissza. És nemcsak hogy nem így történt, hanem Jézus meghalt, feltámadt, azután mennybe vitetett. Akkor úgy hitték, hogy hamarosan visszajön, és elkezdődik a várva várt messiási idő, vagy eljön a világ vége. Na­gyon közelinek vélték Jézus hívei ezt, Pál leveleiben nyomon lehet követni. Az első keresztyének legnagyobb traumája és egyben fordulata az volt, hogy nem jött vissza Jézus. Ezt a való­ságot kellett elfogadni és túlélni. Óriá­si átértékelődés történt azzal, hogy Pál az idők vége helyett az idők teljességé­nek nevezi Jézus megszületését. a (Folytatjuk) Az Ige mellett JANUÁR 2. VASÁRNAP (24) . .te jelöld ki..(ApCsel 1,15-26) Ma késő este ve­zettem hazafelé. Ahogy suhant az autó, egyszerre sűrű köd támadt, ezért igyekeztem a fényszóró által megvillantott fe­lezővonalakhoz igazodni. De sokat jelent ilyenkor ez a fix igazodási pont, amelyről bizonnyal tudom, ha hűségesen követem vezetését, haza fogok találni! Ezen kijelentése ilyen biztos igazodási pont, zsinórmérték, vezet az egyetlen jár­ható úton, hazafelé. A megszentelődés éppen ez: a Jézus Krisztussal való kegyelmes találkozás után az újjászületett ember tudatosan igyekszik igazodni ahhoz a rendhez, amelyről tudja, hogy jó, hiszen ez az élő Eten rendje, aki mindeneket tud, és csak jót akar nekünk is. Érvényes a ka­tonás parancs: igazodj! Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet tévedni, elvéteni az irányt. A legnehezebb: egy adott hely­zetben megérteni Eten akaratát. Igazodni sem könnyű, de az élet sűrűjében az isteni zsinórmértéket felfedezni még nehezebb. Mátyás az Úr akarata szerinti választás volt, vagy az Úr Pál apostolt rendelte el erre a feladatra? Soha nem le­hetünk elbizakodottak, hogy tökéletesen ismerjük az Éten akaratát, de Igéje világosságában folyamatosan könyörög­hetünk az egyetlen igazodási pont minél tökéletesebb fel­ragyogásáért. Ez a könyörgés hangzik el az apostolok ajkán, és ez a hívő ember naponkénti imatémája is. 3Mózes 2 191. dicséret JANUÁR 3. HÉTFŐ (3) „...valami lángnyelvek...” (ApCsel 2,1-13) Lukács azt próbálja kifejezni, ami emberi szavakkal alig, in­kább képekben adható vissza. Az eredeti görög szöveg­ben szerepel a „mintegy”, „mintha” kifejezés („hősei”). Ott van ez a szócska a szél, a tűz és a galamb előtt, mintha szél fújt volna, mintha tüzes nyelvek jelentek volna meg, lobogó lángok, mintha galambszárny su­hogna. Magyarul is mondjuk, hogy „tűzbe jött” vala­ki, kipirul, átalakul, valami emberen túli történik vele. Ugyanakkor hangsúlyozni kell: ha a Lélek által lángol valaki, az egészen más, mint amikor emberi indulatai vagy más okok és erők tüzelik fel az illetőt. A Szentlé­lek tüze melegít, úgy lobog, hogy nem perzsel, de el­hamvad általa minden szemét, miközben az emberi in­dulat tüze elégeti, kiégeti, halálosan elfárasztja nemcsak a tüzelő embert, hanem a körülötte élőket is. A Lélek tüze az átütően szent józanságban valóságos. 3 Mózes 3 283. dicséret JANUÁR 4. KEDD (23) „...azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegez­tétek és megöltétek.” (ApCsel 2,14-36) Nehéz ige, ezért a magyarázat is nehéz lesz. Ez most tanítás, nem áhítat. A Bibliának sajátos szerkezete van. Egyszer felmutatja mindennek a végső (metafizikai) okát, azaz Eten látószö­géből szemléli az eseményeket, másszor azonban nem megy el egészen Etenig, hanem megáll az embernél, és az ember szempontjából értékeli a dolgokat (causa secunda). Az első a theocentrikus, metafizikai látásmód, a második az antropocentrikus vagy etikai látásmód. Vannak olyan igehelyek, ahol a kettő együtt áll előttünk. Ilyen a fent ki­emelt ige is, de tudunk még hasonlókat (ApCsel 4,27-28; Lk 22,22). Isten akarata tehát kétféle formában jelentke­zik előttünk: egy titkos és egy kinyilatkoztatott formában (voluntas arcana et revelata). A Szentírás értelmezésének zavarai abból erednek, hogy a kettőt állandóan összeke­verjük. Ezért hangsúlyozta Kálvin, hogy a Szentírás csak a maga egységében, azaz organikusan értelmezhető. Min­den hívő ember kaphat áldott üzenetet az Igéből, ez a Szentlélek ajándéka, de a Szentírást értelmezni csak szak­értelemmel lehet helyesen, ami persze nem jelenti azt, hogy az üzenet is szakértelem által adatik, mert ez felülről való csoda! Ezért fontos, hogy az igehirdető Szentlélektől vezérelt szakembere legyen Eten Igéjének. 3 Mózes 4 285. dicséret JANUÁR 5. SZERDA (37) „...mintha szíven találták volna őket...” (ApCsel 2,37-47) Ez a Szentlélek munkája! Isten szíven csap, Igéje nekem jön, nem hagy békén, elér, kiveri a pótsze­reket a kezünkből. Ettől kezdve nem közömbös szá­momra az Isten ügye, sőt a legfontosabb ez lesz, mert minden átértékelődik. Olyan ez, mint amikor a fogor­vos ideget ér: amíg nem fáj, az ő dolga, ő ért a fogakhoz, de amint felszisszenek, már az én ügyem is, hogy a fog­orvos mit és hogyan csinál. Fájdalmakon keresztül, de el­ér az Úr, hogy újjászüljön, valóságos örömre hangoljon, és szerető emberi közösségbe tagoljon, akik az úton jár­nak, nemcsak örökké keresnek és tévelyegnek. 3 Mózes 5,1-13 20. zsoltár JANUÁR 6. CSÜTÖRTÖK (6) „...a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” (ApCsel 3,1-10) Egy kórházi látogatásom során fültanúja voltam az alábbi történésnek. A súlyos betegek kórtermében paravánnal választják el egymástól a hal­doklókat. Az egyik ilyen paraván mögül egy idősebb né­nike keserves kiáltozása, könyörgése hallatszott ki a fo­lyosóra: „Jaj, Istenem, segíts meg, Krisztusom, végy ma­gadhoz!” Két nővér ezt hallva egymásra nevetett: „Na, azt várhatod, vagy akkor tegyen tisztába az Isten!” Siet­tem tovább abba a kórterembe, ahová tartottam, de va­lami megfoghatatlanul mély szomorúság telepedett a szívemre. Ennyi maradt világunkban a Szent Eten nevé­ből? Helyette itt­ van az arany és az ezüst (6). Sőt, egyes közösségek Etent és a pénzt zavartalan egységben látják, és így teológiailag is igazolják aranyukat és ezüstjüket. Kifordult világ! Van ereje az ő nevének? Erős az Isten, Uraknak Ura? Tapasztaljuk ezt az erőt? Ne feledjük, az ő ereje erőtlenségben mutatkozik meg, és nem úgy, ahogy azt mi várnánk! (2Kor 12,9) 3 Mózes 5,14-26 ^ 141. zsoltár JANUÁR 7. PÉNTEK (20) „...felüdülés ideje...” (ApCsel 3,11-26) Legalább egy hete beteg vagyok, de nem lehet megállni, mert renge­teg a feladat, ma azonban ilyen állapotban nagyon nehéz volt megélni minden percet. Valljuk meg őszintén, vágyunk a felüdülésre, mert testünk-lelkünk ezernyi módon fáj, fá­rad, kopik, avul. Felüdülünk egy időre, ha az Úrral vagyunk, de ez a felüdülés akkor lesz teljes, ha nemcsak az Úrral, ha­nem az Úrnál leszünk, mert ez sokkal inkább jobb min­dennél (Fi­ 1,23). Csodálatos ígéret, hogy ez a felüdülés minden tekintetben konkrét valóság, ezért adatik nekünk a test feltámadása (megdicsőült test, de test!), és egy új élet­tér, melyben igazság lakozik (Jel 21,1). Hitben járunk, míg az Úr újjá nem teremti a mindenséget (21). Bizonnyal jó lesz! Ennek bizonyossága által most is, itt is üdítően jó. 3 Mózes 6 486. dicséret JANUÁR 8. SZOMBAT (12) „...nincsen üdvösség senki másban...” (ApCsel 4,1-22) Az első keresztyéneket betöltötte Isten Lelke és az a bizonyosság, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Ebből következett a bátor és világos hitval­lás, amit nem tehettek, hogy ne mondjanak tovább (20). Nincs ebben semmi kizárólagosság, semmi bán­tó és kirekesztő, egyszerűen ez a bizonyosság természe­te, felismeri és megvallja a Jézus Krisztusban kijelentett igazságot. Bizony mi, mai keresztyének, kiköpni való langymeleg víz vagyunk! (Jel 3,16) 3 Mózes 7,1-21 200. dicsére STEINBACH JÓZSEF Jézus nemzetségkönyve » Olvasandó: Mtl.1917 Napjainkban, amikor valami miatt igazolnunk kell magunkat, előhúz­zuk a személyi igazolványunkat, amiben benne van, mikor szület­tünk, ki az édesanyánk - máris iga­zolta az ember, hogy kicsoda. Ré­gen nem volt ilyen papiros, viszont az emberek tudták, legalább tíz nemzedékre visszamenően, hogy honnan származnak, és ezzel a nem­zetségtáblával igazolták magukat. Máté Jézus Krisztus származását egészen Ábrahámig visszanyúlóan követi. Igazolja, hogy Jézus milyen ősi nemzetségből származik. Nem­zetségtáblája alig elképzelhető táv­latokba nyúlik vissza: tizennégy nemzetség Ábrahámtól Dávidig, újra tizennégy Dávidtól a babiloni fogságig és újra tizennégy a babilo­ni fogságtól Jézus Krisztusig. De kik voltak azok, akikre ez az életfa, mint kezdetre visszamutat? Ábrahám volt az az ember, aki elő­ször hitt Istennek: odahagyta a la­kóhelyét, a várost, bízott Isten ígé­retében és vezetésében. Dávid pe­dig olyan király volt, aki úgy volt királya az ószövetségi népnek, hogy tulajdonképpen Isten volt a király, azt tette és azt mondta, amit az élő Isten akart, hogy cseleked­jen. Ábrahám a hívők atyja, az élő hit teljesedett be rajta: hitte, hogy gyermekei lesznek. Dávidnak pe­dig Isten olyan ígéretet adott, hogy királyságának nem lesz vége. A nemzetségtáblázatban mellet­tük mindenféle népség megtalálha­tó, nemcsak jók, hanem rosszak is. És vannak olyanok is, akiket legszí­vesebben kihagynánk a felsorolás­ból, ha a mi családfánkról lenne szó. Mindebből azt látjuk, hogy nem esetleges Jézus születése, hanem Eten mindezt eltervezte. Háromszor ti­zennégy nemzetség, mire előáll min­den feltétel, hogy a világ Megváltója megszülessék, az utak elkészüljenek és ne akadjon meg a Jézusról szóló bizonyságtétel, hanem jusson el minden néphez, nyelvre, bőrszínre vagy felekezetre való tekintet nélkül. Micsoda nagyszerű dolog, hogy Isten ilyen gonddal tervezte és szervezte meg egyszülött Fia elkül­dését! Ez arra indít minket, hogy mi is jól tervezzük el az életünket! Annál is inkább, hogy a magunk számára csak évtizedekről beszél­hetünk és nincs időnk a késleke­désre. Isten azt akarja, hogy ebben az időben ne legyenek üresjáratok, hanem Isten akaratát igyekezzünk megtalálni. Ne csak azt tegyük, ami nekünk kedves, hanem első­sorban azt, ami Istennek fontos: hogy megismerjük az ő elküldését, mert aki jön, az a világ királya. SÁNDOR ENDRE t­MMIJE Imádkozzunk______ Szeretlek, Uram! Szeretlek, Uram. Kiáltanám, hogy mindenki hallja. Magyaráznám, hogy mindenki értse. Bizonygat­nám, hogy mindenki higgye. De csak üresen szólnak a szavak a számból. Szeretlek, Uram. Elsuttognám, hogy mindig tudjad. Szívembe ír­nám, hogy mindig lássad. Emle­getném, hogy el ne felejtsed. De csak üresen élek egy bizonytalan jövőt. Szeretlek, Uram! Bár tudnám ezt lelkesen kiáltani, egyszerűen ma­gyarázni és hitelesen bizonygatni! Szeretlek, Uram! Bár tudnám ezt őszintén suttogni, mélyen a szí­vembe írni és szüntelen emlegetni, hogy üres életem veled lehessen csordultig tele! Ámen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN Kelj fel és járj! Az apostolok Jézushoz hasonlóan cso­dákat tettek, ezek közül a legnagyob­bak a gyógyítások voltak. Az akkori orvostudomány sokkal kevesebbet tu­dott az emberi szervezet működéséről, a betegségek okairól és azok gyógyítá­sáról. Használtak nagyon sok olyan gyógymódot, amelyek a megfigyelésen, tapasztalaton alapultak, ezt nevezzük ma sokszor természetgyógyászatnak. A veleszületett, örökölt betegségekkel azonban nem sokat tudtak kezdeni. Az ókorban a pogány népek kö­zött nagyon sok csecsemőt kitettek és a sorsára hagytak. Általános volt az a gyakorlat, hogy a bába vagy az apa megnézte a gyermeket, és ha úgy ítél­te meg, hogy nem életképes, torzszü­lött vagy valami olyan fogyatékossága van, ami miatt szabad emberként nem lehet jó katona, rabszolgaként nem lehet majd jó munkaerő, akkor nem nevelték fel. Spártában szokás volt, hogy az ilyen gyermekeket a Tai­­getosz nevű hegyről letaszították és elpusztultak. A szegény emberek sok­szor azért tették ki a gyermekeiket, mert nem volt módjuk felnevelni őket. Sok ókori irodalmi emlék vagy monda szót kitett és valami csoda folytán mégis megtalált és felnevelt gyermekekről. Róma városát a ha­gyomány szerint egy ilyen kitett és egy anyafarkas által felnevelt testvér­pár, Romulus és Remus alapította. Az Ószövetség tanítása a zsidók szá­mára egyértelműen tiltotta ezt az eljá­rást. A Ne ölj! parancsolata ezt is magá­ban foglalta. Nem volt szabad az élet­­képtelen magzatot sem megölni, sem a gyermekeket feláldozni, mint ahogy az a környező pogányok között szokás­ban volt. Tudunk arról, hogy a Krisz­tus születése előtti évszázadokban a ki­üresedett sokistenhittől és az ezzel járó erkölcsi hanyatlástól megcsömörlött emberek közül sokan vonzódtak a zsi­dók vallásához. Vonzó volt számukra a zsidók tiszta családi élete, a gyermekek felnevelése. Ez persze azt is jelentette, hogy a zsidók között sokkal több volt a születésétől fogva beteg. Jézushoz is ezért vittek oda annyi súlyos beteget, születésük óta sántákat, vakokat. Az ilyen fogyatékosok nem vehet­tek részt a jeruzsálemi templomi is­tentiszteleten sem, hiszen tisztátala­noknak számítottak. Sokuk számára ez talán még nagyobb terhet jelen­tett, mint maga a betegség. Amikor Péter apostol a „názáreti Jézus Krisz­tus nevében” (ApCsel 3,6) meggyó­gyította a születése óta sánta embert, annak első útja a templomba veze­tett. Nemcsak a teste gyógyult meg, hanem a lelke és a hite is! «

Next