Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)
2012-01-01 / 1. szám
% FORMÁTUM IM Jogi konferencia a Károlin Második alkalommal rendezett a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Kara büntetőjog-történeti konferenciát. A december 15-i előadások az ókori római, az ókeresztyén és a magyar bünetőjog egy-egy részletét mutatták be. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületében megtartott tudományos ülésen adták át a Bocskai István Szakkollégium díját is Nótári Tamás docensnek. „Téves felfogás, hogy a római büntetőjog nem kapcsolódik a mai jogrendszerhez” - mondta köszöntőjében Zlinszky János professzor. A volt alkotmánybíró szerint éppen ellenkező a helyzet, a római büntetőjog jogrendszerünk egyik jelentős pillére, és fontos, hogy ezeket az alapokat feltárják. Antalóczy Péter, a KRE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja nyitotta meg az ülést. Elmondta, hogy a 2005-ben megrendezett konferencia hagyományait szeretnék folytatni, és erősíteni kívánják a különböző egyetemek jogi karainak együttműködését. Mielőtt megkezdődtek volna az előadások, Antalóczy Péter bejelentette: a Károli jogi karán működő Bocskai István Szakkollégium Nótári Tamásnak ítélte oda a 2011-es év tanára díjat. A méltatott római és középkori jogot, antik retorikát tanít a Károlin. A délelőtti szekció előadásai a római és a középkori egyetemes jogtörténethez kapcsolódtak. Molnár Imre szegedi professzor emeritus az ókori Róma büntetőeljárási jogának rendjét mutatta be, részletesen ismertette az esküdtszék, a védő, a vádlóhivatal és a hivatalnoki bíráskodás kialakulását. Utána Pókecz Kovács Attila, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője a néphez való fellebbezés kérdéséről beszélt a Kr. e. első századi Babirius-per kapcsán. Péter Orsolya, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője az ókori római nők és a bűnözés témakörében adott elő, a mérgezési perekre tért ki részletesen. Kollégája, Sáry Pál a keresztyénségnek a római börtönökre gyakorolt hatásairól beszélt, és vázolta, hogyan alakult ki a börtönbüntetés a keresztyén császárok által alkalmazott kolostorba zárás szankciójából. Nótári Tamás a középkori bajor törvénykezésben megjelenő vargus fogalmát járta körül. A sírrablóra kiszabott büntetésre alkalmazták ezt a szót a korabeli iratokban. A díjazott a szó eredetét kutatta bibliai szövegekben, latin és germán nyelvemlékekben. Délután a magyar jogtörténetben mélyedtek el az előadók és a hallgatóság. Mezey Barna, az ELTE rektora a reformkori magyar tömlöcökről és dologházakról beszélt, Balogh Elemér alkotmánybíró a dogmatika megjelenését mutatta ki az újkori magyar büntetőjogban. Blaskó Béla, a Károli tanára arról tartott előadást, milyen szerepe volt az erőszaknak a jogelvek, normák és intézmények alakulásában a népvándorlás és hódítás korában. A szintén károlis Deres Petronella az ittas állapot büntetőjogi megítélését, Tóth Zoltán a halálbüntetés szabályainak változásait, míg Mázi András a bűnügyi fényképezés kezdeteit mutatta be. FEKE CYÖRCY - WWW.REFORMATUS.HU Az egyetemi hallgatókat különösen érdekelték az előadások Múlt és jövő A múlt és a jövő a folyó időben értelmezhető. Merthogy az idő, amelynek különböző szakaszaiba belelépünk, nem múlik, hanem folyik. Ez a filozófiai alapgondolat mozgatta a görög bölcset, aki szerint senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. A keresztyén világkép teleologikus: ahogyan a nagy egésznek van egy célja, úgy az életnek, mint az egészben lévő teljességet hordozó részlegesnek is célja van, nevezetesen a beteljesülés az Istenben, más szóval üdvösség. A múlt ebben nem kiiktatható, hanem viszonyítási alapként szolgál. Az előttünk lévő idő nem a mögöttünk lévő idő. Ugyanis aki előtt a múlt van, az háttal áll a jövendőnek, azaz visszanéz. Fogalmi megközelítésben csak e két látás lehetséges, mivel a kettő közötti jelen a pillanat. Pillanatok sorozata lesz jelenné, amit gyorsan múlttá tesz a folyamatosság. Ezzel viaskodnak Keresztelő János tanítványai (Jn 3,22- 30), akik úgy érzik, hogy valaki más, nevezetesen Jézus „belelépett ugyanabba a folyóba”. Merthogy ők hirdetik Isten országát, és valami különlegeset tesznek, de megjelent valaki, akihez mennek az emberek, sőt mindenki hozzá megy. A múlt nem ez volt: a múlt az ígéretek halmazából állt össze, hogy közel az Isten országa. És ezt mindenki lefordította a maga nyelvére, várták sorsuk jobbra fordulását, a nagy megváltási ígéret beteljesedését, és keserű tapasztalattá gyűlt össze e rövid idő alatt, hogy látszólag nem változott semmi. Nem változott, mert János is beszélt róla, hogy belül kell elkezdődni a változásnak. És mi ennek a lényege? Paradigmaváltás a gondolkodásban, az életvitelben, a viszonyulásban és a hitvallásban. János tanítványai kizárólagosságban gondolkoztak, János nem. Ő nemcsak hirdette, hanem komolyan is vette, hogy valaki hatalmasabb van itt. A Krisztus-jelenlét nem teoretikus feltevés János számára, hanem megélt valóság. Vagyis a jövő elkezdődött az isteni Ige komolyan vételében, ami Krisztusban fog kiteljesedni? Ezért saját életében, tetteiben mindent annyira értékel, amennyire összhangban áll azzal, amiről az Ige is bizonyságot tesz. Ezért János vállal egy, a világtól látványosan elkülönülő életmódot (Mk 1,6), amire nem kötelez másokat, de ő nyilvánvalóvá teszi, hogy számára az elhívás az élet külsőségeire is döntő hatással van. Jézus így mondja később a tanítványainak: szakasszátok el magatokat e romlott nemzetségtől. Jézus jelenlétére János nem osztja tanítványai aggodalmát, sőt benne látja beteljesedni élete küldetését. Nemcsak magából, hanem tanítványaiból is kiszorítja a féltékeny ént, népének jövendőjét nem a rivalizálásban, sem a formális megtérésben, hanem a Krisztus világosságában látja. Mi több, csak a Krisztus mindent betöltő jelenlétében, ahol Isten semmihez sem hasonlítható módon mutatja meg népe iránti szeretetét abban, akiben úgy szerette nemcsak népét, hanem ezt a világot, hogy az egyszülöttet odaadta azokért, akik hisznek benne, hogy senki közülük el ne vesszen, hanem örök életük legyen. Elérkezik a pillanat, a lealacsonyodásé a hitvallásban, az énnek alá kell szállani, hogy ő, Isten Fia látszódjon igazán. János tanítványai egy Krisztus nélküli megváltásban hisznek, ezért félelmetes nekik a „rivális” megjelenése. János nem fél. Vannak kérdései, de semmi nem tántorítja el küldetésének harcától. * Az új esztendő ezekkel a jánosi paradigmákkal nemcsak a gazdasági krízisben vergődő világot szembesíti, hanem az egyházat, a keresztyéneket is. Csak az utóbbi két évtized történelmi tapasztalata elég anyagot hordott össze, hogy komolyabban elgondolkodjunk: lehet-e hinni a Krisztus nélküli megváltásban? A féltékenység rivalizálása előbbre visz-e? Radikális életstílus nélkül van-e változás ? Isten radikális itt és most jelenléte nélkül van-e hiteles keresztyénség? JAKAB BÁLINT MIHÁLY 2012.januári. Református szemmel Nagyító alatt FEKETE ÁGNES Isten ideje életünkben „Jézus pedig így szólt hozzájuk: »Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.« ”(Jn7 ,6) Jézust testvérei unszolják, hogy menjen el Jeruzsálembe a sátoros ünnepre. Jézus ebből a helyzetből is valami többet üzen, mintsem egy egyszerű elutasítást, ahogyan mi szoktunk egymással beszélni: „Nem megyek. Ne erőszakoskodjatok! Hagyjátok, hadd tegyem a dolgomat!” Ő inkább így válaszol nekik egy másik fordítás szerint: „Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. ” Ebből az egyszerű helyzetből egy kemény tanítás született, amely szól nekünk is, akik 2012 küszöbén állunk. A fogyasztói világban harapdáljuk az időt. A perceket, pillanatokat nagy kincsnek tartjuk, mert valami megmagyarázhatatlan motor hajt bennünket. Csak horizontális síkokat látunk, és valóban mindig megfelelő az idő. Még az egyházi létezés is egy ilyen hajsza a jótettekre, a szolgálatra, minél több embert elérni, minél jobban tenni a dolgunkat, szaladni, hogy eredményesebbek legyünk. Persze távol álljon tőlem, hogy ne kívánjam a fejlődést és az előremenetelt. De ez a jézusi mondat mégis megkérdezi tőlünk: Látunk-e minősített időket? Tudunk-e várni? Van-e bölcsességünk megkülönböztetni megfelelő időt a nem megfelelőtől? Nem könnyű kérdések ezek, mindannyian naponta megbukunk az idő próbáin. Mégis érdemes végiggondolnunk a 2012-es esztendőt ebből a szempontból, mire adott Isten időt nekünk. Melyik az a világ, amelyet segítenünk kell felnőni, hogy gondozzuk, és ne emésszük ezt az évet? A szétszóródás talán az egyik legnagyobb kísértése korunk „jó” embereinek. Ha mindenre van időnk, ha mindig minden jöhet - ahogyan mondani szokták -, akkor kenyér helyett felhígult levest tudunk csak nyújtani egymásnak. Ez az év talán arra is esély lehet, hogy a dolgok mélyére hatoljunk. Hogy ne az ünnepre menjünk Jézus testvéreivel, hanem maradjunk otthon vele, a mesterrel, az Úrral. Tudom, nehéz ezt a szót meghallani egy olyan világban, ahol mindenki ezt sutyorogja: menni, menni, indulj, tied a világ! Ahol nem ünneplik azokat a hősöket, akik otthon élnek nagyon küzdelmes és nemes életet. Ismert regény az És köntösömre sorsot vetettek... Ebben szerepel egy lány, akinek ugyanúgy, mint sok más betegnek, elmondta Jézus: „Ne szólj senkinek arról, amit veled tettem!" És a lány megtartotta Jézus kérését, mindenki csak a mosolyát, megváltozott életét látta, de sosem tudták meg, mi történt akkor, amikor Jézussal találkozott. Az idő nem volt kész arra, hogy szavakkal mondja el Jézus üzenetét. Nyilván van idő, amikor erre is készeknek kell lennünk. Érdemes azonban meghallani Jézusnak ezt a kemény tanítását: „Az én időm még nem jött el, de a ti időtök mindig készen van. "Adja Isten, hogy meglássuk, megértsük és megérezzük, mire adott Isten időt életünkben! « Felkínált kegyelem mindenkinek » Olvasandó: Tit 2,11-14 Az év kezdete ismétlődő lehetőség a számunkra, hogy átvizsgáljuk a dolgainkat, tárgyainkat, mert vannak számunkra értékes, megőrzendő dolgok, és vannak értéküket veszített tárgyak, amelyeket mint lomokat kitehetünk az utcára. Vannak azonban a tárgyi értékeink mellett belső, lelki, szellemi vagy eszmei értékeink is. Ezeket is időről időre ugyanúgy át kell vizsgálnunk, mint a körülöttünk lévő tárgyakat. Önvizsgálatot kell tartanunk. Ehhez pedig adott a mi teremtő Istenünk egy biztos zsinórmértéket, a Szentírást, amelyből megtudhatjuk, hogy Isten jónak teremtett mindent, bennünket, embereket is. De mi képesek voltunk mindent elrontani, mert nem igazodtunk a zsinórmértékhez, Isten parancsaihoz, sőt elbújtunk előle, hátat fordítottunk neki. Ez nemcsak az első emberpárral történt meg, hanem velünk is már sokszor. Isten helyére bálványok kerültek. A hazugság atyjának, a Sátánnak csapdájába estünk. Engedetlenségünk miatt megromlott kapcsolatunk az Istennel és az emberekkel. Káros emberi eszmék hatása alá kerültünk, amelyek deformálták életünket, gondolkodásunkat és kapcsolatainkat. Ezek miatt mindnyájan megromlottunk és a környezetünket is elrontottuk. Haszontalanokká és elvetésre méltókká lettünk. Bizony rádöbbenhetünk: megváltásra, kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. De örömhír számunkra a mi Teremtőnk újra nekünk szóló kijelentése: Jézus Krisztusban megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek! Isten így akar segíteni mindenkinek, nekünk, becsapottaknak, félrevezetetteknek, mert nem nyugodott bele, hogy sokan hátat fordítottak neki. Arra tanít minket, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget, azt az eszmét, amely a 19. században mint kísértet járta be Európát, sőt az egész világot. Tagadjuk meg azt az eszmét, amelyhez szorosan kapcsolódott az ateizmus, az istentagadás is! Ez az eszme már sok helyen és sokak életében a történelem szemétdombjára került. A hitetlenség nem pozitív érték, sőt haszontalan, értéktelen dolog, amitől meg kell szabadulnunk, ki kell vetni ezt a szívünkből. Lomtalanítani kell a szívünkben is, mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Mi nem magunknak élünk, mindnyájunknak meg kell jelenni Isten előtt. De ez csak a Jézus Krisztusban megvalósult és elfogadott kegyelem által lehet boldog találkozás Istennel az ő dicsőségében. A hit nem mítosz, hanem örök életre megtartó isteni ajándék, az Úr szeretetének jelenléte. Albert Einstein még egyetemista volt, amikor professzora a minden létező dolgok teremtéséről kérdezte egyik diáktársát. A tanár azt állította, hogy a rosszat is Isten teremtette, mert létezik. A diák nem tudott mit mondani erre, és a tanár bizonyítottnak jelentette ki, hogy a vallásos hit csak egy mítosz. De Einstein akkor egy kérdést tett fel tisztelettel a professzorának: Létezik-e a hideg, a sötétség és a rossz? Bebizonyította, hogy a hideg nem létezik, mert az a meleg hiánya, a sötétség sem létezik, mert az meg a fény hiánya, és a rossz sem létezik, mert az az Isten, a szeretet, az emberség és a hit hiánya az emberek szívében. A szeretet és a hit olyanok, mint a fény és a meleg mérhetők, mégpedig a hitből fakadó jócselekedetekben. A felkínált kegyelem által mindnyájunk életében jelen lehet Isten, a szeretet és a hit. Valóban örömhír ez mindnyájunknak. Adjunk hálát ezért Istenünknek! NAGY GYULA (CSÖMÖR)