Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)

2017-01-08 / 2. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. január 8. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Mint a szép híres „Kitérő jelentkezett nálam. (..)A val­­lástani anyagból semmire sem emlé­kezett, de aztán szinte felderülő kép­pel azt mondja, hogy két énekre em­lékszik (...), az egyikben valami »szarvasos történet« van, a másik meg valami »»pásztorról«szól. Íme: egy szegény kétkezi ember, aki korán árvaságra jutott, hányó­dott, jobbára szórványokban nevel­kedett, nem konfirmálkozott, és az úri szent vacsorával nem élt, de ami­kor házasodott, nem adott reverzá­­list, és később a lelki gondozatlanság meg a kenyér kényszere mégis elvitte: ez az ember nem emlékezik másra, csak a huszonharmadik és a negy­venkettedik zsoltárra, de azokra em­lékezik, és azok végig fogják kísérni egész­­sanyarú életén...’ (Csomasz Tóth Kálmán: A tanult leckét elfe­lejti a felnőtt, az ének emléke elkí­séri a sírig. Megjelent a Református Jövő (1943) 42. számában.) Évszázadok óta emblematikus zsoltárunk a Mint a szép híres pa­takra kezdetű. Már gyermekkorban megtanuljuk, sokan akkor, amikor édesanyánk esténként ezt énekli el­­alváshoz. Vagy ha nem édesanyánk­tól, a nagymamától biztosan halljuk. Ha az élet elsodor a templomtól, csa­ládtól, akkor valamely családtag te­metésén találkozunk vele újra. Ősidők óta ez a zsoltár a keresz­tyén élet kezdetének és végének zsol­tára. A keresztyén élet kezdetét a ke­­resztség jelentette. Az ókeresztyén korban - és még az egyházatyák ide­jében - húsvét éjszakáján keresztel­ték meg a katekumenátusban felké­szített felnőtteket. Amikor a megke­­resztelendők a néppel együtt a temp­lomból a keresztelőkápolnához vagy a keresztkúthoz vonultak, akkor a baptisteriumhoz érve énekelték a 42. zsoltárt. A lobogó húsvéti gyertya úgy vezette őket, mint ahogy egy­kor a felhő vezette a pusztában a vándorló zsidókat. A gyertya mö­gött jöttek énekelve a boldog, üd­vöt szomjazó megkeresztelendők: „Mint a szarvas kívánkozik a folyó­vizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez, mikor me­hetek el és jelenhetek meg Isten előtti” A zsoltárt a temetési liturgia is kezdettől fogva használja. A halott mellett töltött virrasztásban is meg­szólalt verses, énekelt zsoltárparafrá­zisként. A 16. századi reformátori énekköltés is készített belőle verses, strófikus énekeket, de a genfi zsol­tárváltozat mindmáig a legnépsze­rűbb és a legismertebb énekelt vál­tozat. A halottas virrasztóban nem­csak a reformátusok, hanem minden felekezet használta. A 42. zsoltárt továbbadni, gyer­mekeinknek megtanítani jó befek­tetés. Ahogy évszázadokon át kere­tezte a keresztyén létet a zsoltár, úgy ma is elkísérheti életünket a „szarvasos” ének. PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT JANUÁR 8. VASÁRNAP (9) „A testvéri szeretetről...” (IThessz 4, 9-12) A szent élet három lényegi területét emeli ki az apostol: a házasság, a szeretet és a szorgalmasan dolgos élet fon­tosságát. Most a második területről szólunk részlete­sebben. A görögség ismerte az igazságot, de nem tudott szeretni. Gyakori probléma ez: irgalmatlanná leszünk az igazság nevében. Persze miféle igazság nevében ? Egy­féle szeretet létezik: Isten szeretete, amely Jézus Krisz­tusban mindent elfedezett, mindent eltűrt, mindent remélt (1kor 13), éreztünk. Ez felfoghatatlan, határ­talan, képtelen szeretet - valójában az egyetlen meg­oldás. Isten ebben a krisztusi, megváltó szeretetben mu­tatta meg igazságát, az egyetlen létező igazságot. Ez a szeretet először a testvérek közösségében lesz valósággá, amelyben aztán folyamatosan gyarapodnunk kell. Ez a gyarapodó szeretet mások felé is tevékeny, noha koc­kázata hatalmas (9-10). Zsoltárok 40 - 40. zsoltár JANUÁR 9. HÉTFŐ (18) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igék­kel!” (IThessz 4,13-18) Az első keresztyének még az ő életükben várták Jézus Krisztus visszajövetelét, pedig ő kijelentette, hogy a napot és az órát senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni (Mt 25,13). A hűtlen­ségből fakadó félreértéseket hiábavaló kérdések és okos­kodások követik, amelyek elterelik figyelmünket a lé­nyegről. Így merült fel akkor is az aggodalmaskodó kér­dés: mi lesz azokkal a hívőkkel, akik Jézus Krisztus vis­­­szajövetele előtt meghaltak? Nem kell aggódni, az Úr őket is magához veszi, sőt, velük kezdi, aztán jönnek a többiek (15-17). Nem lehetünk ugyan tudatlanok a hitben, hiszen a hit ismeret is, de ennek a tudásnak a kijelentés által meghúzott határai vannak (13). A lényeg az, hogy akik Jézus Krisztusban vannak, azok nem szo­­morkodnak a hitben elhunytak miatt. Reménységünk van, mert ahogyan Isten az ő egyszülött Fiát előhozta a halálból, úgy minket is előhoz onnan (13-14). Végső reménységünk, hogy azzal az Úrral leszünk, aki már most velünk van. Nincs ennél nagyobb vigasztalás (18). Zsoltárok 41 - 41. zsoltár JANUÁR 10. KEDD (1) „Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek..(IThessz 5,1 -11) Az ember mindig megújulást akar itt és most. Megvallása ez annak, hogy soha semmi nem jó. Valóban nem az. Valljuk, tapasz­taljuk, hogy itt minden töredékes, de az emberi erőfe­szítés önmagában elégtelen a valódi megújuláshoz. Éppen ezért hangsúlyozza az apostol, hogy önmagában hiábavaló az emberi várakozás valami jobbra. A feltá­madott Jézus Krisztusban mégis megtapasztalhatjuk azt az újat, ami nagyon is régi: az Isten eredeti gondo­latát rólunk. Őt várjuk, nem valami emberi, önhitt, múlandó megújulást (9). Őbenne bízunk akkor is, ami­kor itt sóhajtozunk (Róm 8,19), de hitben már ezt az örök újat reméljük és éljük. Az Úr Jézus Krisztusba ve­tett hitünk által már a miénk ez az avulhatatlanul új. Zsoltárok 42 42. zsoltár JANUÁR 11.SZERDA (18) „...mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (IThessz 5,12-22) Isten akarata az, hogy a javunkat szolgáló krisztusi jót tartsuk meg, és a go­nosz minden fajtájától tartózkodjunk (22). Minden­kor imádkozzunk! A szüntelen imádság azt jelenti, hogy az Úr színe előtt élünk meg mindent, hálaadás­ban és örömben. Az imádkozó ember mindig felfedezi Isten ajándékait (16-18). Rendezzük emberi viszo­nyainkat! Az elöljáróinkat becsüljük, nem becsmérel­jük, egymást intjük és bátorítjuk, elsősorban pedig min­denkihez türelmesek és jók vagyunk, a krisztusi jó hegyi beszédes mércéje szerint (12-15). Engedjünk a Szent­léleknek! Olyan ez, mint amikor a kisgyermek enged apja szeretetének, amikor megragadja annak feléje nyújtott kezét, hiszen ez a kéz őt védi, óvja, vezeti, erő­síti. Nem minden felénk nyújtott kéz az Atya keze, ahogy nem minden beszéd prófétai szó. A prófétai be­ széd: intés és biztatás, igazság és szeretet egyszerre. Ezért mindent megvizsgálunk, az Atya kezét pedig nem el­lökjük magunktól, hanem megragadjuk (19-22). Zsoltárok 43 - 43. zsoltár JANUÁR 12. CSÜTÖRTÖK (23) „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen...” (IThessz 5,23-28) Az élő Isten a bé­kesség Istene. Az ember pedig - a legnyugodtabbnak tűnő is - időzített bomba. Ketyeg a bomba, aztán újra és újra robban, többnyire befelé, de gyakran kifelé is. Amikor egy egész csapat ember gyűlik össze valamiért, akkor még nagyobbat robbannak, ha pedig népek, akkor a robbanás óriási pusztítást okozhat. Közben gyakran robbanunk befelé is, vagy különböző módo­kon próbáljuk megelőzni, késleltetni a robbanást - de a végső robbanás, a halál senkinél sem maradhat el. Mivel a robbanás mindig pusztít, ezért nincs az a nemes cél, amivel igazolni lehetne bombasztikus békétlensé­günket. A megváltás nem más, mint éppen az, amit a mai igeversünk hangsúlyoz, miszerint maga a békesség Istene szentel meg bennünket teljesen, testünket és lel­künket egyaránt a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ez nem passzív békesség, ahogy azt más világvallások tanítják, hanem aktív békesség, de soha nem romboló, hanem mindig építő. Ez a békesség olyan békesség, amelyen ke­resztül nem a mi pusztító, robbanékony lényünk, hanem maga az Úr cselekszik bennünk és általunk (24). Zsoltárok 44 - 44. zsoltár JANUÁR 13. PÉNTEK (7) „...enyhülést adjon...” (2Thessz 1) Amit akkor az apostol a thesszalonikai testvéreknek írt, az a Szentlélek által ma nekünk szól. Olyanok vagyunk-e mi, az Isten népe, mint akikért hálát lehet adni, akiknek a hite nőt­­tön nő, az egymás iránt való szeretetük gazdagodik, és ez a hit és szeretet minden üldöztetést és nyomorúságot elvisel (3-4)? Olyanok vagyunk-e, mint akikben „gyö­nyörködni” lehet, mint akikkel dicsekedni lehet (4), mert elhívatásunkhoz méltóan megdicsőül bennünk az Úr Jézus Krisztus (11-12)? Hát, nem tudom - ha ez alapján ítél meg minket az igazságos Úr, akkor mi is íté­letre juthatunk (5). Isten azonban úgy igazságos, hogy kegyelmes. Övéi tudják ezt, de soha nem élnek ezzel vissza, ezért Szentlélkének erejével igyekeznek méltóvá lenni az Úr szeretetéhez. Az Úr nem engedi bántani népét, megfizet a gyötrőinknek. De ez arra kötelez min­ket, hogy mi nem gyötrünk senkit, és enyhülésért, ir­galomért, megtérésért könyörgünk ebben a bűntől gyötrődő világban, még ellenségeinkre tekintve is (6- 10). Köszönjük, Urunk, hogy nálad rendeződnek a dol­gok - egyedül te adsz enyhülést, üdvösséget. Adj so­kaknak, adj nekünk is, mert sok minden fáj! Zsoltárok 45 - 45. zsoltár JANUÁR 14. SZOMBAT (8) „És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró...” (2Thessz 2,1-12) A gonosz mindig úgy jelenik meg, hogy valaki istennek képzeli magát (4). A sikerek, a ha­talom nagy kísértés ilyen tekintetben. Egy olimpiai baj­nok nyilatkozta, hogy áldja az Urat, amiért két olimpiai arany között volt egy csúfos kudarca - ez kellett. Isten hatalma Jézus Krisztusban legyőzte a gonoszt (8). Az Úr kegyelme az, hogy nem engedi teljesen szabadjára rom­bolását, bár sok a leplezett gonoszság (3-7). De ami­kor nyíltan határtalanná lesz a gonoszság (8), amikor Isten minden törvényét, életet szolgáló rendjét lábbal ti­­portatja velünk a gonosz - akkor valóban közel van a mi Urunk, tehát legyünk készen. Ahol kiárad a bűn, ott megnövekszik a kegyelem (Róm 5,20). Ekkor az emberi bűn dinamitját leplezetlen, tömeges barbársággal rob­bantja fel a gonosz, bennünk és közöttünk. Egy hét­köznapi, irgalmatlan érdekharc is lehet barbár. Mi Jézus Krisztusba vetett hittel tesszük a dolgunkat, nem talál­gatjuk az időpontokat (1 -2), nem veszünk részt a sátán csalárd hazugságaiban (9-12), hanem bizonyosak va­gyunk az Úr győzelmében és szabadításában (8). Zsoltárok 46 - 46. zsoltár STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! A kegyelem tükre Arcokat látok, amelyeken hamis festékek fénye ragyog, de nem a kegyelem. Fényem nekem sincs, sem igazságom, de hogy segítsek, kegyelmed fényének tükre lehessek. Uram, én arra szívemből vágyom! Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Lélek-oltos Pál apostol egyik legkorábbi írása a thesszalonikaiakhoz írt első levél, amelyben legfőképpen az Úr Jézus Krisztus visszajövetelére váró gyü­lekezetét buzdítja, hogy a földi élet­ben miként éljenek, viselkedjenek, mit cselekedjenek. Elgondolkod­tató tanítás szerepel a záró felszó­lítások között: „A Lelket ne oltsátok­­/..."(IThessz 5,19) A „kioltani” ige az Újszövetség néhány más he­lyén is előfordul. Legelőször a füs­tölgő mécses kioltásáról szóló ószö­vetségi idézetben (Mt 12,20), majd a balga szüzek lámpásainak kialvá­sakor (Mt 25,8). A Mk 9,48-ban arról van szó, hogy a „tűz nem al­szik el”, Pál egyik másik levelében pedig a gonosz minden tüzes nyilá­nak kioltásáról (Ef 6,16) olvasha­tunk. A Zsidókhoz írt levél szerint a hithősök a „tűz erejét oltották ki” (Zsid 11,34). Megfigyelhetjük, hogy mind­egyik esetben a tűz valamilyen for­májának eloltására vonatkozik az apostol által használt ige. A Szentlé­lek egyik jól ismert szimbóluma a tűz. A pünkösdi csodában „valami­lyen lángnyelvek” jelentek meg és szálltak le a házban lévőkre, majd mindannyian „megteltek Szentlélek- Az”(ApCsel 2,3-4). Isten Lelke úgy is működik, mint a tűz, annak min­den összefüggésében és következ­ményével. Ebből a képből kiindulva a Lélek munkájával való szembenál­lás, ellenszegülés, a Lélek ki- vagy el­oltása olyan, mint az evangéliumi ta­nítás szerint a Szentlélek káromlása, ami nem bocsáttatik meg (Mt 12,32; Mk 3,29; Lk 12,10). Pál intése vilá­gos, hiszen például nyelvünkben az „élet kioltása” kifejezés az öléssel egyenértékű jelentést hordoz. A Lé­lekkel kapcsolatos figyelmeztetés után nem véletlenül áll, hogy „a pró­­fétálást ne vessétek meg” (IThessz 5,20), hiszen a prófétálás a Szentlé­lek különleges ajándéka. A keresz­tyén gyülekezet soha nem lehet Lélek-oltó, hanem csak Lélek-váró. PAP FERENC

Next