Regélő, 1833. július-szeptember (1. évfolyam, 27-52. szám)
1833-09-15 / 48. szám
„Igen! úgy tettem, mert mintha az utolsó ítélet minden re'mnjeivel rám rohant volna, midőn a' lángokat lobogni láttam. Én szaladtam,'s a* haldoklónak sikoltása menydörgéskint hangzók fülembe.“ ..Látja tehát, hogy tudom a’környűlállásokat, így beszélte el nekem azokat Fedora megmentője. Kegyed eltávozta után ő az ajtót betöre, ’s Fedorát és Blankát megmentette . Itt szoborkint megmerevedve álla Slorzberg. „Megmentette? megmentette? ’s ez nem álom? ez nem hazugság? ’s ő ezt előttem eltitkolá ? eltitkolá előttem ?“ Ezek voltak indulatjának heves fakadozásai. „Miként bízhattuk volna Fedorát ismét kegyedre Horzberg az ártatlant a’ gyilkos kezére?“ Ekkor a’ földre suté szemeit, és sokáig halgata. Azután ellágyulva ’s nyájasan kérdező: „Ki mentette meg őt ?“ „Sarborn! — mondá anyám. —Ebből is láthatja tehát, milly igazságos vagyok kegyed iránt.“ „Saíborn?“ kérdező ő haikal, ’s a’ sirkövet öleté által hogy öszve ne rogyjék. „Saíborn ? — kérde még egyszer — ’s ő még is ártatlan ?“ „Még is ártatlan, Horzberg! ő mégis ártatlan! én arra megesküdtem.“ ,,’S hol van az a’ Salborn ?“ „Ő Fedorát megmenté. Kegyed engem Fedora halála felől tudósita. Ekkor ő azt hitte, hogy Fedora szabad, é s kezét kérte. Én is pártján valók Slorrberg! mert mit tehettem volna egyebet? csak Fedora nem egyező meg benne, tisztelvén azon köteléket, melly őt férjéhez kapcsolat ’s erre Salborn házunkat elhagyta.“ „Hatalmas Isten! igaz-e, a’ mit hallok? vagy csak hazugság, melly a’ vétket szépítse?“ „Minő bizonyságot kíván Slorzberg?“ „Minőt? — azon egyetlent, melly határoz. Fedora jöjjön hozzánk.“ Itt kételkedve halgata el anyám. „Ebben én nem határozhatok — mondá végre — hanem Fedora. Én neki írni fogok.“ Slorrberg papirost ada anyámnak, ki egyszerűen inogna , hogy ő Hurzbergnek életben létemet felfedezte, ki