Regélő, 1833. július-szeptember (1. évfolyam, 27-52. szám)

1833-09-15 / 48. szám

„Igen! úgy tettem, mert mintha az utolsó ítélet min­den re'mnjeivel rám rohant volna, midőn a' lángokat lobog­ni láttam. Én szaladtam,'s a* haldoklónak sikoltása meny­­dörgéskint hangzók fülembe.“ ..Látja tehát, hogy tudom a’környű­lállásokat, így be­szél­te­ el nekem azokat Fedora megmentője. Kegyed eltávozta után ő az ajtót betöre, ’s Fedorát és Blankát megmentette . Itt szoborkint megmerevedve álla Slorzberg. „Meg­­mentette? megmentette? ’s ez nem álom? ez nem hazugság? ’s ő ezt előttem eltitkolá ? eltitkolá előttem ?“ Ezek vol­tak indulatjának heves fakadozásai. „Miként bízhattuk volna Fedorát ismét kegyedre Horz­­berg­ az ártatlant a’ gyilkos kezére?“ Ekkor a’ földre suté szemeit, és sokáig halgata. Az­után ellágyulva ’s nyájasan kérdező: „Ki mentette meg őt ?“ „Sarborn! — mondá anyám. —Ebből­ is láthatja tehát, milly igazságos vagyok kegyed iránt.“ „Saíborn?“ kérdező ő haikal, ’s a’ sirkövet öleté által hogy öszve ne rogyjék. „Saíborn ? — kérde még egyszer — ’s ő még­ is ártatlan ?“ „Még­ is ártatlan, Horzberg! ő még­is ártatlan! én arra megesküdtem.“ ,,’S hol van az a’ Salborn ?“ „Ő Fedorát megmenté. Kegyed engem Fedora halála felől tudósita. Ekkor ő azt hitte, hogy Fedora szabad, é s kezét kérte. Én­ is pártján valók Slorrberg! mert mit te­hettem volna egyebet? csak Fedora nem egyező­ meg benne, tisztelvén azon köteléket, melly őt férjéhez kapcsolat ’s erre Salborn házunkat elhagyta.“ „Hatalmas Isten! igaz-e, a’ mit hallok? vagy csak ha­zugság, melly a’ vétket szépítse?“ „Minő bizonyságot kíván Slorzberg?“ „Minőt? — azon egyetlent, melly határoz. Fedora jöjjön hozzánk.“ Itt kételkedve halgata­ el anyám. „Ebben én nem ha­tározhatok — mondá végre — hanem Fedora. Én neki írni fogok.“ Slorrberg papirost ada anyámnak, ki egyszerűen inog­na , hogy ő Hurzbergnek életben létemet felfedezte, ki

Next