Regélő, 1838. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1838-06-10 / 46. szám

,Sehogy. — Ha holnap hat órára meg nem kapom pénzemet, magam fogom megkérdezni, a’ márkatárból mennyit fizetnek-le előre.” „„Mielőtt ez megtörténnék, megszűntél élni 4444 — kiáltá Cinelli bőszülten,­­így bandita, nem becsületes ember fizeti­ le adósságát. Tehát, ha holnap hat órára pénzem kezemben nincs , mátkája családjánál fogok tisztelkedni.­ E’ rémitő szavak villanyként járták keresztül az ifjúnak testét; feje lehanyatlott; szemei bezáródtak, ’s ökleit görcsös rángatással szivére nyomná. Ezen elmerültségében úgy látszott, mintha lelke mé­lyében keresne valamit, 's hihetőleg megtalálá a’ keresettet; mert nem sokára ismét nyugodtabb jön, ’s hidegen mondá: „„legyen nyugodt, a’ határzott órára megkapja pénzét.4444 Elhatározóban, de kétségduk­ta kebellel indult útra Cinelli. Is­merte atyját, ismerte ennek konok fukarságát és játék-gyülölségét, mellyet magába zárkozása óta több ízben és olly hathatósággal nyilvánított, mellynek csupa meggondolása is elrettente a’ kétség­be esett ifjút. Apja talán megátkozza, ha a’ borzasztó titkot fel­fedi neki, de még talán, sőt bizonyosan, kedvese családja is utá­lattal utasitandja­ el ! Ez, ’s több illyen gondolat forrott agyában. Más részről attól is félt, hogy Archangeli elárulja, ’s e’ félelem ha­tározatra készteté. Tudjuk már, hogy haza érkezett; azt is tudjuk, mit akar; ha­bozását , hebegését, midőn atyja a’ rettentő vallomást kicsalá belőle, nem akarjuk rajzolni. — Kónyák, szemrehányások, kétségbeesés, fenyegetőzések, végre ellenszegülés ’s átkozódás válták­ fel egymást ajkaikon. „„Gyalázat nevedre atyám ha vonakodol becsületemet meg­menteni!4444 „Gyalázat reád, ki csak becsületed mentéséről gondolkodói, mi­dőn a’ gyermeki szeretet forog koczkán.44 „„Rettenetes, rettenetes, a’ segélyt tőlem elvonni!4144 „Tettednek méltó büntetése.44 „„Atyám, e’ kastélyban kincs van elrejtve; én a’ kincset ke­resni ’s bizonynyal meg is fogom találni; e’ kincs enyim. Én itt őseimnél, én lakomban vagyok.4444 „Fiam­ látom, hogy nevemre érdemes vagy; — én nevetem fenyegetőzéseidet, ’s ha velők fel nem hagysz, megbánandod.44 Ezek voltak az öregnek utósó szavai, ki azon szoba ajtaját, mellyben e’ párbeszéd történt, bezáró, ’s távozók. A’ kétségbeesésnek martalékául esett ifjú felszakitá az ablakot, ’s harmincz lábnyi ma­gasból leszökött; atyja hihetőleg nem hallotta esését, különben visz.

Next