Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1838-10-14 / 82. szám
tam haladni, mert legalább is egy ívnyi levelet reméltem. — De e’ „hegyivár“ — „elveszve“ — és „szabaditás“ szókon kivül egy ige sem volt több megjelelve. Hogy ez tőle volt, egész bizonyossággal gondolhatom, mert emlékversecskémről kívüle senki sem tudott; de hogy e’ jelentő szók sajátképpen mire valók? ez olly fontos kérdés volt, mellyet fájdalom meg nem fejtheték. Mit használt most, hogy a’ nagyságtudományt négy évig tanultam, és a’ vizsgálatot mindig becsülettel álltam ki ? Ezen egyszerű három szón szorgalmasan tanult egész betűszámvetésem megtört. Késő estve feküdtem le, ’s a’ mennyire másnap ágyam ledönczöléséből kivehetőm, nyugtalan álmomnak kelle lenni: természetesen a’ „hegyi vár“, „szabaditás“ ’s a* borzasztó „elveszve“ álmomban bizonyosan nem alsó rendű szerepet játszanak. Már másod nap a mezei lakhoz akartam ; de az okosság hevemen győzelmes jön, ’s elhatározom tökéletes kiépülésemet megvárni. Nyolcz nap múlva egészen meggyógyultam. Egy alkalmas koszperd ’s jól töltött mordálylyal fölkészülve mentem vágyaim czélja felé; mentem, de mi nagy jön bámulatom, mindent mintegy kihalva lelvén. Az ajtók bezárva, az ablakok sűrűn befüiggönyözve valónak. Ezt eleinte a’ marquis cselének gondolám ; de midőn kilőtt mordályom csattanására hasonlag semmi emberi lény nem mutatkozott, a’ boszúság ’s kétség minden nemétől megragadtatva, Melissa meglesése erős eltökélésével , haza mentem. Más nap estve a’ város előtt fekvő fogadót meglátogatom, mellynek ablakából mind a’ kapu mind az országútra láthaték. Várnom nem soká kellet a’ marquis csézája kevés idő jarulva tova zörgött; maga köpenybe burkolva dűlt a’ kocsi szögletébe. Hirtelen fölültem készen álló lovamra, ’s a’ mint lehete, alkalmas távolságban követém a’ sebesen haladó kocsit, melly útját a’ mezei lak helyén a’ bérezek közé irányzó. Tovább egy jó óránál követém erős ügetve, — a kocsizörgés hirtelen megszűnt, ’s az erdő ritkásán keresztül egy régi ’s düledező vár szürke tornyai ’s czinfedele mutatkozának. A’ megjegyzett szó „hegyivár“ előttem egyszerre világos jön, ’s a’ többivel összefüggése tisztán lebege előttem, miből illy következést vonnom ki könnyen lehete: a’ marquis t. i. imádottamat a’ mezei lakból e hegyi várba hozáát, hol elveszve van, ha általam szabaditás nem jövend. Jelen pillanatban valamit kezdeni, nem lelém tanácsosnak, ’s annak kivitelét, mit most nem tehetek, más napra határozom. Lassan lovagoltam haza felé, sóhajaimat nyugoti szél ragadó kereszbl a’ jégen, a’ borús árnyak keblemből elröppentek, ’s a gondolat.