Regélő, 1838. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1838-10-14 / 82. szám

tam haladni, mert legalább is egy ívnyi levelet reméltem. — De e’ „hegyivár“ — „elveszve“ — és „szabaditás“ szókon kivü­l egy ige sem volt több megjelelve. Hogy ez tőle volt, egész bizonyosság­gal gondolhatom, mert emlékversecskémről kívüle senki sem tu­dott; de hogy e’ jelentő szók sajátképpen mire valók? ez olly fon­tos kérdés volt, mellyet fájdalom­ meg nem fejtheték. Mit használt most, hogy a’ nagyságtudományt négy évig tanultam, és a’ vizs­gálatot mindig becsülettel álltam­ ki ? Ezen egyszerű három szón szorgalmasan tanult egész betűszámvetésem megtört. Késő estve feküdtem­ le, ’s a’ mennyire másnap ágyam ledön­­czöléséből kivehetőm, nyugtalan álmomnak kelle lenni: természete­sen a’ „hegyi vár“, „szabaditás“ ’s a* borzasztó „elveszve“ álmom­ban bizonyosan nem alsó rendű szerepet játszanak. Már másod nap a­ mezei lakhoz akartam ; de az okosság heve­men győzelmes jön, ’s elhatározom tökéletes kiépülésemet meg­várni. Nyolcz nap múlva egészen meggyógyultam. Egy alkalmas kosz­­perd ’s jól töltött mordálylyal fölkészülve mentem vágyaim czélja felé; mentem, de mi nagy jön bámulatom, mindent mintegy kihal­va lelvén. Az ajtók bezárva, az ablakok sűrűn befüiggönyözve va­lónak. Ezt eleinte a’ marquis cselének gondolám ; de midőn kilőtt mordályom csattanására hasonlag semmi emberi lény nem mutatko­zott, a’ boszúság ’s kétség minden nemétől megragadtatva, Melis­sa meglesése erős eltökélésével , haza mentem. Más nap estve a’ város előtt fekvő fogadót meglátogatom, mellynek ablakából mind a’ kapu mind az országútra láthaték. Várnom nem soká kelle­t a’ marquis csézája kevés idő jarulva tova zörgött; maga köpenybe burkolva dűlt a’ kocsi szögletébe. Hirtelen fölültem készen álló lo­vamra, ’s a’ mint lehete, alkalmas távolságban követém­ a’ sebesen haladó kocsit, melly útját a’ mezei lak helyén a’ bérezek közé irányzó. Tovább egy jó óránál követém­ erős ügetve, — a kocsizörgés hir­telen megszűnt, ’s az erdő ritkásán keresztül egy régi ’s düledező vár szürke tornyai ’s czinfedele mutatkozának. A’ megjegyzett szó „he­gyivár“ előttem egyszerre világos jön, ’s a’ többivel összefüg­gése tisztán lebege előttem, miből illy következést vonnom­ ki kön­nyen lehete: a’ marquis t. i. imádottamat a’ mezei lakból e­ hegyi várba hozá­át, hol elveszve van, ha általam szabaditás nem jövend. Jelen pillanatban valamit kezdeni, nem lelém tanácsosnak, ’s annak kivitelét, mit most nem tehetek, más napra határozom. Las­san lovagoltam haza felé, sóhajaimat nyugoti szél ragadó keres­zb­­l a’ jégen, a’ borús árnyak keblemből elröppentek, ’s a­ gondolat.

Next