Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-04-22 / 32. szám
közeledett a’ költő meleg szivéhez, sem a’ diplomata lassú véréhez ; minden csak az egyenruhát imádta, ’s róla képzelődött. Ez időben neveztetett egy kadét hadnagygyá. Ő a’ hadnagyoknak azon nagy száma közé tartozott, kiknek atyjok, mint örököseiknek, a’ limitből sok szép borzasztó, nemes életregényt az ős apákról hagya emlékül; melléje tiszta, több százados szenvtelen nevet, nagy szánni hírneves ősöket, kik Moszkva havasaiban fekszenek; ’s mind ezek mellé még — tönköt. Kevés idő folyt le, ’s a’ vig hadnagy a’ tulaj után honja felé repült. Késő estre ért ősei lakhelyére ; a’ hold nehány sugárkát vetett a’ terjedelmes vén úriakra; semmi mozgás; csak az éji őr kopogásai hallatszanak. Először látá a’ hadnagy e’ lakot, hol ősei urkodtak, hol anyja élt, ’s honnan Pétervárra, feléje, annyi szerelem szárnyalt. , Anyám bizonyosan alszik !” — kérde egy cselédet; és e’ hangokban a’ szívnek egy szép pillanata csengett el. — Csak hamar zaj támadt; — világok mozogtak. — „Az urfi!“ — lehetett hallani minden pontról. — ’S látni lehetett egy agg reszketeg nőt éji ruhában kiterjesztett karokkal, e’ szókat mondva: „Jánoskám, édesem!“ — ’s kényezve hullni a’ fiúnak karjai közé. „Jánoska fáradt; Jánoskának pihenni kell; gyorsan , készítsétek a’ szobát a’ kabinet mellett. — Édesem! toll- vagy szőrágyon alszol inkább ? Ah , milly por lepett vagy! hát vacsorára mit eszel ?“ Hijjába mondá ez , hogy nem fáradt, hogy nem alhatnék: az anya nem hiszi, ’s mindenképp’ igyekszik Jánoskát ágyba vinni ; — pedig olly sok év óta nem látta , ’s most olly szakadatlanul reá néz. „Ugye az után soványkodtál igy el ? ... Nekem eszembe sem ötlött volna téged várni!... De egy szót sem írni! ... Holnap születésed napja van édesem!... hiszen te tudtad ezt?... A’ herczeg leányával együtt nálam fog enni. Hiszen emlékezel reájok?... már nem voltál kicsiny.... Jó napot Pál, jó napot!“ — ’s a’ hadnagy szolgája kezet csókol a’ nagyságos asszonynak, — és ez sir örömében , hogy láthatja Pált. A’ hadnagy már régen aludt, — az anya nem. Holnap a’ fiúnak születésnapja! Mivel őt meglepni ? hogy fölébredve az ajándékot láthassa. A’ Pétervárra küldött nem érkezettmeg. — A’ ház-felügyelőné, a’ dajka, tanácskozásba hivattak__ Mindenik tanácsolt, ’s mind helytelen volt.