Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1841-05-16 / 39. szám

A’ spanyol nőket rendesen halvány, hoszszas arczúaknak , nagy fekete szeműeknek, kis, egy kissé horgas, orrőaknak ’s ama déli sötét arczszinnel gondoljuk, m­ellyet a' románc­, verse kifejez: sárga, mint a’ narancs. Hanem ez arab vagy mór typus. A’ madrilena kecses; a’ szó teljes értelmében négy közti három bizonyosan szép. Ők alacsony, csinos termettvek, igen fejér bőrűek, gyöngéd vonásúak, többnyire világos gesztenyebarna hajúak, ’s a’ Pradón nem lehet kétszer fel ’s alá elmenni a’ nélkül, hogy minden ár­­nyéklatú, a’ sötét szőkétől legégetőbb veresig, szőkéket hetet nyol­­czatis ne találnánk. Sok kék szemet is láthatni, jóllehet ezeket ugy, mint a’ feketéket, nem becsülik. A’ madridi manolákat nekem igen dicsérék. Azok már kihal­tak, mint­ Parisban a’grisettek, ’s Romában a’ trasterek­nek. Lé­tez ugyan még manola, de saját­ságos jellemét elveszté ; merész, festőleges öltönyét nem hordja többé; a’ szemszuró színű kabátot közönséges karton felötlő himzetekkel túlterheli, a’ durva bőr­­czipőt tafotából való váltotta­ fel, ’s a’ ruházat — hallatlan csak gondolni!­­— két ujnyi széllel meghoszszabbult. Hajdan ők élénki­­ték a’ Pradót szembeszökő öltözetükkel, most fáradságba kerül őket az alsóbb rendű polgárok és szatócsok nőitől megkülönböz­tetni. Tiszta vérű mandlát Madrid minden zugában , bikaviadalok­­ nál a’ „de las Delicias“ kertben, Mevo recreoban, sz. Antal ün­ nepe alkalmával kerestem, de tökélyeset sehol nem találhatok. Egykor, Rostrón barangoltamban , midőn egy csapat kolduson, kik rongyokba burkolttan utón alvának, csaknem átestem, egy kis magános utszában először ’s utójára leltem, a’ mit kerestem. — Az nagy, szép termetű leányka vala,mintegy 25 évvel,tehát a’ legfőbb korral, m­ellyet a’ mandla, mint grisette, elérhet. Arczszine barna volt; pillantata szilárd és szomorú; szája egy kissé vastag, ’s arcz­­vonalaiban valami sajátságos afrikai fekvék. Roppant hajfonadék, m­ellyet a’ törekvés feketére festeni csaknem kékké tett, környező fejét,'s nagy fésűtől tartalék; füleiben korallgyöngycsomók függenek; sárga nyaka azonnemű gyöngyzsinórokkal volt beaggatva, fejét ’s vállait fekete bárson mantilla borttá , öltözete, rövid mint a’ berni schweiczneké, posztóból ’s himzetekkel volt ékítve, és szép, izmos lábszárakat láttatott, mellyek simán ráfekvő fekete selyemharis­nyákba valának ölve ; czipője, régi divat szerint, fekete tafotá­ból vala; veres legyező lepkeként rezgeti ezü­stt gyűrűkkel ékített ujjai köztt. A’ mand­ák utósója egy ttszaszegleten befordult és szemeim elől eltűnt. — A’ Pradóban nehány santanderi pasiegát is láttam nemzeti öltözetében. Spanyol országban legjobb dajká­kat a’ pasiegák elismervék, és szeretetök gyermekek iránt köz­

Next