Reggeli Délvilág, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
Vásárhelyi fúvóshangversenyek Mikor nyílnak a lélekajtók? Egy nagy élő orgona szólalt meg a színpadon és a zenekart hallgatva, nézve, táguló füllel-mellel tapsolhattunk ennek a „terebélyes fának”, amely városunk földjébe kapaszkodik. Fény ölelő karjaival felfogja és lüktető életté alakítja az Örök Sugarat, hogy az antenna ágakon át a hangok szárnyain magasba törhessen a Lélek .. . Vásárhelyi szólt vásárhelyihez ezen az estén és a zene életünket, életlüktetésünket egybefogva, újra indított bennünket egy „másság”, egy igazabb világ felé. Bevezetőnek a „féléves” Vásárhelyi Fúvósötös játszotta Farkas Ferenc. Fúvósötös-szerenádját játszotta nagy átéléssel. Ezután az est fénypontja, a hangverseny fő száma következett. Rózsa Pál Harsonaverseny című művének ősbemutatója, melyet a szerző Nyíri Ferencnek, városunk fiatal harsonáiénak ajánlott. A variációs tételekből álló darabot a legmagasabb művészi tolmácsolásban hallottuk. Az előadó mindent megvalósított, amire a hangszere a zenében képes. A zenei mondanivaló kifejezéséért időnként más hangszereket is hangszerére varázsolt: kürt, fagott, trombita hangszíneket is képez magas hangszeres műveltségével. Hangja fénylő-zengő, minden regiszterében kiegyenlített, a győzelmi fanfártól a bensőséges angol kürt hangzásáig, a dinamika sok-sok színárnyalatában szól. Nyíri Ferenc igazi művész, játéktechnikája bravúros, ami sohasem öncél, mindig a muzsika szolgálatában áll. Virtuozitását a sikerszámnak ismert híres Bajor-polka előadásában hallhattuk — Vastaps volt a jutalma’. A zenekar a kíséretében önmagát múlta felül: koncentrációban, pontos játékkal, nagy alkalmazkodással segítette karmesterével együtt a szólistát, aki nemcsak közönségét, hanem muzsikus társait is varázskörébe vonta. A cseh zeneszerző, Frantisek Vovckar: Szerenád trombitára című műve volt a zenekar második fő műsorszáma. Ráday Sándor játszotta mély átéléssel, bensőséges lírai hangon, tiszta intonációban, nagyon szép előadásban, andalító zenekari kísérettel. Harmadik rendhagyó műsorszámként Hubert Montagnak (a baráti álmi zenekar háziszerzőinek) Polca — caprice című kisfuvolára írt műve hangzott el Olasz Ágnes előadásában, aki főiskolai hallgató, és a fúvósötös tagja. Hangszerének trilláira bízta érzéseink, gondolataink hullámzását. Ő a magas hangok mestere, magánénekesként is és fuvolistaként is a szoprán régiókban szárnyal. Előadásában legkedvesebb madaraink is énekeltek a tavaszt köszöntve hangszerén. Zenekari számként hallottuk Kodály Háry Intermezzóját, amit jó ritmusban, kiemelkedően, szép hangszerszólókkal (kürt, klarinét) tolmácsolt a zenekar. Balázs Árpád: Magyar ronda c. művével a zenekar minősítő hangversenyére készül a zene a Kodályi Intermezzóval rokon hangulatú. Interpretálásában Zoltán Péter klarinét kasenciáján keresztül, hallhattuk a fiatalember szépen ívelő művészi fejlődését. A Fidelitas-nyitány a zenekar legszebben hangzó darabjai közül való. Fő műsorszámok között keringők, indulók voltak a pihentető kitérők. A megindítóan sok szép zenei élmény után a hallgatótárs munkátok még művészibbé tételéhez ajánlja: az egyes hangszercsoportok egységesítését, a ritmus állandó csiszolását és a dinamika figyelmes ötvözését a zenével. Befejezésül a Radetczky-marsal és piros tenyérrel rögzítve az est minden szépségét, egy pillantást Bécs felé is vetettünk. Az egész zenekari estet a zenekar karmestere, Hegedűs Endre bővérű zenei vénával, lelkes szeretettel alkotta emlékezetes zenei élménnyé. SZALAY GYÖRGY Szentes Március borongóján, hétfőn este a Petőfi Művelődési Központban tartotta tavaszköszöntő hangversenyét a hódmezővásárhelyi fúvószenekar, Hegedűs Endre vezényletével. Nagy élményt vihetett magával az a 8—10 széksort megtöltő hallgató, érző-értő közönség, amely már-már a zenei értékek megtartója, továbbadója, és bizalmát most is a zenének adta. Az eseményhez a házat zsúfolásig megtöltő közönség illett volna, mert az áradó skálák, dallamok, trillák, harmóniák még a felhőkapukat is kinyitották a mosolygó Hold előtt. Vajon mikor nyílnak ki a „sokak” lélekajtói vársunkban? Patkó Dóra ruháját" Szegeden varrják Még alig pihente ki a 19 éves Patkó Dóra a Miss Universe Hungary szépségverseny győztese, az előkészületekkel és a fellépéssel járó fáradalmait, izgalmait, a napolkiban máris újabb elfoglaltsága adódott. A héten, kedden Szegeden járt, s nem túlzással — ahogy menedzsere Fási Ádám úr mondta — kis hazánk legprofibb szabóságát kereste fel. Itt készítik el azokat a ruakölteményeiket, amelyekben majd a Miss Universe világversenyén, Bangkokban megigaszolhatják. Estélyi koktél, alkalmi ruhákat varrnak neki. Feketefehér, királyikék pompázó színekben, testéhez simádót, egyszerűt, rejtelmes kivágásokkal, valódi selyem,zsorzsett, gabordin anyagokból. A jövő hónap ilén már utaznia kell, így varrónőjének Csizmadiáné Fülöp Évának mindössze tíz nap áll rendelkezésére a kiilenc darabos kollekció elkészítésére. Mivel éppen ott voltunk, amikor méretet vettek Dóráról, így közreadhatjuk a szépségkirálynőbájainak adatait: 170 centiméter magas, a dereka 63, a mell és csípője 91 centiméteres. Hölgyeim, tessék eldönteni, ki van közel, s ki távol a méretekhez. A verseny élményeiről, az utána eltért időszakról faggatom, miközben a színes divatlapokból a ruhafazonokat gusztálja. — Megemésztettem a történteket. Számomra nagy falat volt ez a verseny. A koronázás pillanatában szinte lebegtem, felemelkedtem, de utána rögtön rám tört egy szorongás. Rádöbbentem, mekkora a felelősségem . .. Hazámat én képviselem . . . A fogadás után rögtön a szüleimhez utaztam egy napra, Egerbe. — Pihenni? — Majdnem túlzás, hiszen egész nap csörgött a telefon. Szinte az egész országból gratuláltak. — Ki töltötte már a nevezési lapot? — Igen. Több oldalon érdekes kérdésekre kellett válaszolnom. Például tudni akarták hazáim jeles ünnepeit és szokásait. Itt van még a szóbeli felkészülés is. Szeretnék megtanulni angolul, legalább annyira, hogy elmondhassam, amiit országomról és magánéletemről kérdeznek. (Pijó) A magyar idő szerint, ma hajnali négykor kezdődött és fél nyolc tájban véget ért Oscar-kiosztó ünnepség végeredménye a következő: Legjobb színész: Anthony Hopkins (A bárányok hallgatnak); legjobb színésznő: Jodie Foster (A bárányok hallgatnak); legjobb film: A bárányok hallgatnak; legjobb rendező: Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak) ; legjobb adaptált forgatókönyv: A bárányok hallgatnak; legjobb női mellékszereplő: Mercedes Ruehl (A halászkirály legendája); legjobb férfi mellékszereplő: Jack Palance (Irány Colorado); a legjobb operatőr: JFK — A nyitott dosszié) legjobb vágás: JFK — A nyitott dosszié; legjobb eredeti forgatókönyv: Thelma & Luise; legjobb vizuális effektus: Terminátor 2; legjobb hangeffektus vágás: Terminátor 2; legjobb hangeffektus Terminátor 2; legjobb smink: Terminátor 2; legjobb díszlet: Bugsy; legjobb jelmez: Bugsy; legjobb szerzett zene: A szépség és a szörnyeteg; legjobb filmdal: A szépség és a szörnyeteg; legjobb rövid játékfilm: Session Man; legjobb rövid dokumentumfilm: Deadly Reception; legjobb rövid animált: Manipulation; legjobb dokumentumfilm: The Shadow of the Stars; legjobb idegen nyelvű film: Mediterraneum; legjobb producer életműdíj: George Lucas; emlékdíj: Satyail Ray; Ray Harry Hansen. Mint a felsorolásból is kiderül A bárányok hallgatnak című film döntő fölénnyel verte (öt Oscar-díj) a tavaly még legfőbb esélyesnek kl kiálltott Terminátor 2-őt (négy Oscar-díj), míg A nyitott dossziék (két Oscar-díj), akárcsak A szépség és a szörnyeteg. Ha a stúdiókszerinti megoszlást vizsgáljuk, az Orion vezeti a mezőnyt (öt Oscar), mögötte a Carolco és a Columbia Tristar léphet még a dobogóra. A magyar forgalmazók között az InterCom viszi el a pálmát (16 Oscar), vagyis a jelek szerint ők számították ki a legmegbízhatóbban, mi is igazán sikerfilm, legalábbis az Oscar-díjat odaítélők szerint. Külön érdekessége az idei Oscar-díj átadásnak, hogy a filmgyártás történetében eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy egy alkotás elnyerje mind az öt nagy Oscart. Ezek pedig Frank Capra: Ez történt egy éjszaka (1934.) című filmje, valamint Milos Forman: Száll a kakukk fészkére (1975.) című alkotása voltak. rA filmvilág nagy ünnepén ^ ^ A bárányok 5 Oscarért hallgatnak ^ Az EEFC — Invernessi (Eastern Europe for Christ) csoport angol tanfolyammal egybekötött angol nyelvű „Biblia-tábor”-t szervez Hódmezővásárhelyen ’92. július 27-étől augusztus 3-áig. A tanfolyam helye: Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Gimnázium. Szálláshely, Cseresznyés Kollégium (a volt Szántó K. János Kollégium) Oldalkosár u. 1. A A Bibliai tábor Vásárhelyen A tanfolyam önköltséges: anapi teljes ellátás a tanfolyam egész idejére: 4000 forint, aki csak étikeítést igényel annak 2000 forint. A tanfolyam ökumenikus, bármely feleleezethez tartozó hallgató jelentkezhet, alsó korhatár 10 év. A délelőtti, foglalkozás angol nyelvi tanfolyam. A hallgatók nyolc csoportban dolgoznak, 16 Nagy-Britannniából érkező oktató vezetésével, tudásszintt szerinti beosztásban. Alakulnak kezdő, gyermek- és felnőtt csoportok is. Délutáni foglalkozás: Bibliaolvasás és magyarázat, este közös áhítat, amelyen a tan Ismét áll a Vízöntő láng Az egykori Zsigmondy-kút ismét áll Újszegeden. Noha valamikor az Anna-hút környékét díszítette, 1986-ban figyeltem fel méltatlan sorsára az újszegedi Ligetben, majd hozzákezdtek a városvédők a kút rekonstrukciójához, és tavaly új helyen állították fel. Az újszegedi templom melletti parkbon, ahol kétségtelenül jól látható, körüljárható. Persze látványosabb helyszínt is el tudtam volna képzelni a város más pontján a Vízöntő lánynak. A diszkót történetét Apró Ferenc helyismereti tanulmánya rögzíti.: „Köztudott, hogy a városi rekonstrukció nemcsak palotasorokkal ajándékozta meg Szegedet, hanem artézi kutakkal is. A város első artézi kútját Zsigmondy Béla (1848—1916) fúrta. Zsigmondy a fúrást a Tisza Lajos körúton, annak a mai Kálvin téri részén 1887. április 18-án kezdte meg, és november 9-én már kiváló minőségű vizet adott. Négy évvel később már 8 artézi kút volt a Belváros területén. 1900-ban pedig 51 kútja volt Szegednek." A Szegedi Napló 1888. aug. 31. száma hírt adott. Megérkezett Párizsból az épülő kútdísz —, a női figura — amelyet a Durennecég szállít”. A kút értéke annak régiségében keresendő, hiszen sok mindent átvészelt az elmúlt száz év alatt. 1992. ápr. szerda ,DÉLVILÁG IpAi Bp p \i y fn \ js j ^ BE Ilyen volt 1973-ban a szabadtéri plakátja. Az idei nyár programja viszont a következő: Leigh: La Mancha lovagja — zenés játék, július 24., 25., 26. Magyar lakodalmas, az Állami Népi Együttes gálaestje, július 31., augusztus 1. Bizet: Carmen, az operát augusztus 13-án, 14-én és 15-én mutatják be. Webber: Macskák — musical. A tavalyi nagy siker folytatásaként most augusztus 19., 20., 21., 22. az előadások időpontja. folyamhoz nem tartozó vendégek is részt vehetnek. Minden foglalkozáson a tolmácsok segítenek. Jelentkezés: Bethlen G. Giinn.Vásárhely, Szőnyi u. 2., telefon: 41-703. Kérjük a jelentkezési íveiket április 30-áig visszaküldeni a következő adatok feltüntetésével: név, életkor, lakcím, hány éve tanulja az angol nyelvet. Sikeres fogadtatás Igen sikeresnek értékelte a romániai magyar filmhét kinnti fogadtatását Kálmán Attila, a művelődési minisztérium politikai államtitkára a rendezvény megnyitójáról való hazatérését követően. Mint ismeretes, március 24-étől május 5-éig magyar filmheteket tartanak Romániában, amelynek során bemutatják Bacsó Péter: Sztálin menyasszonya, Bereményi Géza: Eldorado, Rózsa János: 1/2 áiaim, Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek : Napló szerelmeimnek: Niapoló apámnak, anyámnak; Böszörményi Zsuzsa: Egyszer vélt, hol nem volt..., valamint Szabólits Béla: Háromkirályok című filmjét.