Reggeli Délvilág, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

Tehetetlenség dühéből cserben-gyanúban hagyás Először a polgármester vonult ki, mint akinek nem tiszta a lelkiismerete. Még saját munkatársai is igazat adtak azon állításomnak, hogy éppen kérnie kellett volna az eljárás lefolytatását v állani a dolgok elé. Hiszen a gyanúbahozottnak érdeke a tisztába tevés. Ehelyett kivonult a teremből, mert nyilván — tévesen — úgy értelmezte, hogy ott és akkor folyna le a fegyelmi eljárás. „Ezen én nem akarok részt venni” — mondta. Még azt sem tudja, hogy minden „vádlottnak” igenis részt kell vennie a tárgyaláson a törvény szerint. Egyben szabotálta is a közgyűlés lefolyását a polgármester ugyanis a fegyelmi indítvány és a fegyelmi bizottság megválasztása után zökkenő nélkül folyhatott volna a „város jövőjét jelentő” napirend. Egyben ez munkafegyelem-szegés volt. A képviselők közül — mint már többször — egyesek csak az árnyékukat hozzák el, és gondolatbeli szerelvényüket otthon hagyják. így tette Csáki L. képviselő úr: „Vigyék az ügyet a lakosság elé, vagy a bíróságra” — mondta. Ugyanígy Marzsinai Z. úr is: „Bíróságnak kellene ezzel foglalkozni” — mondta. Továbbá Hegyi Mihály képviselő úr: „Rekesszék be a közgyűlést” — mondta. Ezek az urak nem ismerik a polgármester jogállásáról szóló 67-es törvényt. Azt sem tudják, hogy fegyelmi indítványt nem előzetesen a közgyűlésnek kell úgymond alkalmasnak találni, szimpátiaalapon. Hanem azt bármelyik képviselő, bizottság, vagy a köztársasági megbízott javasolhatja. A folyamatba tételről kell szavaznia a közgyűlésnek. Ez jogszerű többséggel megtörtént. Akinek tiszta a lelkiismerete, nem kivonul, hanem eléáll a vizsgálati indítványnak. Sőt, még szavazás előtt ő maga kéri maga ellen annak lefolytatását. Egy nyilvános gyanú malomköve helyett. Mivel a polgármesteri tisztség közjogi funkció, ebből következően a leghalványabb gyanútünet is vizsgálatot követel. Ezt kivonulásukkal elutasították. Itt a cserbenhagyás: a próbakőnél. A sajtó is negatívumot vett magára. Hol a „bomba”, „dráma”, „megfagyott levegő”? Ezt akkor kellene írni, amikor a munkások százait bocsátják el a munkahelyről — ártatlanul! Ez megfér a szürke sorok között? Egy egyszerű törvényességi eljárásról van szó! Lásd az olasz minisztereket éppen most! Megcáfolják a hangszalagot is! Éppen önálló közgyűlést javasoltam, fő napirendi pontjaként a szennyvízcsatornát. Ezt úgy közölték, hogy csak levenni kértem a napirendről. Ezt helyesbíteni köteles a sajtó! Egymilliárdon felüli beruházás a lakosság zsebének súlyos bevonásával, igenis ne legyen „egyéb” napirendi pont, ott is 34. sorszámon. Ez is megtévesztés! Azt sem tudják a kivonuló képviselők, hogy a polgármestert nem lehet elmozdítani, de felelősségre vonni törvényileg kötelező! SZALAI LUKÁCS Hódmezővásárhely Ez volt a jellemzője a hódmezővásárhelyi közgyűlés április 7-ei félbeszakadásának. Parlamenti félérettség! A jogszerű közgyűlési többség által beindított fegyelmi eljárás — valamint az ezzel általában járó átmeneti felfüggesztési határozat — hallatán a polgármester eddigi tapsolói (úgynevezett kisgazda képviselők, mivel nem a hivatalos Kisgazdapárt tagjai) látványosan kivonultak a teremből. Puccs (?) Tizenöt városi önkormányzati képviselő — választóik beléjük vetett bizalmának megfelelendő — élt az őket megillető elemi jogával és — komolyan véve Bibó István definícióját a demokráciáról, miszerint az nem egyéb, mint szigorúan ellenőrzött hatalom — úgy döntött— természetesen többséggel —, hogy választott bizottság útján „kivizsgálást” rendel el a „hatalom” egynémely ügye-baja dolgában. Bármely egyszerű — de normális — demokráciában ez még csak feltűnést sem kiváltó eseménynek minősíttetne ... Ám e tájékon egészen más a (harci) helyzet. Mifelénk a „város ellenségeinek arcátlan puccsa”ként stigmáztatott az eset, és azonnal lázas „tiltakozás(ál)áradat” szíttatott ráá kellően áttetsző „kollektív” szándékból. Dühödt, rákvörös nyakerek dagadoztak és követelték a kivizsgálást kezdeményezők fejét... Szorgos hangyák, nyakatekert fogalmazványok alá, gyanútlan — és főleg önhibájukon kívül kellően tájékozatlan — polgárok kézjegyeit csalogatták, később jól fésült „bátrak” a helyi tv egyenes adásában kellően fésületlen „hűségnyilatkozatokat” harsogtak torkuk szakadtából — ütemes tenyérverős vivázolás kíséretében. A „hatalom”-ról zenésítetlen himnuszokat zengettek jól felkészített kórusokban... Semmi kétség: éppen 40 éven át láthattunk hasonlót, éppen eleget... ! Sem figyelmet, de még szót sem érdemelne a múltidézés eme rossz ízű rémálma, ha néhányak ottani „félelme” nem éppen ebben a kicsinált „demonstráció”-ban lett volna elrejteztetve. A nyilvánvaló szándékú szervezettségen túl legriasztóbb az eset sugallata volt, vagyis: hol vagyunk mi a demokráciától, a más vélemény tiszteletétől?! Hol a megosztott hatalomtól, vagy akár csak egymás tiszteletétől? — Fényévnyinek tűnhet. Azt mondjuk — akartuk! — három éve: elég az egyforma világból, az ütemes, vivaros tenyérverésből, a nagy kutyákból, a kiskirályokból, a diktátumokból, a más bőrére ügyeskedőkből, a zsebeinkben kotorászókból, és így továbbokból. — És hol tartunk ma? Ott, hogy el akarják velünk hitetni: aki a bibói értelmezésű „ellenőrzött hatalmat” akarja, az „arcátlan puccs”-ista, az a „város ellensége”, az „sanda pártérdekeket” szolgál, vagy tudatosan „gátolja a fejlődést, a kibontakozást”. Miért „fél” 300 ember 15-től? (Egyik sem akar „első titkár”, de még polgármester se lenni.) A magam válaszát elmondhatom: a DEMOKRÁCIÁtól! Gondolatban tegye hozzá mindenki a magáét. JOÓ JÓZSEF Hódmezővásárhely Ne egymás ellen Örömmel olvastam, Marzsinai Zoltán „Vásárhely becsüli Rapcsákot” című cikkét a Lila Délvilág márc. 29-ei, hétfői számában, örömöm nem tartott soká, mert szinte egy hét után újra indultak a vádló cikkek a polgármester ellen. Ezt követően a hét végén megjelentek a röplapok. Csupán azt szeretném megkérdezni a vádakat emelő képviselőktől, hogy csak negatív oldala van a polgármesternek? Nem veszik észre, hogy mennyi minden megmozdult ebben a városban ez alatt a rövid idő alatt? Ha olyan jól tudnak mindent, miért nem vállalták el ők ezt a tisztet? Véleményem szerint örülnünk kellene annak, hogy béke van, és nem szítanunk kellene az ellenségeskedést. Próbáljanak meg együtt dolgozni, nem egymás ellen. JUHÁSZ-NAGY BÁLINTNÉ vállalkozó postabontás bár LEZAJLOTT a VÁSÁRHELYI pajccs, de KAPCSAI POLGÁRMESTER SZEMÉLYÉVEL VÁLTOZATLANUL FOGLALKOZNAK. EZEKBŐL AZ írásokból közlünk. MEG KELLENE MENTENI A CSANÁDPALOTAI ZELLMAN-MALMOT. KÖSZÖNNI KELL, ÉS KÉRDEZNI: HÁNYSZOR OLTANAK EGY DISZNÓT? Lepusztult Zellman-malom Palotán Valamikor régen nagyon sok gabonát őröltek ebben a malomban. A gazdái meghaltak, ma már üres a malom is, a ház is. Lehet, hogy még örökösök vannak. De úgy látszik, senki nem figyeli a történteket, vagy szemet hunynak felette, pedig kár az épületért. A malom még ma is áll, csak elhanyagolt. Ez az épület kint van a faln szélén, mellette a tsz területe, a géppark van. A télen nagyon sokan bejártak a malomba, és onnan a fákat, az alkatrészeket elhordták tüzelőnek. Szerintem jobban oda kellene figyelni az ilyen épületekre, hogy ne rongálják szét azokat. Ma már csupa dzsungel a malom egész környéke. A fotón is látható. Hátha akadna valaki, (vagy valakik) akinek szívügye az épület megmentése. SZILÁGYI IMRE, Csanádpalota 1993. március 24-én, szerdán 14 órakor megjelent Szatymaz, IV. körzet tanya 264. számú tanyám előtt egy Trabant személyautó. Kiszállt belőle két fiatalember, az egyik oltópisztollyal a kezében. Az egyik fiatalembert ismertem, a köztiszteletben álló Horváth doktor úr segítsége, és így gondoltam, hogy az új állatorvos Krisztust is csak egyszer lehetett keresztre feszíteni. Ez a nagy fene piacgazdaság (helyesebben ez az utolsónál is utolsóbb szabad rablás, ahol csak az fizethet rá, aki termel, dolgozik, lásd: sertés, szarvasmarha, tej, búza) nevetséges helyzete. De doktor úr, ez már nem az ön dilemmája. Ezért politikusainknak, gazdasági szakem- Ünnep után Az idő lágy, kint ismét szemerkél. Bent duruzsol a kályha, ilyen keserves, valahogy nehezen indul az idei tavasz. A nagykabátot még a hónap idusán is elő kell venni. Igaza volt a régieknek: az idő szeszélyes és kiismerhetetlen, mint a nők. Csak úgy általában. Magam is csak megszokásból mondom. De igaz. Húsvét. Még az egykori örök barátainknál is megbékélve mondták egymásnak: Krisztus feltámadott! Ha őket már lassan el is feledjük, de e szép filmkockákat őrizzük meg emlékeink között. Nem az ellenség, a kisemberek mondták ezt templomaikból kijőve. Még régen, amikor nem raktáraknak — jobb esetben képtárnak! — használták őket, így köszöntötték ismerőseiket, szeretteiket a jó muzsikok, ukránok, litvánok, lettek. Messze az orosz(?) földeken, melyen sok magyar is szétnézett, s nem mindig jószántából. Katonaként vagy fogolyként. Néhol még a földet is felszántották. Emlékeznek az ukrajnai földet szántó magyar katonára, mit mondott a tisztje eme dorgálására? „— Te magyar katona létedre az ellenség földjét szántod? — Főhadnagy úr! Nem a föld az ellenség, az nekünk is kenyeret terem!” A húsvét áldásain, örömein és keservein tűnődve jut eszembe: szép is volt ez az ünnep, gondolom, minden asztalra jutott ennivaló, ünnepi kalács, sonka, tojás. Lehet, hogy csak szimbolikusan is — talán kisebb tarja, sonka, s a gyerekeknek másnapra ünneplő ruha, kölni, rózsavíz. „ ... hogy ne hervadozzál”! Azért valamit csak megláttam az ünnepi előkészület riportkockáin: kicsit töprengőbb, gondterheltebbek is voltak bevásárlóink, kortól, nemtől függetlenül. Gondosabb mérleglés, némi töprengés is volt: megvegyem, ne vegyem ? S volt egy drága, szépen felöltözött, jobb napokat is látott, úribb aszszony. Higgyék el, ezen a tavaszon őt sajnáltam meg legjobban. Kivitte a piacra a kölnit, melyet gyerekeitől kapott karácsonyra, hogy most neki is lehessen húsvétja! Ha nem is dúsan, de egyszerűen is terített, kedves, ünnepi asztala. Restellkedik az ismeretlenek előtt, ezt korábban nem tette volna meg. Ha már erre is kényszerül valaki, az bizony, szomorúan fájó valami! Talán néhány szelet sonkára, ünnepi kalácsra költi az árát, talán unokáit akarja terített asztallal várni, hogy lássák: neki még telik. Az utolsót is nekik adva,amíg csak bírja! S maga eszik-e, jóllakik-e az ünnepi asztalnál, magányában? Ki tudja? Gondjaik lejtőjén sokan lefelé haladnak. Könyörtelenül csúszik lefelé a hajdani középosztály, az eddig megelőzöttek népes csoportja! Lassan már csak rétegről beszélhetünk. Először ruháit, bútorait, majd könyveit adja el a rászoruló, mint a háborús napokban egykor. S lassan sor kerül a nyakláncra, a kivett függőkre, a hűséget őrző bilincsre, a régi kedvestől kapott egyetlen gyűrűre. „Eladom, mert kell kenyérre! Kérem, — mondja — vegye meg ezt az üveg kölnit. Mit tegyek az ünnepi asztalra, ha eljönnek még meglátogatni ? Magam is megvettem volna, ha volt karácsonya, legyen húsvétja is, hogy szívében is támadjon fel újra Jézus! Mert az ilyen magánosokban még jobban élnek a szebb napok emlékei, bár gyengül a tartás, enyhül a dac. Magam is csak szívjóságot kívántam volna a Feltámadott Krisztustól ünnep előtt és után is számukra. SZÁRAZ NAGY GYÖRGY Mindszent 1993. máj. 3., hétfő DÉLVILÁG Köszönni sem árt ál van dolgom, ők jöttek, én köszöntem. Kérdésemre közölte X. doktor úr, hogy sertésoltásra jöttek. És az én dilemmám itt van. Hogy pontokba foglaljam: 1. Először köszönni kell. 2. Senki nem tudja, hogy Önt honnan szalajtották. 3. Névvel, kéznyújtással, mivel először volt kint, be kell mutatkozni. 4. Közléssel önnek, hogy kivel, mikor heréltettem, oltattam, elszámolni nem tartozom. 5. Ahhoz, hogy doktori nevét le tudja írni neve elé, ennyit az egyetemen meg kellett tanulnia. 6. Igen tisztelt fiatal Barátom! Harag nélkül írom ezeket a sorokat, mert lehet, hogy ön jó állatorvos, de jó kontaktust csak akkor tud teremteni, ha a fentieket figyelembe veszi, mert falun és a tanyán sem bunkók élnek. És végezetül: szerintem soroltásra nem lesz rövidesen szükség, mivel Jézus béreinknek kellene felelni, de a felelősség sem a kommunizmusban, sem a kapitalizmusban és legkevésbé ebben a mostani áldemokráciában nem ismert fogalom. Parlamentünk első dolga volt megszavazni a fizetésüket, ami arányaiban 30 000 forinttal indult rövid három év alatt. Most mennyi? Nincs egyetlen képviselő sem, aki erre válaszolna. A másik pedig, ami még szörnyűbb, hogy politikáért senkit sem lehet felelősségre vonni. A gyilkos csak egy ember ellen vét. Sok országban felakasztják. A politikusok egy egész népet tönkre tudnak tenni. És ennek a népnek mindig meg kell bocsátani, a múltban is, most is. És közben mindig beledöglik. Kérdem én, igazságos ez? PAPP GYULA Szatymaz, IV. körzet, Tanya 264. Köszönet A Reggeli Délvilág hasábjain szeretném köszönetemet kifejezni a HÓD-MEZŐ autóbuszjárat dolgozóinak, és személy szerint külön is Vecseyné Bartók Andreának, azért a segítségért, amellyel folyamatosan lehetővé teszik gyermekem heti rendszeres ingyenes Szegedre történő utazását. Kisfiam évek óta súlyos vesebeteg, aki heti négyszeri dialízisre szorul. A kezelést a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikája végzi. Az autóbuszjárat tulajdonosa és dolgozói a gyermek háztól házig szállításával óriási segítséget nyújtanak családunknak, és minden alkalommal egy-egy utazás élményével ajándékozzák meg őt. Emberséges magatartásukat ezúton is köszönöm! VARRÓ FERENCNÉ Hódmezővásárhely Csomorkányi u. 34.