Reggeli Délvilág, 1994. március (5. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-01 / 50. szám

A felrobbant csészealj Keveszpul figyeli bolygónkat Egy fiatal fizikus a minap oly magától értetődően nyilatkozta, hogy a fizika törvényei igazak a világ általunk ismert részére, de tovább semmi... Pedig­ Newton óta hitték nemzedékek, hogy a jó Izsák úr fejére koppant alma egyenesen az Universum küldötte volt, s mint ilyen — mindent megmagyarázott. Azután a sugárzások, az elektromosság, majd az atomok felfe­dezése megrendítette ezt a normális, mert magyarázható, érthető világképet is jött Einstein, de azután ismét összezavarosodott minden, és mára maradt a józan beismerés: annyi biztos, amennyit átlátunk. Nem kevés az! De hogy mi volt teszem azt az ősrobbanás előtt, mi van az általunk belátható világegyetemen kívül — nincs válasz. De akkor miért is nem lehetnek ufók? Miért is olyan biztos, hogy az ufók létezését tudósok nem fogadhatják el? Valószínűleg azért, mert a művelt emberiség úgy tanulta, ufók pedig nincsenek! Passz! Ilyen bonyolult magyarázata van világképünknek. Ezért azután ma legfőbb ellensége a más világok iráni hitünknek maga az előítéletünk, a másként tanultuk, másban nőttünk föl szemlélet. A folyóiratok, amelyek ufókról szólnak, amolyan előretolt bomlasztók, kicsit a gyerekek katonái. Mindenesetre érdekesek és színesek, olvasmányosak, még csak nem is túlságosan drágák. Hogy hasznosak-e? Egy hasznuk bizonyosan van: megérthetjük, milyen sokan élik meg a felszín alatti világ borzongását, a Láthatatlan üzenetét A Színes UFÓ című folyóirat februári száma nem szűköl­ködik témákban. Kiemelni egyet szándékozok: a legutóbbi Perzsa­­öbölbeli háborút minden bizonnyal figyelték az ufók, vagy az amerikaiak készültek föl a földönkívüliek megjelenésére... Ezen csak a tájékozatlanok lepődnének meg annyira, hiszen a világ számos pontjáról jelezték már, ha ott kiemelkedő zajt, hőt, sugárzást okozó tevékenység folyik, ami eltér a megszokottól, annak híre kél a földönkívüli világban. (Hátha emlékszik még valaki például az 1992-ben történt repülőtéri eseményekre Kecskeméten.) A bevezetőben említett fizikus tett még egy megszorítást, ahová szintén nem lát be a modern fizika sem, ez pedig a fekete lyukak benső része. Nem tudjuk, ott milyen törvények uralkodnak, nem ismerjük természetüket. Márpedig lehetséges, hogy a Föld akár több ilyen valamivel, fekete lyukkal, ütközött, legutóbb mondjuk a szibériai tundra fölötti robbanáskor, 1908. június 30-án, reggel 7 óra 17 perckor... Mérete? Mondjuk tessék elképzelni a Föld bolygót, amint teljes tömegét összezsugorították egy ping-pong labdányira. Hihetetlen? Bizonyítottan léteznek bolygók, mi több, csillagok, ilyen állapotban. Készséggel belátom: ez józan ésszel, eddigi világ­képünkkel fölfoghatatlan , mint az ufó. És ha igaz a beszámolójuk, mely szerint repülő csészealj robbant föl Las Vegas felett? Hihető, hihetetlen? Akármelyik álláspontot választjuk is, még mindig egy­szerűbb dönteni, mint Klara Malikova kutatónő beszámolóját értel­mezni, akivel immár többedszerre üzen Koreszpul. Kicsoda lenne ő? Valaki, aki a távolból figyel bennünket s onnan aggódik miat­tunk, a bolygónkon elkövetett szörnyű pusztítás miatt. Ha elkerül­hetetlen, beavatkoznak, ígéri, de pillanatnyilag a legnagyobb ve­szélyt saját magunk jelentjük, saját magunkra nézve. Egyébként az mesebeszéd, hogy a majomtól származunk, szó sincs róla, egy távoli világ idetelepítette kísérleti lényei lennénk, ha eljön az idő, az ideje, majd megtudunk erről többet is. Nem részletezem, akit igazán érdekel, úgyis elolvassa. Még csupán egyetlen megjegyzés: az egész folyóiratszámot meg lehetne tölteni azokkal a levelekkel, amelyeket beküldtek hazai ufó-észlelők. Ezek persze csak a jéghegy csúcsa, de nagyon jellemző képet rajzolnak arról a mélyebb való­ságról, amely ugyan nem látszik sem mikroszkópból, sem távcső­ből, de­­ ettől még létezik! (tráser) A Microsoft fejlesztőműhe­­lyeiben elkészült a Windows for Workgroups 3.11-es tökéletesí­tett változata. A Windows for Workgroups nem más, mint a jól ismert Windows 3.1 operációs rendszer kibővítése egyszerű és kényelmes hálózati szolgáltatá­sokkal. A terméknek elsősorban a közös épületben dolgozó nyolc­tíz fős munkacsoportok veszik hasznát. A Windows for Workgroups minimális befekte­téssel is lehetővé teszi, hogy a munkacsoportok gépeiből egy­szerű lokális hálózatot hozzunk létre, megadva ezzel a gépek kö­zötti adatcserét. A termék sok­ban hasonlít a Windows 3.1-re, így használata gyorsan megta­nulható. A Windows for Workgroups képes a nyomtató megosztására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hálózaton keresztül bárme­lyik munkatársunk használhatja a rendszerhez csatlakoztatott nyomtatót. Ugyancsak megoszt­hatók a fájlok és a könyvtárak: minden gépen kijelölhetjük azo­kat a fájlokat és könyvtárakat, amelyeket munkatársainknak is „meg akarunk mutatni”. A kije­lölt fájlokat a többiek is „látják”, azaz el tudják olvasni és le tudják másolni. A megosztásban a to­vábbfejlesztett fájlkezelő és nyomtatásvezérlő nyújt segítsé­get. A hálózat másik hasznos szol­gáltatása az elektronikus levele­zés: munkatársainknak a számí­tógépen keresztül is küldhetünk szöveges üzeneteket. A levelek­hez függelékként bármilyen tí­pusú fájlt is hozzá lehet csatolni, elküldhetünk például futtatható programot, vagy Word for Win­dows dokumentumokat is. Kiegészítésként különféle „gateway” programok is besze­rezhetők, amelyek lehetővé te­szik, hogy elektronikus levele­ink az irodai lokális hálózat hatá­rain túlra is kijussanak, illetve kívülről is lehessen nekünk leve­let küldeni. A szoftver fax mo­demmel is együtt tud működni, telefaxainkat így közvetlenül a PC-ről küldhetjük, vagy fogad­hatjuk. A szoftver tartalmazza a Schedule+alkalmazást, melynek segítségével határidőnaplót ké­szíthetünk, átnézhetjük munka­társaink időbeosztását, ez alap­ján egyeztethetjük az értekezle­tek időpontját, a szabadságolá­sok sorrendjét stb. A Windows for Workgroups telepítéséhez nincs szükség drá­ga központi (server) gépre, kar­bantartásához sem kell hivatásos rendszergazdát alkalmaznunk. Telepítés közben a telepítő prog­ram automatikusan megállapítja a hálózati kártyánk típusát, és ennek megfelelően telepíti a szoftvert. A hálózat karbantartá­sa sem igényel nagy szakértel­met: minden szükséges tevékeny­séget elvégezhetünk a beépített adminisztrációs programmal. A 3.11-es verzió már kihasz­nálja a 32 bites mikroprocesszo­rok képességeit, így a rendszer számottevően gyorsul. Az előző verzióhoz képes 100%-kal nö­vekszik a hálózat sebessége, me­revlemez-igényes feladatok ese­tén (például nagyméretű adatbá­zis rendezése) 50%-os sebesség­­növekedést érhetünk el. A rend­szer hatékonysága akkor is javul, ha a hálózati szolgáltatásokat nem is használjuk. Szükség esetén a Windows for Workgroups összeköthető (ODI és IPX protokoll szerint) Novell és Windows NT alapú rendszerek­kel, így akkor sem kell lecserél­nünk a programot, ha megnöveke­dett igényeink miatt a hálózat bő­vítésére szánjuk el magunkat. A Windows for Workgroups 3.11 két változatban kerül forga­lomba. A teljes változat magá­ban foglalja a Microsoft Win­dows 3.1 operációs rendszert, így a telepítéshez csak egy MS-DOS 3.3, vagy annál újabb operációs rendszerre van szükségünk. A Windows for Workgroups 3.11 kiegészítés változat nem tartal­mazza a Windows 3.1 operációs rendszert, így azt külön kell be­szereznünk. (A kiegészítés vál­tozat azok számára készült, aki már korábban megvásárolták a Windows 3.1 operációs rend­szert.) Beszerezhető továbbá MS­­DOS kiegészítés is, ez az MS­­DOS alapú PC-k számára teszi lehetővé a hálózathoz való csat­lakozást, így a DOS operációs rendszerből is elérhetővé válik a Windows for Workgroups nyom­tató és fájl megosztás szolgálta­tása, hálózati kiegészítéssel «_DÉLVILÁG A Vásárhelyi Televízió elmúlt év december 30-i adásában beszélgetést sugárzott Lelkes István fes­tőművésszel, művészeti író­val. A témája mi más lehe­tett volna, mint a város kul­turális élete, pontosabban a körülötte mostanában fel­kavarodni látszó hullámok és lovasaik színeváltozása. Lapunkban tavaly már interjút közöltünk az 1969 óta ki nem állító művésszel, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a József Attila Tudományegyetem egykori tanárával, Szegedről va­ló elűzetésének körülményeiről. Ezúttal a meglehetősen nagy vi­hart kavart tévényilatkozatáról kérdeztük. —A város kultúrájáról, annak jövőjéről indult sorozat a helyi tévében, azóta két helytörténész is nyilatkozott már. József Attila-i mottót kapott: „Érted ha­ragszom, nem ellened”. — Ahhoz képest jó néhányan megorroltak rád. ■— Hát igen, már nem először. Tulajdonképpen arról lett volna szó, hogy senki se rejtse véka alá a dohogásait, mert van min mér­gelődni Vásárhelyen is. — Megítélésed szerint miért nem torkollott eszmecserébe, vi­tába a monológod? — Amikor a riporter megkér­dezte, hogy miért nem állítok ki 1969 óta, azt feleltem: azért, mert rengeteg embert nem tettek a he­lyére a rendszerváltás után, akik közül az inkriminálódottak ön­magukkal sem néztek szembe. Ma már semmi politikai akadá­lya nincs annak, hogy megtisz­tuljon a köz- és művészeti élet. —Mikor kellett volna lezajla­­nia ennek a kerekasztal-beszél­­getésnek? — Még januárban, tán még művészettörténészt is meghív­tak volna rá. Ott volt a probléma, hogy a december 30-i interjúm­ban nemcsak a festészettel fog­lalkoztam , hanem összességében a város kulturális életével is. — Említetted az imént, hogy nemigen tudott eddig megújulni szellemileg Vásárhely. Miért? —A vita elmaradása bizonyít­ja a legjobban ezt az állításomat. —Eszembe jut itt lapunk egyik cikke, melyben azt kutatta fiatal kolléganőnk, hogy miért és mitől félnek az emberek a városban, és miért nem mernek nyilatkozni ve­zetőinek a munkájáról. Valóban van mitől tartaniuk egyeseknek Vásárhelyen? — Ebben szerepet játszanak a rossz beidegződések is, azonkí­vül, hogy sokan a megszerzett pozícióikat féltik, sokszor indo­kolatlanul. Nagyot tévedtek,ami­kor azt hitték, egyfajta penge­váltásra kerül sor a tévében. Szó sem volt erről előzetesen. Nem akartam én bizonyos múltbéli dolgokat felhánytorgatni, spon­­gya rájuk. Azt vártam, hogy vég­re leüljünk egy asztalhoz, s meg­beszéljük a problémáinkat, meg­mutassuk a fejlődés irányát. A jobbítás szándéka vezérelt, s be is lehetett volna telefonálni a szerkesztőségbe az élő adás fo­lyamán. A hallgatók is tehettek volna fel ilyenformán kérdése­ket. Nem én vagyok a kárvallott­ja a folytatás elmaradásának. Va­lójában ugyanúgy reagáltak a kezdeményezésemre, mint 1979- ben. Agyonhallgatták a felveté­seimet. — Mi történt akkor? — Nagy felzúdulás volt elle­nem, a Csongrád Megyei Hír­lapban majd’ egy éven keresztül negyven cikk jelent meg ez ügy­ben. Az írások nagyobbik része érdekes módon elismerte az ál­talam és mások által érzékelte­tett problémákat. Más kérdés, hogy néhányan úgy tüntették fel burkolt formában a személye­met, hogy voltaképpen a rend­szer ellensége vagyok, hiszen ami itt van Vásárhelyen, az a hivata­los kurzusnak, a szocialista mű­vészetpolitikának, legalábbis egyik központilag támogatott irányzatának felel meg. Olyan is akadt, aki egyenesen kijelentet­te: magát a szocialista rendszert támadom, így sikerült aztán el­lenem hangolni a párt megyei és városi funkcionáriusait. — Fiatal képzőművész bará­tom furcsállja az itteni művész­világ zárkózottságát, a műhely­jelleg hiányát. Mindig így volt ez? — Ha lenne ma is egy Galyasi Miklós bácsink, akinél nap mint nap összejöhettek a művészek és pártolóik vélemény- és gondo­latcserére! Az is igaz, hogy ko­rábban nem műtermes lakások­ban dolgoztunk. A közös műte­remben pesti művészek is alkot­hattak, ami pezsdítőleg hatott. A baj az, hogy ebben a városban nemcsak azok között szűnt meg a kommunikáció, akik nem ked­velik egymást, azok sem igen beszélnek egymással, akiknek egyébként semmi gondjuk egy­mással. Éveken, évtizedeken át például azt sem tudta Vásárhely, hogy milyen neves művészek fordulnak meg beutalás révén a Virág utcai alkotóházban és a mártélyi művésztelepen. Most már szerencsére más a helyzet. — Hogyan látod a kérdést: belátható időn belül pótolható-e az elmaradt vita? — A helyi tévére gondolsz? — Igen. Úgy is fogalmazhat­nék: meddig lehet agyonhallgat­ni téged? — Kétségtelen tény, hogy a vitaműsorral szerettük volna megmozgatni a kulturális élet he­­lyi korifeusait. Pontosan azért, mert átalakulóban lévő korsza­kot élünk meg, most kell kitalál­ni az új szervezeti formákat. Tel­jesen félreértették a szavaimat, csak bizonyos részeire figyeltek oda. Nem csupán a festészettel kellett volna foglalkoznunk a te­levízióban. Faramuci a helyzet, mivel éppen azok lármáztak a legjobban és másokat lármáztak fel ellenem, akiknek a legkevés­bé van szégyellnivalójuk, hiszen nagyon sokat tettek már eddig is a városért. — Miért van ez így? —Egyszerűen nem veszik ész­re, hogy olyan embereknek a szó­szólóivá váltak, akik a háttérben maradva szép csendesen a saját maguk pecsenyéjét sütögetik. Az ő arcukba dobtam a kesztyűmet, de maguk helyett bérpárbajno­­kokat küldenek a küzdőtérre. Tel­jesen félreértelmezik az úgyne­vezett vásárhelyiség fogalmát. Ahogyan 1980-ban írta egyikőjük, akik nem tudják, hogy mit jelent nekünk a vásárhelyi­ség, azok nyugodtan el is mehet­nek innen. — Ja, ez a ,,gyütt­mentekre" vonatkozó rendkívül kedves fe­nékbe rúgás. — Bizonyos itt született, egy­féleképpen gondolkodó embe­rek hitbizománynak tekintik ezt a várost. Mint annak idején a földesúr az első éjszaka jogát. Úgy vélik, hogy aki máshonnan jött ide, az eleve nem is segíthet. Nem látják, hogy ezzel a maga­tartásukkal teljesen avítt viszo­nyokat konzerválnak. Ha példá­ul ugyanezeket a gondolatokat mondjuk, Szekszárd kapcsán hallgatnák meg, biztos, hogy el­ítélnék az ottani kulturális életet. Az is lényeges szempont, hogy én például csak „gyütt” vagyok, mert innen nem megyek el! DÁNYI LÁSZLÓ Miért maradt el Vásárhelyen a tévés párbaj? Ha lenne egy Galyasi bácsi 1994. márc. 1., kedd

Next