Reggeli Újság, 2005. augusztus (2. évfolyam, 431-457. szám)

2005-08-01 / 431. szám

2 / Reggeli Újság Augusztus-Köszöntjük Bog­­­lárka és Gusztáv nevű olvasóinkat. • A Boglárka magyar, hétfő a Gusztáv skandi-Kis- náv név. Holnap a asszony Lehelek és az Al­hava fontok ünnepelnek. Évfordulók • 1818-ban született Maria Mitchell amerikai csillagász, pe­dagógus. Ő volt az első hivatásos női csillagász, 1847-ben felfede­zett egy üstököst, valamint első nőként az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.­­ 1819-ben született Herman Melville amerikai író (Moby Dick). • 1885-ben született Hevesy György József Nobel-díjas ké­mikus, a hafnium felfedezője. • 1914-ben hadat üzent Német­ország Oroszországnak. • 1922-ben meghalt Bánki Do­­nát mérnök, feltaláló (porlasztó). • 1936-ban született Yves Saint- Laurent algériai születésű divat­­tervező. • 1945-ben meghalt Csortos Gyula színész (Hyppolit, a lakáj, Meseautó). • 1992 óta az anyatejes táplálás világnapja. Időjárás: Változékony időre, helyenként viharra számít­hatunk. A hőmér­séklet 19 és 36 Celsius-fok között változhat. Valutaárfolyam HM 1 amerikai dollár 2,9164 lej, 1 euró 3,5237 lej, 100 magyar forint 1,4384 lej. Rendőrvizsga A Bihar Megyei Rendőrség ér­tesíti azokat, akik sikeresen át­mentek az 51 rendőri állás betöl­tésére szervezett július 27-i vizs­gákon, hogy jelentkezzenek au­gusztus 4-én, csütörtökön 8.30- kor, mert újabb írásbeli vizsgát kell tenniük a rendőrség székhe­lyén (Várad, Parcul Traian/Szé­­chenyi tér 18. sz.) VOLT, VAN, LESZ A nap képe Hétvége Borson. Felvételünk készülhetett volna bármelyik falunapon vagy egyik-másik váradi fesztiválon is. A csillogó csecsebecséknek, az éjszaka vilá­gító árvalányhaj-utánzatnak, a tartósnak nem mondható műanyag akármik­nek, egyszóval a giccsnek sajnos mindig van keletje. _ Nyári Színházi Esték Idén harmadjára rendeznek Nyári Színházi Esték Váradon címmel szabadtéri előadás-soro­zatot. A nagyváradi Varázshegy Színházi Műhely és a temesvári Csiky Gergely Színház közös, Vakablak című produkcióját au­gusztus 12-én, pénteken 20.30 órától mutatják be a váradi Ady Endre Gimnázium belső udvarán. A Horváth Tibor által írt keret­­történetbe helyezett Nóti Károly­­jeleneteket augusztus 12-14. kö­zött három estén is láthatja a vá­radi közönség. Jegyeket hétköz­nap 15 és 17 óra között a 418- 490-es vagy a 0742/019-208-as telefonszámokon lehet rendelni. Még tart a segély­gyűjtés A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal segélyeket gyűjt az árvízká­rosultaknak. A pénzadományokat a Román Kereskedelmi Bankban nyitott, RO10RNCB150000000043003 számú bankszámlára várják. A tartós élelmiszereket, ásványvizet, pokrócokat vagy matracokat, il­letve ruhaneműket a Szent László (Unirii) téren, a hivatal előtt felál­lított sátorba péntekig vihetik el az adományozók naponta 8.30 és 21 óra között. Ugyanitt jelezhetik, ha építőanyagot tudnak felajánlani. A START Tanácsadó és To­vábbképző Iroda a magyarorszá­gi Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztéri­um támogatásával szeminárium­sorozatot szervez Kultúrák kö­zött címmel szeptember 2-4. kö­zött Temesváron. A képzés célja a magyar kultúra régiónkénti vál­tozatainak közelebbi megismeré­se irodalmi, nyelvészeti, népraj­zi, helytörténeti, színháztörténeti stb. előadások révén. Az ellátás: KÖZÉLETI NAPILAP. Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt Főszerkesztő: Dénes László. Vezető szerkesztő: Both Abigél. Lapszerkesztők: Bartha Zsuzsanna, Kriszta Andrea. Szerkesztők: D. Mészáros Elek, Fried Noémi Lujza, Gálovits Zoltán, Gurzó K. Enikő, Pap Melinda. Riporterek: Máté Zsófia, Nagy B. István, Papp Gy. Attila, Sükösd T. Krisztina, Tóth Gábor, Tóth Hajnal, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Tördelők: Bakó Csaba, Balogh Éva, Szakács Anna. Korrektor: Tóth Takács Éva. Főmunkatársak: Indig Ottó, Pataki István, Tüzes Bálint, Wagner Csilla. Tudósítók: Albert Attila (Margitta), Boros Péter (Nagyvárad), Emei Júlia (Érmihályfalva), Létai Tibor (Élesd). SZERKESZTŐSÉG: Nagyvárad, Dacia sugárút 56. (U3-as blokk, utcafront). Tel.: 469-264,469-265. E-mail: reggel@rdsor.ro. Levélcím: Redacfia Reggeli Újság, of. p. 9., c. p. 117., 410353 Oradea. Titkárság: munkanapokon 8-16 óra között Titkárságvezető: Pap Kató Anna. Tel./fax: 469-266. Hirdetésfelvétel: Farkas Beatrix. Tel.: 46^-263. KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Memumorul (Széles) u.^0-22. sz. Felelős kiadó: Mircea Jacan (tel.: 260-400). Reklámosztály: Sandu Durdeu (tel.: 265-734). Terjesztés: Drahos Sándor Csaba (tel.: 264-616, 0745/310-273). NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ELŐFIZETNI a szerkesztőségben, a kiadóban, a helyi postahivatalokban és a külön­böző lapterjesztő cégeknél lehet Előfizetési díj egy hónapra: 60 000 lej (+ 15 000 lej kézbesítési díj). Meg nem rendelt kéziratokat fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro Péntekig lehet jelentkezni a szállás költségeit, valamint a programmal kapcsolatos kiadá­sokat a szervezők állják. A ren­dezvényre 18-30 éves, szlová­kiai, magyarországi és romániai magyar fiatalok jelentkezhetnek egy életrajz beküldésével péntekig, augusztus 5-éig a start@hosted.regionalnet.org e­­mail címen. Részletes tájékozta­tás a 0256/493-642-es és a 0722/957-927-es telefonszámo­kon kérhető. 2005. augusztus 1. Szakadárok esküvője Azt már régóta tudjuk, hogy a falu beköltözött a városba. Erre több jel is utal. Például a zajos esküvő­i menetek. Amikor ugyanis hosszú sort alkotva vonulnak egymás után a többnyire külföldi rendszámtáb­­lájú luxusautók no meg a népzenészek, biztosan házasságot köt két személy. A nagy eseményre elsősorban a fülsiketítő dudálás hívja fel az emberek figyelmét. Bizonyos ünneplők ilyenkor azt várnák el a já­rókelőktől, hogy megálljanak, és integetéssel, tapssal üdvözöljék a násznépet. Leginkább azonban azt akarják, hogy a látottakból mind­annyian levonjuk a következtetést: ezeknek bizony van mit a tejbe ap­rítaniuk. Mindenekelőtt tehát csodálkoznia kell a kívülállónak, ro­konnak, ismerősnek. Kivételek ma már alig akadnak, a cirkusz, a pöf­­feszkedés, a kivagyiság óriási. Újabban a szektások viselkednek a legfeltűnőbben. Nemrég akkora lakodalmat csaptak a mi utcánkban, hogy csak úgy csillogott-villogott az egész városnegyed a sokfiitteres estélyi ruhától, tűsarkú cipellőtől (nem beszélve a csudálatosabbnál csudálatosabb hajkölteményekről, sminkújdonságokról). Az eset két jelentéssel bírhat. Jelentheti azt, hogy az illetők időben kapcsoltak, és önnön részükre már megteremtették a paradicsomi állapotot, vagy azt, hogy elhitték: 2000-ben vagy az azt követő években bekövetkezett a világ vége, így most már szabad viháncolni, nagyzolni. Gurzó K. Enikő Éradony lesz az első magyar­lakta romániai település, ahol a magyar-román együttműködés eredményeként létrejön a kö­zösségi internet-hozzáférést biz­tosító teleház. A létesítményt a budapesti és a bukaresti szakmi­niszter avatja fel holnap 13 órakor az adonyi Ifjúsági Házban (Fő út 156. sz.). Kovács Kálmán és Nagy Zsolt az átadás után Markó Béla RMDSZ-elnök tár­saságában előadást tart Nagy­váradon a Szülőföldön az infor­mációs társadalomba című prog­ramról.­ ­ eMagyar pont nyílik Eradonyban / Érolaszi falunapok Harmadjára szerveznek falunapokat Érolasziban a hét végén, au­gusztus 6-án és 7-én. Szombaton délután 3 és este 8 óra között a fut­­ballpályán foci meccseket, majd 8 órától az iskola udvarán színpadi fellépéseket - Rap Insect, Csini Girl, Betty - láthatnak, de szerepel a programban szkanderbajnokság is. 23 órától DJ Nándi és DJ Olivér várja szabadtéri diszkóval a táncoslábúakat. Vasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet lesz, az igét Gellért Gyula esperes hir­deti, és szolgál a székelyhídi férfikórus is. A bográcsosfőző-ver­­seny 13 órától keződik az iskola udvarán, 15 és 16.30 óra között ugyanitt zajlanak a sportvetélkedők. A színpadon 16.30-tól egymást követik a fellépők: az érolaszi kisiskolások néptáncműsora után népdalcsokrot hallhatnak Timitől (Margitta), majd a székelyhídiak karatebemutatója következik. Ezt a Miss Bisz modern tánca, majd Brigitta (Kiskereki), Erica (Nagykágya) és a már említett Timi fel­lépései követik. Utánuk az Amazon­ Ász és Árpi Boy szórakozt­a közönséget. 21.30-tól kézdivásárhelyiek, a Dream Love és Betty lépnek fel, őket a Total Eclipse táncegyüttes és a sztárvendég, a bá­ród Magic Club követi. Az érolaszi Betty és a Dreamers fellépése után éjféltől ismét DJ Nándival és DJ Olivérrel szórakozhatnak a sza­badtéri diszkóban. MELEG VÍZ NÉLKÜL • Ja­vítási munkák miatt mától pénte­kig nem lesz meleg víz a 104-es, 106-os, 116-os, 131-es, 206-os, 218-as, 415-ös, 509-es, 512-es, 705-ös, 722-es, 818-as, 844-es, 850-es és 890-es hőközpontok­hoz tartozó fogyasztóknál. Érkörtvélyesi dinnyefesztivál Az Érkörtvélyesi Falunapokat 2001 óta szervezik meg, s tavaly óta Dinnyefesztiválnak nevezik az ünnepséget, melyet idén augusztus 13-ára és 14-ére terveznek. A kétnapos eseményre két magyarországi csapatot hívtak meg, előreláthatólag szombaton este 11 órától a Ke­rozin, vasárnap pedig szintén este 11-től a Crystal lép majd színpad­ra. Egyebek között hagyományos programok, például gyermekműso­rok, menettánc-bemutató, teke-, lábtenisz-, horgász­ás autós ügyességi verseny is szerepel a programban. Természetesen lesz din­­­nyebemutató és dinnye­evőverseny is. A szerve­zők még várják műked­velő tánccsoportok, ének­karok és énekesek jelent­kezését a 465-032-es tele­­ fonszámon. Jövő hétvégén benépesülnek Körtvélyes utcái A nap viccei A férj búcsúzkodik a feleségé­től: - Drágám, amíg üzleti úton vagyok, hogyan adjak neked hírt magamról? Telefonon, távirat­ban vagy faxon? - Banki átutalással, ha lehet. * Optikusnál: - Jó napot kívánok, van önök­nek 2-es lencséjük? - Van, de önnek 12-es kellene. - Honnan tudja kapásból meg­állapítani? - Na hallja, ahogy bejött a kirakaton keresztül... * • Két horgász beszélget: - És mondja, mekkora volt a legnagyobb hal, amit valaha ki­fogott? - Nem mértem meg sem a sú­lyát, sem a hosszát. De amikor kihúztam a partra, a vízszint legalább félméternyit csökkent! - Mi volt az, bálna?! - A, dehogy, a bálnát csak csalinak használtam.

Next