Révai Nagy Lexikona, 2. kötet: Arány-Beke (1911)
A, Á - Asztrognózia - Asztrográf - Asztrolatria - Asztrológia - Asztromantia - Asztrometeorológia - Asztrometria - Asztron - Asztronómia
Asztrognózia — 218 — munkája volt, hogy 1022 állócsillagnak az ekliptikája vonatkoztatott helyét (szélesség és hosszúság) pontosan meghatározta. Eközben észrevette, hogy Timocharis óta a csillagok hosszúságai átlag két fokkal megnövekedtek és ezzel felfedezte a precessziót. Földi helyek földrajzi hosszúságának meghatározására a fogyatkozások megfigyelését hozta javaslatba. A bolygók látszó mozgását, t. i. azt, melyet az éggömb közepén mozdulatlannak látszó földről megfigyelhetünk, excentrikus lőkörrel és epiciklusokkal magyarázta. Hipparchos után három századon át az A. nem sokat haladt. Kleomedes felfedezte a csillagászati sugártörést. Poseidonios (megh. 80 Kr. e.) felismerte az árapály összefüggését a Holddal. Tőle származik valószínűleg az a nézet, melynek Kleomedes ad kifejezést, hogy a Napról nézve a Föld csak pontnak látszik, az állócsillagokról azonban egyáltalán nem látható, s hogy az állócsillagok nincsenek egyforma távolságban tőlünk. Ezt az utóbbi nézetet már Geminus vallotta 137-ben Kr. e. A rómaiak az A. fejlődéséhez igen kevéssel járultak. Julius Caesar rendeletére 45. Kr. e. az alexandrianus Sosigenes rendezte a római naptárt, az év tartamát 365* napnyinak véve. Varró a régi római kronológia homályaira igyekezett fényt deríteni. Az ókor másik nagy asztronómusa Klaudios Ptolemaios (140 körül Kr. u.). Nagy műve, az «Almageszt» 14 századon át egyetlen forrása volt az A.-i ismereteknek. A Földet a mindenség középpontjában nyugvónak képzelte. Körülötte keringenek a távolság sorrendje szerint a Hold, Merkúr, Venus, a Nap, Mars, Jupiter, Saturnus. A bolygók mozgásának szabálytalanságait excentrikus körrel és számos epiciklussal magyarázta. Az epiciklusok elméletét ő dolgozta ki nagy gonddal. Ez a rendszer az ú. n. ptolemaiosi világrendszer, mely egészen napjainkig oly számos félreértésre adott alkalmat. Modern szempontból tekintve az, ami a ptolemaiosi rendszerben a valóságnak megfelel, a bolygók mozgásának projektív geometriája a Földre mint projekció-centrumra vonatkoztatva. A Ptolemaiosza következő évszázadok alatt az A. a teljes hanyatlás képét mutatja. Csak a VIII. sz.-ban indult újabb virágzásnak a tudománykedvelő arab kalifák alatt. Al Mamim Bagdadban csillagvizsgálót építtetett és III. Mihály bizánci császártól kieszközölte az engedélyt, hogy valamennyi meglevő görög tudományos munkát arabra fordíttathassa. A fordítások sorát Ptolemaios Almagesztje nyitotta meg. A Föld nagyságának meghatározása céljából Al Mamun 827-ben fokmérést eszközöltetett. Albategnios (megh. 928) határozta meg először a Földpálya numerikus excentricitását és fedezte föl a Föld perihétiumának mozgását. Alhazen (megh. 1038) javította a csillagászati sugártörés elméletét és a szürkület tüneményéből a földi légkör magasságára következtetett. A perzsa Al Szufi a X. sz.-ban revideálta a görög csillagkatalógusokat és újabbat szerkesztett, mely igen becses s legutóbb napjainkban adta ki Schjellerup. A Malek Sah perzsa fejedelemtől egybehívott asztronómusok (XI. sz.) a trópikus év tartamát 365 nap 5 óra 48 perc és 15 másodpercnyinek határozták meg, ami Newcomb legújabb értékénél 0900) csak 0-98 másodperccel kisebb. Omar Khejam a naptár tökéletesítése céljából 33 éves ciklust ajánlott 8 szökőévvel, úgy hogy a 32. helyett a 33. legyen szökőév, ami a valóságot sokkal pontosabban közelíti meg, mint a gregoriánus naptár. Az araboktól az A. művelését más népek is megtanulták. Spanyolországban X. Alfonz kasztíliai király több tudós társaságában a bolygótáblák tökéletesítésén fáradozott. Mongol uralkodók is pártolták az A.-t, így Ihdagu alatt Naszireddin Meragahban csillagvizsgálót épített és saját megfigyelései alapján szerkesztette az ú. n. ilekhani táblákat. Szamarkandban Tilug Beg, Timur unokája, ápolta a csillagászat tudományát és személyesen vezette a tőle építtetett csillagvizsgálót. Az A. újabbkori története. Az arabok kitűnő tevékenysége után ismét stagnálás állott be az A. fejlődésében, mely csak a XV. sz.-ban indult újabb virágzásnak Peurbach (megh. 1461) munkássága révén. Tanítványa, Regiomontanus (Müller János), ki Mátyás királyunk udvarában is tartózkodott, Walther nürnbergi patrícius segítségével megalapítja az első németországi csillagvizsgálót. Regiomontanus szorgalmas üstökös-megfigyelő volt, ő alkalmazta az égitestek helyének meghatározását alignement-val, újabb kifogástalan módszereket eszelt ki a parallaxis meghatározására s igen jó efemeriszeket adott ki. Az A. további fejlődésére nézve döntő befolyása volt Copernicus Miklósnak (1473—1543), ki De revolutionibus orbium coelestium c. művében rakta le alapjait a róla elnevezett világrendszernek. Szerinte a Nap mozdulatlanul áll, körülötte keringenek a Merkúr, Venus, Föld, Mars, Jupiter, Saturnus. Csak a Hold kering a Föld körül. A Földnek a Nap körül való évi mozgáson kívül még egy másik mozgása is van, amennyiben 24 óra alatt egy forgást végez tengelye körül, mely tengely ferdén áll az ekliptikához. Copernicus kimutatja, hogy a bolygók mozgásait ekként sokkal egyszerűbben lehet megmagyarázni, de azért az excentrikus körökre és az epiciklusokra neki is szüksége volt, bár az utóbbiak számát tetemesen apasztotta. Copernicus rendszere a Ptolemaios-éval szemben csak nehéz küzdelmek árán tudott az érvényesülés ama fokára emelkedni, amely tudományos értékénél fogva megilleti. Tanítványa, Rhaeticus, a számítási módszereket tökéletesítette, Apianus pedig mint megfigyelő tűnt ki s észrevette, hogy az üstökösök csóvái mindig a Nappal ellentett irány felé fordulnak. Abban a korban találták föl a transzverzális mérővesszőt és a nóniuszt, melyek pontosabb szögmérést tettek lehetővé. Nagy érdemei vannak IV. Vámos pfalzi tartománygrófnak, ki kasseli csillagvizsgálóján Rothmannal és Bürgivel 900 csillag helyét határozta meg és bevezette az A.-ba az órát, mint nélkülözhetetlen megfigyelési eszközt. A XVI. sz. második felében eszközölték a gregoriánus naptárjavítást. Tycho de Brahe (1546—1601) a megfigyelés tökéletesítése körül szerzett kiváló érdemeket. Tekintettel volt a műszerek hibáira, mindenütt gondosan számításba vette a csillagászati sugártörést, ő volt az első, ki mérései alapján kimondhatta, hogy az üstökösök távolabb vannak tőlünk, mint a Hold, alő- Asztronómia