Pick-up, 1981. július-december (1-3. szám)

1981-07-01 / 1. szám

PICK-UP 3 NYITOTT VÁLLALAT Több mint fél évvel ezelőtt indítottuk el a „Nyitott vállalat” akciót. Nehéz lenne ,eldönteni, sikeres volt-e vagy sem. Annyi bizonyos, hogy az akció sikere nem a lemezgyűjtőkön, nem a levélírókon és hozzászóló­kon múlt és múlik. Nagyon sok levelet kaptunk, kö­zülük nem egy tanulmánynak is beillik és hozzáér­tésről tanúskodik. Legjobban annak örültünk, hogy kevés volt a drukker-elfogultság, a szélsőséges meg­nyilvánulás. Üres frázisnak tűnhet, hogy dicsérjük a levélírókat, de mit tegyünk, valóban megdöbbentő volt az a komolyság, a lemezügy iránti szeretet és ismeretanyag, ami elénk tárult. Néhány levélíró nevét és címét felsoroljuk, mert méltánytalannak éreznénk, ha észrevételeiket, ötleteiket, szempontjaikat úgy használnánk — ugyanis ezt tesszük —, hogy közben névreszólóan nem köszönnénk meg segítségüket. Egyebek között ilyen elmélyült hozzászólást kaptunk a következőktől: Bereczki Sándor — Ópusztaszer, Bóna Antal — Bu­dapest, Cservenka Csaba — Bicske, Deák Zoltán — Budapest, Dubovány Zsolt — Győr, Erős Zoltán — Acsád, Fritz Tamás — Budapest, Hídvégi Imre — Sopron, Librik Károly — Budapest, Lukácsi László — Jászalsószentgyörgy, Kalocsai Imre — Budapest, Macskássy János ■ — Budapest, Nagy Győző — Keszt­hely, Nagy Sándor — Szőny, Rácz Zsuzsa — Buda­pest, Sági-Tóth Tibor — Csehszlovákia, Sólyom Imre — Budapest, Szép István — Százhalombatta, Szakáll Lászlóné — Soltvadkert, Szűcs Gergely — Szeged, Váradi Zoltán — Békés, Weckermann Béla — Buda­pest, Zentai László — Budapest. Miért vannak kétségeink hát a sikert illetően? Két okból. Közben beütött életünkbe egy meddő, termé­ketlen sajtó-, illetve tv-vita, amely elterelte a figyel­met a kezdeményező, tömeges eszmecseréről. Ez az egyik tényező, ami közbejött. A másik, hogy egy saj­tótámadás,­­ nem lehetünk bírája, hiszen ponkot ért, megfosztott attól a sajtófórumtól, a Pesti Műsor Le­mezpódiumától, amely elképzelésünk szerint alkalmat adott volna a közönséggel való beszélgetés folytatá­sára, a vitára,­­a javaslatok többirányú megforgatásá­­ra. Mire a leveleket átolvastuk, és a vállalatnál egy­más között megbeszéltük, új fórum után kellett néz­nünk, íme ez a PICK UP. Márkák versenye A levélírók és hozzászólók túlnyomó többsége meg­értette milyen előnyökkel jár, hogy a magyar hang­lemezgyártás egy kézben van, összpontosított eszkö­zökkel küzdhetünk a magyar hanglemezgyártás nem­zetközi rangjáért. Azt is­­megértették, hogy ez a mo­nopolhelyzet nem rajtunk múlik, nem mi döntünk abban a kérdésben, hogy Magyarországon egy, vagy több hanglemezkiadó van-e és valójában ez a helyzet egyáltalán nem zárja ki a versenyt, hiszen más intéz­ményekkel, szervezetekkel, vállalatokkal kell megküz­­denünk,­­amikor az emberek érdeklődését akarjuk fel­kelteni és valljuk be,­­pénzüket előcsalogatni zsebük­ből. Nem is beszélve a világpiaci versenyről. A levélírók, a hozzászólók megértették ezt, de mégis úgy vettük ki szavaikból, hogy vonzódnak a versenyhelyzet gondolatához, mert ebben látják az unottság, a restség, a nemtörődömség, vagy elfogult­ság lehetséges alternatíváját. Nincs értelme erről, ne­künk és itt, elméleti vitát folytatni. Úgy döntöttünk, hogy korlátozott mértékben ugyan, megteremtjük ezt a verseny­helyzetet. A vállalaton belül és az úgynevezett Pop Manage­­menten­­magyarul így hangzana, bár kissé körülmé­nyes: a szórakoztatózenei igazgatóságon belül­ most alakul meg egy új márka szerkesztősége. Neve: START, önálló szerkesztője lesz Wilpert Imre, (38 éves) és még ebben az évben megjelennek az első START lemezek. Hogyan határozhatnánk meg ennek az új szerkesz­tőségnek a tevékenységi körét? Az a 10—15 évvel ez­előtt indult nemzedék, amely a magyar beatzenét lét­rehozta, továbbra is PEPITA márka alatt publikálja lemezeit, azok akik az elmúlt 1—2 évben futottak fel és­­lemezérettek, a START lobogója alatt gyülekeznek. Ez persze nem életkori kérdés, új együttesben is le­het, sőt jó ha van, egy-két beat korabeli és fordítva. A csoportosulás nem tiszta, hiszen más körülmények is megbolygathatják ezt az elméleti elrendezést. Az is nyilvánvaló, hogy később a START muzsikusai már egyáltalán nem lesznek újak, és akkor végképp elmo­sódik a fent említett rendezőelv. Így van ez minden­hol a világon: a rendezőelveket az élet előbb-utóbb áthúzza, jó ezt előre tudni. A PEPITA márka szerkesztője Bálint Péter (34 éves), a teljesség kedvéért azonban meg kell említe­nünk, hogy e márkajelzés alatt jelenik meg a beaten kívül minden egyéb popzene, ami nem START vagy KREM. Az előző mondatban már elárultuk, hogy lesz har­madik lemezmárkánk is a Pop Management keretében, a KREM. Sok levélírónk tépelődött azon, mi történ­jék azokkal a színvonalas csoportokkal,­­akik­­tehetsé­gük és kedvük szerint nem olyan nagylemez anyagot csinálnak, amit nagy példányszámban el lehet adni. Igaz, a ráfizetést nem engedhetjük meg magunknak, ma már komolyzenei kiadványaink összességére sem fizetünk rá. Még kevésbé tudjuk egyébként elfogadni azt, hogy van olyan szórakoztatózene, amely csak né­hány száz embert szórakoztat, van olyan tömegkultú­ra, ami nem kell a tömegeknek, van olyan érték, ami csak a raktárak mélyén, később pedig a zúzdában képes kifejezésre juttatni önmagát. Mégis elismerjük a levélíróknak ezt az igényét. Jelenjen meg az is, — most csak populáris zenéről beszélünk — ami nem fogy el több mint 5—6 ezer példányban és nem azért, mert rossz, hanem mert különleges, túl bonyolult, vagy a jövőbe mutat. A Krém Mi nemcsak a pénzzel spórolunk, hanem a kapaci­tásunkkal is. Meghatározott számú újdonságot tudunk csak átbocsájtani, elsősorban nyomdai lehetőségeink adottságai miatt, ezért úgy döntöttünk, hogy minden évben kiadunk 4—5 ilyen, várhatóan 5—6 ezer pél­dányban eladható lemezt, jó minőségű, de általános tasakban, tehát a közreműködők nevét és a progra­mot csak a kívülről is látható címkéről lehet leolvasni. Ilyen kiadványok­­a legfejlettebb hanglemeziparral rendelkező országban is napvilágot látnak. Bejelenthetjük, a KRÉM márka alatt elsőként meg­jelentetjük a Syrius együttes angol nyelvű nagyleme­zét, amely a maga idejében kevéssé fogyott, nem volt sikeres, azóta azonban sok levélírónk érdeklődését felkeltette, sok kitűnő mai zenész elődjét tiszteli a hajdani Syriusban, és mi úgy gondoljuk, méltó lesz arra, hogy az új márka első darabja legyen. Ennek a márkának, vagy a kiadvány-sorozatnak külső szerkesz­tője lesz. Felkértük Benkó Sándort, a Benkó Dixieland vezetőjét, a kitűnő, higgadt, és tárgyilagos szakem­bert erre a­­feladatra, ő pedig elfogadta. Angol, vagy általában idegennyelvű lemezeinket, amelyeket itthon csak mutatóba adunk ki, maga a felvétel pedig exportcélra készül, továbbra is PEPITA INTERNATIONAL márkajelzés alatt adjuk ki. Mennyire jelentenek a különböző márkák verseny­helyzetet? Ezt az idő fogja eldönteni. Az MHV veze­tése mindent el fog követni, hogy valóságos, éles ver­seny alakuljon ki, anélkül, hogy sokat törődnénk an­nak méricskélésével ki vezet, ki nyert, ki vesztett. Ezt a közönség úgy is eldönti. 1981 végén és ettől kezdve folyamatosan további reformokat vezetünk be,­­most már abba az irányba, hogy a márkák önálló gazdasági elszámolással, forint­ban mérhető ,eredménnyel működjenek. Még nem tud­juk, hogyan csináljuk, nem ismerjük még ennek pon­tos kereteit. Ha rajtunk múlik, megőrizzük azonban a magyar hanglemezgyártás egységes szerkezetét annak érde­kében, hogy a másik, nehezebb és nagyobb verseny­ben — a világpiacon — sikerrel szerepelhessünk. A levélírók kifejezték azt az aggályukat is, hogyan tudunk dönteni olyan kérdésekben, amelyek alig-alig körüljárhatók, ahogyan mondani szokták, ízlés dolga. Mi nem látunk e tekintetben rettenetes problémákat. Célunk ugyanis az, hogy minden épeszű, reális, má­sok sérelme nélkül elfogadható igényt kielégítsünk. Ízlés kérdésekben szinte sosem kell döntenünk, poli­tikai, erkölcsi, általában társadalmi kérdésekben pedig megfelelő és használható normáink vannak. A lemez­gyűjtő mégis olyasmit pedzett, ami minket is foglal­koztatott, hogyan lehet döntéseinket társadalmasítani, anélkül, hogy lelassítanánk cselekvőképességünket, anélkül, hogy a vállalat meddő viták fórumává vál­jék, és anélkül, hogy a vállalat felelős vezetése fel­adná, megszabadulna felelősségétől, amit egyébként meg sem tehet, erről jogszabályok gondoskodnak. Egy szónak is száz a vége, a következő megoldást választottuk. Létrehoztunk egy Popzenei Művészeti Tanácsadó Bizottságot, amely terveinket, lényegi dön­téseinket, hosszabb távú elképzeléseinket megvitatja és a vállalat igazgatójának tanácsokat ad. Köteleztük magunkat arra, hogy e tanácsokat vagy megfogadjuk, vagy komoly, elmélyült írásbeli indokolással utasítjuk el. A bizottság tagjai: popzenével foglalkozó újságírók, szerkesztők, népművelők, akik sikeres szervezőknek bizonyultak, meghívtuk a bizottságba a KISZ KB és a Popzenész Szakszervezet megbízottait. A Tanácsadó Bizottság munkájának irányítására, szer­vezésére pedig Benkó Sándort kértük fel. A hanglemezkiadás is, mint minden emberi tevé­kenység, gyakran beszorul a még és a máz közé. Ez a mi gyakorlatunkban azt jelenti, hogy vannak együt­tesek és előadóművészek, kezdők, fiatalok, akiknek még nem csinálunk lemezt, és vannak olyan tegnapi sztárok, tegnap még közkedvelt előadóművészek, akik­nek már nem csinálunk lemezt. A korai lemez épp­úgy árt az előadóművésznek, mint ahogy végső soron árt az a lemez is, amely csak a megkopott dicsőséget reprezentálja. Kérdés, mikor nem korai már pl. a nagylemez és mikor túlhaladott. Erre azt a cinikus választ is adhatnánk, a lemez akkor időszerű, amikor mi kiadjuk. Ez azonban csak tréfa lehet, senki sem tévedhetetlen. Mit tehetünk? Enyhíthetjük tévedé­seink súlyát. Ezt tesszük. Minden év március végéig minden olyan énekes, vagy együttes, aki nagylemezre pályázik, beadhatja hozzánk­­tervezett nagylemezének szövegét és egy de­mo- kazettát, amelyen akár egy szál gitárral, vagy bármi más módon feljátszotta a műsorát. Úgy gon­doljuk, a pályázat sikere nem azon múlik, hogy mi­lyen­­színvonalú a demo-felvétel, tehát nem érdemes rá sokat költeni. A fent említett Művészeti Tanácsadó Bizottság el fogja dönteni, hogy­ a pályázók közül me­lyik az a két új és melyik az az egy régi produkció, ami nagylemezen történő megjelentetésre a bizottság szerint alkalmas, mi azonban nem foglalkoztunk vele. Tehát: évi 3 nagylemez, két­­kezdő, aki pályázat útján jutott LP-hez és egy valaki, természetesen együttes is lehet, akiről mi már lemondtunk, a bizottság azon­ban még­­bízik sikerében. A­­Művészeti Tanácsadó Bi­zottság természetesen ezenkívül is figyelmünkbe ajánlhatja a pályázót. Mi vállaljuk azt a kötelezettséget, hogy a március végéig beérkezett javaslatokat a bizottság megvizs­gálja, többször meghallgatja és az említett három nagylemezt mi még a folyó évben megjelentetjük. A fentiekben csak néhány olyan reformot jelentet­tünk be, amelyet a hozzászólások, levelek alapján ha­tároztunk el a „Nyitott vállalat” akció keretében. Ez azonban csak a kezdet, nem válaszoltunk itt az egyedi javaslatokra, ezek nagy része sajnálatos félreértésen alapszik. Néhány­ alapigazságot kell megemlítenünk. Csak azt a nagylemez anyagot adhatjuk ki, ami van. .Tehát hiába követeli a lemezgyűjtő, a levélíró annak az együttesnek a nagyleme­zét, aki azt ilyen, vagy olyan okból még nem készítette el, nem nyújtotta be nekünk. A sajtóban megjelenő nyilatkozatokból nem lehet a helyzetet megítélni. Ha az Együttes vezetője úgy nyilatkozik, hogy „nagyleme­zünkön dolgozunk”, ez épp úgy jelentheti, hogy várják az ötletet, keresik a szövegírót, gondolkodnak azon, hogy ki legyen az új basszusgitáros, mint ahogy jelentheti, bejár­nak a stúdióba, folyik a felvétel.­­Ha a nyi­latkozatban megjelenik, hogy „jövő hónap­ban üzletekbe kerül új nagylemezünk”, nem biztos, hogy az egyhónapos átfutás reális, ez a legjobb esetben csak azt jelenti, hogy az együttes nyomás alá akar helyezni minket, a közvéleményt mozgósítja irreális cél érdeké­ben. Mi nem írunk se zenét, se szöveget, tehát nem tehetünk eleget olyan kívánságoknak, hogy X. Y. énekesnő miért nem énekel jobb dalokat, miért nem kap jobb szövegeket, stb. Még olyan konkrét kívánságoknak se tudunk eleget tenni, hogy X. Y. zeneszerzőt hozzuk össze X. Y. szövegíróval, —­­esetleg nincse­nek beszélő viszonyba se — és ők készítsék el X. Y. új nagylemezét. Mi hanglemezki­adással foglalkozunk és nem varázslással. Nem hisszük el a levélírónak, ha tájékoztat bennünket arról, hogy X. Y. már senkinek sem kell, miközben éppen a százötvenezre­dik darabot adjuk el nagylemezéből. Nem hisszük el a levélírónak, hogy X. Y. az egész országnak kell, amikor legutóbbi lemezéből 20 ezer darabot tudtunk eladni. Utóbbi eset­ben nem érv, hogy sehol sem lehetett kapni, ugyanis, ha a bukott lemezből végre elmegy az utolsó darab, a hanglemezbolt nem ren­del újat, mert fél, hogy a nyakán marad, így valóban előfordulhat, hogy a bukott lemezt már nem lehet kapni. Még csak annyit, a „Nyitott­­Vállalat” akciónak nincs vége, javaslatokat, észrevételeket, leveleket vá­runk, mint a fentiekből kiderül, a lényeget olvassuk ki ezekből és valóban nyitottak vagyunk minden ész­szerű reformra, ha az előreviszi a magyar hanglemez­­kiadás ügyét.

Next