Z Magazin, 1998 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1998-05-01 / 5. szám

Tűzvirágok Hana-bi Budapest Film Írta, rendezte, a festményeket és a rajzokat készítette: Takeshi Kitano Operatőr: Hideo Yamamoto Zene: Joe Hisaishi Főszereplők: Beat Takeshi, Kayoko Kishimoto, Ren Osugi, Susumu Terajima T­e, szerintem ez olyan easy listening lesz” - súgtam oda a Wag­­nernak az első pár perc tengerparti autózós, gyülekező, cigiző, marcona rendőrös kockái láttán, de aztán nem kellett több tíz percnél, hogy belássam, mellétrafáltam: a kezdeti gyilkosságok és egyéb tartozékok csak nem „indították be” a mozit, a tempó végig ázsiai, a halálhoz és az ölés aktusához való viszonyt egész egyszerű­en a természetes jelzővel lehet illetni. A kamera végig szemlélődő stá­tusban, csak a rendező nehezíti néha a dolgunkat az idősíkok kuszá­­lásával. A történet amúgy teljesen egyszerű, szinte hétköznapi: egy nyomozó megcsömörlik a mindennapjait körülvevő és behálózó erőszaktól, brutalitástól és haláltól, s így visszavonul. De. Feleségéről kiderül, hogy gyógyíthatatlan, barátja egy üzemi baleset (golyó a has­ba) folytán tolókocsiba kerül, egy másik kolléga özvegye és árvája anyagilag nehéz helyzetbe kerül. Bűntudat és lelkiismeret-furdalás bomlasztja belülről a kiegyensúlyozottság látszatát, beindul a kom­penzáció, uzsorakölcsönből támogatja a rászorulókat, béna barátjának biztosítja a festészet iránt feltámadt vonzalmának feltételeit, feleségé­nek pedig megpróbál méltó körülményeket teremteni utolsó földi napjaira. Valamitől azonban képtelen szabadulni: a bűntől és az öléstől. Kénytelen kirabolni egy bankot, hitelezőjét és beosztottjait kénytelen válogatás nélkül, válogatott módszerekkel - evőpálca, zsebkendőben kavics, bumm a fejbe két méterről stb. - szemrebbenés nélkül átküldeni odaátra, miközben feleségének megmutatja a havat, a hegyeket, az óceánt, a pecázás örömeit, az élet naposabbik oldalát­­ boldogok, míg várják a halált. Az idillt csak a felbukkanó társak za­varják meg, de még maradt két golyó. Jó helyre került tavaly az Arany Oroszlán. ■ Biró Attila A végül Gyilkos donornak elkeresztelt filmnek - így utólag - talán szerencsésebb lett volna az ironikusabb „Végzetes velő” címet ajándékozni, hadd gondolkozzon már a mozijegy megvásárlása­kor a néző: akciót vagy vígjátékot fog látni? Annyit elárulok, én se nem izgultam, se nem mulattam jól; leginkább a film - korántsem meglepő - végét vártam. A filmet a jobb napokat látott Barbet Schroeder jegyzi rendezőként és producerként; nehéz elhinni róla, hogy ugyanaz az ember, aki egykor fesz­­tiváli nagydíjat nyert a The Charles Bukowski Tapesszl. A két címszerep­lő, a szintén jobb napokat látott Michael Keaton és Andy Garcia sem való­színű, hogy erre a filmjükre lesznek a legbüszkébbek, de hát ők tudják. Hogy nem akármilyen stábbal van dolgunk, azt az operatőr Luciano Tovo­­li jelenléte is jelzi: ő korábban olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Antonioni, Ferreri és Tarkovszkij, de mára - miután Amerikában már több filmben is forgatott Schroederrel -, úgy tűnik, teljesen akklimatizálódott a helyi viszonyokhoz. Amúgy az egész filmre nagyon jellemző az európai filmesek amerikai ténykedését (kivételekkel persze) találóan leíró „nesze semmi, fogd meg jól!”. Röviden: néhány kisebb-nagyobb név csinált egy közhelyektől hemzsegő, hangzatos című nagy semmit. A fim egyébként arról szólna, hogy egy beteg kisgyereknek csontvelő­re van szüksége, amit az FBI-os apa egy súlyos szociopata donorban (többszörös gyilkos fegyenc, innen a magyar cím) talál meg. A műtétet egy börtönkórházban hajtanák végre, de az Interneten kiokosodott „zseni­ális” rab közben megszökik, és még az épület irányítási rendszere is az ő kezébe kerül. A rendőrség megpróbálja lelőni, az apa próbálja megmente­ni, akár tucatnyi kollégája élete árán is­­ mert kell a donor! A végét min­denki kitalálhatja. ■ Mucho Maas Is the Nunc d ill tbe poor oppressed ín the Landol ENGLAND CHL'MB AWA MBA English Rebel Songs IASII9H SWINGING ANARCHY ENGLISH REBEL SONGS FIRST TWO LP’S

Next