Rock Révkalauz, 1986 (3. szám)
1986 / 3. szám
ROCK RÉVKALAUZ cionizmusát kamatoztatta bohócegyüttesben, elvégezte az ELTE történelem-népművelés szakát, ahol diplomamunkáját a rockzene szimbólumrendszeréről írta. Szekerei László néven novellái jelentek meg, a Rolling Stonesról írott könyvét pedig 1982-ben a Zeneműkiadó jelentette meg. Feltűnése a rockszínpadon tehát csak a kívülállóknak volt meglepetés. Ahogy egy alkalommal Presser Gábor megjegyezte, Hobó nagyszerű érzékkel választotta ki azt a pillanatot, amikor a pálya széléről ismét játékba lendülhet. 15 évig állt az oldalvonalnál, hogy aztán 1 év alatt minden babért learasson. A HBB ugyanis „szombat esti blueszenekarból" egy év alatt országosan ismert sztárzenekarrá, Hobó pedig ünnepelt nemzedéki bálvánnyá vált. Imádják és gyűlölik, megverik és feljelentgetik, kitiltják és betiltják, a sajtóban paranoiás őrültnek, provokátornak, abnormálisnak, rendszerellenesnek nevezik (a lefordított Stones, Doors stb. szövegek miatt). Rajongói körében viszont ő „a sztárfaló sztár, az üvegpaloták ablakaiba követ dobáló gáncs nélküli lovag, a Jagger-imitátor, a Rolling Stones felesküdött lovagja, a bohóc, a költő, a sátán, a csavargók királya, a szeretetreméltó, üldözött gazember". S mindez alig néhány tucat lefordított dal miatt, amelyek nyers szókimondó, tabudöntögető, gondolkodásra késztető szövegeik miatt megdöbbentő erővel hatottak más előadók jelképekbe csomagolt vagy jelszavakba sűrített pop- és rockszövegei között. Ezeken kívül Hobó néhány nagy előd - Jim Morrison, Mick Jagger, Baksa Soós János - példáját követő előadásmódja, a zenei ismeretterjesztésnek, a varietének, a paródiának, az exhibicionista sztárallűröknek, a dacos mindent kimondásnak egy sajátos ötvözete is elemi hatást gyakorolt a közönségre. A tizenévesek a dühtől és dactól fűtött, a számkivetettségről, a megvertségről szóló szövegekben saját életérzéseiket hallották vissza, s mondtak igent a HBB-re, a felnőttek viszont a jóízlés, a szocialista kultúra értékeinek védelmében kiabáltak rendőrért. A zenekart ki is tiltották egyes megyékből, de a HBB 1979-ben a népszerűség, a szokatlan előadás okán már a Kisstadionban játszott a Krokus és az Omega előtt. Ez volt az az előadás, amelyet egyes vidéki lapokban rendőri segédlettel akartak betiltani, ugyanakkor a Pesti Műsorban ez volt olvasható: „A haláltáborok bűzét, az ördögi kegyetlenkedések iszonyatát, a magára maradt ember gyilkosságba menekülését, egy rossz társadalom torzképét a kulcsfigura Hobo Földes László olyan súlyos mondatokban és elemi erejű mozgásformában mutatta be, amelynek visszacsengése már brechti ko-molyságú és felelősségű. Talán sokan rádöbben- nek a nézők közül, hogy a fájdalmas blues hagyományokat követő csoport többet jelent csupán egy rockzenekar megjelenésénél." A HBB első műsora azonban nemcsak a Kisstadionban aratott sikert. Országszerte tíz- és tízezrek fedezték fel maguknak a zenekart és Hobó álomszép utópiája szombat esti blueszenekarként játszani - gyorsan megbukott az élet realitásán. A zenekar második műsorát 1980. januárjá-ban mutatta be Fejezetek a csavargók könyvéből címmel. Ennek dalait (Leples bitang, Az én nemzedékem, Ez csak rock and roll, Vörös ház stb.) még a régi koncepció alapján, de a műsor egészét már az új elképzelések jegyében állították össze, így a HBB együtt lép fel a HURKA színpaddal és a Muzsikás együttessel, megpróbálva egy olyan szintézist kialakítani, amelyben a színpadi látvány, a magyar és néger népzene és a költői szövegvilág jól megfér egymással. Hobó szókimondó megnyilatkozásai, színpadi szövegelései, mellbevágó, szokatlan fordításai miatt azonban az együttes továbbra is a „széllel szemben" jár. S noha ez év nyarán megjelenik első kislemezük (Rolling Stones blues), egyelőre nemkívánatosak a tömegkommunikáció háza táján. A HBB-nek nem marad más választása, mint sorsközösséget alkotva más mellőzött együttesekkel vállalja a megkülönböztető „fekete bárány" címkét és augusztus 22-én több mint 20 000 ember előtt a Bizottság, a P. Mobil és a Beatrice társaságában a hajógyári szigeten koncerteznek. Valószínűleg az óriási közönségérdeklődés a magyarázata, hogy az MHV 1980 nyarán terven felül - az Omega helyére beugró zenekarként - nagylemezt készít velük. A lemez a karácsonyi piacra jelenik meg, s alaposan megtépázza a zenekar hírnevét. Egyes kritikusok - nemritkán személyes sérelmektől vezérelve - valósággal sárba taposva szedik ízekre a dalokat - többek között plagizálással is vádolva a zenészeket. Hobóról - megkérdőjelezve énekesi képességeit - gunyoros hangnemben cikkeznek, s van, aki a lemezt úgy ahogy van, a szemétkosárba vágná. A kétségtelenül „öszszekapkodott" lemez - két heti munka eredménye - azonban így is megnyerte a rajongók tetszését. Aranylemez lett, Hobót az Év emberének választották, így végre a HBB a tv-ben is felléphetett. A zenekar iránti felfokozott érdeklődést mutatja, hogy Szomjas György készülő új Kopaszkutya című filmjének nemcsak a főszerepét bízta Hobóra, de a film sztorijához is számos ötletet kölcsönzött a zenészektől: paszkutyaságot, a fekete bárányság után a közönség egy része felvett szerepnek, hamis póznak, a zenekartól idegennek érezte az új filmbeli színpadi viselkedést. Ehhez jött ráadásként, hogy 1981 őszére a zenekaron belül is válság alakul ki. Hobó a miskolci színházban játszik, könyvet ír, Bereményi Gézával közös rock-musical színpadra állítását tervezi. A HBB - vezéralakja nélkül - hoszszabb leállásra kényszerül, keveset koncertezik, a zenekar egysége megbomlik, Szénich János távozik is az együttesből. A HBB az 1981 nyarán rendezett újabb nagy hajógyári szuperkoncerten is széteső, fáradt benyomást kelt és a közönség -elsősorban az értelmiségiekből álló része - csalódással fogadja a szeptember 27., az Ifjúsági Park záróbuliján a harmadik születésnapját ünneplő HBB Mindennek vége című negyedik műsorát is. Az esten elhangzó új dalok (Halálapa blues, Hetedik, Az utolsó óra, Mata Hari, Oly sokáig voltunk lent, Országút blues, A hippi halála, Mindennek vége) ugyan még a régi szellemet idézik, de a zenekar játékából már hiányzik a dinamizmus, elmaradtak a Hobótól megszokott ötletek is. Helyette visszatérő, ismerős színpadi manírokat, szövegelési fordulatokat kap a közönség, amely nem is fogadja olyan lelkesen kedvenceit, mint a korábbi években. A HBB 1981-ben nem tudta megújítani önmagát, s a válság - amelyet további zenészcserék is jeleztek - 1982-ben tovább folytatódott. 1982 elején - a dobozban maradt Kopaszkutya LP után - csaknem észrevétlenül került a boltokba a zenekar második, Oly sokáig voltunk lent című nagylemeze, amely technikailag már jobban sikerült, de a kritika ezúttal a „szereposztási" tévedéseket rótta fel a zenekarnak. „Hiába az a szerepvállalás, amely a második Hobóalbumot és bizonyos mértékben az egész Hobó-alapállást jellemzi - írta a Magyar Ifjúság kritikusa. Röviden: a kritika a sztárstátuszba került, a kívülállás, az underground mítoszát elvesztett Hobótól a „külvárosi" jelmezt, az alulról jöttekkel való azonosulás szerepének hitelességét vitatta el, hamisnak, erőltetettnek, manipulatívnak, már szerepjátszásnak érezve a zenekar „kopaszkutyaságát". Az 1981 -82-es évek válsága - és a rockszínpadok környékén tapasztalható váltás - valószínűleg közben a zenészek számára is nyilvánvalóvá tette ezt az ellentmondást, mert a második lemezen - lehetséges megoldásként - kettős szereposztásban próbálták megvalósítani az eredeti koncepciót. „Deák Bill Gyula a körülményeibe belenyugvó, egykori külvárosi, ma új városrészi munkás (proli) életképeit villantja fel - ő a sarat lerázó kopaszkutya, aki fájdalmát beleordítja a fényes napba (Kőbánya blues, Tetovált lány, Hosszúlábú asszony). Mellette vagy vele szemAz 1982-es produkciókat követően a kritika nem vállalkozott jóslásokra annak megítélésében, hogy a HBB az átmeneti, kísérletező, új utakat kereső korszakból mikor és merre fog továbblépni. Ebben az időben a hazai rockélet túlságosan is képlékeny állapotban volt. A kemény rock válsága már javában tartott, a színpadok környékéről már eltűnőben voltak a fekete bárányokat piedesztálra emelő csöves nyájak, az új hullámból még minden lehetett, nem söpörte félre az új előadókat a „szennyhullám"-ügy. Ugyanakkor a nagy csapatok mindinkább a színpad világa felé fordultak, ún. concept produkciókat készítve. Ebben a közegben a HBB az egyetlen lehetséges utat választotta. Viszszatért saját elképzeléseihez, öntörvényű útját járta tovább, s a tradicionális zenei alapokra Hobó ben Hobó ugyanezt a kiszolgáltatottságot, megvertséget, dühtől fűtött dacosságot képviseli, csak éppen az érzékenység, a fogékonyság, a költőiség eszközeivel (Közép-európai Hobo Blues Nr. 2, Nem hallod, üvöltök, Halálapa blues, Mata Hari)" - írta találóan a kritika, s ez a kettősség zenei vonatkozásban is végigkísérhető az albumon. Bill számaiban a rhythm and blues és a tradicionális blues képletei szólalnak meg, Hobó dalaiban pedig már csak a blues elbeszélő jellege marad meg, kántáló szövegmondása eltérő kompozíciós és hangszerelési ötleteknek (olykor stílusoknak, pl. reggae) is teret enged és egész előadásmódjával igyekszik egy értelmiségi, a bluestól nem idegen, de törvényszerűen abból nem következő formát kialakítani, mindinkább egy sajátos kelet-európai sorshelyzeteket megfogalmazó szövegfelépítményt épített. A válságból való kilábolást, s az új, mindinkább Hobó „szerepének" megfelelő koncepció körvonalazódását nemcsak az 1983- as Még élünk című koncert és lemezprodukció, de Hobó első önálló estje, az Eörsi István műveiből készült Növekszik a csapat is jelezte. Ezekben a produkciókban már sokkal inkább a nemzetinemzedéki problémák kerültek előtérbe, mint a színpad környékén „kopaszkutyázó" tinédzserközönségé. Aligha véletlen, hogy ennek megfelelően a zenekaron belül újabb repedések keletkeztek. Átmeneti megoldásként ugyan a Radics Béla Emlékzenekar megalakulása feloldott feszültségeket, de a 1984- re elkészült Vadászat című dupla album, majd az ennek alapján elkészült színpadi változat már nyilvánvalóan sejtette, hogy a HBB pályafutásában olyan szakasz kezdődött, amely zeneileg és koncepcionálisan is jelentős váltást jelent az előző évek produkcióihoz képest. A zenekar kilép a blues illetve a „háromperces" dalforma keretei közül és olyan művészi, komplex zenei-szövegi műformák létrehozására törekszik, amelyek túllépnek a rock műfaji keretein. Kopaszkutya - siker és kitérő Az 1981-es év a HBB ellenére hamissá vált, történetében a Kopasz- Hiába játszották el a kőkutya jegyében telt el. Filmeztek, az ügyet felvállalva koncertjeiken a film dalait népszerűsítették, de mindez a zenekar és a korábbi célkitűzések szempontjából inkább ártott, mint használt. A HBB ugyan a hírverés segítségével vitathatatlanul az élvonalba emelkedett, de végleg elhagyni kényszerült azt a koncepciót, amellyel a zenészek pályafutásukat elindították. Hobó a sikernek köszönhetően - ahogy egyes új hullámos zenészek megfogalmazták - a fiatalok bizonyos újabb rétegeinek szemében már szupersztárrá vált, s a „rockdiktátor szerepében tetszeleg". Vagyis a zenekar-image - a zenészek vagy Hobó akarata „Lassan lépdel a fűben a vak zenészek kara. Mondjátok emberek, ez már Európa?" - VADÁSZAT - RENDEZŐ IRODA