Előre, 1968. november (22. évfolyam, 6530-6555. szám)

1968-11-01 / 6530. szám

1968. NOVEMBER 1., PÉNTEK ELPÁROLGATOTT VÍZÉRT ELPÁROL­GATOTT MILLIÓK A gazdasági élet minden­napos feladatai köze­pette gyakran nem fi­gyelünk fel olyan jelen­ségekre, amelyek — no­ha nagy horderejűek — elsikkadnak az apróbb, de jobban égető­ megoldást követelő kérdések sodrában. A bútor és fafeldolgozó gyárak vezető kollektívája előtt pél­dául naponta megoldásra váró kér­dés az anyagellátás, szállítás, mun­kaszervezés stb. megszokott és gyors beavatkozást igénylő megannyi prob­lémája. Ezek a terv ütemes teljesí­tésének elengedhetetlen feltételei. In­kább érdekli hát a vállalatvezetősé­get, hogy megkapja-e időben a szük­séges faanyagot, mint az, hogy a bükk vagy fenyődeszka víztartalma a megengedett százalékaránynak a­­latta marad-e, vagy lényegesen fe­lülmúlja azt. A gazdasági hatékonyság növelé­se viszont — mint a jelenlegi idő­szak egyik alapvető célkitűzése — nem „általános“ nemzetgazdasági elv, hanem minden vállalattól konk­rét intézkedést követel. Sajnos az eredmények, elért sikerek néha hat­ VÉLEMÉNYCSERE lajnossá teszik a vállalatvezetősége­ket az önelégültségre, és gyakran elfelejtkeznek arról amit Nicolae Ceausescu elvtárs hangsúlyozott az RKP Országos Konferenciáján : ha eredményeinket összehasonlítjuk a világszinten elért legjobb eredmé­nyekkel, megállapíthatjuk, hogy épp az olyan alapvető gazdasági muta­tókkal maradunk le jelentős mér­tékben, mint a munka termelékeny­sége, az anyagfogyasztás, az önkölt­ség, a rentabilitás. Meg kell állapí­tani, hogy itt-ott olyan résekre buk­kanunk, amelyeken át súlyos mil­liók csurognak a semmibe, és vesz­nek el a nemzetgazdaság számára Egyik ilyen rés a fafeldolgozó ipar­ban a ... víz. Persze, nem a technológiában nél­külözhetetlen vízre gondolunk, ha­nem arra a nedvességtartalomra, a­mely az anyagban a megengedett százalékarányon felül található, s a­­melyet a feldolgozó vállalatnak, az egész nemzetgazdaságnak drágán kell megfizetnie. A marosvásárhelyi ILEFOR bú­torgyár nem tartozik az ország leg­nagyobb vállalatai sorába, évente mintegy 10 000 köbméter faanyagot dolgoz fel. A deszka nedvességtar­talmának felső határát 30 százalék­ban határozza meg az előírás, a fel­dolgozás alkalmával azonban ez nem lehet több 8—10 százaléknál. A 20—22 százaléknyi víz elpárolog­­tatását megfelelő technológiával, szárítókamrákban oldják meg, ahol óránként egy köbméter szárítása 1,15 lejbe kerül. A szárítás — 30 százalékos nedvességnél — 206 órát vesz igénybe, egyetlen köbméter szárítása tehát 237 lejbe kerül. O­­lyan költség ez, amellyel számol a vállalat, s amelyet nem lehet elke­rülni. Az ám, csakhogy a faanyag ned­vességtartalma a megengedettnél jó­val magasabb, átlagosan 60 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a fűrészgyárak nyers deszkát szállíta­nak, „fütyülnek“ az előírásokra, mert — olyan nagy a kereslet — nem szárítják termékeiket a szüksé­ges ideig. Az ILEFOR-nak így 237 lej helyett 402,50 lejbe kerül egy köbméter szárítása, mert a nagyobb nedvességtartalom több szárítási időt igényel, 60 százaléknál 350 órát. A különbözet köbméterenként 164,50 lej. Az idén nyolc hónap alatt, a vállalatnak csupán a meggyesfalvi részlege, amely 2007 ml deszkát használt fel, 230151 lejjel többet költött a szárításra, mint tette vol­na akkor, ha a nedvességtartalom nem haladja meg a 30 százalékot. Van azonban a kérdésnek más vonatkozása is : a szállítás. A vasút, s az autószállítási vállalat nem köb­méterben, hanem tonnában méri a teherárut. Nyilvánvaló, hogy az ILEFOR megfizeti így a vizet is. Egy köbméter bükk­deszka súlykü­­lönbözete 40 százalékos víztarta­lomnál, 110 kiló. Hatvan százalékos nedvességtartalomnál pedig 177 kiló. Ennek fele már a megengedhetőség határán felül van. A vállalat megy­­gyesfalvi részlegének ez évben te­hát 177,619 kiló, illetve liter vizet szállított a vasút és az autószállítá­si vállalat, s ez újabb tízezer lejjel járul hozzá a fölösleges költségek­hez. Ha tehát az ILEFOR meggyes­falvi részlegén az idén mintegy ne­gyedmilliót költöttek az elpárologta­tott vízre, össz­vállalati viszony­latban — a faanyag-mennyiség a­­rányában — ötször ennyit, ami csaknem 1 250 000 lej kiadási több­letet jelent. Ezt a kérdést sehol nem tartják nyilván, a napi egyéb teendők mel­lett nem figyelnek fel rá. Pedig az országnak sok bútorgyára és fafel­dolgozó vállalata van, olyanok, ame­lyek jóval több faanyagot fogyasz­tanak a marosvásárhelyi ILEFOR- nál. Az elpárologtatott vízért száz mil­lió lejek párolognak el. Olyan összegek, amelyeknek már egy része is elegendő lenne a fűrészgyárak szárító tereinek és berendezéseinek korszerűsítéséhez, összegek, ame­lyek megtakaríthatók, s ha megta­karíthatók, még egy nagy előnyt je­lentenek. A fafeldolgozó vállalatok szárító berendezéseinek kapacitása minden beavatkozás és anyagi rá­fordítás nélkül, egyszerre 30 száza­lékkal növekszik... Nagy horderejű kérdés ez, az e­­gész nemzetgazdaság érdeke. Gáspár Tibor Szerelők a szatmári Szeptember 1 tízem félkészáru raktárának tetőzetén (NAGY ANDRÁS felvétele) CSÖKKENTHETŐK A TERMELÉSI KÖLTSÉGEK A GAZDASÁGI tevékenység hatékonyságának közismerten fon­tos kérdése a termelési költségek színvonala, és különösen az, hogy milyen a különböző anyagokra for­dított költségek részaránya a terme­lésben. A párt- és állami dokumen­tumok ismételten hangsúlyozzák a termelési költségek csökkentésének szükségességét. Ezzel kapcsolatban az RKP Központi Bizottsága 1966 decemberi plenáris ülésén Nicolae Ceausescu elvtárs a következőket mondotta: „A termelési költségek túlzott aránya országunkban a szo­cialista felhalmozás csökkenéséhez vezet, negatívan befolyásolja a bő­vített szocialista újratermelést, a lakosság életszínvonalának emel­kedését, az egész társadalom fejlő­dését. Ezért kell figyelmünk közép­pontjába helyeznünk a termelés gazdasági hatékonyságának emelé­sét, ezért kell felelősségteljesen ele­meznünk a nagy termelési költsé­gek okait és megtalálnunk csökken­tésük útjait.“ A párt Központi Bizottsága által kijelölt feladatok teljesítése érde­kében Fehér megyében széleskörű akció indult a termelési költségek csökkentésére, az e téren létező tar­talékok feltárására. Az akció kere­tében számos tanulmányt készítet­tek és konkrét intézkedéseket hoz­tak, amelyek az anyagi költségek csökkentésében tükröződnek. A megye több gazdasági egységé­ben végzett tanulmányok általános következtetése , az anyagi eszközök gazdálkodásában lényeges javulás állhat be. MEGFIGYELÉSÜNK SZERINT az ilyen természetű költség fogal­mának értelmezése is lényegesen befolyásolja e téren a kutatások és intézkedések hatékonyságát. A probléma bármely vonatkozásának mellőzése vagy jelentőségének leszű­kítése ugyanis negatívan hat ki az akció sikerére. Ezért a megye válla­lataiban az­­ igazgató bizottságok kollektívát szerveztek, a legjobb szakemberekből, amely a munka és a termelés tudományos megszerve­zésének osztályával tanulmányt ké­szített az anyagfogyasztás csökken­tésének lehetőségeiről. Mint ahogy logikus, elsősorban a költségekben nagy részaránnyal szereplő anya­gokra fordítottak figyelmet. De ele­mezték az anyagokra fordított kia­dások szerkezetének más összete­vőit is. A megyei pártbizottság kezdemé­nyezésére szakcsoportok létesültek, amelyek ellátogattak a vállalatok­ba és az igazgató bizottságokkal közösen elemezték a termelési költ­ségek színvonalát és konkrét intéz­kedéseket hoztak a pazarlás, a nem­gazdaságos­­ költségek megszünte­tése érdekében. Hasznosnak bizo­nyultak a dolgozókkal szervezett megbeszélések is, amelyek által a kérdés számos sajátos vonatkozásá­ra derült fény, ugyanakkor e meg­beszéléseken számos figyelemre mél­tó javaslat hangzott el. Az anyagokra fordított költségek szerkezetében az alapanyagok és nyersanyagok szerepelnek a legna­gyobb részaránnyal. Ezek gazdálko­dási és felhasználási módjának elemzése igazolja, hogy az optimá­lis méretű idomok beszerzése, meg­felelő technológiai eljárások beveze­tése, a selejt kiküszöbölése, egyes alkatrészek és szerkezetek újrater­vezése jelentősen hozzájárul az alapanyagok fogyasztásának csök­kentéséhez. Rendelkezünk néhány adattal, amelyek tanúsága szerint a második félévben öt millió, 1969- ben több mint 30 millió és 1970-ben több mint 50 millió lejjel csökken­hetnek az ilyen természetű kiadá­sok. A KITŰZÖTT MEGTAKARÍTÁ­SOK jelentős részét a vállalatok a fajlagos anyagfogyasztás rendszeres csökkentésével érik el. A marosúj­vári Szódagyárban például a tudo­mányos termelés-szervezés egyik leghatékonyabb eredménye több, mint 2000 tonna mész megtakarí-­ tása. A zalatnai vegyi- és fémipari üzemben a konvertizor-réz termelé­sének­­megnövelt hatásfoka szintén jelentős hozzájárulás a termelési költségek csökkentéséhez. Egy má­sik példát a kudzsiri mechanikai üzem szolgáltat, amely néhány év­­vel ezelőtt még nem illeszkedett be a megállapított fémfogyasztási ke­retbe. A fém hasznosítási fokának növelésével, a szétszedhető formák­ba való öntés kiterjesztésével, mind a meleg, mind a hideg megmunkálás­ban matricák bevezetésével, a kud­zsiri mechanikai üzem az idén mint­egy 80 tonna fémet takarít meg. Az energia-, a tüzelőanyag- és a vízfogyasztás jelenleg 7,3 százalékát teszi ki az össztermelési költségek­nek. E kiadások csökkenése az év második felében közel kétmillió, 1970-ben pedig előzetes számítások szerint több mint 4 200 000 lej meg­takarítást eredményez majd. Ezt a megtakarítást a vállalatok nagy­részt a gépek és felszerelések kapa­citásának jobb kihasználásával, s elsősorban az üresjáratok kiküszö­bölésével igyekeznek elérni. Az anyagokra fordított költségek csökkentése érdekében történt in­tézkedések kétségkívül máris jelen­tős belső tartalékokat hoztak fel­színre. Úgy vélem azonban, hogy megyénk vállalataiban az e téren elért eredményeket csupán az első lépéseknek, kiindulásnak kell tekin­tenünk. Bilek József mérnök, az RKP Fehér megyei bizottsága gazdasági komissziójának szektorvezetője VEZÉRELV: A GAZDASÁGI ÖNÁLLÓSÁG (Folytatás az 1. oldalról) ezek segítségével üzemfejlesztési célkitűzéseket valósíthat meg. A gazdasági központ hathatós munká­jának kétségtelenül igen fontos té­nyezője lesz az anyagi és pénzeszkö­zök rugalmas, központosított és irá­nyított felhasználása. TEENDŐK összeállítja az évi és távlati terv­­javaslatot, hogy a profiljához tarto­zó termékekkel és szolgáltatásokkal előmozdíthassa a gazdasági ág fej­lődését. Minthogy több vállalatot foglal magába, kidolgozza azok együttműködésének tervét és gon­doskodik egyben a más gazdasági központokkal való kooperációról. Éppen a már említett rugalmasság céljából a gazdasági központ, indo­kolt esetben, módosíthatja a hozzá tartozó vállalatok évi és negyedévi tervfeladatait, természetesen össz­hangban a szóban forgó időszakra kijelölt általános feladatokkal. Gon­doskodik a termelőkapacitások fej­lesztésével, az új termékek gyártásá­nak beindításával, a nagy termelé­kenységű gyártási eljárások beveze­tésével kapcsolatos kutatásról és fej­lesztésről. A központ egyébként sa­ját kutatási és tervezési egységekkel rendelkezik majd. Széles, a mai ha­sonló szintű egységek hatáskörét jóval meghaladó jogköre lesz a munkálatok műszaki-gazdasági ta­nulmányainak jóváhagyásában. A kereskedelem, az ellátás, a for­galmazás és a szállítás terén hatha­tósan segédkezik a vállalatoknak: hosszúlejáratú megállapodásokat vagy szerződéseket köt más közpon­tokkal vagy gazdasági egységekkel, s ezzel a vállalatok gazdasági kap­csolatait erősíti. A gazdasági­­központ saját egysé­geivel vagy a Külkereskedelmi Mi­nisztérium szakosított szerveivel együtt intenzív külkereskedelmi te­vékenységet fejt ki. Többek között importál, saját termékeinek elhe­lyezése céljából piackutatással fog­lalkozik, árumérlegeket állít össze, a minisztérium megbízásából betölti a komplex berendezések főbb szállító­jának szerepét, szerződéseket köt a Kereskedelmi Bankkal valutahite­lekre. A pénzügyek és az ügyvitel terén összeállítja az évi és távlati pénz­ügyi tervjavaslatokat, gondoskodik összes pénzügyi lehetőségeinek hat­hatós kiaknázásáról. Feladata lesz ellátni a hozzá tartozó vállalatokat — költségvetési összegekből — for­góeszközökkel. Mint már rámutat­tunk, lehetősége nyílik arra is, hogy központosított alapjaiból kielégítse alárendelt egységeinek sürgető szük­ségleteit. A főként koordinációs szerepet be­töltő iparközpontra hárul az egysé­ges módszerek és szempontok kidol­gozása a személyzet kiválasztásában és előléptetésében. Úgyszintén fog­lalkozik a távlati létszámkeret meg­állapításának problémáival, irá­nyítja a-a hozzá tartozó egységek ká­derképzését és a szakemberek to­vábbképzését. A VEZETÉS EGYENSÚLYA Tekintettel arra hogy a gazdasági központra sokrétű és bonyolult teen­dők várnak, gondoskodni kell az irá­nyítás megfelelő felépítéséről és vezetéséről. A hatásköri problémák tanulmányozásából azonnal kitűnik, hogy az alábbi öt fő teendője, illetve tevékenységi területe lesz: kutatás­­fejlesztés, termelés, kereskedelem, pénzügyi ügyvitel és személyzeti kérdések. E teendőket a szükségle­tek szerint igazgatói szinten egyéní­­teni vagy csoportosítani lehet. A legvalószínűbb csoportosítás a kö­vetkező : kutatás, fejlesztés és ter­melés, illetve kereskedelem és pénz­ügyi ügyvitel. A gazdasági központ természe­tesen csak akkor tudja operatívan ellátni teendőit, ha minél kevesebb egymásnak alárendelt szintből áll. Az elképzelések szerint három ilyen szint lesz: főigazgató, igazgatók és osztályvezetők. Noha főként koordi­nációs teendőket kell majd ellátnia, gondoskodni kell a vezetői és a ki­vitelezői tisztségek kellő egyensú­lyáról. Az egy vezetőnek alárendelt végrehajtó tényezők száma nagyobb lesz ugyan, mint a vállalatokban, de semmiképpen sem haladhatja meg a négyet vagy az ötöt. Követ­kezésképpen le kell mondani a he­lyenként még mindig létező két vagy három alkalmazottal működő osztá­lyok kialakításáról. A központ két vezető szerve, az igazgató-tanács és az ügyvezető iro­da külön-külön is figyelmet érde­mel. Az igazgató-tanácsnak minde­nekelőtt megfelelő egyensúlyt kell kialakítania a tagok száma és a szerv határozathozatali jellege kö­zött. Gondoskodnia kell arról, hogy a kollektív vezetőszerv teendőinek megfelelően és minden egyes tagjá­nak aktív részvételével rendezze a központ nagyfontosságú problémáit. Következésképpen, figyelmesen vá­logatja össze a tanács tagjait. Nincs kizárva persze, hogy a vita tárgyát képező problémáktól függően a tag­ságon kívül nagyobb számú meghí­vott is részt vegyen az üléseken. A központ évi és távlati tervének meg­vitatása és jóváhagyása elképzelhe­tetlen a tervezési szakemberek tel­jes számú részvétele nélkül. Már eleve nyilvánvaló, hogy az igazgató­tanács, a kollektív vezető­szerv, amely felöleli a vezérigazga­tót, a központ igazgatóit, a központ­hoz tartozó vállalatok, kutatási és tervezőintézetek igazgatóit, a köz-z­pont apparátusában és azon kívül működő szakembereket, tanerőket tudományos dolgozókat, szakszerve­zeti küldötteket, csak az általános és a távlati kérdésekkel foglalkozhat. Az operatív problémák megoldása, a folyó ügyek intézése az ügyvezető irodára és a főigazgatóra tartozik. A végrehajtó büró, tekintettel ope­ratív feladataira, csakis a központ vezető kádereit foglalhatja magába. SZERTEÁGAZÓ KAPCSOLATOK Amint a hatásköri problémák taglalása során már utaltunk rá, a gazdasági központ a minisztérium­­központ-vállalat egységes rendszer­ben a kapcsolatok sajátos hálózatát építi ki, de nem korlátozódik csu­pán az említett szintre. A gazdasági központ kapcsolatai szerteágaznak minden tevékenységi területre. A kutatásban-fejlesztésben még akkor sem tudja megoldani hallatlanul sokrétű problémáit, ha, amint már szó volt róla, saját kuta­tó- és tervezőegységekkel rendelke­zik, következésképpen kapcsolatba kell lépnie az illető minisztérium, más minisztériumok, az Akadémia kutató- és tervezőegységeivel, sőt hasonló külföldi szervezetekkel. Sok­rétű és közvetlen kapcsolatokat tart fenn továbbá a felsőoktatási intéz­ményekkel, elméleti kutatási labora­tóriumokkal. A gazdasági központ kereskedelmi kapcsolatokat alakít majd ki hazai és külföldi kereskedelmi partnerek­kel. Kétségtelenül célszerű lesz, ha együttműködik hazánk külföldi gazdasági kirendeltségeivel, a piac­kutatásban pedig igénybe veszi a konjunktúrakutató szakintézmények támogatását. Végül, a gazdasági központnak szorosan együtt kell működnie meg­rendelőivel, mégpedig kezdve a szer­ződéskötést megelőző időszaktól egé­szen a garanciális idő lejártáig illetve az eladás utáni szolgáltatá­sok egész ideje alatt. A minden külső információra azonnal reagáló, ki­bernetikai rendszerű kapcsolatok le­hetővé teszik, hogy az iparközpont vagy üzemcsoport, (még kérdéses, hogy melyik elnevezés megy át a köztudatba), a maga részéről jöve­delmező, társadalmilag pedig haté­kony munkát fejthessen ki az egész nemzetgazdaság hasznára. ELŐRE 3. oldal A RÁFIZETÉST EL LEHET KERÜLNI Ütemes termelés és tervteljesítés elképzelhetetlen ésszerű anyagellá­tás nélkül. Ésszerű anyagellátásról viszont csak akkor beszélhetünk, amikor a vállalat bármely pillanat­ban rendelkezik a termelés által kívánt mennyiségű és minőségű anyagokkal. Tehát se többel, se ke­vesebbel, mint amennyit a munka­­­folyamat zavartalan menete igényel. Ennyi és nem több anyagról van szó, mivel mind a szükségleteket meghaladó, mind a szükségleteknél kisebb készletek károsan befolyá­solják a vállalat gazdasági helyze­tét. Nem egyszer éppen az anyag­hiány az oka a hiányos gép és mun­kaerő kihasználásnak, annak, hogy nem sikerül ütemesen teljesíteni a tervet, s el kell napolni a szerződé­ses kötelességek teljesítését is. De ugyanakkor az anyag „bőség“, ami legtöbbször terven felüli készletek­hez vezet, szintén akadályt gördít az ésszerű gazdálkodás útjába, mi­vel a szükségleteket meghaladó anyagkészletek lekötik a pénzalapok egy részét — megfosztva a vállala­tot attól a lehetőségtől, hogy ezek­nek gyors forgási sebességet bizto­sítson s arra készteti, hogy bankhi­teleket vegyen igénybe. Ráadásul nem egy anyag, a hosszabb tárolás­sal, ismételt mozgatással megron­gálódik, kárba megy. Nemzetgazda­sági­ szinten pedig mindez azt je­lenti, hogy jelentős anyagi és pénz­alapokat vonnak ki a gazdasági kör­forgásból, s míg egyes vállalatok­ban bizonyos anyagok használatla­nul hevernek a raktárakban, addig más üzemek anyaghiánnyal küzde­nek. Természetesen, ez a helyzet sem a vállalatoknak, sem a nemzetgaz­daságnak nem előnyös. A gyakorlati szakemberek jól is­merik a terven felüli készletek e gazdasági hátrányait, mégis az ilyen „tartalékolás“ divatban van most is s nem egy vállalatban jelentős anyagi- és pénzalapokat köt le. A terven felüli készletek értéke pél­dául az év elején csupán Arad me­gye vállalataiban meghaladta a 73 millió lejt. A megye ipari termelé­séhez viszonyítva talán nem olyan óriási ez az összeg. De így is megha­ladja egy olyan nagyságú üzem ne­gyedévi forgóalap szükségleteit, mint a December 30 textilüzem, amelynek nyolc hónapi árutermelé­se több mint 237 millió lej. Nyil­vánvaló hát, hogy a kérdés figyel­met érdemel, hiszen nemzetgazdasá­gi szinten az imitt-amott lekötött úgymond jelentéktelen milliókkal több iparvállalat termelését lehetne finanszírozni. Az Arad megye vállalataiban fel­halmozódott terven felüli készletek­ről RADU GEORGE el­vtárssal, a Nemzeti Bank megyei fiókjának igazgatójával beszélgettünk el. Vé­leménye szerint a terven felüli kész­letek felhalmozódásának egyik for­rását a szubjektív döntéseken ala­puló — gazdaságilag indokolatlan — nagyméretű anyagfelvásárlások jelentik. Egy másik forrás eredői a túl gyakran változó tervfeladatok. Természetesen néha elkerülhetet­len — sőt, bizonyos értelemben po­zitív jelenség — a terven felüli készletek képződése, például hogy­ha a technológiai folyamat korsze­rűsítése folytán fölöslegessé válik egy másik anyag. De még ebben az esetben sem szabad elnézően kezel­ni a problémát, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy akkor, amikor a vállalatok kellő figyelemmel és fe­lelősségérzettel kísérik a termelőfo­lyamatot, rövid időn belül­ és arány­lag minimális költségekkel sikerül a szükségtelen anyaghalmozódásokat elkerülni. Mert a terven felüli kész­letek felszámolása nem lehetetlen­ség, erről tanúskodik az a tény is, hogy míg az év elején az aradi va­gongyárban a terven felüli készle­tek 30 milliót tettek ki, a December 30 textilüzemben 7,5, a Tricoul Ro­bban 6,4 milliót, hat hónap után az utolsó két vállalat egészében felszámolta terven felüli készleteit, a vagongyárban pedig 29 millió ér­tékű anyagon sikerült túladni. FI­­BINGER GÉZA a vagongyár fő­könyvelője elmondotta, hogy az év eleji kényes helyzet sok gondot okozott a gyárnak. De végülis si­került a terven felüli készletek nagy részét felszámolni, s a félévi mérlegben már csak egy milliót kel­lett elkönyvelni, mint terven felüli készletekbe fektetett pénzalapot. Ez pedig főleg annak a nemrég lét­rehozott bizottságnak az érdeme, amely minden hónap 25-én kiele­mezte a készletek állását és kidol­gozta a szükséges intézkedéseket De ilyen készletek nemcsak nyersanyagoknál, cserealkatrészek­nél fordulnak elő, hanem kész­ter­mékeknél is. A késztermék felhal­mozódás sem tükröz valami kifogás­talan gazdasági állapotot. Készter­mék terven felüli készletek akkor képződnek a vállalatnál, ha nem szál­lítja le idejében a leszerződött ter­mékeket, vagy pedig az üzletfél a késés miatt, alacsony technicitás, gyenge minőség miatt felmondja a megrendelést. Az is előfordul, hogy olyan termékek halmozódnak fel, amelyek értékesítéséről a vállalat nem gondoskodott idejében. Nem vitás, hogy a terven felüli készletek, legyenek azok különféle nyers- és segédanyagok, pótalkatré­szek, vagy késztermékek, súlyos pénzügyi nehézségeket okoznak a vállalatnak. A közbelépést tehát nem kell halogatni. Talán a legegy­szerűbb megoldás idejében felmon­dani a tervmódosítás alkalmával feleslegessé vált anyagkiutalásokat, ha pedig már előre beszerzett anya­gokról van szó, akkor ezeket minél hamarabb értékesíteni kell. Sőt, né­ha az a lehetőség is fennáll, hogy a beszerzett anyagokat más termékek gyártására használják fel. Azonban ez csak akkor megoldás, ha nem jelent anyagpazarlást. Kétségtelen a vállalatok kisebb­­nagyobb ráfizetéssel fel tudják szá­molni a terven felüli készleteket. Viszont sokkal előnyösebb és köny­­nyebb volna megelőzni ezek képző­dését. Ehhez azonban valamivel több segítségre volna szükség a fe­lettes szervek részéről. Gondolunk elsősorban a tervek nagyobb stabi­litására, a fölöslegessé vált anyagok operatívabb újraosztására. Ta­lán az ilyen anyagok értékesítésé­vel járó nehézségeket is mellőzni lehetne, ha például az elkerülhetet­len terv­módosításokról a vállalato­kat kellő időn belül értesítenék. Természetesen a vállalatokon be­lül is jócskán akad még tennivaló ez irányban, különösen ami a ter­ven felüli készletek képződésének elkerülését illeti. Mert nyilván a megelőzés azt jelenti, hogy keve­sebb gondot kellene fordítsanak utólag a fölös készletek felszámolá­sára, ami nemcsak gondokkal jár, hanem ráfizetéssel is. Halász László Miért nem tartják be a munkavédelmi szabályokat? A lugosi Erdőgazdálkodási Vállalat dolgozói az év első nyolc hónapjában 6 száza­lékkal szárnyalták túl a glo­bális tervet, az eladott és bevételezett árutermelési feladatoknál két- és félmilliós több­letet könyveltek el. Csinos megtaka­rítást értek el az önköltségnél is ... Szép, örvendetes mindez. Csakhát a mutatószámok mögött emberek vannak. Ők csiholják ki a plus­százalékokat, milliókat. S csöppet sem mindegy az, milyen munkavi­szonyok, testi épség, biztonság mel­lett. Mert amikor az emberről való gondoskodásról van szó — melyet pártunk és kormányunk mindennél előbbre helyez — eleve megdől az a szólásmondás : a ló is botlik, noha négy lába van. Ugyanis a kecsegte­tő mutatószámok sem ellensúlyoz­hatják,­­ moshatják ki azt a foltot, melyet a sok baleset ejt egy vállalat hírnevén. Brau­ Gheorghe mérnöknek, a lu­­gosi Erdőgazdálkodási Vállalat igaz­gatójának komorrá válik az arca, amikor a balesetek felől érdeklő­dünk. — Nyolc hónap alatt 38 balese­tünk volt az idén. S az egyik halá­los... Tanúvallomások, jegyzőkönyvek, kivizsgálások. Mi tagadás, egyik-má­sik arról tanúskodik : nem igen szereznek érvényt a munkavédelmi előírásoknak s több csoportvezető, mester, vágtérfelelős mulasztást kö­vet el. Hosszasan fejtegethetnénk, hogy az elővigyázatlanságból és felelőtlenségből származó balesetek milyen veszteséget, termelési ki­esést okoznak. Hisz a lugosi IF-nél csak a második évnegyedben 870 munkanap esett ki a balesetekkel, melyek a vállalati jövedelemből 31403 lejt „úsztattak el“ beteg­­szabadság, segély gyanánt. De hagyjuk most a balesetek gaz­daságossági oldalát. Mert ennél jó­val súlyosabban esik latba a dolog erkölcsi, humánus jellege. Hisz ott van például a Moldvából a vállalat marzsinai szektorának vágterére ke­rült Chirilov Vasile esete. Önhibá­ján kívül járt szerencsétlenül, lelte halálát a nyáron ez a fiatal erdőlő. Azért, mert Magda Virgil, a vágtér technikai koordinátora rosszul jelöl­te ki és irányította a munkát. Komoly mulasztás, szakmai ha­nyagság. Emberáldozatot szedett. S hiába szankcionálták aztán Magdát, hiába hívták fel „fejmosásra“ a mi­nisztériumba — az igazgatóval együtt — a történteken mindez már nem segít, nem változtat. A tanulságot annál inkább le le­het — és le is kell — vonni belőle. Azt, hogy a lugosi IF-nél szigorúb­ban be kell tartani a munkavédelmi előírásokat, többet kell tenni a bal­esetek megelőzéséért, csökkentésé­ért. Mielőbb el kell távolítani, le­nyesni azokat a vadhajtásokat, me­lyek veszélyeztetik az erdőlők mun­kabiztonságát s beárnyékolják a vállalat nevét, tevékenységét. Deme János Még teljes a műszak a szántóföldeken...

Next