Előre, 1968. november (22. évfolyam, 6530-6555. szám)
1968-11-01 / 6530. szám
1968. NOVEMBER 1., PÉNTEK ELPÁROLGATOTT VÍZÉRT ELPÁROLGATOTT MILLIÓK A gazdasági élet mindennapos feladatai közepette gyakran nem figyelünk fel olyan jelenségekre, amelyek — noha nagy horderejűek — elsikkadnak az apróbb, de jobban égető megoldást követelő kérdések sodrában. A bútor és fafeldolgozó gyárak vezető kollektívája előtt például naponta megoldásra váró kérdés az anyagellátás, szállítás, munkaszervezés stb. megszokott és gyors beavatkozást igénylő megannyi problémája. Ezek a terv ütemes teljesítésének elengedhetetlen feltételei. Inkább érdekli hát a vállalatvezetőséget, hogy megkapja-e időben a szükséges faanyagot, mint az, hogy a bükk vagy fenyődeszka víztartalma a megengedett százalékaránynak alatta marad-e, vagy lényegesen felülmúlja azt. A gazdasági hatékonyság növelése viszont — mint a jelenlegi időszak egyik alapvető célkitűzése — nem „általános“ nemzetgazdasági elv, hanem minden vállalattól konkrét intézkedést követel. Sajnos az eredmények, elért sikerek néha hat VÉLEMÉNYCSERE lajnossá teszik a vállalatvezetőségeket az önelégültségre, és gyakran elfelejtkeznek arról amit Nicolae Ceausescu elvtárs hangsúlyozott az RKP Országos Konferenciáján : ha eredményeinket összehasonlítjuk a világszinten elért legjobb eredményekkel, megállapíthatjuk, hogy épp az olyan alapvető gazdasági mutatókkal maradunk le jelentős mértékben, mint a munka termelékenysége, az anyagfogyasztás, az önköltség, a rentabilitás. Meg kell állapítani, hogy itt-ott olyan résekre bukkanunk, amelyeken át súlyos milliók csurognak a semmibe, és vesznek el a nemzetgazdaság számára Egyik ilyen rés a fafeldolgozó iparban a ... víz. Persze, nem a technológiában nélkülözhetetlen vízre gondolunk, hanem arra a nedvességtartalomra, amely az anyagban a megengedett százalékarányon felül található, s amelyet a feldolgozó vállalatnak, az egész nemzetgazdaságnak drágán kell megfizetnie. A marosvásárhelyi ILEFOR bútorgyár nem tartozik az ország legnagyobb vállalatai sorába, évente mintegy 10 000 köbméter faanyagot dolgoz fel. A deszka nedvességtartalmának felső határát 30 százalékban határozza meg az előírás, a feldolgozás alkalmával azonban ez nem lehet több 8—10 százaléknál. A 20—22 százaléknyi víz elpárologtatását megfelelő technológiával, szárítókamrákban oldják meg, ahol óránként egy köbméter szárítása 1,15 lejbe kerül. A szárítás — 30 százalékos nedvességnél — 206 órát vesz igénybe, egyetlen köbméter szárítása tehát 237 lejbe kerül. Olyan költség ez, amellyel számol a vállalat, s amelyet nem lehet elkerülni. Az ám, csakhogy a faanyag nedvességtartalma a megengedettnél jóval magasabb, átlagosan 60 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a fűrészgyárak nyers deszkát szállítanak, „fütyülnek“ az előírásokra, mert — olyan nagy a kereslet — nem szárítják termékeiket a szükséges ideig. Az ILEFOR-nak így 237 lej helyett 402,50 lejbe kerül egy köbméter szárítása, mert a nagyobb nedvességtartalom több szárítási időt igényel, 60 százaléknál 350 órát. A különbözet köbméterenként 164,50 lej. Az idén nyolc hónap alatt, a vállalatnak csupán a meggyesfalvi részlege, amely 2007 ml deszkát használt fel, 230151 lejjel többet költött a szárításra, mint tette volna akkor, ha a nedvességtartalom nem haladja meg a 30 százalékot. Van azonban a kérdésnek más vonatkozása is : a szállítás. A vasút, s az autószállítási vállalat nem köbméterben, hanem tonnában méri a teherárut. Nyilvánvaló, hogy az ILEFOR megfizeti így a vizet is. Egy köbméter bükkdeszka súlykülönbözete 40 százalékos víztartalomnál, 110 kiló. Hatvan százalékos nedvességtartalomnál pedig 177 kiló. Ennek fele már a megengedhetőség határán felül van. A vállalat megygyesfalvi részlegének ez évben tehát 177,619 kiló, illetve liter vizet szállított a vasút és az autószállítási vállalat, s ez újabb tízezer lejjel járul hozzá a fölösleges költségekhez. Ha tehát az ILEFOR meggyesfalvi részlegén az idén mintegy negyedmilliót költöttek az elpárologtatott vízre, összvállalati viszonylatban — a faanyag-mennyiség arányában — ötször ennyit, ami csaknem 1 250 000 lej kiadási többletet jelent. Ezt a kérdést sehol nem tartják nyilván, a napi egyéb teendők mellett nem figyelnek fel rá. Pedig az országnak sok bútorgyára és fafeldolgozó vállalata van, olyanok, amelyek jóval több faanyagot fogyasztanak a marosvásárhelyi ILEFOR- nál. Az elpárologtatott vízért száz millió lejek párolognak el. Olyan összegek, amelyeknek már egy része is elegendő lenne a fűrészgyárak szárító tereinek és berendezéseinek korszerűsítéséhez, összegek, amelyek megtakaríthatók, s ha megtakaríthatók, még egy nagy előnyt jelentenek. A fafeldolgozó vállalatok szárító berendezéseinek kapacitása minden beavatkozás és anyagi ráfordítás nélkül, egyszerre 30 százalékkal növekszik... Nagy horderejű kérdés ez, az egész nemzetgazdaság érdeke. Gáspár Tibor Szerelők a szatmári Szeptember 1 tízem félkészáru raktárának tetőzetén (NAGY ANDRÁS felvétele) CSÖKKENTHETŐK A TERMELÉSI KÖLTSÉGEK A GAZDASÁGI tevékenység hatékonyságának közismerten fontos kérdése a termelési költségek színvonala, és különösen az, hogy milyen a különböző anyagokra fordított költségek részaránya a termelésben. A párt- és állami dokumentumok ismételten hangsúlyozzák a termelési költségek csökkentésének szükségességét. Ezzel kapcsolatban az RKP Központi Bizottsága 1966 decemberi plenáris ülésén Nicolae Ceausescu elvtárs a következőket mondotta: „A termelési költségek túlzott aránya országunkban a szocialista felhalmozás csökkenéséhez vezet, negatívan befolyásolja a bővített szocialista újratermelést, a lakosság életszínvonalának emelkedését, az egész társadalom fejlődését. Ezért kell figyelmünk középpontjába helyeznünk a termelés gazdasági hatékonyságának emelését, ezért kell felelősségteljesen elemeznünk a nagy termelési költségek okait és megtalálnunk csökkentésük útjait.“ A párt Központi Bizottsága által kijelölt feladatok teljesítése érdekében Fehér megyében széleskörű akció indult a termelési költségek csökkentésére, az e téren létező tartalékok feltárására. Az akció keretében számos tanulmányt készítettek és konkrét intézkedéseket hoztak, amelyek az anyagi költségek csökkentésében tükröződnek. A megye több gazdasági egységében végzett tanulmányok általános következtetése , az anyagi eszközök gazdálkodásában lényeges javulás állhat be. MEGFIGYELÉSÜNK SZERINT az ilyen természetű költség fogalmának értelmezése is lényegesen befolyásolja e téren a kutatások és intézkedések hatékonyságát. A probléma bármely vonatkozásának mellőzése vagy jelentőségének leszűkítése ugyanis negatívan hat ki az akció sikerére. Ezért a megye vállalataiban az igazgató bizottságok kollektívát szerveztek, a legjobb szakemberekből, amely a munka és a termelés tudományos megszervezésének osztályával tanulmányt készített az anyagfogyasztás csökkentésének lehetőségeiről. Mint ahogy logikus, elsősorban a költségekben nagy részaránnyal szereplő anyagokra fordítottak figyelmet. De elemezték az anyagokra fordított kiadások szerkezetének más összetevőit is. A megyei pártbizottság kezdeményezésére szakcsoportok létesültek, amelyek ellátogattak a vállalatokba és az igazgató bizottságokkal közösen elemezték a termelési költségek színvonalát és konkrét intézkedéseket hoztak a pazarlás, a nemgazdaságos költségek megszüntetése érdekében. Hasznosnak bizonyultak a dolgozókkal szervezett megbeszélések is, amelyek által a kérdés számos sajátos vonatkozására derült fény, ugyanakkor e megbeszéléseken számos figyelemre méltó javaslat hangzott el. Az anyagokra fordított költségek szerkezetében az alapanyagok és nyersanyagok szerepelnek a legnagyobb részaránnyal. Ezek gazdálkodási és felhasználási módjának elemzése igazolja, hogy az optimális méretű idomok beszerzése, megfelelő technológiai eljárások bevezetése, a selejt kiküszöbölése, egyes alkatrészek és szerkezetek újratervezése jelentősen hozzájárul az alapanyagok fogyasztásának csökkentéséhez. Rendelkezünk néhány adattal, amelyek tanúsága szerint a második félévben öt millió, 1969- ben több mint 30 millió és 1970-ben több mint 50 millió lejjel csökkenhetnek az ilyen természetű kiadások. A KITŰZÖTT MEGTAKARÍTÁSOK jelentős részét a vállalatok a fajlagos anyagfogyasztás rendszeres csökkentésével érik el. A marosújvári Szódagyárban például a tudományos termelés-szervezés egyik leghatékonyabb eredménye több, mint 2000 tonna mész megtakarí- tása. A zalatnai vegyi- és fémipari üzemben a konvertizor-réz termelésénekmegnövelt hatásfoka szintén jelentős hozzájárulás a termelési költségek csökkentéséhez. Egy másik példát a kudzsiri mechanikai üzem szolgáltat, amely néhány évvel ezelőtt még nem illeszkedett be a megállapított fémfogyasztási keretbe. A fém hasznosítási fokának növelésével, a szétszedhető formákba való öntés kiterjesztésével, mind a meleg, mind a hideg megmunkálásban matricák bevezetésével, a kudzsiri mechanikai üzem az idén mintegy 80 tonna fémet takarít meg. Az energia-, a tüzelőanyag- és a vízfogyasztás jelenleg 7,3 százalékát teszi ki az össztermelési költségeknek. E kiadások csökkenése az év második felében közel kétmillió, 1970-ben pedig előzetes számítások szerint több mint 4 200 000 lej megtakarítást eredményez majd. Ezt a megtakarítást a vállalatok nagyrészt a gépek és felszerelések kapacitásának jobb kihasználásával, s elsősorban az üresjáratok kiküszöbölésével igyekeznek elérni. Az anyagokra fordított költségek csökkentése érdekében történt intézkedések kétségkívül máris jelentős belső tartalékokat hoztak felszínre. Úgy vélem azonban, hogy megyénk vállalataiban az e téren elért eredményeket csupán az első lépéseknek, kiindulásnak kell tekintenünk. Bilek József mérnök, az RKP Fehér megyei bizottsága gazdasági komissziójának szektorvezetője VEZÉRELV: A GAZDASÁGI ÖNÁLLÓSÁG (Folytatás az 1. oldalról) ezek segítségével üzemfejlesztési célkitűzéseket valósíthat meg. A gazdasági központ hathatós munkájának kétségtelenül igen fontos tényezője lesz az anyagi és pénzeszközök rugalmas, központosított és irányított felhasználása. TEENDŐK összeállítja az évi és távlati tervjavaslatot, hogy a profiljához tartozó termékekkel és szolgáltatásokkal előmozdíthassa a gazdasági ág fejlődését. Minthogy több vállalatot foglal magába, kidolgozza azok együttműködésének tervét és gondoskodik egyben a más gazdasági központokkal való kooperációról. Éppen a már említett rugalmasság céljából a gazdasági központ, indokolt esetben, módosíthatja a hozzá tartozó vállalatok évi és negyedévi tervfeladatait, természetesen összhangban a szóban forgó időszakra kijelölt általános feladatokkal. Gondoskodik a termelőkapacitások fejlesztésével, az új termékek gyártásának beindításával, a nagy termelékenységű gyártási eljárások bevezetésével kapcsolatos kutatásról és fejlesztésről. A központ egyébként saját kutatási és tervezési egységekkel rendelkezik majd. Széles, a mai hasonló szintű egységek hatáskörét jóval meghaladó jogköre lesz a munkálatok műszaki-gazdasági tanulmányainak jóváhagyásában. A kereskedelem, az ellátás, a forgalmazás és a szállítás terén hathatósan segédkezik a vállalatoknak: hosszúlejáratú megállapodásokat vagy szerződéseket köt más központokkal vagy gazdasági egységekkel, s ezzel a vállalatok gazdasági kapcsolatait erősíti. A gazdaságiközpont saját egységeivel vagy a Külkereskedelmi Minisztérium szakosított szerveivel együtt intenzív külkereskedelmi tevékenységet fejt ki. Többek között importál, saját termékeinek elhelyezése céljából piackutatással foglalkozik, árumérlegeket állít össze, a minisztérium megbízásából betölti a komplex berendezések főbb szállítójának szerepét, szerződéseket köt a Kereskedelmi Bankkal valutahitelekre. A pénzügyek és az ügyvitel terén összeállítja az évi és távlati pénzügyi tervjavaslatokat, gondoskodik összes pénzügyi lehetőségeinek hathatós kiaknázásáról. Feladata lesz ellátni a hozzá tartozó vállalatokat — költségvetési összegekből — forgóeszközökkel. Mint már rámutattunk, lehetősége nyílik arra is, hogy központosított alapjaiból kielégítse alárendelt egységeinek sürgető szükségleteit. A főként koordinációs szerepet betöltő iparközpontra hárul az egységes módszerek és szempontok kidolgozása a személyzet kiválasztásában és előléptetésében. Úgyszintén foglalkozik a távlati létszámkeret megállapításának problémáival, irányítja a-a hozzá tartozó egységek káderképzését és a szakemberek továbbképzését. A VEZETÉS EGYENSÚLYA Tekintettel arra hogy a gazdasági központra sokrétű és bonyolult teendők várnak, gondoskodni kell az irányítás megfelelő felépítéséről és vezetéséről. A hatásköri problémák tanulmányozásából azonnal kitűnik, hogy az alábbi öt fő teendője, illetve tevékenységi területe lesz: kutatásfejlesztés, termelés, kereskedelem, pénzügyi ügyvitel és személyzeti kérdések. E teendőket a szükségletek szerint igazgatói szinten egyéníteni vagy csoportosítani lehet. A legvalószínűbb csoportosítás a következő : kutatás, fejlesztés és termelés, illetve kereskedelem és pénzügyi ügyvitel. A gazdasági központ természetesen csak akkor tudja operatívan ellátni teendőit, ha minél kevesebb egymásnak alárendelt szintből áll. Az elképzelések szerint három ilyen szint lesz: főigazgató, igazgatók és osztályvezetők. Noha főként koordinációs teendőket kell majd ellátnia, gondoskodni kell a vezetői és a kivitelezői tisztségek kellő egyensúlyáról. Az egy vezetőnek alárendelt végrehajtó tényezők száma nagyobb lesz ugyan, mint a vállalatokban, de semmiképpen sem haladhatja meg a négyet vagy az ötöt. Következésképpen le kell mondani a helyenként még mindig létező két vagy három alkalmazottal működő osztályok kialakításáról. A központ két vezető szerve, az igazgató-tanács és az ügyvezető iroda külön-külön is figyelmet érdemel. Az igazgató-tanácsnak mindenekelőtt megfelelő egyensúlyt kell kialakítania a tagok száma és a szerv határozathozatali jellege között. Gondoskodnia kell arról, hogy a kollektív vezetőszerv teendőinek megfelelően és minden egyes tagjának aktív részvételével rendezze a központ nagyfontosságú problémáit. Következésképpen, figyelmesen válogatja össze a tanács tagjait. Nincs kizárva persze, hogy a vita tárgyát képező problémáktól függően a tagságon kívül nagyobb számú meghívott is részt vegyen az üléseken. A központ évi és távlati tervének megvitatása és jóváhagyása elképzelhetetlen a tervezési szakemberek teljes számú részvétele nélkül. Már eleve nyilvánvaló, hogy az igazgatótanács, a kollektív vezetőszerv, amely felöleli a vezérigazgatót, a központ igazgatóit, a központhoz tartozó vállalatok, kutatási és tervezőintézetek igazgatóit, a köz-zpont apparátusában és azon kívül működő szakembereket, tanerőket tudományos dolgozókat, szakszervezeti küldötteket, csak az általános és a távlati kérdésekkel foglalkozhat. Az operatív problémák megoldása, a folyó ügyek intézése az ügyvezető irodára és a főigazgatóra tartozik. A végrehajtó büró, tekintettel operatív feladataira, csakis a központ vezető kádereit foglalhatja magába. SZERTEÁGAZÓ KAPCSOLATOK Amint a hatásköri problémák taglalása során már utaltunk rá, a gazdasági központ a minisztériumközpont-vállalat egységes rendszerben a kapcsolatok sajátos hálózatát építi ki, de nem korlátozódik csupán az említett szintre. A gazdasági központ kapcsolatai szerteágaznak minden tevékenységi területre. A kutatásban-fejlesztésben még akkor sem tudja megoldani hallatlanul sokrétű problémáit, ha, amint már szó volt róla, saját kutató- és tervezőegységekkel rendelkezik, következésképpen kapcsolatba kell lépnie az illető minisztérium, más minisztériumok, az Akadémia kutató- és tervezőegységeivel, sőt hasonló külföldi szervezetekkel. Sokrétű és közvetlen kapcsolatokat tart fenn továbbá a felsőoktatási intézményekkel, elméleti kutatási laboratóriumokkal. A gazdasági központ kereskedelmi kapcsolatokat alakít majd ki hazai és külföldi kereskedelmi partnerekkel. Kétségtelenül célszerű lesz, ha együttműködik hazánk külföldi gazdasági kirendeltségeivel, a piackutatásban pedig igénybe veszi a konjunktúrakutató szakintézmények támogatását. Végül, a gazdasági központnak szorosan együtt kell működnie megrendelőivel, mégpedig kezdve a szerződéskötést megelőző időszaktól egészen a garanciális idő lejártáig illetve az eladás utáni szolgáltatások egész ideje alatt. A minden külső információra azonnal reagáló, kibernetikai rendszerű kapcsolatok lehetővé teszik, hogy az iparközpont vagy üzemcsoport, (még kérdéses, hogy melyik elnevezés megy át a köztudatba), a maga részéről jövedelmező, társadalmilag pedig hatékony munkát fejthessen ki az egész nemzetgazdaság hasznára. ELŐRE 3. oldal A RÁFIZETÉST EL LEHET KERÜLNI Ütemes termelés és tervteljesítés elképzelhetetlen ésszerű anyagellátás nélkül. Ésszerű anyagellátásról viszont csak akkor beszélhetünk, amikor a vállalat bármely pillanatban rendelkezik a termelés által kívánt mennyiségű és minőségű anyagokkal. Tehát se többel, se kevesebbel, mint amennyit a munkafolyamat zavartalan menete igényel. Ennyi és nem több anyagról van szó, mivel mind a szükségleteket meghaladó, mind a szükségleteknél kisebb készletek károsan befolyásolják a vállalat gazdasági helyzetét. Nem egyszer éppen az anyaghiány az oka a hiányos gép és munkaerő kihasználásnak, annak, hogy nem sikerül ütemesen teljesíteni a tervet, s el kell napolni a szerződéses kötelességek teljesítését is. De ugyanakkor az anyag „bőség“, ami legtöbbször terven felüli készletekhez vezet, szintén akadályt gördít az ésszerű gazdálkodás útjába, mivel a szükségleteket meghaladó anyagkészletek lekötik a pénzalapok egy részét — megfosztva a vállalatot attól a lehetőségtől, hogy ezeknek gyors forgási sebességet biztosítson s arra készteti, hogy bankhiteleket vegyen igénybe. Ráadásul nem egy anyag, a hosszabb tárolással, ismételt mozgatással megrongálódik, kárba megy. Nemzetgazdasági szinten pedig mindez azt jelenti, hogy jelentős anyagi és pénzalapokat vonnak ki a gazdasági körforgásból, s míg egyes vállalatokban bizonyos anyagok használatlanul hevernek a raktárakban, addig más üzemek anyaghiánnyal küzdenek. Természetesen, ez a helyzet sem a vállalatoknak, sem a nemzetgazdaságnak nem előnyös. A gyakorlati szakemberek jól ismerik a terven felüli készletek e gazdasági hátrányait, mégis az ilyen „tartalékolás“ divatban van most is s nem egy vállalatban jelentős anyagi- és pénzalapokat köt le. A terven felüli készletek értéke például az év elején csupán Arad megye vállalataiban meghaladta a 73 millió lejt. A megye ipari termeléséhez viszonyítva talán nem olyan óriási ez az összeg. De így is meghaladja egy olyan nagyságú üzem negyedévi forgóalap szükségleteit, mint a December 30 textilüzem, amelynek nyolc hónapi árutermelése több mint 237 millió lej. Nyilvánvaló hát, hogy a kérdés figyelmet érdemel, hiszen nemzetgazdasági szinten az imitt-amott lekötött úgymond jelentéktelen milliókkal több iparvállalat termelését lehetne finanszírozni. Az Arad megye vállalataiban felhalmozódott terven felüli készletekről RADU GEORGE elvtárssal, a Nemzeti Bank megyei fiókjának igazgatójával beszélgettünk el. Véleménye szerint a terven felüli készletek felhalmozódásának egyik forrását a szubjektív döntéseken alapuló — gazdaságilag indokolatlan — nagyméretű anyagfelvásárlások jelentik. Egy másik forrás eredői a túl gyakran változó tervfeladatok. Természetesen néha elkerülhetetlen — sőt, bizonyos értelemben pozitív jelenség — a terven felüli készletek képződése, például hogyha a technológiai folyamat korszerűsítése folytán fölöslegessé válik egy másik anyag. De még ebben az esetben sem szabad elnézően kezelni a problémát, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy akkor, amikor a vállalatok kellő figyelemmel és felelősségérzettel kísérik a termelőfolyamatot, rövid időn belül és aránylag minimális költségekkel sikerül a szükségtelen anyaghalmozódásokat elkerülni. Mert a terven felüli készletek felszámolása nem lehetetlenség, erről tanúskodik az a tény is, hogy míg az év elején az aradi vagongyárban a terven felüli készletek 30 milliót tettek ki, a December 30 textilüzemben 7,5, a Tricoul Robban 6,4 milliót, hat hónap után az utolsó két vállalat egészében felszámolta terven felüli készleteit, a vagongyárban pedig 29 millió értékű anyagon sikerült túladni. FIBINGER GÉZA a vagongyár főkönyvelője elmondotta, hogy az év eleji kényes helyzet sok gondot okozott a gyárnak. De végülis sikerült a terven felüli készletek nagy részét felszámolni, s a félévi mérlegben már csak egy milliót kellett elkönyvelni, mint terven felüli készletekbe fektetett pénzalapot. Ez pedig főleg annak a nemrég létrehozott bizottságnak az érdeme, amely minden hónap 25-én kielemezte a készletek állását és kidolgozta a szükséges intézkedéseket De ilyen készletek nemcsak nyersanyagoknál, cserealkatrészeknél fordulnak elő, hanem késztermékeknél is. A késztermék felhalmozódás sem tükröz valami kifogástalan gazdasági állapotot. Késztermék terven felüli készletek akkor képződnek a vállalatnál, ha nem szállítja le idejében a leszerződött termékeket, vagy pedig az üzletfél a késés miatt, alacsony technicitás, gyenge minőség miatt felmondja a megrendelést. Az is előfordul, hogy olyan termékek halmozódnak fel, amelyek értékesítéséről a vállalat nem gondoskodott idejében. Nem vitás, hogy a terven felüli készletek, legyenek azok különféle nyers- és segédanyagok, pótalkatrészek, vagy késztermékek, súlyos pénzügyi nehézségeket okoznak a vállalatnak. A közbelépést tehát nem kell halogatni. Talán a legegyszerűbb megoldás idejében felmondani a tervmódosítás alkalmával feleslegessé vált anyagkiutalásokat, ha pedig már előre beszerzett anyagokról van szó, akkor ezeket minél hamarabb értékesíteni kell. Sőt, néha az a lehetőség is fennáll, hogy a beszerzett anyagokat más termékek gyártására használják fel. Azonban ez csak akkor megoldás, ha nem jelent anyagpazarlást. Kétségtelen a vállalatok kisebbnagyobb ráfizetéssel fel tudják számolni a terven felüli készleteket. Viszont sokkal előnyösebb és könynyebb volna megelőzni ezek képződését. Ehhez azonban valamivel több segítségre volna szükség a felettes szervek részéről. Gondolunk elsősorban a tervek nagyobb stabilitására, a fölöslegessé vált anyagok operatívabb újraosztására. Talán az ilyen anyagok értékesítésével járó nehézségeket is mellőzni lehetne, ha például az elkerülhetetlen tervmódosításokról a vállalatokat kellő időn belül értesítenék. Természetesen a vállalatokon belül is jócskán akad még tennivaló ez irányban, különösen ami a terven felüli készletek képződésének elkerülését illeti. Mert nyilván a megelőzés azt jelenti, hogy kevesebb gondot kellene fordítsanak utólag a fölös készletek felszámolására, ami nemcsak gondokkal jár, hanem ráfizetéssel is. Halász László Miért nem tartják be a munkavédelmi szabályokat? A lugosi Erdőgazdálkodási Vállalat dolgozói az év első nyolc hónapjában 6 százalékkal szárnyalták túl a globális tervet, az eladott és bevételezett árutermelési feladatoknál két- és félmilliós többletet könyveltek el. Csinos megtakarítást értek el az önköltségnél is ... Szép, örvendetes mindez. Csakhát a mutatószámok mögött emberek vannak. Ők csiholják ki a plusszázalékokat, milliókat. S csöppet sem mindegy az, milyen munkaviszonyok, testi épség, biztonság mellett. Mert amikor az emberről való gondoskodásról van szó — melyet pártunk és kormányunk mindennél előbbre helyez — eleve megdől az a szólásmondás : a ló is botlik, noha négy lába van. Ugyanis a kecsegtető mutatószámok sem ellensúlyozhatják, moshatják ki azt a foltot, melyet a sok baleset ejt egy vállalat hírnevén. Brau Gheorghe mérnöknek, a lugosi Erdőgazdálkodási Vállalat igazgatójának komorrá válik az arca, amikor a balesetek felől érdeklődünk. — Nyolc hónap alatt 38 balesetünk volt az idén. S az egyik halálos... Tanúvallomások, jegyzőkönyvek, kivizsgálások. Mi tagadás, egyik-másik arról tanúskodik : nem igen szereznek érvényt a munkavédelmi előírásoknak s több csoportvezető, mester, vágtérfelelős mulasztást követ el. Hosszasan fejtegethetnénk, hogy az elővigyázatlanságból és felelőtlenségből származó balesetek milyen veszteséget, termelési kiesést okoznak. Hisz a lugosi IF-nél csak a második évnegyedben 870 munkanap esett ki a balesetekkel, melyek a vállalati jövedelemből 31403 lejt „úsztattak el“ betegszabadság, segély gyanánt. De hagyjuk most a balesetek gazdaságossági oldalát. Mert ennél jóval súlyosabban esik latba a dolog erkölcsi, humánus jellege. Hisz ott van például a Moldvából a vállalat marzsinai szektorának vágterére került Chirilov Vasile esete. Önhibáján kívül járt szerencsétlenül, lelte halálát a nyáron ez a fiatal erdőlő. Azért, mert Magda Virgil, a vágtér technikai koordinátora rosszul jelölte ki és irányította a munkát. Komoly mulasztás, szakmai hanyagság. Emberáldozatot szedett. S hiába szankcionálták aztán Magdát, hiába hívták fel „fejmosásra“ a minisztériumba — az igazgatóval együtt — a történteken mindez már nem segít, nem változtat. A tanulságot annál inkább le lehet — és le is kell — vonni belőle. Azt, hogy a lugosi IF-nél szigorúbban be kell tartani a munkavédelmi előírásokat, többet kell tenni a balesetek megelőzéséért, csökkentéséért. Mielőbb el kell távolítani, lenyesni azokat a vadhajtásokat, melyek veszélyeztetik az erdőlők munkabiztonságát s beárnyékolják a vállalat nevét, tevékenységét. Deme János Még teljes a műszak a szántóföldeken...