Előre, 1969. augusztus (23. évfolyam, 6763-6789. szám)
1969-08-01 / 6763. szám
ELŐRE 2. oldal Népművészeti kiállítás Sepsiszentgyörgyön A napokban Sepsiszentgyörgyön kiállítás nyílt Kovászna megye népi művészeinek alkotásaiból a Népi Alkotások Házának rendezésében. Hasznam Pál, alsócsernátoni nyugdíjas, aki a megye legkitűnőbb faragói közé tartozik remekbefaragott vadászszobával jelentkezett. Elena Vancu, Borkai D. Georgina, Virginia Sporei bodzafordulói, Nagy Éva kézdivásárhelyi, Lörincz Veronika és Bitai Irén árkapataki. Szilveszter Gizella sepsiszentgyörgyi lakosok és mások varrottasai és szőttesei, legfőbb díszei a kiállításnak. Balázs András a már több évtizedes munkálkodásra visszatekintő faragóművész ez alkalommal is bebizonyította, hogy biztos kézzel alakít ki tárgyakat, alakokat. Tanítványa, Máté Ferenc méltó mesteréhez, Erőss János csontból készített dísz- és használati tárgyakat : finom kivitelezésű, szépvonalú vázái, alakjai tehetségről árulkodnak. Örömmel látjuk, hogy a megyében először, mozaikok is készültek, melyek Morvay Ágnes élénk fantáziájára és jó formakészségére vallanak. Az árkosi Duka János néhány igen szép maga készítette hegedűjét mutatta be. Említsük még meg a gelencei Kelemen Dénest: fából faragott alakjai kedvesek, humorosak. Megelégedéssel halljuk, hogy a kiállítást Szebenbe, Fogarasra is elviszik. Régóta bizonyos hiányérzettel vettük tudomásul, hogy az egyes vidékek népi művészetét képviselő kiállítások egészében nem jutnak el legalább a szomszéd megyékbe. Pedig egészen biztosan közönségsikert aratna, ha teszem azt Máramaros, vagy Teleorman vidéke népi művészetének legjavát Kovászna, vagy Hargita megyében is bemutatnák és viszont. Holló Ernő AZ ÚJSÁGÍRÓ Szergej Geraszimov, az Ifjú gárda és a Csendes Don filmváltozatának alkotója, az utóbbi években fogékony érdeklődéssel fordult a jelenkor s azon belül a szovjet ember helyzete felé a nagyvilágban. Az otthon, a haza a földkerekség egy bizonyos pontján fekszik, de környezetével sokféle összefüggésben. Hogyan tükröződik mindez az emberi tudatban, s főként, hogyan képes kihatni az emberi tudat a külvilágra ? A probléma vizsgálatához olyan hőst választott a rendező, akin sűrítetten mérheti le az élményeket a FILMEK egy újságírót. A fiatalember a levelezési rovatból, a kivizsgálási terepmunkáról kerül egyenesen az UNESCO-tanácskozásra, előbb Génfbe, majd Párizsba, s ismét haza. Az otthon természetesen nemcsak a moszkvai szerkesztőséget jelenti, hanem az uráli kisvárost is, ahol megtalálta azt az egyszerű lányt, akinek valóságos létében a Genfben megismert amerikai kollega kételkedik, mert az a lány őszintén hiszi, hogy az embericselekvés, akarat, a jó példa megváltoztathatja az embereket, a világot. A filmben mindenekelőtt a lány hitének kudarcát látjuk : a rosszindulatú rágalmazó, aki levelekkel bombázza a helyi, s a fővárosi szerkesztőségeket és sárral dobál mindenkit maga körül, természetesen a kivizsgálásra küldött újságírót is célba veszi, s mivel ő időközben Genfbe utazott, meghurcoltatja a lányt, aki ottmaradt. A rágalmazót mindvégig nem éri utol a közvélemény ítélete, a film hőse sem veszi magának a fáradságot — vagy inkább a bátorságot ? — hogy írásban leleplezze, hiszen már nem „tárgyilagos“, nem kívülálló, ha megtenné, úgy nézne ki, hogy mosakszik. Végül elveszi a lányt —, de a rágalmazás ügy annyiban maradt. A megkeseredett, irigy, gyűlölködő öregasszony kiesik látókörünkből, valószínűleg azért, mert a film hőse — és szerzője — sem oldotta meg e vonatkozásban vállalt feladatát. Valóban itt ígérkezik a legérdekesebb lehetőség : a „jelentéktelen“ s a „világszínvonalú“ kiküldetés dialektikájában. De amilyen remek és mély a kép, amit Geraszimov a kisvárosi szellemről, a kicsinyes, lélektelen fontoskodásról, pletykáról, „fúrásról“, s a mindezzel szemben életerős, egészséges közösségi szellemről ad, amilyen hiteles és eredeti ebben a részben az emberábrázolás. Olyan véletlenszerű és felszíni az európai út. Az emberi lelket, indulatokat, vágyakat, örvényeket és csúcsokat általában kitűnően ismeri Geraszimov, az újságírói szellemet kevésbé. Nem látjuk körülnézni a világban a fiatal újságírót, csak történnek vele a lényegtelen, s épp ezért langyos dolgok. Az emberek, akikkel nyugaton összekerül, s az általánosságok, amit egymásnak mondanak, sem a barátságot, sem annak ellenkezőjét nem képesek kifejezni. Ezért nincs hitele annak sem, amit a fiatal újságíró róluk mesél szerelmesének. Geraszimov az ábrázolás művésze. Amikor a kijelentések kedvéért hűtlen lesz az ábrázoláshoz, hatóerejétől fosztja meg önmagát. Galina Polszkih, a fiatal munkásnő szerepében és Nyina Fedoszova, a rágalmazó öregasszony szerepében élményszerű alakítást nyújt. Halász Anna Jelenet a filmből Egy új sze lem ritkán olvasom : „Mikor megyésítettek, megváltozott az egész elgondolás“, vagy „A megyésítéskor máshova csatolták a falut“. Az élőbeszédben is, főleg határozólagos alakban, gyakran hallani: a megyésítéskor így, a megyésítéskor úgy ... Megyésítéskor, azaz akkor, amikor a régebbi közigazgatási beosztást átszervezték, a helységeket tartományok helyett megyékbe sorolták. Új szó, jó szó. Alakilag a magyar nyelvnek abból a nagyszerű tulajdonságából következik, hogy majdnem minden névszót ANYANYELVÜNK meg tud igésíteni, majd ugyanazt az igét megint névszóvá tudja továbbképezni. Igaz ugyan és köztudomású nyelvünknek az az ősi sajátossága, hogy ige nélkül, csupán névszói állt.Hiánnyal is szerkeszthet mondatokat. Közmondásainknak nagy része is ilyen, ezért olyan bámulatosan kifejezőek, tömörek . Rózsa ajak, tövis nyelv; Eb ura fakó ; Kinek a pap, kinek a papné és sok száz más. A magyar nyelvnek ezt a tulajdonságát túlhajtva, ezzel visszaélve, még 1753-ban Orosz Adám, egerszalóki plébános — Ida vagy a pusztai sir címen — egész regényt írt egyetlen ige nélkül. Ezt könyvének alcíme is elárulja: Beszély ige nélkül. De bármilyen ősi és jellemző sajátossága is a magyar nyelvnek a névszói állítmány, épp olyan jellemző — mint már említettem — az is, hogy csaknem minden névszóból igét tud képezni, s így a holt tárgyakat mintegy megeleveníti. A kétnyelvű szótár forgatója tudja, hogy míg más nyelvekben sok esetben a bort, sört, teát, kávét csupán isszák, mi nemcsak isszuk, hanem borozunk, sörözünk, teázunk, kávézunk. A zongorán, cimbalmon, furulyán nemcsak játszunk, hanem zongorázunk, cimbalmozunk, hegedülünk, furulyázunk is. Más nyelvekben szinte ismeretlenek az ilyen igésített alakok: katonáskodik, tanítóskodik. Névnapozni és szilveszterezni is csak a magyar nyelvben lehet. Egy jeles nyelvészkedő újságíró „mozgósította“ a testrészneveket, azaz a belőlük képzett igéket szedte csokorba. Fej : fejeli (a cipész a cipőt, a földműves a répát, a futballista a labdát), lefejezi (a hóhér a gyilkost), kifejezi (önmagát az író), fejesedik (a káposzta) stb.; szem : szemes, szemereg, szemerkél (az eső), szemez (a kertész, a leány az utcán), szemesedik (a gabona), szemlélődik (a filozófus): fül; fülel, lefülel ; orr : őrről; fog : fogaz ; nyelv ; nyelvel ; pofa : pofáz, aki ezt teszi, azt felpofozhatják, a rossz bútort kipofozhatják. A nyakból lesz a lenyakat, a torokból a letorkol meg a torkollik. A gégének is van igei formája, ha ma már nem is ismerjük meg rögtön: gögicsél. Folytathatjuk tovább : vállalunk, eloldalgunk, hasalunk, kezelünk, kilábalunk, könyökölünk és térdelünk, sarkalunk és bokszunk, tenyerelünk és körmölünk stb., stb. Ehhez hasonlóan elevenítettük meg a megye szavunkat is. Uj szó, jó szó: Murádin László ÜNNEPI HANGOS KIADÁS Utólag mindig szeretne az ember bocsánatot kérni attól, akiben kellemesen csalódott ; a jubileumi irodalmi estet megelőző vegyes érzelmeimért én is tartoznék ezzel az igazságnak. Mert egy alkalom szülte, összecsapott „művészi műsort" vártam, valami olyasmit, amiről hosszú gyűlések végén szoktunk meglógni. Lám, milyen hajlamosak vagyunk a rosszhiszeműségre, ha hiányzik a megfelelő reklám. Lehet, hogy ezért volt viszonylag kicsi közönség ezen a meghitt hangulatú irodalmi esten, amelyet — úgy tűnt — nem a 30-ik évfordulóra, hanem csupán ennek az ürügyén rendeztek. Az alkalomszerűségnek még az árnyéka sem „ült rá" az Igazság régebbi és jelenlegi munkatársainak jó ízléssel megszerkesztett irodalmi műsorára. Bár külön kiemelhető részletekben sem szűkölködik, mégis, éppen a megszerkesztettség volt legfőbb erénye : a szerkesztésnek az a legszerencsésebb módja, amely nem szembeszökő, hanem csupán a műsor hangulati atmoszférájának egyenletességében, a műfajok és előadók stílusának egységességében érezteti jelenlétét. A napilap színvonalas vasárnapi oldalainak szerkesztője, Katona Ádám és Sinkó Zoltán, az ötletes összekötő szöveg szerzője, kitűnően válogatta és illesztette össze az Igazság ünnepi Az Igazság estje „hangos kiadásának” anyagát. Az ünneplésnek az újságírói foglalkozáshoz illő leghitelesebb formája érvényesült itt . Herédi Gusztáv, Kiss János, Orbán Ferenc és Lászlóffy Csaba írásai az újságírók mindennapi megfeszített munkájáról és hétköznapi ünnepeiről vallottak őszintén, egyszerűen. Arról, ami hivatássá teszi foglalkozásukat. És talán éppen ez volt az igazi ünnep : ők, a társadalom fizikai és szellemi erőfeszítéseinek, politikai életének krónikásai, végre önmagukról is vallomást tehettek. Ez a vallomásszerű meghitt hang egyébként az egész előadáson végigvonult Az Igazság régi munkatársai, például Nagy István, Jánky Béla vagy a maiak közül Bazsó Zsigmond egyaránt az őszinteség jegyében fogant, személyes hangú írásokkal szerepeltek. Huszár Sándor lírai karcolata-monológja az előadás hangulatának legmelegebb árnyalatát képviselte. „A megye összes humoristái”, azaz Bajor Andor meg Sinkó Zoltán is felléptek, régi ismerőseit köszöntötte bennük a hálásan derülő közönség. Bálint Tibor parabolája szintén szervesen illeszkedett a műsorba, amelyben a visszaemlékezés elfogódottsága és a derűs közvetlenség a komoly gondolatébresztés mozzanataival ötvöződött. A zenés számokra áttérve óhatatlanul össze kell hasonlítanunk ezeket az Utunk Rádiószínpadának hasonló műsorszámaival ; ott kuplétól operarészletig mindent hallottunk. Az Igazság zeneismerő szerkesztőjének válogatása ízlésről tanúskodott : Kodály Adagioja magyar népdalfeldolgozásokkal, olasz műdal Bach hegedű-zongora-darabjával váltakozott. Az előadók Kolozsvár ismert művészei voltak, akiknek pályáját az Igazság zenei rovata állandó figyelemmel kíséri : Ruha István, Tőzsér Júlia, Ilse L. Herbert, Varga László. Zongorán kísértek : Diczi László, Rados Éva és Gerda Türk. De nemcsak a műsor egységességre törekvő válogatása, hanem az összekötő játék ötletessége is figyelemreméltó. Stief Magda bájos rikkancsa elragadóan konferálta Sinkó Zoltán szövegét, amely a legmegfelelőbb kötőanyag volt egy ilyen jellegű irodalmi összeállításhoz És itt ne feledkezzünk meg a közreműködő többi színészről sem (Bíró Levente, Héjjá Sándor, Pásztor János, Török Katalin), akik László Gerő rendezővel az élen részt vállaltak az előadás színrevitelében, és akiknek teljesítményéért hálás lehet az Igazság munkaközössége. Kár, hogy a Rádió a teremmel együtt nem ajánlotta fel (vagy nem vállalta ?) az arra érdemes műsor helyszíni közvetítését. Cs. Gyímesi Éva ÜNNEPKÖSZÖNTŐ hírek A pártkongresszus tiszteletére Nagyvárad összes művelődési házaiban, üzemi és ifjúsági klubjaiban irodalmi és történelmi tematikájú szimpoziont rendeznek. Legutóbb a kisipari termelőszövetkezetek klubjában Dicsőség a haza hőseinek címmel került sor színvonalas irodalmi szimpozionra. Ugyancsak a pártkongresszus tiszteletére a klubokban és művelődési házakban irodalmi esteket rendeznek román és magyar nyelven. Bihar megye kulturális, művészeti intézményei gazdag és változatos rendezvényekkel köszöntik országunk életének nagy eseményét. A rendezvények közül kiemelkednek a nagyszabású népünnepélyek: a népművészetben rendkívül gazdag bihari táj ősi hagyományai szerint az emberek ünnep alkalmával mindig is szívesen fejezzék ki érzelmeiket. Emlékezetes sikerű népünnepély volt például a közelmúltban Körösréven, ahol 10 község kultúrotthona lépett szabadtéri színpadra, hiteles népviseletben, hiteles folklórműsorral. Irályokon Szeretem a dalt és táncot címmel a Margitta környéki legjobb művelődési otthonok szórakoztatták a népünnepély közönségét. A Poiana Nucilor — Bihar megye egyik legszebb, festőtája, több mint ötezres közönséget látott vendégül egy impozáns megyei ünnepségen, melyen 25 műkedvelő együttes lépett fel.A tenkeiek a helyi fürdő üdülővendégeinek mutatták be a munkát és az alkotó embert dicsérő irodalmi műsorukat. (Munkatársunktól) A kamera előtt Régi fájdalmuk Thália szolgálóinak, hogy művészetük anyaga romlékonyabb, mint a vásári korongozó fazekasé, akinek a munkája százévekig ott lóghat a kancsótartón, míg a művészet tékozló fia a lelkét is eljátssza a színpadon, mindent az emberek és a sokszor bizony igaztalan írásos feljegyzések kézeges emlékezetére bízva. Több ezer éves méltatlanságot jött jóvátenni a XX. század memóriája, a film, mely — a nálunk is szélesedő filmmúzeum-hálózat jóvoltából — milliós tömegek számára megőriz valamit nagy színpadi egyéniségek romló földi másából. Ám ez az igazságvetés is tulajdonképpen új igazságtalanságot szült. Tudott dolog, hogy csak a szerencsésebbek és a harcképesebbek, viszonylag kevesek sorsa sztárrá lenni. A film a nem tejjel-mézzel folyó Kánaán. Sokba kerül. Csak a mi hazai magyar színjátszásunkból is hány nagy művész ment el az utóbbi ötven évben anélkül, hogy egyszer is kamera elé állt volna. A nosztalgikusra sikeredett bevezető után pedig hadd közöljük az olvasóval a jó hírt, hogy az elmúlt évadban hat hazai magyar színházunk művészei iránt élénkebben kezdett érdeklődni a film ,mint valaha. Vegyük például a váradiakat. Hatan kaptak ajánlatot filmszerepre, többségükben férfiak. Czikéli Lászlónak, Varga Vilmosnak és Miske Lászlónak a Kósa Ferenc rendezte magyar-románszlovák koprodukciós Dózsa-filmben adtak szerepet. Lavotta Károly a Betyárok folytatásában, egy kardos-köpenyes szuperben kap nagyobb szerepet. Dés Enikőt eddig többnyire naiva szerepekben láttuk, most filmen kémnőt fog alakítani. A színpadon megújuló erővel bizonyító Cseke Sándor hír szerint szerepet kap a Sütő-filmben. (bölöni) Évről évre megújuló kérdés: mik a legnépesebb (líceumi) felvételi ver ssenyvizsga tapasztalatai, hogyan birkóztak meg a tantervi követelményekkel az általános iskolai tanulmányaikat befejező növendékeink. Úgy vélem, hasznos lenne, ha az unos-untalan megismétlődő kerülgető beszéd helyett az idei vizsgának a tanulságait nemcsak egymás közti beszélgetésekben vitatnánk meg őszintén. A nyílt szó után természetesen a következményt is vállalnunk kell oktatói munkánk jobbítása, ésszerűbbé és hatékonyabbá tétele érdekében. Kezdjük talán azzal, hogy az idéni felvételi versenyvizsga szervezésiszerkezeti eltérést mutat az eddigiekkel szemben. S nemcsak abban, hogy az írásbeli tételeket egységesen a minisztérium állapította meg, hanem abban is, hogy minden egyes szaktárgyból két (egy általános iskolai és egy líceumi tanár vizsgáztatott. Vegyük sorra e két szerkezeti újítást és mondjuk meg azt, mi a hasznos ebből és mi vár további tökéletesítésre. Az aligha vitatható, hogy az írásbeli tételadás központosítása hasznos volt. Eddigelé ugyanis a közigazgatási egységek (tartományok, utóbb megyék) tanügyi szerveinek a hatáskörébe tartozott az írásbeli tételadás joga, ami bizony többnyire sajnálatos követelménybeli eltérésekhez, szubjektív értelmezésekhez vezetett. Brassó például élenjáró volt a buktató írásbeli tételek kiadásában mind román nyelvből, mind anyanyelvből, mind számtanból. Nos, a minisztérium mostani okos beleszólása az írásbeli tételadásba megszüntette az összevisszaságot, nemegyszer kirakatos szakmai nagyképűséget. Valamennyi írásbeli tétele — románból: O intimplare din viata mea (compunere libera); Caracterizati un personaj dintr-o opera literara prevazuta pentru concursul de admitere in liceu ; magyarból : József Attila Csoszogj, az öreg suszter című karcolatának irodalmi elemzése; a Légy jó mindhalálig című Móricz-regény fő alakjainak jellemzése a tanult szemelvények alapján (a számtan feladványok ideiktatását mellőznöm kell helyszűke miatt) azt bizonyítja, hogy a minisztérium valósan, a didaktikai és életkori követelményeknek megfelelően állapította meg az írásbeli tételeket. Igen ám, de a minisztérium helyes eljárása és dicséretes szándéka ellenére mit mutatnak az írásbeli dolgozatok? Gondolom, ennek a kérdésnek a becsületes megválaszolása nagyban hozzájárulhat eddigi munkánk számbavevő értékeléséhez és további munkánk korszerűsítéséhez. Sajnos, nagyon kevés a dolgozatokban a jó értelemben vett egyéniség, és nagyon sok az üres szócséplés. Lépten-nyomon idejétmúlt szociologizálással, elsodródott idők szólamaival találkozunk az irodalmi tételek kidolgozásában. József Attila karcolatát és Móricz Zsigmond regényét például a legtöbben nem mint szépirodalmi alkotást elemzik, hanem a szegények és kisemmizettek ábrázolását kérik csupán számon tőlük, mintha nem szépirodalmi művekről, hanem politikai vagy szociográfiai tanulmányokról volna szó. Meghökkentő, milyen értetlenséggel és milyen érzelmi ürességgel írnak még a legjobb tanulók is mind József Attila, mind Móricz Zsigmond művének a főszereplőiről. A vizsgadolgozatokban az őszinte gyermeki átélést és együttérzést (vagy ellenérzést) minduntalan háttérbe szorítja a beszajkózott mondatok áradata, az elvont és eltorzult szociologizálás; minduntalan elnyomja a művészi átélést a szólamzás, az érzelmet a gajdolás. Alig találni bennük egy-két saját irodalmi és esztétikai élményből fakadó, a saját átélés érzelmi színeit mutató szót. Érdemes ideiktatnom néhány mondatot az írásbeli dolgozatokból, azok ugyanis tipikusan szemléltetik állításomat. íme: „József Attila a magyar irodalom egének legragyogóbb csillaga", „A kollégium tanárai híven tükrözték rendszerüket", „A tanárok nagy körmondatokban, hatalmas és hátborzongató dumákat vágtak le és félholtra rémítették a tiltakozó Misit", „Nyilas Misit nem döntik le a Sanyika csúfolódásai, ő kiáll szavai mellett, mivelhogy ő munkásgyermek". Ezek ,a töredékeikben is nyilvánvaló szemléleti hibák vajon nem akadályozzák-e meg az írásművek későbbi megértését és átélését? Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek a jelenségek nem valamelyes brassói sajátosságok. Hosszú évek során éppen elégszer vizsgáztattam Brassóban is, másutt is, ahhoz, hogy meggyőződhessem: irodalomoktatásunk lelki ábrázatán gyakoriak ezek a szeplők. De fölötte káros lenne az is, ha csupán az irodalom szakos tanárokat marasztalnánk el emiatt. Hogy gyermekeink 1969-ben is betanult szólamokat, leegyszerűsítő értékeléseket mondanak élményszerűség és eredetiség helyett, annak az a hosszú gyakorlat az okozója, amely annyi éven át a legképtelenebb összefoglalókra és értékelésekre kényszerítette a tanárt is, a növendéket is Fejünkre nőtt tehát az idők terhe, bár körültekintő művelődéspolitikánk nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé teszi számunkra a betokosodott, merev irodalomszemlélet leküzdését és a korszerű marxistaleninista látásmóddal való helyettesítést. Az emberséges irodalommegítélés ma már az iskolában is kötelező. Erre az indítékot egyébként a minisztérium idéni tételadása is példázza. A kérdés most már az: föl tudjuk-e mérni az új helyzetből eredő feladatainkat? Lépést tudunk-e tartani irodalomtanításunkban az ország politikai és művelődési fejlődésével a legutóbbi párt- és állami dokumentumok szellemében? S egyáltalán: hogyan kell lépést tartanunk? Elég átnéznünk az általános iskola V-VIII. osztályainak az eddigi tantervét és tankönyvét, ahhoz, hogy megállapíthassuk a tennivalók sürgősségi sorrendjét. Először is mielőbb változtatni kell a tantervek és tankönyvek anyagán. Irodalmi központú szövegeket kell beiktatni , nemegyszer szociológiai szempontú írásművek helyett, olyanokat, amelyek megfelelnek iskolásgyermekeink életkori sajátosságainak, értelmi és érzelmi szükségleteinek. Az osztályharc vagy egyéb társadalmi konfliktusok ábrázolása nem szorulna háttérbe azzal, ha csak olyan alkotásokat iktatnánk be a gyermekek olvasmányai közé ,amelyek ezeket a jelenségeket ténylegesen művészi fokon ábrázolják. Nehezíti az irodalmi és nyelvi képzést a tananyag túlzsúfoltsága is. A tantervi anyag okos csökkentésével lehetőséget kell adnunk arra, hogy a tanítási órákon a tanár megbeszélhesse növendékeivel az irodalmi szövegeket is, a magánolvasmányokat is, a nyelvtani-nyelvi jelenségeket is. Az általános iskolákban az irodalmi és nyelvtani anyag közös megbeszélése, az órákon való földolgozása lehet csak eredményes. Tarthatatlan, hogy a tantervi túlzsúfoltság igénybe veszi a tanár minden órájának minden percét. A lemaradásból származó félelem (megrovás vagy éppen fizetéslevonás) aztán örökös sietésre, erőltetett menetelésre ösztökéli a szaktanárt. Ennek eredménye jórészt az a tudásbeli kopárság, amely annyira megszomorítja a vizsgáztató tanárokat. De az örökös sietéssel magyarázható nagyjából a satnya fogalmazási készség, valamint a soksok helyesírási hiba is. A szorosabban vett helyesírási hibák közé tartozik a hangok időtartamának, rövid vagy hosszú voltának az önkényes jelölése (javítása: József Attila; cikei; mint; segitt;ellemzés; rész; vállik; hozók cipőjüket; beánltott) a tárgyrag összetévesztése a múlt idő jelével, a tulajdonfőnevek kisbetűs és a tulajdonfőnevek képzett melléknevek nagybetűs írása (debrecen; Debreceni), a szóelemző írásmód nem ismerése (megmonta; gyerekei; segíteni; ifjúság) stb., stb. kevesen tudják azt is, mikor kell vesszőt tennünk a szavak vagy mondatok közé. Számos betűhiba is éktelenkedik a dolgozatokban, általában csúnya, rendetlen, gyakran éppen olvashatatlan növendékeink írása. Mind az írásbeli dolgozatok, mind a szóbeli felesetek arról is hírt hoznak, hogy a nyelvi oktatás ma még nyelvtani és nyelvi alapon áll. Jelenleg többnyire az a helyzet, hogy nyelvtanításunkban a száraz nyelvtani fogalmak megélhetésével fárasztják a gyermekeket. Természetesen nem a nyelvtani tanítás ellen beszélek, hanem arról, hogy ideje lenne szakítanunk már a nyelvi oktatásban ma még szinte kizáróargos nyelvtani, grammatikai szemponttal. Türelmes munkával valahogyan rá kellene vezetnünk tanítványainkat a magyar hangrendszerben levő hangok különleges képzésmódjára és anyanyelvünk zenei, ritmikai sajátosságaira. A vizsgáztató bizottságok összetételéről is szóljak pár szót. Kérdéses, vajon célravezető-e, ha két tanár állítja össze a szóbeli tételeket, értékeli a feleleteket és a dolgozatokat. Az oktató-nevelői munkában semmilyen szabványosított mértékegységgel nem lehet lemérni és értékelni a tudást, éppen azért kell azt rábízni a szaktanár szakmai tapasztalatára, tudására és lelkiismeretére. De vajon két ember egyforma mércével mér-e, értékel-e és minősít-e? Azt hiszem, nemcsak a szakirodalom, hanem a mostani vizsgái tapasztalat is azt bizonyít ja, hogy nem. A véleményeltérések már a szóbeli tételek összeállításakor kiütköztek, olykor éppen végleges formában. A tanfelügyelőségek bizonyára bőséges anyagot szolgáltathatnának a szaktanárok mostani vizsgái nézeteltéréseiről vagy éppen kínos összetűzéséről. A legtöbb ember ugyanis úgy vélekedik, hogy a minisztériumi tanterv és vizsgaszabályzat keretén belül lehet annyi szakmai önállósága és szabadsága, hogy maga fogalmazza meg a szóbeli tételeket. Az is vitatható, vajon helyénvaló-e, hogy mindig igazgatókat és aligazgatókat neveznek ki elnököknek, függetlenül szaktárgyuktól. Nem lenne-e jobb, ha olyan tapasztalt ,tanügyi fokozatokkal rendelkező tanárokat is kineveznének vizsgabizottsági elnököknek, akik a vizsgatárgyak valamelyikének a szaktanárai?íme néhány kérdés, amely megválaszolására tanügyi fórumaink illetékesek. Dr. Szikszay Jenő mMiii iiiinii i imimni i ii i i i i i i i min ni i ummiimm n iii LÍCEUMI FELVÉTELI VIZSGA 1969 —nwiii'i—um , mm up, mii, i mii i'ii l elkészültek az új tankönyvek A Pedagógiai és Tankönyvkiadó szerkesztőségei a következő tanévre 488 tankönyvet készítettek. Ezek közül 53 új, 71 pedig felülvizsgált tankönyv. Az újak közül megemlítjük a II. osztály számára készített Román nyelv és Számtan könyveket, amelyek színekben és illusztrációkban gazdagok. A haza és Bukarest municípium földrajzát a III. osztály számára stb. Az V—VIII. osztályok számára új angol, francia és orosz tankönyveket készítettek, amelyek a nyelv könnyebb elsajátítását teszik lehetővé hanglemezes beszédgyakorlatok beiktatásával, a külön programmal rendelkező iskolák számára pedig olasz és spanyol tankönyveket nyomtattak. A IX. osztály, amellyel ez év őszén megkezdődik a tízéves kötelező oktatás, teljesen új tankönyvekből tanul. Ezeket a líceum volt IX. osztályának tankönyvei alapján szerkesztették. Egyes tankönyveket módosítottak. Például a XII-es Román irodalomtörténet új kiadásában kevesebb statisztikai és történelmi adat van s a könyv az írók irodalmi alkotásának értékelésére helyezi a hangsúlyt. Ugyancsak javított kiadásban jelent meg a XII-es Matematikai analízis és valószínűségszámítás, az Algebra, a Fizika és Románia történelme. AUGUSZTUS 9-18 KÖZÖTT BUKARESTBEN A népi tehetségek nagy seregszemléje A Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság, a Szakszervezetek Általános Szövetségének Központi Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és az UCECOM a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére megrendezte a városi és falusi műkedvelő együttesek IX. versenyét. A január és március között lezajlott első szakasz után, amelyben több mint 11 000 zenei és táncegyüttes vett részt mintegy 215 000 műkedvelővel, a legjobb együttesek több mint 150 helységben a megyei szakaszban mérték össze tudásukat. Nemrég fejeződött be a megyeközi versenyszakasz, amelyben mintegy 1000 élenjáró együttes vett részt csaknem 40 000 műkedvelő közreműködésével. Augusztus 9 és 18 között Bukarestben sor kerül a verseny döntő szakaszára 439 együttes, illetve 15 400 műkedvelő részvételével. Az eddigi versenyektől eltérően, tekintve az előadások változatosságát, a döntőt három teremben bonyolítják le, műfajonként. Az együttesek versenyen kívüli előadásokat is tartanak fővárosi vállalatokban, klubokban, művelődési házakban, parkokban, esztrádákon. A versenyszabályzat értelmében a legjobb együtteseket a kimagasló kulturális és művészeti személyiségekből alakult központi zsűri döntése alapján díjazzák. A népi tehetségek nagy seregszemléje augusztus 20-án ér véget a kitüntetett együttesek díszelőadásával. (Agerpres) 1969. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK. AZ OKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE A felsőoktatás felvételi vizsgáin 1969 júliusában nagy számú jól felkészült XII. osztályt végzett ifjú jelentkezett és elfoglalta az előirányzott helyek nagy többségét. Azokon a fakultásokon és tagozatokon, amelyeken még maradtak szabad helyek, új felvételi vizsgát tartanak a következők szerint : — Az egyetemi, művészeti, pedagógiai, műszaki (mérnöki), mezőgazdasági és gazdasági oktatásban 1969 szeptember 5 és 15 között ; — Az almérnöki oktatásban 1969 Szeptember 18 és 25 között. A versenyvizsgákat a következő felsőoktatási intézeteknél tartják : A bukaresti, kolozsvári, craiovai, iasi-i és temesvári egyetemen, a bukaresti, brassói, kolozsvári, galaci, iasi-i és temesvári Politechnikai Intézetben, a bukaresti Építészeti Intézetben, a bukaresti Kőolaj, Gáz és Geológiai Intézetben, a ploiesti-i Kőolajipari Intézetben, a petrozsényi Bányaipari Intézetben, a nagybányai almérnöki intézetben és a pitesti-i almérnöki intézetben (a vizsgát a bukaresti Politechnikai Intézetben tartják), a bukaresti, kolozsvári, iasi-i és temesvári agronómiai intézetben, a bukaresti Gazdaságtudományi Akadémián, a bákói, bukaresti, nagybányai, brassói, kolozsvári, konstancai, galaci, iasi-i, nagyváradi, pitesti-i, temesvári, marosvásárhelyi és suceavai hároméves pedagógiai intézetben, a bukaresti Ciprian Porumbescu, a kolozsvári Gh. Dima, a iasi-i George Enescu konzervatóriumban, a bukaresti I. I Caragiale Színművészeti és Filmművészeti Intézetben. További felvilágosításokat az említett felsőoktatási intézetek adnak.