Előre, 1970. augusztus (24. évfolyam, 7071-7095. szám)

1970-08-01 / 7071. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS TUDÁS, KÉPZELET, MUNKA S­osem láttam még szemtől szemben ilyen elevennek és ilyen megdöbbentően szépnek a nemzedékek kö­zötti különbséget, mint a Minitechnicus kiállításon Bi­zakodva s örömmel nevezem szép­nek, mert nem kevesebb, hanem több, gazdagabb, tágasabb a miénk­nél az a látókör, amit tükröz. Ezek a mai gyerekek, ezek a holnapi fia­talok már tudják azt, amiről mi, harminc év előtti gyerekek még csak nem is álmodoztunk. Rengeteg mű­ködő műszert, készüléket láttam a kiállításon, amelynek még csak a nevét sem ismerem, fogalmam sincs róla, mire szolgálhat, de szép és iz­galmas, mert működik, mert tudás- és gyakorlati érzék ölt benne testet, mert hatodik-nyolcadik osztályos ter­vezői és kivitelezői tudják, hogy mi­re szolgál, miért szükséges. Felnőtt létemre nemcsak tudatlanul, de ijed­ten is állok a működő elektromos­ság csodanövényei, a száguldozó robbanómotorok között s ezeknek a kicsiknek már „kezes állat“ a gép, amely velük nevelkedett, természetes a technika és szellemi viszonyulásuk is más a technikához : nem a pasz­­szív tudomásulvétel, hanem a bea­vatkozás viszonya. Mert a fejlett technika, a talál­mány s a gyártmány nemcsak a diplomás felnőttek privilégiuma. A gyakorlatias, célszerű gondoskodás sem. Megkapó az a kisgépesítő fan­tázia ,amellyel a gyerekek a hétköz­napot, az otthont, a családi életet népesítik be könnyítésekkel, teher­mentesítő okossággal. A programo­­zás és távirányítás nem csak a nagyipari termelés joga, hanem az anyukáké is, akiknek a remek kis kony­harobotot terveztek a nagybányai minitechnikusok. Vagy a vizsgázta­tógépek. Nem az a legmegkapóbb bennük, hogy hány iskolai munka­­közösség foglalkozik ilyesmivel, ha­nem az is, hogy milyen széleskörű és sokoldalú ismeretekre vannak programoiva, a matematikától a nö­vénytanig s a költészetig. S az a sok szappantartóból, kompó­­tostányérból összeszerelt robot­baba és másféle elektronikus játék ! A rengeteg vízi és légi jármű ! A különféle navigációs technikához al­kalmazkodó hajótestek lendülete, esztétikája ! A galaci pionírház a galaci hajógyárat megelőzve készí­tette el légpárnán suhanó kétéltű járművét, amelynek prototípusát csak fantasztikus filmekben láthat­ták eddig a pirosnyakkendős terve­zők és kivitelezők. A gyermeki ál­modozás ilyenformán a gyakorlati, műszaki valóraváltás új csapásain jár. S ez talán a legtöbb, amit gyer­mekeink kaphatnak a szülők mosto­hább képzettségű világától. De az álmodozás korlátlan távla­taiból hogyan tudnak letérni majd a gyerekek a tervszerűsített ipar köve­telményeinek meghatározott és fel­térképezett útjára ? A nevelés egyik legfontosabb kérdése a mai világ­ban az, hogy a felnövő új nemze­dék otthonosan találja magát, cse­lekvőn nőjön fel a modern techni­ka vívmányai között ,fölébe nőjön az egyre okosabb gépi környezet­nek, eszközévé tegye a technikát, ahelyett, hogy maga süllyedjen bio­lógiai alkatrésszé. Az ember-gép vi­szony egészséges, termékeny, em­berközpontú alakulásának kulcsa a társadalmi rendszer, amely tíz osz­tályosra emelte az általános tanköte­lezettséget és az iparosítás megkö­vetelte szigorú takarékosság körül­ményei között is biztosítja a gyer­mekeknek a hasznos játékhoz szük­séges nyersanyagok és késztermé­kek, elektronikus alkatrészek hatal­mas mennyiségét. Mert azt, aminek csupán a legjava került a Minitech­nicus kiállításra, azt nem lehet az otthoni lomtárból csent kacátokból összebarkácsolni. Az illetékesek mesz­­szemenően gondoskodtak a pionír szakkörök anyagellátásáról, s ez a bő­kezűség egyben nagyon gazdaságos is, hiszen a társadalmi adaptálás­nak, a világ új követelményeibe va­ló természetes, könnyed beletalálá­­sának a nevelési rendszerét alapoz­zák meg általa. Húsz ország szakemberei tanács­koztak fővárosunkban a nevelés feladatairól, a gyermek s a modern technika jó kapcsolatának a kiala­kításában. Hogy az értekezletet ná­lunk tartották, ez is mutatja — akár­csak a hazai részvétel fajsúlya a nemzetközi Minitechnicus kiállításon —, hogy amit nálunk keresztül vitt ezen a téren az oktatás s a neve­lés, annak nemzetközi jelentősége van, és nemcsak műszakilag, hanem társadalmilag is, a gondolkodás, a közéleti magatartás tekintetében is. A galaci pionírok szabadalmazott légpárnás járműve, amely megelőzte az országos ipart, nemcsak műszaki eredmény, hanem nevelés-lélektani siker. Halász Anna Ami a Filmmúzeum bérletes műsorában bevált, azt most vég­re a nagyközönség számára is ve­títeni kezdik. Több nagy repríz­­ciklus megy a fővárosi szakosított mozikban. A Capitol művész­mozi kerthelyiségében esténként egy előadáson, kéthónapos soro­zatban vetítik a harmincas évek nagy sikereit; ezekre a filmekre alkalmilag majd visszatérünk. A Donna gyerek­moziban pedig ugyancsak kéthónapos sorozatban megy a rajzfilmtörténet legjava: Disney, Max Fleischer, a szovjet Ivanov-Vano, a cseh Trnka film­jei. Popeye, Donald kacsa. Miki egér. Speidl és Hurvinek kaland­jai, öt-hat filmből áll az a más­fél órás műsor, amelyet a hét minden délelőttjén láthatnak a vakációzó kicsinyek. Élmény volt látni ezt a romlatlan, fogékony közönséget, amint kacag, izgul, fészkelődik, morajlik, sőt, ahogy sorban áll a jegypénztár előtt. A kicsi bukszákból vagy a feneket­len zsebből a féltve őrzött fejek­re vásárolt jegyekkel diadalma­san vonultak be egyedül, mint a nagyok. Ritkán érzékeltem eny­­nyire plasztikusan a művészet szentségét. Azt, hogy a közönség­­nek áldozni, az emberekre hatni, érzéseket kavarni és gondolato­kat ébreszteni a legnagyobb fe­lelősség s a legnagyobb boldog­ság. De — hadd álljon itt a felnőtt ünneprontó akadékoskodása — : ennyi telik csupán a filmarchí­vum tartalékaiból ? Miki egér, Donald kacsa, Popeye a tenge­rész és „rövidtávú" társaik ? Hol maradnak a mesefilm teljes mű­sort betöltő klasszikusai ? A ki­csik élvezik Gopo mesefilmjeit, de azt nem tudják, amit Gopo minden interjúban elismétel, és a jugoszláv Dusan Vukotic és minden kortársuk, pályatársuk hangoztat örökké­­, hogy a rajz­film mai nagyjai azért választot­ták hivatásuknak éppen ezt a műfajt, mert tíz-tizennégy éves korukban a Hófehérke ébresztett bennük álmokat és ambíciókat. A rajzfilmműsorok mai törzskö­zönsége pedig nem látta sem a Hófehérkét, sem a Bambit, sem a Peter Pant, sem a Pinocchiót, sem a Három kismalacot, sem Max Fleischer Gulliverét, sem az­­t a csodák csodáját, amely a tévé képernyőjén fekete-fehé­ren mégsem volt az igazi. Meg aztán ott vannak a szocialista országok rajzfilmeseinek nagy­szabású is nagyigényű művei­­ a szovjet Jégkirálynő (Andersen meséje nyomán), a Púpos lovacs­ka, meg a Poklot járt kozák, Jiri Trnka Bajaja hercege és Szent­­ivánéji álma, Karel Zeman szí­nészekkel kombinált remek trükk­­filmjei, amelyek már a mai gyer­mekek tudományos kíváncsiságá­hoz fordulnak s még annyi más, rajzolt vagy színészekkel forga­tott eleven mese! Ezek nem avulnak el, ezeknek évről évre új közönsége nő. Csak ki kell őket keresni az archívumból. Tán az a baj, hogy „született felnőt­tek“ válogatják a gyermekműso­rokat és nem volt gyermekek. Bogár András KENYÉRMORZSA, vagy mézeskalács ? Tóth Samu: A NYOMTATOTT BETŰ T­óth Samu, korán és fia­talon elhunyt könyvmű­vészünk, tapasztalatainak és tudásának csupán a töredékét sűrítette A nyomtatott betű című könyvébe, amely előbb (1966-ban) románul jelent meg Litera de tipar címmel. Benkő Samu figyelmes és baráti gondoskodásának köszönhet­jük, hogy az eredeti szöveg — bő­vítésekkel és kiegészítésekkel, a ha­gyaték teljes bedolgozásával — az elmúlt év végén magyarul is nap­világot láthatott az Irodalmi Könyv­kiadónál. E­gyik utolsó kiadványa volt az azóta átszervezett intéz­ménynek, amelyet Tóth Samu hosz­­sza­ esztendőkön át támogatott munkájával, nem egy esetben nem­zetközi elismerést szerezve köny­veinek. Kétségtelen, hogy A nyom­tatott betű kiadása a kötelező ke­gyelet lerovása volt a kiadó részé­ről Tóth Samuval szemben, amit teljes szívvel méltányolunk. Tud­juk azt is, hogy főként Bodor Pál buzgólkodása révén az egykori Iro­dalmi Könyvkiadó magyar szer­kesztősége egy hagyományos és jól bevált módszerhez folyamodott a könyv megjelentetése érdekében, a sajtóban nyilvános előfizetésre hívta fel azokat, akiket különöseb­ben érdekelt a könyv, s az akció si­kerét bizonyítja a nagyon szép kiál­lítású kiadvány, amely ilyenformán könyvespolcunkra kerülhetett. Amint említettem. A nyomtatott betű csak egy részét tartalmazza azoknak a stúdiumoknak, amelyeket Tóth Samu a könyv múltja, jelene és jövője körül folytatott. Ebben a munkájában a könyvművészetnek csupán egyetlen elemével, az an­tikva-típusú, azaz római származé­ké betűnek a kialakulásával, fel­használhatóságával és művészi tu­lajdonságaival foglalkozik, renge­teg szemléltető példa kíséretében, eltekintve egy rövid írástörténeti bevezetőtől. Jól emlékszem arra az időre, amikor Tóth Samu fényké­pezőgépet vásárolt magának, hogy apránként , hangyaszorgalommal gyűjtögesse-fén­yképezze össze ma­gának a szükséges szemléltető anyagot. Szenvedélyesen érdekelte ez a munka, szívesen és részletesen KÖNYVEK beszélt róla , túl a művelődéstörté­neti adalékokon, éppen ennek a szenvedélyes odaadásnak a heve a legmegkapóbb ebben a könyvben. Aki kézbe veszi és figyelmesen el­olvassa — mert megérdemli és kö­veteli is a figyelmet! —, a higgad­tan megfogalmazott sorokból ok­vetlenül kiérezheti, hogy a hagyo­mánytisztelet mellett a könyv jövő­jének a kérdése is erősen foglal­koztatta Tóth Samut, sőt elsősor­ban izgatta a korszerű, modern könyv problémája. Működésének színhelye Kolozsvár volt, a kisujjá­ban volt mindaz, amit a kolozsvári nyomdászattal kapcsolatban egy szakembernek tudnia kell, de ép­pen ilyen alaposan ismerte a város nemes könyvkiadási hagyományait is ; külön és sokat foglalkozott Misztótfalusi Kis Miklós működé­sével, hosszasan vizsgálgatta, kom­mentálta a régi nyomda megma­radt és szerencsésen megtalált dú­cait. De feszült érdeklődéssel vett kézbe minden olyan új — belföldi vagy külföldi — kiadványt is, ame­lyeknek a művészi kivitelezésből tanulhatott valamit, és ujjongott, ha valami új, használható elemet fedezett fel bennük vagy rajtuk. Itt újra szeretnék felidézni egy em­léket : amikor több, mint egy évti­zeddel ezelőtt a kétnyelvű Arany­antológiát szerkesztettem (megje­lent 1960-ban, az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál), egy angol Shakespeare-életrajzot mutattam neki, amelynek a gerincén — lekicsinyítve — a címoldalt díszítő kép ismét visszatért. Nagyszerű öt­letnek találta, fel is használta az említett kiadványon , ám a példát azért idéztem, mert rávilágít Tóth Samu könyvizűrészi elképzeléseire is. Szerelmese volt a nyomtatott betűnek és a hosszas tanulmány, amelyet most könyvalakban ma­gyarul ,is forgathatunk, nyilván azért született, mert talán egy eredeti, egyéni típus megtervezéséről is áll­modozott. De ez a távoli, nagy horderejű terv is csak azért volt, hogy eszményképét, a mi irodal­munkhoz illő sajátos könyvet meg­teremtse. Az a művészi szenvedély, amely — lappangva és szemérmesen bár — a könyv minden oldalán végig­vonul, elsősorban azt tanúsítja, hogy Tóth Samu legelsősorban is a szép könyvet szerette és dédel­gette. Munkájának és a technikai le­hetőségeknek, valamint a költségvi­szonyoknak a határain belül ebben az irányban cselekvőleg is megtette a magáét. Jól tudta, hogy a könyv ma lakásunk dísze is, s tömegjel­­legénél fogva olyan dísztárgy, amely fontos eszköze az általános ízlésnevelésnek is. Sohasem felej­tem el fejtegetéseit, amelyekkel azt magyarázta, hogy egyetlen könyvol­dalra való rátekintő ó­la befolyásol­ja már az ízlést, egy életen át végzett olvasómunkánk pedig a szemen keresztül a harmóniának vagy az egyenetlenségnek, a méltó­ságnak vagy a széteső szertelenség­nek ezernyi apró elemét lopja be tudatunkba. Milyen érzékletesen fejezi ki ezt egy­ általa elhibázott rajzú antikva-típus jellemzése kap­csán:... „arra is rámutattunk, hogy a betűformák teljes lemeztelenítése, például a talpnélküli lineáris tí­pusok (a groteszk) esetében milyen hátrányokat eredményezett. Túlsá­gosan leegyszerűsített, uniformi­zált alakjuk következtében az ol­vasót éppen úgy az egyhangúság és unalom keríti hatalmába, mint ahogy az utas szemét kifárasztja az egyenes, sík országút, ha nem szegélyezik fák, s kilométereken keresztül nem tűnik fel egyetlen kü­lönleges tárgy sem“. (160. o) De Tóth Samu meggyőződéses híve volt ugyanakkor a legjobb értelem­ben vett, korszerű praktikumnak is, mégpedig nemcsak a tartósság, megtekintése­k a hangulati elemek szempontjából, hanem főként a sokoldalú informálás megteremtése céljából. Egy olyan könyvtípus megteremtésére törekedett, amely­nek az egyszerű kézbevétele és megtekintés — a hangulati elemek mellett — már tárgyszerűen is be­vezesse a virtuális olvasót a témá­ba, azaz tájékoztassa a kiadvány jellegéről, a szerzőről, ennek embe­ri és írói arcáról, az esetleges előz­ményekről vagy egyéb tudnivalók­ról, hozzákösse az elméjében elrak­tározott előzetes fogalmakhoz, is­meretekhez. Tudjuk, hogy­ minden­nek a megvalósítása általában je­lentős költséget is követel, főként kisebb példányszámok esetében, így Tóth Samu lassan, megfontol­tan, de következetesen haladt út­ján. Nagy-nagy kár, hogy tervét nem tudta megvalósítani. Könyve mutatja, hogy milyen komolyan készült rá. Most már az utódokon a sor, hogy kövessék nyomdokait. Lőrinczi László ADAMO Bukarestben, a Köztársasági Palota 3400 személyt befogadó nagytermében is zsúfolt házak hallgatták meg és ünnepelték Salvatore Adamot, Euró­pa egyik legkedveltebb könnyűzene énekesét. Fellépésein fiatal rajongói virággal halmozták el, hangverseny után pedig a kijáratnál, a szálloda előtt százával várták, hogy közelebb­ről láthassák és autogramot kérjenek tőle. Barátságos mosollyal, természe­tes közvetlenséggel fogadta az ostro­mot. Megszokhatta, hiszen hirtelen feltűnése óta ez a hangos hódolat kí­séri. Ennek pedig már tíz esztendeje : 1960-ban, 17 éves korában, Mons-ban megnyerte a Crochet Radiophonique nagydíját, amelyet Aznavour nyújtott át neki. A zsűri tagjai, a szakembe­rek, a hallgatók érdeklődve ütötték fel a fejüket, honnan került elő ez a még gyerek­ fiú, aki saját szövegű da­lait oly természetes, póztalan őszinte­séggel énekli ? Salvatore Adamo Szi­cíliából került Svájcba, ahová bá­nyász apjával négyéves korában e­­migrált, s ahová magával vitte ked­venc játékszerét, egy gitárt, amelyet nagyapja hagyományozott reá. Tizenkilenc éves korában az Arany hanglemez-díj nyertese. Ezután nagy európai körútra indul, és ez a turné valóságos diadalát, az egyik brüsszeli hangversenye után 80 ezer néző rit­musban kiáltozza a nevét... Huszon­­kétéves korában sikerekben gazdag „múlttal“ a háta mögött lépett fel elő­ször a párizsi Olympia színpadán, majd amerikai, dél-amerikai, távol­keleti hangversenykörutakkal, fil­mekkel, a hanglemezek százezreivel tetézte meg népszerűségét. Mi a titka Adamo rendkívüli sike­rének ? Elsősorban az őszintesége. Nem akar több lenni, mint ő maga, kerüli a hamis pátoszt, és a triviális érzelgősséget. Természetes érzelmek könnyed közvetlenséggel törnek fel a hangján. Szívből, teljes odaadással, átszellemültséggel énekel és rendkí­vül közvetlen tolmácsolásában a dal­lam különleges melegséget, megkapó színt csillogtat. Pedig nincs különle­ges hangja. De ez nem is lényeges," mert vonzó, finom romantikával át­szőtt — de minden esetben választé­kos — előadásmódja ellenállhatatlanul eljut a hallgató szívéhez. Mentesek ezek a dalok minden hangoskodástól. Bukaresti műsorában sok olyan dalt hallottunk most tőle, amelyet hangle­mezről, rádióból, televízióból már is­mertünk és amelyek nem ok nélkül olyan népszerűek világszerte és ná­lunk is. A Dolce Paola, a Tombe la neige, a Sans toi m'amie, a Laissons dire és a többiek hatásos, szép dalok, különösen akkor, ha — mint ezúttal Adamotól — közvetlenül halljuk őket. Előadásának spontán közvetlensége (mintha csak önmagának énekelne), átható melegsége, poétikus és humá­nus szépsége a bukaresti közönséget is meghódította. Salvatore Adamo mű­vészete ékesen bizonyítja, hogy az egyszerűség, az igazi őszinteség a könnyűzene területén is többet ér és hatásosabb a tartalmatlan, üres na­­gyo takarásánál, Adamo csupán ön­magát adja és van mondanivalója. Pintér Lajos ORBÁN FERENC FŐSZEZON Nyolc óra, már hullámokban ömlik a hőség, sós tengervízben pácolt testek pirulnak a napozó beton flekkensütőjén, az elsimított homok fölött vibrál a levegő, a kétnapos nyaralók most akklima­­tizálódnak, izzó puskaporos hor­dók, az érdes szótól robbannak. — Miért adja nekem ezt a ko­pott napernyőt ? Bőséges a napernyő-felhozatal, vannak kopottabbak s újak is, friss, élénk színűek, a hölgy, aki osztogatja, kedélytelen, sótlan matróna, mint egy államosított bárónő, küllemével együtt a han­gulata is megkopott, a nyilvánva­lóan külföldinek még kijár a halk „merci" egy színtelen mosoly kí­séretében, de csak úgy mint a visszajáró apró -, kelletlenül — mindkettőt legszívesebben meg­spórolná. A tizedik napját gürcölő nya­raló valamiféle felsőbbrendűség­gel ácsorog, bölcsen hallgatja a kezdők nagyszájúskodását, bele­törődéssel viseli bronzszínű bar­naságát, belefásult a semmittevés­be. — Vegye uram az enyémet. Ne­kem megteszi a kopott ernyő ár­nyéka is. Cipekedés a homoksivatagon át: rabszolgakereskedő karaván, a napsugarak csattannak a csupasz hátakon, nyomukban kiserken az izzadság, a szél forró homokot markol s szembe vágja az elcsi­gázott málhással, belekapaszkodik a napernyőbe s cibálja vissza az embert. — Apú-ú-ú... Ez a bácsi le­nyelt egy söröshordót ? A dagadt szomszéd pocakja az égnek áll, az érkezőkre vet egy pillantást, neki ennyi elég ahhoz, hogy végleg megutálja őket, et­től kezdve ahányszor elmennek mellette a gyermekek, tenyerével leporolja a lepedőt, akkor is, ami­kor nem szórnak homokot rá, ilyenkor a tekintete nyilvánosan elkövetett becsületsértés. — Te gyerek, fordulj már a ha­saddal is a nap felé, így csak a hátad barnul. A gyermekek napszámos szár- NAPLÓ­ galommal kubikolni kezdenek a homokban, a tengerből hordják a vizet s locsolják, gyúrják, így job­ban összeáll a vár. A felnőtt fél szemmel nézi az egészet, mert a másik szemébe becsurog a veríték. Végzetszerűen jelenik meg a sző­kefejű német fiúcska s betalpal a várudvarra, erre üvölteni kezde­nek az építők, mire jön az ugyan­csak szőke papa, kiméri a szoká­sos fenékreverést és utána kezde­tét veszi a nemzetközi enyhülés légköre. A szülők egymást túllici­tálják jóindulatban, tüzes magya­rázkodás, heves taglejtések, a fellángoló baráti érzelmeket a ten­ger vize alig tudja lehűteni, a für­dő után kissé lehiggadva kerülnek ki a testek a napra tovább pirul­ni. — Nem a nőt nézem, fiam. Tu­dod, hogy ez a lapos forma nem esetem. A tegnapi turószínű hölgy most felöltözve, gézzel összebogozva, talpig bandázsban vonul a plá­­zson az étterem felé, olyan, mint­ha karambolozott volna, azzal fogja tölteni a szabadságát, hogy cseréli magán a kötéseket. Kár a férjért, aki mártírként halad mel­lette, ő óvatosabb volt, de hiába, mert egyszer kijelentette a nép­tanácsnak, hogy „jóban, rossz­” Pistike köpd ki a kagylót, mert megyünk ebédelni. A dzsungel törvénye szerint, aki kevesebb cele­culát hozott, az szaporábban halad, tehát első szériában falja fel az ebédet, a pincér nem is olyan ideges-fáradt és valamivel gyorsabban szabadul meg a kedves vendégtől. A máso­dik szériában már eltűnnek a te­remfelelősök a panaszkönyvvel... — Jutka, ne edd a villát, a bá­csi mindjárt hozza a másodikat. Egy finom úriasszony felcsavart hajjal ül szemben, látszik, hogy szeret adni magára, a csavarokról madzagok fityegnek s ezt nézni kell, mert nincs hová nézni és a nő olyan elégedetten mosolyog, hogy azt meg kell álmodni, ha beleőrül is az ember. — Na és, ha fél órája vár a másodikra, telik az idejéből, sza­badságon van. A nyaraló előcsarnokában az adminisztrátor mosolyogva fo­gad, amiből tudni lehet, hogy va­lami nincs rendben, a kedves ven­dég egészségi állapota iránt ér­deklődik, tehát fizetni kell. — Tizennyolc lett mindössze, ké­rem. Az önök szobájában elrepedt az egyik éjjelilámpa üvegburája. Este a mama hangja a telefon­ban egy óriási örömhírt közöl, hogy tudniillik, amíg mi itten lébe­­colunk a gyönyörű napfényben, addig otthon zuhog az eső, na, ehhez mit szóltok ... — Azért irtó úri dolog a fősze­zonban nyaralni, mi ? Irtó. 1970. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT ­ SPORT » SPORT SPORT # SPORT # SPORT # SPORT # SPORT. » SPORTÉ AZ ORSZÁGOS FELNŐTT ÚSZÓBAJNOKSÁG RAJTJA Július és augusztus a tipikus nyári sportok hónapja, elsősorban a vízisportoké, ahol ilyenkor jelzik a csúcsidényt. Tegnap kezdődött a kajak-kenu VB, lezajlottak az első nagy úszóversenyek, vízilabda ta­lálkozók. S a hátralévő időben egy­mást érik a sorozatos rendezvé­nyek. A fővárosi Dinamo sportpark medencéjében az úszók állnak rajt­hoz : ma kezdődik és négy napon át tart, e sportág legjelentősebb ha­zai eseménye, az országos felnőtt úszóbajnokság, a legjobbak rész­vételével. A tavalyi szomorú ta­pasztalatokból okulva, az idén, a szövetség megváltoztatta a műsort, a bajnokságot a nagy nemzetközi viadalok elé helyezte, hogy növelje jelentőségét, lehetőséget adjon a résztvevőknek, a befutóitoknak és a feljövőben lévőknek képességeik teljes mértékű kibontakoztatására, a bizonyításra. Mi tagadás, ilyen szempontból nagy tétje van a most kezdődő négynapos versenynek. A győztesek résztvesznek az athéni Balkán-bajnokságon, az idény leg­jobbjai pedig a Barcelonában sor­­ra kerülő Európa-bajnokságra vált­hatják meg repülőjegyeiket. • TELEX • TELEX • • Az Indianapoli­ i teniszverseny nyol elődöntőjében Ion Trrise 6:4, 8:6- re nyert a amerikai McManus ellen, Nastase pedig a mexikói Marcelo La­rat múlta felül 6:1, 8:4 arányban. To­vábbi eredmények : Ashe—Addison (Ausztrália) 6:3, 6:4 ; Franulovics— Wardner (Ausztrália) 6:4, 6:0 ; Stone (Ausztrália)—Pasarell (Porto-Rico) 6:2, 6:4 ; Smith (USA)—R. Klodie (Ausztrália) 6:4, 3:6, 7:5 • Végetért a zágrábi teniszverseny, amelyen a ro­mán versenyzők két számban meg­­szerezték a győzelmet. A döntők eredményei : férfi egyes : Ivancsic* (Jugoszlávia)—Stolcer (Jugoszlávia) 6:4, 6:3 ; női egyes : Koesera (Jugosz­lávia)—Pipán (Jugoszlávia) 6:4, 5:7, 6:3 ; férfi páros : Santes, Boagbe( Ro­mánia)—Ivancsics, Stolcer (Jugoszlá­via) 6:2, 6:3 ; vegyespáros : Santer, Batul (Románia)—Ribarcsics, Dvornik (Jugoszlávia) 6:3, 4:6, 10:6 A 1969-70 évi labdarúgó idény legjobbjai Mint csütörtöki lapszámunkban közöltük, vasárnap, a Románia Kupa torna döntője után kiosztották az 1969—70. évi labdarúgó idény legjobbjainak kijáró díjakat: az UTA-nak a bajnokot megillető tró­feát, a Steauának, a Románia Kupa torna során a legjobbnak kijáró ezüstserleget, a Steagul rojunak a fair play kupát, a Bakui Dinamo utánpótlás csapatának, a tartalék bajnokság nyertesének kijáró serleget, de ugyanakkor gólkirályt is avattak, és a legjobbnak ítélt játékvezető is átvette méltó jutalmát. Most az utóbbi kettőt mutatjuk be olvasóink­nak. A most befejeződött bajnoki idényben nemcsak a bajnoki cí­mért a kiesés elkerüléséért folyt elkeseredett küzdelem, hanem a gólkirályi címért is. Közvetlenül a befejezés előtt még többen voltak versenyben, Oblemenco, Dobrin, Tataru, Neagu, Dembrovschi — döntést viszont „drámai“ párharc után csak az utolsó forduló hozott. A két legnagyobb rivális, Oble­menco (Craiova, Universitatea) és Dobrin (FC Argeș) egymás ellen játszott, s a helyzet hallatlanul izgalmasan alakult. A mérkőzés előtt Oblemenco egy góllal veze­tett és a 38. percben Dobrin ered­ményes volt, tehát holtverseny ala­kult ki. Néhány másodperc múlva azonban, az újrakezdés után, a craiovai csatár is a kapuba talált, s így a helyzet nem változott, OB­LEMENCO gólkirály lett... Az év legjobb játékvezetőjének GHEORGHE SIMONA, a Belkeres­kedelmi Minisztérium osztályveze­tője bizonyult. 45 éves korában, 17 évi bíráskodás után kapta a ran­gos kitüntetést. A labdarúgást már gyermekkorában megszerezte, ké­sőbb C- és B-osztályú csapatokban is játszott. 1953-ban bíráskodott először a városi bajnokságban, az A-osztályban 1965-ben, a Farul — Temesvári Irtivita mérkőzésen de­bütált, mint partjelző. Azóta nem­zetközi jogosítványt is szerzett, ő vezette a Bulgária — NDK és a Belgrádi OFK — Zágrábi Dinamó rangadót, s mindkét esetben fel­sőfokban írtak róla a lapok. A legnagyobb elismerés talán mégis az idén tavasszal érte, amikor Skóciában, az UEFA tornán, kifo­gástalan bíráskodásával, rangot és tekintélyt szerzett magának... BAKCSY ZSIGMOND felvételei MENS SANA IN CORPORE SANO (XXVI.) K”* “■ « “ A KÉZISÚLYZÓK HASZNA M­indennapi tevékenysé­günkben izom- és szerv­­rendszerünket nem érik ugyanolyan hatások. Kü­lönböző foglalkozási ágakban csak bizonyos izmokat használunk folyamatosan, így a többi rendszerint fejletlenebb marad. Sokszor láthatunk olyan em­bereket, akiknek izmos a felsőteste, de lábuk vékony vagy fordítva. Ha­sonló jelenséggel találkozunk olyan fiatalok esetében is, akik idő előtt kezdik el a versenysportot és csak azok az izmaik fejlődnek ki, ame­lyeket az illető sportág igényel. A labdarúgók vagy kajakozók arány­talan testalkata nemcsak a szem­nek bántó, de rossz hatással lehet a szervezet fejlődésére is fiatal kor­ban. Legutóbbi és jelen cikkünkben olyan gyakorlatokat ajánlottunk, il­letve ajánlunk olvasóinknak, ame­lyek egész izomrendszerünk arányos fejlesztését szolgálják, tehát olyan fiatalok is igénybe vehetik taná­csainkat, akik sportolnak. Miután legutóbb olyan izomfej­lesztő gyakorlatokat ismertettünk, amelyekhez nincs szükség különle­ges felszerelésre, ma az eddig ismert leghatásosabb módszerről, a súly­zókkal végzett erőfejlesztésről be­szélünk. Kézisúlyzókat különböző méretek­ben olcsón lehet beszerezni a sport­üzletekben, de magunk is előállítha­tunk nehezebb tárgyakból (tégla, vasdarabok), vagy ideiglenesen hasz­nálhatunk olyan pótszereket is, mint például vasaló, ráverő kalapács stb., csak arra vigyázzunk, hogy az ilyen rögtönzött kéziszernek jó fogása le­gyen, nehogy gyakorlat közben ki­csússzon a kezünkből. Fiatal és kezdők számára 1—3, erős és edzett szervezetűek számára 3—5 kilós súlyzókat ajánlunk kez­detnek, később fokozatosan növelni lehet. Legcélszerűbb, ha a súlyzást délután, 2 órával étkezés után, 2 órával lefekvés előtt végezzük, mi­után néhány szabadgyakorlatot, be­melegítést végeztünk. Minden soro­zatot 3-4-szer ismételünk meg, egy sorozaton belül az ismétlések szá­ntát aszerint határozzuk meg, mi­lyen nehéz a súly: egy kilóssal 50—60, kétkilóssal 40—45, hárommal 30—35, néggyel 20—25, öttel 15—20 ismétlést végzünk. A sorozatok kö­zött 3—4 perces pihenőt tartunk, de ha nem érezzük magunkat elég pi-Karizom fejlesztő gyakorlatok: 1. Mindkét kezünkben súlyzóval ülő­helyzetben, mozdulatlan felsőtesttel, könyököt a törzshöz szorítva, tenye­rünket a törzs felé fordítva végez­zük a karhajlításokat a fent említett sorozatokban. 2. Törpeszállásból egyszerre két kézzel karhajlítást és nyújtást végzünk az úgynevezett tricepsz izom fejlesztésére. Váll- és hátizom gyakorlatok: 1. Terpeszállás, a törzs vízszintes helyzetben (már amennyire lehet). Nyújtott karemelés oldalsó középtar­tásba. 2. Terpeszállás előrehajlított törzzsel. Törzsemelés karhajlítással úgy, hogy a könyököt felemeljük ameddig tudjuk. Melli és hasizom gyakorlatok: 1. Hanyattfekvésből (ágyon) a karok oldalsó középtartásban. Karemelés mellső középtartásba és vissza. 2. Hanyattfekvés földön, a lábfejeket valamibe (ágy, mosdókagyló) be­akasztva, a súlyzók mellmagasságba emelve. Törzsemelés ülésbe és visz­­sza. Lábizom erősítő gyakorlatok: 1. Alapállásból térdhajlítás, közben a karunkat emeljük magastartásba. 2. Helybenugrás súlyzóval. Ezek mellett más gyakorlatokat is végezhetünk, de mindig tudnunk kell, milyen izmokat akarunk fej­leszteni. A gyakorlást általában 2—3 hónapig végezzük, utána rátérhetünk nehezebb súlyzók használatára. Barabás Ferenc, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum testnevelő tanára

Next