Előre, 1971. május (25. évfolyam, 7302-7327. szám)
1971-05-04 / 7304. szám
ELŐRE 2. oldal SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT A FÉLÉVSZÁZADOS PÁRTÉVFORDULÓ TISZTeLeTÉRe ReNDeZeTT STAFÉTA Vasárnap reggel az ország négy különböző részéből, Szatmárról, Temesvárról, Botosaniból és Nagybányáról elindult a félszázados pártévforduló tiszteletére rendezett staféta, amelyet az Országos Testnevelési és Sporttanács, valamint a helyi sportszervek és több más szervezet védnökségével rendeznek. A staféta minden megyét átfog, mindenünnen újabb és újabb küldöttségek csatlakoznak hozzá, ezzel köszöntik az ország sportolói a Román Kommunista Párt megalakulásának félszázados évfordulóját. Jelképes értelmű ez a megnyilvánulás: az ország valamennyi dolgozójával együtt, a sportolók — a jó eredmények mellett — ezzel is kifejezik hálájukat a párt iránt, amely lehetővé tette számukra, hogy a legoptimálisabb körülmények között készülhessenek a versenyekre, hogy kimagasló eredményekkel járulhassanak hozzá a román sport hírnevének emeléséhez. Mindenütt, ahonnan a staféta elindult, ennek a gondolatnak adott kifejezést az a lelkes hangulatban lezajlott rajt, amelynek tízezrek voltak szemtanúi Szatmáron, Temesváron, Botosaniban és Nagybányán. És mindenütt a küldöttek magukkal vitték a megye valamennyi sportolójának üzenetét, hitvallását a párt eszméi és politikája iránt. A megye sportolóinak üzenetét viszi magával a Szatmárról elindult staféta. Az üzenet kiemeli, hogy a városban 24 sportágban 2547 leigazolt versenyző tevékenykedik, 22 a különböző országos bajnokságokban résztvevő csapatok száma, amelyek az elmúlt évek során számos sikert értek el. Az üzenet hangsúlyozza: „a megye sportolói kötelezik magukat, hogy tántoríthatatlanul követik a párt tisztánlátó politikáját, hűséggel szolgálják a hazát és a népet, s mindenben hozzájárulnak a szocialista Románia fényes jövőjének kibontakoztatásához.“ A stafétát a megye határától a nagyváradi sportolók viszik tovább Aradra, innen Déva, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Km. Vilcea és Pitesti lesz az útirány, ahonnan május 9-én érkezik Bukarestbe. Temesvárról munkásokból, diákokból, tanulókból és élsportolókból álló csoport viszi a fővárosba a bánáti sportolók ezreinek a párthoz intézett üzenetét, az évfordulóra tett ünnepi munkavállalásait. A bánáti sportolók fogadják, hogy az elkövetkezendő időszakban a munkában, a tanulásban és a sportban újabb sikerekkel járulnak hozzá hazánk felvirágoztatásához. Botosaniban ugyancsak népes közönség jelenlétében indult útnak a staféta. A tíz motorkerékpárost a munícípium határáig Számos fiatal sportoló kísérte el. A máramarosi sportolók üzenetével Nagybányáról indult el a staféta. Az üzenet a többi között így hangzik: „Mi, máramarosi sportolók a dicsőséges félszázados évforduló alkalmából biztosítjuk az RKP Központi Bizottságát, személyesen önt, Nicolae Ceau?escu elvtárs, hogy továbbra is felelősségérzettel fognak dolgozni a román sport hírnevének öregbítéséért, drága hazánk, Románia Szocialista Köztársaság felvirágoztatásáért.“ A tíz sportoló — pionírok, KISZ-tagok és élsportolók — Zilah municípiumban adja át a stafétát a következő csoportnak, amely Kolozsváron, Beszterce- Naszód megyén, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Brassón, Târgovisten és Ploiești-en át folytatja útját a főváros felé, ahová, a többiekkel együtt, május kilencedikén érkezik. A félszázados pártévforduló tiszteletére rendezett staféta, amely az ország minden megyéjét, valamennyi sportolóját átfogja, ékesszóló bizonyítéka annak az odaadásnak és hálának, amiről az egész ország készül számot adni néhány nap múlva. DAVIS KUPA: ROMÁNIA-HOLLANDIA 5:0 GYŐZÖTT A TECHNIKA ÉS A TAPASZTALAT Valahogy úgy történt a román-holland Davis Kupa tenisz viadalon, mint a mesében. Mire a kakas hármat kukorékolt, Ion Tiriac és Hie Nastase meggyőzte a fiatal holland játékosokat arról - ha egyáltalán addig nem tudták volna, hogy a teniszpályákon micsoda érték a technika és a tapasztalat. Ez a kakasmotívum, sajnos, nem fantázia szüleménye, valóban jelen volt e fontos nemzetközi találkozón. A fővárosi Progresul pálya közvetlen szomszédságából kukorékolt át valakinek a kakasa, mintegy figyelmeztetőül arra, hogy az illetékesek részéről nagyobb törődést érdemelne egy megfelelő teniszaréna létesítése. Kissé furcsa ugyanis, hogy ebben a sportágban a világelsők között számontartott játékosaink vannak, s hiányzik a megfelelő sportbázis, míg sok-sok más sportágnak építettünk korszerű termeket, stadionokat, pályákat, de... maradjunk a tenisznél. Maga az a tény, hogy a három napos Davis Kupa találkozón a közönség között annyi fiatal volt jelen, akik bizonyára maguk is mindent elkövetnek, hogy Imac-ék nyomdokaiba lépjenek, figyelemre méltó. S ezek után térjünk vissza a találkozóra. A hollandok nem táplálhattak hiú reményeket, s bizonyára nem is gondoltak arra, hogy Jiriac és Nastase utat enged nekik a továbbjutásra. Talán az első napon egy egy pillanatra a Ion Jiriac - Fred Hemmel mérkőzésen juthatott eszünkbe, hogy bölcsen nyilatkozott Jiriac a találkozók előtt, miszerint az ellenfelet sohasem szabad már eleve lebecsülni. Különösen nem, ha az bizonyítani igyekvő fiatal. Jiriac ugyanis átvette a holland fiú adogató stílusát, s néha már már az volt az érzésünk, hogy maga is bosszankodik a gyenge játék miatt. De aztán bevágott egy-egy kivédhetetlen tenyerest, háló elé nyesett néhány labdát, jobbra bombázta, amit Hemmes biztosan balra várt és világossá vált, hogy Jirac csak játszik az ellenféllel, egyszerűen nem tartja szükségesnek, hogy különösebben rákapcsoljon. Az Ilie Nastase - Jan Hordyk viadal mintha már élénkebben indult volna. A holland játékos mindent megtett, hogy a nagy partnernek méltó ellenfele legyen, s ha a találkozó kimenetelét egy pillanatig sem kérdőjelezhette meg, néhány igazán szép labdacserének tanúja lehetett a lelátók közönsége. A találkozó 2:0-ás állásánál került sor a második napon a páros mérkőzésre. Nem mindennapi élménynek ígérkezett újra pályán látni a Jirac- Nastase párost, amely annyi ragyogó nemzetközi sikert aratott az utóbbi időben, maga mögé utasítva a világ tenisz párosainak színe-javát. Tűzijáték volt ez a találkozó, cikázó fehér labdákkal, villámgyors ütésváltásokkal. Jihac és Nastase azzal igyekeztek kifejezni hálájukat a lelkes közönségnek, hogy egy adott pillanatban együtt szórakoztak a lelátókkal, minden helyzetből ütötték a labdát, Nastase emelt a hollandoknak, hogy azok bombáit látványosan újra és újra visszajuttassák a hálón túlra. Herdyk és Hemmel végül is egy nem remélt játszmát is megnyert : 3:1 (6-2, 6-3, 6-8, 6-2) arányban győzedelmeskedett tehát párosunk, s ezzel biztosította a csapat továbbjutását a Davis Kupában. A harmadik nap találkozói szintén játékosaink ragyogó győzelmével végződtek. Reméljük, ezt a könnyű, problémamentes indulást újabb győzelmek követik majd. Illés József ÚSZÓINK BIZONYÍTANI AKARNAK INTERJÚ AUREL URMUZESCU szövetségi edzővel A tavaly Barcelonában minden idők legnagyobb úszó Európabajnoksága zajlott le, a kislétszámú román keretből csupán Marian Slavic jutott a döntőbe, ahol utolsó lett. Ha csak ezzel érzékeltetnék úszóink múlt évi eredményeit, akkor is világossá válik, hogy alapos a lemaradás. Noha immár néhány éve, hogy a világ úszósportjában forradalmi változások mentek végbe, hogy alig tizenévesek fantasztikus időket érnek el, nálunk továbbra is a régi módszerek maradtak érvényben, s az eredmény aligha lehetett más, mint a fokozatos lemaradás. Ha nem is olyan rég még sikerrel vehettük fel a versenyt nagy hagyománnyal rendelkező országok sportolóival, ma, néhány úszó kivételével (egy kézen is meg lehet számolni őket), nem rendelkezünk Európa élvonalába tartozó versenyzővel. Az Országos Testnevelési és Sporttanács múlt évi ülésén méltán sorolták az úszást a lemaradt sportágak közé. Hogy néhány példával érzékeltessük ezt: a tavaly, mondhatni halomra dőltek meg az országos csúcsok, de ezek az eredmények nemzetközi viszonylatban semmit nem jelentettek, olyan nagyok voltak a színvonalbeli különbségek a hazai legjobb és az európai csúcseredményei között. Nálunk még mindig a huszonévesek vezetik a mezőnyt, jóllehet másutt ez a korosztály már kiúszta magát. .. Az idei első eredmények már biztatóbbak, de ez még nem pótolhatj a lemaradást. S amikor AUREL URMUZESCU szövetségi edzővel a sportág helyzetéről beszélgettünk el, érthető, ezekre voltunk mindenekelőtt kiváncsiak. — Olvasóink tájékoztatása érdekében elöljáróban legyen szíves összegezze és értékelje úszóink tavalyi eredményeit. " Mindjárt az elején önkritikával kell kezdenem. Tavaszi-nyári programunkat nem sikerült maradéktalanul megvalósítanunk, amiért részben az edzők, részben mi, szövetségi vezetők vagyunk hibásak. A fokozatos formába lendülés helyett a válogatott keret tagjainál visszaesés következett be, így például tavasszal, az országos bajnokságon egyre-másra dőltek meg a csúcsok, pontversenyben legyőztük a csehszlovákokat is, nyáron azonban a Balkániádon csak harmadikok lettünk a tervezett első, illetve második hely helyett. Ide sorolhatjuk a barcelonai EB-n elért gyenge eredményeinket is, ahol Marian Slavic kivételével egy versenyzőnk sem jutott a döntőbe. Sem Koszta, sem Kovács Albert nem nyújtotta azt, amit tőle vártunk. A gyenge szereplés okai természetesen sokrétűek. Mi ott hibáztunk, hogy a válogatottak felkészítését a klubokra bíztuk, az egyesületek vezetői pedig nyilvánvalóan az országos bajnokságon akartak jó eredményt elérni, s a maguk rendjén az úszók is elfelejtették, hogy elsősorban országos érdekeket képviselnek, minden más csak azután következhet. Részünkről fokozottabb ellenőrzésre lett volna szükség, de az egyesületek edzői is hibáztathatók, mert a klubérdekeket a válogatotté elé helyezték. — Miben nyilvánult ez meg? — Egy esetet említek: a válogatott úszókat adó nyolc edző azért küzdött, hogy tanítványai részt vehessenek a Balkániakon és nem azért, hogy ott eredményt is elérjenek. Néhány nevet is említenék: Smaller, Grintescu, Páll, Heiss edzőket, akiktől méltán vártunk többet. Az érem másik oldala, hogy a felkészítés sem felel meg a követelményeknek. A kerettagok könynyű edzéseket végeztek, sokszor igazolatlanul hiányoztak, amiért senki nem vonta felelősségre őket. Márpedig nemzetközi téren eredményeket elérni csak akkor lehet, ha a klubokban, és mindenekelőtt ott, lelkiismeretesen dolgoznak. — Úszósportunk egyik sokat emlegetett sarkköve a medencehiány, illetve, a fedett uszodák hiánya. Az edzők a legtöbb esetben ezzel magyarázták a lemaradás okát. A valóság azonban az, hogy ahol megvannak a feltételek, mint Kolozsváron, ott is nagy a lemaradás. Kolozsvár valóban a legjobb példa erre. A városban három úszószakosztály működik, két fedett uszodával, de az elmúlt évek folyamán mindössze öt élsportolót neveltek ki, azok is csak második emberek. Sőt, továbbmenve, annyira nincs úszóélet a városban, hogy a helyezések alapján egy olyan város, mint Torda is megelőzte őket a tavaly. Pedig a vidéki városok közül itt dolgozik a legtöbb edző, csak sajnos, nagy a nemtörődömség, senki nem törekszik arra, hogy tudását, tapasztalatát gyülmöcsöztesse. Panaszkodnak, gyűléseket tartanak, ám ezzel eddig semmit nem tudtunk megoldani. De ebben az ügyben is született határozat. A megyei sportszervek bevonásával, jobb szervezéssel olyan emberekre fogjuk bízni a város úszósportját, akik nemcsak a fizetésüket akarják felvenni, hanem dolgozni is szeretnének. Mert ahol dolgozni akarnak, sokkal mostohább körülmények között is tudnak eredményt felmutatni. Nagyváradon például az eddig szétszórt erőket egyesítették, most a Circulnál folyik a nevelőmunka, ahol Türkösi Zsolt irányítása mellett komoly eredményeket is elértek, öröm volt látni, amint a város fiatal úszói az ifjúsági bajnokságon egymás után érték el jobbnál jobb helyezéseiket. Hasonlóképpen Ploiestien, a Mitrofan házaspár két év alatt olyan úszókat nevelt, akik Resicát is felülmúlták eredményeikkel. Mindehhez, persze, kitartásra, türelemre van szükség. — Milyen akciókra került sor az elmúlt év folyamán a sportág tömegalapjának kiszélesítése érdekében? — Első helyen a Delfin '70 mozgalmat említeném, amelyet az Országos Pionírtanáccsal és az Oktatásügyi Minisztériummal közösen rendeztünk meg. A siker mindent elsöprő volt: 35 ezer gyerek tanult meg úszni, arról nem is szólva, hogy milyen propagandát jelentett ez az úszás számára. Annyi szülő szeretné gyerekét nálunk sportoltatni, hogy a kérések zömét, fájó szívvel, de vissza kellett utasítanunk. Amit tehetünk: válogató versenyeket rendezünk, s a legtehetségesebbeket az egyre szaporodó sportiskolákba küldjük. Sajnos, az „igényeknek“ így sem tudunk eleget tenni... Mindenesetre a Delfin mozgalmat ezután minden évben megismételjük. — Az elmondottakból az következne, hogy minden a legnagyobb rendben van. A nemzetközi találkozók, a barcelonai EB azonban, sajnos, nem ezt igazolták ... — Így van. Későn kezdtünk hozzá a legfiatalabbakkal foglalkozni, s amíg kései munkánk gyümölcse beérik, még néhány évnek el kell telnie. De eredményeink vannak: 12—14 évesek is bekerültek az ifjúsági keretbe, akik egyben ifjúsági csúcstartók is. — Mikor vettek részt utoljára edzőink nemzetközi tapasztalatcserén? — 1963-ban és 1964-ben, amikor japán és amerikai szakemberekkel közös edzéseken vettek részt, amikor vendégeink ismertették eredményeiket. A hatás felmérhetetlen volt. A medencékben a változások szelei fújtak, mindenki hallatlan akarással készült. Azóta nem volt alkalmunk hasonló jellegű tapasztalatcserén résztvenni, pedig nagy szükségünk volna rá. Az NDK szakszövetségével már folytattunk ilyen irányú tárgyalásokat, és a jövőben is próbálkozunk. — Ezek szerint az edzéseken milyen módszereket alkalmaznak? — Amit hat-hét évvel ezelőtt a japánoktól és az amerikaiaktól tanultunk, s amelyek általános érvényűek. A részletekkel már nem vagyunk napirenden. Nem tudjuk, mikor kell elkezdeni a formábahozást, hogyan kezdjünk neki, nem tudjuk, milyen erőnléti edzéseket végeztessünk, mikor és mennyit és így tovább. — Milyen tervekkel vágtak neki az 1971-es esztendőnek? — Feledtetni szeretnénk az elmúlt évi kudarcot. Mi és az úszók is. Néhány hónapja már komoly munka folyik mindenütt. A sportolók belátták, hogy változtatni kell a helyzeten, és mi is csak akkor fogadjuk be őket a válogatott keretbe, ha jó eredményekkel igazolják bizalmunkat. Igaz, sokat várunk tőlük, de akarnak bizonyítani, s ez a legfontosabb. Az idén Bukarestben rendezik meg a Balkán-bajnokságot, s ha a hazai közönség előtt nem akarunk szégyent vallani, meg kell szereznünk az első helyet. Augusztusban kerül sor Hollandiában az ifjúsági EB-re. Érmekre nem számíthatunk ugyan, de jó eredményekre már igen. Az új nemzedéknek még évekre van szüksége a felfejlődéshez, de reméljük, hogy 1974-ben már komoly képességekkel rendelkező válogatottat tudunk majd kiállítani. — Az idei rajt várakozáson felüli volt. Néhány nemzetközi versenyen, de különösen a csehszlovákok elleni kettős találkozón, már komoly eredmények születtek. Beszélhetünk-e tehát komoly erjedésről? — Feltétlenül. Csak az előbbieket ismételhetem meg. Olyan munka indult meg minden szinten, amire alig számítottunk. Az úszók önmagukat múlták felül. Azt láttam, amit meg soha: hihetetlen lelkesedést, s emellett néhány kimagasló eredményt, mindenekelőtt 1500 méteres férfi gyorsúszásban. Bízom abban, hogy ez a lekesedés hoszszas lesz. A felkészülési időszakot kitoltuk, hogy ne kövessünk el újabb hibát, és a jó rajt után formahanyatlás következzék be. Mindenesetre úszóink bizonyítani akarnak, s ennek első jelét már láthattuk is. Móra László BAJNOKSÁGOK, EREDMÉNYEK VÍZILABDA Megkezdődött az 1971. évi, 36. A-osztályú bajnokság. Eredmények: Bukaresti Dinamo — Kolozsvári CSM 14:0; Nagyváradi Cirgul — Kolozsvári CSM 8:5; Bukaresti Rapid — Aradi Vagonul 3:1; Bukaresti Rapid — Kolozsvári Politehnica 10:3; Bukaresti Dinamo — Nagyváradi Circul 13:1; Vagonul — Politehnica 4:3; Kolozsvári Vointa — Bukaresti Progresul 3:4; Vointa — Bukaresti IEFS 3:3; Progresul — IEFS 6:5. ATLÉTIKA Az A-osztályú csapatbajnokság keretében Olimpia Catarama női diszkoszvetésben, 60,50 méterrel, új országos csúcsot állított fel. Eredménye egyben az idei esztendő legjobb teljesítménye a világon. Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt Argentína Ments 60,04 méterrel dobott új országos rekordot. LABDARÚGÓ A-OSZTÁLY EREDMÉNYEK Politehnica — Steaua 2—0 (1—0); Petrolul — Farul 1—1 (0—1); UTA — Steagul roș u 3—1 (0—0); Jiul — Kolozsvári „U“ 9—0; Dinamo — FC Arges 1—0 (0—0); Craiova „I“ — Rapid 1—0 (0—0); Kolozsvári CFR — Temesvári CFR 3—1 (0—1); Progresul — Bákói Sport Club 3—1 (1—0). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A KÖVETKEZŐ FORDULÓ MŰSORA Bákói Sport Club — Farul; Steaua — Dinamo; Temesvári CFR — UTA; Craiovai „U“ — Politehnica; FC Arges — Jiul; Progresul — Rapid; Kolozsvári „U“ — Kolozsvári CFR; Steagul ro?u — Petrolul. .— ______________.____________ Dinamo 22 11 6 5 36—18 28 Rapid 22 9 10 3 24—14 28 UTA 22 11 4 7 32—23 26 Farul 2210 6 6 32—30 26 Steaua 22 9 7 6 30—23 25 Petrolul 22 9 7 6 26—23 25 Politehnica 2210 4 8 35—28 24 Craiova „TJ“ 22 9 5 8 18—18 23 Steagul ro?u 22 9 5 8 16—18 23 Kolozsvári „11“ 22 8 5 9 21—21 21 FC Arge? 22 7 6 9 29—30 20 Jiul 22 8 3 11 19—25 19 Kolozsvári CFR 22 7 5 10 26—35 19 Rákói SC 22 8 2 12 26—32 18 Progresul 22 6 5 11 19—27 17 Temesvári CFR 22 4 2 16 13—37 10 LABDARÚGÓ B-OSZTÁLY I. CSOPORT Bákói Stilnta — Brassói Metrom 1—1 (1—9); Bukaresti Metalul — Bukaresti Sportul studentesc 0—0; Pascani-i CFR — Oltenitai FN 0—2 (0—1); Fiatra Neamt-i Ceahlaul — Morenj-i Macara 3—1 (1—0); Galaci Politehnica — Gáláti FC 2—0 (2—0); Marosvásár helyi AS Armata — Giurgiul Dunarea 3—0 (2—0); Tirgovistei Metalul -- Cimpinar Poiana 2—1 (0—1); Brailai Progresul — Konstansai Portul 1—0 (0—0). II. CSOPORT Aradi CFR — Nagyváradi Crisul 0—0; Temesvári Politehnica — Nagybányai Minerul 2—1 (0—1); Kudzsiri Metalurgistul — Aradi Vagonul 1—0 (1—0); Nagyváradi Olimpia — Temesvári UM 1—0 (0—0); Medgyesi Gaz Metán — Szatmári Olimpia 2—0 (0—0); Craiovai Electroputere — Szebeni CSM 2—1 (2—0); Besztercei Gloria — Resicai CSM 3—0 (1—0); Vajdahunyadi Corvinul — Aninai Minerul 2—0 (0—0); AS Armata 23 15 4 4 58—21 34 Trig. Metáiul 23 14 2 7 29—21 30 Sp. studentjesc 23 13 4 6 30—22 30 Progresul 23 11 5 7 25—19 27 Ceahlaul 23 12 2 9 26—24 26 Dunárea 23 11 3 9 21—24 25 Buk. Métáiul 23 9 6 8 25—16 24 Galaci FC 23 10 4 9 28—25 24 CFR 23 8 6 9 33—31 22 Portul 23 9 4 10 17—24 22 Stiinta 23 8 5 10 24—26 21 SNO 23 8 5 10 20—28 21 Poiana 23 7 5 11 22—25 19 Politehnica 23 8 2 13 21—25 18 Metrom 23 5 7 11 16—28 17 Piacura 23 1 6 16 14—50 8 Crisul 23 14 6 3 38—17 34 Politehnica 23 12 7 4 32—15 31 Szebeni CSM 23 13 2 8 44—26 28 Corvinul 23 11 4 8 35—24 26 A. Minerul 23 11 3 9 25—24 25 Metalurgistul 23 97 7 24—23 25 Sz. Olimpia 23 11210 25—22 24 Gloria 23 10 4 9 26—28 24 Electroputere 23 7 9 7 23—31 23 Gaz metan 23 9 4 10 24—32 22 Nr. Olimpia 23 8 4 11 22—30 20 Aradi CFR 23 8 4 11 18—30 20 Nb. Minerul 23 8 2 13 30—31 18 Resicai CSM 23 7 4 12 26—29 18 UMT 23 4 7 12 17—28 15 Vagonul 23 6 3 14 15—34 15 FÉLIDŐ ELŐTT A BAJNOKSÁG TAVASZI IDÉNYE Nyolc forduló van még hátra, s ismertté válik, ki lesz a bajnok, melyik két csapat esik ki a legmagasabb bajnoki osztályból. Eddig csak a Temesvári CFR sorsa tisztázódott, a többi kérdőjelre valószínű közvetlenül csak a befejezés előtt kapunk választ. A rangsorban jelenleg még minden lehetséges. A már lezajlott hét forduló mérlegét nem nehéz elkészíteni. Az első helyért mindvégig két fővárosi együttes, a Dinamo és a Rapid volt nagy versengésben, a szerencse hol az egyiknek, hol a másiknak kedvezett. Mondhatni fordulóról fordulóra változott a kép , az utóbbi négy hét alatt egyiknek sem sikerült egy fordulónál tovább tartania első helyét. A múlt vasárnap még két pont volt a Rapid előnye, most már ismét a Dinamo van az élen azonos pontszámmal, de jobb gólaránnyal. Jellemző, hogy idegenben mindegyik vereséget szenvedett, nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy megugrani egyik sem tudott. Ez a kettős párharc a többieknek, az üldözőknek kedvezett. A Steaua, amely a tavaszi rajt alkalmával a szerény kilencedik helyet foglalta el, a 21. forduló után már a harmadik volt, mindössze három pontra az éllovastól. Felzárkózott a Farul és az UTA is. A konstancai gárda, a fővárosi csapatok mumusa, szinte százszázalékos teljesítményt ért el tavasszal is a bukaresti együttesekkel szemben, s jelenleg csak rosszabb gólaránnyal a negyedik. Érdekes, hogy az UTA, sorozatos pontveszteségei ellenére, vasárnapi győzelmével ismét a harmadik. Egy héttel ezelőtt a textilgyáriak aligha remélték, hogy újból trónkövetelőkké léphetnek elő. Mi tagadás, az aradiakat nehezen lehet kétvállra fektetni. A középmezőnyben az egyetlen figyelemreméltó változást a Bákói SC fokozatos süllyedése jelentette. A másik négy-öt csapat általában kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, viszont néhányszor keserű perceket okozott az éllovasoknak és a sereghajtóknak. A sereghajtók táborában már lényegesen izgalmasabban alakult a harc. A tavaszi rajt során az utolsó helyezett Temesvári CFR nagy offenzívát indított a kiesés elkerüléséért. Kezdetben úgy tűnt, a játékosok és az edző erőfeszítéseit siker koronázza, ám a fellángolás tiszavirágéletűnek bizonyult. A Bega-parti együttes lassan elvesztette lába alól a talajt, s gyakorlatilag már biztos kieső. A Bukaresti Progresul javuló formája tovább tart. A fővárosiak ezidáig azonban nem tudtak elkerülni az utolsóelőtti helyről, pedig két-három fordulóval ezelőtt sorozatos meglepetéseket produkáltak, többek között idegenben győztek a Steagul rosu ellen, s kétvállra fektették a Dinamót is. A Jiul és a kolozsvári CFR ugyancsak szívósan küzd a pontokért. A vasutasok legutóbbi testvércsapatuk ellen mérkőztek, s ha a játékkal nem is voltak elégedettek a szurkolók, az eredménnyel föltétlenül, hiszen a megszerzett két pont újabb időnyerést jelent a kiesés elkerüléséért folyó küzdelemben. Válságosra fordult ellenben a Bákói SC helyzete. Dembrószkyék komoly válsággal küzdenek. A már lezajlott hét forduló krónikájához tartozik a gólszegénység is. Egy fordulóban átlagban 14 gól született, húszon felüli góltermésre még nem került sor. Emlékszünk viszont, hogy három héttel ezelőtt csak tizenegyre voltak képesek a csatárok. Mit ígér a 23. forduló? A fővárosban ismét kettős rangadóra kerül sor : a Steaua a Dinamo, a Rapid a Progresul ellen lép pályára. Az UTA Temesváron, a CFR-vel mérkőzik, Kolozsváron helyi derbi lesz, a bákóiak a Farul ellen köszörülhetik ki a csorbát, míg a FC Arges a Jiult fogadja otthonában. Ilyen műsorhoz, úgy véljük, kommentár fölösleges. Azaz mégsem : két hét múlva Bratislavában . Csehszlovákia -Románia EB-selejtező. Válogatottak, figyelem ! Kary Albert ! A Plopeni-i Métáiul klub rendezésében megkezdődött a Métáiul Kupa kerékpáros verseny. A Propeni-Valeni-Cizkuk közötti első szakaszt Nicolae Gavrila, a Steaua versenyzője nyerte. A különc 1971. MÁJUS 4., KEDD REGGELI TORNA Akik reggelenként iskolák közelében járnak, nagy meglepetéssel tapasztalják, hogy a hancúrozást nap mint nap tízperces, szervezett tornagyakorlatok szakítják félbe. A beavatottak kevésbé lepődnek, meg, mert tudják, hogy nem helyi felbuzdulásról van szó, hanem annak a minisztérium rendelkezésnek az életbeléptetéséről, amely előírja, hogy a jelenleg évharmadtól kezdve az ország öszszes általános iskoláiban napi tízperces tornagyakorlattal kell levezetni a hancúrozó energiákat (a ősztől pedig a líceumokban is). A hancúrozásról jut eszünkbe vannak már kétkedők, akik legyintenek az értékes kezdeményezésre, mondván, helytelenkednek amúgyis éppen eleget a gyermekek, miért kell tehát még intézményesen is odatenni őket tornászni ahelyett, hogy a házi feladatukat ismételjék át órák előtt ? Szerencsére a miniszterek és a többi szakember, aki az ügyben döntött nem nézik ilyen elfogultan akérdést. Ők azt mondják: a heti néhány testnevelési óra nem szüntet- SÍP heti meg azokat a káros hatásokat, amelyek a napi öt-hat órás egyhelyben ülés következményeként a gyermek testtartásában, vérkeringésében, idegtevékenységében megjelennek, ellensúlyozni kell rendszeres testgyakorlással. Mutatkozik azonban bizonyos végletesség aiskola részéről is: némelyek igen katonás szellemben képzelik el a napi gyakorlatot, aminek elsődleges hatása a gyermekre nem a helyes testtartás, légzés, a vérkeringés feljavítása, hanem az, hogy elmegy a kedvük a tornától, szükséges rossznak veszik hasznos szükséglet helyett. A minisztérium rendelet kötelezővé teszi a tornát minden gyermek számára (csak igen rendkívüli esetben fogadható el orvosi felmentés), egyszerű gyakorlatokat ír elő, de egyben játékosokat is, a tabulófc életkori sajátosságainak megfelelően. Ebből következik, hogy az intézkedés csak ott és akkor éri el célját, ha a gyermek nem viszolyogva megy ki elvégezni a gyakorlatokat, hanem minden nap szükségét érzi ezeknek, ha utánuk jobban tud figyelni az órán, egyenesen ül a padban, kevesebbet izeg-mozog az óra vége felé. Ez azonban nemcsak a testnevelő tanárok dolga, hanem az egész iskoláé. Minden okunk megvan tehát arra, hogy ezt az értékes kezdeményezést pártoljuk, hogy minden sportszervezet az iskola segítségére siessen. Barabás István TELEX • TELEX # TELEX • TELEX # TELEX • Kettős találkozón mérte össze erejét Románia és Kuba női röplabda válogatottja. Mindkét összecsapáson a mieink nyertek, az elsőn 3:0-ra, a másodikon 3:2-re . Romániai portyája során a francia hadsereg rögbi válogatottja, a fővárosi Dinamó stadionban, a Steaua csapatával játszott barátságos mérkőzést. Színvonalas küzdelemben a Steaua 14:11 arányú győzelmet aratott • A Nemzetközi Kézilabda Szövetség közölte, hogy a Románia—Szovjetunió női VB-selejtező harmadik mérkőzését, május 9-én, Bécsben kell lejátszani. A találkozót a Karlsson — Olsson svéd játékvezetői páros irányítja, akik a VFL Gummersbach — Steaua férfi BEK-döntőt is vezették . A bolgár fővárosban befejeződött a nemzetközi férfi kosárlabda torna. Szófia várót kupáját Moszkva csapata hódította el, miután az utolsó összecsapáson 88:66-ra legyőzte Havanna válogatottját. Bukarest együttese az ötödik lett. A torna legeredményesebb játékosa címet a román Vasile Popa kapta . Hét román ökölvívó került a döntőbe a titográdi Balkán-bajnokságon, egynek sem sikerült azonban aranyérmet szereznie. A 11 bajnoki címből hatot a jugoszlávok, hármat a törökök, kettőt a bolgárok nyertek • Davis-Kupa eredmények: Olaszország — Bulgária 3:0; Jugoszlávia — Anglia 3:0; Magyarország — Lengyelország 3:0; Luxemburg — Monaco 3:0; Portugália — Törökország 3:0. Az utolsó két mérkőzés eredményeitől függetlenül, a vezető országok csapatai már továbbjutottak • Az Európa- kupa kard csapatversenyt, immár Pronosport Petrolul-Farul x „Poli“—Steaua 1 UTA—St.ro?u 1 Dinamo—FC Arges 1 Jiul—K-vári „U" x Craiovai „U"—Rapid 1 K-viri CFR—T-vári CFR 1 Galaei „Poli“—Galaci FC 1 Br. Progresul—Portul 1 Gloria—Resicai CSM 1 Nv. Olimpia—UMT 1 Electroputere—Szebeni CSM 1 Corvinul—A. Mineral 1 ötödször, a Moszkvai CSZKA együttese nyerte a Budapesti Vasas előtt. A Steaua kardozói a negyedik helyen végeztek • Kitűnően szerepeltek az ausztrál úszók a londoni Cristal Palace uszodájában megtartott nemzetközi versenyen. 200 méteres női gyorsúszásban Shane Gould 2:06,5 mp-cel új világcsúcsot állított fel. Karen Moras 400 méteren úszott új rekordot (4:22,6 mp). Rögtönzött sajtóértekezleten mindkét ausztrál úszónő kijelentette, hogy további világcsúcsokat igyekeznek megdönteni • Ma nyújtják át az UNESCO székházában az 1970. évi Fair play díjat Ryszard Szurkowski lengyel kerékpáros versenyzőnek, aki, mint ismeretes, a lengyel körverseny egyik szakasza során tartalékkerékpárját honfitársának, Hamsiknak adta, legnagyobb riválisának, aki másképp kénytelen lett volna feladni a versenyt.