Előre, 1972. január (26. évfolyam, 7512-7535. szám)

1972-01-14 / 7521. szám

AZ ARADI ÉPÍTŐTELEPEKEN... ...MINT CSÚCSIDÉNYBEN Bármerre jártunk az építőtelepeken — legyen az ipari vagy lokálépítőtelep — olyan sürgés-forgás, olyan szorgos munka folyt, mint akármelyik, az építés szempontjából csúcsidénynek számító nyáreleji napon. A legütemesebb, legjobban megszervezett és a folyamatosság szempontjából is legeredményesebb munkával azonban a két aradi nagyüzem , a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkatelepein találkoztunk. JHATTINGER RUDOLFot, a brassói ipari építkezési vállalat aradi munkatelepének vezetőjét kerestük hát fel ezzel a kérdéssel : — Hogyan startoltak az új tervévben, hogy megy a munka ezekben a napokban ? — Az építőknek úgy kell felkészülniük az elkövetkező évre, időszakra, hogy bármilyen is legyen az időjárás, ütemesen, fennakadás nélkül dolgozhassanak. Hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy az egész évi eredményes munka, az év végi jó eredmények titka, január első napjától fennakadás nélkül dolgozni. De mint sok más tevékenység, az építő-szerelő munka is bizonyos folytonosságot feltételez, ahol az év vége vagy az év eleje nem jelent megállást, fellélegzést, csupán hogy úgy mondjam „adminisztratív számvetést“. Mi csak az irodában húzunk vonalat a tételek alá december utolsó napjaiban, és vesszük számba mit végeztünk. A munkatelepeken a munkafázisok szünet nélkül követik egymást. Mivel az átadási határidők, főleg az ipari építkezések esetében, a legritkábban esnek össze a kalendáriumi év végével, mi egész év folyamán, hogy úgy mondjam, befejezünk és elkezdünk valamit. Jelenleg is legtöbb munkatelepünkön az egyik évből a másikba átnyúló beruházási objektumok kivitelezésén dolgozunk. — Milyen jellegzetességgel bír mégis — a brassói ipari építkezési vállalat aradi építőtelepének szempontjából — a téli munkafront, a téli telepszervezés ? — Elsősorban is, akármilyen kedvező volt az évutó és december is, az építő csak akkor érezheti „biztonságban“ magát, ha alaposan és minden szempontból idejében felkészül a télre. És ez főleg zárt téli munkafrontot jelent, az építkezések olyanszerű előrehaladását, amely a szerelőmunkák folyamatosságát biztosítja stb. Hogy konkrét legyek : január első napjaitól a vagongyári építőtelepen folytattuk az előregyártott betonelemek összeszerelését, de a betonelemeket még idejében, a múlt évben, előkészítettük úgy, hogy azok mindenképpen az építők rendelkezésére álltak. Az előregyártott betonelemeket előállító telepet idejében, polietilén fóliával védetté, zárttá tettük, intézkedtünk, hogy a beton előmelegítése is biztosítva legyen. Az időjárás anynyiban játszik a kezünkre, hogy sokkal gyorsabb és biztonságosabb a betonelemek öntése, s ezen a munkafronton teljes erőbedobással dolgozunk, hogy úgymond „előre dolgozunk“, hogy minél nagyobb mennyiségű betonelem álljon rendelkezésünkre, mert sohasem lehet tudni, mikor zuhan a hőmérő higanyszála jóval a fagypont alá. Akkor ugyanis bizonyos mértékig lelassul az öntés, nehezebben köt a beton stb. Természetesen a kedvező időjárás nyomán módosításokat eszközöltünk az eredeti tervben. Több külső munkálatot végzünk, újabb csarnokok alapjainak a kiásásához is hozzákezdtünk, tehát rugalmasan viszonyulunk az időjárás adta lehetőségekhez. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy idejében meghoztunk minden intézkedést, hogy az időjárástól függetlenül, az első naptól kezdve ütemesen dolgozhassunk, a jó idő alapján, persze struktúrába változásokat eszközöltünk tervünkben , bizonyos mértékben lelassítottuk a belső szerelési tevékenységet és felgyorsítottuk a külső munkák végzését. Ez kedvezően hat majd ki nemcsak az első negyedévi terv mutatóinak a teljesítésére, hanem az átadási határidők lerövidítésére is. — Milyen eredmények születtek e rövid januári időszakban, s milyen problémák merültek fel ? — Az első héten a januári terv 28 százalékát sikerült elvégezni, s mint már említettem, számos területen : betonelemöntés, alapok ásása stb., nagy előnyre tettünk szert. Azért problémánk is volt: elsősorban a szakmunkások hiánya. Mint minden építkezési vállalatnál, nálunk is elég nagy a munkaerő hullámzás : a csúcsidényben megnövekszik az alkalmazottak száma, a kevésbé intenzív szakaszokban — ilyen a téli periódus — objektíve kevesebb dolgozóra van szükségünk. Sajnos, a munkaerő hullámzás a legkeresettebb szakmunkásokat is érinti. Szakképzetlen munkásokat gyorsan és operatívan tudunk alkalmazni, a szükségletnek megfelelően. Nem ilyen egyszerű a kérdés a szakmunkások esetében. Január elején ez problémát jelentett, de már intézkedtünk, hogy kiküszöböljük s így csak nagyon kis mértékben hatott ki a teljesítményekre. A másik problémánk, ami nem januári, hanem állandó probléma, a szállítóeszközök hiánya. A szállítási vállalat, amellyel szerződésünk van, a megállapított járművek számának mindössze 30—40 százalékát biztosítja. Ez állandó vita tárgyát képezi, rengeteg bosszúság, ideiglenes megoldások keresése jár vele, természetesen érzékenyen befolyásolja termelésünket, az egész munkamenetét. Mindezek ellenére igyekszünk — s egész munkaközösségünk vállalása ez — úgy dolgozni, hogy a beruházási objektumokat, amelyek kivitelezésén dolgozunk, ebben az évben határidő előtt adjuk át a használatnak. Baktai Etelka hódítók és HÓDOLÓK Az irodalom olvasása kellemes időtöltés, üdítő kikapcsolódás rendszeres elfoglaltságunkból, egyszóval: szórakozás, így szöktök meg. Milyen jó érzés elmélyedni egy regénybe, átadni magunkat a cselekmény sodrásának, átélni mások érzelmeit, izgulni emberi sorsok alakulásán. Rendszeres szellemi élvezetünk az olvasás, akár tudatában vagyunk közvetlen és közvetett hasznosságának, akár csupán a kikapcsolódást keressük. A jó könyv lenyűgöz bennünket, olvasás közben valósággal kiszolgáltatjuk magunkat a szerző kényének-kedvének, legyőzőttekként behódolunk a könyv képzelt világának. Aki nem került még ilyen helyzetbe, nem is igazi olvasó, aki pedig tagadja ezt a „gyengeségét" nem ismeri az irodalom igazi élvezetét. Könnyű szórakozás, olcsón beszerezhető szellemi felfrissülés az irodalom? Látszatra egyszerű válaszolni erre a kérdésre, méghozzá a határozott igennel. De ha eszünkbe jut az a jó néhány könyv, melyet nem olvastunk végig, vagy megriadva a nehézségektől, hozzá sem fogtunk, bizonyosságunk meginog. Az irodalom nem minden esetben kínálja fel erényeit azoknak, akik az olvasásban szellemi pihenést, kellemes tétlenséget feltételeznek. S nem csupán a huszadik században elterjedt modern irodalom ilyen tartózkodó az élvezetnyújtásban, gondolok arra például, hogy Homérosz Iliászától vagy Dante isteni színjátékától kezdve a legfrissebb irodalmi termékekig hány olyan híres-neves mű élvezése követel szellemi erőkifejtést. Az olvasók egy része, sajnos, megriad a nehézségektől és rendszerint megelégszik a könnyebben hozzáférhető olvasói élvezetekkel. Miért is bajlódjunk úgynevezett nehéz olvasmányokkal? Még mi is, akik otthonosan mozgunk az irodalom világában, gyakran ingadozunk: milyen könyvet vegyünk a kezünkbe? Olyat, amely a beidegződött élményt nyújtja, és könnyen szolgáltatja a várt örömöket, vagy pedig vágjunk neki a szokatlan szellemi élvezeteket szokatlan módon kínáló könyvnek? A dilemma annál súlyosabb, mivel századunk egyik korjelensége, hogy az olvasás hagyományos előnyeit szolgáló irodalom mellett egyre több olyan könyvvel találkozunk, mely szokatlan erényekkel rendelkezik. Akadnak olyanok, akik az irodalom újmódi tulajdonságait inkább vétkeknek tekintik mintsem erényeknek, talán azért mert a szokatlan mindig óvatosságra int, és gyanúpert támaszt. Mert ez a modern irodalom — akárcsak a már említett klasszikus remekművek — nem szórakoztat a hagyományos módon, nem nyújtja a megszokott élvezetet, nem kínálja készen megfogalmazva a tanulságokat. Sokan bevallják: nem azért vesznek könyvet a kezükbe, hogy kínlódjanak olvasásával, hogy szellemi energiát pazaroljanak megértésére, ellenkezőleg, pihenni akarnak, a lehető legkényelmesebben szeretnének értelmes szépségekhez jutni. Annyiban feltétlenül igazuk van, hogy minden irodalmi műnek vonzónak kell lennie, mert senki sem olvas kötelességtudatból. A kétféle olvasói igény szembeállítása nyilvánvalóan mesterséges sankítást is tartalmaz, hiszen minden írói alkotáskisebb-nagyobb mértékben igényli aktív szellemi közreműködésünket az olvasói örömök megszerzésében. Szinte mindannyian olvasóként hódolók és hódítók is vagyunk. A kérdés gyakorlatilag így tevődik fel: meddig mehet el az író olvasóinak szellemi igénybevételében? Egyáltalán, nem előnyösebb-e író és közönség számára egyaránt, ha az olvasmány minél könnyebb, minél kevesebb erőfeszítést kíván, ha megelégszik csupán a passzív átéléssel? Fogas kérdések ezek, sokféle választ adhatunk rájuk. Mindenki a maga válaszát, tehát végtelenül sok, egymástól eltérő feleletet, és ha kétségbe vonjuk az olvasói paszszivitást ostromló irodalom létjogosultságát, akkor nyomban elgondolkoztató tényekbe ütközünk: azok az írók, akik ilyen „nehéz" irodalmat művelnek, rendszerint korunk lelkiismeretét szólaltatják meg, méghozzá a legnagyobb felelősségérzettel és mélységes humanista meggyőződéssel; könyveik igen kelendőek, tehát olvasóik is akadnak. Vajon ezek nem rendelkeznek egyenjogúsággal az irodalom és az olvasás világában? Az is bizonyos — és érthető —, hogy az ilyenfajta irodalom nem tetszik mindenkinek, különösképpen ellenérzést vált ki az olvasás régi élvezetéhez szokott emberekből, akik nem lelnek benne semmi örömöt. Kovács János (Folytatása a 2. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bucuresti • Románia Szocialista Köztársaság XXVI. évfolyam 7521 sz. 6 oldalára 30 báni — 1972. január 14., péntek A X. pártkongresszus irányelveinek értékében a faipar a legnagyobb figyelmet az olyan gyártmányféleségekre fordítja, amelyek módot nyújtanak a faanyag (beleértve az erdei hulladékot, fűrészport, faforgácsot is) magas fokú hasznosítására. Új faipari objektumok épülnek az elkövetkező években és kibővülnek a már meglévők. A karánsebesi faipari kombinát is új részleggel, a rostlemezgyárral bővült. MAI SZÁMUNKBAN: MŰVELŐDÉS SPORT (2. oldal) TERMÉSZET EMBER TUDOMÁNY (4. oldal) LÁTTUK, HALLOTTUK, MEGTUDTUK (5. oldal) KÜLPOLITIKA (5—6. oldal) FELHÍVÁS Románia Szocialista Köztársaság összes megyei néptanácsaihoz Hunedoara megye néptanácsa XIV. rendes ülésszakán megvitatta az 1971. évi helyi gazdasági terv és költségvetés megvalósítását, valamint az 1972. évi terv- és költségvetési előirányzatokat, és úgy véli, hogy a pártszervek és- szervezetek irányításával a megye dolgozói az elmúlt évben jelentős eredményeket értek el a gazdasági és társadalmi-kulturális élet minden területén. Az a lelkesedés, amellyel a helyi vállalatok és intézmények munkaközösségei egész népünkkel együtt köszöntötték a Román Kommunista Párt dicsőséges félszázados évfordulóját, az állami terv főbb mutatóinak, a közművesítési-gazdálkodási és társadalmi-kulturális feladatoknak a teljesítésében és túlszárnyalásában materializálódott, hozzájárulva ezzel szocialista hazánk sokoldalú fejlesztéséhez, a nép anyagi és szellemi életszínvonalának szüntelen emelkedéséhez. A néptanács megelégedéssel és jogos büszkeséggel állapítja meg, hogy a Neamt megyei néptanács felhívására tett vállalásokat eredményesen teljesítettük. A helyi ipari egységek és a község- és lakásgazdálkodási egységek például többletben 86 millió lej értékű termelésiszolgáltatást realizáltak, s ezzel 71,5 millió lejjel túlszárnyalták a vállalást. A piaci alapnak számított áruk volumenét 600 ezer lejjel túlszárnyaltuk , gyártásba vettünk 67 új terméket, s ebből 55 fogyasztási cikket. Üzembe helyeztük a beruházási terv összes objektumait és ezen felül több mint 10 millió lej értékű munkálatot végeztünk el, ami 4,5 százalékos túlszárnyalásnak felel meg. A dolgozók 2658 lakást kaptak állami alapokból, ebből 40 lakást terven felül, továbbá 661 lakást a lakosság alapjaiból, állami támogatással. Az ivóvízhálózatot 21,4 kilométerrel, a csatornahálózatot 10,4 kilométerrel bővítettük, másodpercenként 500 liter hozamú vízforrásokat helyeztünk üzembe. 32 kilométer után korszerűsítési munkákat hajtottunk végre, illetve javítottuk az aszfaltburkolatot. A városokon 32 tantermet építettünk. A gazdasági eredményeknek és a költségvetésvégrehajtás jobb megszervezésének köszönhetően a megyei néptanács saját bevételei az előirányzathoz képest 26 millió lejjel növekedtek. A megye lakossága a pártszervezetek, a képviselők, a honpolgári bizottságok és más társadalmi aktivisták hívó szavára hazafias munkával több mint 220 millió lej értékű gazdálkodási és szépítési munkálatot végzett, szemben az eredetileg vállalt 71,6 millió lejjel. Ennek keretében elkészítettek négy úszómedencét, egy nyári színházat, egy állatkertet, 190 kilométer töltést, 37 kilométer élősövényt, 216 ezer darab díszfát és gyümölcsfát ültettek, 203 sportpályát, gyermekjátszóteret, napozót létesítettek. A néptanács a Román Kommunista Párt X. kongresszusának, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága 1971. november 3—5-i plenáris ülésének határozatai, a Nicolae Ceaușescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt főtitkárának a községi párttitkárok és polgármesterek első országos konferenciáján elhangzott beszédében foglalt Útmutatások, valamint Románia Szocialista Köztársaság 1971—1975-ös ötéves gazdasági-társadalmi fejlesztési tervére vonatkozó törvény fényében sokoldalúan elemezte a munkát és újabb lehetőségeket tárt fel a gazdasági potenciál növelésére, további közművesítési-gazdálkodási objektumok és helyi érdekű építkezések megvalósítására. Kifejezve a megye lakosainak —■ munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek — egyöntetű akaratát, Hunedoara megye néptanácsa szocialista versenyre hívja fel a néptanácsokat, az ország összes dolgozóit az 1972. évre előirányzott feladatok teljesítéséért és túlszárnyalásáért, főleg a következő célkitűzések terén : 1. — A HELYIIPAR a termelőkapacitások és a felszerelések teljes kihasználásával, a gyártási folyamatok, a munkaszervezés szüntelen javításával, a második műszak általánosításával és a harmadik műszak kiterjesztésével, a termelés változatossá tételével, újabb belső erőforrások hasznosításával, a fajlagos fogyasztások és a termelési önköltségek csökkentésével megvalósítja a következőket : — 10,5 millió lejjel túlszárnyalja az össztermelési tervet, ami 2 százalékot jelent az évi tervvel szemben és 9 millió lejjel túlszárnyalja az eladott és bevételezett árutermelést, ami 2 százalékot tesz ki a tervfeladattal szemben ; — növeli a piaci alapnak szánt fogyasztási cikkek termelését, egymillió lej értékű áruval többet szállítva a szocialista kereskedelemnek, ami a tervvel szemben 1,5 százalékot tesz ki. (Folytatása a 3. oldalon) KÖVETKEZŐ MŰSORSZÁMUNK: LÁTOGATÁS A GYÁRBAN SZÍNHELY: a szatmári Unió gépgyár egyik irodája. Mintegy harminc személy üli körül a hosszú asztalt — mesterek, mérnökök, munkások és más foglalkozásúak. Szenvedélyesen vitáznak egy, a gyárat — s lényegében nemcsak a gyárat — szorosan érintő problémáról. Nevezetesen arról, miért nem ismerik kellően a szakma alapfogalmait a szakiskolát végzett fiatalok, illetve miért illeszkednek be olyan nehezen a termelőmunkába. Csaknem mindenki egyetért az idősebb és tapasztaltabb mesterek azon megállapításával, hogy a szakiskolában már a felvételi sem felel meg a mai igényeknek. Az elméleten van a hangsúly, ami mai szinten indokolt is, de azzal vajmi keveset törődik az iskola, hogy a fiatal rendelkezik-e adottsággal, hajlammal az illető szakmára. Ugyanakkor azt sem hallgatják el, hogy a gyárban sem foglalkoznak kellőképpen a szakiskolából frissen kikerült fiatalokkal, nem tesznek meg mindent, hogy rövid idő alatt teljes értékű szakemberekké váljanak. Például megengedik, hogy több ifjú időnek előtte kettős terhet vegyen magára, vagyis az első évben beiratkozzék a líceum esti tagozatára. Némelyek mielőtt igazi szakemberré válnának, elvégzik a líceumot és mindjárt nagyobb beosztást, íróasztalt követelnek. Többen javasolták, hogy a jövőben csak azok a fiatalok iratkozhassanak be az esti líceumba, akik már kellőképpen ismerik a szakmát, és megállják helyüket a termelőmunkában. A VÉLEMÉNYCSERE igen hasznosnak és időszerűnek bizonyult. Már csak azt kell elmondanunk, hogy ki kezdeményezte, szervezte. Lehet akadnak, akik meglepődnek a válaszon: a kezdeményező ugyanis a municípiumi művelődési ház volt! Tehát közművelődési intézmény. Ám egy olyan művelődési intézmény, mely a lehető legkomolyabban veszi mai szerepét, hivatását, a tömegek, az emberek szocialista nevelését szolgálni. Hosszasan lehetne méltatni a művelődési ház kulturális, szórakoztató tevékenységét is, mely szintén a nevelést szolgálja, ám ezúttal azokról a kezdeményezéseiről akarunk szólni, amelyek a lakosság, az emberek gyakorlati problémáiban igyekeznek eligazítást, segítséget adni, olyan kérdésekben, amelyek a munkával és a tudatformálással kapcsolatosak. Mindenképpen fel kell figyelnünk ezekre, a hétköznapjaink valóságához kapcsolódó rendezvényekre. Annál is inkább, mert a művelődési ház nem ötletszerűen, hanem nagyon is tervszerűen foglalkozik az ilyen problémákkal. Havonta átlag 8—10 hasonló téma szerepel a programjában, természetesen az igencsak sokrétű kulturális és szórakoztató rendezvények mellett. Íme, például annak a hétnek a teljes műsora, amelyen a bevezetőben említett kerekasztal-megbeszélésre sor került: Kedd: „Minden mesterséghez magas fokú politikai felkészültség is szükséges“ Kerekasztal-beszélgetés a szatmári üzemek munkásfiataljaival. Szerda: „I. C. Frimu, a romániai munkásmozgalom élharcosa“ Rodu Nicolae tanár előadása. Csütörtök: „Hogyan illeszkednek be a termelésbe a szakiskolát végzett fiatalok“. Megbeszélés, vita az Unióban. Péntek: Filmvetítés. Műsoron: A nagy kígyó című játékfilm. Szombat: Bábszínház. Este: Táncestély, előtte vita etikai kérdésekről — a munka, illetve a tanulás és a művelődés iránti magatartásról. Vasárnap: Mesedélelőtt. Majd: leckehangverseny fiataloknak, Verdi műveiből. ÍME, mennyi minden belefér egyetlen hét műsorába, a mesterség és a politikai felkészültség viszonyától kezdve, egészen a nagy olasz zeneszerző operáival való találkozásig! Íme, egy művelődési ház, amely nemcsak zenével, tánccal, sablonos ismeretterjesztő előadással és hasonló megszokott dolgokkal akar hatni az emberekre, az emberek tudatára, gondolkodásmódjára, de olyan eszközökkel és olyan rendezvényekkel is, amelyek a szocialista építés mindennapos problémáihoz, a gyakorlati élethez kapcsolódnak! Sike Lajos (Folytatása a 1. oldalon) BÜROKRÁCIAMENTESEN K özös folyosónk lévén nemrégiben hozzájárulóigazolványt kért tőlem a szomszédom, hogy a lakáshivataltól véglegesen megkaphassa a beköltözési engedélyt. Friss szomszédommal és a másik lakótárssal egy reggelen annak rendje és módja szerint el is mentünk a kerületi lakáshivatal szakfelügyelőjéhez. Aki szívesen útbaigazított, elmondi CT, ill mit kell tennünk, odaküldött az okmányszerkesztő gépíró kuckójához, hogy eleget tegyünk a hivatalos formaságoknak. Aláírtuk az igazolványt... Eddig minden gyorsan ment. Az újdonsült szomszéd a közben összegyűlt ügyfelek között sorbaállva végre benyújthatta a keskeny nyílásablakon az igazolványt. Ám csakhamar elhangzott a szentencia a mi okmányunkról: „Nem jó, kérem." Ideges tiltakozás kívülről: „Dehát ön fogalmaztatta velünk ezt a szöveget és az ön beosztottja szerkesztette". Kezdődött tehát minden elölről. Végül is negyedszer, miután a lakásfelügyelő személyesen — persze, a maga fontosságát megfelelően hangsúlyozva — diktálta le a negyedszer sem sokban változott igazolvány-szöveget jónak bizonyult az okmány. Ellenben mi hárman csaknem három órát vesztettünk. Legalábbis Kronosz mércéje szerint. De a hippokrátészi diagnózis lehet hogy nagyobb veszteséget mutatott ki — különösen új szomszédomnál, aki felelősnek érezte magát a mi, egy-egy aláírásért elkallódott időnkért is. Pedig hát ő egyáltalán nem tehetett róla. Inkább a ballábbal kelt lakáshivatali felügyelő, akit nevén is nevezhetnénk. De ezúttal elszemélytelenítem és enyhén „technokrata hivatalnoknak" bélyegzem. Találhatnék azonban más titulust a szóbanforgó tisztviselő számára : bürokrata. Persze, már itt elöljáróban leszögezem, egyáltalán nem vagyok a társadalmi szükségletek, tehát a törvények megkívánta okmányok, igazolványok, papírok, pecsétek, aláírások ellen (bár néha nem ártana kevesebb belőlük), még kevésbé a munkájukat lelki isimeretesen, becsületesen és humánusan elvégző közhivatalnokok, tisztviselők és szakemberek ellen, hiszen értünk vannak, bennünket szolgálnak, segítenek. Hogy mégis szóba hozom a Bürokráciát, azt ne tulajdonítsa az olvasó személyes sérelemnek a fent említett eset miatt, hanem annak, hogy sajnos társadalmunkban, közéletünkben — ha nem is általános jelleggel — még jócskán akadnak ilyen ügyintézési eljárások, és ilyen ügyintézők. Ezek pedig nemcsak személyeket, hanem egész társadalmunkat károsítják meg, szocialista építőmunkánkat fékezik. S pártunk főtitkára a nemrégiben megtartott községi párttitkárok és polgármesterek oly sok tanulsággal szolgáló értekezletén méltán vetette fel a leghangsúlyosabb módon e mentalitás elleni küzdelem fontosságát. Technokrácia, bürokrácia — két rokon fogalom, két, mondhatni egymást kiegészítő jelenség. Nem egyszer, amikor konkrét gyakorlati megjelenési formáikkal találkozunk, azzal próbáljuk megnyugtatni magunkat, hogy ez századunkban világjelenség. Sőt, egyesek még elméletileg is igyekeztek-igyekeznek megmagyarázni őket, s ezzel fékezni a velük szembeni kombattivitást. Mondván, hogy ma a tudományos-műszaki forradalom korában, amikor mi is bevezetjük, alkalmazzuk a legfejlettebb és leghatékonyabb műszakitechnológiai, vezetési és szervezési formákat, kiterjesztjük az automatizálást, kialakítjuk számítógéphálózatunkat stb. a szakigazgatás elkerülhetetlenül a technokrácia és a bürokratizmus felé tendál. Igen ám csakhogy korunk tudományos-technikai forradalma, beleértve a gazdasági-technikai hatékonyságot is, nemcsak műszaki-gazdasági változásokat idéz elő, hanem társadalmiakat is. A modern kapitalizmusban például azok a hatékonysági elemek, amelyeket az iparitechnikai forradalom hozott felszínre, új eszközöket teremtettek a társadalmi elnyomás számára, s még olyan polgári közgazdász-tekintély is, mint az amerikai Kenneth Galbraith elismeri, hogy a hatékony termelést szervező technokrata csoport elnyomó hatalmi tényezővé vált. (Más kérdés, hogy „A modern ipari állam" szerzője ezt a réteget túlértékelve tévesen fölébe helyezi a tulajdonos nagytőkés csoportnak). A szocializmusban viszont a tudományos-technikai forradalom társadalmi oldala egész másként jelentkezik, hiszen célunkat nem érhetjük el, ha nem érkezünk el a kor technikai-gazdasági hatékonyságának legmagasabb színvonalára, mely biztosítja a szocialista társadalom műszaki-anyagi alapjának a kifejlesztését. S míg a kapitalizmusban az elnyomás és a kizsákmányolás eszköze a műszakitudományos forradalom sok vívmánya, a szocializmusban a társadalom humanizmusának, az ember anyagi és szellemi felemelkedésének az eszköze. Persze, ennek az eszköznek a hatékony és zökkenőmentes felhasználása problémákat vet fel nálunk is. Pártunk mélységesen tudományos, hazánk sajátosságait messzemenően figyelembevevő következetes marxista-leninista politikája azonban eredményesen hasznosítja, korunk technikai-tudományos, termelésvezetési és szervezési vívmányait. Gondoljunk csupán arra, hogy az utóbbi esztendőkben hány és hány intézkedés fogant a vezetés, szervezés és tervezés tökéletesítésére. És ami társadalmi szempontból különlegesen fontos : igen lényeges intézkedéseket hoztunk a kollelktív vezetés megerősítésére minden fokon a munkás-alkalmazotti és szövetkezeti demokrácia elmélyítésére (a dolgozók tanácsai, a vállalati és szövetkezeti közgyűlések révén), a túlzott centralizmus feloldására, az anyagi és erkölcsi érdekeltség elmélyítésére, az elosztási méltányosság növelésére stb. Ebben a pezsgő, gazdasági, de ugyanannyira társadalmi építőmunkában nem érvényesülhet a technokrata, az a szűklátókörű szakembertípus, aki csupán a tárgyi tényezők iránt érdeklődik, látókörében a dolgok igazgatása áll, viszont kiesik belőle azok kapcsolata, viszonylata a társadalommal. Pártunk a szocialista társadalom tág lehetőségeit felhasználva hangsúlyozza : nagy szükségünk van jó szakemberekre, jó szakigazgatásra. A mi fogalmaink szerint értelmezett szakemberre : magas szakmai képzettségű dolgozóra, de ugyanakkor a társadalmi élet összefüggéseit is látó, művelt politikus emberre, ha úgy tetszik humanistára. Ezért kezdeményezte a párt a szakismeretek felfrissítésének általános oktatási rendszerünkbe szervesen beleülő egységes országos programját, de ugyancsak ezért terjesztette elő a párt főtitkára az ideológiai, politikai és kulturális nevelőmunka, a szocialista és kommunista erkölcs és etika általánosításának történelmi jelentőségű dokumentumait. A múlt év júliusi aktívaülésen Nicolae Ceausescu elvtárs joggal hangsúlyozta, hogy minden szakember — legyen az miniszter, vagy gyárigazgató — a munkahelyén mindenekelőtt politikus, a párt politikájának végrehajtója, életbeültetője; nem tárgyakat és termelési mutatókat látó technokrata, hanem emberekkel dolgozó, eszményeinkért, társadalmi és Mihálka Zoltán (Folytatása a 3. oldalon)