Előre, 1972. július (26. évfolyam, 7666-7692. szám)
1972-07-01 / 7666. szám
ELŐRE 2. oldal . KÖNYVEK • KÖNYVEK •KÖNYVEK • KÖNYVEK • ÚJ KÖNYVEK M SOK BÁBA KÖZT M int ez köztudomású, a néhány éve megszűnt Ifjúsági Könyvkiadó munkáját felosztották egymás közt még szakosítottabb kiadók. A mesekötetek jórésze például a Kriterionnál jelenik meg, a tulajdonképpeni képeskönyvek a Ion Creanga gyerekkönyv kiadónál, a kalandos és ismeretterjesztő ifjúságiak a Daciánál. Egyszóval szinte mindenki foglalkozik ifjúsági könyvvel, mégis nehezebb áttekinteni a helyzetet. S nehezebb a bírálat szempontjait is érvényesíteni, hiszen majdnem mindenik könyvet kihozó szerkesztőség érvelhet azzal: „mi tulajdonképpen nem vagyunk elsődlegesen ifjúsági szempontokra beállítódva.“ Talán e helyzetből következik, hogy az ifjúsági- és gyermekkönyvkiadásnak évtizedek munkájával és tapasztalataival tisztázott sok követelménye ma újból nem érvényesül eléggé. Kalinovszky Dezső A pokoli pulóver című (Dacia kiadás) tudományos-kalandos, vidám elbeszélés-füzére például igyekszik tömény oldatban előállítani a 12—16 éves olvasónak az „ifjúsági“ modor ismérveit; csak éppen a kalandokat nem sikerül érdekfeszítően elmesélnie, mert — élettelen szereplőkre ruházza őket. A fémjelzetten diákos-srácos nevezetek, Posztulátum Karcsi, Nemde tanár és Nehézvíz vegytan tanárnő, valamint az örökös Oszira s az Agatha Cristiere való hivatkozások csak úgy nem szivattyúznak vért a sok arctalan Karcsi, Magdi és Koroknayba, mint ahogy a stílust is csak néhány bekezdésnyi élettartamra élénkíthetik a diákhumor ősi fogásai, amikor tudományos műszavakkal és meghatározásokkal fejeznek ki köznapi jelentéktelen dolgokat. Kalinovszky könyvében minden, de minden, ami egy ifjúsági könyvet értékessé tehetne, előírásosan van adagolva: — szórakoztatva ismeretterjeszt, nevetve nevet és nevetve nevel, a csínyes diákok végső fokon nagyon felelősségérzetesek, a zord tanárok viszont pajkosan játékosak is tudnak lenni; — csak éppen az elbeszélő lelemény hiányzik s a bonyodalmak, amilyen egyszeriben kerekednek, éppolyan hirtelen, még a kibontakozásuk előtt elülnek. Az első történetben egy igyekvő kisdiák azért esik a rossz magaviselet, sőt az idegbaj gyanújába, mert padja az osztályban egy különleges akusztikai övezetbe kerül, ahonnan a tanár hangja nem, minden mellékes zörej azonban élesen hallható. E különleges esetből azonban nem támad igazi bogyodalom: a problémát idejében tisztázzák. Más történetkékben hálózatba be nem kapcsolt, mégis ki-kigyulladó titokzatos villanykörtékről, tűzvésszel fenyegető pulóverekről és radioaktív forrásvíz kisugárzása által elrontott fényképfelvételek körülményeinek nyomozásáról esik szó. Megannyi valóban izgalmas és tanulságos történet vetőmagvai lehetnének ezek, ha a szerző pár oldalon Képzeljétek mi történt néhány gyerekkel hangnemben, egyenesben elmeséli őket. Csakhogy akkor az egész szöveg a könyvnek csak egyhetedét teszi ki. Fel kellett duzzasztani az ifjúsági stílus kötőszöveteivel, amelyek aztán túltengve elfoglalták a súlypontot. Ezt nevezhetnénk talán cellulózisnek, vagy hasonlónak, ha marad kedvünk hozzá. A kiadó láthatólag hathatós segítséget nyújtott oktatói-nevelői célratörésben, csak arról feledkezett meg, hogyha a szerzőben nincs meseszövő készség, jobb volna tréfás, vidám előadásokat íratni vele, hiszen azok is lehetnek értékesek és élvezhetők. Kár volt kitenni a jószándékú szerzőt ilyen irodalmi kudarcnak. Az a szellem, ami kiszikkadt a szövegből, lecsapódott viszont Surány Erzsébet illusztrációiban, melyek ötlet- és kedélygazdagsággal elevenítik meg a főbb alakokat és mozzanatokat. Azonban a fedőlap, sajnos, csúnya, semmitmondó. A Ion Creanga Könyvkiadónál megjelent Tücsöklakodalom erovonatkozásban fordított helyzetet mutat. A jóízűen bolondozó, bohókás népi verset túlburjánzó illusztrációk teszik érthetetlenné. Winter Roth Magda pedig tehetséges és jó humorérzékű rajzolónak tűnik, de érzéketlen maradt e szöveg tartalma iránt. Sem a magát szépelegve kellető csúnyaság, sem a szelídnek mutatkozó vadság, sem az alkattal össze nem férő más vonások humorát nem ismerte fel. Mi sem ismerjük fel, melyik bogár a másik; még jó, hogy a békát meg lehet a gólyától különböztetni. Ez nem évődés. Mert a kis versben szereplő majom és pulyka nem azonosítható a rajzon a bogarak között, meglepetésként viszont a művésznő egyik pályatársának arcvonásait ismerhetjük fel, remek jellemző erővel. Az illusztrátor adhatott volna többet is, ha megfelelő szakirányítást kap: mi az, amit a kisgyerek elvár képeskönyvétől ? (Többek közt, ismétlem, hogy a szereplők azonosíthatók legyenek!) Méltánylandó viszont, hogy a füzet végén a Tücsöklakodalom dallamát is köztik. E két könyvecskével egyidőben volt vásárolható egy Artia kiadvány , A vakond nadrágja, Zdenek Miler rajzaival és valóban mesés kiállításban. A gyermek gyönyörködő szemlélődése számára kimeríthetetlen illusztrációk a „mesekép“-nek azt a formanyelvét használják, amely talán Walt Disney vagy Szurejev stílusát is felidézheti. Miler a rég bevált látásmódon belül is tud eredeti, szellemes, tartalmas lenni — az eredetiség nála kedélyében és képzeletében fészkel, nem újdonsághajhászatban. Lehangol, hogy noha a mi könyvkiadásunknak is adva vannak eszközben és képességben a lehetőségei ilyen pompás könyvekre, annyi szerkesztőnk és szerzőnk más utakat jár. Pedig a megoldás csak ennyi: belátóbbnak lenni a terület sajátosságai és figyelmesebb a kis olvasók szempontjai iránt. Szőcs István Banner Zoltán kétfelől bástyázza körül könyvek tulajdonképpeni témáját, mielőtt a tárgyalásban elmerülne. Bevezetőjében korunk műszaki civilizációjának összefüggései között veszi szemügyre a mai népi alkotók helyzetét, az első fejezetben pedig történelmi visszapillantással öleli fel az előzményeket Tételesen ugyan nem mondja ki, de nyilvánvaló a szándéka: a XIII. századi képíró, Szablya Péter és a későbbi korokban élt, szórványos emlékeinkből csak sommásan ismert, népből jött alkotó művészek megidézésével amellett érvel, hogy a naív tehetségek mindig is fontos szerepet játszottak művészettörténetünkben, s nem lehet másképpen ezután sem, a megváltozott körülmények ellenére sem. Amikor felteszi a kérdést, hogy „Ki volt az a Szablya Péter?“ egyúttal mintegy arra ösztönzi magát, hogy minél teljesebb, minél érzékletesebb képet fessen a mai szablyapéterekről. A fejezetekben elkülönített kettős indítás azonban arra is vall, hogy Banner Zoltán jól érzékeli a helyzet radikális változását, s ha reménykedik abban, hogy a folytonosság szála nem fog megszakadni, ugyanakkor világosan • BANNER ZOLTÁN: Csillagfaragók, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972. látja: el nem törölhető ceruzával kell számolnunk. A mai helyzetet így jellemzi: „Születőben van egy új népi kultúra, amelynek a létfenntartás gazdasági-termelő funkcióihoz már semmi köze sincs, s amelyet ily módon még annyi stiláris kötöttség sem korlátoz, mint a sulykok vésett díszítéseit az ütés hatékonyságának, vagy a falusi ingek hímzését az egyes részek összeillesztésének a szükségessége.“ Valljuk be, hogy a sietős összefoglalás dramatizált általánosításait könnyű volna ízekre szedni, de értsünk a szóból, s tartsuk szem előtt a könyv egészének mondanivalóját. Véleményem szerint a naiv népi alkotó művészek, vagyis a tehetségüket önerőből, iskolázatlanul, csupán a maguk gyakorlatában kiművelő festők, faragók kapcsolata a társadalom gazdasági-termelő funkciójával mindig közvetett volt. Bizonyos rendkívüli igényeket, nem gazdasági, kulturális jellegű igényeket elégítettek ki akkor is, amikor a hiányzó hivatásos művészek feladatait végezték el. Más a helyzet a népi iparművészettel, amely nyilvánvalóan létfenntartási szükségletet elégített ki esztétikai, olykor magas esztétikai szinten. A két jelenség szétválasztása nem csupán a másneműség miatt fontos; a tapasztalat azt mutatja, hogy naív tehetségek a legmostohább körülmények között is jelentkeznek, az irántuk tanúsított társadalmi megbecsülés csak további, a belső ösztönzést megtetéző, a kibontakozást elősegítő tényező, míg a népi iparművészet kedvezőtlen feltételek között, kereslet híján menthetetlenül sorvadásnak indul, nincs az a szárnyaló bátorítás, amely pótolhatná a biztos vevőközönség hiányát. Könyvének egynémelyik passzusában Banner Zoltán éppen azért kényszerül donquijote-i szélmalomharcra, mert nem hajlandó ezt a különbséget tudomásul venni. Bár a néprajzos dr. Kós Károly — akivel ellentmondva vitatkozik, vagy másfelől Bandi Dezső akinek az elveit lelkesen propagálja — egyaránt figyelmeztetik erre, hogy az általa megidézett tényanyag bizonyító erejéről most ne is beszéljünk. A naívok tekintetében — mivel itt a kép tiszta és világos — érjük be csupán annyival, hogy ők méltó helyet kaptak Banner Zoltán könyvében, legtöbbjüknek nem csupán a munkásságáról, de életútjáról is beszámol, életrajzi vázlatok mellékelésével. A népi iparművészet problémái a Csillagfaragókban, sejtésem szerint olykor a szerző eredeti szándéka ellenére — kerülnek fokozatosan előtérbe, s válnak uralkodóvá — Banner Zoltán két vidékre összpontosítja a figyelmét — Máramarosra és a Marosvásárhelytől Csíkszeredáig terjedő zónára. Érdeklődésének földrajzilag körülhatárolható területét egyik esetben sem valamelyik szorosan vett néprajzi egység szabja meg, hanem bizonyos, a népi iparművészettel (s ugyanakkor a naivakkal is) hivatalból és hivatástudatból foglalkozó művészegyéniségek tevékenységi hatóköre. Máramarosban Vida Géza, Francisc Nistor és Kozma István, Marosvásárhely környékén Bandi Dezső az animátora, mentora, apostola ennek a mozgalomnak. Melléjük, elveik mellé áll ki Banner Zoltán teljes mellszélességgel. Gyakorlat által igazolt elveiket és érdemeiket alaposan részletezi. Igaza van. (Abban azonban már kevésbé érthetünk vele egyet, hogy életművüket is belemossa az általuk irányított mozgalomba). Az említett művészegyéniségek kiemelkedő szerepéről egyébként elég sokan írtak már. Banner Zoltán azzal mond újat, hogy ebbeli munkásságuk történetét összefüggésekbe ágyazva, a teljesség igényével írja le. Ki nem mondott, de könnyen kifejthető (és megszívlelendő) tanulság vonható le könyvéből: a népi iparművészet integritásának, esztétikai értékszínvonalának, jövőbeni fenntartása biztosításának legfőbb garanciája, a bel- és külföldi piac biztosítása mellett az értő, a beleérző művészi irányítás. Nincs olyan zseniális szervezeti megoldás, amely az utóbbit helyettesíthetné. Sajnos, a probléma jelentőségét nem mindig mérik fel az illetékesek. A népművészeti szövetkezetek sem, sőt a népi alkotási házakban hellyel-közzel meghúzódó bürokraták sem. Banner Zoltán könyvében jelentős teret szán Bandi Dezső minden szempontból különösen érdekes munkásságának a bemutatására. Sokan vitatják Bandi Dezső nézeteit, s mindenek előtt merészségét, amellyel, úgymond, hallatlan dologra vállalkozik: népművészeti ágazatok, „stílusok“ telepítésére. (Mellesleg érdemes volna utánanézni, nem volt-e már erre példa a régebbi időkben?). Banner ennek a sajátos „iskolának“ a leírása közben maradéktalanul az ügy mellett foglal állást, vitába sem igen bocsátkozik. Értékelésével nem szállnék vitába, általánosításai azonban ezúttal is vitára ingerelnek. Mit akar Bandi Dezső — teszi fel a kérdést. „Nem rezervátumot, hanem művészkedő társadalmat. — Nem árutermelő népművészetet, hanem országos műkedvelést“. Világmegváltó jellegű kijelentések ezek, holott Bandi Dezső igényességében is gyakorlatias természetű szervező és irányító — szerencsére. Aligha akarja művészkedésre rávenni a társadalmat, legfeljebb arra vállalkozik, hogy a kibontakozás felé terelje az eredeti, naív tehetségeket, illetve hogy tőkét kovácsoljon — nem a maga számára - abból a kipróbált paraszti, népi ízléskultúrából és fantáziától, mely tárgyát kezdte veszíteni a műszaki civilizáció előretörésével. Aligha tartja elképzelhetőnek, vagy éppen szükségesnek, hogy minden faluban olyan méretű naív festőmozgalom bontakozzék ki, mint például Mezőfelén és még néhány környékbeli faluban. Ami pedig az árutermelést illeti, nem hinném, hogy mindenestől kárhozatosnak tartaná a népművészet vonatkozásában. Volna-e annak értelme, hy a falusi aszszonyok tucatszám szőjék maguknak az iparművészeti értékű rongyszőnyegeket, hogy a fazekas csak magának és családjának, legjobb esetben egy néprajzi zóna lakosságának koroingozzon? Fenntartható egyáltalán az ilyen „népművészet a népművészetért“ elmélet, amikor falun olykor kevésbé, de városon és külföldön egyre inkább érdeklődnek e termékek iránt? Ami ellen Bandi Dezső mindig is fellépett, az az árutermelés-túlhajtás a gices igény kiszolgálásának szolgálatában, nem pedig az -adásra„termelés“ általában. És a vitát folytathatnék... A Csillagfaragókkal Banner Zoltán mozaik-könyvet tett elénk, amely albumként, művészettörténeti dokumentumként és érdekes olvasmányként is forgathat. Csaknem száz fekete ehér és húsz színes reprodukcióval, a könyv az olvasók minden kategóriájára ajánlható. Mezei József CSILLAGFARAGÓK AMIT NEM SZABAD ELFELEJTENI Könyvüket, így fejezik be a szerzők: „Évek múltak el a Vasgárda végleges felszámolása óta. A mai ifjú nemzedék számára ismeretlenek, vagy legjobb esetben hallásból és történelmi munkákból ismertek ezek az események. Mint mondják, az idő sokmindent feledésbe borít. Ez való igaz. De éppen olyan igaz az is, hogy nem mindent lehet és nem mindent szabad elfelejteni. Azokat a sötét és véres lapokat, amelyeket a háború alatt a legionarizmus írt be Románia történetébe, a nép nem felejti el és nem is szabad elfelednie“. Valóban, az e korszak eseményeit kiválóan ismerő két történész ezzel a könyvével hozzájárul ahhoz, hogy a közép- és idősebb nemzedék felidézze az ország történelmének több mint három évtizeddel ezelőtti súlyos esztendeit, a fiatal generáció pedig megismerje azokat a nehéz, küzdelemmel teli éveket. A kötet "a két világháború közötti Románia "társadalmi-politikai életében érvényesült fasisztabarát és fasiszta áramlatok objektív, tudományos bemutatása céljából elmélyülten elemzi a Vasgárda kialakulásának, fejlődésének és eltűnésének kérdéseit, részletesen ismerteti azokat a tényezőket, amelyek életre hívták és éltették ezt a fasiszta szervezetet és ugyanakkor feltárja e terrorszervezet jellegzetességeit, törekvéseit és kapcsolatait a nemzetközi fasizmussal. Mindenekelőtt történelmi szempontból. Ugyanis — mint a szerzők a könyv bevezetőjében kidomborítják -- a hazai szélsőjobboldali mozgalmak sokoldalú, alapos ismertetése csak a társadalomtudományok legkülönbözőbbje* DR. MIHAI FATU, DR. ION SPALATELU: A Vasgárda — fasiszta típusú terrorszervezet, Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 1971 érületein dolgozó nagyszámú szakember együttes munkájával lehetséges. Ez a tudományos történelmi munka azonban mindenképpen jó kezdet ehhez a feltáráshoz és kiváló adalék ahhoz a kutatáshoz, amelynek az a rendeltetése, hogy felmérje a két világháború közötti Románia politikai történetét. Mihai Fátu és Ion Spalajelu monográfiája elmélyült tudományossággal rögzíti és elemzi a Vasgárda szélsőségesen reakciós, demokráciaellenes, nemzet- és népellenes jellegét, a terrort és annak megnyilvánulási formáit, valamint azt, hogy a legionarizmus a hitlerizmus beépített ügynöksége volt Romániában. Érdekes adatokat talál az olvasó ebben a történelmi műben arról, hogy milyen politikai és társadalmi talajon bontakoztak ki a huszas évek elején hazánkban az első fasiszta jellegű szervezkedések, csoportosulások. A könyv szemléletesen bemutatja, hogy e szervezet tagjainak már a megalakulás pillanatától a gyilkolás és a rombolás volt a jelszavuk: 1924-ben például Codreanu agyonlőtte a iași-i rendőrprefektust. A burzsoá földesúri bíróság azonban felmentette. Ezen felbuzdulva a vasgárdista bandák még merészebb lépésekre határozták el magukat; a gazdasági válság éveiben demagógiájukkal, diverzionista taktikájukkal, felfokozott nacionalizmusukkal, sovinizmusukkal és rasszizmusukkal bizonyos burzsoáföldesúri körök egyre hathatósabb támogatásával nyíltan és zajosan az ország politikai porondjára léptek. A könyv külön fejezetben foglalkozik azzal, hogy kik támogatták ezt a terrorszervezetet. Külföldön már kezdettől fogva a hitleri fasizmus védőszárnyait élvezte, a legközvetlenebb anyagi és politikai segítségben részesült. Belföldön az ipar és a finánctőke egyes nagy mágnásai segítették, mint például Malaxa, Barbustirbei, Auschnit és mások. Politikai téren az első időkben II. Károly kamarillája és a „történelmi pártok“ egyes vezéregyéniségei. Felbátorodva a nemzetközi helyzet alakulásán, a hitleri fasizmus előretörésén Európában, valamint a reakció térhódításán az ország belpolitikai életében, a harmincas évek végén még agresszívebbé válik ez a terrorszervezet. A szerzők részletesen kitérnek II. Károly és Zelinski Codreanu ellentéteinek okaira, ez utóbbi bukására, majd pedig a terrorszervezet vezetéséért folytatott versenyfutásra. Rámutatnak a terrorcselekményekre, a gyilkosságokra, melyeknek áldozatul esett Gheorghe Argesanu tábornok, Victor Iamandi jogtudós, Armand Calinescu miniszterelnök, Nicolae Iorga világhírű történettudós, Virgil Madgearu egyetemi tanár, Constantin David és Ocskó Teréz kommunista harcosok. A mű kidomborítja, hogy a Román Kommunista Párt volt az egyetlen olyan hazai politikai erő, amely már eleve fellépett a fasiszta terrorszervezet ellen, a fasiszta diktatúra ellen és felhívást intézett a tömegekhez a Vasgárda felszámolását célzó harc érdekében. A könyv részletesen foglalkozik a párt vezette antifasiszta harc számos vetületével. A szerzők kihangsúlyozzák, hogy a Vasgárda antidemokratikus és nemzetellenes tevékenysége, a legionarizmus társadalmi-politikai szemlélete merőben idegen volt a román nép természetétől, szellemi hagyatékától és haladó hagyományaitól. Mi több, cinikusan lábbal tiporta a nép legégetőbb törekvéseit, az ország felvirágoztatásának, függetlenségének és szuverenitásának ügyét. Mint a szerzők írják : Ezért a realitások, valamint következményeik sokoldalú és részletekbe menő feltárása és megmagyarázása szüntelenül napirenden lévő feladat, csakúgy, mint az, hogy határozottan visszaverjük a nacionalizmus, a sokféle irányú irracionalizmus és a miszticizmus formájában jelentkező ideológiai maradványokat. Mihálka Zoltán A KRITERION KÖNYVKIADÓ gondozásában megjelent: VERSEK «CRITERION - % m 'i,.i ' ' a ■ MAROSI PÉTER : A KÖLTŐ ÉS A VERSEK GYÖNYÖRŰ SORSA JÓZSEF ATTILA SALAMON ERNŐ ÉS KÖLTÉSZET m'WmmMmmmm. Az ELŐRE KISKÖNYVTÁRA legújabb kötete: KÁXEÉTCMq&LN Klaus Sparnnak, az ágotai (Szeben megye) termelőszövetkezet főkönyvelőjének minden zsebéből ceruza kandikál ki. Ahogy beszélgetni kezdünk fehér lapot tesz maga elé, egyik ceruzáját, szokásból, kétszer megforgatja a hegyezőben. Később minden mondata után vonalakat húzogat, számokat ír a papírra, összead, kivon, oszt, szoroz, majd az eredményeket bekeretezi. Mikor meglátja, hogy elmosolyodom, halk hangon magyarázni kezdi. — Manapság számok nélkül nincs mezőgazdaság. A gazdásznak tudnia kell mennyit hoz vissza minden elköltött fej, érdemes-e befektetni a javasolt elgondolásokba a pénzt. Megszoktam, hogy a beszédet a számok nyelvére is lefordítsam, így ellenőrzöm a szavak igazságát. Aztán meg messze látok a számtantudomány segítségével. A határban még csak sárgul a kalász, de én már tudom milyen a lehetséges termés. — Esztendő végéig ellát-e? — El. Az én egyszerű távcsövem azt mutatja, hogy tejből, baromfihúsból, gyapjúból, búzából, kukoricából terven felüli hozamokat érünk el és így az államnak is a leszerződöttnél nagyobb mennyiségű terményt adunk át. — A természet azonban sokszor csalóka. — Ez igaz, de a számtan segítségével csökkenteni lehet a rossz időjárás negatív hatását is. Persze, hiába készítenénk el a legésszerűbb számítást, na az emberek nem dolgoznának. Végső soron a munka a bőség megteremtője. Itt van például az állattenyésztésünk. Bizony a közelmúltban nem sok jót mondhattunk róla, pedig minden esztendő elején kikalkuláltuk, hogyan érhetnénk el nagyobb hozamokat. Hiányzott viszont a hozzáállás. A globális akkord bevezetése nagyot javított a helyzeten. A tavaly már 1 856 000 lejt hozott az állatok tartása, az idén nyugodtan mondhatom, milliókban fogunk számolni. — A pénzt termékért adják. — Május végéig 11 literrel több tejet fejtünk egy tehéntől a tervezettnél. Ha kevésnek tartja ezt, szorozza be 428-cal, mivel ennyi anyaállata van jelenleg a gazdaságnak. Ne hagyja figyelmen kívül azt sem, hogy az év második felében nagyobb tejhozamok várhatók, hiszen a borjarások többsége — ez még az előző esztendők elégtelen takarmányozásának hatása — március—áprilisban történt. — Mi a helyzet jelenleg az állateleséggel? — Van mit egyenek az állatok, azonban az igazsághoz tartozik az is, hogy a tavaszi fagyok miatt újra elő kellett venni a ceruzát. Jelentős területen tönkrementek a pillangósok. Ma már ezt a határrészt bevetettük silókukoricával. Emellett ötven hektáron másodszor szórunk magot talajba az idén: kukoricanapraforgó keveréket zöldtakarmánynak. A legelőkre tizenkét vagon műtrágyát terítettünk szét és a kaszálók földjébe is került a fűhozamnövelő vegyianyagokból. Bátran mondhatom, nem lesz az elkövetkezendőkben sem takarmányhiány. — Milyen új terveket sző a téesz vezetősége? — Kettőt említenék meg az elgondolásokból. Mindkettő, a téesz pénzjövedelmének növelése mellett, nagy segítséget jelent a környék állattenyésztőinek. Az egyik a csibeköltés és nevelés. A kéthónapos korukig tartott csirkéket a termelőegységeknek és az egyéni gazdáknak adjuk el. Pillanatnyilag 3200 csibe erősödik a téeszben. Vegyük az előbb említett számnak a háromszorosát és megkapjuk, egy transzport mennyi tiszta hasznot hoz a gazdaságnak. A másik tervünk az üszőnevelés. Megtartjuk a nagyhozamú tehenek borjait tenyészállatoknak. A közeli közös gazdaságok szarvasmarhaállományuk egy részét ki akarják cserélni, ebben segítünk nekik. Meglátja, nemsokára az Ágota környéki téeszek állattenyésztéséről jó hírek kelnek szárnyra. Román Győző CERUZARAJZ NYÁRI IDÉNYCIKKEK A KERESKEDELEMBEN Üzletről üzletre -HIÁNYÉRZETTEL Hogyan állunk szezoncikkekkel? — ezzel a kérdéssel jártunk végig június végefelé néhány közszükségleti cikket árusító üzletet Marosvásárhelyen, íme a válaszok: BÁNFI ARANKA, a VELÚR üzletvezetőnője: Strandcipónk, fatalpú szandálunk van elegendő, minden méretben. Napolaj, arckrémek, stb. bőségesen. (Az üzlet eredetileg drogéria volt.) Nincs ellenben női műanyag fürdőruha, főleg a kis számok hiányoznak. Állandóan kérik a kicsi számokat, de nem tudjuk mivel kiszolgálni a vevőket. Van viszont egy újdonságunk, amit nem vásárolnak eléggé, pedig mutatós, ízléses holmi: a szalmából font strandtáska. (A polc tetején sorakoznak kényelmetlen magasságban, valószínűleg ritkán kell utánuk nyúlni.) Talán ha egy kicsit reklámoznák, jobban elkelnének. Innen egyenesen a táskák árusítására szakosodott PORETA üzletbe mentünk. A főtéren, tehát a város egyik legforgalmasabb pontján lévő üzlet polcai rogyásig tömve bőröndökkel, kézitáskákkal, női retikülökkel. Az üzletvezetőnő és egy elárusítónő békésen tízóraiznak. Néhány vevő is lézeng a boltban. — Szalmából font strandtáskát nem tartanak? COSMA ROZALIA üzletvezetőnő: Még csak az hiányzana, így is elég bajom van ezekkel a táskákkal. Nem is rendeltünk. A helyi kereskedelmi szervezet élelmességén tűnődve benéztünk a DRUGSTORE-be is. Strandtáska itt sincs. Van ellenben fürdőruha minden számban és több színben, különböző márkákban, többek között görög gyártmányú is. Van ernyő, amit egyformán fel lehet használni a nap és az eső ellen. Van női napkalap, amit nem vásárolnak a hölgyek. És van rövidujjú férfiing is ... három darab. SZÖVÉRFI SÁNDOR, a Kossuth utcai kempingcikk- és sportüzlet felelőse: Nincs úszónadrág, női úszótrikó, ugyancsak hiánycikk a bemelegítő cipő. Egész évben nem kaptunk bambusz horgászbotot. Négy sátrat kaptam a tegnapi húsz is elkelne. A görkorcsolya még a télen kifogyott, azóta nem érkezett. SZÁSZ JULIANNA, a CORSO készruharészlegének üzletvezetőnője: Férfi vászonnadrág, meg ballonnadrág nagyon kellene. Sokan keresik. Itt van ez a nyári tercornadrág, nagyon keresett cikk, de olyannyira beszűkítették térdben, hogy csak a vékonylábúakra megy fel. Rengeteg udvarhelyi gyártmányú farmernadrágot eladtunk — most ez is kifogyott, pedig még nagyon sok elkelne, egyre-másra keresik a vásárlók. BARABÁS KÁROLY, a MODERN cipőüzlet felelőse: Női szandálunk úgyszólván egyáltalán nincs. A megkötött szerződések távolról sem fedezik a szükségletet, hetente kapunk árut, de az egy-két óra alatt elfogy. Üres az üzlet, ami a polcokat valamennyire megtölti, az a téli szezonáru. Nincs mit eladjunk, ezért csökkent a keresetünk is. Régebb ha nem volt bőrszandál, kaptam bőrhelyettesítőből, most az sincs. Áruátvételi napokon nem tudok délben egykor zárni , nem tudom kitessékelni a vásárlókat a boltból, ott ülnek a próbapadokon és várják az új szállítmányt... Sokkal gyengébb a cipőellátás, mint a tavaly volt. DEPNER ANNA, a GULLIVER gyermekáruház vezetője: A vevők legnagyobb része dolgavégezetlen hagyja el az üzletet. Teleírták már a panaszkönyvet. „Udvarias hazugságokat mondunk nekik“. S ez igaz. Hitegetjük őket egyik hétről a másikra, és áru nem jön. Nincs pamutzokni, harisnya, harisnyanadrág, nyári rövidnadrág, hosszú vászonnadrág, tetra, pizsama, fürdőruha Két hónapja kifogyott a gyermek-pléd. Hiánycikk a pionír ing és a pionír nyakkendő, és nincs ujjatlan pulóverünk, rövidujjú scampolónk. 2—16 éves lányok számára semmiféle szandált nem tudunk ajánlani, 2—6 éves fiúcskáknak való szandálunk sincs, nagyon régen kifogyott a tricikli, hajtány, kisautó. Nem tudjuk kielégíteni a vevők igényeit bébiholmikból sem, nincs 7—14 éves kislányoknak való nyári ruha. 1—5 éves gyerekeknek való blúz, ingecske. A cipőt árusító részlegen is hasonló a helyzet. Ankétünk következő állomása immár a helyi kereskedelmi vállalat volt. LAZAR EUGEN, a kereskedelmi osztály vezetője: Az említett ellátási kiesések oka: a gyártó vállalatok nem tartják be a szállítási szerződéseket. Szívesebben fizetnek büntetést, mintsem időben, pontosan szállítanák a leszerződött árukat, objektív okokra hivatkoznak. Vállalatunk alkalmazottai állandóan járják az országot, hogy szerződésen felüli árut hozzanak. A tavaly ősszel 10 000 darab fürdőruhát sikerült szereznünk a tengerpartról, személyes összeköttetéseinknek köszönhető, hogy beszerezhettünk a papokban néhány szezoncikket, ami nemsokára az üzletekbe kerül. Ezek a következők: 8000 darab fürdőruha, 2400 darab jelonruha nőknek és kislányoknak, 400 darab férfi és gyermek rövidnadrág, 3200 pár férfiszandál, 400 (!) pár női szandál, 500 darab pioníring, 500 darab tergál férfinadrág, 3000 pár gyermek szandál, 4000 pár gyermekzokni stb. — Az igényeket figyelembe véve elegendő mennyiségek ezek? — Sajnos, még így sem tudjuk mindenből fedezni a keresletet. Például nem 3000 pár gyermek szandál kellene, hanem 12 ezer pár... Sajnos, többet nem tudunk felhajtani. Gyermek pléd, női szandál, sport trikó, tréningruha, bőrhelyettesítőkből készült szandál a jövőben sem lesz, ez utóbbit már nem is gyártják a vállalatok. Említette a bambusz horgászbotot is, ennek hiányáról is tudunk, de sehonnan sem sikerült beszerezni belőle. A közelmúltban olyan városokban jártam, melyek lakossága nagyjából akkora, mint a miénké, és ahol a mi hiánycikkeinktől roskadoznak a polcok. Miért? Véleményem szerint azért, mert a Belkereskedelmi Minisztérium illetékesei nem tanulmányozzák eléggé, illetve nem veszik figyelembe az árualap elosztásakor a helyi igényeket, azok különbözőségét megyénként. Talán az áru helyesebb elosztásával, a kereslet alorvosabb felmérésével és ismeretével javítani lehetne a jelenlegi helyzeten. Nemes László 1972. JÚLIUS 1.f SZOMBAT]