Előre, 1981. július (35. évfolyam, 10450-10476. szám)
1981-07-01 / 10450. szám
■ ELŐRE - 1981. július 1. ----- AZ IPARI, ÉPÍTKEZÉSI, SZÁLLÍTÁSI, ÁRUFORGALMAZÁSI ÉS PÉNZÜGYI DOLGOZÓK TANÁCSAI II. KONGRESSZUSÁNAK FELHÍVÁSA Az ipari, építkezési, szállítási, áruforgalmazási és pénzügyi dolgozók tanácsainak kongresszusa, amely 1981. június 24—26 között, nem sokkal azután folytatta le munkáját, hogy megünnepeltük a Román Kommunista Párt dicsőséges fennállásának hat évtizedes jubileumát, módot nyújtott annak az átfogó és mélyenszántó elemzésére, hogyan munkálkodtak a kollektív vezető szervek, az összes dolgozók a párt, a dolgozók tanácsainak első kongresszusa, a Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, a köztársaság elnöke, a Dolgozók Országos Tanácsának elnöke által az ország gazdasági-társadalmi fejlesztésével kapcsolatosan elfogadott határozatok, illetve megjelölt útmutatások és orientációk végrehajtásáért. Egyben a Román Kommunista Párt XII. kongresszusának Irányelvei alapján megvitatta és jóváhagyta az 1981—1985 között az ipar, az építkezés, a szállítás, az áruforgalmazás és a pénzügyek terén megvalósítandó feladatokat, amelyek végrehajtása biztosítani fogja, hogy országunk meghaladja a fejlődő ország stádiumát és a gazdasági szempontból közepesen fejlett államok sorába lépjen. A kongresszus, amely elevenen tanúsította a szocialista rendszer demokratizmusának további mélyülését, a munkásosztály vezető szerepének növekedését az ország egész gazdasági és politikai életében, megszabta a fontosabb cselekvési irányokat annak érdekében, hogy minőségileg magasabb fokra emeljük a dolgozók közgyűléseinek és tanácsainak szerepét, szüntelenül tökéletesítsük a kollektív vezető szervek tevékenységét, teljes összhangban társadalmunk új fejlődési szakaszának követelményeivel. Mi, a munkásosztály képviselői, forró hazafias légkörben, kifejezve az egész nép egyöntetű akaratát, szocialista nemzetünk határtalan szeretetét és bizalmát a párt és vezetősége iránt, teljes megelégedéssel és a legnagyobb határozottsággal tettünk eleget annak a magas politikai mandátumnak, hogy újraválasszuk a Dolgozók Országos Tanácsának elnökévé az ország első munkáját, a munkásosztály, a párt, az egész nép legmegbecsültebb és legszeretettebb fiát — Nicolae Ceausescu elvtársat. Azoktól a nagyjelentőségű orientációktól és útmutatásoktól lelkesítve, amelyeket Nicolae Ceausescu elvtárs adott kongresszusunkon, abban a szilárd elhatározásban, hogy töretlenül végrehajtjuk a munkásdemokrácia e nagy fórumán elfogadott határozatokat, lelkesen felhívjuk az ipar, az építkezés, a szállítás, az áruforgalmazás és pénzügyek terén tevékenykedő összes munkásokat, mestereket, technikusokat, mérnököket, kutatókat, közgazdászokat, valamennyi dolgozót — nemzetiségi különbség nélkül —, hogy vessék latba minden erejüket, munkáslendületüket, alkotó képességüket, tegyenek meg mindent az általunk megvitatott és jóváhagytott ötéves terv mozgósító célkitűzéseinek pontos valóra váltásáért, hiszen ez döntő szakasz lesz a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló ragyogó pártprogram végrehajtásában. Mos ásványtartalékok feltárását és kiaknázását, az összes anyagforrások, közöttük a szegényebb hasznosanyag tartalmú ércek hasznosítási technológiáinak kidolgozását és tökéletesítését. Munkálkodjatok odaadóan újabb szénhidrogéntartalékok feltárásáért, a kőolaj és földgáz kitermelésének és visszanyerési végtényezőinek növeléséért! Az ország energiaszükségletének biztosítása céljából munkálkodjatok határozottan a villamoserőművek üzemeltetési feltételeinek tökéletesítéséért, a tüzelőanyag és energiafogyasztás folyamatos csökkentéséért, a szénkitermelési előirányzatok hiánytalan megvalósításáért, a széntüzelésű erőművek égéstechnológiáinak javításáért, valamint a villamosenergia szállítási veszteségeinek csökkentéséért! Tevékenykedjetek egyben a szénhidrogén-fogyasztás csökkentéséért az ország energiatermelésében, a hidroenergetikai potenciál fokozott mérvű kihasználásáért, új energetikai kapacitások termelésbe állításáért a bitumenes palák, az új energiaforrások felhasználása, a másodlagos energiaforrások visszanyerésének hangsúlyozása útján! A kongresszus felhív, tanúsítsatok a legmesszebbmenő gondosságot a villamosenergia felhasználása tekintetében is, foglalkozzatok következetesen a fogyasztások leszorításával, hogy ilyen szempontból is felzárkózhassunk az iparilag fejlett országokban elért magas teljesítménymutatókhoz. Biztosítani fogjuk így a XII. pártkongresszuson megjelölt stratégiai célkitűzés elérését, hogy teljes mértékben kielégítsük tüzelőanyag- és energiaszükségleteinket, biztosítva ilyen szempontból Románia teljes függetlenségét a jelenlegi évtizedben! A kongresszus felhív, küzdjetek a fémtermelés növeléséért és a fém magas fokú feldolgozóipari hasznosításáért, járuljatok hozzá fokozott mértékben a hazai nyers- és segédanyagtermelés gyors ütemű fejlesztéséhez, hiszen ez nemzetgazdaságunk kiemelt szektora, szüntelen fejlődésének bázisa. Abból kiindulva, hogy a jelenlegi ötéves terv folyamán a beruházásokhoz szükséges berendezések és felszerelések többségét hazánkban kell előállítani, a gépipar pedig kivitelünk csaknem felét fogja szolgáltatni, felhívunk, tegyetek meg minden erőfeszítést kiváló minőségű, versenyképes, világszínvonalú termékek előállításáért! A vegyiparban, a fa- és építőanyagiparban, a cellulóz- és papíriparban, a könnyűiparban, a többi ágazatban és alágazatban munkálkodjatok határozottan a nyersanyag feldolgozási fokának emeléséért, az új, értékesebb termékek részarányának növeléséért, az anyagfogyasztások csökkentéséért és a termékek minőségi színvonalának emeléséért, a termelés bevezetéséért, illetve bővítéséért helyi nyers- és segédanyagok és újrafelhasználható anyagforrások alapján a jövedelmezőség és hatékonyság növelése érdekében. A kongresszus elvárja, hogy járuljatok hozzá egyre jelentősebb mértékben a lakossági fogyasztásra szánt, nagy választékban és kiváló minőségben előállítandó fogyasztási cikkek termelésének növeléséhez, s így vállaljatok részt közvetlenül annak a pártprogramnak a végrehajtásából, amelynek célja szüntelenül emelni az életszínvonalat és javítani az életminőséget a szocialista Romániában! A kongresszus hazafias felhívást intéz az ipar és az anyagi termelés többi ágazatai dolgozóihoz: munkálkodjatok odaadóan magas műszaki és minőségi színvonalú, a világpiac legjobb hasonló áruival vetekedő termékek előállításáért, biztosítva így a román termékek egyre szélesebb körű kivitelét az egész világpiacra, az ilyen irányú gazdasági hatékonyság növekedését; az exporttermelési terv megvalósítását minden egyes munkaközösség tekintse kiemelt feladatának! A termelés műszaki és minőségi színvonalának emelését célzó erőfeszítéseket szorosan egybe kell kapcsolni az anyagfogyasztások folyamatos csökkentésére irányuló törekvésekkel. A kongresszus felkér, hogy a termelés tipizálásának és a fogyasztások normázásának legutóbbi akciója során megszabott anyag- és energiafogyasztási normákat tekintsétek maximálisaknak, s munkálkodjatok lankadatlanul azok csökkentéséért a technológiák tökéletesítése, a termékeknek a lehető legkisebb anyagforrások melletti újratervezése és felújítása útján, ruházások mielőbbi befejezéséért, fokozva a kivitelezési ütemet és idejében üzembe helyezve a tervben előirányzott öszszes kapacitásokat és objektumokat! Iparvállalatok munkásai, mesterei, technikusai, mérnökei ! A kongresszus felhív, dolgozzatok szorgalmasan, szenvedélyesen, szakavatottan, forradalmi eltökéltséggel, magas fokú politikai felelősséggel az alapvető gazdasági célkitűzések pontos megvalósításáért, az anyagi termelés, a munkatermelékenység növelése, az anyagi költségek csökkentése, az egész tevékenység hatékonyságának fokozása előirányzott ütemeinek pontos valóra váltásáért. Egész tevékenységetek egyik fő célkitűzése kell hogy legyen a jelenleg gazdaságunk rendelkezésére álló erős termelő potenciál intenzív kihasználása, hogy ütemesen, hónapról hónapra teljesítsük a fizikai termelési és a nettó termelési tervet, az eladott és bevételezett árutermelés tervét. A kongreszszus e célból felhív, fordítsatok maximális figyelmet az öszszes gépek, berendezések és felszerelés magasabb mutatók melletti kihasználására, a hazai nyers- és segédanyagokkal, pótalkatrészekkel és részegységekkel való ellátás programjainak példás végrehajtására, a karbantartási és javítási grafikonok betartására, a termelés és a munka szervezésének javítására, a rend és a fegyelem meghonosítására a termelő apparátus minden láncszemében." Annak a szükségességéből kiindulva, hogy a jelenlegi ötéves terv folyamán a nemzeti jövedelemnek a társadalmi termékénél magasabb ütemben kell növekednie — évente átlag 7,2 százalékkal 6,2 százalék helyett — felhívunk, munkálkodjatok maximális hatékonysággal az összes munka- és anyagforrások magas fokú és ésszerű hasznosításáért minden vállalatban, üzemben, gyárban, üzemosztályon, műhelyben, valamennyi munkahelyen, hiszen ez döntő feltétele az új minőség elérésének minden tevékenységi területen. A kongresszus elvárja, hogy erőt nem kímélve bővítsétek az ország nyersanyagalapját, hovatovább fokozzátok új hasz Építőmunkások, mesterek, technikusok és mérnökök ! A jelenlegi ötéves terv előirányozza 1100 egység fejlesztését és korszerűsítését, csaknem 1600 új fontos kapacitás megvalósítását az iparban és a mezőgazdaságban, más gazdasági és szociális létesítmények, közöttük mintegy 900 ezer lakás felépítését. Tegyétek meg a leghatározottabb intézkedéseket az egész építőmunka tökéletesítéséért, a munkatermelékenység növeléséért, a munkálatok iparosításáért és olcsóbbá tételéért, a jó berendezés- és anyaggazdálkodásért, a megkezdett be Szállítási dolgozók! Románia gazdasági-társadalmi fejlesztésének egyre nagyobb igényei az 1981—1985-ös időszakban megkövetelik, hogy a legnagyobb lendülettel munkálkodjatok a vasúti, közúti, légiszállítás és hajózás ellátmányához tartozó eszközök kihasználási fokának emeléséért, optimalizálva a tevékenységet, megszüntetve a keresztszállításokat, csökkentve a tüzelőanyag- és üzemanyagfogyasztást, visszanyerve pótalkatrészeket és részegységeket, jobban megszervezve a munkát, erősítve a rendet és a fegyelmet, aminek nyomán növekszik mind a kereskedelmi sebesség, mind pedig a közlekedésbiztonság. Járuljatok hozzá egyre nagyobb mértékben a nép életszínvonalának javítására vonatkozó pártprogram végrehajtásához, biztosítva az utasok civilizált körülmények közötti szállítását, a fokozott kényelmet, operativitást és rendszerességet! Pénzügyi dolgozók ! A kongresszus felhív benneteket, szorgalmazzátok minden gazdasági-társadalmi egységben a gazdasági tevékenység hatékonyságának hangsúlyozottabb növelését a termelési költségek— különösen az anyagi költségek — leszorítása és a nyereség növelése útján, s az egész gazdaság viszonylatában törekedjetek arra, hogy állandóan csökkenjen az anyagi költségek részaránya a társadalmi termékben, s így gyorsabb ütemben növekedjék a nemzeti jövedelem — az egész nép életszínvonala emelésének szilárd alapja! Őrködjetek azoknak az útmutatásoknak a határozott valóra váltásán, amelyeket pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs jelölt meg az új gazdasági-pénzügyi mechanizmus hatékony működése tekintetében a munkásönigazgatás, az önálló gazdálkodás és az önfinanszírozás elvei alapján, őrködjétek afelett, hogy a termékeket a legmagasabb minőségi szinten, a legalacsonyabb anyagi költségek és élőmunka-ráfordítás mellett, maximális nyereség mellett állítsák elő! Munkálkodjatok a jövedelmezőség növeléséért, a gazdaság pénzügyi és monetáris egyensúlyának megszilárdításáért a termelési és forgalmi költségek csökkentése, szigorú takarékossági rendszer és tökéletes pénzügyi fegyelem bevezetése alapján! Szakemberek, kutatók, tudósok! A kongresszus a most megkezdődött évtizedben — amelynek a tudomány, a technika, a minőség és a hatékonyság évtizedévé kell válnia — lelkesen felhív, szenteljétek alkotó erőiteket ama irányelv-program valóra váltásának, amelyet a XII. kongresszus hagyott jóvá a műszaki-tudományos forradalom teljes kibontakoztatására, a tudomány szerepének növelésére a nemzetgazdaság, az egész társadalmi élet tökéletesítésében, a kutatás és a termelés egyre szorosabb összekapcsolásában. Munkálkodjatok a legnagyobb lelkesedéssel a hazai nyers- és energetikai alap gyorsabb fejlesztéséért, magasabb jellemzőkkel rendelkező új termékek gyártásba vételéért, a termelés minőségének és műszaki színvonalának emeléséért, a termelési folyamatok gépesítésének és automatizálásának általánosításáért, új, fejlett technológiák bevezetéséért az összes termelő ágazatokban, amelyek biztosítják az anyag- és energiafogyasztások számottevő csökkentését, az újrafelhasználható anyagok visszanyerését és hasznosítását a gyártási folyamatokban! A kongresszus elvárja tőletek, hogy összpontosítsátok jobban a kutatómunkát kérdésekre és kérdéscsoportokra, rövidítsétek le a kutatás, illetve a laboratóriumi vagy próbagyártás szakaszáról az ipari gyártásra való rátérés időtartamát, alakítsatok ki közvetlenül a termelőegységekben, termékek szerint dolgozó kutatócsoportokat! — 3. — JT Áruforgalmazási és szolgáltatási dolgozók! A XII. pártkongresszus Irányelvei fontos feladatokat irányoznak elő a román nép életminőségének javítása terén. Felhívunk benneteket, járuljatok hozzá lényegesen e feladatok teljesítéséhez, gazdálkodjatok gondosan az áruállománnyal, osszátok el ésszerűen és méltányosan a hálózatban, hogy mind magasabb szinten lehessen kielégíteni a lakosság tudományosan megalapozott fogyasztási szükségleteit, biztosítva egyben a jó minőségű és egyre inkább diverzifikált lakossági szolgáltatásokat. Külkereskedelmi dolgozók, tegyetek meg mindent a román áruk egyre erőteljesebb világpiaci térhódításáért, küzdjetek a leghatározottabban annak a pártpolitikának a töretlen valóra váltásáért, hogy pártunk és államunk külpolitikai alapelvei jegyében fejlesszük országunk gazdasági kapcsolatait az összes államokkal, harcoljatok a jelenlegi ötéves tervidőszakra előirányzott exportterv hiánytalan teljesítésért, biztosítva a magasabb valutahozamot a termeléshez szigorúan szükséges behozatal teljes fedezéséhez, biztosítva továbbá a többlettel záruló kereskedelmi és fizetési mérleg megvalósítását! Munkások, mesterek, technikusok és mérnökök - a dolgozók tanácsainak tagjai ! Szocialista rendszerünk mély demokratizmusának szellemében — amelyet a kommunisták pártja oly következetesen előmozdít — nagy felelősséget ruháztak rátok a gazdasági-társadalmi egységek, iparközpontok, minisztériumok, az egész nemzetgazdaság sorsának irányításában! A kongresszus felhív, tevékenykedjetek magas fokú munkás- és forradalmi szellemben a román gazdaság eredeti demokratikus kereteinek jó működéséért, azoknak a lehetőségeknek a teljes hasznosításáért, amelyeket e keretek kínálnak, hogy a dolgozókkal együtt határozottan alkalmazzátok az új gazdasági-pénzügyi mechanizmust, a globális akkordra alapozott szocialista elosztás elveit a fizikai termelési és nettó termelési, az eladott és bevételezett árutermelésre vonatkozó feladatok teljesítéséért, illetve túlszárnyalásáért a munkatermelékenység hangsúlyozott növelésének, az anyagforrások magas fokú hasznosításának és az egész gazdasági tevékenység hatékonysága növelésének körülményei között összhangban azokkal az objektív követelményekkel, miszerint Románia új fejlődési szakaszának megfelelően növekszik a munkásosztály vezető szerepe társadalmunkban, fokozzátok a dolgozók közgyűléseinek, tanácsainak, ezek végrehajtó baréinak hozzájárulását ahhoz, hogy az összes erőfeszítéseket a gazdasági-társadalmi tevékenység új minőségének elérésére összpontosítsák, alakítsatok ki határozott magatartást a hiányosságokkal és fogyatékosságokkal szemben, tegyetek meg minden intézkedést az erős munkásfegyelem meghonosításáért és az összes munkaközösségek felelősségének növeléséért a munka irányításában és jó menetének biztosításában minden területen, biztosítsátok az összes vezetőszervek és káderek dolgozó tömegek általi ellenőrzésének gyakorlását! Kongresszusunk meggyőződéssel kifejezésre juttatta a munkásosztály, az összes hazai dolgozók — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — egyöntetű akaratát, hogy hazafias odaadásai munkálkodnak a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és országunk kommunizmus felé haladásáról szóló pártprogram végrehajtásáért, azoknak a rendkívüli elvi és gyakorlati jelentőségű új orientációknak a valóra váltásáért, amelyeket Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, a köztársaság elnöke, a Dolgozók Országos Tanácsának a kongreszszuson egyhangúlag újraválasztott elnöke nagy horderejű előadói beszédében jelölt meg, s ami szavatolja nemzeti vagyonunk szüntelen gyarapodását, s ezen az alapon a nép anyagi és szellemi életszínvonalának emelkedését. Vegyetek részt a legnagyobb önfeláldozással és minden erővel kongresszusunk határozatainak, ama határozatoknak a töretlen valóra váltásában, amelyek széles perspektívát tárnak fel a szocialista munkásdemokrácia további elmélyítése előtt, és erőteljes alkotó lendületet adnak a munkásosztály, az összes dolgozók erőfeszítéseinek, hogy újabb, minőségileg magasabb szintbe emeljék az egész gazdasági-társadalmi tevékenységet, tudatában lévén, hogy így eleget tesznek a legmagasztosabb hazafias kötelességnek, annak, hogy drága hazánkat, — Románia Szocialista Köztársaságot — a haladás és a civilizáció újabb fokaira lendítsük, méltó helyet biztosítsunk számára a világ szabad, szuverén és független nemzetei sorában! A DOLGOZÓK TANÁCSAI KONGRESSZUSÁNAK AZ ÖSSZES NÉPEKHEZ INTÉZETT BÉKEFELHÍVÁSA Románia Szocialista Köztársaság dolgozói tanácsának II. kongresszusa — amely ez év június 24—26 között ülésezett Bukarestben a munkásosztály, az ipari, építkezési, szállítási, áruforgalmazási és pénzügyi dolgozók több mint 11 000 képviselőjének részvételével, hogy megvitassa és elfogadja az ország 1981—1985-ös időszakra szóló gazdasági-társadalmi fejlesztési tervét —, abból a szükségességből és óhajból kiindulva, hogy biztosítsák a nép békés alkotómunkáját és a feltételek megteremtését, hogy minden nemzet erőforrásait és energiáját teljes egészében jóléte és felvirágzása érdekében összpontosítsa, kinyilvánítva aggodalmát a nemzetközi életben fennálló jelenlegi feszültséggel kapcsolatban, azzal az ünnepélyes felhívással fordult a munkásosztályhoz, az egész világ haladó erőihez, az összes népekhez, hogy egyesítsék erőfeszítéseiket és mind szorosabban működjenek együtt az emberiség legértékesebb java, a béke védelméért. A gazdasági válság, az államok és államcsoportok közötti ellentétek elmélyülése, a befolyási övezetek erősítésére és felosztására irányuló politika, az erőszak- és diktátumpolitika, a más államok belügyeibe való beavatkozás fokozódása nagy feszültséget teremtett és teremt a nemzetközi életben, mind súlyosabban veszélyezteti a népek biztonságát, szabadságát és függetlenségét, az egész emberiség békéjét. Világszinten ugyanakkor mind erőteljesebben érvényesül a népek harca a régi, imperialista egyenlőtlenségi és elnyomási politika végérvényes felszámolására, a szabad és szuverén fejlődésre a béke és biztonság feltételei közepette. A nemzetközi helyzet rendkívül bonyolult folyamatából kiindulva kongresszusunk felhívja az összes népeket: cselekedjenek a világhelyzet súlyosbodásának felszámolásáért, az enyhülési, függetlenségi és békefolyamat felújításáért és kontinuitásáért, azért, hogy a világon meghonosodjék a nemzetek közötti egyenlőség és a kölcsönös tisztelet, a megértés és együttműködés légköre. A szocialista Románia elnöke, Nicolae Ceausescu elvtárs kongresszusunkon egész sor építő javaslatot terjesztett elő a nemzetközi helyzet súlyosbodása okainak leküzdéséért, az emberiséget foglalkoztató alapvető problémák megoldásáért, a fegyverek és a háborúk nélküli világ megteremtéséért, a béke tartós meghonosításáért földünkön. Előterjesztve ezeket a javaslatokat, országunk elnöke a kongresszus magas szónoki emelvényéről teljes erővel hangsúlyozta: „A NÉPEK KEZÉBEN VAN A BÉKE, KEZÉBEN VAN CIVILIZÁCIÓNK! TELJES MEGGYŐZŐDÉSÜNK, HOGY A NÉPEK KI TUDJÁK VÍVNI A BÉKÉT ÉS AZ ÖSSZES NEMZETEK FÜGGETLENSÉGÉT." Napjaink sürgető követelménye a határozott harc a világ különböző övezeteiben fennálló és a nemzetközi légkört elmérgesítő konfliktusok és feszültséghelyzetek felszámolásáért. Tegyünkmeg mindent annak érdekében, hogy az államok közötti vitás kérdéseket, konfliktusokat — bárhol legyenek is azok — csakis és kizárólag békés úton, a megértés és a kölcsönös tisztelet szellemében folytatott tárgyalások útján oldják meg, teljes mértékben mellőzve a fegyverekhez, a katonai összetűzésekhez való folyamodást, amelyek csakis fokozhatják a feszültséget, nagy károkat és szenvedést okozva a népeknek! Határozottan harcoljunk az összes népeknek oly nagy károkat okozott és okozó erőszakpolitika és erőszakkal való fenyegetés felszámolásáért. Lépjünk fel azért, hogy mindenütt és minden körülmények között tartsák tiszteletben a népek ama szent jogát, hogy saját maguk döntsenek sorsukról, szabadon és függetlenül fejlődjenek, a belügyeikbe való bárminemű beavatkozástól mentesen! A jelenlegi feltételek közepette a béke és az enyhülés legfontosabb előfeltétele a teljes jogegyenlőség, a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előny, az erőszak és az erőszakkal való fenyegetés mellőzése elveinek következetes érvényesítése és tiszteletben tartása a nemzetközi életben, az államok közötti kapcsolatokban. Korunkban a népek békéjét és biztonságát leginkább fenyegető veszély a fegyverkezési hajsza, az egyre tökéletesebb pusztító eszközök felhalmozása a világ arzenáljaiban. A fegyverkezési kiadások példa nélküli növekedése egyre súlyosabban terheli a népeket és ugyanakkor mérhetetlenül fokozza a háborúk kirobbanásának veszélyét, amelyek megsemmisíthetik az egész emberiség életét, magát az évezredek során felépített civilizációt. Földünk békéje és nyugalma érdekében határozott NEM-et kell mondanunk a fegyverkezésnek! A leghatározottabban fel kell lépnünk a fegyverkezési hajsza folytatásának politikája ellen, fáradhatatlanul harcolnunk kell a leszerelésért, mindenekelőtt a nukleáris leszerelésért! Egységes fellépéssel el kell érnünk — amíg nem késő — a konkrét leszerelési intézkedésekre való rátérést. Mi, a román munkások legnagyobb demokratikus fórumának részvevői, az összes romániai dolgozók nevében azzal a felhívással fordulunk a munkásosztályhoz, az összes népekhez és kormányokhoz, a világközvéleményhez, hogy a leghatározottabban lépjen fel a katonai kiadások növelésének megállításáért és azoknak az első szakaszban való legalább 10 százalékos csökkentéséért, a csapatok és a fegyverzet csökkentéséért szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt, a hadgyakorlatok és az erődemonstráció betiltásáért más államok határainál, valamint más olyan intézkedésekért, amelyek hivatása az államok közötti bizalom helyreállítása, a háború veszélyének elhárítása. Úgy véljük, hogy rendkívüli fontosságú lenne megállapodás megkötése arra vonatkozólag, hogy minden ország területén belül, egy 10—20 kilométeres körzetben, övezetet létesítsenek, amelyben semmilyen katonai csapatokat vagy fegyverzetet ne helyezzenek el azokon kívül, amelyek a határok védelmét hivatottak biztosítani. Harcoljunk és a leghatározottabban követeljük új nukleáris rakéták Európában való telepítésének és hadrendbe állításának beszüntetését és ennek érdekében a konkrét tárgyalásokra való késedelem nélküli rátérést. A béke, a biztonság és a népek nyugalmának a biztosítása a legsürgősebben megköveteli, hogy a szavakról, a jóindulatú nyilatkozatokról határozottan térjenek rá a tettekre, konkrét és hatékony leszerelési és katonai készültségcsökkentési intézkedésekre! A népeknek, a nemzetközi közvéleménynek minél erőteljesebben hallatnia kell szavát azért, hogy megvédje az emberek, az összes nemzetek alapvető jogát az élethez, a szabad léthez, a békéhez való szent jogát! Az élet, a nemzetközi események egész menete azt bizonyítja, hogy a népeknek, a néptömegeknek — a történelem valódi alkotóinak — jelentősebb szerepet kell betölteniük és határozottabban kell síkraszállniuk az emberiség békéjét és haladását érintő összes problémák megoldásában, szüntelenül erősíteni kell szolidaritásukat és együttműködésüket az enyhülési, nemzeti függetlenségi és békepolitika érvényesítésében . Biztosítsuk az emberiséget foglalkoztató problémák igazságos és tartós megoldását az összes népek, az összes országok aktív részvételével, a teljes egyenlőség közepette, függetlenül társadalmi rendszerüktől, nagyságuktól, illetve gazdasági és katonai erejüktől! Szálljunk síkra azért, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, a többi nemzetközi szervezetek aktívabb szerepet töltsenek be a kapcsolatok demokratizálásában nemzetközi síkon, az összes nemzetek egyesítésében és részvételében a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartásáért kifejtett erőfeszítésekben, a béke, és a népek közötti együttműködés előmozdításában! Pártunk és államunk egész bel- és külpolitikájának szellemében, hangot adva az egész nép akaratának és elhatározásának, mi a romániai dolgozók tanácsai II. kongresszusának részvevői biztosítjuk a világ népeit, a munkásosztályt és az egész világ haladó erőit, hogy semmilyen erőfeszítést nem kímélünk a béke és a nemzetközi együttműködési politika tántoríthatatlan előmozdításáért! A román nép szilárdan meg van győződve arról, hogy a mai világban léteznek hatalmas erők, amelyek képesek megfékezni az eseményeknek a konfrontáció és a háború felé vezető veszélyes fejlődését, biztosítani a békét és a biztonságot. Lényeges egységes harcok megszilárdítása! Egyesítsük tehát erőinket és a legaktívabban működjünk együtt azért, hogy a világon meghonosítsuk az összes népek szabadságát és függetlenségét, minden nemzet biztonságát, az államok közötti békét és együttműködést egy jobb és igazságosabb világ megteremtéséért!