Előre, 1986. december (40. évfolyam, 12132-12157. szám)
1986-12-02 / 12132. szám
ELŐRE — 1936. december 2. A BIHARPÜSPÖKI ÁLLATTENYÉSZTÉSI FARM POZITÍV TAPASZTALATAI JÓ TERMELÉSI EREDMÉNYEK A HAGYOMÁNYOS TEHENÉSZETBEN Az állattenyésztés folyamatos üzemidénnyel jellemezhető, csupán a tartási-takarmányozási (néhol a biológiai-hasznosítási) sajátosságok osztják különböző termelési szakaszokra. A belterjesség (de nem mindig a magas termelékenység) jegyeit viselő komplexumokban is korszerű lett a klasszikus tartási formák visszaállítása, tehát a legeltetés és az istállózás kellő környezeti és szervezési feltételeinek szavatolása. Miért? Így a gazdaságosabb és a hatékonyabb! Ami pedig a folyamatosságot illeti, nyilvánvaló a takarmányozásban, a tenyésztői munkában jelentkező szoros összefüggés a biológiai alap létrehozását és kihasználását illetően. Az éghajlati adottságok megszabta teleltetés minősége és e szakaszban a termelés színvonala elsősorban a rétlegelők kihasználásától, a takarmánytermelés fokozásától, a szabadtartásban érvényesülő fiziológiai előnyök teljes mértékű hasznosításától függ. Jól előkészítették az istállózást a biharpüspöki 5-ös számú termelőszövetkezeti farmon. Erre utal teleltetés kezdetén a tehénállomány megfelelő élettani állapota, a tervezett szintet túllépő tejhozam, a tenyésztésre szánt növendékek kitűnő erőnléte. Hajnalban az istállókat végigjárva és a reggeli program teljesítését szemlélve, véleményt formálhattunk a munkafegyelemről, a szakmai hozzáértés érvényesítéséről, a takarmányozásról. Az eredmény: pozitív észrevételek összege. Persze ez nem jelenti a tenyésztési optimum jelenlétét, de azt igen, hogy a farm dolgozói, a tejtermelési és a létszámgyarapítási tervet túlteljesítve, igyekeznek minél jobb eredményeket elérni, nyereségesen munkálkodni. A szarvasmarha-tenyésztésre szakosított farm állományának, 51 százaléka tehén és előhasi üsző. Az előirányzott összlétszámot és a törzsállomány növelésére vonatkozó tervet már októberben túlteljesítették — mégpedig saját nevelésű egyedek tenyésztésbe vételével. Ennek a tevékenységnek igen nagy az értéke: az állománygyarapítás önálló tenyésztés eredménye, amelynek jó minőségét az ellenőrzött szülőpárosítás, a genetikai értékek utódokra való átvitele, gazdaságosságát a vásárlások kiküszöbölése, a tenyésztési költségek megfelelő szabályozása biztosítja. Már ebből a gyakorlatból következtethetünk a sikeres tejtermelés alapvető követelményének teljesítésére: az önálló és teljes A farm önálló takarmánygazdálkodású. Ezt is érdemes megjegyezni! Bár az állományhoz mérten aránylag kis területen termesztenek takarmánynövényt, s a kaszáló kiterjedése se mondható optimális méretűnek, a termőhely megfelelő kihasználása révén létrehozzák a szükséges takarmánykészletet. Az állati hasznosítású eledel előállítására használt szántóterület 83 százalékán pillangósvirágot termesztenek! Idén a lóhere átlagtermése 5780 kiló széna volt, s ez a takarmányféle a szénakészlet 59 százalékát alkotja! így már lehet minőségi takarmányozásra számítani, hiszen a tehenészetben, a növendéknevelésben egyaránt értékesebb a pillangósvirágú növény, mint a fűféle szénája. A takarmányok minőségi értékelésével kapcsolatban azonban lenne egy megjegyzésünk. A farm tervében a lóhere átlagtermése zöldanyagban szerepel, hektáronként 36 000 kiló. A tehenészet a termést szénaként hasznosítja, s ennek következtébenbármiértékű létszámnövelésre, s ennek hatásaként a tudatos selejtezés meghonosítására, tehát a legmegfelelőbb tulajdonságú egyedek tenyésztésben tartására. Ez már eleve a magasabb termelékenység, a jövedelmezőbb termelés biztosítéka. Ilyen környezetben milyen az állomány biológiaitermelői potenciálja? Valuca Francisc állattenyésztő mérnök, a szakosított farm vezetője tehénállományuk termelőképességét a takarmányozott tehenenkénti átlagos 2800—3000 liter tejben jelöli. Idén az előrelátható hozam körülbelül 2650 liter, 200 literrel több az előirányzottnál. Az egyedi teljesítmények között az átlagot jóval túllépőt is találhatunk: az elit osztályba tartozó 8001-es fülszámú tehén átlagos tejhozama a második laktációban 3765 liter volt. Ez az eredmény már megközelíti a román tarka szarvasmarha-fajta biológiai potenciálját, s bizonyítja, hogy következetes tenyésztéssel a farmon levő populáció értékét is nagymértékben lehet fokozni! A lehetőségek és az eszközök adottak: a törzsállomány törzskönyvezett és biológiai-termelői tulajdonságok terén rendszeresen ellenőrzött, az apaállatok rekordképességeket átörökítők. Ennek a tudatos tenyésztői munkának következtében az állomány biológiai értéke egyre inkább fokozódik, s magas tejhozamban realizálódása a tartási-takarmányozási-egészségügyi feltételektől és gyakorlattól függ ilyen furcsának tűnik) ugyanannak a terménynek hektáronkénti takarmányegységértéke nem, azonos. Számoljunk: 36 000 kiló lóhere zöldanyag (kilónként 0,18 TE-vel számolva) 6480 takarmányegységet, míg az 5780 kiló széna (kilónként 0,50 TE-vel számolva) 2890 takarmányegységet ér! Ha tehát tervezéskor a takarmányegység értékét a zöldanyag alapján becsüljük, sokkal értékesebb takarmánykészletre számíthatunk, ami végeredményben nem valósulhat meg, mert a termelő takarmányt szénaként hasznosítjuk! Jó lenne erre a minőségváltozásra is figyelni! Takarmányforrás a kettőstermesztés. Takarmányrozs szerepel kukorica-előveteményként, köles és borsó keverék. kukorica-napraforgó keverék másodvetésű növénykultúraként. A nedvdús takarmányok összetevője a répaszelettel kevert kukoricaszárszilázs, valamint a takarmányrépa, s egész évben a fejadag igen fontos részeként jelenik meg a szeszipari melléktermék. A termések készlete pedig kukoricaszárból és szalmából áll. A takarmányfélék közötti arány és az adagolt volumen megfelelő, említett termelési szintet szavatoló. Ezt bizonyítja a tehenek novemberben alkalmazott napi fejadagja: 30 kiló répaszelet, 25 kiló törköly, 7 kiló kukoricaszár, 3 kiló dara, 2 kiló széna. A részletes felsorolás célja a takarmányegység értékelése : a napi fejadag 10,68 takarmányegységet ér! Ebből mennyi hasznosul? Számítsunk 5 takarmányegységet a létfenntartásra és 3,80-at a napi 7,6 liter tej előállítására, s összegként kapjuk a naponta tehenenként hasznosított 8,80 takarmányegységet. Hova vész el a küA kiegyensúlyozott fejadaggal, de a tenyésztői igényességgel is összefügg a növendékek célszerű nevelése. Alapelv, hogy az átörökített tulajdonságok tejtermelésben érvényre juttatását az üszőborjak tenyésztése határozza meg. A kritikus időszak a 6—18 hónapos kor, amikor a legnagyobb szükség van a kiváló gondozásra. Azért nem említjük a 0—6 hónapos korig terjedő időszakot, mert ilyenkor a szopósborjak nevelése még a figyelem középpontjában van, s csak ezután válik a növendék mellőzötté. Márpedig a tenyésztési szabály arra kötelez, hogy az üszőket a lehető legjobb körülmények közepette tartsuk, s ezáltal a biológiai értékek magas szintjét megőrizzük. Ezt a követelményt tartják szem előtt a biharpüspöki farmon — kellő számú, magas termelőképességű tenyészállatot nevelnek. A megtekintett növendékállomány napi súlygyarapodása 600 gramm! Aki gyakorlott az ilyen ütemű növekedés értékelésében, következtethet a tenyésztésbe vételkor elérhető optimális testsúlyra, s ennek velejárójaként a termelésben érvényesülő pozitív fajtatulajdonságokra. Az állatlétszám 51 százaléka törzsállomány. Ezt az adatot ismét megemlítjük, hogy a tejtermelésre szakosított farm időszakos túlterhelését szemléltethessük. A szaporulatból származó bikaborjakat a tervezett ütemnél jóval lassabban éscsak 120 kiló, feletti élősúlyban vészik át a hizlaldák. Nyilvánvaló, hogy a kockázatvállalás a tenyésztőké. A tervezett létszám fölötti üszők is a kelleténél többet maradnak a gazdaságban: novemberig 108, tenyésztésre szánt növendéket kellett volna más termelőegységekbe juttatni, de az átvevők még mindig nem jelentkeztek, így ez az állomány is a farm takarmánykészletét fogyasztja. Ennek ellenére a tehenészet a tervezett költséget 98 százalékban, a tervezett jövedelmet 102 százalékban valósította meg. Tehát a farm kevesebb ráfordítással termelési értéktöbbletet állított elő, ami egyre magasabb termelékenységre, egyre jövedelmezőbb tenyésztői munkára utal. Az elért eredményeket hagyományos tartási körülmények közepette érték el. Az istállók régi típusúak, de jól karbantartottak, kézzel és nem géppel fejnek, a takartönbözet? A kérdés persze viszonylagos, mert se gazdasági, se biológiai veszteségről nem szólhatunk, csupán a fejadag 2 takarmányegységnyi értékének tej hozamban nem jelentkező mivoltára utalunk. Márpedig ezzel a létfenntartáson felüli 2 takarmányegységgel napi 4 literrel több tejet lehetne termelni. Tehát az ilyenszerű elemzés a hozamfokozás tartalékait feltáró eljárás. Mit jelez? Azt, hogy javítani lehet a takarmányok minőségét, előkészítését, hasznosítását; szükségszerű fokozni az állomány jó biológiai tulajdonságát; kedvezőbbé lehet tenni a szárazonálló és a termelő egyedek létszáma közötti arányt. Hivatkozhatnánk még az ideiglenes meddőségre, de nem tehetjük, mert a farmon ezzel a kóros fiziológiai rendellenességgel alig találkozhatunk, melynek gyakorlati bizonyítéka a 81— 82 százalékos ellési arány! Végeredményben tehát a farmon a takarmányozás termeléstöbbletet szavatoló beavatkozás, mányadagolás a fal melletti jászlakban történik, a növendékeket pedig egy átalakított ruhakolban tartják. A környezet tehát korántsem korszerű komplexumot jellemez, de annál inkább jó gazdaszellemet bizonyít: hagyományos berendezésű farmon is lehet aránylag magas tejhozamú, ráfizetés nélküli tehenészetet fenntartani, jó biológiai értékű szarvasmarhát tenyészteni! Termelőerőként jelentkezik a szakértelem és az érdekeltség. A dolgozók termelési eredményekhez kötött havi javadalmazása, a tervtúlteljesítésért járó többletjövedelem juttatása, a vemhességi- és a borjadzási mutatók megvalósításáért járó pénzösszegek folyósítása a termelési potenciál jobb hasznosítását szolgálja. Tanulság: anyagi érdekeltségre alapozó tehenészetben egyre jobban megközelíthető a tenyésztési optimum. Melyek a farm további fejlődésének távlatai és meghatározói? Korszerűsítik az istállókat, magasabb hozamúvá teszik a telep közelében levő legelőket, hatékonyabbá a tenyészkiválogatást. Biológiai érték szerint csoportosítják az állományt, s ennek következtében általánosítják az egyedi szelekciót. A takarmányozásban pedig a bőségesebb és magas értéken állandósult fejadag szavatolására törekszenek, egyrészt mert ezáltal biztosíthatják a tejtermelés szüntelen fokozását, másrészt ezáttal szüntethetik meg a tenyésztés-termelés szakaszosságát. A farmon az ellések folyamatosan ütemezettek, így a tejhozam is egyenletesen osztódik el az év különböző szakaszaiban, tehát a takarmányozásnak, a gondozásnak, a közgazdasági tevékenységnek is ehhez a folyamatossághoz kell igazodnia! A termelésfejlesztés feltételei között a célszerű szervezés is szerepel. Az ellenőrzés mintaszerű, a nagyváradi mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetőivel való együttműködés hatékony és egyre jobb eredmények elérésére serkentő. A havonként ismétlődő, részletes gazdaságelemzés céltudatos és megfontolt munkára ösztönzi a farmon dolgozókat a rendszeressé váló szakmai tömegoktatás pedig széles körű felkészültséget biztosít, szellemi erőket mozgósít a biztos és magas hozamok elérésére. Dr. Csapó I. József önálló takarmánygazdálkodás Kiemelt feladat: az úszőnevelés Első körülnézésre is szembetűnik, hogy Székelyudvarhelyen nem csak kielégítő, de mintha sok is lenne a kisipari szövetkezeti szolgáltató egységek hálózata... A feltételes mód helyénvaló, mert — mint megtudom — ez csak a látszat. A nagy kézműipari hagyományú város, ugyancsak hagyományosan, az egész környéket kiszolgálja — még ma is. Noha kétségtelen erőfeszítések történtek — a lakossági szolgáltatások fejlesztését előirányzó pótfőtitkári útmutatások szellemében és a Hargita megye szintjén is összeállított különprogramok életbeültetése nyomán — arra is, hogy a kisebb városokat, községközpontokat is felszereljék ilyen egységekkel. Lássuk hát: mi az, ami változik és mi az, ami marad a hagyományból? Szíjgyártók, régi házban Már az állomástól a központ felé vezető úton, bemutató üzletek sora kínálja a szövetkezetek termékeit: csizmákat, cipőket, bőrdíszműves munkákat, bekecseket, bőrkabátokat. Szinte valamennyi a Cipészek Kisipari Szövetkezet egysége. Mindjárt az új polikliika és kórház impozáns épületegyüttese után, a sarkon, felfigyelek a cégtáblára: szíjgyártó egység. Régi ház, a bejárathoz a tornácon át jutok: a két kis helyiségben a frissen cserzett bőrök jellegzetes szaga terjeng, kampókon csüngenek a készülő és elkészült hámok. Imre Ferenc egységvezetőtől az iránt érdeklődöm először is: van-e nagy forgalom? Csak elmosolyodik: hát persze, hiszen az egész vidéken ők az egyetlen szíjgyártók... — A lószerszám-készítés tulajdonképpen szolgáltatás, amit mi, az mtsz-ek, állami gazdaságok részére is végzünk. Állandó megrendelőink között van a helybeli állami gazdaság, Boldogfalva, Bögöz mtsz-ei, de Vlahica, Lövéte, Zetelaka is. Sőt, Gyergyó és Csík környezetéből is, de két-három éve már Becsn megyéből is jöttek a gazdaságok. Csak a fizetési formaságok nehézsége miatt maradtak el. Emellett, mi végezzük a különböző áttétek és hajtószíjak javítását, kicserélését gyáraknak is, helyben a Matricagyárnak, a Cérnagyárnak. Persze, sok magán megrendelő is akad. A kliensek igényesek, a lótartó ember szereti és gondozza állatot. A műhelyben készítenek egész hámot, de darabonként is kiegészítik, ami hiányzik; végeznek javítást: ha elszakadt a szíj, újból varrják, vagy kicserélik. És a hámok között több típus létezik, „vidék is hordozza” — így mondja a mester. A megrendelővel megbeszélik, milyent kíván — gombokkal, rézkarikákkal, a leffentyűt milyen díszítéssel — Imre Ferenc le is írja, nehogy megtörténjen, hogy „ilyent akar s mi olyant készítünk“. Jóleső érzés, mikor azt mondja a belépő: „Már voltam maguknál , most megint jövök.. .* Kevesen vannak — ahogy körülnézek, láthatom — maga a mester, két asszony és egy fiatalember dolgozik a műhelyben. Imre Ferenc, aki a Cipészek Szövetkezete alapító tagja, mint mondja, tizennyolc éve foglalkozik szíjgyártással. — Nem túlságosan keresett szakma. Ma már kevesen művelik. .. Sokáig szó sem volt utánpótlásról, most legalább van egy tanulója: jókötésű fiatalember Lőrincz Lajos; a tíz osztály elvégzése után jött ide, több mint egy évet letöltött már a másfél éves tanulóidőből. — ügyes, szorgalmas és szereti a szakmát — mondja rá a mestere. A két asszony közül Imre Eszter, a mester felesége a kárpitos szakmából jött át nyolc éve, Vécsi Mária pedig két éve a bőrdíszművesektől. — Nem nehéz nőnek e szíjgyártás? Imre Eszter azt mondja: — Nem nehezebb, mint a kárpitosság. Szabni úgyis csak a mester szab, mi fázismunkát, kézi varrást végzünk. Megbírjuk. Vécsi Mária is szereti Itt: ő mint bőrdíszműves, lényegében „szakmán belül" maradt. Szóba hozom, hogy igen régi az épület — Ide lebontás után kerültünk, de csakhamar ez is hasonló sorsra kerül. A régebbi üzlethelyiségben kirakatunk is volt, sok errejáró megcsodálta a kitett munkákat: hámot, kantárt, nadrágszíjat, késtokot... Mert, a két asszonnyal, maradékból szép bőrdíszműves munkát is készítenek. A tervet így is teljesítik, az úgynevezett „holtszezonban" — szántás, vagy betakarítás idején — szerződéses alapon, gyáraknak dolgoznak. Azért jó lenne, ha megfelelő körülmények közé kerülnének. — Ha átköltöznénk, még két személyt tudnánk foglalkoztatni — mondja a mester. — A forgalom is igényelné... A Cipészek Szövetkezet vezetőségén Ferencz Attila főkönyvelő és Hieban termelési osztályvezető csak megerősítik a szíjgyártóműhelyben szerzett jó benyomásokat. Imre Ferenc garanciaképes termékeket készít, az egység jó gazdasági mutatókkal dolgozik. — Éppen a gazdaságosság szempontjait tekintetbe véve, a szabóságok tervbe vett összevonásával olyan szabad helyiség jön létre, amellyel a szíjgyártóknak sikerül nagyobb munkafelületet biztosítanunk — mondja Ferencz Attila hozzáteszi: — A kereskedelmi aspektus is megköveteli ezt... Javításra szoruló cipők, táskák A továbbiakban a bemutató üzletekről világosítanak fel: a szövetkezetnek hat ilyen boltja van, szolgáltató egységekhez tartoznak, azok előregyártott termékeit értékesítik. — Nem sok ez egy kicsit?... — A város közönsége nem is fedezné le a kínálatot — ismeri el Ferencz Attila. — Hagyományos errefelé, hogy a környékbeliek városra jönnek cipőt, csizmát csináltatni... — És a város lakossága? Akik nem újat csináltatni, de régit javíttatni akarnak? A cipőjavítás — ahogy azt máshol is tapasztaltam — „jogos kérdés". Székelyudvarhelyen is átszervezésre szorult, mert a Cipészek Szövetkezetnek is csak két (!) cipészműhelye volt erre a célra. Az utóbbi intézkedések nyomán nőtt számuk ötre. És még közelebbről, szeptembertől állították vissza a kisműhely rendszert. Kezdetben ugyanis az egységek csak felvették a rendelést, a cipőket központi műhelybe szállították javítani. Nem vált be, a cipőjavítást sehogyan sem lehetett szériamunkában végezni. Most, a javítások határideje három nap, de alkalomadtán kevesebb is. Munkaerő-utánpótlást biztosítanak a cipészeknél? — Hát, a munkaerővel nincs minden rendben — vallja meg Iliéban. — Nők jelentkeznek, de nőknek ez a munka — kaptafakihúzás, talpvarrás — nem való. De hát hányszor mondjuk a gyermeknek: „Ha nem tanulsz, mehetsz a kaptafához"... Ennek a felfogásnak a levét most iszszuk. Pedig, a „kaptafánál“ is sok jó tulajdonságra lenne szükség: nemcsak testi erőre, de sok hozzáértésre, szépérzékre... Ma, a városban van két olyan egységük is, amely táskák javításával foglalkozik; tervüket teljesítik, ez is mutatja, szükség van rájuk. Zárás előtt félórával, kora délután nyitok be a Vár utcai egységbe. Jó az elhelyezése: bútorgyáriak, készruhagyáriak útjába esik az állomás, az autóbuszállomás, vagy a Betlen-lakónegyed felé; több nagy líceum növendékei is erre járnak el, a piac sincs messze. Most is, fiatal munkásember lép be, vállra akasztható táskájának leszakadt a füle. Csáki Dénes egységvezető kézbe veszi a „beteget". — Két fület teszünk, nem olyan nagy munka, meg is várhatja — mondja. Már írja is a számlát — 13 lej az egész —, miközben a kliens megkönnyebbült sóhajjal kipakolja a táska tartalmát: pakli cigarettákat, füzeteket, könyvet. Meglehet, esti iskolás, vagy munkahelyén végez szakképesítő tanfolyamot. Mindenképpen: drága az ideje, siet... A műhely előterében, a polcon iskolatáskák, utazótáskák, bőröndök sorakoznak. A következő betérő közöttük találja meg kijavított kézitáskáját. Elégedetten veszi át. — Leszakadt fülek, elromlott zárak, villámzár-csere, ez a leggyakoribb nálunk — magyarázza érdeklődésemre Csáki Dénes. — A határidő egy-két nap, de ha reggel behozzák, rendszerint délre már készen van. Munkahiány miatt nem panaszkodhatunk... — Mióta létezik külön táskajavító? — Tizenegy éve váltunk külön a táskásoktól, a szükség „hozott létre"... Elmondja, ezt a belvárosi üzletet háromszor is átköltöztették, a jelenlegi elhelyezése kedvező. — Csak az idén közel ötezren tértek be hozzánk. Nagy a vidék, faluról is sok javítanivalót hoznak, bevásárló szatyrokat, bőröndöket. Kétszer hetente délután ötig, különben — mint ezen a napon is — háromig tartanak nyitva; a kedd piaci nap, sürgős vidéki munkákra szánják. Csáki Dénes lelkiismeretes, szívélyes és szerény ember. Elégedett a munkájával? — Ez is munka, amit el kell végezni — válaszolja. Ée azért kiderül: változatos és ötletességre is szükség van hozzá. — Sokszor többre is, mint a szériamunkához. .. És magam végzem az anyag, a kellékek beszerzését is, tehát önálló munka is. A fülek elkészültek, a fiatal munkásember sietősen, de elégedetten rakja vissza holmiját a megjavított táskába. Még mindig nincs záróra... D. Mátray Erzsébet SZÉKELYUDVARHELYI KISIPARI SZÖVETKEZETEK HÁZA TÁJÁN LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK - VÁROSIAKNAK, FALUSIAKNAK 3 SAJÁT TERMELŐBÁZIS - KEVESEBB KÖLTSÉG, FOLYAMATOSABB ANYAGELLÁTÁS A Munkaérdemrend első fokozatával kitüntetett, a szocialista munkaversenyben idén is következetesen élenjáró Timi? Építő- Szerelő Fővállalkozási Tröszt a hatékony, korszerű technológiák meghonosításával, a munka és termelés erőteljes szervezettségével, az átadási határidők betartásával, nem utolsósorban a helyi nyersanyagforrások jó kihasználásával és az előregyártott elemeket nagy sorozatban készítő háttéripar állandó fejlesztésével vívta és vívja ki kimagasló eredményeit. Jellemző az a céltudatos feladatvállalás és -végrehajtás, mely a tröszthöz tartozó vállalkozások tevékenységét összeforrasztja, egyenlő színvonalra emeli. Ezekből az összefüggésekből kiindulva tekintjük át a Lugos municipiumi vállalkozás megvalósításait és törekvéseit IOSIF AZGUR pártbizottsági titkárral, a dolgozók tanácsának elnökével. — Egységünk megalakulása óta meghatározó szerepet tölt be a municípium és Buziásig, Tomesti-ig nyúló környezete helységrendezési-lakásépítkezési karakterének kialakításában. Tanúja ennek a Temes-parti negyedek sora, melyeknek a modern életvitel feltételeinek megteremtésére hivatott esztétikus környezete a szakemberek körében is elismeréssel találkozott. A múlt ötéves tervben az ipari fejlődés ütemváltásaival lépést tartva, közel 2000 lakást építettünk fel a Cotu Mic negyedben, tovább szélesítettük a Temes partjának árvízvédelmi övezetét, a folyón felüljárót létesítettünk az ipari központ bejáratánál, végül nevünkhöz fűződik a nemrégiben átadott sportkomplexum kivitelezése. — Hogyan dolgoztak ebben az esztendőben? — Nagy erőket összpontosítottunk a termelés korszerűsítésére, a termelékenység fokozására. A Mondial Kerámiatermék-gyártó Vállalat mellett létrehoztuk a betonkeverékeket és előregyártott elemeket készítő saját termelőbázisunkat, mely az alacsonyabb költségű szállítás mellett a folyamatosabb, pontosabb anyagellátást biztosítja számunkra. Beruházásunk rövid időn belül megtéríti költségeit, hisz közreműködésével idén már az első három évnegyedben a tavalyinál nagyobb méretű és igényesebb termelési tervet sikerült megvalósítanunk. A mi munkánk mentségi vonatkozásait illeti: Lugoson az egész évre beütemezett 209 helyett eddig 250 lakást, ezenfelül 48 garzon-, illetve ÉPÍTŐIPARI TAPASZTALATOK LÚGOSON szolgálati lakást adtunk át. Noha nem vagyunk egészen elégedettek velük, gazdasági mutatóink is kedvezően alakultak. A munka termelékenységét a múlt év azonos időszakához viszonyítva 7 százalékkal növeltük, jövedelmünket a tervezett 97 ezer lej helyett 188 ezer lejjel szárnyaltuk túl. A lakásépítkezések frontján a jogos szükségleteket és sürgősségi szempontokat tartottuk szem előtt. Lugoson a Cotu Mic negyed szisztematizálási programját folytatva újabb hat tömbházat és hőtermelő központot emeltünk, 48 garzon- és szolgálati lakást magába foglaló blokkot hoztunk létre az Állomás téren és 76 lakás átadásával megkezdtük a Textilvállalat melletti zóna kialakítását. — Említette, hogy vidéken is építenek ... — Nagy gondot fordítunk a községek fejlesztési terveinek végrehajtására. Marginán, ahol a Solventus részlege működik, 45 lakást adtunk, illetve adunk át év végéig. Hasonlóképp Nadrágon, a Temes megyei fémkohászat e régi központjában és az üveggyártásáról híres Temesti-en, valamint Facsádon közel 50 lakást és egy kereskedelmi komplexumot építünk. A Temes partjának és árterületének szisztematizálásával párhuzamosan bekapcsolódtunk az 1- es számú vízmű bővítésébe, megkezdtük a 2-es számú vízmű, valamint a tisztítóállomás építését. Jelenleg ugyancsak a Temes felett a közúti átjáróhíd korszerűsítéséhez vonultattunk fel jelentős erőket. — Befejezésül, kérem, mondjon néhány szót a helyi munkaközösségekről. — Tevékenységük a szilárd munka- és termelési fegyelem, az új technológiai módszerek iránti fogékonyság jegyében bontakozik ki. Dumitru Ratioru, Ioan Jurj és Aurel Barbieru mérnökök vezetésével három komplex építé-szerelő brigádunk működik. A maga területén, megbízatásai arányában mindhárom eleget tett termelési kötelezettségeinek. Kincs István mester irányításával hozzájuk csatlakozik újonnan létesült ipari termelőbázisunk, mely a vállalkozás keretében szervezett szocialista munkaverseny élére került. Sajnos munkaerő-ellátottságunk szempontjából nem rendelkezünk a teljes, szükséges létszámmal. E helyzeten egyrészt a munkálatok gépesítettségi színvonalának növelésével, az egyre több dolgozónkat felölelő polikvalifikálással igyekszünk segíteni, továbbá azzal, hogy idén vállalkozásunk patronálásával az 1-es számú ipari szaklíceumban beindítottuk építészeti osztályunkat, mellyel távlatilag munkásgárdánk megfiatalításának ügyét szorgalmazzuk. Lejegyezte: Juhász Zoltán Villamos energiát a nemzetgazdasági igényeknek megfelelően — e célkitűzés jegyében zajlik a szocialista munkaverseny az ivalnijai Villamos és Távfűtési Erőműben. Az idén terven felül közel 485 millió kilowattóra villamos energiával kapcsolódtak az országos energetikai hálózatra. TARTANI AZ ELŐNYT (Folytatás az 1. oldalról) Másánál is ugyanezt a tendenciát érvényesítették az Electromuresben. A kábelekhez hasonlóan itt is a komplexebb, a felhasználó, kényelmét mind jobban figyelembe vevő termékek megvalósítása révén tudták növelni az árutermelés értékét. De adjuk vissza a szót a vállalat főmérnökének: — A nyolcvanas évek elején még a felénél nagyobb arányban gyártottuk az öntvénytalpú vasalókat. Ma ezek aránya még a húsz százalékot sem éri el. Áttértünk a pásztázott alumíniumtalpra, a vasalókat hőszabályozóval látjuk el és megkezdtük az elektromos gőzfejlesztő vasalók gyártását is. A változtatások eredményeként nagyobb lett a használati érték, a termék több funkciót teljesít és mindezt anélkül, hogy az anyagfogyasztás növekedett volna. A főmérnökkel folytatott beszélgetés során az is kiderült, a jobb munkamenet kialakításához számtalan termelésszervezési intézkedéssel járultak hozzá, igyekezvén optimális feltételeket biztosítani a gyártás zavartalan menetéhez. „Jóformán a teljes termelést átszerveztük. Azelőtt műveletcsoportok szerint alakítottuk ki a részlegeket, munkacsoportokat. Most viszont a legyártandó termékek vagy termékcsoportok alapján. Így mindenütt, minden munkaalakulat adott termékfajta előállítására szakosodik és a célgépek tömeges beállításával, a felszerszámozottsági fok növelésével nagyobb a munka termelékenysége. A gyártóvonalak átszervezését idén az első félévben befejeztük, az intézkedés hatása tulajdonképpen most kezd érződni igazán. Természetesen nem szűnt meg a részlegek közti kollaborálás, de ez inkább kivételnek számít azzal, hogy egyegy termék előállításáért adott munkaalakulat felel az első művelettől az utolsóig, sokat javult a minőség, nagyobb lett a technológiai fegyelem. Maradtak bizonyos szakosodott részlegek is, mint a hőkezelő műhely, a festődő és a galvanizáló, ahol különben saját magunk által tervezett és kivitelezett automata vonalat állítottunk be.“ Idén számtalan új termékkel jelentkezett az Electromures. Az átszervezéseknek, a megfelelő előkészítésnek köszönhetően az átállás jól sikerült, a vállalat sikeresen teljesíti tervfeladatait. Már beszámoltunk lapunkban arról, hogy a mechanikus számológépek gyártásának megszüntetésével felszabadult termelési kapacitást pénztárgépek gyártására alakították át. Ez az átállás nem csak egyszerűen termékváltoztatást jelentett, hanem egyéb, műszaki feltételek teljesítésén kívül azt is, hogy a finommechanikai szakembereknek új szakmával kellett megismerkedniük. Mondhatnánk úgy is, hogy a pontos munkáról áttértek a még pontosabbra. És az áttérés sikeréhez nagymértékben hozzájárult az a tény, hogy a számológépeken nevelkedett szakmunkások pontosan tudták, hogy a tűrésmezővel nem lehet játszani. Így érhette el az Electromures, hogy az elektroakusztikai berendezések hazai gyártói a mechanikai szerelvényeket már nem importból, hanem Marosvásárhelyről szerezhetik be. Lakatosként kezdték, finommechanikusként folytatták és most elektronikusok — mondja Győrbíró Sándor, majd így folytatja: Ez már állandó folyamat lett nálunk. A leglátványosabban az egykori számológép-részlegen láthatjuk. De, ha kisebb mértékben is, érvényes ez a vállalat többi részlegére is... Eddigi eredményei birtokában az Electromures munkaközössége minden bizonnyal jól zárhatja a nyolcadik ötéves terv első évét és kellően előkészítheti az eddigieknél még magasabb szintű feladatokat tartalmazó jövő évi tervet. Az Electromures márkanevet viselő termékek pedig mind messzebbre viszik szorgos gyártóik hírnevét.