Romániai Magyar Szó, 1993. június (5. évfolyam, 1043-1068. szám)
1993-06-01 / 1043. szám
1993. június 1. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • Romániai Magyar Szó • Amiről vitatkoztak Magyarázkodik-tisztáz a tanügyminiszter, a parlamentben magyarázza, hogy nem arról van szó, amiről szó van. Mindenféle kétség elkerülése végett egyszerűbb, ha szó szerint idézzük : vitatott dokumentumot. Románia Nr. 29 633 Tanügyminisztérium Dátum: 1993. május 4. Államtitkár ____Megye Tanfelügyelőségének Az oktartási folyamat jó megszervezéséért és lebonyolításáért, tudomásukra hozzuk, hogy 1993. május 1-jei dátummal a tanügyi káderek, a vezető-, irányító és ellenőrző személyzet külföldi utazásai (szakosítások, meghívások, tapasztalatcserék, kirándulások, vagy bármilyen más természetű eltávozás) csak a Tanügyminisztérium vezetésének jóváhagyásával valósíthatók meg. Ezért a tanfelügyelőségek írásában fogják közölni az oktatási intézmények vezetőivel a leirat tartalmát, és követni fogják ennek alkalmazását. A megszegők a 6/1969. sz. törvény és a Munkatörvénykönyv szerint lesznek megbüntetve. Romulus Pop államtitkár A parlamenti interpelláció után, és bizonyítandó, hogy a minisztérium nem a hírszerző szolgálat egyik alintézménye, újabb faxüzenet érkezett: Tanügyminisztérium Nr. 30452 Az államtitkár irodája 1993. május 20. ...________ Megye Tanfelügyelőségének A tanügyminiszter irodája által közvetített 9660/1993. 04. 12. sz. körlevél alapján kibocsátott 29633/1993. 05. 04. sz. leiratra vonatkozó pontosítások. 1. A leirat csak a tanügyi kádereknek az iskolai év tanítási periódusaiban történő eltávozásaira vonatkozik. 2. Az eltávozási jóváhagyást a Tanügyminisztérium csak akkor bocsátja ki, ha létezik a megyei tanfelügyelőségek, illetve Bukarest municípiumi tanfelügyelőségek láttamozása, ebben az esetben létezvén annak a garanciája, hogy meghozták az oktatási folyamat zavartalanságához szükséges intézkedéseket. Romulus Gh. Pop államtitkár Tehát: 1. Kiabálni kell! 2. Ha valahol, valakinek a régi átiratot vennék elő, követelni kell az újat is. 3. Hány példányban fognak készülni azok a nyilvántartások? BIRTÓK JÓZSEF Román szól a magyarhoz (Gánduri bűne de la un román...) Igazságtétel és jólét nélkül Figyelmen kívül hagyva azokat a kishitű tanácsokat, hogy értelmetlen tanúvallomást tenni, május 13-án Doina Cornea asszonnyal együtt, egy csoport újságíró kíséretében megjelentem az 1989. decemberi kolozsvári eseményeket (hányadszor?) kivizsgáló szenátori bizottság előtt. Habár e bizottságban nem volt jelen egyetlen szenátor sem, nem is szólva az önmagát manapság függetlennek nevező színész és rendező elnökéről, Sergiu Nicolaescuról, mégis úgy gondoltuk, hogy a decemberi forró napok és a következők eseményei közvetlen résztvevőiként egyértelműen el kell mondanunk az igazságot, ammelyet hasznos lenne ismernie az egy katonából, egy rendőrből és egy forradalmárból álló bizottságnak is. Legmegdöbbentőbbek a sebesültek és a halálos áldozatok utódainak, családtagjainak nyilatkozatai voltak, akik ma megfélemlítettek. Közvetlenül vagy névtelen telefonhívásokkal gyalázzák és fenyegetik őket azok, akik minden bizonnyal a paleo- és neokommunizmus zsoldjában álltak és állnak ma is. Elképzelhető ez? Hihető-e, hogy decemberi hőseink gyűlölködő, közönséges hangvételű hazug és gyáva támadások célpontjává váltak? Elgondolkoztató a francia televízió 1990- ben Kolozsvárt készített riportja is. Ebben Domsa ügyész-ezredes elmondta, hogyan adott ki letartóztatási parancsot négy, a kolozsvári gyilkosságokért bűnösnek nevezett és bizonyított tiszt ellen, és mi történt másnap, amikor Cheler tábornoknak alárendelt magas rangú tisztek csoportja azzal fenyegetőzött: ha nemhelyezik a négy tisztet szabadlábra, a Kolozsvár környéki katonai egységek 48 óra alatt tankokkal szállják meg a várost. Ne járja át a rettegés az embert, ha arra gondol, hogy — bár fennen hangoztatják Románia demokratikus és jogállam voltát — Cheler tábornok ma a 4., Erdélyi Hadsereg parancsnoka, és tagja az ország Legfelső Védelmi Tanácsának? Ne szédüljön bele a gondolatba? Ne érezzen undort és keserűséget, ha megtudja azt is, hogy ezt a mindössze négy bizonyított bűnöst előléptették, máshova helyezték,sőt, egyesek közülük még, a decemberi harcosokat megillető jogokban is részesültek; ha abba nem tud belenyugodni, hogy közel négy év elteltével alig tettek valamit az igazság kiderítéséért a decemberi vérengzésről, és hogy a jelenlegi kommunista-nacionalista, a fasizmussal kacérkodó hatalom diszkréten dicséri C. elvtársat Gheorghe Funar polgármester szavaival: „jó román volt“, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a feledés homálya boruljon a forradalomra vagy lázadásra, nem is tudom már, hogyan nevezzem? Nem jött el az ideje annak, hogy nemzetközi fórumokhoz forduljunk , az igazság érvényre juttatása érdekében? Ezért javasolom ismét, forduljunk a Hágai Nemzetközi Törvényszékhez azzal a szennyes és gyanús ügylettel, amelyik még mindig nyomasztja és gyászban tartja a lelkünket. Itt az ideje, hogy a román civil társadalom vagy a valóban demokratikus pártok felkarolják ezt a kezdeményezést, és következetesen kérjék a nemzetközi segítséget a per megkezdéséhez, amely arra lenne hivatott, hogy szilárd jogi alapon feltárja mindazt, ami 1989 decemberében Temesváron, Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban és más városokban történt. Mert egy ilyen per nélkül nem lesz soha demokrácia, szabadság, igazságtétel és jólét ebben az országban. Dr. OCTAVIAN C. BURACU CSÍKSOMLYÓN ISMÉT EGYÜTT VOLTUNK (Folytatás az 1. oldalról) IV. Jenő pápa 1446-ban kelt bullája szerint Csíksomlyó ekkor már búcsújáró hely volt. A pünkösdi búcsújárás hagyománya azonban 1567-hez, a csíki és gyergyói székelység katolikus önvédelmi harcaihoz kapcsolódik. Azóta jelennek meg különösen nagy számban a székelyek e helyen a Szentlélek ünnepén. Csíksomlyó ugyanakkor a legnagyobb erdélyi Mária-kegyhelyünk. A hagyomány a csíksomlyói csodákat a Szűzanyához, illetve a Kis-Somlyó hegyén álló Salvator kápolnához kapcsolja. Nehéz dolga van annak, aki meg szeretné saccolni a Somlyói búcsúsok számát. Aki belekeveredik a Szék útját egész délelőtt teljes szélességében megtöltő keresztalyak tömegébe, aki a Kálvária, a Salvator-kápolna magasságából figyeli az állandóan áramló embertömeget, abban egy idő után megszűnik a számok iránti kíváncsiság s felváltja az „Istenem, de jó, hogy ennyien együtt vagyunk“ öröme. S a szent cselekmények sorozata által nyújtott élmény mellett a búcsún részt vevők számára ennek az élménynek is fontos szerepe van. Az idei búcsún az különösen is hangsúlyozódott, hisz a jelenlevő főpapok között Bálint Lajos gyulafehérvári érsek és Jakubinyi György segédpüspök mellett üdvözölhettük Kada Lajos érseket, a Szentszék bonni nagykövetét, a külföldön élő magyarok püspökét, aki a főpapi mise szentbeszédét is mondotta. Az idei búcsú több újdonsággal is szolgált. A szervezőknek sikerült megoldaniuk az óriási — százezres nagyságrendű — embertömeg mozgását-mozgatását, úgy hogy nem következtek be azok az előző évekből jól ismert „közlekedési dugók“, amelyek órás majd, egyhelyben topogásra kényszerítettek egyes keresztaljakat. Az ilyenkor mindig szűknek bizonyuló kegytemplom előtti tér felszabadítása — az új útvonal kijelölésével is — és a főpapi misének a somlyói nyeregbe helyezése nem csak a körmenet súlyát emelte, de bebizonyította: Somlyó szinte bármekkora embertömeget képes fogadni. Mindezeknek a szervezési újításoknak pedig fontos szerepük lehet, ha II. János Pál pápa várható csíksomlyói látogatására gondolunk. A lélek ünnepe volt Csíksomlyón. A lélek ünnepe volt, akkor is, ha az imádságok és vallásos énekek mellett alkalom nyílt az eszmecserére, a találkozás és „elbeszélgetés“ élvezetére éppúgy, mint az egy év alatt történt események megdiskurálására. S ez e pünkösdi katarzis segítheti egy esztendeig a hétköznapok gondjainak elviselésében is. Hogy majd egy év múlva, ismét eljöjjünk — feltöltődni, erősödni, gazdagodni. DE VIGYÁZNAK Szóltunk róla, hogy a tavaszelőn kies megyénkben járt Major úr, tanügyminiszter. Alkalmasint gyümölcsöző megbeszélést folytatott a Szatmár megyei tanfelügyelőséggel, melynek vezetőségében a helyi magyarság éppen úgy nincs képviselve, mint még legalább két tucat más megyei intézményben. Aligha véletlen, hogy a miniszter úr távozását követően „frissített fel“ a tanfelügyelőség egy korábbi kormányhatározatot (461/30. VI. 1991.), és küldte meg a szigorú felszólítást a magyar településeknek, illetve iskoláknak: „Azokban a községekben és falvakban, ahol csak nemzetiségi iskolák működnek, kötelező román osztályt szervezni, akkor is, ha a tanulók száma 10-nél kevesebb“. Aláírja Dan Maiorescu főtanfelügyelő, pecsét. S punktum. . Jól van, legyen, mondjuk, hogy a demokrácia jegyében teszi ezt a főtanfelügyelő és az egész tanügyi vezetés. Legyen saját osztálya akár 2 gyermeknek is! De, ha olyan nagy nálunk a demokrácia, mint azt egyes túlfűtött hon--és nyelvvagdok kiabálják, akkor miért nem terjesztik ezt ki mindenkire? Mert logikusan következne, hogy a nemzetiségiek nyelvére és kultúrájára is így vigyázzon a hatalom! Legalább most, mielőtt felvennék az országot az Európa Tanácsba, fogalmazni kéne egy olyan rendeletet is, amely előírja: nemzetiségi, köztük magyar osztályok kötelező indítását ott, az olyan vegyes lakosságú településeken, ahol eddig csak román volt! Jót tenne a hatalom külföldi megítélésének, ha kiadnának egy ilyen rendeletet. Nagy tamtammal felolvasnák a külföldi sajtónak, aztán elfelejtenék elküldeni, a régi jó praktikák szerint. Így továbbra se kéne magyar osztályt indítani mondjuk Borsabányán, Meggyesgörbeden, Szamosdobon, Avasfelsőfaluban, Lészpeden, Pusztinán, Abrudbányán, Viktóriavárosban, ahol több száz magyar él. Hogy Gáláéról, Craiováról, Bákóról ne is beszéljünk. Ha demokrácia, legyen kövér, mint a lúd. Hazai módra. Legyen mivel verje a mellét Strasbourgban Paunescu! SIKE LAJOS MI LESZ A KÉK SIRÁLYOKKAL? Az utóbbi néhány hónapban a Dana-tévé körül támadt magyarországi konfliktusok általános aggodalmat keltettek a romániai magyarság körében. Nagyon sokan kerestek föl engem is a kérdéssel: mi lesz ebből, uram? Lehetséges-e, hogy hetven esztendeig tartó elszigeteltségünk után, amikor új idők jeleként nemzeti nemzetiség szellemi-művelődési kapcsolatának újjáteremtése képett műholdas magyar adáshoz jutott, azt most politikai torzsalkodások és pénzügyi zavarok miatt tőlünk visszavegyék? Lehetséges-e a múltnak visszatérése, mikor egy-egy határsáv menti magyar „tévé-leskelődésért“ brutális milicisták zavartak-kergettek szét bennünket évtizedeken át? Elképzelhető, hogy anyanemzetünknek velünk szolidáris erőit Duna-tévé ügyben legyűrhetik olyan politikai-társadalmi csoportosulások, amelyek a nemzet gondjaiból bennünket, kisebbségi magyarokat már régen kipipáltak? Mert ha igen, mi soha többé magyar ige, magyar tévéműsor reményével a szemünket az égre nem vetjük. Mert a karácsonyi örömnek oly hatalmas fellobbanása után a csalódásnak, felábrándulásnak ekkora csapását reménycsonkulás nélkül már el nem viselhetjük. Megannyi kérdést, aggodalmat, panaszt, vádat összegezve mondom: így szóltak hozzám a Duna-tévé létrehozatalával oly gazdagon megajándékozott szegényemberek, akik azóta is áldozatos szorgalommal gyűjtögetik óránként híguló fejeiket, hogy házuk tetejére, ahonnan, már a gólyák is elmenekültek, parabola-antennát szerelhessenek jó drágán. Ezért írtam az alábbi levelet Csoóri Sándornak azzal a reménnyel, hogy akár ő, akár más, netán kormányszintű testület megnyugtató választ küld, s a remélhetőleg csak átmeneti aggodalmainkat oszlatja. KACSOÓRI SÁNDORNAK, A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉG® ELNÖKÉNEK! Tisztelt elnök úr és engedelmeddel, nekem továbbra is kedves barátom, Sándor! Csodára készülj most föl: levélkémet nem fájdalmas, nem is komor gondolatokkal kezdem, hanem az örömnek, a köszönetnek meleg szavaival. Teszem ezt a magam nevében, ám annak krónikás tanújaként is, hogy az öröm és a hála érzése az erdélyi—romániai magyarság egészének mindennapi megnyilatkozása. Történelmi reménytelenségben, nemzeti nyelvünk sok évtizedes üldöztetésében meggyötört lelkek lobbannak örömre, valahányszor kék szárnyú sirályok kezdenek immár sok ezer képernyőn tovaröppenni, valahányszor családi körökben fölhangzik a boldog kiáltás: DUNA-TÉVÉ! Igen, a budapesti, műholdas televíziós adás kezdete: a nemzeti paranoia s a megosztó szándék ólomketreces korszakának vége. diktatúrák omlása után az egységes magyar szellemi égbolt fölhuzatalának minden eddiginél eredményesebb folytatása, kiteljesítése határok, sorompók, irracionális nemzeti konfliktusok fölött, égi magasságoknál is magasabban, Illyés Gyula álmainak csillagos régiójában, ahol csituló fájdalommal idézhetjük őt: Haza, a magasban. S mivel Illyés szellemi hagyatékának jegyében és szuverén törekvéseid alapján az összmagyarságnak felfogás-bábeli változatosságban alakuló egységét gyakorlatilag is ilyen szép eredménnyel szolgálod: kérlek, kedves Sándor, vedd szívedbe köszönetemet és köszönetünket, vedd és a Duna-tévé sugárforrásához visszatérve, oszd meg hálánkat mindazokkal, akik a kék szárnyú sirálymadarakat s velük a nemzet mindennapi üzenetét, a Duna-táj békéjét szolgáló szavait, képsorait hozzánk eljuttatják. Hogy nem a nagy múltú és anyagiakban dúskáló intézmények tökéletességével? Hogy nem a bőségből válogatók lehetőségeivel? Szellemileg erősen alultápláltnak vagy nemzetutálatban túltápláltnak kell lenni ahhoz, hogy emiatt bárki orrát fintorítsa, Kétágú nyelvét a kezdet fogyatékosságain élvezettel fenegesse. Most pedig, kedves Sándor, aggodalomra váltom az örömöt, mondván: hallom, halljuk, olvassuk a Duna-tévé létrehozatala, működése, puszta léte elleni folyamatos berzenkedést, kifogásemelést, rágalmat és gyalázkodást — főleg személyed alpári, balkáni mocskolását. Az irracionális gyűlölet hangjai mindannyiunkat elképesztenek, fölháborítanak. Olvassuk, halljuk a Duna-tévé állítólagos törvénytelen mivoltáról szóló politikai és fiskális dörgedelmeket s azt kérdezzük: kik ezek a dühös emberek? Kik lehetnek azok, akiknek enynyit ér, ennyit jelent a kisebbségi létbe szakadt magyar nemzeti közösségek ügye? Tudjuk, nem tudjuk, más lapra tartozik. Most legyen annyi eszünk, hogy ne értsük, miről van szó. E mostani együttlétünk tiszta és indulatmentes békessége végett. Azt azonban ki kell jelentenem, és kérlek, Sándor, a Duna-tévé itteni magyar nézőinek tömeges véleményeként is mondd el mindenütt, ahol csak lehet: ha ez a műholdas adás törvénytelen, akkor mi is, apjastul-fiastul törvénytelenek vagyunk. Ha nemzeti kultúránk sugárzása, egy fél évszázados szellemi nagyböjt félbehagyatása törvényszegés, akkor magunk is törvényszegőkké lettünk! Adjon Isten mind csak efféléket! Azt ugyanis mi tudjuk a legjobban, mitől kell félteni bennünket. Mert voltunk mi már, vagyunk is néha magyar eredetű románok, román eredetű székelyek és semmilyen eredetű nullifikáltak, mégis vagyunk és leszünk minden népekkel békességre vágyó, európai kultúrnemzet, mégpedig valóságosan és nem bokrétaként csárdás kiskalapon. Leszünk, ismétlem, ha élni tudunk az idők új lehetőségével és leszámolunk önnön lehetetlenségeinkkel, amelyek ugyancsak nem ide tartoznak. Még egy kérdés, aztán abbahagyom közismert ügyeknek a firtatását: miféle emberek azok, te Sándor, akik választások előtt úgy szeretnek bennünket is, hogy majd átvesznek, átcsatolnak, voksolás után pedig, ha más irányt veszen az érdek, úgy szeretnek, mint a hideglelést? Kik azok, akik egyazon minek nevezzem-szájból hideget s meleget fújva úgymond határokon kívüli testvéreik érdekében próbálják tehetelenné tenni a kisebbségi létre jutott magyarságért létrehozott Duna-tévét? Miért próbálják hévvel s nem egy ízben irracionális gyűlölettel lejáratni megteremtőinek emberi és politikai becsültét, el egészen a bíróságért kiáltó gyalázkodásig? És mifajta nemzetfelfogás az, amely az ország határain kívül élő magyarok ellen próbálja uszítani a magyar társadalom szegényembereit, mondván: a Duna-tévére „pazarolt“ összegekből a kis nyugdíjasokat kellett volna inkább megsegíteni. Valóban segítő szándék ez? Vagy félelem a másságtól, egy másik intézmény sajátos vonásaitól, netán a lélekbegyűjtő konkurenciától? Azt hiszem, félelem, de öngerjesztés útján. Vannak, akik macskát” rajzolnak a falra, aztán egérnek képzelvén magukat, elkezdenek rettegni tőle. Ám ez még a jobbik eset. A rosszabb: 1? az, amikor magas szellemiségű értelmiségiek alacsony ösztönök elszabadulását remélve sohasem röstek bevetni a szociális demagógia bombáit és pattantyúit. S miért gondolják vajon, hogy anyanemzetünk fiai, módosak avagy szegények, visszavennék tőlünk a Duna-televíziót? Mondd meg, Sándor, ha tudod: Széchenyi komor felismerésén túl, miszerint magyar nem vész el csak magyar által: e mai, nemzetmegosztó, de magyar nemzetiségeket is sújtó viszályok dátumból támadtak-e vagy megszüntethető okok sorozatából?" Én mindkettőnek a következményét látom, de bizonyítása most hosszadalmas lenne. Hanem azt hoznám föl, ami leginkább aggaszt bennünket Erdélyben: hogy a Duta-tévé keltette botrány este része egy még botrányosabb politikai frí- , sértetjárásnak. Magyar sajtóban olvasható olyan célozgatás, burkolt vélemény, misze-rint: a magyar kisebbségi ügyekben érintett szomszédos országokkal megromlott viszonyért a magyar kormány a felelős. . Mi több: a belügyekbe való be nem avatkozás elvének ürügyén maholnap,infra időszerűvé ..liberalizálhatják“ Illyés emlékezetes telitalálatát Ceausescuról: a hóhér egyedül akar maradni áldozatával. Magyarfaló, paranoiás politikusok ezért tiltakoznak ma is a Duna-tévé „légi támadása“ ellen. Akik tehát Budapesten ellenzik azt , akaratlanul is őket segítik. Is "métleki: akaratlanul. Az okozatok azonban, mint tudjuk, fütyülnek szüleikre, az okok '■ ra. Ezért kérlek téged, Sándor, a MagyarokVilágszövetségének elnökeként is légy segítségünkre a Duna-tévé körül támadt eredélyi aggodalmak eloszlatásában. Tudom, hogy nem csupán a koránszólásért szen-vedtél meg annak idején. Ellép a fejed búbjáig ma is a rágalom, ama réginek föl- erősített, gátlástalan folytatása. Mit mond-? jak erről? Nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. Állod, mi pedig nagyon sokatt melletted állunk. Baráti öleléssel SÜTŐ ANDRÁS (Elhangzott május 22-én Marosvásár-helyt a HITEL című folyóirat irodalmi estjén.) ................... . Szóvivője szerint Az államelnök nem lesz bokszbíró Mármint a parlamenti folyosókon zajló ökölvívó meccsek bírája, hiszen mint a szóvivő mondotta: — Úgy gondolom (?) ez esetben tiszteletben tartja a hatalmi szférák szeparációját. Nyilván, e válasz a parlamentben csütörtökön lezajlott incidensre vonatkozó kérdés kapcsán hangzott el. Ám addig Traian Chebeleu követ úr más egyebekről is beszélt. Mindenekelőtt két nyilatkozatfélében elnöki álláspontot ismertetett. Egyikben a prefektusokkal május 22-én megejtett találkozóján mondott szavai és a május 24-i, korrupciót elítélő, felolvasott nyilatkozata kapcsán megjelent politikusi és újságírói állásfoglalásokra reagált. Elnökünk tiltakozik az ellen, hogy következetlenséggel vádolják, s tisztázza (ismét) véleményét: korrupciót elítélő nyilatkozata világos, félreérthetelen. A prefektusok előtt pedig nem feketítette be az ellenzéket, s nem a korrupcióval kapcsolatban emlegette azt. Sőt — mert az átmenet egyre komolyabb nehézségekkel néz szembe, mert a kormány reformprogramját támogatni kell — a közeljövőben ismét tanácskozni szeretne a politikai pártokkal, de szakemberekkel, szakértőkkel is, hogy biztosíthassék a reform folytatása, és az ország nemzeti érdekeinek védelme a jelenlegi nemzetközi konjunktúrában. Másik nyilatkozatában reményét fejezte ki: az Orosz Föderáció vezetői, a nemzetközi emberi jogvédő szervezetek mindent elkövetnek, hogy a tiraszpol hatóságok mielőbb változtassanak eddigi álláspontjukon, s a hat — jogtalanul megkínzott — román (besszarábiai) hazafi perét, melyből mindenáron politikai pert fabrikálnak, áthelyezik a köztársaság fővárosába, Chisineuba ... Meglepő módon a kérdések zöme a román-magyar viszonyra, s a külföldi beruházók telek-, illetve területvásárlási jogára vonatkozott. (Persze nem maradt körön kívül az „UDMR“ sem.) A szóvivő válaszai — remélhetőleg — megnyugtatták az aggódó újságírókat. Nem kell félniük, Magyarország nem lesz a NATO tagja. Az Észak-Atlanti Szövetség- mondotta a szóvivő - azonos módon viszonyult, s feltehetően úgy viszonyul ezután is a volt kelet-európai szocialista államokhoz. Semmilyen jel nem utal arra, hogy ez a viszonyulás módosulna, tehát a magyar külügyminiszter látogatása nyomán nem számíthat senki arra, hogy Magyarország esetleg társulhatna a szövetséghez. Szintén a román—magyar viszony került terítékre a romániai magyar kisebbség kapcsán is. A szóvivő beismerte: külföldi alapítványok kezdeményezésére valóban sor került román—magyar nem hivatalos találkozókra. S részint — bár a kormány is foglalkozott a gondolattal — egy ilyen összejövetel eredménye a Kisebbségi Tanács. Az a tanács, amelybe az egyik kolléga szerint az UDMR nem akar belépni, de ez az ő baja. A szóvivő viszont cáfolt: az RMDSZ már a megalakulástól részt vett a tanács ülésein, s véleménye szerint érdekvédelmi szervezetünknek nem érdeke távolmaradni, hiszen ott a kisebbség sajátos problémái nyerhetnek érdembeli megoldást... A magyar—román viszonnyal, az RMDSZ-állásponttal szoros összefüggésben ( de ki nem mondottan) hangzottak el a külföldi beruházások törvényével kapcsolatos kérdések. Az elnöki hivatal egyetért a kormány által előterjesztett törvénynyel, s a szóvivő elmagyarázta a hont féltő újságíróknak, hogy másutt is el-eladogatják a földet a külföldi beruházóknak tehát nem kell félni ettől a törvénytől. FERENCZ L. IMRE VÍKEND A SZÉKELYFÖLDÖN (Folytatás az 1. oldalról) Orbán Árpád elismételte, hogy az továbbra is változatlan, s a kormány magyarokkal szembeni bizalmatlanságát, diszkriminációt látunk abban, ami történt a kinevezett személy eddigi tettei alapján. Ezek után amolyan negédeskedésnek hatott a prefektus kijelentése, hogy a megyében a román—magyar ellentétek mesterségesen szítottak lennének úgymond. Nem vitás, kire és mire gondolt. Tény viszont, hogy a megyei tanács és a prefektus között ez volt az első személyes találkozás, eddig ugyanis" a prefektus tevér azonön kívül, amit a tanács nyakába' zúdított, nem méltatta a választott önkormányzatot figyelemre — jegyezte meg a tanácselnök. Pénteken a látogatás a sepsiszentgyörgyi ortodox katedráls és a közeli katolikus plébánia-templom« felkeresésével folytatódott, majd Hargita és Maros megyék felé távoztak. Vajon mire ment ki a játék? — kérdi ezek után az olvasó, bizonyára és teljes joggal. Tény, hogy a Politikai pártok képviselőit a találkozókra nem hívták meg, így a megyei RMDSZ-t sem. A megyei szervezetünket ugyan belső válsága megbénítja, de tiltakozó akciók szervezéséről vagy bár tárgyalásokra, tájékoztatásokra való felkészülésről már csak azért sem lehetett szó, mert a diplomata-rendet úgyszólván a legnagyobb titokban készítették elő. Jellemző, hogy Márton Árpád képviselő szólt le telefonon a tanácshoz a hét folyamán Bukarestből („tudtok-e róla, mi készül?“), s mikor kiderült, hogy nem. „Na, mi majd kikaparjuk a kormánynál, hogy titeket is meghívjanak“. Ezek után ítélje meg ki-ki vaaga, kiktől akarták elszigetelni a diplomatákat, miért volt fontos, hogy a magyar tisztségviselőket amolyan segédszerepre kárhoztassák. Hogy miért nem hívták meg a pártokat, hogy tulajdonképpen milyen képet próbáltak tárni a külföldiek szeme elé az itteni viszonyokról s hogy kicsodák azok a kinevezett kormánymegbízottak, akik pozíciód volt hivatva szilárdítani a hétvégi kiruccanás... Utóirat: A sepsiszentgyörgyi látogatás röpke félórát tartott, a két templom megtekintése után a három busz és a kísérőkocsik rögtön elhajtottak. A külügyminiszter különben nagyon jó benyomást tett a megyei tanács elnökére, különösem hogy az európai régiók C Hunyad megyei tanácskozása felől érdeklődött s megjegyezte: örvendetes a két székely megye belépése egy ilyen nemzetközi szervezetbe, a többi megyének is ott lenne a helye... Későn fogadta el a törvényhozás az idei állami költségvetést, s azóta lefelé a megyékben, városokban, községekben szorozzák osztják a semmit... Az államtól kapott összeg 1 339100 00 lej, s ehhez járul: a fizetési adókból származó 1 199 700 000 lej, és a saját bevételekből származó pénzből ez 3 508 900 000 lejre kerekedik ... ’ Csak leírni sok, mert beruházásokra, fejlesztésre kevés jut. összesen tíz fontosabb tételt nevezett meg Szilágy Megye Tanácsa , az 1993. évi költségvetésében: hőközpontok korszerűsítése (155 millió), csatornahálózat és távfűtési hálózat felújítása (35 millió), a varsóiéi víztároló és az ivóvíz minőségének javítása (170 millió), a zilahi szennyvíztisztító-terep bővítése (75 millió),a lakásépítés (45 millió), Szilágycseh vízve,zetékrendszerének bővítése (33 millió), Szi Van már költségvetés (A pénzt jóváhagyás előtt elköltötték) Nágysomlyón hídépítés (65 millió), három községi polgármesteri hivatal építésének befejezése (37 millió), a többi ,lényegében apróság. Beruházásra az állami 771 milliót juttatott összesen, a többi egymilliárdon felüli összeget a közigazgatási egységek saját, bevételeikből fedezik. Nagyobb összeget — 50 millión felül — Szilágykras. * na. Szilagynagyfalu. Szilágyperecsen. S.ramosgalgó kaptak, az előbbi három azért, mert e községeken állami költségvetésből finanszírozott szociális létesítmények: a gamer, helyek, árvaházak, stb. találhatók. Az állami költségvetésből az úgynevezett szociális „védőhálóra“ 568 millió lej jut Szilágy megyében. Sajnos, az állandó küldöttség ülésén kiderült, hogy ezt a pénzt május elsejéi, mint állami szubvenciót fűtésre és helyi közszállításra el is költötték... Ennyi többet fizet viszont a lakos. Újság a kövgs kezükben a „kompenzációs fizetéséből“ ... Nem kerül kevésbe a megyei költségvetés sem egy esztendőre: a megyei tanács személyzeti kiadását 330,8 millió, anyagköltségeit pedig 464,9 millió lejben, jelölték meg. Ehhez képest igazán kevés az, hogy a lakásépítés 45 milliót kapott, a művelődés 45,8 milliót, a megyei múzeum 30,5 milliót. A szülő jobban teszi, ha a hozomány mellett lakásépítésre is gyűjt, ha tud; a művelődés továbbra is szegény marad, mint a templom egere, s hogy mi lesz a közművesítési, a távfűtési hálózattal, valamint a téli fűtéssel, az nem megválaszolhatatlan kérdés. A költségvetés még csak tervezet, mivel május utolsó keddjén vitatta meg a megyei tanács állandó küldöttsége,a jóváhagyást csak a június 10.i megyei tanácsülés határozatától várhat. Tervezet, tehát nem jogerős költségvetés, ámbár bizonyos összegeket máris elköltötték. A végleges, azaz jogerős költségvetésre a városoknak, községeknek tehát továbbra is várniuk kell, majd költhetnek pénzt — ha lesz — nyakra-főre Szilveszter napjának délelőttjén. FEJÉR LÁSZLÓ