Romániai Magyar Szó, 1993. június (5. évfolyam, 1043-1068. szám)

1993-06-01 / 1043. szám

1993. június 1. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • Romániai Magyar Szó • Amiről vitatkoztak Magyarázkodik-tisztáz a tanügyminiszter, a parlamentben magyarázza, hogy nem arról van szó, amiről szó van. Mindenféle kétség elkerülése végett egyszerűbb, h­a szó szerint idézzük : vitatott dokumentumot. Románia Nr. 29 633 Tanügyminisztérium Dátum: 1993. május 4. Államtitkár ____Megye Tanfelügyelőségének Az oktartási folyamat jó megszervezéséért és lebonyolításáért, tudomásukra hozzuk, hogy 1993. május 1-jei dátummal a tanügyi káderek, a vezető-, irányító és ellenőrző személyzet külföldi utazásai (szakosítások, meghívások, tapaszta­latcserék, kirándulások, vagy bármilyen más természetű eltávozás) csak a Tan­ügyminisztérium vezetésének jóváhagyásával valósíthatók meg. Ezért a tanfelügyelőségek írásában fogják közölni az oktatási intézmények vezetőivel a leirat tartalmát, és követni fogják ennek alkalmazását. A megszegők a 6/1969. sz. törvény és a Munkatörvénykönyv szerint lesznek megbüntetve. Romulus Pop államtitkár A parlamenti interpelláció után, és bizonyítandó, hogy a minisztérium nem a hírszerző szolgálat egyik alintézménye, újabb faxüzenet érkezett: Tanügyminisztérium Nr. 30452 Az államtitkár irodája 1993. május 20. ...________ Megye Tanfelügyelőségének A tanügyminiszter irodája által közvetített 9660/1993. 04. 12. sz. körlevél alapján kibocsátott 29633/1993. 05. 04. sz. leiratra vonatkozó pontosítások. 1. A leirat csak a tanügyi kádereknek az iskolai év tanítási periódusaiban történő eltávozásaira vonatkozik. 2. Az eltávozási jóváhagyást a Tanügyminisztérium csak akkor bocsátja ki, ha létezik a megyei tanfelügyelőségek, illetve Bukarest municípiumi tanfelü­gyelőségek láttamozása, ebben az esetben létezvén annak a garanciája, hogy meghozták az oktatási folyamat zavartalanságához szükséges intézkedéseket. Romulus Gh. Pop államtitkár Tehát: 1. Kiabálni kell! 2. Ha valahol, valakinek a régi átiratot vennék elő, követelni kell az újat is. 3. Hány példányban fognak készülni azok a nyilvántartások? BIRTÓK JÓZSEF Román szól a magyarhoz (Gánduri bűne de la un román...) Igazságtétel és jólét nélkül Figyelmen kívül hagyva azokat a kis­hitű taná­csokat, hogy értelmetlen tanú­­vallomást tenni, május 13-án Doina Cornea asszonnyal együtt, egy csoport újságíró kí­­séretében megjelentem az 1989. decemberi kolozsvári eseményeket (hányadszor?) ki­vizsgáló szenátori bizottság előtt. Habár e bizottságban nem volt jelen egyetlen szenátor sem, nem is szólva az önmagát manapság függetlennek nevező színész és rendező elnökéről, Sergiu Nico­­laescuról, mégis úgy gondoltuk, hogy a de­cemberi forró napok és a következők ese­ményei közvetlen résztvevőiként egyértel­műen el kell mondanunk az igazságot, a­­mmelyet hasznos lenne ismernie az egy ka­tonából, egy rendőrből és egy forradalmár­ból álló bizottságnak is. Legmegdöbbentőb­bek a sebesültek és a halálos áldozatok utódainak, családtagjainak nyilatkozatai voltak, akik ma megfélemlítettek. Közvet­lenül vagy névtelen telefonhívásokkal gya­­lázzák és fenyegetik őket azok, akik min­den bizonnyal a paleo- és neokommuniz­­mus zsoldjában álltak és állnak ma is. Elképzelhető ez? Hihető-e, hogy decemberi hőseink gyűlölködő, közönséges hangvéte­lű hazug és gyáva támadások célpontjává váltak? Elgondolkoztató a francia televízió 1990- ben Kolozsvárt készített riportja is. Eb­ben Domsa ügyész-ezredes elmondta, ho­gyan adott ki letartóztatási parancsot négy, a kolozsvári gyilkosságokért bűnösnek ne­vezett és bizonyított tiszt ellen, és mi tör­tént másnap, amikor Cheler tábornoknak alárendelt magas rangú tisztek csoportja azzal fenyegetőzött: ha nem­­helyezik a négy tisztet szabadlábra, a Kolozsvár kör­­nyéki katonai egységek 48 óra alatt tan­kokkal szállják meg a várost. Ne járja át a rettegés az embert, ha arra gondol, hogy — bár fennen hangoztatják Románia demokratikus és jogállam voltát — Cheler tábornok ma a 4., Erdélyi Hadsereg pa­rancsnoka, és tagja az ország Legfelső Védelmi Tanácsának? Ne szédüljön bele a gondolatba? Ne érezzen undort és keserűséget, ha megtudja azt is, hogy ezt a mindössze négy bizonyított bűnöst előléptették, máshova helyezték,­sőt, egyesek közülük még, a de­cemberi harcosokat megillető jogokban is részesültek; ha abba nem tud belenyugod­ni, hogy közel négy év elteltével alig tet­tek valamit az igazság kiderítéséért a de­cemberi vérengzésről, és hogy a jelenlegi kommunista-nacionalista, a fasizmussal kacérkodó hatalom diszkréten dicséri C. elvtársat Gheorghe Funar polgármester szavaival: „jó román volt“, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a feledés ho­málya boruljon a forradalomra vagy lá­zadásra, nem is tudom már, hogyan ne­vezzem? Nem jött el az ideje annak, hogy nemzetközi fórumokhoz forduljunk , az igazság érvényre juttatása érdekében? Ezért javasolom ismét, forduljunk a Há­gai Nemzetközi Törvényszékhez azzal a szennyes és gyanús ügylettel, amelyik még mindig nyomasztja és gyászban tartja a lelkünket. Itt az ideje, hogy a román ci­vil társadalom vagy a valóban demokrati­kus pártok felkarolják ezt a kezdeménye­zést, és következetesen kérjék a nemzetkö­zi segítséget a per megkezdéséhez, amely arra lenne hivatott, hogy szilárd jogi ala­pon feltárja mindazt, ami 1989 decemberé­ben Tem­esváron, Bukarestben, Kolozsvá­ron, Nagyszebenben, Brassóban és más városokban történt. Mert egy ilyen per nélkül nem lesz soha demokrácia, szabad­ság, igazságtétel és jólét ebben az ország­ban. Dr. OCTAVIAN C. BURACU CSÍKSOMLYÓN ISMÉT EGYÜTT VOLTUNK (Folytatás az 1. oldalról) IV. Jenő pápa 1446-ban kelt bullája sze­rint Csíksomlyó ekkor már búcsújáró hely volt. A pünkösdi búcsújárás hagyománya azonban 1567-hez, a csíki és gyergyói szé­­kelység katolikus önvédelmi harcaihoz kapcsolódik. Azóta jelennek meg különö­sen nagy számban a székelyek e helyen a Szentlélek ünnepén.­­ Csíksomlyó ugyanakkor a legnagyobb erdélyi Mária-kegyhelyünk. A hagyomány a csíksomlyói csodákat a Szűzanyához, il­letve a Kis-Somlyó hegyén álló Salvator kápolnához kapcsolja. Nehéz dolga van annak, aki meg szeret­né saccolni a Somlyói búcsúsok számát. Aki belekeveredik a Szék útját egész dél­előtt teljes szélességében megtöltő kereszt­­alyak tömegébe, aki a Kálvária, a Salva­­tor-kápolna magasságából figyeli az állan­dóan áramló embertömeget, abban egy idő után megszűnik a számok iránti kíváncsi­ság s felváltja az „Istenem, de jó, hogy ennyien együtt vagyunk“ öröme. S a szent cselekmények sorozata által nyújtott él­mény mellett a búcsún részt vevők számá­ra ennek az élménynek is fontos szerepe van. Az idei búcsún az különösen is hangsú­lyozódott, hisz a jelenlevő főpapok között Bálint Lajos gyulafehérvári érsek és Ja­­kubinyi György segédpüspök mellett üd­vözölhettük Kada Lajos érseket, a Szent­szék bonni nagykövetét, a külföldön élő magyarok püspökét, aki a főpapi mise szentbeszédét is mondotta. Az idei búcsú több újdonsággal is szol­gált. A szervezőknek sikerült megoldani­­uk az óriási — százezres nagyságrendű — embertömeg mozgását-mozgatását, úgy hogy nem következtek be azok az előző évekből jól ismert „közlekedési dugók“, a­melyek órás majd, egyhelyben topogásra kényszerí­tettek egyes keresztaljakat. Az ilyenkor mindig szűknek bizonyuló kegy­templom előtti tér felszabadítása — az új útvonal kijelölésével is — és a fő­papi mi­sének a somlyói nyeregbe helyezése nem csak a körmenet súlyát emelte, de bebizo­nyította: Somlyó szinte bármekkora em­bertömeget képes fogadni. Mindezeknek a szervezési újításoknak pedig fontos szerepük lehet, ha II. János Pál pápa várható csíksomlyói látogatására gondolunk. A lélek ünnepe volt Csíksomlyón. A lé­lek ünnepe volt, akkor is, ha az imádsá­gok és vallásos énekek mellett alkalom nyílt az eszmecserére, a találkozás és „el­beszélgetés“ élvezetére éppúgy, mint az egy év alatt történt események megdisku­­rálására. S ez e pünkösdi katarzis segítheti egy esztendeig a hétköznapok gondjainak elviselésében is. Hogy majd­ egy év múlva, ismét eljöjjünk — feltöltődni, erősödni, gazdagodni. DE VIGYÁZNAK Szóltunk róla, hogy a tavaszelőn kies megyénkben járt Major úr, tanügyminisz­ter. Alkalmasint gyümölcsöző megbeszélést folytatott a Szatmár megyei tanfelügyelő­séggel, melynek vezetőségében a helyi ma­gyarság éppen úgy nincs képviselve, mint még legalább két tucat más megyei intéz­ményben. Aligha véletlen, hogy a miniszter úr tá­vozását­ követően „frissített fel“ a tanfel­ügyelőség egy korábbi kormányhatároza­tot (461/30. VI. 1991.), és küldte meg a szi­gorú felszólítást a magyar településeknek, illetve iskoláknak: „Azokban a községek­ben és falvakban, ahol csak nemzetiségi iskolák működnek, kötelező román osz­tályt szervezni, akkor is, ha a tanulók szá­ma 10-nél kevesebb“. Aláírja Dan Maio­­rescu főtanfelügyelő, pecsét. S punktum. . Jól van, legyen, mondjuk, hogy a de­mokrácia jegyében teszi ezt a főtanfelügye­lő és az egész tanügyi vezetés. Legyen sa­ját osztálya akár 2 gyermeknek is! De, ha olyan nagy nálunk a demokrácia, mint azt egyes túlfűtött hon--és­ nyelvvagdok kiabál­ják, akkor­ miért nem terjesztik ezt ki mindenkire? Mert logikusan következne, hogy a nemzetiségiek nyelvére és kultúrá­jára is így vigyázzon a hatalom! Legalább most, mielőtt felvennék az országot az Európa Tanácsba, fogalmazni kéne egy olyan rendeletet is, amely előírja: nemze­tiségi, köztük magyar osztályok kötelező indítását ott, az olyan vegyes lakosságú te­­lepüléseken, ahol eddig csak román volt! Jót tenne a hatalom külföldi megítélésé­nek, ha kiadnának egy ilyen rendeletet. Nagy tamtammal felolvasnák a külföldi sajtónak, aztán elfelejtenék elküldeni, a régi jó praktikák szerint. Így továbbra se kéne magyar osztályt indítani mondjuk Borsabányán, Meggyesgörbeden, Szamosdo­­bon, Avasfelsőfaluban, Lészpeden, Puszti­­nán, Abrudbányán, Viktóriavárosban, a­­hol több száz magyar él. Hogy Gáláéról, Craiováról, Bákóról ne is beszéljünk. Ha demokrácia, legyen kövér, mint a lúd. Hazai módra. Legyen mivel verje a mellét Strasbourgban Paunescu! SIKE LAJOS MI LESZ A KÉK SIRÁLYOKKAL? Az utóbbi néhány hónapban a Dana-tévé körül támadt magyarországi kon­fliktusok általános aggodalmat keltettek a romániai magyarság körében. Na­­gyon sokan kerestek föl engem is a kérdéssel: mi lesz ebből, uram? Lehetsé­ges-e, hogy hetven esztendeig tartó elszigeteltségünk után, amikor új idők jele­ként nemzet­i nemzetiség szellemi-művelődési kapcsolatának újjáteremtése ké­pett műholdas magyar adáshoz jutott, azt most politikai torzsalkodások és pénzü­gyi zavarok miatt tőlünk visszavegyék? Lehetséges-e a múltnak visszaté­rése, mikor egy-egy határsáv menti magyar „tévé-leskelődésért“ brutális mili­­cisták zavartak-kergettek szét bennünket évtizedeken át? Elképzelhető, hogy anyanemzetünknek velünk szolidáris erőit Duna-tévé ügyben legyűrhetik olyan politikai-társadalmi csoportosulások, amelyek a nemzet gondjaiból bennünket, kisebbségi magyarokat már régen kipipáltak? Mert ha igen, mi soha többé magyar ige, magyar tévéműsor reményével a szemünket az égre nem vetjük. Mert a karácsonyi örömnek oly hatalmas fellobbanása után a csalódásnak, fel­­ábr­ándulásnak ekkora csapását reménycsonkulás nélkül már el nem viselhetjük. Megannyi kérdést, aggodalmat, panaszt, vádat összegezve mondom: így szóltak hozzám a Duna-tévé létrehozatalával oly gazdagon­­ megajándékozott szegényemberek, akik azóta is áldozatos szorgalommal gyűjtögetik óránként hí­guló fejeiket, hogy házuk tetejére, ahonnan, már a gólyák is elmenekültek, pa­rabola-antennát szerelhessenek jó drágán. Ezért írtam az alábbi levelet Csoóri Sándornak azzal a reménnyel, hogy akár ő, akár más, netán kormányszintű testület megnyugtató választ küld, s a remélhetőleg csak átmeneti aggodalmainkat oszlatja. KA­­CSOÓRI SÁNDORNAK, A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉG® ELNÖKÉNEK! Tisztelt elnök úr és engedelmeddel, ne­kem továbbra is kedves barátom, Sándor! Csodára készülj most föl: levélkémet nem fájdalmas, nem is komor gondolatokkal kezdem, hanem az örömnek, a köszönet­nek meleg szavaival. Teszem ezt a magam nevében, ám annak krónikás tanújaként is, hogy az öröm és a hála érzése az er­délyi—romániai magyarság egészének min­dennapi megnyilatkozása. Történelmi re­ménytelenségben, nemzeti nyelvünk sok évtizedes üldöztetésében meggyötört lel­kek lobbannak örömre, valahányszor kék szárnyú sirályok kezdenek immár sok ezer képernyőn tovaröppenni, valahányszor családi körökben fölhangzik a boldog kiál­tás: DUNA-TÉVÉ! Igen, a budapesti, mű­holdas televíziós adás kezdete: a nemzeti paranoia s a megosztó szándék ólomket­­reces korszakának vége. diktatúrák om­lása után az egységes magyar szellemi ég­bolt fölhuza­talának minden eddiginél eredményesebb folytatása, kiteljesítése határok, sorompók, irracionális nemzeti konfliktusok fölött, égi magasságoknál is magasabban, Illyés Gyula álmainak csilla­­gos régiójában, ahol csituló fájdalommal idézhetjük őt: Haza, a magasban. S mivel Illyés szellemi hagyatékának jegyében és szuverén törekvéseid alapján az összma­­gyarságnak felfogás-bábeli változatosság­ban alakuló egységét gyakorlatilag is ilyen szép eredménnyel szolgálod: kérlek, ked­­ves Sándor, vedd szívedbe köszönetemet és köszönetünket, vedd és a Duna-tévé su­gárforrásához visszatérve, oszd meg hálán­kat mindazokkal, akik a kék szárnyú si­rálymadarakat s velük a nemzet minden­napi üzenetét, a Duna-táj békéjét szolgá­ló szavait, képsorait hozzánk eljuttatják. Hogy nem a nagy múltú és anyagiakban dúskáló intézmények tökéletességével? Hogy nem a bőségből válogatók lehetősé­­geivel? Szellemileg erősen alultápláltnak vagy nemzetutálatban túltápláltnak kell lenni ahhoz, hogy emiatt bárki orrát fin­torítsa,­ Kétágú nyelvét a kezdet fogyaté­kosságain élvezettel fenegesse. Most pedig, kedves Sándor, aggodalom­ra váltom az örömöt, mondván: hallom, halljuk, olvassuk a Duna-tévé létrehoza­tala, működése, puszta léte elleni folyama­tos berzenkedést, kifogásemelést, rágalmat és gyalázkodást — főleg személyed alpári, balkáni mocskolását. Az irracionális gyű­lölet hangjai mindannyiunkat elképeszte­nek, fölháborítanak. Olvassuk, halljuk a Duna-tévé állítólagos törvénytelen mivol­táról szóló politikai és fiskális dörgedel­meket s azt kérdezzük: kik ezek a dühös emberek? Kik lehetnek azok, akiknek eny­­nyit ér, ennyit jelent a kisebbségi létbe sza­kadt magyar nemzeti közösségek ügye? Tudjuk, nem tudjuk, más lapra tartozik. Most legyen annyi eszünk, hogy ne ért­sük, miről van szó. E mostani együttlé­­tünk tiszta és indulatmentes békessége vé­gett. Azt azonban ki kell jelentenem, és kérlek, Sándor, a Duna-tévé itteni magyar nézőinek tömeges véleményeként is mondd el mindenütt, ahol csak lehet: ha ez a mű­holdas adás törvénytelen, akkor mi is, apjastul-fiastul törvénytelenek vagyunk. Ha nemzeti kultúránk sugárzása, egy fél évszázados szellemi nagyböjt félbehagya­­tása törvényszegés, akkor magunk is tör­vényszegőkké lettünk! Adjon Isten mind csak efféléket! Azt ugyanis mi tudjuk a legjobban, mitől kell félteni bennünket. Mert voltunk mi már, vagyunk is néha magyar eredetű románok, román eredetű székelyek és semmilyen eredetű nullifikál­­tak, mégis vagyunk és leszünk minden népekkel békességre vágyó, európai kul­túrnemzet, mégpedig valóságosan és nem bokrétaként csárdás kiskalapon. Leszünk, ismétlem, ha élni tudunk az idők új lehe­tőségével és leszámolunk önnön lehetetl­enségeinkkel, amelyek ugyancsak nem ide tartoznak. Még egy kérdés, aztán abbahagyom köz­ismert ügyeknek a firtatását: miféle em­berek azok, te Sándor, akik választások előtt úgy szeretnek bennünket is, hogy majd átvesznek, átcsatolnak, voksolás után pedig, ha más irányt veszen az érdek, úgy szeretnek, mint a hideglelést? Kik azok, akik egyazon minek nevezzem-szájból hi­deget s meleget fújva úgymond határokon kívüli testvéreik érdekében próbálják­ te­­hetelenné tenni a kisebbségi létre jutott magyarságért létrehozott Duna-tévét? Mi­ért próbálják hévvel s nem egy ízben ir­racionális gyűlölettel lejáratni megterem­tőinek emberi és politikai becsül­tét, el­­ egészen a bíróságért kiáltó gyalázkodásig? És mifajta nemzetfelfogás az, am­ely az ország határain kívül élő magyarok ellen próbálja uszítani a magyar társadalom szegényembereit, mondván: a Duna-té­­vére „pazarolt“ összegekből a kis nyugdí­jasokat kellett volna inkább megsegíteni. Valóban segítő szándék ez? Vagy félelem a másságtól, egy másik intézmény sajátos vonásaitól, netán a lélekbegyűjtő konku­renciától? Azt hiszem, félelem, de önger­­jesztés útján. Vannak, akik macskát” raj­zolnak a falra, aztán egérnek képzelvén magukat, elkezdenek rettegni tőle. Ám ez még a jobbik eset. A rosszabb: 1? az, amikor magas szellemiségű értelmiségiek alacsony ösztönök elszabadulását remélve sohasem röstek bevetni a szociális dema­gógia bombáit és pattantyúit. S miért gon­dolják vajon, hogy anyanemzetünk fiai, módosak avagy szegények, visszavennék tőlünk a Duna-televíziót? Mondd meg, Sándor, ha tudod: Széche­nyi komor felismerésén túl, miszerint ma­gyar nem vész el csak magyar által: e mai, nemzetmegosztó, de magyar nemzeti­­­ségeket is sújtó viszályok dátumból tá­madtak-e vagy megszüntethető okok soro­zatából?" Én mindkettőnek a következmé­­­­nyét látom, de bizonyítása most hossza­­­dalmas lenne. Hanem azt hoznám föl, ami leginkább aggaszt bennünket Erdélyben: hogy a Duta-tévé keltette botrány es­te része egy még botrányosabb politikai frí- , sértetjárásnak. Magyar sajtóban olvasható olyan célozgatás, burkolt vélemény, misze-­­rint: a magyar kisebbségi ügyekben érin­tett szomszédos országokkal megromlott viszonyért a magyar kormány a felelős. . Mi több: a belügyekbe való be nem­ avat­kozás elvének ürügyén m­aholnap,infra idő­szerűvé ..liberalizálhatják“ Illyés emlé­kezetes telitalálatát Ceausescuról: a hóhér egyedül akar­ maradni áldozatával.­­ Magyarfaló, paranoiás politikusok ezért­ tiltakoznak ma is a Duna-tévé „légi táma­dása“ ellen. Akik tehát Budapesten el­lenzik azt , akaratlanul is őket segítik. Is­ "­métlek­i: akaratlanul. Az okozatok azonban,­­ mint tudjuk, fütyülnek szüleikre, az okok­ '■ ra. Ezért kérlek téged, Sándor, a Magyarok­­­Világszövetségének elnökeként is légy se­­­gítségünkre a Duna-tévé körül támadt er­e­­délyi aggodalmak eloszlatásában. Tudom,­­ hogy nem csupán a koránszólásért szen-­­­vedtél meg annak idején. Ellép a fejed búbjáig ma is a rágalom, ama réginek föl­-­ erősített, gátlástalan folytatása. Mit mond-? jak erről? Nem az a legény, aki üti, hanem­­ aki állja. Állod, mi pedig nagyon sokatt melletted állunk. Baráti öleléssel SÜTŐ ANDRÁS (Elhangzott május 22-én Marosvásár-­­­helyt a HITEL című folyóirat irodalmi­­ estjén.) ................... . Szóvivője szerint Az államelnök nem lesz bokszbíró Mármint a parlamenti folyosókon zajló ökölvívó meccsek bírája, hiszen mint a szóvivő mondotta: — Úgy gondolom (?) ez esetben tiszteletben tartja a hatalmi szférák szeparációját. Nyilván, e válasz a parlamentben csütörtökön lezajlott inci­densre vonatkozó kérdés kapcsán hangzott el. Ám addig Traian Chebeleu követ úr más egyebekről is beszélt. Mindenekelőtt két nyilatkozatfélében elnöki álláspontot ismertetett. Egyikben a prefektusokkal má­jus 22-én megejtett találkozóján mondott szavai és a május 24-i, korrupciót elítélő, felolvasott nyilatkozata kapcsán megjelent politikusi és újságírói állásfoglalásokra reagált. Elnökünk tiltakozik az ellen, hogy következetlenséggel vádolják, s tisztázza (ismét) véleményét: korrupciót elítélő nyi­latkozata világos, félreérthetelen. A pre­fektusok előtt pedig nem feketítette be az ellenzéket, s nem a korrupcióval kap­csolatban emlegette azt. Sőt — mert az átmenet egyre komolyabb nehézségekkel néz szembe, mert a kormány reformprog­ramját támogatni kell — a közeljövőben ismét tanácskozni szeretne a politikai pár­tokkal, de szakemberekkel, szakértőkkel is, hogy biztosíthassék a reform folyta­tása, és az ország nemzeti érdekeinek vé­delme a jelenlegi nemzetközi konjunktú­rában. Másik nyilatkozatában reményét fe­jezte ki: az Orosz Föderáció vezetői, a nem­zetközi emberi jogvédő szervezetek min­dent elkövetnek, hogy a tiraszpol ható­ságok mielőbb változtassanak eddigi állás­pontjukon, s a hat — jogtalanul megkín­zott — román (besszarábiai) hazafi perét, melyből mindenáron politikai pert fabri­kálnak, áthelyezik a köztársaság fővárosá­ba, Chisineuba ... Meglepő módon a kérdések zöme a ro­mán-magyar viszonyra, s a külföldi be­ruházók telek-, illetve területvásárlási jo­gára vonatkozott. (Persze nem maradt kö­rön kívül az „UDMR“ sem.) A szóvivő vá­laszai — remélhetőleg — megnyugtatták az aggódó újságírókat. Nem kell félniük, Magyarország nem lesz a NATO tagja. Az Észak-Atlanti Szövetség- mondotta a szóvivő - azonos módon viszonyult, s fel­tehetően úgy viszonyul ezután is a volt kelet-európai szocialista államokhoz. Sem­milyen jel nem utal arra, hogy ez a viszo­nyulás módosulna, tehát a magyar kül­ügyminiszter látogatása nyomán nem szá­míthat senki arra, hogy Magyarország esetleg társulhatna a szövetséghez. Szintén a román—magyar viszony ke­rült terítékre a romániai magyar kisebb­­ség kapcsán is. A szóvivő beismerte: kül­földi alapítványok kezdeményezésére való­ban sor került román—magyar nem hiva­talos találkozókra. S részint — bár a kor­mány is foglalkozott a gondolattal — egy ilyen összejövetel eredménye a Kisebbségi Tanács. Az a tanács, amelybe az egyik kolléga szerint az UDMR nem akar belép­ni, de ez az ő baja. A szóvivő viszont cá­folt: az RMDSZ már a megalakulástól részt vett a tanács ülésein, s véleménye sze­rint érdekvédelmi szervezetünknek nem érdeke távolmaradni, hiszen ott a kisebb­ség sajátos problémái nyerhetnek érdem­beli megoldást... A magyar—román viszonnyal, az RMDSZ-állásponttal szoros összefüggés­ben ( de ki nem mondot­tan) hangzottak el a külföldi beruházások törvényével kap­csolatos kérdések. Az elnöki hivatal egyet­ért a kormány által előterjesztett törvény­nyel, s a szóvivő elmagyarázta a hont féltő újságíróknak, hogy másutt is el-eladogatják a földet a külföldi beruházóknak tehát nem kell félni ettől a törvénytől. FERENCZ L. IMRE VÍKEND A SZÉKELYFÖLDÖN (Folytatás az 1. oldalról) Orbán Árpád elismételte, hogy az tovább­ra is változatlan, s a kormány magyarok­kal szembeni bizalmatlanságát, diszkri­minációt látunk abban, ami történt a ki­nevezett személy eddigi tettei alapján. Ezek után amolyan negédeskedésnek ha­tott a prefektus kijelentése, hogy a me­gyében a román—magyar ellentétek mes­terségesen szítottak lennének úgymond. Nem vitás, kire és mire gondolt. Tény viszont, hogy a megyei tanács és a pre­fektus között ez volt az első személyes találkozás, eddig ugyanis" a prefektus te­­vér azonön kívül, amit a tanács nyakába' zúdított, nem méltatta a választott ön­kormányzatot figyelemre — jegyezte meg a tanácselnök. Pénteken a látogatás a sepsiszent­györgyi ortodox katedrál­s és a közeli katolikus plébánia-tem­plom« felkeresésé­vel folytatódott, majd Hargita és Maros megyék felé távoztak. Vajon mire ment ki a játék? — kérdi ezek után az olvasó, bizonyára és teljes joggal. Tény, hogy a Politikai pártok kép­viselőit a találkozókra nem hívták meg, így a megyei RMDSZ-t sem. A megyei szervezetünket ugy­an belső válsága meg­bénítja, de tiltakozó akciók szervezéséről vagy bár tárgyalásokra, tájékoztatásokra való felkészülésről már csak azért sem lehetett szó, mert a diplomata-­­rendet úgyszólván a legnagyobb titokban készí­tették elő. Jellemző, hogy Márton Árpád képviselő szólt le telefonon a tanácshoz a hét folyamán Bukarestből („tudtok-e ró­la, mi készül?“), s mikor kiderült, hogy nem. „Na, mi majd kikaparjuk a kor­mánynál, hogy titeket is meghívjanak“. Ezek után ítélje meg ki-ki vaaga, kiktől akarták elszigetelni a diplomatákat, miért volt fontos, hogy a magyar tisztségviselő­ket amolyan segédszerepre kárhoztas­sák. Hogy miért nem hívták meg a pár­­tokat, hogy tulajdonképpen milyen képet próbáltak tárni a külföldiek szeme elé az itteni viszonyokról s hogy kicsodák azok a kinevezett kormánymegbízottak, akik pozíciód volt hivatva szilárdítani a hét­végi kiruccanás... Utóirat: A sepsiszentgyörgyi látogatás röpke félórát tartott, a két templom meg­tekintése után a három busz és a kísérő­kocsik rögtön elhajtottak. A külügymi­niszter különben nagyon jó benyomást tett a megyei tanács elnökére, különösem hogy az európai régiók C Hunyad megyei tanácskozása felől érdeklődött s meg­jegyezte: örvendetes a két székely megye belépése egy ilyen nemzetközi szervezet­be, a többi megyének is ott lenne a he­lye... Későn fogadta el a törvényhozás az idei­­ állami költségvetést, s azóta lefelé­­ a megyékben, városokban, községekben szo­rozzák osztják a semmit... Az államtól kapott összeg 1 339100 00 lej, s ehhez járul: a fizetési adókból származó 1 199 700 000 lej, és a saját bevételekből származó pénz­ből ez 3 508 900 000 lejre kerekedik ... ’ Csak leírni sok, mert beruházásokra, fej­lesztésre kevés jut. összesen tíz fontosabb tételt nevezett meg Szilágy Megye Tanácsa , az 1993. évi költségvetésében: hőközpon­­­tok korszerűsítése (155 millió), csatorna­hálózat és távfűtési hálózat felújítása (35 millió), a varsóiéi víztároló és az ivóvíz minőségének javítása (170 millió), a­ zilahi szennyvíztisztító-terep bővítése (75 millió),a lakásépítés (45 millió), Szilágycseh vízve­,­zetékrendszerének bővítése (33 millió), Szi­ Van már költségvetés (A pénzt jóváhagyás előtt elköltötték) Nágysomlyón hídépítés (65 millió), három községi polgármesteri hivatal építésének befejezése (37 millió), a többi ,lényegében apróság. Beruházásra az állami 771 milliót juttatott összesen, a többi egymilliárdon­­ felüli összeget a közigazgatási­­ egységek saját, bevételeikből fedezik. Nagyobb össze­get — 50 millión felül — Szilágykras­.­ * na. Szila­gynagyfalu. Szilágyperecsen. S.ra­­mosgalgó kaptak, az előbbi három azért, mert e községeken állami költségvetésből finanszírozott szociális létesítmények: a ga­mer, helyek, árvaházak, stb. találhatók. Az állami költségvetésből az úgynevezett szo­ciális „védőhálóra“ 568 millió lej jut Szi­­lágy megy­ében. Sajnos, az állandó küldött­ség ülésén kiderült, hogy ezt a pénzt má­jus elsejéi, mint állami szubvenciót fű­tésre és helyi közszállításra el is költöt­­­­ték... Ennyi többet fizet viszont a lakos. Ú­j­ság a kövgs kezükben a „kompenzációs fi­­­­zetéséből“ ...­­ Nem kerül kevésbe a megyei költségve­­t­­és sem egy esztendőre: a megyei tanács­­ személyzeti kiadását 330,8 millió, anyag­­költségeit pedig 464,9 millió lejben, jelölték meg. Ehhez képest igazán kevés az, hogy a lakásépítés­ 45 milliót kapott, a művelő­dés 45,8 milliót, a megyei múzeum 30,5 mil­liót. A szülő jobban teszi, ha a hozomány mellett lakásépítésre is gyűjt, ha tud; a művelődés továbbra is szegény marad, mint a tem­plom egere, s hogy mi lesz a közművesítési, a távfűtési hálózattal, va­lamint a téli fűtéssel, az nem megválaszol­hatatlan kérdés. A költségvetés még csak tervezet, mivel május utolsó keddjén vi­tatta meg a megyei tanács állandó kül­döttsége,a jóváhagyást csak a június 10.i megyei tanácsülés határozatától várhat. Tervezet, tehát nem jogerős költségvetés, ámbár bizonyos összegeket máris elköltöt­ték. A végleges, azaz jogerős költségve­tésre a városoknak, községeknek tehát to­vábbra is várniuk kell, majd költhetnek pénzt — ha lesz — nyakra-főre Szilveszter napjának délelőttjén. FEJÉR LÁSZLÓ

Next