Romániai Magyar Szó, 1994. április (6. évfolyam, 1299-1324. szám)

1994-04-01 / 1299. szám

ROMÁNIAI országos demokratikus napilap — Bukarest Kutya világ A demokrácia egyik bölcsője a vonat, ezt mindig sejtettük­ Már csak azért is, mert ringat, mi­közben az utasok egymást riogatják, magyarlakta vidéken nehogy az ablak mellé ülj, mert megtörténik, hogy a kinti, sötét világból rád hajít valaki egy követ, és aztán megnézheted magad a vécé repedt tükrében... Ha egyál­talán lesz mit nézzen a ha­ lesz-ki­­nézzen. Egyéb példák is arra vallanak, hogy a robogó vonatokon, meg a helyben maradó bakterházak környékén dúl a demokrácia; mennyi az idő, kérdez­gették valami suhancok székelyföldi ál­lomáson az utasokat, és aki románul válaszolt, még jó ha megúszta egy po­fonnal. Az eset négy évvel ezelőtt tör­tént, de jó, ha elsősorban mi, magya­rok nem feledjük. Nyilván, fiatal hőseink ebben, más­ban sem tudták, hány az óra Ugyan­ez a képlet, csak fordított előjellel: pár, parca n­ai­sti cá tráie?ti ín Románia $i mánánci paine románeascá__ Érdekes tünetei ezek a demokráciá­nak: a Kárpátokon innen az egyik, a Kárpátokon túl a másik replika az e­­rősebb, és ez így volt, van s lesz még jó darabig. Míg csak ki nem nőjük a bölcsőt, ás felnőttek nem leszünk. Ha már a demokráciás-bölcsős össze­függésekkel bíbelődünk, íme a leges­legújabb jele annak, hogy minden a lehető legjobb vágányon halad. Még ha fapados az alkalmatosság, akkor is. A Székelyudvarhely—Segesvár járat­ra, a kora délutánira felugrat egy pó­­rázos-száj kosaras farkaskutya és gaz­dája. Aztán a második farkaskutya is és a második gazda. Az első osztály­ra, amin én egy csöppet se csodálko­zom, mert lám, elfeledtem mondani, mind a négyen a rendőrségen dolgoz­nak, úgy bizony. S a négyből kettőn, a két gazdán az egyenruha is mutatja, mi az ábra. Hogy miért nem csodálko­zom az első osztályúságon? Bizonyos rangfokozat megszerzése vagy elnyeré­se után automatikusan az elsőn utazik az utazó, akár ember, akár német ju­hászkutya. Hallottam harangozni va­lamit , hogy a rendőrségnél nemcsak az emberek, de a kutyák is rangot kap­nak. Még ezen se csodálkozom, hisz annyi furcsa dolog zajlik, végbemegy, ellobban e furcsa világban! No, már­most ha a két rendőrkutya őrnagyi vagy még nagyobb rangban szolgálja a közbiztonságot vagy csak a közt, ak­kor természetes és logikus fölfutásuk az első osztályú vagonba. Igen ám, de akkor mi lesz a tisztesekkel, az altisz­tekkel? Mert az egyik legjobb esetben szakaszvezető, a másik egy fél váll­­sávval rangosabb. Sajnos, átkozott ci­vilként fogalmam sincs, ki kicsoda pi­ros sávval vagy anélkül. A rang- és címkórságot mindig utáltam. A rendőrségnek az a dolga, hogy ő­­rizze a rendet, s ha ezt teszi, megke­reste aznapi kenyerét Megjárom ma­gam a peronon, s mire visszatérek, mit látok? A két rendőrkutya drótkosárral a pofáján a másodosztályon üldögél. Ezek szerint mégsem olyan rangosak, mint gondoltam? Lehet, hogy közönsé­ges káplár az egyik, a másik valamivel többre vitte, mert tehetségesebb, mint társa, csak megfúrták, úgyhogy az idei újabb rangfokozatból immár nem lesz semmi. Mindamellett ha csak kicsit is karrierista („egészségesen­ karrieris­­ta“, mint a hétvégi kártyapartner mondja, aki rendszerint nyer a fóru­­sznon, és szépen kidolgozta ezt a morált, az előrehaladásnak e jól bevált tech­nikáját), nos, ha csak kicsit is egészsé­gesen karrierista, akkor jövő ilyenkor nem átjáróháznak használja az első osztályt. Önérzetesen elfoglalja a bár­sonyszéket, elegáns, hanyag vakkantás­­sal megparancsolja beosztottjának, Ion Ion tizedesnek, aki kezében a póráz, hogy húzza le az ablakot, mert hűsül­ni akar, a tájban gyönyörködni. A mindennapi jelekből úgy tűnik, hamarabb megvalósul az állatoknak a demokrácia, mint az igaz emberi de­mokrácia. És nem vitás, akkor úgy lesz jó, mert demokrácia lesz, és milyen de­mokrácia lesz az, megnézheti, aki akar­ja. Sőt, az is, aki nem. OLÁH ISTVÁN HIRDESSEN A ROMÁNIAI M­AGYAR SZÓban ■ ■ 1 ■■ ■ —---------------- - ........................- ■ ................. ■ ■ -------- ■ .........................-- . • Mindig román nyelven, de magyarul • A Fidesz nélkül minden másképp lett volna • A demokrácia tünetei a Kárpátokon innen és túl­­ A Főbiztos „előrejelzést44 biztosít • Képzelt beszélgetés egy államelnökkel • Új párizsi jelszó: szaggal közérzetet ! Hadakozás egy obeliszk körül • Pontokba foglalt kifogások • Szórványok szórványa • „Ki szedi össze a rubinszemeket" Magyar állami kitüntetés erdélyi egyházfiaknak Amint arról már hírt adtunk, Boross Péter kormányfő előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök magas állami kitüntetéseket adományozott erdélyi katolikus egyházi személyiségeknek. A ki­tüntetések átadására egy­­kényszerű ha­lasztás után végül is március 28—29-én került sor Temesváron és Gyulafehérvá­ron. A temesvári kitüntetettek közül dr. Bo­ros Béla címzetes érsek életútjával, püs­pökké avatásának, majd egy koncepciós per utáni bezárattatásának, 14 évi rabsá­gának történetével már több ízben foglal­koztunk újságunkban. Godó Mihály je­zsuita atyáról kevesebbet olvashattak, no­ha példás életútját ugyanúgy­­az elszánt kiállás, és az emiatt rámért büntetések so­ra jellemezte. Életéből 17 év telt fogság­ban el, ítélték már el hazaárulásért, izga­tásért, lazításért. Legutóbb 1980-ban bör­­tönözték be herkulesfürdői szolgálata után. Megbüntetésében mindig súlyosbító kö­rülmény volt, hogy vádlottként az ellene folyó peren is kertelés nélkül megmondta véleményét a rendszerről, bíróiról. Amint megjegyezte: „én a peren is magyarul mondtam meg mindent, csak román nyel­ven*". A kitüntetés átadásának ceremóniáját Temesváron nem verték nagydobra, így a kitüntetteken és kitüntetőkön, egy-két meghívotton és a sajtó képviselőin kívül jószerével nem is volt más jelen. A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét Entz Géza címzetes ál­lamtitkár, a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának vezetője tűzte a hajlott hátú, mégis egyenes gerincű egyházfiak mellé­re. A kitüntetők sorában volt ugyanak­kor Bálint Pataki József kormánytanácsos és Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének harmadtitká­­ra. Entz Géza beszédében Márton Áron püs­­pök emlékét idézte, akiről halálakor el­mondták, úgy élt, hogy mindig azt tette, amit kell, nem azt, amit lehet. E meggyő­ződésben a kitüntettek mindig Márton Á­­ron mellett voltak, és mellette voltak az azért járó büntetésben is. Dr. Boros Béla egy ideig cellatársa is volt a máramaros­­szigeti börtönben. A címzetes érsek, aki három évvel eze­lőtt segédlelkészként ment nyugdíjba, a ki­tüntetés átvételekor arról vallott, hogy érdemtelennek érzi magát e jutalomra, hi­szen semmi különöset nem tett, csak a köt jelességét, mindazt, amit az Isten diktált. És hogy meg tudott maradni az Isten út­ján — úgy érzi —, ezért a Szűzanyának, Magyarország védőszentjének tartozik há­lával. Godó Mihály atya is arról szólt, hogy nem ő érdemli a kitüntetést, hanem a névtelenek, akik együttes erővel sokszor óriási dolgokra voltak képesek. Említette a temes-szlatinnaiak kiállását, amikor ka­szákkal, fejszékkel felfegyverkezve védték meg a ledöntésre ítélt keresztet községük központjában, említette a nagyváradi Szent László templom köré gyűlt tömeget, amikor híre ment, hogy a kommunista ha­talom le akarja azt rombolni, a papjai mellett egy emberként kiálló székelységet, és a Szoboszlay-per 48 elítélt és 10 kivég­zett papját. »Ki szedi össze azokat a rubin­szemeket, amelyeket oly pazarul szórt itt Erdélyben a mennyei „gondviselés?“ — tette fel el-elcsukló hangon a kérdést. El­mondta azt is, hogy Márton Áronnak min­dig gondja volt arra, hogy meghurcolt, bör­tön viselt papjait megjutalmazza. Nem úgy a magyarországi egyházfőknek. Akik a magyar kommunizmus idején szenvedtek, azok ma is másodrangú, hátrányos meg­különböztetett helyeken vannak az egyházi hierarchiában. Nem volt véletlen, hogy Antall József miniszterelnök élete utolsó napjainak egyikén megszabta, hogy ki te­metheti el őt Godó atya ezek fényében je­lentette ki: „nagyon jólesik, hogy Önök (a magyar kormány képviselői, szerk. megj.) adják át e kitüntetést, és nem a Magyar Püspöki Kar, hálásan köszönöm, hogy meg­­kímélt­ék attól, hogy a kitüntetést visszau­tasítsam“. Elmondta, mint aki már evett a keserű kenyérből, kötelességének érezte ezt szóvá tenni. Szavait megdöbbenéssel hallgatták az egybegyűltek. A 17 év rabság hirtelen mindenki számára érthetővé vált, hiszen a kommunizmus idején a szókimondás volt a legnagyobb bűn. A megdöbbenést a jelen lévő Nicolae Corneanu ortodox érsek szavai oldották fel, aki előbb hosszasan szabadkozott, hogy (Folytatása a 8. oldalon) Külügyi sajtótájékoztató jelleg és cél, avagy a jereváni rádió A szokásos szerdai külügyi sajtókonfe­rencián Simona Miculescu kérdésre vá­laszolva foglalkozott Entz Gézával a Ha­táron túli Magyarok Hivatala elnökének romániai látogatásával. A szóvivő el­mondta, hogy március 25-én a bukaresti magyar nagykövetség tájékoztatta a ro­mán külügyminisztériumot: a március 28 és április 4 közötti időszakban Entz Géza magánszemélyként Romániában fog tar­tózkodni, ellátogat Temesvárra, Gyulfehér­­várra, Kolozsvárra és az RMDSZ meg­hívására Marosvásárhelyre, ahol magyar állami kitüntetéseket fog átnyújtani ro­mán állampolgároknak az 1956-os forra­dalomban játszott szerepük elismeréseként. A magyar nagykövetség utólag még azt közölte a külügyminisztériummal, hogy a kitüntetettek között temesvári és gyulafe­hérvári egyházi személyiségek is lesznek. A szóvivő a továbbiakban rámutatott: a külügyminisztérium felvilágosítást (clari­­ficált) kért a nagykövetségtől a látoga­tással kapcsolatban, minthogy annak jel­lege (magán) nincs összhangban annak cél­­jával(kitüntetések átnyújtása). Minded­dig a nagykövetség nem tisztázta ezt az ügyet. Eddig a szóvivői nyilatkozat, amiből ez derül ki, hogy Entz Géza magánszemély­ként magyar állami kitüntetéseket oszto­gat Romániában. Ez lenne a valós hely­zet? Mert ha igen, akkor a kitüntetettek nem érezhetnék valami jól magukat. A nagykövetségtől kértünk tájékoztatást. Nem történt más, mint a szokásos kis csúsztatás, ferdítés, ami a jereváni rádió­val kapcsolatos sztorira emlékeztet: rosz­­szul hallották, nem jól értették, mert nem osztogatják, hanem fosztogatják, s nem is Moszkvában, hanem Leningrádban tör­tént ... A bukaresti magyar nagykövetség arról tájékoztatta a román külügyminisztériu­mot, hogy Entz Géza mostani romániai lá­togatása három elemből tevődik össze: Göncz Árpád köztársasági elnök megbízá­sából kitüntetéseket nyújt át román ál­lampolgároknak, majd Marosvásárhelyre látogat a helyi RMDSZ-vezetők meghívá­sára, utána pedig a húsvétot magánem­berként szintén itt tölti. Tehát teljesen világos: a kitüntetések átnyújtásakor és SZÉKELY LÁSZLÓ (Folytatása a 2. oldalon) ■ . . . ... •. . • . • Jó közepes jegy Romániából való elutazása előtt, há­romnapos bukaresti tartózkodása záróak­kordjaként a Szentáus épületében sajtóér­tekezletet tartott dr. Friedrich König és Gunnar Jansson, az Európa Tanács Par­lamenti Közgyűlésének két jelentéstevője. Mindkét politikus bámulatra méltó türe­lemmel válaszolt a nemegyszer provoka­tív jellegű, olykor rosszmájúságról tanús­kodó kérdésekre. Az elhangzottakból azt a konklúziót lehetett levonni, hogy a két jelentéstevő teljes mértékben tudatában van annak, idő kell az ET-ajánlások való­ra váltásához, ám az Európa Tanács türel­mével nem lehet visszaélni, a semmitte­vést takargatni. Mint hangsúlyozták, ők nem azért érkeztek Bukarestbe, hogy kiok­tassák a román hivatalos szerveket, leckét szolgáltassanak nekik, hanem azért, hogy felmérjék, ellenőrizzék, mi valósult meg abból, amit a román kormány saját jószán­tából írásban magára vállalt. Mindkettő kimelte: bízik abban, hogy a bukaresti kor­mány valóra váltja mindazt, amit vállalt. Értékelve a kormány e vonatkozású telje­sítményét, Gunnar Jansson azt mondta, hogy egy olyan értékskálán, amely 4-től 10-ig terjed, + 8-as jegyet adna Romániá­nak. Azaz olyan jó közepes minősítést. Az ET két jelentéstevője ígéretet kapott az új román igazságügyminisztertől arra vonatkozóan, hogy Cseresznyés Pált is fel­tételes módon szabadon engedik majd az ellene kimondott ítélet, börtönbüntetése kétharmadának letöltése után. A sajtóértekezelet anyagára következő számunkban még visszatérünk. SZ. L. Az Elnökkel egy füstölgő Április 1-jén Vérmes reménnyel ültem az asztal­hoz, de mihamar lelombozódtam. Ma sem megy az írás. Pedig papírra akar­tam vetni tegnapi szenzációs élménye­met Hogy is volt? Felszálltam a 131- esre és nyomban rájöttem, hogy vala­mi nincs rendjén. Nem velem. A busz­­szal Alig volt utas. Hát ilyet sem pi­páltam még csúcsforgalom idején... Szemügyre vettem sorstársaimat... Nicsak, ismerős alakok. A szolgálatos zsebtolvaj banda tagjai. Csoportba ve­rődve, indulatosan tárgyaltak valamit Egyikük berzenkedő-vádló mondata a motor zúgásán, az agyonhajszolt s széthullással fenyegető karosszéria nyö­szörgésein áttörve, horgonyt vetett a fülemben, miatta üres a zsebünk“... Nem érdekelt különösképpen a zsebes­­sirám és tovább nézelődtem. A középső ajtónál újfent a már számtalanszor látott ismerősök: a jegyellenőrök. A brancs legcivilizáltabb képviselői Eu­rópában. Egyesek szerint más kontinen­sen sincs jómodorban, gyűrött ruházat­ban hozzájuk mérhető siserehad. Még egyszer végigsepert pillantásom a két csoporton. Azok is felismertek. Régi üzletfelük vagyok. A zsebesek néhány­szor megdolgoztak a gyúród­ás­ban, de aztán lemondtak rólam, ráuntak a meddő energiapazarlásra. Üres zsebe­imben, újságoktól duzzadó táskámban hasztalan kotorásztak. Az ellenőrök is tudják, hogy minden vonalra érvényes bérletem van, s hogy jó modorakat honoráló iróniámat nem a zsebmet­szőktől veszem kölcsön. A közelemben csábítóan szomorko­­dott egy üres szék. Műbőr huzata össze­hasogatva, de azért csak megtiszteltem, hiszen már nem emlékszem rá, mikor is utaztam ülve a 131-en. Az ablaknál ülő utas a kormány lap­ját böngészte. Valahogy ismerősnek tűnt. Ahogy hümmögve, fejét csóválva fölnézett, ráismertem. Egek! Románia Elnöke, Ion Iliescu ült mellettem. Pontosabban: én csöppentem melléje. Ösztönösen megint gyorsszemlét tartot­tam, sehol egy kékszemű. Pedig még ő az Elnök. Meglehet, inkognitóban vagy magánemberként rázatja magát az a­­­ranykorszakból ittfelejtett, rozsdate­metőbe vágyakozó füstölgő határral.» Nem hiába mondják, hogy meglepetésé­ben az ember gyakran meggondolatla­nul viselkedik. Jóllehet diszkrét ember­nek tartom magam, rácáfoltam az ön­magamról kialakított kedvező minősí­tésre, és tapintatlanul ráköszöntem a kormány lapjának lehangoló társaságá­ban rázódó Ion Iliescura: — Jó napot, Elnök úr! — Jó napot — viszonozta köszönése­met és derűs szemének sugaraival le­tapogatta arcvonásaimat. — Ugye ta­lálkoztunk már? Ismerősnek tűnik... — Hogyne. Többször is. Legutóbb az Elnöki Palotában fogadott bennün­ket... Dinescu, Doinan, Ornea, Tka­­csuk, Gálfalvi és még néhányan, az Írószövetség Elnöksége, tájékoztatták Önt, az irodalmi folyóiratok, az Írószövetség kilátástalan helyzetéről. (Ezt megelőző találkozásunkról — ta­pintatom okán — nem tettem említést. Az Jászvásáron történt, amikor Ion Iliescu volt a megyei első titkár, és jelenlétével megtisztelte a költészeti kollokviumot. A következő napon az Írószövetség helyi fiókja közgyűlést tar­tott, Domokos Géza elvitt magával. A gyűlést végigülte a megye első embere is,aki Domokos Géza közbenjárására intézkedett, hogy a városban tanuló magyar főiskolások anyanyelvükön is művelődhessenek, összejöveteleket rendezhessenek­. — Emlékszem, hát persze... Jól el­beszélgettünk. — Felborítottuk zsúfolt munkarend­jét Két és fél órát tartott az eszme­csere. — Tág skálájú beszélgetés volt... Igen, önök jogi segítségért is fordultak hozzám ... Rendeződött az írószövetség helyzete? A székház ügye... — Hogyne. Alakul, mint a púpos gyerek a prés alatt... A városatyákat sikerült meggyőznünk, hogy a tulajdo­nunkat képező Sadoveanu Házban, a­­mit a diktatúra önkényesen elvett tő­lünk, most bérlők vagyunk benne, kül­földi érdekeltséggel egy multifunkcio­nális, jövedelmező klubot üzemeltes­sünk. Ám a prefektus úr köti az ebet a karóhoz, megvétózta a városháza be­leegyezését s most ott vagyunk, ahol voltunk. Kilátástalan csődhelyzetben... A hatalom képviselői és a hozzájuk dörgölődő akarnokok az Írószövetség kompromittálásán, szétverésén mun­kálkodnak ... — Tárgyalni kell. Tisztázni a dolgo­kat. Létfontosságú a dialógus. A kon­szenzus, a társadalmi béke, a közös platform megteremtése a társadalmi és politikai élet minden területén. Ezt határon részletesen kifejtettem a vezetőségük e­lőtt... — Elnök Úr, az írók nem zárkóznak el a tisztázás, a termékenyítő eszme­csere elől. Emlékeztetném rá, hogy Gálfalvi Zsolt kollégának, a lényegre ta­pintó kérdésével rávilágított az ön ál­tal szorgalmazott dialógus kilátástalan­­ságára: „Lehet-e dialógusról beszélni, amikor nem jelennek meg sem az iro­dalmi lapok, sem a kulturális folyóira­tok?“ — Miért nem jelennek meg? — Ezt is részleteztük. A kormányzat nem támogatja az irodalmi sajtón, nyil­ván kritikai hangvétele okán... A kor­mány a tavaly minden előzetes értesí­tés és indokolás nélkül megvonta az írószövetség kiadványainak folyósított szubvenciót... A Művelődési Minisz­térium lapjai is búvópatakokká váltak. Gyakran eltűnnek a láthatárról. Mi le­állítottuk lapjainkat Hatalmas károso­dás érte irodalmi életünket. — Nincsenek alapok... A prioritá­sok ... — Engedelmével, pénz nincs, van viszont korrupció. És a restaurálás ú­­jabban a kultúrában is ki­mutatható. Aki az írószövetséget nyíltan támadja vagy titokban fúrja, azt pajzsra eme­lik, kulcspozícióba kerül. — A tradíció váratlan helyzeteket te­remt. Az írók, a sajtó bizonyos része negatív képet festenek Romániáról... Mindenkit ledorongolnak. Engem is tá­madnak, hibáztatnak... Én nem szól­hatok bele az állami intézmények mun­kájába, nem befolyásolhatom a tör­vényhozást. Demokratikus államren­dünk fejlődése... — Ne vegye zokon, Elnök úr, de té­vedni méltóztatik, mikor azt hiszi, hogy a sajtó rontja Románia külföldi hitelét... A struktúrák önmagukat ve­títik a világ felé, és abban is, hogy csak az írástudók gáncsoskodnak Önnel szemben ... Ott a kocsi végében vitat­kozók zsebtolvajok. Mikor felszálltam, épp az Elnök úrra voltak zabosak ... Önt hibáztatják, amiért az állampolgá­roknak kong a zsebük... Köztük és az írók között még néhány kategória elé­gedetlenkedik. Utóvégre Ön az egész ország Elnöke ... Közben érvelésem illusztrálásaként a zsebesek felé fordultam. Már nem voltak a buszban. Ám voltak még kikí­vánkozó érveim. — És a parlamentben folyó kötélhú­zás az írószövetséget hagyományosan megillető Irodalmi bélyeg ügyében — fakadtam ki némileg szemrehányóan. De már nem volt kinek. Ion Iliescu Elnök úr elpárolgott mellőlem... Úgy látszik, a tavaszi fáradtág az a­­gyamra ment, önmagammal vitatko­zom ebben a zötyögő­ ócskavas ketrec­ben. A papírra meredve szótlanul ját­szadoztam a golyóstollal... Az asz­­szony behozta a kávét. Félretoltam a kéziratot, rágyújtottunk. Késő tekin­tetére némileg rezignáltan pakoltam ki. — Nem megy az írás. — Vigasztalódj, Iliescu sem. BALOGH JÓZSEF ­ ÉLETMÓD-TÁBOR BORSZÉKEN (Üzenetrögzítőn) — Április 5—10 között életmód-tábor szerveződik Borszéken. A győri bioenergia központból, a budapesti diabetika központból jönnek előadók. Le­hetőség és mód lesz bukaresti bioenergeti­kus diagnosztizálására és kezelésére. Az utazást mindenki egyénileg kell megold­ja. •­­Érdeklődni lehet András Veronikánál Székelyudvarhelyen a 128 45-ös telefon­számon, vagy Bukarestben Balogh Bélá­nál esti órákban a 659 20 37-es telefonszá­mon. (Balogh Béla, Bukarest) A BÁNYÁSZSZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS FÖDERÁCIÓJÁNAK KONGRESSZUSA (üzenetrögzítőn) — Március 30-án a nagy­bányai Szakszervezetek Művelődési Há­zának nagytermében 10 órakor kezdődött a kétnaposra méretezett Bányászszakszer­vezetek Országos Föderációjának első kongresszusa. A megye és a város elöl­járói, valamint az Ipari Minisztérium és az Alfa szakszervezeti kartell meghívottai mellett az ország összes bányászszakszer­vezetének képviselői jelen voltak. Az első nap a jelenlévők megvitatták a szervezet konföderációvá való átalakulását. A tudó­sítás pillanatában a kongresszus munká­latai még tartanak. (Farkas E. Zoltán) TÁMAD A PREFEKTUS (Üzenetrögzítőn) — Kovászna megye ön­­kormányzata a gyülekezési szabadságot korlátozni kívánó cselekedetnek, alkot­mányellenes lépésnek minősítette a pre­fektus legutóbbi átiratát. Az 1784-es szá­mot viselő okirat, amelyet a helyi önkor­mányzatoknak, a megyei tanácsnak, a rendőrségnek küldött szét a prefektus, az összejövetelek, tiltakozó népgyűlések szer­vezésére vonatkozó rendelkezések előírá­sait nyilvánvalóan félremagyarázva olyan procedúra betartását igényli, amelyet nem (Folytatása a S. oldalon) • Új sorozat 1299. szám 1994. április – péntek Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 79776 Bucuresti 33, Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1 kerület (4 + 4) 8 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk ára 120 lej telefonszáma: 618 03 02 Telefax: 618 15 62 • Telex: 10315-TRANS-R Az LP ’93 memoranduma az ET jelentéstevőihez Az Európa Tanáccsal szemben vállalt kötelezettségeiből Románia az alábbiakat nem teljesítette. 1. Az Emberi Jogok Európai Konvenció­ját aláírta, de a kormány nem terjesztette a Parlament elé ratifikálás végett. 2. Nem írták alá a Helyi Autonómia Eu­rópai Chartáját és a Regionális vagy Ki­sebbségi Nyelvek Európai Chartáját. 3. Szándékosan késleltetett a kommunis­ta állam által önkényesen elkobzott házak, föld- és ipari birtokok visszaszolgáltatása. Arra alapozva, hogy az államosítási ren­deletek alkotmányellenesek voltak, bonyo­lult törvényszéki perek nyomán néhány száz házat a bíróság visszaszolgáltatott. E folyamat siettetése végett az LP *93 és a KDNPP törvénytervezetet terjesztett elő a „restitutio in integrum“ elvére a­­lapozva, de szem előtt tartva a bérlők ér­dekeit is. A kormánykoalíció olyan tervezetet ter­jesztett elő, mely kártérítést ad a volt ház­­tulajdonosoknak, szentesítvén ezáltal az elkobzást. Véleményünk szerint ez a visszaélés nyilvánvaló példája, mely az Emberi Jo­gok Európai Chartája szerint bíróság elé vihető, s ez az oka annak, hogy késlelte­tik az Emberi Jogok Európai Konvenció­jának rantifikálást. Ez a helyzete most 647 000 birtoknak és másfél millió volt birtokosnak. A földbirtok visszaszolgáltatása nem tel­jes, s az LP ‘93 és a KDNPP által előter­jesztett törvénytervezetek kiegészítenék a birtokba helyezést így szintén a kér­déskörhöz kapcsolódó az egyházi birtokok visszaszolgáltatása. 4. Az igazságügyi rendszer reformja kis lépésekben haladt. A Legfelső Ügyészség és az Ombudsman (nép ügyvédje) törvé­nyét (amit az Alkotmány is előír) még nem küldték el a Parlamentbe. 5. A Rendőrségi törvény­­­ a rendőrsé­get erősen centralizált, s a helyi közigaz­gatással semmilyen döntési kapcsolatban nem lévő katonai testületként szervezi meg. A rendőrség jóváhagyást kaphat a telefon­­beszélgetések lehallgatására és a levelek felbntására oly­an esetekben, melyeket nem ír elő a Nemzetbiztonsági törvény. Nem tartalmaz előírásokat a nemzeti ki­sebbségek nyelvének használatára a ren­dőrség által olyan vidékeken, melyeket a­­zok lakják. 6. A Helyi közigazgatási törvényt nem módosították. A kormány területi képvise­lője túl nagy hatalommal rendelkezik a helyi adminisztráció választott szervei fe­lett. Másrészt, 1993. folyamán önkényesen, a­­nélkül, hogy megvárták volna a bírósági döntést, több tucat polgármestert váltot­tak le, nagyrészt ellenzékieket. 7. A Helyi közpénzek törvényét nem fo­gadták el, annak ellenére, hogy az LP *93 és aztán az egész ellenzék annak terveze­tét még 1993 márciusában előterjesztette. 8. A xenofób és antiszemita cselekedete­ket nem vizsgálja ki az igazságszolgálta­tás. Vannak jól ismert személyek, akiket ilyen esetek miatt nem helyeztek vád alá. 9. Rámutatunk egy politikai diszkrimi­nációra valló tettre is: a Parlamentben el­foglalt helyek alapján a ‘93-as Liberális Pártnak joga lenne egy tagot küldeni az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe. A kormánykoalíció voksa nyomán helyün­ket a Nagyrománia Párt foglalja el, egy sovén­ nacionalista orientációjú párt, mely a kormánykoalíció tagja. E problémák valóra váltása javíthatna a jogállamiságon, s világos jele lenne an­nak, hogy Románia az európai integráció felé halad, s pártunk támogatja ezt az e­­rőfeszítést.

Next