Romániai Magyar Szó, 1994. május (6. évfolyam, 1325-1348. szám)

1994-05-04 / 1325. szám

Romániai Magyar Szó 2 • A NAGYVILÁG HÍREI • ★ Ma írják alá az autonómia alkalmazási megállapodását Ma írják alá Kairóban az izraeli—pa­lesztin megállapodást a gázai és jerikói autonómia-egyezmény alkalmazásáról. A dokumentumot ünnepélyes külsőségek kö­zött, 2500 külföldi vendég jelenlétében Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője látja el kézjegyével. A földkerekség 40 országából érkező meghí­vottak egyike Teodor Melescanu román külügyminiszter. Románia ugyanis tevő­legesen hozzájárult a békefolyamathoz. A megállapodás aláírása után megkez­dődik és előirányzat szerint három hétig tart az izraeli csapatok kivonása, az izra­eli fél azonban megígérte, hogy két hét alatt lebonyolítja a műveletet. Egyes tá­maszpontokról már tegnap megkezdődött a kivonulás. Bár a tárgyalások és a dokumentum ki­dolgozása már záró szakaszba lépett, hét­főn is történt incidens: a Hamasz terroris­tái négy izraeli katonát sebesítettek meg — emlékeztettek a mai eseményről előze­tesen hírt adó médiák. Izrael, a PFSZ, Norvégia, Dánia és Olaszország képviselői hétfőn Koppenhágá­ban aláírták a megállapodást a hebroni nemzetközi katonai megfigyelők mandátu­máról. Az egyezmény értelmében 160 fő­nyi nemzetközi — 90 norvég, 35—35 dán, illetve olasz —, fegyvertelen megfigyelő­ből álló csoport utazik csütörtökön a Jor­dán folyó nyugati partján fekvő Hebronba. Az AFP szerint a megfigyelő csoport kül­detése május 8-án kezdődik, és három hó­napig tart, amely időtartam meghosszabbít­­ható. Az izraeli—szíriai tárgyalások új, a lé­nyeget érintő fázisban jutottak — jelen­tette ki Warren Christopher amerikai kül­ügyminiszter, miután hétfő délelőtt tolmá­csolta Jichák Rabin kormányfőnek az izra­eli ajánlatra tett damaszkuszi ellenjavas­latot, ám sem ő, sem a találkozón jelen le­vő Simon Peresz külügyminiszter nem volt hajlandó bővebben nyilatkozni. A France Presse mindenesetre megjegyzi, hogy Da­maszkusz elutasítja a szakaszos megbéké­lés gondolatát és a megszállt területek tel­jes kiürítését szorgalmazza. A Gáza-Jerikó autonómia-megállapo­dás tervezett aláírása előtt két nappal Jász­­szer Arafat, a PFSZ elnöke hétfőn Stutt­gartban a legnagyobb német konszernnél, a Daimler-Benznél érdeklődött a gazdasági együttműködés lehetőségei iránt. Arafat, mint a Deutschlandfunk közölte, 38 évvel ezelőtt fiatal mérnökként gyakorlaton vett részt a Daimler-Benznél. Eduard Reuter, a konszern elnöke bejelentette, hogy a Daimler-Benz egyik leányvállalata in­gyen, ajándékként elkészíti a Palesztinai infrastruktúra és közlekedés fejlesztésének tervét, és óvodát létesít Palesztinában. Mandela és az ANC a dél-afrikai, választások győztesei (Folytatás az 1. oldalról) ANC támogatása nélkül, úgy a jövőben egyetlen párt sem tudja majd hatékonyan irányítani az országot az általam képviselt emberek és intézmények segítsége nélkül — hangsúlyozta de Klerk elnök. Hozzátette: türelmetlenül várja, hogy együttműködjék Mandelával a nemzeti egységkormányban, az utóbbi évek tapasztalata ugyanis bebi­zonyította, hogy a két politikus képes az együttes munkára. Nelson Mandela az ANC johannesburgi székházában tartott győzelmi beszédet. A színes bőrű politikus gratulált a de Klerk elnök által elért eredményekhez, majd ki­jelentette: — Itt az ideje, hogy felépítsük az új Dél-Afrikát. A választásokon győz­tes ANC vezetőjét május 10-én iktatják be az államelnöki tisztségbe. BRCSKO - A KÖVETKEZŐ CSATATÉR? Éleződött a feszültség hétfőn Észak- Boszniában, miután a muzulmán és a szerb hírközlő eszközök egyaránt arról számoltak be, hogy nagyarányú csapat­összevonások vannak folyamatban a ha­dászati szempontból létfontosságú Brcsko térségében. A szarajevói rádió jelentése szerint a szerb erők felszerelést és kato­nákat szállítanak a gorazsdci frontról Brcskóhoz, és a háború kezdete óta a leg­nagyobb hadipotenciált összpontosítják a a térségben. A boszniai szerbek rádiója, egyidejűleg arról számolt be, hogy muzul­mán alakulatokat vonnak össze a Brcs­­kótól mintegy 50 kilométerre lévő Tuzla mellett A csapatösszevonásokról szóló híreket megerősítette Eric Chaperon, az UNPROFOR szarajevói szóvivője is. Alain Juppé francia külügyminiszter javasolta, hogy az ENSZ terjessze ki Brcsko városára is azt a védelmet, a­­melyet jelenleg hat védett övezetnek nyújt Boszniában, megóvandó a várost attól, hogy a délszláv háború következő csataterévé váljon. Michael Rose tábor­nok, a boszniai ENSZ-erők főparancsno­ka szerint a világszervezetnek több ka­tonára lenne szüksége, ha Brcskóra is ki akarná terjeszteni biztonsági garanciáit. Radovan Karadzsics boszniai szerb ve­zető hétfőn figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a boszniai szerbek nem fogadják el Brcsko város státusának sem­miféle megváltoztatását. Az észak-boszni­ai várost, ahol a háború előtt a lakosság 44 százaléka muzulmán, 25 százaléka pe­dig horvát volt, két éve foglalták el a szerbek. Körzetében azonban több övezet muzulmán csapatok ellenőrzése alatt áll. Ez a horvátországi szerb területet Nyu­­gat-Bosznián át Szerbiával összekötő fo­lyosó legszűkebb szakasza. A boszniai szerb hírügynökségnek adott interjúban Karadzsics kijelentette, hogy a szerbek nem fognak támadni Breskónál, hiszen a város az ő kezükben van. Nem tért ki a­­zonban azokra a vádakra, hogy a folyosót ki­ akarják szélesíteni a bosnyák körzetek elleni támadással. Madeleine Albright amerikai ENSZ- nagykövet egy atlantai tanácskozáson óva intett attól, hogy az Egyesült Államok az ENSZ korábbi döntése ellenére egyolda­lúan feloldja a boszniai fegyverszállítási tilalmat- Albright asszony szerint az E­­gyesült Államok ilyen döntése aláásná e­­gyebek között az Irakkal és Líbiával szemben meghirdetett ENSZ-szankciókat is. A Szenátus várhatóan a héten szavaz arról a törvényjavaslatról, amely köte­lezné az elnököt, hogy A­merika számára oldja fel a boszniai fegyverszállítási tilal­mat. Az indítványt Bob Dole, a Szenátus republikánus csoportjának a vezetője terjesztette be, de mindkét pártból akad­nak erős támogatói. A szerb csapatok az észak-boszniai Tuz­la közelében heves tüzérségi és rakétatá­madást indítottak az ENSZ-békefenntar­­tókra, akik viszonozták a tüzet — közölte vasárnap Zágrábban az ENSZ-erők szara­jevói szóvivője. Az ENSZ északi zászlóal­jának egyik egységét a Tuzlától keletre fekvő Kulesijánál lévő megfigyelőpont­nál támadta meg pénteken éjfél előtt a szerb tüzérség. A zászlóalj parancsnoka ekkor erősítést kért m­ég nyolc dán, Leo­pard típusú harckocsi érkezett a megfi­gyelőponthoz. A szerb tüzérség ezeket a páncélosokat is célba vette, és tankelhá­rító rakétákat is bevetett. A tűzpárbaj szombat kora reggelig tartott. A boszniai szerb hadsereg közlése szerint az ENSZ északi zászlóaljának katonái kilenc szerb katonát megöltek, négyet megsebesítettek az összecsapásban. Az ENSZ katonai ille­tékesei közölték: nincs tudomásuk a szerb áldozatokról, a békefenntartók közül pe­dig senki sem sérült meg. A boszniai szerb hadsereg parancsnoksága azzal vá­dolta meg az ENSZ-erőket, hogy a muzul­mán erők oldalára álltak a boszniai szerb hadsereg állásai ellen intézett első szá­razföldi támadásukban. LEVÉL A PRUTON TÚLRÓL „A bajtársak kötelesek helyreállítani az igazságot az orosz emberek számára hatal­­mukkal és fegyverükkel, kihagyva minden­féle jogi és más instanciákat.“ Imigyen kezdi az Argumenti i fakti népszerű orosz hetilap az „Orosz Nemzeti Egység“ mozga­lom becsületkódexének ismertetését. Az Alekszandr Barkasov nevével fémjelzett orosz „hazafias“ mozgalom tagjait a tőlük csak kissé balrább állók is egyszerűen nácik­nak nevezik. Barkasov, aki a cikk alapján nemcsak a hazafiságban, hanem a nyelvtu­dományban is otthonosan nyilatkozgat, nem tag­adja, hogy „náci“, és kifejti, hogy eb­ben semmi rossz sincs, hiszen a szó maga (oroszul: náciszt) a „nacionalizmus“ és a „szocializmus“ szavak egybefonódott lerö­vidülése (?). Vagyis a „nácik“ a nemzeti újjászületés igenlése melett a szociális igazságosságért harcolnak. Ahogy Barka­sov erősítgette: ők azért a két elvért áll­nak ki, amelyek ellen a kommunisták és az úgynevezett demokraták minden erejük­kel harcolnak. A kommunista (és fasiszta) pártokhoz hasonlóan jól szervezett mozgalomban a tagok egymást bajtársnak („szprotnyik“) nevezik, Barkasovot pedig Főbajtársnak. A „szervezeti szabályzat“ és pártprogram szerepét egyaránt betöltő Becsületkódex szerint a bajtársak csak a Főbajtársnak tartoznak engedelmességgel, semmiféle törvénynek nem vetik alá magukat. A kó­dex kimondja: „A bajtársaknak állandóan tudatában kell lenniök: Oroszországnak NINCS barátja. Aki erről elfeledkezik, az áruló.“ Egy passzussal odébb: „az árulást halállal kell büntetni“. Egy „magyarázó“ cikkely szerint: „A baj­társaknak erkölcsi kötelessége üldözni az Orosz Nemzet belső és külső ellenségeit, akármilyen távol is vannak az orosz határoktól.“ Aki erkölcsi kötelességét nem teljesíti, az egy másik pont szerint gyalázatos. „A gyalázatot a bajtárs csak vérrel tudja lemosni magáról.*' Arról nem szól a téma, hogy kinek a vé­rével ... Barkasov azonban az interjúban megmagyarázza: akire rákenődött a gyalá­­zat, az például kérhet egy kamikaze-kül­­detést az orosz emberek érdekeinek vé­delmében, de elképzelhető más megoldás is a negyvenéves pártführer szerint. A vezér egy új (legalábbis szerinte Oroszországban még nem eléggé kipróbált) társadalmi formulát ajánl a választópol­gároknak, akik előtt 1996-ban szeretne el­nökjelöltként is megjelenni. Barkasov egy népi, ugyanakkor tekintélyelvű hatalmat kínál, valamiféle népieseti totalitariániz­­must. Hát, ilyent, lehet hogy még nem ismert meg az a sokat látott orosz muzsik ... A barkasovi modellben a főszerep a Főbajtársé meg a többi bajtársé, de jut kis hatalomszelet a szimpatizánsoknak is, a hasonszőrűeken túl. A nem hasonszőrű­ek és nem szimpatizánsok is megmarad­hatnak a tiszta orosz emberek között, de ha megpróbálnak ellenükre tenni bármit is, könyörtelenül leszámolnak velük, a demokratikus tekintélyuralom keretein belül. („...Akkor nem leszen itt számuk­­ra hely“­­— mondja a pártvezér a nem oroszokról és egyéb ottani bozgorokról.) Megnyugtatásul azt is kibökte a leginkább terepszínű kommandósruhában parádézó politikus, hogy persze alkotmány is lesz a barkasovi Oroszországban, de azt bizony nem fogják minden semmiháziak állandóan a maguk szája íze szerint módosítgatni, mint azt például most októberben tették. Az egy vaskemény alkotmány lesz. Alkotmányosan megszabatnak majdan a kötelességek. Joga talán­ csak a Baj­társak­nak lesz... SIKLÓSI NÁNDOR Patrióták, nacionalisták Oroszországban 1994. május 4. Annak reményében szentelünk ekkora teret az ügynek, hogy olvasóinkat is a legmesszebbmenően érdekelni fogják azok a prob­lémák, amelyek Tőkés László püspöknek a magyarországi politikai pártokhoz intézett nyílt levelében fogalmazódtak meg, mint ahogy azok is, amelyeket Horn Gyulának, a Magyar Szocialista Párt elnökének válasza, valamint a Népszabadság ezzel kapcsolatos kom­mentárja tartalmaz. A fentebb jelzett anyagok a NÉPSZABADSÁG április 28-i számában jelentek meg. NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG VÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ PÁRTJAIHOZ Erdélyi és a többi utódállamokban élő, kisebbségbe szakadt magyar nemzetközös­ségeink, közös eredetük, történelmük, nyelvük, hitük, kultúrájuk és hagyománya­ik alapján — természetszerűleg — az egye­­temes magyarság szerves, elidegeníthetet­len részének tekintik magukat. Reprezen­tatív érdekvédelmi és képviseleti szerveze­teink (RMDSZ, VMDK, Együttélés, KMKSZ stb.) — ennek értelmében — az összma­­gyarság kereteiben gondolkoznak, és nem­­zetpolitikai irányvonalat követnek. Ezen körülmények és kiindulás messze­menően meghatározzák az anyaországhoz való viszonyunkat, és aligha hagyhatott figyelmen kívül a magyarországi pártok részéről. A kisebbségi magyarság számára az ideológiai alapú pártpolitika szempont­jai mondhatni eltörpülnek: a mi megköze­lítéseink és szempontjaink elsődlegesen nemzetpolitikaiak. Nézetünk szerint az a (párt)politika hi­teles, jó és elfogadható, mely a határok valamennyi oldalán élő, egyetemes magyar nemzetközösség javát és érdekeit — egy­szerre — szolgálja. Országaink lojális pol­gáraiként és azok többségi lakosságának társnemzeteként tehát maradéktalanul el­ismerjük a jelenleg érvényben lévő határ­viszonyokat, nemzetben gondolkodó poli­tikánk viszont meghaladja a határokat. Nos, az a mondottakkal magyarázható a határon túli magyarság osztatlan egyetérté­se néhai Antall József 15 millió magyarra vonatkozó, programértékű kijelentésével, másfelől pedig ugyanennek tulajdonítható — jogos — megütközésünk az antalli mon­dást elutasító vagy éppen a tisztán látó miniszterelnökünket ócsárló kijelentéseken. Háromnegyed évszázada magára maradt vagy éppen sorsára hagyott, elnyomói ké­­nyére-kedvére kiszolgáltatott, a ..történe­lem országútjának szélére vetett“, sorvadó kisebbségi magyarságunk igenis elvárja, hogy végre valódi gyámolítójára találjon az anyaországban és annak kormányában, mely felvállalja és képviseli sorskérdéseit és érdekeit, hiszen a hosszan tartó kisebb­ségi kivetettség már-már elviselhetetlen ál­lapotából szeretne újból az egyenjogú és­­rangú, teljes értékű nemzeti lét státusá­ba és méltóságába emelkedni. Következésképpen értetlenül nyugtáztuk legutóbb is Horn Gyula pártelnöknek a ká­dári nemzeti ignoranciára emlékeztető, az idézett Antall József-kijelentésre vonatkozó azon válaszát, mely szerint: „tartózkodni fog az olyan megnyilatkozásoktól, melyek irritálják a szomszédokat“. (Magyar Nem­zet 1994. IV. 15.) Eljött az ideje eleddig kényszerűségből, opportunizmusból, gyávaságból, öncélú tak­tikázásból vagy éppen nemzetietlenségből elhallgatott igazságaink és — egyébiránt senki ellen nem irányuló — nemzeti és politikai fájdalmaink és céljaink kimondá­sának. Miközben neves egykori külügyminiszte­rünk még bár „irritálni“ sem kívánja az abszurd túlérzékenységgel manipuláló több­ségi hatalma(ka)t, ezzel szemben kiszolgál­tatott kisebbségi magyarságunkat nap mint nap „halálra sebzik“ — mondhatjuk egy kis nemes pátosszal. Horn Gyula sza­vait pedig kiforgatva, elégtétellel tudósít még aznap a román rádió és televízió, hogy — néhai politikai ellenfelével, Antall Józseffel szemben — ő lélekben sem tarta­ná magát 15 millió magyar miniszterelnö­kének, amennyiben pártja nyerné a válasz­­tásokon. Hálásak vagyunk a magyarországi pár­toknak, hogy kisebb-nagyobb mértékben érdeklődnek irántunk és törődnek velünk, és az utóbbi időszakban — magas szinten — szinte valamennyien rendre felkerestek bennünket, egyházainkat is és az RMDSZ-t. Csak helyeselhetjük, hogy ha a mi szán­dékainkkal is egybeeső „történelmi megbé­­kélésről“, „bizalomépítő lépésekről“, „ma­­radéktalanul és széles körben biztosított kisebbségi jogokról­“ (stb.) nyilatkoznak. Másfelől viszont az anyaországi pártok romániai látogatásai és egyes megnyilvá­nulásai nemegyszer aggodalommal tölte­nek el bennünket. A kisebbségi magyarság­ra káros vagy legalábbis kétes értékű megnyilatkozásokra gondolok, melyek té­vedések vagy másodrendű meggondolások, vagy éppen önös érdekek oltárán áldozzák fel vagy hagyják figyelmen kívül a kisebb­ségi magyarság érdekeit, a „testvéri“ RMDSZ irányvonalát vagy — általában — az egészséges nemzetpolitikai érdekeket, illetve szempontokat. Vegyünk sorra néhány kézenfekvő pél­dát. Igen, mi is csak egyetérthetünk a „tör­ténelmi megbékélés“ főbenjáró igényével, sőt talán nincs Magyarhonban olyan va­lamirevaló párt, mely ne mondta volna ki valamilyen formában ugyanezt. Nem érthetünk viszont egyet a nemzet és histórikum iránt érzéketlen proletár in­ternacionalizmusra emlékeztető azon véle­ménnyel, mely szerint: „A történelmi sé­relmek felhánytorgatása a politikában csak indokolatlan feszültségeket okozhat“; „ez nem aktuálpolitikai kérdés, hanem a történészek feladata“ (kiemelések tőlem — Tőkés László; Magyar Hírlap, 1994. ápr. 15. MTI, 1994. ápr. 19.) Ideje már tudomásul venni, hogy Romá­niában és Szlovákiában, a történelmi foly­tonosság jegyében, egészen „aktuálisak“ a magyarság ellen irányuló sérelmek. Saj­­nos, még egészen távol állunk attól, hogy — példának okáért — meghurcolt zetelaki, oroszhegyi és marosvásárhelyi testvéreink tragédiáját „békévé oldja“ a szenvtelen politikai „bölcsességet“ nemző „megszépítő messzeség“. És kivel béküljünk meg „történelmileg“? Az 1989-es tömeggyilkosságok felelőseivel és elkövetőivel — akiknek utolsó csoport­ját éppen székely—magyar áldozataikkal együtt bocsátották szabadon a minap? Vagy a marosvásárhelyi vérengzés kiprovokálói­­val — akik az előbbi kategóriával együtt a politikai élet hangadóihoz tartoznak? Oliviu Gherman elnök úrral, akinek hatal­mon levő pártja közvetve vagy közvetle­nül részese a történtekben, fedezetet nyújt a bűnösöknek, és kommunista „professzio­nalizmussal“ irányítja az uralkodóvá vált visszarendeződést? Horn Gyula, a volt külügyminiszter — „korunk hőse" — ne tudná, 1989 decem­beri bukaresti látogatása nyomán, hogy kik a Romániai Szociális Demokrácia Pártjává „átkeresztelkedett“ Nemzeti Meg­­mentési Front tagjai, és hogy mennyit ér a szavuk?! Hiszen egyszer már — velünk együtt — őt is csúfosan rászedték. Rendkívül veszélyes dolog egy ilyen pártot egy előretörő magyar párt hitelével és egy népszerű politikus hírnevével legiti­­mizálni. A szegedi találkozás után nem­igen tudhatjuk, hogy melyik a másik. Egyet azonban biztosan tudunk, éspedig azt, hogy: Oliviu Gherman pártja, maga az átvedlett Front — tehát a múlt gyászos örökségét tovább folytató kommunista utód­párt. És mellesleg: a romániai ma­gyarságot változott eszközökkel, jogaitól változatlanul megfosztó hatalom birtokosa. E párt elnöke Iliescu államelnökkel ver­sengve hangoztatja, hogy: „a román alkot­mány a kisebbségi jogokat tökéletesen biz­tosítja“ (aláhúzás tőlem — Tőkés László; Magyar Hírlap, 1994. ápr. 15.) Más. Az hírlik Szegedről, hogy a felek „mielőbb készek­ volnának megkötni a román—magyar alapszerződést. A feltéte­lekről ez alkalommal hadd ne szóljak. Vi­szont a Front-utódpárt közreműködésével keltett hamis látszattal ellentétben szeret­ném leszögezni, hogy az alapszerződés ed­digi meghiúsulása egyértelműen a román hatalom politikai akaratának a hiányán múlott — miként a mi helyzetünk meg­oldatlansága is. Továbbá e helyen is kiköt­hetjük, hogy a szerződés — gyakorlatilag — három fél politikai egyeztetését igényli. A harmadik maga az RMDSZ. Megenged­hetetlen volna, hogy rólunk újból nélkü­lünk döntsenek, akárcsak Kádár korában. Szomorúan olvassuk azon híradásokat és nyilatkozatokat, melyek sematikus szim­metriába állítják a romániai és magyar­­országi viszonyokat. Udvariaskodó csúsz­tatás, a homlokegyenest különböző helyze­tek összemosása „a két országban megnyil­­vánuló különböző szélsőséges megnyilvá­nulásokról“ azonos értelemben beszélni. Amit Magyarországon „szélsőséges nacio­nalizmusnak“ szokás nevezni , az Romá­niában legfeljebb szelíd leányduzzogásnak számít. Nem engedhetik meg maguknak egyes anyaországi pártok vagy személyek, hogy egymás szimmetrikusaiként kezeljék a ro­mán és a magyar „szélsőnacionalizmust“. Ez egyébként a „bűnös nemzet“ pszichózisát tovább éltető román manipulációk és praktikák célja is. A jóhiszemű — és sok esetben jogos — magyar bírálatok ezáltal nemegyszer akarva-akaratlanul ellenünk dolgoznak, fogalmi és mértékbeli tisztázat­lanságaikkal és nacionalizmusellenes túl­buzgóságukkal ellenfeleink malmára hajt­va a vizet. Román és magyar viszonylat­ban a valósághoz való hűség megköveteli, hogy disztingváljunk a helyzetek között, és pontosan, személyre —­ és esetekre — szó­lóan állapítsuk meg a felelősséget vagy alakítsuk ki az adekvát képet. A példák sorát azzal a bejelentéssel zá­rom, mely szerint Horn Gyula meg akarja szüntetni a Határon Túli Magyarok Hiva­talát. Amennyiben szem előtt tartaná a határon túli magyarság érdekeit, az anya­ország irántunk hordozott felelősségét, valamint a nemzetpolitika szempontjait — legfeljebb a hivatal munkájának jobbítá­sára irányuló átszervezésről, vagy annak egy jobb alternatívájáról beszélne. Úgy látszik azonban, hogy sorsunk nem ér meg egy „hivatalt“ vagy valamely más szervezeti formát. Miért nem kérdez meg előbb bennünket némely magyarországi párt vagy politikus, mielőtt hasonló kérdésekről nyilatkozna? Deklarált jóindulatuk és támogatásuk ez­által igen kérdésessé válik. Ebben a tekin­tetben is a nemzeti konszenzus kellene irányadó legyen. Kedves Magyarországi Testvéreim! Félrevezetőnek tűnhet az, hogy példáimat egyetlen forrásból merítettem. Valójában azonban az egyes példákban megnyilvánu­ló magatartások, hibák, félreértések, csúsz­tatások, téves megközelítések nem egyet­len pártra vagy politikára jellemzőek, ha­nem tipikusak és általánosíthatóak. Arra kívánnak rámutatni, azt hivatottak szem­léltetni, hogy miként szenved csorbát vagy hajótörést a nemzetpolitikai gondolat az anyaországban, illetve — másfelől — hogy mi, utódállambeli kisebbségi magyarok mit tartunk elfogadhatatlannak, illetve lénye­gesnek politikájukban, és mit várnánk el a magyarországi politikai erőktől, a pár­toktól és magától az országtól. Az előbbiekben azt írtam, hogy számunk­ra a nemzetpolitika mellett eltörpül a párt­­politika. Árnyalva a kijelentésemet, pon­tosabban azt kell mondanom, hogy a mi szemszögünkből, az egész nemzetre nézve — véleményem szerint — az a jó és biza­lomra méltó párt, mely megfelel a vázolt követelményeknek, másfelől mentes a be­mutatott hibáktól. A választások előtt egyetemes magyarsá­gunk érdekeinek és jövőjének ezen kisebb­ség- és nemzetpolitikai szempontjait aján­lom a figyelmükbe, azzal a kéréssel fordul­va Önökhöz, hogy a széles nyilvánosság előtt tisztázzák ezen kérdéseket, és a vá­lasztók feladatának megkönnyítése, az egész nemzet érdekében fejtsék ki egyér­telmű álláspontjukat. Éppen a bemutatott elvek és események — nemzeti együvé tartozásunk — jegyé­ben nagyon remélem, hogy levelemet nem ♦ártják a „belügyeikbe való beavatkozás­nak". Romániai látogatásaik és testvéri megnyilatkozásaik legalábbis ezt engedik feltételeznem. _ Nagyvárad, 1994. április 21. TŐKÉS LÁSZLÓ püspök az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Tőkés László püspök nyit leveléről ki­kértük az MSZP elnökének véleményét. Horn Gyula munkatársunknak elmondta: változatlanul nagyon tiszteli Tőkés Lászlót azért a tevékenységéért, amelyet a Ceau­­sescu-diktatúra megdöntésében vállalt, s bármit is mondana a püspök a jövőben, az MSZP elnökének e tisztelete nem változik meg. Horn a levélben foglaltakkal kapcsolat­ban ugyanakkor megjegyezte, hogy utoljá­ra 1992 őszén Nagyváradon találkozott Tőkés Lászlóval. A püspök úr akkor meg­ígérte, hogy nem avatkozik bele a magyar­­országi belpolitikai eseményekbe, illetve, h­a valamiben állást kíván foglalni, ak­kor előtte tájékozódik. Ezért Horn most sajná­latát fejezte ki amiatt, hogy Tőkés a levél megírása előtt nem ismerkedett meg az általa felvetett problémák kezelésére vo­natkozó szocialista javaslatokkal. Az MSZP elnöke emlékeztetett arra is, hogy a párt frakciója a magyar—román államközi alapszerződés parlamenti vitáj­á­ban kifejtette álláspontját a szomszédos országokhoz fűződő viszonyról, a határok sérthetetlenségéről és a határon túl élő magyarság jogainak maradéktalan érvénye­sítés­éről. A szocialisták meggyőződése, hogy a ha­­táron túl élő magyarság helyzetén csak akkor lehet javítani, ha normális, feszült­ségektől mentes kapcsolatokat alakítanak ki a szomszéd országok politikai erőivel — mondta a pártelnök. Ezt a célt szolgál­ta legutóbb a Szociális Demokrácia Párt­jának (Románia) vezetőivel folytatott sze­gedi megbeszélés is. A tárgyalásokon Horn részletesen kifejtette a romániai magyar­ság helyzetét súlyosan nehezítő gondokat: szükség lenne a román alkotmány módo­sítására; meg kell alkotni a nemzetiségi törvényt; helyre kell állítani a kolozsvári magyar egyetemet; a magyar anyanyelvű oktatáshoz nem ad kellő garanciákat az új román oktatási törvény tervezete; továbbá a magyarság hátrányos helyzetben van amiatt is, hogy nem engedik közel a pri­vatizációs döntésekhez; mindezek követ­keztében tovább folytatódik az ottani ma­gyarság elvándorlása. Ezért a tárgyaláso­kon hangsúlyoztuk — mondta Horn —, hogy Romániának kötelessége érvényesítenie azokat a normákat, amelyeket az Európa Tanácsban és más nemzetközi szerveze­tekben magára nézve kötelezően vállalt. Az MSZP elnöke azt is elmondta, hogy ugyanilyen szellemben tárgyaltak a Szlo­vák Demokratikus Baloldal Pártjával és Moravcík miniszterelnök úrral is. Termé­szetesnek tartják ugyanakkor azt az igényt, hogy az államközi alapszerződések és más nagy fontosságú megállapodások előtt ki­kérjék a határon túl élő magyar szerveze­tek véleményét is. Ezzel együtt a szocialis­­ták tisztában vannak azzal, hogy az ilyen nagy fontosságú szerződések előkészítése hosszú időt vesz igénybe, és nagyfokú kö­rültekintés szükséges a megállapodások végleges elfogadásához. Horn a püspöki levéllel kapcsolatban ki­fejtette: bármikor kész Tőkés Lászlóval személyesen megvitatni mindazt, amit a püspök kifogásolt. Az MSZP elnöke ugyan­akkor megjegyezte: az a tény, hogy Romá­niában is erőteljesen jelen vannak a na­cionalista, kisebbségellenes politikai irány­zatok, nem jelenthet békülékeny magatar­tást, elnézést a magyarországi irredenta nacionalista törekvésekkel szemben. Mind­két ország józan politikai erőinek a köteles­sége, hogy fellépjenek ezekkel az irány­zatokkal szemben, hiszen ezt kívánják tő­lünk és tőlük is az európai integrációs szervezetek — szögezte le az MSZP elnöke. Horn nyilatkozatában reagált azokra a durva támadásokra is, amelyek a választá­si kampányban, s főleg a közszolgálati te­levízióban hangzottak el személyével kap­csolatban. A pártelnök szerint a szocialis­­ták egyre nagyobb erősödéséről, társadalmi támogatásáról tanúskodó közvélemény-ku­tatási eredmények teszik mind idegesebbé az MDF vezette koalíciót és kormányt. E­zért mindent elkövetnek annak érdekében — főleg az általuk irányított Magyar Tele­vízióban —, hogy összpontosított támadást intézzenek az MSZP és azon keresztül a pártelnök ellen. Horn szerint ezekhez a durva támadásokhoz csatlakozott a köztu­dottan kormánypárti Pesti Hírlap főszer­kesztője, az MDF-es képviselőjelölt Bencsik András is. — őt bármelyik bíróság elma­rasztalná, hiszen nyilatkozata durván sér­tette a személyiségi és a jó hírnévhez fű­ződő jogaimat — mondta a pártelnök, hoz­­zátéve: s akkor még nem említette a jó íz­lést, amelyet a törvény nem szankcionál, vagy nem beszél a választási-etikai kódex­­ről... Horn kifejtette: „rólam köztudott, hogy még senkit nem jelentettem fel és nem pereltem be. Nem akarok a Bencsikék színvonalára süllyedni“ — mondta. Az MSZP elnöke számára ugyanis az a mérv­adó, hogy az emberek nagy többsége elu­tasítja az ilyen nyilatkozatokat, és együtt­érzéséről, támogatásáról biztosította, biz­tosítja őt. Erről tanúskodik az a rengeteg telefon is, amelyet a tévé kedd esti adása után kaptam — mondta Horn. KRI J. TIBOR AZ MSZP ELNÖKÉNEK VÁLASZA ­ Meglehetősen különös körülmények között, kizárólagos közlési joggal felruház­va bennünket , került a szerkesztőségbe Tőkés László püspöknek a magyarországi pártokhoz intézett nyílt levele a küszö­bönálló választások kapcsán. A feltételek akár gyanakvást is ébreszthetnének ben­nünk: valaki itt közléspolitikai szempont­ból zavarba akar bennünket ejteni. De hát mi szemernyi zavart sem érzünk — az írást, teljes terjedelmében, lapunk más helyén közöljük, hiszen megítélésünk sze­rint érdemi információértéke — sőt: üze­nete — van. Zavarra tehát a publikálás ténye miatt igazán nincs ok, ilyet legfel­jebb az olvasó érezhet a mű tartalma miatt. Már a téma megközelítése, a szerző at­titűdje kérdéseket vet föl. Milyen közön­séghez akar szólni, s valójában kinek ne­vében beszél? Tőkés püspököt láthatólag az össznemzeti megközelítés szándéka ve­zérli — felfogása szerint a magyarországi szavazás tizenötmillió magyar ügye, ő maga pedig ugyanekkora publikum szó­csöve jelen esetben. De tényleg így van-e? Valóban össz­­nemzeti, megfellebbezhetetlen ítéletű személyiségnek tekinthető-e ma Tőkés László? Megvallom, jómagam nehezen tu­dom őt annak látni bizonyos nyilatkozatai, a masszívan kormánypárti, „keresztény­nemzeti“ rendezvényeken való irányza­­tos fellépései óta. Ami pedig a magyaror­szági választásokat illeti, az érvényes al­kotmány értelmében a felnőtt ír magyar ál­lampolgárok joga annak eldöntése, kik kormányozzák a következő négy évben az ország hajóját. Ezért aztán — hangozzék ez netán bármily brutálisan is számára — mostani levele a jog szerint akkor is be­avatkozás egy más ország belügyeibe, ha ő ezt nem é­ri annak. Nyilvánvaló, persze, hogy a határon túli magyarság számára sem lehet közöm­bös, kik nyerik el a magyarországi válasz­tópolgárok bizalmát. Pedig nekik tulaj­donképpen az lenne az ideális, ha ez mindegy lehetne az ő szempontjukból, vagyis, ha biztosak lehetnének benne, hogy bárki mellé szegődik is a politikai szerencse, az a kisebbségi érdekek képvi­seletét magától értetődően vállalja magá­ra. Elősegíti-e ennek a kívánatos helyzet­nek az elérését a Tőkés-levél? Szerintem nem. Ez ugyanis nem nemzeti konszen­zust erősít, hanem törésvonalakat hoz lét­re; egyeseknek hízeleg, másokat viszont megsért, nem köt, hanem old. De hát más nem is várható el egy po­litikai röpirattól. Merthogy ez a levél va­lójában az: politikai pamflet — választási agitáció adott eszmeiség diadalra juttatá­sa céljából. S mint ilyen, szinte semmi köze nincs például a magyar egyházak mértéktartó választási állásfoglalásaihoz. Pamfletről lévén szó, Tőkés püspöknek bi­zony vállalnia kell, ha a magyarországi közvélemény ennek megfelelően fogja kezelni írásművét. Ezért is kell leszögezni, hogy a nyílt le­vélnek több rétege van; egyik problema­tikusabb, mint a másik. Túl azon, hogy a mű nyílt és elfogult választási propagan­dát fejt ki, durván támad Magyarorszá­gon legitimnek és tömegesen támogatott­nak tekinthető eszméket, pártokat és mi­­nálunk széles körben tiszteletnek örvendő személyeket — ráadásul még nem kívánt nemzetközi bonyodalmakat is előidézhet. Hiszen az írás­os magyar—román viszony alapkérdéseiről nyilvánít véleményt — de oly módon, mintha ez volna az egyedül üdvözítő és követendő irányvonal a ma­gyar külpolitika számára. Ám vajon elő­segítik-e felvetései a magyar — bármi­lyen színezetű — külpolitikai törekvések megvalósítását? Tényleg összhangban vannak-e ezek az elképzelések a budapes­ti kormány szándékaival? Ugyanígy nem kerülhető meg az a kérdés sem, mennyiben képviseli a püspök a ro­mániai magyarság egészét, s láthatólag úgy érzi: képviseli. Én viszont úgy gon­dolom, hogy Tőkés László egy meghatáro­zott politikai irányzat megtestesítője, a­­mely fontos ugyan, de nem élvez kizáró­lagosságot a romániai magyarság körében. (Er­re utal egyebek között Szász János is­mert erdélyi publicistának tegnapi lapszá­munkban ismertetett vitacikke.) Végül ennek az ügynek van még egy rendkívül szomorú vonatkozása. A ma­gyarországi kampányfinishez érve látha­tólag szaporodnak a határon túli magya­rok bizonyos képviselőinek nyílt szerepvál­­lalásai. Ezek a politikusok szinte kivétel nélkül a mostani koalíció melett teszik le a garast. A kisebbségi kérdés e fellépések révén is visszavonhatatlanul részévé vá­lik a korteshadjáratnak s ezen az ügy sú­lyos bel- és külpolitikai vonzatai miatt különösebben nem is lehet csodálkozni. A dolog nem önmagában véve szerencsétlen. Duray Miklós, Tőkés László és mások mostani korteskedése valójában az MDF kisebbségi politikájának válságára világít rá nagy erővel. Most ezekben a hetekben derül ki fehéren-feketén a nagyközönség számára, hogy ennek a politikának van­nak kedvezményezettjei és ugyanakkor kárvallottjai is. E politika klienseket és megbántottakat teremtett a kisebbségi közegben azzal, hogy a határokon túli ma­gyarok támogatására elkülönített közpén­zeket alapvetően pártérdekek szerint osz­togatta. Nem utolsósorban a Tőkés püspök által olyannyira védelmezett Határon Túli Magyarok Hivatala közreműködésével (a­­melynek ténykedéséről egyébként, talán nem véletlenül, alig tud többet a közvéle­mény, mint például a Nemzetbiztonsági Hivatalról). Aligha puszta kajánkodás most arra gondolni, hogy a választási küz­delem csúcspontján az MDF elvárja tőlük a viszonzást a sok jóért cserébe. Csakhogy a valódi kérdés nem ez. Ha­nem az, mennyiben tehető egyenlőségjel­az Együttélés és a szlovákiai magyarság. Födő Sándor és a kárpátaljai magyarok vagy éppen Tőkés László és az erdélyi magyarság érdekei közé? Ki állíthatja nyugodt szívvel, hogy az elmúlt négy év­ben a határon túli magyarok egésze épp­úgy megkapta te anyaországtól mindazt, amire szüksége volt, mint a kormányunk­hoz közeli szervezeteik és vezetőik? A má­jusi választásokon a kormány kisebbségi politikájáról is véleményt mondanak majd a szavazók. Álláspontjuk kialakítá­sához kétségkívül fontos adalék lehet Tő­kés püspök nyílt levele — kinek ezért, ki­nek azért. De nyilván kevesek számára lesz ez te egyedüli mérce és fogódzó a megfontolt döntéshez. KIS TIBOR Oldás és kötés

Next