Sárospataki Református Lapok, 1922 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-14 / 20. szám

XVII. évfolyam. 20. szám. Sárospatak, 1922. május 14. A TISZÁNINNENI REF. EGYHÁZKERÜLET ÉS A SÁROSPATAKI FŐISKOLA KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó DR. RÁCZ LAJOS Főmunkatársak: MARTON JÁNOS, ENYEDY ANDOR, FARKAS ISTVÁN HIRDETÉSEK DIJA: Egész oldal .......... 600'— Kor. Fél _______ 300-- , Negyed „ 150-— » Nyolcad „ 75-— „ TARTALOM. Takács Mihály: Egy időszerű indítvány. — Kovács István: Az abaúji egyházmegye tavaszi közgyűlése. — Egyházi élet a felvidéken. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. ELŐFIZETÉSI Díj: Egész évre ............. „ ... 150 — Kor. Félévre ................. ... 75­— „ Egy időszerű indítvány. Az a samaritánusi eszme, melyet elsősorban Pataky Sándor lelkésztársunk pendített meg a Lelkészegyesület hasábjain, a békésbánáti egyház­megye nagyérdemű s az alsózempléni egyházmegye meleg szívű esperese pedig magukévá tettek s az önkéntes adakozás formájában tettekre is váltot­tak : a lelkészözvegyek, árvák hathatósabb segí­tése, elindult hódító útjára s azt hiszem, semmiféle közöny fel nem tartóztathatja többé. Pataky lelkésztársamnak azonban — mint cikkéből határozottan kivehető — nem ez volt az ideálja: önkéntes adakozás erkölcsi kényszer mel­lett. Az ő javaslata értelmében mindenki a száz­szorosát fizetné a békebeli járulékoknak a mai lehetetlen megélhetési viszonyoknak megfelelőleg a nyugdíjintézet pénztárába. Ezzel egy csapással meg lenne oldva a nyomorgó nyugdíjas lelkészek s az özvegyek, árvák sorsa is és eltűnne a Kál­­vineum deficitje is. Indítványa annyira az egyetlen észszerű megoldás, hogy változtatni rajta igenis kell, de teljesen háttérbe szorulni engedni nem szabad! Az önkéntes adakozás krisztusi gondolat, az egész vonalon való keresztülvitele méltó hozzánk, református lelkipásztorokhoz, ideiglenes megoldás­nak meg is járja: ismerni kell azonban az emberi nemtörődömséget és szfíkkeblűséget is, amely igen gyakran nem tud, vagy nem akar fölemelkedni a krisztusi szeretet magaslatára. Példa rá a pataki szegény theológusok számára való terménygyűjtés. Egy néhány lelkész és egy néhány gyülekezet megemberelte magát és elküldötte adományát, de a legtöbb várjon mit cselekedett? Aludt az édes semmittevés párnáján. Pedig az a néhány gyüleke­zet, amely megmozdult, megmutatta, hogy a leg­közönyösebb lelkeket is fel lehet rázni, csak legyen kinek, a kősziklából is lehet vizet fakasztani! El­gondolni is nagyszerű: micsoda felséges eredmé­nye lehetett volna egy egyetemes, az egyházke­rület minden gyülekezetére kiterjedő, lélek szerint keresztülvitt gyűjtésnek ! Mennyi kiáltó sebet le­hetett volna megorvosolni, ami így hasztalan vár gyógyításra. Ettől féltem én a nyugdíjas lelkészek s az özvegyek, árvák sorsát is. Az egyik lelkész erején felül is áldoz, vagy legalább tehetsége szerint, a nagy többség azonban közönyösen veszi a dolgot s azt hiszi magáról, hogy ő a bibliai özvegy, a kinek perselybe dobott fillérje époly kedves, mint a módosabbak aranyai. Az eredmény aztán az lesz, hogy egy pár száz korona segítséget kiutalnak lelkészözvegyeinknek, hogy továbbra is tűr­jék né­mán a nyomorúságot, mi pedig cikkezzünk továbbra is a téma felett: a lelkészözvegyek és árvák megse­gítése. Nem. Segélyreszorult lelkészeink és özvegye­ink nem ezt várják tőlünk. Nem egyesek kénye­­kedve szerint adott alamizsnát, hanem rendszeresen kiutalt s ha a mai időknek nem is egészen meg­felelő, de tetemesen felemelt nyugdíjat. Szívesen bele­mennék a magam részéről a Pataky Sándor indít­ványába, hogy fizesse mindenki a békebeli nyug­­díjintézeti járulék százszorosát, ha azt látnám, hogy tényleg minden lelkész megkapja békebeli teljes fizetését. De tudnia kell Pataky Sándornak is, hogy nem minden lelkész van ilyen rózsás hely­­zetben. Nem szólva magamról, aki a régi 118 köböl párbér helyett még ez idő szerint is a béke­beli párbérváltságot élvezem, hogyan fizethetne százszoros nyugdíj­járulékot az a városi lelkész, akinek földjavadalma nincs s békebeli fizetésének alig a tízszeresét élvezi, mint pl. a miskolci lelké­szek is ? Vagy hogyan fizetne az a tiszamenti lel­kész, aki több mint egy éve fekszik beteg ágyá­ban, párbére papiroson van, a hívek fizetni nem akarnak, a földjét meg teljesen elöntötte a tavaszi árvíz s mellé még káplánt, vagy feles papot kell neki tartania? Vagy az a sok gyermekes család­apa, akinek javadalma egyáltalában nincsen arány­ban kiadásaival ? Maradjunk hát a középúton, fő itt a gyors segítség, úgy gondolom, hogy május hónapban mindenütt meg­lesznek az egyházmegyei gyűlések. Vegyék fel az Esperes urak minden egyházmegyé­ben a gyűlési tárgysorozat pontjai közé a nyug­­díjintézeti járulékok felemelését úgy a lelkészek, mint a gyülekezetek részéről s egyházmegyei gyű­léseken (esetleg előtte rögtönzött lelkészértekezle­­teken) ezt a kérdést elodázhatatlanul tárgyaltassák le, hogy még június havában felterjeszthető legyen a kerületi, majd a konventi ülésre, hogy a nyug­díjas lelkészek és özvegyek az év második felében

Next