Segélykiáltás, 1940 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

„Isten áldja !" Naponta többször halljuk ezt a szép kívánságot elhangzani, de úgy maga a szavak kiejtője, valamint azok, akiknek szól, nem sokat tulajdonítanak ezeknek, csupán az udvariasság egyik formájának tekintik. Mily szép és felemelő szokás az újév első napján üdvözleteket és jókívánságokat) küldeni. Hányan, de hányan vannak, akik az egész év folyamán elmosódtak emlékeinkben, de újév első napján rendszerint bekopogtat a postás és néhány üdvözlő sort hoz, melyből azt látjuk, nem feledkeztek meg rólunk. Igen... „Isten áldja meg!“ — ez az újévi kívánságom mindazok számára, akik e sorokat olvassák és ha át tudják érezni e szavak jelentőségét, úgy nem is kívánhatnának ennél szebb és jobb kívánságot. Tudom, hogy vannak egyesek, akiknek ajkán gúnyos mosoly jelenik meg, de én csak azt mondhatom erre, hogy Isten kész mindenkit áldásában részesíteni, ha ezt őszinte és tiszta szívből kérjük tőle. Nyújtson alkalmat ez az új esztendő barátainknak és tisztjeinknek, hogy kivehessék részüket abban a fenséges harcban, mely az Isten országának kiépítésén és a lelkek üdvéért folyik. Gyűljön lángra szívükben Istennek szent tüze és részesüljenek mindannyian nagy lelki ébredésben az új esztendőben. Sokan, de sokan várnak reánk, akik lelki és testi segítségre szorulnak. Mi, akik arra vagyunk hivatva, hogy ezeken segítsünk, nap-nap után találkozunk ezekkel az elesett emberekkel a szabadégalatti és termi összejöveteleinken, otthonainkban, szórakozóhelyeken, a börtönök egyes celláiban. Naponta kopogtatnak otthonaink ajtaján, hogy tanácsot és segítséget kérjenek. Istenem! ... mily szép volna, ha ezeket a kétségbeesett embereket úgy bocsáthatnámk útjára, hogy távozáskor ez a jókívánság: „Isten, áldja meg!“ — ott a szívek mélyén meggyökereznék. Uram, add, hogy ez a szép és legjobb kívánság a Segélykiáltás révén minél több szívhez és otthonba jusson. Áldja meg az Isten e kicsiny lap szerkesztőnőjét és annak minden egyes munkatársát, mely bár tartalmilag kicsiny, de minden egyes száma fontos üzenetet tartalmaz. — Isten áldja meg mindannyiukat! Tebbe Albert alezredes, gömb minden sarkában élő emberekre áll Jézus szava: „Én vagyok az Élet Kenyere“. Ha e szavaknak egyáltalán van jelentőségük, ebben az esetben tulajdonképen Mindent jelentenek. Te éhes, te nyugtalan, te kielégíthetetlen. E szó a te részedre azt jelenti, hogy: élet. Az élet kenyere: Krisztus ez is, Krisztus az is. Nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Nélküle semmiben és semmikor sem tudsz elkészülni. Helyette nem találsz semmilyen pótlást, ő felajánlja néked az abszolút ,szükségességest, bocsánatot és szabadulást. Minden vágyakozást és minden kívánalmadat kielégíti; ő megajándékoz téged a legmagasabb kielégültséggel. Nemcsak a tanításai révén; ő saját magáit adja nekünk tulajdonunkul, ő az élet kenyere, ő az élő kenyér. Az istentelenség, az élet elpazarlása céltalan vándorlásokkal tagadó beállítást képez. Messze, távol vidékre vezeti az istentelenség a lelket a honától. Sohasem képes az istentelenség valamely kielégítésre. Isten utáni kívánalmunkat és vágyakozásunkat megcsalja. Gőgössé változtat bennünket s a lelket a halálhoz vezeti. Kérded: „Hol lelek felszabadulásra?“ Fordulj Krisztushoz, ö lelkednek útmutatást, fényes világosságot és kielégülést fog osztályrészeddé tenni. Bízvabízzál az Adakozóban és fogadd el Tőle az adományt. Korszakunk egyik legnagyobb gazdasági problémája ama tényállás, hogy a földnek egyik részében éhes milliók gyötrődnek s a föld egy másik részében ,gabona felesleg van. Ennek eloszlatási nehézsége kétségtelenül abban rejlik, hogy a szükséges cseréhez a helyes utat megleljék és az éhes tömegekhez elvigyék a többletet. A lélek világában e probléma megoldást nyert, mert Krisztus az élet kenyere s az imádság és hit, a csere eszközei, íme, így felel Krisztus minden éhes lélek fakadó kiáltására. Táj jón hol lelünk kenyeret? Az istentelen... kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. (Jób 15, 23.) Váltakoznak az idők, de változatlanul megmarad az igazság. Amidőn „istentelent“ mondunk, tisztában akármik lenni a szó tulajdonképeni értelmével. Sok esetben olyan emberekkel szemben használjuk e szót, akik bűnös úton haladnak, vagy az emberi társadalommal hadilábon állnak és végül olyan emberekre alkalmazzuk e szót, akik a hagyományos erkölcsi fogalmakkal ellentétben élnek. Nekem úgy tűnik, mintha saját szövegünkben e szó más értelmezést nyer. Az istenteleneknek e fajtáját ismerjük; nincs rajtuk semmi, amit bűnösnek lehetne mondani, ellenben vallástalanok. Istent mellőzik, gondolkodásuk világias, fontosságottulajdonítanak az anyagi ügyeknek, egyéb dolgokkal egyáltalán nem törődnek. — De nézzünk csak egyszer közelebbről szembe egy ilyen istentelennel: „Ide s oda futkos“, nem tud megtelepedni s irányát újból s mindig újból megváltoztatja. Lelkileg hontalan emberrel van telve a mai világ. Nyugtalanul s céltalanul örökké vándorúton van s mégsem érkezik soha soha célhoz. Beleharsogja a nagy világba — anélkül azonban, hogy tudná, vájjon mit is akar, nem ismeri el, hogy a lelkéből fakadó kiáltás valóban a lelkéből fakad. — hol lelek valamit, ami jó? ... Kenyér ... vájjon hol van? Agyrémek jelentkeznek s felelnek neki: itt, itt, itt!... S az elégedetlen követi a lidércfényeket, mint valaki, aki saját visszhangja után fut. Félelem szárnyalja a lépteit s az istentelennek egyetlen bizonyossága: „a nagy bizonytalanság“. És eljő a nap szürkülete; a sötétség ráborul a fényre: az örökös keresés és kutatás befejeződik. Reménytelen keresés! A test legfőbb élelemtápja a kenyér. Bár ilyen vagy amolyan formában, de az összes népek élnek vele, a népek történetében szerep jut neki. A pátriárka Ábrahám, az elviselhetetlen kenyérhiány miatt kénytelen volt Egyiptomba menekülni. — Jákob fiaihoz intézett szózata imigyen szólt: íme, hallom, hogy Egyiptomban gabonát visznek vásárra eladni; menjetek hát le Egyiptomba és vásároljatok ott nékünk gabonát, hogy élők maradjunk és ne vesszünk éhen s meghaljunk. Az Újszövetségben a Sátán a kenyérről beszél, hogy Jézust kísértésbe vigye. Az Úr imádságában kivételesen tiszteletteljes hely jut a kenyérnek. Gondolataiban az Elveszett Fiú az ő atyjának házában látni véli a napszámosokat, akik bőviben vannak a kenyérnek. Könnyű lenne annak bizonyítása, hogy a kenyér utáni harc a világi eseményekben is mérvadó fontosságú volt. Egy kiéhezett vár katonáinak nem jutna eszébe, hogy a támadókat arra kérnék, hogy muzsikát vagy egyéb szórakozásokat adjanak nekik; az egyetlen kérlemük a támadókhoz lenne: „Kenyeret! Adjatok nekünk kenyeret!“ Számtalan kellemességeket támasztunk és igénylünk élettartásunkra, az élettartáshoz azonban valóban nélkülözhetetlen szükségességek száma igen csekély. Ugyanez vonatkozik és igazságként áll az ember belső életére. De nem elégítették ki teljesen egy ember szükségeit akkor, ha csak az ember testi és szellemi szükségeiről történt gondoskodás; abban az esetben, ha egy ember nem ismerte el, saját egyházi-lelki szükségleteit, az élete tökéletlen és elégedetlen marad. Az Újszövetség felel az Ószövetségi kiáltására: Kenyér! E kiáltás végeláthatatlan időnek határán túl is minden időszakban élő ember lelkéből ki fog fakadni. E föld ÚJ-JERUZSÁLEMBE UTAZÓK RÉSZÉRE. Az utasok ne felejtsék el idejében biztosítani helyüket. A hajó neve: Evangélium. Indulási állomás: A világ városa. Rendeltetési hely: Isten városa. Indulási idő: Ma. Útiköltség: Ingyenes. A hajó kapitánya: Jézus Krisztus. Legénység: Az apostolok. Tenger: Az idő. Utasok: A megváltott bűnösök. Világítótorony: Isten Igéje. Iránytű: Hit és szeretet. Mentőöv: Az Igazság. Lobogó: Jézus vére. Szél: A Szentlélek. Horgony: A remény. Az utasok ingyen kapnak mindent, amire az utazás tartama alatt szükségük van. Ez a hajó még sohasem szenvedett hajótörést, mert kapitánya biztos kézzel vezeti viharban és csendben egyaránt. Ha még nem biztosítottál volna magadnak helyet, úgy siess, míg el nem hangzik a gong utolsó ütése.