Somogyi Néplap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

8 A reménység esztendei Memoár ifjúságról# ezt A reménység esztendei — a címet adta Kanyari József annak a memoárnak, melyet a Baranya Megyei Könyvtár adott ki nemrég Tüskés Tibor szerkesztő gondozásában, a Pannónia Könyvek sorozatban. A kettős alcím két, közös medret találó törekvést jelez: „Életrajzi számadás a koalíciós évekről”, illetve „A Nemzeti Parasztpárt a Dél-Dunántúlon”. A közös mederben egységes fogantatású a számvetés — a hazai politikatörténet egy regionális metszetéről, s az életút egy meghatározó szakaszáról. Tehát: volt egyszer egy ifjúság, volt egyszer egy párt. .. E summázat meglehet azt sejtetné az olvasóval, hogy a mai időkben talán kelendő a közéleti nosztalgia is. Erről azonban szó sincs! Az egykori aktív, fiatal politikus pályakép-emlékezete és a helytörténész szakszerűsége kibontakoztató türelemmel és korrigáló figyelemmel ösztönzi-vigyázza egymást a memoáríró Kanyar József személyében. S ez a „kettős kötés” nemhogy szűkítené a művet, hanem sokhangúbbá teszi ... Hiszen szigorú szakirodalmi okatlan tolás mellőzésével történeti esszévé — események, folyamatok, kortársportrék együttesévé — emelkedik az emlékezés és úgy, hogy mindvégig megőrzi személyes fogantatását, sorsszerűségét, vallomástevő önszemléletét. A felszabadulást követő koalíciós időszak politikatörténete, társadalomképe az utóbbi idők intenzívebb kutatása, feldolgozása ellenére sem tekinthető kimerített tudományos terepnek. Sőt! Kanyar József műve jól példázza, hogy az „alulnézetű” helytörténeti, regionális-történeti avagy pályamonografikus feldolgozások nem egyszerűen adalékok egy köztörténeti kép színesebbé tételéhez, hanem valóságos életet visznek a csupán jelzett tendenciákba, sőt új szempontot adnak a (korábban igencsak elnagyolt) megítélésekhez is. Vagyis hozzásegíthetnek ahhoz, hogy történelemképünk sematikus színtelensége határozott körvonalakat, valóságos tartalmakat kapjon .. . Hogy a Nemzeti Parasztpárt a koalíció dinamikus „kispáriaként” is tömörítette a népfelség elvét valló s népfelemelkedést igenlővállaló progresszív szellemi erőket, soraiban egy igen kiváló — Illyés Gyulával, Veres Péterrel, Németh Lászlóval, Szabó Pállal’ fémjelzett — írónemzedékkel, az (legalábbis nagy vonalakban) tudott volt. Ám az már kevésbé ismert, hogy miként működött — szerveződött, szervezkedett, s a koalíciós politika „játékszabályai” szerint: harcolt is ez a párt, ez bizony „terra incognita” maradt például az én nemzedékem számára. Hogy a „Néppel a népért” jelszó — a fényes szelek nemzedékének egyik jelszava — nem pusztán fellengzős szlogen volt, hanem gyakran apró, de torokszorítóan nagy közegellenállásoknak nekifeszülő törekvéseket takart, azt az olyan visszaemlékezésekből lehet igazából megtudni, mint Kanyar Józsefé is. S azt is, hogy a kiépült monolitikus hatalmi rendszer — amely a parasztpárt képviselőinek egy részét a „szellemi életünk mai” kategóriában kiválósájegyezte és értékelte (ha értékelte), a derékhadat pedig visszaszorította, leépítette — sok törekvésüket csak jelszószerűen visszhangozta már később. Tehát e kor, e nemzedék kel életre a volt pécsi — Baranyát, Tolnát, Somogyot, Zalát magába foglaló — pártkerület egykori titkárának, a Pécsi Szabad Szó hajdani szerkesztőjének emlékezetéből , hogy nincs nosztalgia, azt pontosítja cím is. A reménység esztendei voltak, s nem a diadalé! Azért sem, mert a közös felemelkedés szándéka eltérő érdekek és különböző személyi érvényesülések szövedékében vajúdott. Igen szemléletes a Bibó István tanulmányára emlékező (A magyar demokrácia válsága című híres írásról van szó) részlet: „Az emberek egymást ostobán féstett alternatívákkal gyötörték, egyik ettől, másik amattól féltette az országot. Voltak olyanok, akik a reakciótól való félelmükben olyan dinamikus akcióba kezdtek, hogy akarva, nem akarva a reakció malmára hajtották a vizet. Ismét mások proletárdiktatúrától való fél lelmükben oly mereven és görcsösen ragaszkodtak hatalmi bástyáikhoz, hogy tudatosan vagy tudat alatt hozzájárultak a forradalmi légkör erősítéséhez." Igaza van Kanyar Józsefnek, amikor azt írja Bibó okfejtéséről, hogy „A tanulmány fénye azóta sem kopott meg”. Miként a körülötte kialakult vita sem lett kevésbé tanulságos mára — főleg a Bibó—Lukács polémia — a remény, a jó szándék és a realitás konfrontációjában. A hatalomért folyó harc közepette valóban reménykedő és reménykeltő évek voltak, s viharaikban is — a memoár igen szemléletes képet ad erről — megfogant például a népfőiskolai gondolat, a baloldali népiség e nagyszerű kezdeményezése. Igen helyeselhető, hogy a szerző tovább követte önnön életútját a kerületi párttitkárságtól Somogyba, a szűkebb pátriába való visszatérésig, s az itteni közgyűjteményi, közművelődési munkálkodásig Mint közismert, az ifjú politikus útja itt már a tudományos munkásságban folytatódott, mind a mai napig. E pályaszakasz is remélhetően memoárrá érik majd. Noha élesen nem elhatároló cezúra ez, mert a politikus Kanyar József és a tudós Kanyar József közös arcvonása maradt a közéletben a közművelődés, a nemzeti múlt, a szülőföldhöz kötődés példás ápolása Tröszt Tibor Somogyi Néplap 1989. augusztus 12., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS KANYAR JÓZSEF A SOMOGY MEGYEI NÉPI EGYÜTTES MEGALAPÍTÁSA Kanyar József írása A reménység esztendei című kötetből való. Azért is közöljük örömmel, mert az együttes az alapítás 40. jubileumát ünnepli az idén. Jövő szombati számunkban az együttes tagjai emlékeznek a múltra. A megye 1949 elején kinevezett főlevéltárnokává. Még ebben az évben tudományos munkám mellett kirajzolódott előttem — megelőzve az Állami Népi Együttest — a Somogy Megyei Népi Együttes terve. Azt hiszem, nem igazán somogyi, aki nem érzi táj dalainak szépségét, a somogyi táncok szívet-lelket gyönyörködtető ritmusát. Ezekért a kincsekért először Vikár Béla, Bartók és Kodály Zoltán hajoltak le, és nyomukban a második nemzedék tagjai: Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Farkas Ferenc. Ugyanígy állnak előttünk néptáncaink és néphagyományaink gyűjtői és újraálmodói: Muharay Elemér, Molnár István, Pesovár Ernő. Hogyan és miért vállalkoztam a hatalmas energiát Gyermekkorom népdalvilága középiskolás koromban bizonyos mértékig elhalványult, megkopott. Találkozásom a magyar népdallal, a magyar népzenével a 30- as évek közepén vált tudatossá. A szárszói ifjúsági táborban a népi irodalom kiváló szószólóit hallgattuk napközben; az esti tábortűznél Balla Péter és Muharay Elemér tanította az ősi és tiszta magyar népdal szeretetére az ifjúságot. Ekkor vált tudatossá női anyanyelvünk bennem zeszeretete, és kezdtem figyelni azokra a kiváló magyar zeneszerzőkre és folkloristákra, akik felemésztő művészeti munkára? A szép tájú Somogy olyan régiójában születtem, ahol a táj daltermő és népe nótaszerető volt. Gyermekkorom két falujában, Újlakon és Mérőben értek az első népdalhatások. Ma is tisztán csengenek a fülembe azok a dalok, amelyekre édesanyám tanított: Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomában a tájon összegyűjtötték — szinte az utolsó órában — magyar népdal legősibb kinncseit. Százával kerültek be somogyi népdalok a magyar a népzenetárba, majd a jeles magyar kórusszerzők jóvoltából — a karádi nótáktól kezdve a somogyi—balatoni nótákig — az énekkari irodalom gyöngyszemei közé. Mindenekelőtt Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc műveire gondolok. 1949-ben elkezdtem népdalra tanítani a központi megyei hatóságok dolgozóit, s ebből a kalászból szökkent szárba a csaknem másfél évtizedig működő és országosan kiemelkedő teljesítményt nyújtó Somogy megyei Népi Együttes ének-, tánc- és zenekara. Az együttes két irányban vállalta népzenei anyanyelvünk szolgálatát. Egyfelől a magyar kórusirodalom remekműveinek a megszólaltatásával, másfelől a somogyi népzenei alkotások és kórusművek megkomponáltatásával Legyen szabad e sorban Bárdos Lajos Somogyi kalászok című művét, Farkas Ferenc és Sárosi Bálint népzenei feldolgozásait és a Vavrinecz-testvérek kari számait említenem.zeneA magunk népdalgyűjtéséről is szót kell ejtenem. Ezeket a műveket az együttes ének- és zenekarának, valamint tánckarának a műsorára tűztük. Ezek sorában a Kis somogyi lakodalmast, a Csokonyai rozmaringost, a Somogyi pásztortáncot, a Balatoni nótákat említem. Az együttes fennállásának másfél évtizede alatt kb. 1500 előadást tartott itthon és külföldön. A magyar zeneművészek közül művet komponált az együttes részére Kodály Zoltán, Bárdos Ferenc, Vass Lajos, Farkas Lajos, Sárosi Bálint, Vujisics Tihamér. Szólistaként vendégeink voltak: Palló Imre, Geszty Szilvia, Hildi Péter, Ágay Karola, Lorencz Kornélia, Szendrey-Karper László, Béres Ferenc, Csenki Imre. Én az együttes alapítója és művészeti vezetője voltam. Az együttes kóruskarnagya hosszú időn keresztül Gadányi György, zenekara-Fellépés a Zeneakadémián, Kodály Zoltán 73. születésnapjánnak prímása Tóky József, tánckarának vezetője az előbb Együd Árpád, majd Csíkvár József volt. Az invenciózus és kirobbanó erejű tánckarnak Muharay Elemér, Rábai Miklós, Pesovár Ernő, Vásárhelyi László voltak a vendégei. Az együttes, amelynek énekkara 70 tagból, zenekara és tánckara 24-24 tagból állt, az 1962. december 16- án rendezett Kodály-esten tartotta utolsó fellépését. Ekkor már egyre oxigénhiányosabb levegő vette körül az országos rangra és hírnévre emelkedett együttest. Művészetileg leszűkítő tendenciák és szubjektív indulatok játszottak közre abban, hogy az együttes ének- és zenekara beszüntette tevékenységét. Szerencsére új hajtásként tovább folytatta munkáját a tánckar, a megkezdett nyomokon Somogy Táncegyüttes néven. Amikor az alapítás után az iharosberényiek csodálatosan szép és dekoratív ruhájába öltözött Somogy Megyei Népi Együttes ének- és zenekara megjelent a Margit-sziget szabadtéri színpadán, meg tudom érteni a nagy Pudovkint, hogy úgy nyilatkozott: a műsor legmutatósabb csoportja, a legdekoratívabb együttesé a somogyi volt. Amikor ének- és zenekarunk után tánckarunkat is kiépítettük, utunk először Csurgóra vezetett, s magunk közé hívtuk Együd Árpádot. Sajnos ő már nem érhette meg az együttes 35 éves jubileumát. De a néptánc programját somogyi zászlajára író Somogy Táncegyüttes ezt is megünnepelhette. A hajdani alapító örül, hogy sikerült a stafétabotot átadni a következő generációnak, amely vállalja nemzeti identitás, a nemzeti önismeret, a szülőföldszeretet újranövelését, a somogyi néptáncmozgalom felfelé ívelő jövendőjének a kimunkálását. Az együttes jelentős kottatárát átadtam a Zákányi Zsolt vezette Vikár Béla vegyes karnak és a Tóth Lajos utcai általános iskola ugyanakkor általa vezetett, messze földön híres kórusásnak, mint a hajdani népi együttes szellemi örököseinek. Kiskertembe besütött a holdvilág. Holdvilágnál válogatják a rózsát. Azt választják, melyik rózsa pirosabb, Kisújlakon melyik kislány csinosabb. Vagy: Temető kapuja Sarkig ki van nyitva, Odajárnak a mézei lányok, Vagy:Rólam szedik a virágot. A mézei halastó, halastó, Beleestem kocsistó, lovastó. Jaj istenem, ki húz ki belőle? Annak leszek igaz szeretője. Az együttes ének- és zenekara Budapesten, 1953-ban.