Sopron, 1905. január-március (35. évfolyam, 1-39. szám)

1905-01-01 / 1. szám

gatott fejedelmi akarat zordon ereje elől. Várjon fenn áll-e ha csak egyetlen­egy is az itt vázolt előfeltételek közül, a­melyekben többé-kevésbbé magyará­zatra lelt az osztrák centralizáció ma már rég túlhaladott államrendszere? Ám a nemzetiségi erőalakulás szédületes versenyében ma már messze előre ke­rült a szláv fajoknak egyre növekvő számaránya s az a németség, mely va­laha joggal hivatkozott kulturális és számbeli felsőbbségének perdöntő erő­viszonyaira, rohamosan részit tért az állami megnyilvánulás összes fázisaiban. A hadseregnek nyelvben német, szel­lemben osztrák intézményeit is mind hatalmasabb erővel döngeti a magyar nemzeti eszme s ekként az összbiro­­dalmi álláspont leghatalmasabb támasza, az osztrák katonai szellem porlik el az egész vonalon s ad helyet a nemzeti védelem gondolatának. A nemzeti és fajviszonyok ilyetén alakulása mellett van-e még vájjon csak a legparányibb jogosultsága is annak az irányzatnak, mely históriai múltra visszatekintő nemzeteket hajt rabigába s láncokkal akasztja meg a nemzeti lélek fenséges szárnyalását? Nem történelmi paradoxon-e vájjon, hogy enyészve tör­­pülő fajerő előtt hajtson fejet erőtől duzzadó nemzeteknek százados önérzete­s fegyvereit szánalmas kishitűséggel rakja le egy hatalom­bitorló fajréteg lábai elé! Az osztrák centralizáció kí­­sértetének véget kell tehát vetni — magyar nemzeti erővel ha kell, mert a­meddig a népek kedve és lelkülete ellenére reájuk erőszakolt német nemzeti fölény útjában áll az erőteljesen lüktető faji érzés szülte hatalmi kialakulásnak, addig csupán a szélsőségek völgyhajlásaiban és szakadékai között hánykódik a ket­tős monarkia népeinek minden életnyil­­vánulása. Mily szédítő perspektívája tárul elénk a magyarság világhistóriai hiva­tásának, ha a magyar közvélemény fel­emelkedik történelmi kötelességérzetének magaslatára s a magyar ellenzékek egy­­betömörülése a birodalmi gondolat rom­jain teremt utat nemzeti nagyságunk­nak ! T. L. Szilveszter-éji álom. Fagyos Észak hideg szelét Zúgva, sírva lehelte szét. Fényes, meleg bálteremben Ez a nóta ismeretlen. Takaródét muzsikálnak A Szilveszter éjszakának. Takaródét muzsikálnak, Sír vonója a cigánynak, Kemény padon a ligetben Szendereg egy ismeretlen , Darócruhás, ütött-kopott, Lent a földön a koldusbot. Takaródét muzsikálnak.. . Szökik onnét gond és bánat! Büszke urak, cifra dámák Kipirulva, vígan járják. Sok boldog szív álmodása, Szép valóra lesz beváltva. — Szél rázza a derek ágat, Halk zizegés, moraj támad... (. — Üt az óra. — Agg Szilveszter Sírba roskadsz, sírba fekszel. — A kik ott bent mulatoznak, Örülnek a vidám tornak. Egy sem akad siratója, Cseng, kacag a vidám nóta.. . — Márciusnak idusára Vándort visszaviszi álma... Lát rajongó, zúgó népet. .. Mintha láncot csörgetnének, — Láncot, a­mely összetörve Rabkezekről hull a földre! Harsona szól, dobpörgése, Üdvrivalgás tör az égbe! A honvédek masíroznak, Mind újonc még, — hős már holnap! — SOPRON. A kamarilla akarja, Sopron, december 31. A király teljesítette a kamarilla óhaj­tását és megadta Tisza István gróf mi­niszterelnöknek a felhatalmazást, hogy az országgyűlést feloszlassa. Január 4-én a király trón­beszéddel berekeszti az ország­­gyűlést úgy, hogy január végén és február első napjaiban meg­történnek az új választások. Nem hittük, hogy ez bekövetkezik, hogy­­ újabb rést üssenek alkotmányunkon, hogy a „legalkotmányosabb“ jelzővel illetett királyt rá lehessen venni arra a cselekedetre, mellyel a nemzeti akaratot terrorizálni akarják. Megtörtént. Az erőszak romboló útjá­ban nem ismer határt, vakon rohan, de „megálljt“ parancsol majd neki a nemzet, mely e vészes pillanatokban tudja, hogy mi a kötelessége és azt teljesíteni is fogja. Eszünkbe jutnak Andrássy Gyulának, a volt első miniszterelnök szavai, a melyeket Teleki László grófhoz intézett: Én Magyarország és a dinasztia együttélését óhajtom tiszta szívemből, — mondá Andrássy — de ha kiderülne, hogy Magyarország önálló államisága, a dinasz­tia ellenállása mellett nem szerezhető meg és a forradalom kikerülhetetlenné válnék, akkor én is ott leszek a többiek között! És a­mit Andrássy nem remélt, az be­következett. Nem gondol ugyan Magyarorszá­gon ma még senki sem a végletekre, de annyi már­is bizonyos, hogy az a szakramentum, a­melyre eddig a nagy többség esküdött, a 67-es alap, csődbe jutott, hogy ez az alap oka mindannak, a­mi Magyarország önálló államiságának, a nemzeti állam kiépítésének lehetőségét éppen a dinasztia kamarillája akarata következtében megakadályozza. Di­nasztia-ellenes hangokat ma még csak elvétve hallunk az országban, de az események oly rohamosan torlódnak, hogy — a­mitől az Isten mentsen, — az is bekövetkezhetik még. A­mi történt és a­mi ma történik, minden, minden azt célozza, hogy a nemzeti élni akarást megtörjék és hogy a nemzet nagy igazságait megbuktassák. De hasztalan minden erőlködés, „ott leszek én is a többiek között“ — mondja ma minden igaz magyar. És tényleg együtt vagyunk mindnyájan, mert A vándornak altatója Ez a fagyos, síri nóta. Neki is van álmodása: Lelke mintha visszaszállna. Megszakad a zene hangja, Új tánc perdül, német fajta. A keringő hangjainál, Szív a szívnek üdvöt kínál. Úgy mulatnak, úgy vigadnak; Nagy a kedve az uraknak! — A vándor kint az éj fagyán Álmodik. — Óh, álma talán Visszaviszi régi korba, Hogy arcát úgy beragyogja! A jelennek minden átka, Egy álomért megbocsátva! Egy álomért, mely való­s volt! Mely rábűvöl derűt, mosolyt!... — Egy riadó harsonása ■ Zúg az álom országába ! Egy riadó, harcok szava: * „Talpra magyar, hí a haza!“ velünk a jó ügy, velünk az igazság és velünk az Isten ! Két táborra oszolva áll az ország. Az egyik, a minden zsarnoki hatalmat támogató kormánypárt, a másik, a nagy és egységes függetlenségi párt Természetes, hogy a bérelt sajtó nem riad vissza a gyanúsításoktól, a­mellyel az egy jelszó alatt felvonuló nemzeti akaratot meggyanusíttatja. Erkölcsi lehetet­lenségnek bélyegzik a balgák a nagy egyesü­lést, mert abban különféle felekezetekhez tar­tozó hazafiak hirdetik és követelik a nemzet igazát. Csak a vak nem látja, hogy a fele­kezeti háborúság ideje lejárt ; eddig sem táplálkozott az a magyar nemzet természeté­ből, épp azért csak ideig óráig vehetett ezt a lelkeken. A felekezetek szerint pártára szakadt Magyarország ideje letűnt, helyét a nemzeti eszméért, a nemzeti függetlenségért való lelkesedés és tántoríthatlan hit és st­­'up rajongás váltotta fel. És ez a hit és az ország legjobbjai által táplált és szított rajongás csodákat mivel az emberi szikekben. Hasztalan minden erőlködés, a szebb és boldogabb Magyarország kifejlődését megakadályozni többé nem lehet. FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az egyedül elismert kel­lemes izü termés­zet­es­­ hashajtószere.­­.. 1905. január 1. Rend és béke. Sopron, december 31. Rend és béke a két jelszó, mellyel a kormánypárt csatába indul. Jól mondá a csü­törtöki városi közgyűlésen az ellenzék szónoka, Bella Lajos tanár, hogy e két jelszó érde­kében megkockáztatta a helybeli kormánypárt azt az eshetőséget is, hogy a város tanács­kozó termét zene-bona színhelyévé is teszi. E tekintetben vakon követi mesterét, Tisza István miniszterelnököt. Ez is a rend és béka érdekében nov. hó 18-án túltette magát­­ házszabályokon, hogy azután a lex Dánie­l segítségével örök időkre biztosítsa a rendet s békességet az országgyűlés házában. Hogy milyen sikerrel, mindenki látja. Illuzóriussá téve ezáltal a nemzet két legféltettebb jogát, az adó- és újoncmegszavazás jogát, mondta Bella, mert záros határidőhöz kötvén ezek tárgyalását, a mindenre kész többséggel meg­szavaztat mindenféle előterjesztést. Az abszo­lutizmusnak legkényelmesebb formája ez, mely a kormányt minden felelősség alól fölmenti, áthárítván ezt a többség nagy táborára. Akkor a nyers abszolutizmus többre becsülened, leg­alább őszinte én nem kendőzi magát. A lex Dániel segítségével a béke és rend érdek­ében akár Bécsbe is terelhetnek bennünket. Más népeken is megesett már, hogy a rend és béke kedvéért lemondtak a szabad intézmé­nyekről. Ott van az angol nemzet, mely a Megrezdül az öreg vándor. — Ébren van tán, nem is álom ? Hideg dér hull az arcára. Részeg néptől jött a lárma ! „Csal a köny is szempillámon, Ebbe korba — ilyen álom!“ —

Next